2009. április 30., csütörtök

Majális: mediterrán csirkemáj és radler házilag


Beltane ünnepét világszerte megünneplik. A kelta ünnep másik neve: Cetsamhain - az ünnep ellenpontjára, Samhain-ra utal. Egyéb elnevezései: May Day, Walpurgis-éj, majális. 
A nap pogány eredetű szimbóluma a májusfa - egyes vidékeken jakabfa. A középkori egyházatyák ezt próbálták a keresztény jelképpel, a feszülettel behelyettesíteni, innen az egyik elnevezés, a Feszület napja. A görögök, rómaiak e napon köszöntötték Maiát, az ötödik hónap védő istennőjét. 
Beltane az ünnep ősi kelta neve, az ír-kelta "Bealtaine" vagy a skót kelta "Bealtuinn." anglicizált változata. Mindegyik egyaránt Bel tüzét jelenti. Bel (Beli, Belinus) a kelta fényisten. A közel-keleti Baal istenre vezetik vissza eredetét. Beltane eredetileg kelta vagy druida tűzfesztivál volt, amit az Istennő és a Szarvas istenség egyesülésének megünneplésére celebráltak, a termékenység dicsőítésére. Az ősidőkben juhokat áldoztak fel tűzben, a termékenységért. Walesben Creiddyladhoz kapcsolódott az ünnep, és gyakran Május Királynőjének hívták. 
Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség. Az Ő termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe ez. A virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik, maga a májusfa az Istenséget. Beltane jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését. 
Májusfa: Eredetileg fallikus szimbólum. Főleg legények állították a kiszemelt leányoknak. Sikeresebb leányzók udvarában több fát is állítottak. Akinek az udvarában egyetlen májusfa se került, az elhagyatottnak, árvának érezhette magát. Az egyes fafajtáknak is megvolt a sajátos jelentése. Színes kendőkkel, szalagokkal díszítették föl, ezek egyértelmű nőszimbólumok. Máshol enni-és innivalókkal díszítették, és a legényeknek kellett lehozni. Körültáncolták. Egyéb népszokások: A házakat zöld lombokkal ékesítik fel. Az egyik legszebb szokás: a falu vagy város fiataljai kimennek a mezőre, erdőbe április 30.-án éjfélkor, virágokat szedtek, azt hazavitték, és azzal ékesítették magukat, otthonaikat. Minden egyes háznál megálltak, lakomáztak, ettek-ittak, jól érezték magukat. Az ünnep hagyományos színei: a piros és a fehér, valamint a zöld lombok. A ház védelmére virágszirmokat hintettek szét, majd összesöpörték egy sarokba, és a ház köré hordták. A rómaiak Floralia ünnepe szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. Három napig tartó, orgiasztikus jellegű mulatozás volt a lényege. Természetesen termékenységvarázslás volt minden ilyen fesztivál értelme. 
A keresztény egyház két vértanúnak, szent Fülöpnek és szent Jakabnak adta e napot, ám a pogány eredet ezesetben is vitathatatlan. Manapság is megmaradt a nap vidám, mulatozós jellege, az emberek kivonulnak a szabadba, májusfát állítanak, körültáncolják. Wicca és pogány körökben is örömünnep, tele vidámsággal, alkalmi nótázással, jó időtöltéssel. Üst: Az Istennőt jelképezi - a nőiség lényegét, minden vágy végső célját, a májusfa méltó párját. Pogány népszokás szerint akik átugorják a tüzet (melyet üstben gyújtottak vagy szabadon) - azoknak teljesül a kívánságuk, és boldogok lesznek.






Nagyon egyszerű étel ez, de nagyon finom. Most mediterránosra vettem az ízhatást, ezért olívaolajjal és bogyóval készítettem. Hozzávalók 4 főre: 1 kg csirkemáj, só, őrölt bors, oregano, bazsalikom, kakukkfű, 2 dl olívaolaj, 1 marék olajbogyó, 1 nagyon nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma.
A májakat megtisztítottam a szívtől és a fehér inas részektől és lebenyekre vágtam. Alaposan nézzük meg, mert lehet rajta epe. Ha ilyen darabot találunk, azt dobjuk is ki, mert keserű. A májakat fűszereztem, sóztam és bő olajban a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymával kis lángon fedő alatt megpároltam. Ennyi az egész. Mikor kihűlt, tehetjük üvegbe is, olajjal vagy zsírral felöntve. Fogyasztáskor vékony szeleteket vághatunk a májból, és kenyérre tehetjük, friss zöldek dukálnak mellé: újhagyma, retek, saláta, uborka, vagy akár még plusz olajbogyó. Aki nem annyira olívarajongó, készítse bogyótlanul a májat, úgy is ugyanolyan finom. De ebből a sült májból csinálhatunk májast is: villával vagy robotgéppel pépesítsük, adjuk hozzá az olajából vagy zsírjából, és kész is a finom májkrém.
Én ezt a májat nyáron rendszeresen készítem, nyaralásokra szoktuk elvinni üvegben.




Italnak radlert gondoltam mellé. A boltit nem szeretem, mert túl édes és műízű, de a saját gyártmányomat igen. Nagyon egyszerű: 3 dl sör, 2 dl szóda, fél citrom leve és 1 teáskáskanál cukor, vagy ugyanennyi cukorszirup. Isteni üdítő ital, alig van benne alkohol és nagyon üde: egyszerre kesernyés-savanykás és nagyon buborékos. :) Készíthetjük alkoholmentes sörből is.
A másik kedvenc sörös italom: sör, kevés szóda és meggybefőttlé összekeverve, meggyszemekkel díszítve. Hmmm... mesésen finom!

2009. április 29., szerda

Kókuszfagyi narancsöntettel

Mindig olyan helyen kellene állnom,
amely az örökkévalóság felé nyitva áll.


(Romano Guardini)

 



Mivel ketten vagyunk, a kókusztejnek csak a felét használtam el a sárgarépához, a másik feléből fagyi készült.

Hozzávalók 4 főre:
1 kókusztej konzerv,
3 dl tejszín,
kb. 10 dkg porcukor (ízlés szerint),
6 evőkanál kókuszreszelék,
vaníliás cukor vagy vanília kivonat.

A tejszínt felvertem a cukorral, vaníliás cukorral, aztán óvatosan hozzákevertem a kókusztejet- és reszeléket. Fagyasztóba tettem egy éjszakára.
Narancsöntettel tálaltam, de kesernyésebb csokiöntettel is finom.
Narancsöntet: 5 evőkanál kristálycukor, 5 evőkanál narancslé, reszelt narancshéj. A hozzávalókat jól összeforraljuk, majd lehűtjük.

