2009. július 5., vasárnap

Fotóalbum: Salföldi séta

*


Lassan összerendeződnek a nyaralás képei. Úgy döntöttem, témánként csoportosítva teszem fel a képeket. Úgyhogy most meginvitállak egy falusétára - gyere velem!



a Balaton-felvidék egyik legszebb falva. Pici falucska, talán ha van összesen 30 háza. De mind megtartotta a vidékre jellemző építészeti hagyományokat, stílust. Olyan mint egy élő skanzen. Csodálatos hely, visszarepít az időben. Ha itt sétálsz, el tudod képzelni, milyen lehetett egy igazi magyar falu úgy száz, és még száz és még száz évvel ezelőtt. Varázsa van a helynek, ezt biztosan tudom... A faluból csodálatosan rálátni a szépséges Káli-medencére. Egy kisebb kőtenger van a falu egyik oldalán, az erdő felől. Az erdőbe út vezet - mert a falutól körülbelül 2 kilométerre található hazánk egyik legjobban fennmaradt és legszebben karban tartott pálos klastromjának romja. Lélegzetelállító látvány, ahogy sétálsz az erdőben és egyszer csak ott van előtted a rom. Megjegyzem, az erdő is egészen különlegesen szép. Nagy kövek vannak benne és fura kráterek, olyan 2 méter átmérőjűek. Fogalmam sincs, hogyan keletkeztek. Így mindig mikor sétálok benne, az az érzésem, még ma is tündék és koboldok és mindenféle fura lények lakják. Nem félelmetes, csak nagyon élő és mesélő erdő ez.
De maradjuk egyenlőre Salföldön. A faluban van egy nagyon nagy területen fekvő, nagyon szép természetvédelmi major is. Minden ősi magyar állatfajtából találunk itt lakókat: van szürkemarha, cikta juh, racka juh, mangalica, szamár, komondor, puli, mudi, kuvasz, bivaly, liba, kacsa, kendermagos tyúk is. Vannak lovasbemutatók is, és lehet lovagolni tanulni is. Van gyógynövény és fűszerkert is a majorban. Most nem mentünk be, mert este, zárás után értünk a faluba.
A képekhez nem fűzök kommentárt - a hangulat a lényeg, azt hiszem.
Ha rákattintasz a fotókra, nagyobb méretben is láthatod őket.














































































Először csak a kollázsokat akartam föltenni. De a kedvenc falum, a szívem csücske Salföld - így úgy döntöttem, mind marad.

55 megjegyzés:

trinity írta...

Jajj de jó, újra itt vagy!!!!
Örülök Neked!!!

Csodás ez a kis falu, tényleg tökéletes varázsában őrizték meg! Ami pedig hihetetlen, hogy mindenütt pedáns rend, minden olyan szép tisztán van tartva...látszik, hogy törődnek vele, ápolják és szeretik az itt lakók!

Renata Kalman írta...

Átjön a hangulat!
Jó sokat dolgozhattál a fotókkal, meg a felrakással.

Már jó ideje gondolkozok azon, hogy az ilyen ablakszerű mélyedések köcsöggel milyen célt szolgálnak? csak dísz-e vajon?
Sok helyen látni ilyet.

Lívia írta...

Nagyon szép, és a képek is:))

Ancsika írta...

Örülök, hogy visszatértél! :)
A képek csodásak. Kedvet csináltál, hogy megnézzem élöben is!

sedith írta...

Gyönyörű falu, és ahogy írtál róla, úgy éreztem, én is ott járok, bámulom a takaros házakat, kerülgetem a kétméteres krátereket. :)
Kicsit hasonlít a mi Torockónkra, nem kinézetében, hanem hangulatában. Ott is sajátos az építkezés, és sajátos bája, varázsa van a helynek. Szerintem éppúgy tetszene Neked, mint Salföld!:)
Örülök, hoyg visszajöttetek, nagyon várom a további fotókat, beszámolókat!:)

Palócprovence írta...

Üdv ismét! :)) Elvarázsolt a beszámolód. Már régóta készülök erre a környékre, jó volt a képeidet (mintha egy albumból léptek volna elő)látni. :))

szepyke írta...

A képek gyönyörűek, és tetszik, hogy az egyikben Te is benne vagy!:D

Viktoria írta...

Szia, csodálatos képeket csináltál!Van számodra egy ajándékom : http://fahejesfeta.blogspot.com/2009/07/lovely-blog-award.html

Scofield írta...

ablak és kapu fotók nagyon jók:) szeretem :)

Tündér írta...

Salföld! Tavaly jártam itt, engem is elvarázsolt!Különös hangulata van...

Unknown írta...

Nagyon szép kis falu lehet így a szép felvételeid alapján!

erős ildikó írta...

Csodaszép volt ez a séta, köszönöm!
Engem még mindig és újra és örökké lenyűgöz ez az ország. Remek fotókat csináltál (nem is vártunk mást:), és nagyon örülök, hogy megint itt vagy velünk!!

mazsi írta...

Kedves Duende!
kaptál nálam valamit. =).

Raindrop írta...

Szia! :)

Imádnivaló hely, gyönyörű képek! Két kedvencem lett így elsőre... Az egyik a csupros ablak, a másik a kővel borított barna fakapu. Rendkívűl hangulatos bejegyzés!

Kati írta...

Jól tetted, hogy minden képet fenthagytál. Gyönyörűek: :-) (Most, hogy keresgettük a helyet, ahová majd utazzunk, nálunk is felmerült Salföld is. Talán majd legközelebb. :-))

Wise Lady írta...

Nagyon szép hely!
Kipihented magad és feltöltődtél?

