Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2010

Medvehagymás nagyszemű monyád sertéspörkölttel

Kép
.

A titok értéke nem abban rejlik, amit tudsz, hanem abban, amit csinálsz. Használd mindazt a tudást, amellyel rendelkezel, de ismerd ennek határait. A tudás magában még nem elegendő. Nincsen szíve. Nincs az a tudás, amely táplálhatná vagy erősítené a szellemet, mely a végső boldogságot vagy békét elhozhatná. Az élethez több kell, mint tudás, az élethez intenzív érzés és állandó energia szükséges. Az életben a megfelelő cselekvésre van szükség, mikor a tudás megelevenedik.

(Dan Millman: A békés harcos útja)




A mai ebédünk kissé kalandos volt... Úgy kellett gondolkodnom menü ügyben, hogy három napra előre. A pörkölt tehát adta magát, annál is inkább mert nagyon régen főztem már. És hát ha pörkölt, akkor csakis nokedlivel. Minden más kizárva. A kedvenc tésztafélénk. Az az igazság, hogy akár milyen jók az olasz mindenféle tészták, én nem szeretem őket. A férjemuram sem. Egyedül a spagettit szeretjük.
Tehát elmentem vadászni. Lőttem is egy darab lapockát, meg kedvenc Pista gazdámnál volt id…

Sárgaborsós húsgombócok

Kép
.– Amikor türelmetlen vagy – folytatta –, fordulj balra és kérj tanácsot a halálodtól. Rengeteg elpárolog a kicsinyességedből, ha a halálod feléd int, ha megpillantod, vagy akár csak ha érzed, hogy társad ott van és les.

(Castaneda: Ixtláni utazás)




Ez az étel a maradékhasznosítás jegyében született. Készítettem ugyanis a héten sárgaborsókrémet, de jócskán maradt belőle. Aztán meg volt a fagyasztóban egy kevés duplán darált húsom is. Ötvöztem őket. Így született meg a sárgaborsós húsgombóc, ami egyébként meglepően finom lett.
A hozzávalókkal kicsit bajban vagyok... azért próbálkozom,
tehát 4 főre, előételként: 40 dkg darálthús, 15 dkg sárgaborsókrém, 6 evőkanálnyi főtt rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, só, frissen őrölt bors. A mártogatóhoz: 2 kis dobozos natúr joghurt, 1 kis gerezd fokhagyma, kevés citromlé, só, olívaolaj. A sütéshez: bő olaj.
Egy tálban alaposan összekevertem kézzel a gombócbavalókat. Kissé lágy állagú lett, de formázható és sülésnél remekül egyben is maradt. Te…

Komlós kenyér

Kép
.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.(Reményik Sándor: Mindennapi kenyér - részlet)





Komlós kenyeret már régóta készülök sütni. A hegyen van és apu le is szedte még mikor virágzott, csak mindig elfelejtettem elhozni. Na most végre itt van nálam a komlóvirág és el is készült az első kenyér. A komlót többféleképpen is használták és nem csak kenyérhez. Elolvashatod - ITT már írtam róla.
Ami nagyon érdekes volt: fogtam a növénnyel teli zacskót és szabályosan forrónak éreztem. Egy nagyon meleg kisugárzást érzékeltem. Mondtam is a páromnak, hogy szinte süt ez a virág. Ma teát főztem belőle a kenyérhez és legnagyobb meglepetésemre egy idő állás után ilyen tűzvörös színű folyadék lett belőle. Tényleg tűz-természetű! Varázslatos növényként kategorizáltam. Egyébként a kenderfélék családjába tartozik... Gyógyászati jelentősége is van: a komló nyugtató, altató hatás…

Húsvéti tippek gasztrobloggerek konyhájából - Kifőztük, 1. szám

Kép
.




Elolvastam kedves Kollegináim első kiadványát - fantasztikus jó ötletek, receptek vannak benne! Köszönöm szépen a sok munkát Nekik - Szepykének plusz még a jó ötletért is gratulálok -, sok olyan receptet találtam benne, amit majd az ünnepekre hasznosítani tudok. Öröm volt böngészni, és mindig elámulok, milyen ügyesek tudtok lenni!
Az újságot ajánlom szeretettel mindenkinek, aki húsvéti recepteket, tippeket, ötleteket keres az ünnepi asztalra! ITT megrendelheti bárki, a kiadvány ingyenes csak regisztrálni kell.
Ami külön fantasztikus: gondoltak a vegetáriánusokra is, sok jó húsmentes recept is van benne. Ez különösen fontos szerintem, mert hétköznap elég könnyű vegának lenni - magamról tudom, hiszen 2 évig én sem ettem húst - de az ünnepek mindig egy kicsit fejtörést okoztak.

csak a tavasz jönne már...