Sárgarépa kókusztejben



Ekkorra már teljesen összezavarodtam. Félelmem pillanatok alatt megsokszorozódott, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elfussak a helyszínről. Don Juant őrültnek gondoltam. Már épp menekülni akartam, amikor lecsúszott a kőről, és mosolyogva odajött hozzám.
– Azt hiszed, megőrültem, ugye? – kérdezte.
Elmondtam, hogy kiszámíthatatlan viselkedésével a frászt hozta rám.
Közölte, hogy egyenlően állunk. Nem értettem. Gondolataimat teljességgel elmebetegre emlékeztető viselkedése foglalta el. Elmagyarázta, hogy szándékosan akarta rám hozni a frászt kiszámíthatatlan viselkedése súlyosságával, ő ugyanis az én kiszámítha-tó viselkedésem súlyosságától mászik a falra. Hozzátette, hogy az én szokásaim éppolyan elmebetegek, mint az ő kürtölése.
Megdöbbenve jelentettem ki, hogy egyáltalán nincsenek szokásaim, sőt, szerintem éppen egészséges szokásaim hiánya miatt zűrzavaros az életem.
Nevetett, és mutatta, hogy üljek le mellé. Titokzatos módon ismét átalakult az egész helyzet. Mihelyt beszélni kezdett, ijedtségem eltűnt.
– Mik a szokásaim? – kérdeztem.
– Mindent megszokásból csinálsz.
– De hát nem mindenki ilyen?
– Nem mindenki. Én nem megszokásból csinálom, amit csinálok.
– Mi váltotta ki ezt az egészet, don Juan? Mit tettem vagy mondtam, amitől ezt csináltad?
– Aggódtál az ebéd miatt.
– Nem szóltam semmit; honnan tudod, hogy aggódtam?
– Minden délben aggódsz az evés miatt, minden este hat körül és minden reggel nyolc óra tájékán – mondta gonosz vigyorral. – Akkor is aggódsz ezekben az időpontokban, ha nem vagy éhes. Pusztán meg kellett fújnom a sípomat, hogy megmutassam a szokásokhoz ragaszkodó szellemedet. Szellemedet külső jelekhez idomították.
Szemében kérdéssel meredt rám. Nem tudtam védekezni.
– Lassan már a vadászatból is megszokást csinálsz – folytatta. – Máris kialakítottál egyfajta időbeosztást; megvan, hogy mikor beszélsz, mikor eszel, mikor alszol el.
Nem tudtam mit mondani. Életemben mindent arra a mintára építettem, amelyet don Juan evési szokásaim kapcsán felhozott. Mégis erősen úgy éreztem, hogy életem kevésbé alapul megszokáson, mint e legtöbb barátomé és ismerősömé.
– Sokat megtudtál a vadászatról mostanra – folytatta don Juan. – Könnyen rájössz hát, hogy a jó vadász elsősorban egyvalamit tud – ismeri a zsákmánya szokásait. Ettől válik jó vadásszá. Ha eszedbe jutna, hogyan kezdtelek beavatni a vadásztudományba, talán megértenéd, mire célzok. Először megtanítottalak csapdát készíteni és állítani, majd megtanítottam a keresett vad szokásait, végül pedig kipróbáltuk, beválik-e a csapda ilyen körülmények között. Ezekből a részekből áll a vadászat. Most a legutolsó, és messze a legnehezebb lépést kell megtanítanom neked. Talán évek telnek el, mire elmondhatod, hogy megértetted, és vadász lettél.
Don Juan szünetet tartott, mintha időt adna nekem. Levette a kalapját és a megfigyelt rágcsálók tisztálkodó mozdulatait utánozta. Roppant mulatságosnak tűnt nekem. Kerek fejével éppen úgy festett, mint egy ilyen rágcsáló.
– A vadászlét nemcsak abból áll, hogy állatokat ejtünk csapdába – folytatta. – Egy valamirevaló vadász sem azért ejt zsákmányt, mert kelepcét állít, vagy mert ismeri a zsákmánya szokásait, hanem azért, mert saját magának nincsenek szokásai. Ebben rejlik az előnye. Egyáltalán nem olyan, mint a szigorúan megszabott szokású, kiszámítható furcsaságokat művelő állatok, amelyekre vadászik; ő szabad, folyékony, kiszámíthatatlan.
Don Juan állítása mesterséges, irracionális eszményképnek tűnt számomra. El nem tudtam képzelni szokások nélküli életet. Őszintén akartam válaszolni, nemcsak bólogatni vagy ellenkezni. Úgy éreztem, hogy sem én, sem más nem valósíthatja meg azt, amire gondol.
– Nem érdekelnek az érzéseid – válaszolta. – Csak úgy válhatsz vadásszá, ha eltörlöd a szokásokat az életedből. Jól megy neked a vadászat. Gyorsan tanultál, és most láthatod, hogy ugyanolyan könnyen kiszámítható vagy, mint a zsákmányod.
Kértem, hozzon megfogható példákat.
– A vadászatról beszélek – mondta nyugodtan. – Tehát olyasmire gondolok, amit az állatok tesznek; hogy hol esznek; hol, hogyan, mikor alusznak; hol nevelik fel a kölykeiket; hogyan járnak. Ezekre a szokásokra hívom fel a figyelmedet, hogy a saját magad hasonló szokásai tudatosodhassanak benned. Megfigyelted a sivatagi állatok szokásait. Meghatározott helyen esznek és isznak, meghatározott ponton építenek maguknak búvóhelyet, meghatározott módon hagyják meg a nyomukat; a jó vadász valójában minden cselekedetüket előre láthatja vagy kitalálhatja. Amint már korábban is említettem, az én szememben úgy viselkedsz, mint a zsákmányod. Valamikor nekem is felhívta erre a figyelmemet valaki, nem vagy hát egyedül vele. Mindnyájan úgy viselkedünk, mint az állatok, amelyekre vadászunk. És ez nyilvánvalóan éppúgy valaki vagy valami más zsákmányává tesz minket. Na már most, a vadász ezzel tisztában van, és arra törekszik, hogy ő maga ne legyen többé zsákmány Érted, mit mondok?
Ismét kifejeztem véleményemet, mely szerint javaslata megvalósíthatatlan.
– Időbe telik – mondta. – Elkezdheted például azzal, hogy nem ebédelsz minden egyes nap déli tizenkettőkor.
Rám nézett, és jóindulatúan mosolygott. Mókás arckifejezése megnevettetett.
– Azonban egyes állatok hollétét lehetetlen kinyomozni – folytatta. – Vannak bizonyos szarvasfélék például, amelyeket egy szerencsés vadásznak életében talán egyszer útjába vezérelhet a sors.
Don Juan hatásszünetet tartott, és áthatón nézett rám. Úgy tűnt, kérdésre vár. Nem volt mit kérdeznem.
– Mit gondolsz, mitől olyan különlegesek és megtalálhatatlanok? – kérdezte.
Nem tudtam mit mondjak, megvontam hát a vállamat.
– Attól, hogy nincsenek szokásaik! – mondta, mintha nagy titkot fedne fel. – Ettől csodalények.
– Minden szarvasnak aludnia kell éjjel – vetettem ellen. – Ez nem szokás?
– Hogyne, ha a szarvas mindig ugyanabban az időben és ugyanott alszik. De ezek a csodalények nem így viselkednek. Egyszer még te magad is meggyőződhetsz erről. Talán az lesz a sorsod, hogy egész életedben egy ilyen lényt kergess.
– Mit értesz ez alatt?
– Szeretsz vadászni. Talán egyszer, valahol a világon keresztezi utad egy csodalényét, és utána indulsz. A csodalény nem akármilyen látvány! Nekem szerencsém volt, és egyszer utamba akadt egy. Találkozásunk előtt már sokat elsajátítottam a vadászatból, s ezt gyakoroltam is. Egyszer a közép-mexikói hegyek sűrű erdejében hirtelen éles füttyentést hallottam. Ismeretlen jelenség volt számomra; a vadont rovó kóborlásaim sok éve alatt egyetlenegyszer sem hallottam ilyen hangot. Nem találtam a forrását; úgy tűnt, mintha egyszerre több különböző helyről jönne. Azt hittem, talán ismeretlen állatcsorda vagy -csapat vesz körül.
Még egyszer meghallottam a szívfájdító füttyszót; úgy tűnt, mintha mindenhonnan jönne egyszerre. Ekkor jöttem rá, mekkora szerencsém van. Tudtam, hogy csodalény van a közelemben. Azzal is tisztában voltam, hogy a csodaszarvas tudatában van mind a köznapi emberek, mind a vadászok szokásainak.
Nagyon könnyen ki lehet találni, mit csinál ilyen helyzetben egy köznapi ember. Mindenekelőtt, félelme azonnal zsákmánnyá változtatja. Miután zsákmánnyá vált, két dolgot tehet. Vagy menekül, vagy felveszi a harcot. Ha nincs nála fegyver, rendszerint a nyílt terület felé rohanva, menti az életét. Ha van fegyvere, előkapja, és vagy a helyszínen megmerevedve, vagy a földre lapulva vár.
A vadász viszont, amikor a vadonban cserkél, sohasem jelenik meg sehol anélkül, hogy kifigyelte volna a számára kedvező pontokat, tehát azonnal fedezékbe húzódik. Félrevezetésként esetleg földre ejti, vagy ágra akasztja a poncsóját, aztán elbújik, és vár a vad következő mozdulatára. Ezért a csodaszarvas jelenlétében egyiket sem tettem, hanem gyorsan fejre álltam, és csendben pityeregni kezdtem. Igazi könnyek jöttek a szememből, és oly sokáig sírdogáltam, hogy már majdnem elájultam. Hirtelen enyhe fuvallatot éreztem; valami szimatolta a hajamat a jobb fülem mögött. Oda akartam fordítani a fejemet, hogy megnézzem, mi az, de elvesztettem az egyensúlyomat, és a földre zuttyantam. Ahogy felültem, ragyogó lényt láttam rám meredni. A szarvas rám nézett, én mondtam neki, hogy nem bántom. Ő pedig beszélt velem.
Don Juan abbahagyta a mesélést, és rám nézett. Akaratlanul is elmosolyodtam. A beszélő szarvas fogalma enyhén szólva hihetetlenül hangzott számomra.
– Beszélt velem – vigyorgott don Juan.
– A szarvas beszélt?
– Beszélt bizony!
Don Juan felállt, és felvette összecsomagolt vadászszerszámait.
– Valóban beszélt? – kérdeztem hüledező hangon.
Óriási nevetés volt a válasz.
– Na, és mit mondott? – kérdeztem félig-meddig tréfából. Azt hittem, ugrat. Egy pillanatig hallgatott, mintha visszaemlékezni próbálna, majd amint beszélni kezdett, felderült az arca.
– Azt mondta a csodaszarvas: "Szervusz, barátom!" – számolt be a történtekről don Juan. "Szervusz!" – válaszoltam én. Aztán megkérdezte: "Miért sírsz?" Azt feleltem: "Mert szomorú vagyok." Ekkor a csodalény odajött a fülemhez, és olyan tisztán, ahogy én beszélek most, azt mondta: "Ne légy szomorú!"
Don Juan merőn nézett a szemembe. Pajkosság csillant meg a tekintetében. Harsányan nevetni kezdett.
Azt mondtam, ez a szarvassal folytatott beszélgetés elég buta volt.
– Mit vártál? – kérdezte, még mindig nevetve. – Indián vagyok.
Humora annyira földöntúli volt, hogy együtt kellett nevetnem vele.
– Nem hiszed, hogy a csodaszarvas beszél, ugye?
– Sajnálom, de egyszerűen nem hiszem, hogy ilyesmi lehetséges – mondtam.
– Nem csodálom – nyugtatott. – Fene dolog ez.
(Carlos Castaneda: Ixtláni utazás)




Ezt az ételt csak kalandorok, bátrak számára ajánlom. Egészen más ízvilág, mint a megszokott magyaros. Nekem nagyon ízlett, de én sárgarépa rajongó is vagyok, kókuszrajongó is, meg csilirajongó is... :)
Köretként készítettem, de szívből ajánlom vegáknak is, párolt rizzsel. Nagyon különleges. Sőt, a kókusztejre a tejérzékenyek figyelmét is felhívnám - hiszen bár tejnek nevezzük, valójában nincs benne ez a bocifinomság. Viszont nagyon krémes, lágy és finom, ugyanúgy használható, mint a tejszín. Bármely ételt finom krémessé, szaftossá varázsol. Ízében viszont tényleg messzemenőkig kókuszos!

Hozzávalók 4 főre:
6 nagy, méretes sárgarépa,
1 doboz kókusztej,
só,
1 csilipaprika (friss vagy szárított),
1 csomag újhagyma,
1 teáskanál olaj (szőlőmagot használtam, de kukoricaolajjal is finom, vagy napraforgóval),
2 cl törkölypálinka,
3 narancs leve,
1 narancs reszelt héja.