Reni írta...

Végre itt! :)
Nagyon szépek a fotók, tényleg átjön a hangulat. Ja és mellesleg le sem tagadhatnád, hogy te fotóztad őket. Szerintem nagyon benne van a te saját fotózási stílusod :)

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm a sétát, csodás élményben volt részem... :)

Chef Viki írta...

Üdv újra itt :-)))

Kipihented magad, feltöltődtél?

Gyönyörű helyen jártatok! Mindig mondom, hogy kis hazánk mennyi meglepetést tartogat, igazi kis gyöngyszemeket!

Oké, azért Sedith Torockóját is előirányoztam, hátha ősszel, hátha...

Kata írta...

Gyönyörű helyen voltatok! A fotók - mint mindig - megint nagyon szépek! Örülök, hogy mindet megosztottad velünk!

Katy írta...

Látom hogy ha nem is a fél világ de fél Magyarország örül hogy megjöttél. Remélem ki pihented magadat. Szép képek. Ismerek sok részt de eröl a falurom nem hallottam. Igaz hogy én nagyob hejeken jártam.
¡Bienvenida!

Névtelen írta...

Nagyon szép helyen voltál! Szégyen, nem szégyen, irigyellek érte (jó értelemben :) ).
Gyere kérlek, nézz be hozzám, szeretnék valamit, (ha csak virtuálisan is), átnyújtani...
Köszönöm :)

Eva írta...

Köszönjük az élménybeszámolót és a csodás képeket! Kukkants be hozzám, vár ott Rád egy meglepetés:)

duende írta...

Így igaz, Trinity! És a szőlők is gyönyörűek, mindenütt.

duende írta...

Egy napom ráment, Renáta! :)

Nem tudom. Talán ablak, de nem nyitható, csak fényforrásként szolgál?

duende írta...

Köszi Szofi! :)

duende írta...

Érdemes, Mian! :) És köszönöm.

duende írta...

Köszönöm Edfit, és igyekszem! :)
Valóban hasonlít. Jövőre szeretnék Erdélybe menni nyáron! :)

duende írta...

Szia Palócprovance! Örülök hogy tetszett! Azt hiszem, ha élőben meglátod a vidéket, Téged is elvarázsol. Igazi provance-i táj a Káli-medence! :)

duende írta...

Hihi :))))) Hát észrevetted, Szepyke! :)

duende írta...

Köszönöm Fahéj és Feta! :)
És a másikat is, nagyon szépen köszönöm!

duende írta...

Örülök hogy tetszik, Scofield. :)

duende írta...

Így igaz, Tündér! :)

duende írta...

Köszönöm Beatbull! Valóban varázslatos, gyönyörű. Én beleszerettem már első alkalommal, azóta vágyom vissza minden évben.

duende írta...

Köszönöm szépen Napmátka! :)
Igen, engem is lenyűgöz. Annyi szépség van körülöttünk!

duende írta...

Kedves Mazsi! Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! :)

duende írta...

Köszönöm szépen Raindrop! :)

duende írta...

Kati, érdemes látni élőben is. A helynek fantasztikus hangulata van! :)

duende írta...

Nana:
:)

duende írta...

Valóban gyönyörű hely, Whise Lady! Napsütötte Toscana... :)
Igen, bár az egész nyarat szívem szerint ott tölteném. Nehéz volt hazajönni... De megyünk még vissza augusztusban.

duende írta...

Köszönöm szépen Reni! :) Tőled nagy érdem dícséretet kapni! :)

duende írta...

Nagyon szívesen Bendegúz! :)

duende írta...

Üdv, Viki! :)
Majdnem kipihentem magam... :)))
Ugye milyen gyönyörű? :)

duende írta...

Nagyon szívesen KataKonyha! A szépséget csodás dolog megosztani! :)

duende írta...

Bienvienda, Katy! :)

Örülök hogy tetszett a séta! :) A Balaton-felvidék tele van ilyen kis eldugott gyönyszemekkel, érdemes több időt is eltölteni, sokfelé kirándulni.

duende írta...

Zsuka, biztosan lesz módod rá hogy egyszer arra járj! :)

És nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! :)

duende írta...

Eva, nagyon szívesen! :)
És Neked is nagyon köszönöm! :)

Limara írta...

Hihetetlen! Megint elvarázsoltál a csodás fotóiddal!Rajongok értük :))

Névtelen írta...

Aztaaaaa!

Ide muszáj elmenni.
De szerintem egyedül, hogy legyen idő kibámészkodni magam.
Köszönjük a kitartást a képek ide kerüléséhez!
(Az erdélyi képekkel én is fél napot babráltam)

Ági, aki főz írta...

Salföld tényleg az egyik legszebb falu, amit életemben láttam. Először egy ködös, szomorkás szilveszter napon jártam ott, de még akkor is varázslatos volt. Nemhogy ezeken a csodás napos fotókon!

duende írta...

:) A szívem csücske, Ági! :)

duende írta...

Nagyon tetszene neked Bea! Tutira.
És tényleg úgy érdemes, hogy legyen idő bámészkodni, mert rengeteg a szépség.
Szívesen. :) Így legalább nekem is meglesznek a képek egy helyen, rendezve.

duende írta...

Szívesen KataKonyha! :)

certaldo írta...

Szia!

Mióta a nyáron olvastam ezt a bejegyzésedet, készülök erre a gyönyörű helyre. Talán most összejön. Tudnál ajánlani kipróbált jó szállást? Előre is köszönöm!

duende írta...

Szia Certaldo!

Légyszíves, írj a szellemafazekban@gmail.com-ra nekem egy levelet, ott tudok neked válaszolni! :)