2010. október 3., vasárnap

Almalekvár birssel, citromfűvel, gyömbérrel



Hallgatom a szívem.
Ha majd egyszer megáll, és elszakad testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

(Fekete István: Almárium)




Már többször tettem el almalekvárt, mert nagyon szeretem. Mindig birsalmával készítem, egyrészt mert isteni íze van, másrészt mert rengeteg zselésítő anyag van benne, így természetesen jó állagot ad rövidebb főzési idő mellett is. És idén sajnos nem jártam önként gyümölcsüket adó birsfácskák közelében mint tavaly, szóval sajnos sajt idén nem készül úgysem - de legalább a lekvárban így benne lesz az íze. Ildinyónál is láttam a múltkor csodás almalekvárt és adott egy remek ötletet is: friss gyömbérrel készítette. Ezúton is köszönöm a tippet! :)
Az udvarunk pedig telis-tele van gyönyörű friss citromfűhajtásokkal, egy nagy csokorral szedtem is piacról hazafelé. Ez a remek és finom gyógynövény az almalekvárban éli meg most már az örökkévalóságot.

Hozzávalók:

1 kg birsalma (tisztítva),
2,5 kg alma (tisztítva),
1 kg cukor,
1 csipet só,
12 db szegfűszeg,
1 nagy csokor citromfű,
4-5 cm-es darabka friss gyömbér.


A birset negyedeltem, a magházakat kivájtam és forrás után 10 percig főztem bő vízben, majd leszűrtem. Hagytam hűlni.
Az almákat meghámoztam, negyedeltem, a magházakat kivágtam és citromos vízbe tettem őket hogy ne barnuljanak be. Majd föltettem főni egy nagy lábosban a szegfűszegekkel, a csokorba szorosan összekötött citromfűvel, a csipet sóval és meghámozott és lereszelt gyömbérrel. Közben a kihűlt birsről vékonyan levágtam a héjakat és robotgépben teljesen simára pürésítettem. Az előkészített üvegeket elmostam alaposan és mikróba tettem 2 percre, nagy fokozatra.
Az almát addig főztem, míg teljesen puha lett minden darab benne, aztán eltávolítottam a fűszereket - a citromfűcsokrot és a szegfűszegeket. Botmixerrel simára pürésítettem és hozzáadtam a birskrémet is. Nagy lángon végig kevergetve 15 percig főztem, majd hozzáadtam a cukrot is és még 15 percig főztem szintén nagy lángon, kevergetve. Húzzunk mindkét kézre kesztyűt mert igen pöfög a szentem.
A forró lekvárt üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, arra egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavartam a fedőket és szárazdunsztba tettem őket.

Kitűnő palacsintába, sütikbe, vajas kenyérre, és sültekhez szószként is.

9 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Duende, ez úgy ahogy van: TÖKÉLETES!

Ms. Poppy írta...

Én is pontosan ilyet akartam készíteni. Ez nem ér!:( Vagy te, vagy Chef Viki folyton az agyamban kotorásztok. Az is lehet, hogy én kotorászok a ti agyatokban, csak ti gyorsabbak vagytok? Érthetetlen.

Képzeletben itt érzem az ízét a számban, az illatát meg szó szerint, ugyanis előttem a gyümölcskosár megrakva friss almával és birssel.

'Ez a remek és finom gyógynövény az almalekvárban éli meg most már az örökkévalóságot.

Nagyon szépet írtál a citromfűről: 'a lekvárban éli meg az örökkévalóságot'.

duende írta...

Padparadsa: Köszi szépen! :)


Ms. Poppy: egy húron pendülünk, hiába... :)

Ó, köszi, észre sem vettem... Olyan gyorsan gépelek mikor bejegyzést teszek fel, ahogy jönnek a gondolataim...

Bodzás Vendégház írta...

Nagyon örülök ennyi almalekvár-féleségnek. Én az idén szerelmesedtem bele. Nálam mentával készült, az is isteni!

Ildinyó írta...

Hűűűű, ez nagyon jóóóó!!! :)
(Anyukám 10 ládányi birsalmát hozott haza a telekről... :D)

Ildinyó írta...

Ja, és nagyon köszönöm, hogy belinkeltél! :))

Csibe írta...

Duende, ez fantasztikusan hangzik!
A múltkor láttam is a piacon birsalmát :)

duende írta...

Zsuzsa, ez is zseniális ötlet, nagyon szépen köszi! :)


Ildinyó: szívesen és köszi. (Az idézetet Hozzád választottam, a blogodhoz, a lényedhez, Neked. :) )


Csibe: nagyon finom így együtt. Én is a piacon vettem. :)

Ildinyó írta...

Köszönöm! :) Most nagyon megilletődtem! Nagyon jól esik! KÖSZÖNÖM! :)