A sárgarépát előfőztem sós vízben, és mikor már olyan roppanós-puha volt, áttettem egy nagy serpenyőbe. Olajat öntöttem alá, hozzátettem a karikákra vágott újhagymát és a kókusztejet. Sóztam, csilit tördeltem bele, a narancshéjat belereszeltem és hozzáöntöttem a narancsok levét is és a pálinkát is. Erős lángon rövid ideig forraltam és készen is volt. Extravagáns étel, annyi szent! :)

Kukoricás pulykamell csőben



– Meg kell tanulnod szándékosan elérhetővé és elérhetetlenné válni – mondta. – Ahogyan most élsz, akaratlanul is mindig elérhető vagy.
Tiltakoztam. Az én érzéseim szerint életem éppen inkább egyre titkolódzóbbá vált. Erre azt mondta, hogy nem értettem meg a lényeget. Az elérhetetlenség nem jelenti azt, hogy bujkálunk vagy titkolódzunk, hanem azt, hogy hozzáférhetetlenek vagyunk.
– Más szóval – folytatta türelmesen – értelmetlen a rejtőzés, ha mindenki tudja, hogy rejtőzködsz. Ebből ered most a bajod. Amikor rejtőzködsz, mindenki tudja, hogy bujkálsz, amikor pedig nem, bárki döfése számára elérhető vagy.
Fenyegetve éreztem magamat, és gyorsan védekezni igyekeztem.
– Ne magyarázkodj! – szólt don Juan szárazon. – Fölösleges. Mindnyájan nagyon ostobák vagyunk, te sem lehetsz hát másmilyen. Valaha én magam is minduntalan elérhetővé tettem magam, míg végül semmire nem telt tőlem, hacsak a sírásra nem. És sírtam is eleget, akárcsak te.
Don Juan egy pillanatra végigmért, majd hangosan sóhajtott.
– Én ugyan fiatalabb voltam nálad – folytatta. – De egy napon elegem lett, és megváltoztam. Mondjuk, hogy vadásszá válásom egyik napján megtanultam annak titkát, hogy milyen elérhetőnek és elérhetetlennek lenni.
Közöltem vele, hogy nem sikerül megragadnom a lényeget. Tényleg nem tudtam felfogni, mit ért "elérhetőség" alatt. A következő spanyol kifejezésekkel élt: "ponerse al alcance" (elérhetőnek lenni), és "ponerse en el medio del camino" (forgalmas út közepére állni).
– Vissza kell vonulnod onnan – magyarázta. – El kell jönnöd a forgalmas út közepéről. Az egész lényed ott van, nincs hát értelme rejtőzni, hiszen csak képzelnéd, hogy takar valami. Forgalmas út közepén lenni azt jelenti, hogy minden járókelő látja minden mozdulatodat.
Hasonlata érdekes volt, ám egyben homályos is.
– Talányokban beszélsz – jelentettem ki.
Egy hosszú pillanatig rám meredt, aztán dúdolni kezdett. Ültömben felegyenesedtem és figyelni kezdtem. Már tudtam, hogy amikor don Juan mexikói dallamot dúdol, lecsapni készül rám.
– Mondd csak! – mosolygott és kérdő tekintettel meredt rám. – Ugyan mi történt azzal a szőke lánnyal, akit nagyon kedveltél?
Úgy bámulhattam rá, mint a sült bolond. Jóízűen nevetett, én pedig nem tudtam mit mondjak.
– Meséltél róla – nyugtatott.
Én azonban nem emlékeztem, hogy bárkiről is meséltem volna neki, legkevésbé egy szőke lányról.
– Én ugyan nem említettem neked semmi ilyesmit! – mondtam.
– Hogyne említettél volna! – jelentette ki, mintha ezzel vége lenne a vitának.
Tiltakozni akartam, de félbeszakított, mondván, nem az számít, honnan tud a dologról, hanem az, hogy szerettem-e azt a lányt.
Ellenséges indulat kezdett a hatalmába keríteni.
– Ne tereld másra a dolgot! – figyelmeztetett szárazon don Juan. – Most fogd vissza a fontosságérzetedet! Volt egy nőd, aki igen kedves volt a szívednek, és elvesztetted.
Tűnődni kezdtem, hogy beszéltem-e erről don Juannak. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem volt erre alkalom. De talán mégiscsak lehetett. Ahányszor csak kocsival mentünk valahova, megállás nélkül beszéltünk mindenféléről. Nem emlékeztem mindenre, ami szóba került, hiszen vezetés közben nem jegyzetelhettem. Ez kissé megnyugtatott. Közöltem vele, hogy igaza van. Volt életemben egy nagyon fontos szőke lány.
– Miért nincs veled? – érdeklődött.
– Elment.
– Miért?
– Több oka is volt.
– Nem volt több oka. Csak egy. Túlságosan elérhetővé tetted magadat.
Komolyan kíváncsi voltam, mit ért ez alatt. Ismét mély érzéseket váltott ki belőlem, amit csinált. Úgy látszott, tisztában van a hatással, és csintalan mosolyának elrejtése végett csücsörített.
– Mindenki tudott rólatok – mondta megingathatatlan meggyőződéssel.
– És az baj volt?
– Óriási nagy baj! Az a lány jó ember volt.
Kifejeztem őszinte érzésemet, mely szerint visszataszító, ahogy a zavarosban halászik, és még inkább az, ahogy mindig olyan bizonyossággal teszi kijelentéseit, mintha a helyszínen járt és mindent látott volna.
– De hát így van – mondta lefegyverző őszinteséggel. – Mindezt láttam. Jó lány volt.
Tudtam, hogy fölösleges vitatkozni, de dühös voltam rá életem e sebének felszakításáért, és közöltem, hogy az illető lány nem is olyan jó ember, szerintem elég gyönge jellemű volt.
– Te is az vagy – mondta nyugodtan. – De ez nem fontos. Az fontos, hogy már mindenütt kerested; ettől különlegessé vált számodra, és aki különleges nekünk, azt csak szép szavakkal illessük.
Szégyen fogott el; nagy szomorúság kezdett hatalmába keríteni.
– Mit művelsz velem, don Juan? – kérdeztem. – Mindig sikerül elszomorítanod. Miért?
– Most meg az érzelgősségbe lovallod bele magad – gyanúsított.
– Mi ennek az egésznek az értelme, don Juan?
– Az elérhetetlenség az értelme – jelentette ki. – A lány emlékét csak azért idéztem fel, hogy ezáltal közvetlenül megmutathassam neked azt, amit a széllel nem tudtam. Azért veszítetted el ezt a lányt, mert túlságosan elérhető voltál; mindig ott voltál számára, és életed csupa megszokásból állt.
– Dehogy! – mondtam. – Tévedsz! Az életem sohasem volt csupa megszokás.
– Az volt, és most is az – mondta ellentmondást nem tűrőn. – Nem közönséges szokásokból áll, úgy érzed hát, hogy nem csupa megszokás, de biztosíthatlak, hogy az.
Duzzogni lett volna kedvem, belemerülni a morcosságba, de don Juan szemétől valahogy nyugtalan lettem. Mintha folyamatosan tovább lökdösött volna a szeme.
– A vadász művészete az elérhetetlenség – mondta. – A szőke lány esetében ez azt jelentette volna, hogy vadászként viselkedsz és ritkán találkozol vele. Nem úgy, ahogy te csináltad. Nap mint nap vele voltál, míg végül nem maradt más érzés közöttetek, mint az unalom. Igaz?
Nem feleltem. Nem volt rá szükség. Igaza volt.
– Az elérhetetlenség azt jelenti, hogy finoman érinted a környező világot. Nem eszel meg öt foglyot, csak egyet. Nem bántod a növényeket pusztán azért, hogy sütőgödröt csinálhass. Nem teszed ki magadat a szél erejének, hacsak nem muszáj. Nem használod ki, nem facsarod ki az embereket, amíg össze nem fonnyadnak, különösen azokat, akiket szeretsz.
– Soha nem használtam ki senkit – mondtam őszintén.
De don Juan szerint igenis kihasználtam őket, és így kerek-perec kijelenthettem, hogy meguntam az embereket, és elfáradtam tőlük.
– Az elérhetetlenség azt jelenti, hogy szándékosan elkerülöd önmagad és mások kimerítését – folytatta. – Azt jelenti, nem vagy kiéhezett, nem vagy kétségbeesett, mint az a szerencsétlen flótás, aki fél, hogy soha többé nem lesz mit ennie, és magába töm mindent, mind az öt foglyot!
Don Juan ütése egyértelműen övön alul ért. Nevettem, ez úgy látszott, felvidítja. Könnyedén megérintette a hátamat.
– A vadász tudja, hogy újra és újra vadat fog a csapdájába csalni, nem aggódik hát. Az aggódás elérhetővé változtat. Önkéntelenül is elérhetők leszünk tőle. És ha aggódunk, kétségbeesésünkben mindenhez ragaszkodunk; és ha ragaszkodunk, elkerülhetetlenül kimerítjük azt, akihez vagy amihez ragaszkodunk.
Közöltem vele, hogy a mindennapi életemben elképzelhetetlen lenne elérhetetlennek lenni. Ahhoz, hogy működhessek, elérhetőnek kell lennem azok számára, akiknek dolguk van velem.
– Mondtam már: az elérhetetlenség nem azt jelenti, hogy bujkálsz, meg titkolódzol – felelte nyugodtan. – Azt sem jelenti, hogy nincs dolgod emberekkel. A vadász mértékletesen, gyöngéden bánik a világával, függetlenül attól, hogy ez a világ tárgyakból, növényekből, állatokból, emberekből, vagy erőből áll. A vadász bensséges kapcsolatban van a világával, és mégis elérhetetlen ugyanennek a világnak a számára.
– Ez ellentmondás – mondtam. – Nem lehet elérhetetlen, ha napról-napra, óráról órára itt van a világában!
– Nem érted – szólt türelmesen don Juan. – Azért elérhetetlen, mert nem csavarja ki a világot. Könnyedén érinti meg, addig marad, ameddig maradnia kell, majd sebesen továbbmegy, és alig hagy nyomot maga után.

(Carlos Castaneda: Ixtláni utazás)




Nagyon egyszerű, de meglepően ízletes kis étel. Gyorsan elkészül, és tegnap ez volt a lényeg, siettem.