Kiwikompót

Kép
.

Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, beleesik? (…) Az emberek nagy többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja. Nem mintha nem volna nekik fontos a szeretet. Élnek-halnak érte; boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg – azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.

.........................
Azért szeretünk valakit, mert fáradunk érte, és azért fáradunk érte, mert szeretjük.

(Erich Fromm)



Megeeent egy édes étel... A szokásos kompótmániám... Két édesség van, amit bármely évszakban reggel-délben-este-éjjel szívesen eszem. Az egyik a kompót, a másik a fagylalt. A sütik valahogy egyáltalán nem tudnak lázba hozni. De egy jó kompót!
Nagyon olcsón jutottam a kiwihez, 90 Ft volt egy olyan műanyag kosárkával. Abszolú…

Tortavariációk 3: Citromos túrótorta sütés nélkül

Kép
.

Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.
(Wass Albert)



Tegnapra is jutott egy szülinap, de időm ismét kevés volt. Ezért elkészítettem a karamellás túrótorta citromos változatát - fél óra alatt elkészültem. Nem igazán ilyenre terveztem, a tetején egy áttetsző zselatonos rétegnek kellett volna lennie citromgerezd-díszítéssel. De ahhoz legalább egy órát várnom kellett volna, míg megszilárdul a krém - de mennem kellett. Így is mutatós lett, majd legközelebb lesz rá időm remélem...
Pici torta lett, 15 cm átmérőjű. Hozzávalók: A tésztához: 15-20 dkg teljes kiőrlésű keksz, 2 csapott evőkanál porcukor, 8 dkg vaj, annyi tej, amennyitől összeáll. A túrókrémhez: 25 dkg túró, 1 dl tejszín, 1 és 1/2 citrom leve, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál vaníliás cukor, 4-5 evőkanál porcukor (ízlés szerint). A zselatinhoz: 1 és 1/2 dl víz, 1 citrom leve, 3 csapott evőkanál porcukor, 1 citrom reszelt héja. Az összetört kekszet eldolgoztam…

A kétszeregyszersemsült torta

Kép
.

Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.

(Albert Einstein)







Az úúúgy voooolt, hogy tortát akartam sütni. Meg is sütöttem a tésztát - ami nem sikerült... Gyorsan kellett cslekednem, így elővettem a Dolce Vitánál már régebben kinézett karamelles tortát, amit nem is kell sütni. Így lett a tortám kétszer és mégis egyszer sem sült torta. :))

Karamellimádó vagyok, nem tehetek róla. Igaz,a torta nem nekem készült, de akinek csináltam, ő is szereti. A halak jegye nagyon népszerű a famíliában, sorban jönnek szülinapok.
Az én tortám trikolor lett, mert a tetejét elkevertem olvasztott csokival is.

Hozzávalók a kisebbik tortaformához:
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű, cukrozatlan keksz,
10 dkg porcukor,
10 dkg vaj,
1-2 dl tej.
A krémhez:
6 evőkanál kristálycukor (mehet púposan),
50 dkg ricotta túró,
5 dkg vaj,
20 dkg csokoládé,
1/2 dl víz,
1 kevés olaj.

A kekszet mozsárban összetörtem, majd 10 dkg olvasztott vajjal, a porcukorral és annyi tejjel, amennyitől összeállt, össz…

Sült banán a la' Mexikó

Kép
.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat ér…

Tejszínes sült cékla

Kép
.

A régi időkben, amikor lenyugodott a nap, az emberek egyetlen fényforrása — a változó holdon és a csillagos égbolton túl — a tűz volt. Évmilliókon keresztül ültünk a tűz körül, bámultuk a lángokat és a parazsat, a hideggel és sötétséggel a hátunk mögött. Talán innen ered a formális meditáció.

A tűz a meleg, a fény és a védelem forrását, valamint a kényelmet jelentette számunkra, és veszélyes volt ugyan, de körültekintéssel kordában tartható. A nap végén a tűz mellé telepedtünk pihenésképpen. Meleg, pislákoló fényében történeteket mesélhettünk, a nap eseményeit taglalhattuk, vagy csak csendben ülhettünk, elnézegetve tudatunk tükörképét az örökké változó lángokban és egy mágikus világ izzó tájaiban. A tűz elviselhetővé tette a sötétséget, és segített abban, hogy ne féljünk, és biztonságban érezzük magunkat.
Megnyugtató, megbízható, gyógyító, meditatív volt, és feltétlenül szükséges a túléléshez.

Ez a szükség mindennapi életünkből következett, s…