Hozzávalók 4 főre:
70 dkg pulykamell,
30 dkg trappista sajt,
1 konzerv kukorica,
1 csomag újhagyma,
só,
őrölt bors.

A pulykamellet szeleteltem, majd kiklopfoltam és sóztam-borsoztam. Kevés olajon hirtelen elősütöttem, aztán egy sütőtál aljára sorakoztattam őket. Megszórtam kukoricával, kis karikákra vágott újhagymával és rengeteg reszelt sajttal. Fél dl vizet aláöntve, lefedés nélkül 3/4-es lángon, előmelegített sütőbe tettem. A sajt pirulásáig sütöttem.
Egyszerű párolt rizzsel és kókuszos sárgarépával tálaltam.

Tipp: Én most a sárgarépaköret miatt csináltam ilyen egyszerűre ezt az ételt, de bőven variálható. A húst fűszerezhetjük bátrabban is, tetszés szerint. Nagyon finom lehet paradicsomosan is, akkor így készíteném: egy réteg hús, kukorica, újhagyma, paradicsomkarikák bőven sóval, friss rozmaringlevélkékkel, korianderrel, chilipaprikával és sajt - és így már nevezhetném akár mexikói pulykának is :).

2009. április 28., kedd

Olasz zöldborsóleves a' la Macerata


Az egységbe rendezett lét utánjárás nélkül ismer, keresés nélkül lát és cselekvés nélkül végbevisz.
Lao Cse
Az élet negyedik spirituális törvénye a Legkisebb erőfeszítés törvénye. Ez azon a tényen alapul, hogy a Természet intelligenciája erőfeszítés nélküli könnyedséggel/elengedettséggel és oldott gondtalansággal érvényesül. Ez a legenyhébb beavatkozás, vagy más kifejezéssel az ellen nem állás elve. Ez tehát a harmónia és szeretet alapelve. Ha ezt eltanuljuk a Természettől, könnyedén teljesülnek majd vágyaink.
Megfigyelhetjük, hogy a Természet a működésében a legkisebb erőt alkalmazza. A fű nem igyekszik nőni, épp csak nő. A hal nem törekszik úszni, épp csak úszik. A virágok nem akarnak nyílni, egyszerűen kivirulnak. A madarak nem próbálnak repülni, hanem repülnek. Ez a bennük rejlő természet. A Föld nem törekszik arra, hogy forogjon a tengelye körül, hanem az a természete, hogy szédületes sebességgel forogjon és száguldjon az űrben. A kisbabák természete, hogy boldogok. A Nap természete, hogy sugárzik. A csillagoké az, hogy ragyognak és sziporkáznak. Az emberi természetből pedig az adódik, hogy álmai fizikai formában is megnyilvánulnak, könnyedén és erőfeszítés nélkül.
A Természet intelligenciája erőfeszítés és nehézségek nélkül, spontán módon érvényesül. Nem lineáris. Holisztikus, intuitív és tápláló. Amikor összhangba kerülünk a természettel, amikor valódi Önvalónk ismeretéből fakad viselkedésünk, akkor nyílik lehetőségünk a Legkisebb erőfeszítés törvényét alkalmazni.
A legkisebb erőfeszítés érvényesül, amikor tetteink szeretetből fakadnak, mivel a Természetben az összetartó erő a szeretet. Amikor mások feletti hatalomra törekszik valaki, energiát pazarol. Amikor önzésből akar valaki pénzt vagy hatalmat szerezni, a boldogság illúziójának kergetésére pocsékol energiát ahelyett, hogy az élet adott pillanatában élvezné a boldogságot. Amikor pusztán személyes célra akar valaki pénzt szerezni, elvágja magát az energiák folyamától és szembekerül a Természet intelligenciájának megnyilvánulásaival. Amikor azonban a szeretetből fakadnak tetteink, az energiák nem pocsékolódnak el, hanem megsokszorozódnak és halmozódnak. A többletenergia összegyűlik és az öröm segít annak létrehozásában, amit elhatároztunk, legyen az akár a határtalan gazdagság.
Fizikai testünket az energia kezelésének eszközének gondolhatjuk: alkalmas energia létrehozására, tárolására, kiárasztására. Ha tudjuk, hogyan kell hatékonyan energiát létrehozni, tárolni, kiárasztani, bármilyen gazdagság elérhetővé válik. Az énre figyelés hatalmas mennyiségű energiát emészt. Ha belső támpontunk az "én", ha hatalomra és mások feletti uralomra törekszünk, vagy mások helyeslését keressük, akkor tékozló módon pazaroljuk az energiát.
Amikor ez az energia felszabadul, mederbe terelhető és bármilyen kívánság megvalósítására alkalmas. Amikor belső támpontunk a szellemi valónk, amikor lepattannak rólunk a vélemények, és az élet kihívásai nem töltenek el szorongással, akkor tudunk hatni a szeretet energiájával, és ezt a bőség és fejlődés tapasztalatának létrehozására használjuk.
Az Álmododás művészetében (The Art of Dreaming) Don Juan azt mondja Carlos Castanedának: "...energiánk jó része fontosságunk fenntartására megy... Ha képesek volnánk e fontosság egy részét elveszíteni, két rendkívüli dolog történne velünk. Az egyik, hogy felszabadulnának erőink abból az erőfeszítésből, hogy nagyszerűségünk illúzióját fenntartsuk. A másik, hogy elegendő erőnk lenne... a világegyetem valódi nagyszerűségének megpillantására."
A Legkisebb erőfeszítés törvényének három összetevője van, amelyekkel a "kevesebb tevékenység, több megvalósítás" alapelve viselkedésre váltható. Az első összetevő az elfogadás. Az elfogadás egyszerűen azt a bizalmat jelenti, hogy "Ma elfogadom az embereket, helyzeteket, körülményeket és eseményeket ahogy vannak, ahogy történnek." Azt jelenti ez, hogy tudom: épp az történik, aminek történnie kell, mivel az egész világegyetem úgy van, ahogy lennie kell. Ez a pillanat - az, amit a jelenben épp most tapasztalok - a múltban tapasztalt valamennyi pillanat halmozódása. Ez a pillanat olyan, amilyen, mint ahogy az egész világegyetem is olyan, amilyen.
Amikor az adott pillanattal szembeszáll valaki, az egész világegyetemmel szegül szembe. Ehelyett meghozható az a döntés, hogy ma nem szegülök szembe az élet pillanataival, nem szállok harcba az egész világegyetemmel, hanem teljesen és egészében elfogadom a pillanatot. Úgy fogadom el a dolgokat, ahogy vannak, nem pedig aszerint, hogy milyennek szeretném őket éppen most. Ezt fontos megérteni. Kívánhatom, hogy a jövőben másképp legyenek a dolgok, de az adott pillanatban úgy kell elfogadnom őket, ahogy vannak.
Amikor egy helyzet vagy egy ember felingerel vagy csalódást okoz, ébredjünk rá, hogy nem a helyzetre vagy a személyre, hanem az azzal kapcsolatos (saját) érzéseinkre reagálunk. Ezek saját érzéseink, márpedig ezek nem valaki más hibái. Amikor teljesen felismerjük és megértjük ezt, akkor érjük el az érettség fokát, amelyen készek vagyunk felelősséget vállalni érzéseinkért és képesek vagyunk változtatni ezeken. Ha elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak, képessé válunk felelősséget vállalni a helyzeteinkért és mindazokért az eseményekért, amelyeket problémásnak találunk.
Ez visz el minket a Legkisebb erőfeszítés törvényének második összetevőjéhez: a felelősséghez. Mit jelent a felelősség? Azt jelenti, hogy senkit és semmit nem vádolhatok egy helyzetért - még saját magamat sem. Elfogadva az adott körülményeket, eseményt, problémát, a felelősség azt a képességet jelenti, hogy van alkotó, pozitív válaszom az éppen adott, olyan, amilyen helyzetre. Minden probléma lehetőség csíráit tartalmazza, és ez a tudatosság lehetővé teszi a pillanat megragadását és a helyzet vagy dolog jobbra fordítását.
Ha egyszer ezt megtettük, minden, korábban bosszantónak talált helyzet valami új és szép megteremtésének lehetőségévé válik, és minden, korábban elviselhetetlennek és gyötrőnek talált ember tanítóvá válik. A valóság tulajdonképpen értelmezés kérdése. Márpedig ha a valóságot ily módon értelmezzük, azt vesszük észre, hogy tanítók vesznek körül és fejlődésre alkalmas lehetőségek adódnak körülöttünk.
Bárkivel találkozunk - zsarnoki, elviselhetetlen, tanító, barátságos vagy ellenséges emberekkel (mindezek egyébként ugyanazt jelentik) -, emlékezzünk arra, hogy "ez a pillanat éppen olyan, amilyennek lennie kell". Bármi került érintkezésbe az életünkkel egy-egy pillanatban, (bizonyosra vehetjük, hogy) az pontosan az, amire abban a pillanatban az életünkben szükség van. Minden esemény mögött üzenet rejlik, és ez a fejlődésünket szolgálja.
A Legkisebb erőfeszítés törvényének harmadik összetevője a védekezés-nélküliség, amely azt jelenti, hogy a tudatosságunk védtelenségben gyökerezik, és le kell mondani arról az igényről, hogy álláspontunkat bárkire ráerőltessük vagy arról bárkit is meg akarjunk győzni. Ha megfigyeljük az embereket magunk körül, észrevehetjük, hogy idejük 99 százalékát álláspontjuk körülbástyázásával töltik. Pusztán azzal, ha lemondunk erről az igényről, hihetetlen mennyiségű energiánk szabadul fel, amelyet korábban elpocsékoltunk.
Ha másokkal szemben védekezőek és szemrehányóak vagyunk, és az élet pillanatait nem fogadjuk el úgy, ahogy vannak, folyamatosan ellenállásba fogunk ütközni. Bármikor, ha ellenállást érzékelünk, fel kell ismernünk, hogy az csak fokozódni fog, ha erőltetjük a helyzetet. Nem akarunk olyan mereven állni, mint a magas tölgyfa, amely megroppan és kidől a viharban. Hajlékonyak akarunk lenni, mint a nád, amely meghajlik a viharban és túléli azt.
Teljesen fel kell hagyni az álláspontunk védelmével. Ha nincs körülbástyázandó álláspont, értelmetlen érveket gyártani. Ha ez a harc- és ellenállás-nélküliség folyamatossá válik életünkben, teljesen a jelenre, annak ajándék jellegére tudunk figyelni. Valaki egyszer azt mondta nekem: "A múlt történelem, a jövő titok, a jelen pillanat pedig ajándék." Ezért hívja az angol nyelv a jelen pillanatot "present"-nek, ami két jelentésű szó: "ajándék"-ot is jelent.
Ha befogadjuk a jelent és eggyé válunk vele, megtapasztaljuk, amint elárasztja bensőnket a tűz és a hév, elragadtatás szikrázik és lüktet minden életmozzanatban. Amint kezdjük megtapasztalni ezt a szellemi örömittas állapotot, mindennel, ami csak él, bensőséges kapcsolatunk alakul ki. Boldogság árad el belül és mindent eldobunk, ami a sértettség, a neheztelés, a védekezés nyomasztó terhe-nyűge volt. Csak ekkor válhatunk tisztaszívűvé, gondtalanná, örömtelivé és szabaddá.
Ebben az örömteli, egyszerű szabadságban kétségek feletti világossággal felismerjük, hogy vágyaink elérhetőek, bármit is kívánunk, mivel a szándékok nem a szorongás és félelem, hanem a boldogság talajából születnek. Nem kell indokolni, egyszerűen csak meg kell fogalmazni a szándékunkat saját magunk számára, és tapasztalni fogjuk a megvalósulást, az örömöt, a szabadságot és a függetlenséget életünk minden pillanatában.
Meg kell hoznunk a döntést, hogy az ellenállás-nélküliség útját választjuk. Ezen az úton a Természet intelligenciája spontán módon feltárul, nehézségek és erőfeszítés nélkül. Amikor az elfogadás, felelősség és védekezés nélküliség maradéktalan együttese teremti életünket, tapasztalni fogjuk, hogy gondtalan könnyedséggel folyik az életünk.
Ha minden álláspontra nyitottak maradunk - nem kötődve mereven csupán egyhez -, álmaink és vágyaink a Természet vágyaival együtt kelnek életre. Szándékainkat felszabadíthatjuk a kötöttségekből, és épp csak a megfelelő időszakot kell kivárnunk, amikor vágyaink maguktól megvalósulnak. Bizonyosak lehetünk benne, hogy amikor a megfelelő idő eljön, valóra válnak. Ez a Legkisebb erőfeszítés törvénye.
(Deepak Chopra: Az élet 7 törvénye)




Ezt a jó kis leveskét is az újonnan fölfedezett olasz szakácskönyvemben találtam. Megtartom. Nagyon finom, és teljesen más, mint a mi megszokott zöldborsólevesünk. Azt is nagyon szeretem, de kíváncsi voltam egy más ízvilágra is. Végtelenül egyszerű, gyors és ízletes.

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg fejtett zöldborsó (fagyasztott is jó),
7 dkg szalonna,
1/2 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1 mokkáskanál majoránna (vagy frissből annyi, mint a petrezselyemzöld),
15 dkg érett paradicsom (vagy konzerv hámozott paradicsom),
pirítósszeletek,
só és őrölt bors.

A hagymát, fokhagymát, szalonnát, petrezselyemzöldet és majoránnát finomra vágjuk, és egy fazékba tesszük a lehámozott, áttört paradicsommal együtt. Sózzuk, borsozzuk és 2,5 liter vízzel felengedjük. Amikor forr, beletesszük a borsót és egészen lassú tűzön jó 20 percig főzzük. A kenyérszeleteket közben megpirítjuk. Tálaláskor minden tányér aljára egy pirítós kerül, erre merjük rá a forró levest. Száraz fehérborral kitűnő.

(Forrás: Simeoni Szekeres Magda: Itáliai ízek)


Vegáknak tudom ajánlani szalonna nélkül is, mert úgy is nagyon ízletes és finom.

2009. április 26., vasárnap

Csőben sült gombás töltött tojás



"- Az ember tényleg változtathat a múlton? - érdeklődött Artúr.
- Természetesen - válaszolt Merlin. - Ti, halandók beleéltétek magatokat, hogy a múltból születik a jelen, s a jelenbó1 a jövő. Ez önkényes szemléletmód. Képzeld el saját tökéletes jövőképedet! Lásd magadat úgy, hogy minden vágyad teljesült!
Artúr előtt hirtelen felsejlett Camelot minden dicsőségében.
- Jól van. Most őrizd meg e jövőkép emlékét, és térj vele vissza a jelenbe! Engedd, hogy ez a kép a mostani pillanattól kezdve befolyásoljon! Ha békét, elégedettséget és félelem nélküliséget képzeltél el, kezdd el máris megélni! Hagyd el a harag, a félelem vagy a hiányérzet emlékképeit, s helyettük idézd fel a jövőképed emlékét! Temesd el a múlt korlátait, s engedd, hogy a megvalósult jövőről való látomásod vezessen! Érted a különbséget?
- Még nem egészen - felelte Artúr.
- Visszafelé élsz az időben, mint a mágusok. A holnap álomképét már ma megélheted. Ki írta elő, hogy csak a múltból élhetsz? Az idő mentén élő halandókat mindig visszahúzza a saját emlékeik terhe, s így a múlt alakítja a jelent. A mágus engedi, hogy a jövő alakítsa a jelent, ezt jelenti az időben visszafelé való élés.
- És ezzel megváltoztatod a múltat, hogy ne az befolyásolja a jelen tetteidet - tette hozzá Artúr.
- Pontosan. De ez még nem a vége! A múltat még gyökeresebben meg lehet változtatni. Amikor megtanulod, hogy az időt a saját agyad hozza létre, akkor felismered, hogy nincsen múlt. Valójában csak a jelen létezik. A múlt pusztán emlék, a jövő csupán lehetőség. A jelen ponton fordul minden elképzelhető jövő. Változtass tehát a múlton azáltal, hogy valótlannak, az elme kísértetének tekinted!
Az időben visszafelé való élet nem csak a képzelet játéka, mivel már most is a jövő valamiféle változatát éled. Tudatodban a dolgok működéséről szóló elképzeléseket hordozol, s ezek a modellek lehetővé teszik, hogy várakozásaidat a jövőbe vetítsd. Feltételezed, hogy a barátaid barátok maradnak, s a jövőben is lesz állásod és családod. Mélyebb szinten a társadalmi emlékezéseid működnek, miszerint a hazád és a kormányod is nagyjából hasonló marad. A még mélyebb rétegben azt is feltételezed, hogy a nehézkedési erő, a fény és más természeti erők változatlanok maradnak.
A dolgok fennmaradásáról és működéséről való elképzeléseink lélektanilag igen fontosak, ezért valóságos szenvedést okoz, ha ezeket az elképzeléseket az életünkben bekövetkező mély vagy váratlan változás fenyegeti. Jövőképünkbe mindig a jelen életünknél szebb, teljesebb elképzelést vetítünk. Valamennyiünknek vannak vágyai, álmai, félelmei és hitei - ezek belső modelljeink kivetítései -, amelyek feltételezésekre alapuló másodéletet teremtenek. A mágus szemében a legtöbb ember olyan, mint a vakító lámpával síneken robogó vonat. Csak az előrefelé beállított lámpák fénykörében mozog, s nem méri fel a kétoldalt lévő végtelen lehetőségek gazdagságát.
Behatárolt időértelmezésünk szűk körű elképzeléseinkből ered. A pesszimista szerint semmi sem alakulhat jól, s ez leegyszerűsített jövőképet tükröz. Az optimista szerint mindig a magasabb eszmei érték győzedelmeskedik, ám ez is működő jövőkép. Ha a pesszimistát valami szerencse éri, vagy ha az optimista nem tökéletes végkifejletet tapasztal, mindketten az elképzeléseiket fogják előnyben részesíteni a valósággal szemben. Mindez nem a modellek hasznosságát kérdőjelezi meg, csak szemlélteti, hogy mennyivel kevesebbek a valóságnál. Ahelyett, hogy a jelen pillanatot a maga valóságában élnénk át, valamennyien visszafelé élünk az időben, mert elképzelt jövőnk vezet mostani tetteinkben. A mágustól eltérően, mi ezt nem tudatosan tesszük.
Ahelyett, hogy a tudatalatti áldozatává válnál, ami a megjósolható jövő elfogadására ösztökél, ellenőrzésed alá vonod a képzelőerődet. Higgy a magasabbrendűbben! Lásd a jövődet úgy, mint amire a világegyetem gondviselése ügyel. A tisztább tudatállapot felé növekszel, s akkor a szeretet, az igazság és az önelfogadás máris a tiéd. Nem kell erre az állapotra eljutnod ahhoz, hogy ezek szerint élj. Ha megéled, a tieiddé válnak.
A térről és az időről való régi feltevéseinket le kell cserélnünk, mert amit "valódinak" gondolunk térben és időben, az mind a gyermekkorban megtanult előítéletekre épül.
- Idő-hálónak nevezem - magyarázta Merlin -, mert úgy látom magamat, mint egy pókot: az események közepében ülök, s azok belőlem áradnak ki, mint a finom pókfonál. Minden esemény hozzájárul a hálószövéshez, de én döntöm el, mikor melyik szálat követem.
A mágus számára könnyű a helyi időről az egyetemes időre átállni, az egymástól elkülönülő dolgokat egyetlen egészként látni."

(Deepak Chopra: A varázsló mágiája)






Tegnap Ibolya barátnőm egy hatalmas táska sóskával állított fel hozzám. Úgyhogy ma töltött tojást készítettem, és egy vájlingnyi sóskamártást hozzá. Imádom. Télen nem nagyon veszek, mert egyrészt drága, másrészt az íze meg sem közelíti a kertben, saját idejében nőttét.
A töltött tojás most gombás lett, mert volt egy kevéske laskagombám is a hűtőben. És az első számú duende-alapelv: mindent felhasználni, semmit kidobni.

Hozzávalók :
5 db tojás,
1/2 zsömle,
20 dkg gomba,
só,
2 szelet füstölt szalonna (nem kolozsvári),
3 szál újhagyma,
1 mokkáskanál vaj,
1 evőkanál olaj,
frissen őrölt bors,
csipetnyi csombor (borsikafű) vagy kakukkfű,
2 evőkanál tejföl.

A tojásokat megfőztem keményre, hagytam kihűlni hideg vízben. A zsömlét vízbe áztattam. A szalonnát, hagymát, gombát kis kockákra vágtam és olajon sóval és a fűszerekkel: bors, borsika - megsütöttem. A levét teljesen fője el, és kicsit meg is pirulhat, jobb ízű a gomba így.
Egy kisebb tálba kinyomkodtam a zsömlét és hozzátettem a gombás-szalonnás keveréket is, a vajat is, és az időközben megtisztított és félbevágott tojások sárgáját. Mindezt jól összedolgoztam, aztán visszatöltöttem a tojásokba. Egy jénaiba belecsorgattam a sült gomba maradék zsírját (mert közben a szalonnától szaporodott és mindet nem tettem a töltelékbe), erre sorakoztattam a töltött tojásokat. A tejfölt higítottam egy kevéske vízzel, ezzel locsoltam meg a tetejüket. Sütőben aranybarnára sütöttem.





Tippek: Ez a mennyiség 2-3 főnek elég, négy főre csinálhatjuk nyugodtan a dupláját is.
Ez a meleg töltött tojás nagyon finom újhagyma helyett medvehagymával is, vagy sok-sok finomra vágott petrezselyemzölddel is - ha nem sóskamártás mellé készítjük.
Köretként a fent említett sóskamártást ajánlom, vagy akár sima párolt rizzsel, fejes salátával is kitűnő komplett ebéd vagy vacsora. Ha nem sóskával készítjük, akkor nyugodtan locsoljuk meg sokkal több tejföllel, és tegyünk alá is plussz vajat - jó szaftos lesz így. Vegáknak is ajánlom, természetesen szalonna nélkül, úgy is nagyon ízletes, finom. Önmagában előételként is remek.

2009. április 25., szombat

Diós, mákos és grízes metélt

.

A múlt a jelen hiányán keresztül állandósítja önmagát.

                                                                                                                                                               (Eckhart Tolle)





A diós-, mákos- és grízes tésztát mindenki ismeri. Gondolkodtam, föltegyem-e egyáltalán, de aztán úgy döntöttem, igen. Helye van. Mégpedig azért, mert e három egyszerű tésztaétel sokszor elfelejtődik. Pedig egy kiadós, gazdag leves klasszikus és egyszerű kiegészítése lehet bármelyik. Nem kell keleszteni, dagasztani, meg órákat várni hogy elkészüljön - emellett nagyon egészségesek is, mert a dió és a mák is nyersen kerül a tésztára. A grízes tészta pedig a most oly divatos 90 napos diéta egyik sarokköve is lehet. Akár sósan, akár édesen.

Több variáns is létezik.
Az első a "nincsmostidőm" változat, hozzávalói 4 főre:
1/2 kg bolti szélesmetélt,
10 dkg dió vagy mák,
10 dkg porcukor,
2 evőkanál olaj,
másfél teáskanál só a főzővízbe.

Ma már nagyon finomak a bolti tészták is, bátran készítsük a villám-változatot. Sok időt és energiát megspórolhatunk. A tésztát sós vízben kifőzzük. Közben a mákot vagy diót ledarlájuk és porcukorral vegyítjük. A kifőtt tésztát egy tálba szedjük, olajjal elkeverjük. Mehet is a tányérra, ahol is megszórjuk a finom cukros mákkal vagy dióval - és már ehető is.

Grízes vagy darás tészta: 15 dkg búzadarát 3 evőkanál olajon megpirítunk közepes-barnára. Körülbelül 2-3 deciliter vizet hozzáöntünk apránként hogy a szemek megduzzadjanak, és már készen is van - erre a darára szedjük rá a kifőtt tésztát, és jól elkeverjük. Porcukorral vagy anélkül savanyúsággal tálaljuk.
A darás tészta egyébként az egyik kedvenc ételem - porcukrosan vagy valamilyen pikáns lekvárral: meggy, málna, ribizli. Bármelyikkel isteni finomság! Szegény nagymamánk anno, mikor gyerekek voltunk, minden másnap kénytelen volt darás tésztát csinálni... :)

A tojásos tésztás változat csak annyiban tér el, hogy a tészta is házilag készül, méghozzá sima fehér lisztből és tojással.
50 dkg liszt, 4 tojás, 1 mokkáskanálnyi só és kb. másfél decinyi víz szükséges hozzá. Az olasztésztások azt mondják, minden 10 dkg liszthez megy 1 tojás, és víz nem kell bele. Jó úgyis, de azok készítsék így, akiknek van tésztagépük. Ugyanis nagyon nehéz sodrófával szép vékonyra nyújtani. A tojásos tésztát négy-öt gombócba formáljuk és pihentetjük letakarva vagy folpackba csomagolva legalább fél órát, úgy könnyebb dolgozni vele. Kinyújtjuk 1 milliméter vékonyra, és kb. 6 cm széles csíkokra vágjuk, majd a csíkokat 1/2 cm széles metéltekre. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A dió, mák és dara ugyanaz, mint fent.

A harmadik variációt csináltam most, ez pedig durum simalisztből készül, tojás nélkül. Ez a fantasztikus búzafajta ugyanis nagyon rugalmas, nem gezemicélődik, szépen egyben marad tojás nélkül is. Ráadásul, nagyon könnyű nyújtani is, pillanatok alatt elkészíthető. Fél kiló liszthez kell 1 mokkáskanál só, és körülbelül 3 dl víz. Jó rugalmas, kemény tésztát gyúrjunk. Én ezt egyből tudtam nyújtani is, minden nehézség nélkül.
Az az igazság, hogy a hagyományos magyar tésztaételekhez én nem szeretem a teljes kiőrlésű liszteket. A nokedli és ezek a fajta autentikus tészták számomra fehér lisztből készülhetnek, és itt nem vagyok hajlandó újítani. Ebből a lisztből természetesen készíthetünk tojás nélkül nokedlit is, kiváló lesz az is belőle.

2009. április 24., péntek

Marinírozott padlizsán (Calabria)





A boldogság titka az élet igenlésében, nem pedig annak irányításában rejlik.

(Joe Vitale: Hoponopono)


Van egy jó kis olasz szakácskönyvem, mostanában fedeztem fel a polcomon... Ez a recept is onnan származik. Nagyon egyszerű, de nagyon finom. Függőséget is okozhat, csak szólok előre. :)

Hozzávalók 4 főre:
4 padlizsán,
2 gerezd fokhagyma,
1 kávéskanál szurokfű (oregano),
csilipaprika,
olívaolaj a sütéshez,
borecet vagy balzsamecet,
só.

A padlizsánt megmostam, majd felkarikáztam és só nélkül olívaolajon teflonserpenyőben szép barnás-pirosra megsütöttem nagy lángon. A fokhagymát apró kockákra vágtam, a csilit úgyszintén aprítottam, és a balzsamecetben elkevertem sóval. Ezzel a fűszeres ecettel locsoltam meg a padlizsánszeleteket, plussz még oreganoval megszórtam.
Mindezt lefedtem, és 24 órára hűtőszekrénybe tettem. Csak ez után fogyasszuk. Kitűnő előétel. Vagy naítúr sült, illetve grillezett húsok isteni finom körete is lehet akár. Vegáknak párolt rizzsel, vagy pirított rozskenyérrel ajánlanám.

(Forrás: Simeoni Szekeres magda: Itáliai ízek)

2009. április 21., kedd

Salátaöntetek



A tudatos és egészséges táplálkozás
nem csak azt jelenti hogy gondosan odafigyelünk,
mit eszünk mivel; mennyi kalóriát,
vitamint és egyebet viszünk be testünkbe...
Az egészséges táplálkozás leginkább
tudatunk hozzáállását jelenti
egészségünkhöz, az életünkhöz,
MINDEN élethez...
Mind Földanyánk testében élünk.
Egy vagyunk minden teremtményével - minden emberrel,
az állatokkal, a növényekkel és ásványokkal is.
Köszönet Nekik, hogy éltetnek bennünket,
s egyszer majd mi szolgálunk táplálékkal őnekik,
hogy élhessenek.
Így vagyunk egyek.
Ha hálát adsz Földanyának az ételért, amit ad,
Ő is hálás lesz Neked, és begyógyulnak sebei.
Gondolj tisztelettel minden teremtett lényre,
s erre a csodálatos Bolygóra.
Ez áldást hoz mindannyiunkra.
Holnap van a Föld napja.
Minden szerelmem, ami csak a szívemen kifér - Övé.
(duende)




Tavasz van. Salátaszezon van, és lesz is egészen késő őszig. S mivel ez egy olyan műfaj, ami a végtelenségig variálható, úgy gondoltam, írok az öntetekről. Mert az öntet a saláta lelke, az öntettől válik mássá, mint a többi.
A legalapvetőbb öntetek a következők:

Ecetes-olajos öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál 10 %-os ecet, só. Az ecet lehet sima, natúr ecet, de ízesíthetjük is friss fűszernövényekkel: kakukkfűvel, zsályával, tárkonnyal, rozmaringgal, bodzával, fokhagymával, málnával, bazsalikommal. Bármit is rejtsünk az üvegcsébe, hagyjuk 1 hónapig érni. Az ecet lehet borecet, almaecet, és lehet balzsamecet.

Citromos-olajos öntet: 6 evőkanál olaj, fél citrom kifacsart leve, só. Az olaj lehet ugyanúgy fűszeres, minta fentebb az ecetnél is írtam. Bármilyen friss fűszernövényt tehetünk az olajosüvegbe, valamint ízesíthetjük fahéjjal, korianderrel, köménymaggal, kapormaggal, édesköménymaggal, csilipaprikával. Illatosíthatjuk citromhéjjal, vagy pár csepp citrom illóolajjal (de csak a 100 %-osan tiszta növényi olajjal!), a citomillatú muskátli levelével, bodzával. A fűszeres olaj lehet egyféleképpen ízesített, de kombinálhatjuk is a fűszereket ízlés szerint. Az alapolaj is lehet sokféle: extraszűz olívaolaj, szőlőmagolaj, avocadoolaj, repceolaj, napraforgóolaj, dióolaj, mogyoróolaj, szezámmagolaj, tökmagolaj, szójaolaj.




Zöldfűszeres öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál valamilyen ecet vagy fél citrom leve, 2 evőkanálnyi finomra vágott zöldfűszer, só. Ez lehet: petrezselyemzöld, bazsalikom, kapor, tárkony, medvehagyma, ánizskapor, citromfű, rucola, zsálya és menta - ez utóbbiakból csak 1 teáskanálnyi elég mert erőteljes fűszerek. Ennél az öntetnél is lehet csak egyféle a zöldfűszer, de kombinálhatjuk is bátran.

Fokhagymás öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet vagy 1/2 citrom leve, 1 gerezd fokhagyma, só. Az olaj tetszés szerinti, az ecet is bátran szabadon választható. A fokhagymát péppé zúzzuk, úgy keverjük az öntetbe.

Szardellás öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet vagy fél citrom leve, só, 3-4 szardella vagy szardella-paszta. A szardellát péppé zúzzuk, úgy keverjük az öntetbe.

Tojásos öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet, 2 kemény tojás, só, bors. A tojásokat szitán áttörjük, így keverjük az öntethez. A tojásos öntethez illik a petrezselyemzöld is.

Mustáros alapöntetek: 6 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál ecet vagy 1/4 citrom leve, 1 teáskanál mustár, só, bors. Ha mustárt is keverünk az öntetbe, akkor fele mennyiségű ecet vagy citromlé kell hozzá, mert a mustár is savanykás. Habverővel szép simára, sűrűre keverjük.
A mustáros öntethez jól illik a szardella vagy szardellapaszta is.

Túrós, sajtos öntetek: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet vagy 1/2 citrom leve, 2 evőkanál juhtúró vagy kecsketúró vagy márványsajt vagy fetasajt, só (nem feltételen kell ha fetát vagy márványsajtot használunk), bors. A hozzávalókat homogénre keverjük.

Diós öntet: 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet vagy 1/2 citrom leve, só, 2 evőkanál darált vagy durvábbra vágott dió.

Kefíres vagy joghurtos öntetek: 1 kisdobozos kefír vagy joghurt, só, 1 teáskanál olaj, 1 teáskanál ecet vagy 1 teáskanálnyi citromlé. Ez az alap, ebbe mehetnek apróra vágott zöldfűszerk, vagy mustár is. Sőt, ebbe tehető egy mokkáskanálnyi méz is.

Az uborkasalátát mindenki ismeri. Én kefíresen (joghurtosan) szeretem a legjobban. Kell hozzá egy nagy kígyóuborka, 1 gerezd fokhagyma, 3-4 dl kefír, só, 1 mokkáskanálnyi kristálycukor, 1 teáskanál 10 %-os ecet. Az uborkát legyaluljuk és finoman besózzuk. Hagyjuk állni 20 percig. Ez nem a lévesztés miatt kell, hanem jobb íze lesz a sótól - kihozza, felerősíti az uborka ízét. Közben a kefírt kikeverjük a cukorral, a zúzott fokhagymával, az ecettel. Az uborkakarikákat kinyomkodjuk, és az öntetbe tesszük, keveset a kinyomott levéből is hozzá teszünk. Elkeverjük, és kóstoljuk. Ha jók az arányok (ecet-cukor-só), késznek nyilvánítjuk. Van mikor cukor nélkül készítem, úgy is finom. A zalziki kicsit más, nem is saláta, bár készíthető híg, normále joghurttal is, salátaként. Lásd ITT.




Majonézes öntetek: a majonéz már magában is sós, citromos. Ez az alap. Ehhez vegyíthetünk fele mennyiségben tejfölt vagy tejszínt vagy joghurtot vagy kefírt is, könnyebbé válik az öntet. Tehetünk bele 1 mokkáskanál mustárt is, és tetszés szerint bármilyen zöldfűszert, esetleg 1 mokkáskanálnyi mézet vagy cukrot. Fokhagymával is ízesíthetjük. Ha a majonézt kaviárral is elkeverhetjük, nagyon finom.

Ezt a két csodást dalt pedig minden Föld-lakónak küldöm, szeretettel. Hallgassátok meg, csodálatosak. :)




.

2009. április 20., hétfő

Karfiolcurry



Szívem - a pusztaság madara - egére talált szemedben.
Szemed a csillagok birodalma, a reggel bölcsője.
Dalaim elvesznek szemeid mélyében.
Engedd, hogy szárnyra kapjon dalom szemed magányos végtelenjében.
Engedd, hogy szemed felhőit áttörve - a sugárözönben - kiterjesztett szárnyakkal szárnyaljon.


(Rabindranath Tagore)





Még van a piacon körte, és most viszonylag olcsó a karfiol is. Gyors, egyszerű, finom. Tejszín nélkül is működik - úgy is tökéletes, akár a 90 napos diétázóknak is.
Curry fűszerkeverék kapható is, de elkészíthetjük a sajátunkat is. Indiában állítólag annyi currykeverék, ahány ház. A curry egyébként egy ételfajtát jelent valójában.
"A curry elnevezést eredetileg két, egymástól független indiai kifejezésből "honosították" a britek. A kari egy elsősorban Dél-Indiában népszerű fűszernövény (Murraya koenigii, régebbi nevén Chalcas koenigii), a Távol-Keleten honos citrusféle cserje, amelynek levelét használják fűszerezésre, Indiában főleg vegetáriánus ételekhez. A karhí pedig édeskés-savanykás szósszal készült nyugat-indiai étel. Ma már azonban a curry szó leginkább bizonyos őrölt fűszerek keverékét jelöli. Ezt a keveréket a gyarmatokról hazatelepülő angolok fejlesztették ki, hogy egyfajta tipikus indiai ízt utánozhassanak szárított fűszerek segítségével. A fűszerkeverék összetétele erősen változó lehet; karilevelet nagyon ritkán tartalmaz. Legfőbb alkotóelemei: római kömény, kurkuma, lepkeszegmag, csilipaprika."

(Forrás: Wikipédia)
Lássuk akkor az én karfiolcurrymat.
Hozzávalók 4 főre:
1 nagyobb karfiol,
2-3 db körte,
1 nagy fej vöröshagyma,
kis darabka friss gyömbér,
2 evőkanál olaj,
só,
1 teáskanál curry-fűszerkeverék,
pár csepp citromlé,
egy csokor petrezselyemzöld,
2 teáskanál étkezési keményítő,
1 löttyintésnyi tejszín.
A karfiolt rózsáira szedem, megmosom és sós vízben előfőzöm. A körtét meghámozom és darabolom. A hagymát, reszelt gyömbért az olajon sóval dinsztelem. Félrehúzom a tűzről, hozzáadom a curry-keveréket is, az apróra vágott petrezselyemzöldet, az előfőzőtt karfiolt, a körtedarabokat. Sózom, citromlét, vizet adok hozzá. (Nem a főzőléből adok az ételhez, mert így kevéssé lesz "bántó" a karfiol...) Visszatéve a tűzre addig főzöm míg puha lesz a karfiol egészen. Végül tejszínt öntök bele és kevés vízzel elkevert keményítővel kicsit besűrítem a levét. Rizzsel vagy tésztával tálalom. Természetesen a hozzám hasonló chilimániások nyugodtan tegyenek csak bele a csípős kis paprikákból is.

Ezt pedig a Terebessen találtam, zöldséges currykhoz:
Currypor zöldséges currykhez
Hozzávalók:
- 2 1 cm hossz fahéj
- 6 ek. koriandermag
- 1 tk. szárított, porrá zúzott kókuszreszelék
- 1 tk. kapormag
- 10-15 szem rizs
- 1 tk.mustármag
- 2 tk. csípős paprika szárított magja
- 3 tk. köménymag
Vastag falú serpenyőben szárítsuk és pirítsuk világosbarnára az első négy fűszert.
Adjuk hozzá az összes hozzávalót és állandóan kevergetve pirítsuk aranybarnára.
Zúzzuk porrá, tegyük jól zárható üvegbe.
(Terebess: Indiai ízek)



Grillázsos piskótatekercs



Higgy akkor is, mikor úgy hiszed, hogy nincs hited.


                                                                                                                                                     


Most két dolog találkozott össze. Egy régóta megvalósítandó recept, és a rengeteg vaj a hűtőmben. Még húsvét előtt vettem, gondolván akkor: sütök sok finomságot, és kell. Aztán a sütik elmaradtak, a rengeteg vaj pedig maradt. Elfelejtettem betenni őket a fagyasztóba.
A receptet pedig Lucifertől kaptam anno. Szerintem nem egészen olyanra sikeredett, amilyenre kellett volna. Azt hiszem, a gáztepsi méretek sem egyformák. Az enyém a nagyobbik méret - legközelebb hat vagy hét tojásból kell készítenem a piskótatésztát. A krém ugyanis nagyon tömény, kell hozzá a több tészta. Majd legközelebb. Mert lesz legközelebb. Mert nagyon finom a sütemény. Amúgy is grillázsrajongó vagyok, és maradt is a most készített mennyiségből bőven, direkt többet csináltam.
A receptet úgy közlöm, ahogy Lucifer, illetve a nagynéni leírta.


Grillás süti:
5 tojás sárgája, 5 evőkanál cukrot habosra kikeverni, lassan egy evőkanál finom kakaót belekeverni. A nagy gáztepsit jól kivajazni, kilisztezni. Az 5 evőkanál lisztbe ½ sütőport belekeverni. Az 5 tojás fehérjébe 2 evőkanál vizet tenni és kemény habbá verni. Az egészet összeállítani és a tepsibe szépen kiegyengetni. Először felső, majd alsó lángon vigyázva puhára sütni. Utána ruhára felcsavarni.
Krém: 3 egész tojást, 6 evőkanál cukrot, 2 evőkanál lisztet habosra kikeverni, 6-8 evőkanál tejjel felhígítani és kis lángon krémmé főzni, állandóan keverni, hogy sima legyen. Ha már sűrűnek látszik levesszük és keverjük, ha már nem forró, lassan belekeverünk 30 deka vajat és 3 db Oetker vaníliás cukrot. A tortalapot a deszkán kiengedni, kiegyengetni és a krémmel megtölteni, vigyázz a krém 1/3 részét a tetejére kenni.
Grillás: 20 dkg cukrot megpirítunk, 15 dkg darált diót egy kicsit vele pirítunk, ezt vajjal erősen kikent rántotta sütőben készítjük, ha kihűlt darabokra törjük és a tésztát a grillással bevonjuk.”

Én annyit módosítottam csak - mivel eszméletlen szeretem a grillázst -, hogy mikor megkentem a piskótalapot a krémmel, utána még megszórtam egy kevés grillázzsal, és úgy tekertem fel. Szóval az én sütimnek a közepében is van grillázs. A grillázs törését nagyon szeretett mozsaramban sikerült megoldani - a robotgép nem darálta le. Így kisebb darabonként törtem meg, a mozsárban nagyon egyszerűen és gyorsan ment a dolog.
Ha több tojással készítjük, akkor is ugyanez a tészta. Csak mindig annyi kanál liszt és annyi kanál cukor kell, amennyi a tojások száma.

Nagyon finom. Pont nekem való. És köszönöm a receptet! :)


2009. április 19., vasárnap

VKF XXIV.: Carlo Alessi, Fortuna és én

*


A történet egészen friss. Mai.
Vasárnap - szokásomhoz híven - bolhapiacoztam délelőtt. Ott akadtam Carlo Alessi híres citrusprésére. Próbáltam a neten megkeresni, mikor is alkotta ezt a fantasztikus tárgyat, de nem sikerült. Így hát kénytelen vagyok az emlékezetemre hagyatkozni, ami pedig nem túl erős. Ha jól rémlik, ez a citrusprés anno nagyon elhíresült, díjakat is nyert vele. Mikor először megláttam egy újságban, rögtön beleszerettem - lenyűgözött a formájában valami. Talán hogy olyan egyszerű, mégis valahogy figyelemfelkeltő. És hát a citrommániámról azt hiszem, nem kell újabb szót vesztegetnem...
Kérdem az árust: mennyi? Mondja 500 forint. Nézegettem, nézegettem, aztán visszaadtam. Azt mondja: mennyiért vinné el? Mondom 300-ért. Azt mondja: Jó. Mondom: jó. És az üzlet nyélbe is üttetett! :)



Nagyon szeretem a bolhapiacot. Rengeteg konyhai tárgyam, eszközöm származik onnan. A fotókon látható tányérak, poharak nagy része, a tálalótáljaim szinte összese, a klassz konyhai robotgépem, a kenyérpirítóm, a fonott kosaraim... azt hiszem, reggelig sem érnék a végére, ha mind felsorolnám. És ezek csak a tárgyak. De ott van még a bolhászás öröme: a rábukkanás csodája, a "jééé, ezer éve ilyet kerestem" döbbenete. Az alkudozás játéka. A barátokkal, ismerősökkel való találkozások rövid-hosszabb csevelyei, az együtt megivott sör hűvössége a piaci kocsma könyöklőjénél - miközben csak nézi az ember lánya a hömpölygő áradatot, a vidáman nevető arcokat, a kutyák türelmetlen de parancsteljesítő gazdilábánálüléseit, a gyerekek szaladgálását.
A piac emberi. Közeli. Hangulata van.

Ételt így most nem prezentálok a vadiúj citromfacsarómhoz, inkább csak idelinkelem a blogon találhatóakat. Ezekből lehet válogatni:

citromos joghurttorta
,
kókuszos-citromos görög süti,
torta al limone,
citromos spagetti,
citromos csirkecomb,
fish and chips mediterrán módra,
az avocadoról és a quacamole,
és temészetesen a LIMONÁDÉ!


Amiért még ezt a tárgyat választottam, az az, hogy szerettem volna én is dizájntervező lenni. De csak megvalósulatlan álom maradt. Sokszor szörnyülködöm azon, hogy miért nem alkalmaznak több kreatív embert a gyártóknál. Hiszen ugyanabból az alapanyagból lehet csinálni kétségbeejtően ronda tárgyakat és használati eszközöket is, és lehet csinálni nagyon szépeket, szemetgyönyörködtetőket is. Ugyanannyiba kerül. Akkor miért van olyan sok ronda tárgy körülöttünk? Nem értem. Már húsz éve sem értettem, most sem. Külföldön más a helyzet. Talán nálunk a coccializmus nem várt mellékhatása volt. Majd megkérdezem orvosomat, gyógyszerészemet. Ja. Persze, az én vagyok...

Egyetlen régi konyhai tárgyam van, őrzöm is, használom is. A nagymamám aludttejes nagy bögréje. Valahányszor előveszem, látom a nagyit magam előtt.




Imádta a kultúrát - nálunk így mondják, máshol írónak -, és pont anyuék lakása alatt volt egy kis tejbolt. Mindennap leküldött bennünket egy liter kultúráért. Vajas kiflivel ette. Én is nagyon szeretem, és nyáron nagyon sokszor iszom én is - behűtve felségesen finom és üdítő ital.
Szeretem ezt a bögrét.

A modern és a régi. Nálam, bennem jól megférnek együtt.




Utóirat Trinitynek:
A kedvenc tálam. Szárított csilit tartok benne, mert sokat fogyasztunk százon belőle. Mindig az étkezőasztalon van, elérhető közelségben.
(Erről írtam a hozzászólásoknál.)

2009. április 18., szombat

Lazac finomfüves mártással



Minden embernek arra kell törekednie,

hogy még halála előtt megtudja,
mitől menekül, hová menekül és miért.

                                                                                                   (James Thurber)





A lazacot nagyon szeretem, az egyik legfinomabb halfajta. Egyre kell vigyázni a sütésénél: nem szabad túlsütni, mert akkor száraz lesz. Ha éppen eltaláljuk a sütési időt, akkor viszont nagyon zamatos és szaftos tud lenni.

Hozzávalók 4 főre:
6-8 szelet lazac (mérettől és étvágytól füddően),
só,
1 teáskanálnyi olívaolaj,
2-3 dkg vaj.
A mártáshoz:
5 dkg vaj,
2 csapott evőkanál liszt,
5-6 dl tej,
1 dl tejszín,
5 dkg juhtúró,
pár csepp citromlé,
só,
friss zöldfűszerek, ezek lehetenek:
petrezselyem, újhagyma zöld szára, tárkony, kapor, kakukkfű, citromfű.

Az én változatomban petrezselyemzöld, tárkony és újhagymazöldje van, mert még csak a tárkonyom nőtt ki, és a piacon pedig be tudtam szerezni a másik kettőt. De nagyon finom kaporral is, citromfűvel is, kakukkfűvel is. Háromfélét válasszunk bele, azt a hármat, ami elérhető, kapható, vagy van otthon, vagy amihez épp hangulatunk van.

Először a mártást készítettem el: a vajon a lisztet kicsit átpirítottam, aztán apránként de folyamatosan kevergetve tejjel felengedtem, mártás sűrűségűre. Adtam bele kevés tejszínt is, és a juhtúrót. Míg ezek kicsit összerotyogtak és a brinza is elolvadt a mártásban, addig összevágtam a zöldfűszereket. Ezeket is a mártásba kevertem, kóstoltam és kevés citromlét is csepegtettem bele. Kóstoljuk meg mindenképpen, hogy a só és a citromosság pikánsan jó ízt alkosson a zöldfűszerekkel és a juhtúróval.
Mikor kész volt a mártás, egy teflonserpenyőbe 1 teáskanálnyi olívaolajat és némi vajat olvasztottam, és mikor kellően forró lett a zsiradék, beletettem a húsz perccel korábban besózott halszeleteket. Közepes lángon sütöttem addig, míg a szeletek kicsit több mint félénél nagyobb vastagságban átsültek. Ez látszik az oldalánál, a tetejénél is, elkezd kifehéredni. Ekkor megfordítottam a szeleteket és készre sütöttem. Nem volt több, mint 5 perc. A vaj elég forró legyen - ne égen, csak legyen sütésre alkalmas a hőfoka -, mert ha nem az, leragadhatnak a szeletek. Viszont ha kellő hőmérsékletű olajba tesszük, akkor nem, akkor egyből összekapja a hő a rostokat és így a nedvesség a halhúsban marad. Ez igaz egyébként a hirtelen sült húsokra is.




Nagyon gyors, egyszerű és egészséges - és nem utolsó sorban isteni finom étel.
Azzal a bizonyos hasselbach burgonyával tálaltam. Anya főztjei között láttam először, pedig állítólag most nagy divat. Mindenesetre, tényleg finom így a burgonya. Egy órával az étel készítése előtt tegyük sütőbe. Hámozzuk meg, vagdaljuk be - de az alját hagyjuk egyben. Sózzuk, vajat és olívaolajat tegyünk rá. Én kevés vizet is öntöttem a tepsibe a krumplik alá és fóliával lefedtem 1/2 órára, majd fólia nélkül sütöttem készre. Sajnos az én sütőm nem valami jó. Alul minden megég, a teteje meg mindennek sületlen. Ez van.... :))