2013. március 29., péntek

Szellőrózsa és szögek


   Voltunk annyira ravaszak, hogy kitaláljuk az isteneket. Mi is magyarázhatná szebben azt, hogy újra kezd erőre kapni a fény, mint a születés metaforája? Mi más magyarázhatná jobban a vérpezsdítő tavaszt, mint egy csodás feltámadás? A névtelen, rózsaszínű bokor bágyadt leveleinek motyogom a verset:
… ha van isten, hogy kijelölje a szférákat, hogy keresztezze őket a Nap, jó. De ha nincs, többek vagyunk, mint amennyit tudunk. Egyszerre gondolhatok a szellőrózsára és a szögekre a keresztfában. Az igazságra vágytam, és rájöttem, hogy húsból alkotjuk a szavakat.
   Lyukat csinálok a szürkészöld santolinának, amit a középkorban a templomokban a földre szórtak, hogy elnyomják vele az emberbűzt.
   Löttyintek egy kis vizet a tőre.
  – Támadj fel! – parancsolom.

(Frances Mayes: Édes élet Itáliában)


Kívánok minden Kedves Olvasómnak boldog, békés Ünnepet! Receptet most nem hoztam, ellenben még gondolkodom, milyen sütit süssek délután... Ezek vannak versenyben, mert délután sütöm az elállósabb sütit, holnap pedig a kalácsot és a krémes desszertet (és még arról sem döntöttem...):

Ishler, Búzasütemény, Kókuszos kocka, Cantuccini, Lekváros linzer, Mogyorús kiflik (most diós lesz), és a klasszikus Zserbó és Trinity fehérjéből készült püspökkenyere is nagyon esélyes.

Krémesnek szóba jöhet a Karamellás ricottatorta, a Hamis somlói, a kedvencem az indiai Rizspuding (megunhatatlan és végtelenül variálható), a Bögrés csokitorta saját levében (mert egyszerű, viszont szeniálisan finom), vagy egyszerűen megcsinálom ezt a Sült Banánt (mert isteni).
Még vívódom... :)

Hoztam neketek egy kis meleget Brazíliából, ha mán a nyuszi nem hozott... egy szép dalt. Arról szól, ha boldog karsz lenni, ültess több szeretetmagot az életedbe, s akkor a kertedben békét, harmóniát, reményt, boldogságot teremtesz. Így legyen. Áldottszép Ünnepet!:)


2013. március 23., szombat

Medvehagymás spagetti

  
A szél mögé szegezem szárnyaim
Nem talál rám senki és semmi
Mint szennyes ruhákból úgy bújok ki
Minden fájdalomból és elutasítottságból
Egyetlen feladatom van a Földön
Életet kell menteni!

Kuplerájtól Mennyországig koptatták e titkot
Mégis ez az egyetlen út:
Engedem hogy megszeress
S te engedd meg hogy szeresselek

                                                                         (Tornay András) 





Az egyik kedvencem lett, mert annyira finom... a sajtos-tejfölös tészta kicsit extrább, olaszosabb változata. Ha egyszer kóstoltad, többször el fogod készíteni, mert isteni.

Hozzávalók 2 főre:
25-35 dkg spagettitészta (étvágy szerint),
2 félmarék medvehagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 dl fehérbor,
3 dkg vaj,
kevés olívaolaj,
só, frissen őrölt bors,
1 kisdobozos tejföl (zsírdús),
5-10 dkg reszelt olvadós sajt (lehet benne kevés füstölt is).

Tegyünk fel vizet sóval forrni a tésztának. Közben a vajat olvasszuk fel egy nagy serpenyőben, adjunk hozzá egy teáskanálnyi olívaolajat is. A fokhagymát vágjuk apró kockákra és futtassuk meg kevés sóval kis lángon a vajon. Majd öntsük hozzá a fehérbort, tegyük nagyobb lángra az egészet. Hagyjuk kissé forrni, hogy az alkohol elpárolgoghasson belőle. Tegyük bele a jól összeaprított medvehagymát is, sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt is keverjük hozzá. Kóstoljuk. Ha savanykás lenne a bortól, csipetnyi cukorral kerekítsük az ízét. Végül keverjük hozzá a reszelt sajtot is, hagyjuk teljesen elolvadni.
A kifőtt spagettitésztát szedjük bele a szószba, és jól keverjük át. Kevés főzővizet is löttyinthetünk hozzá, ha túl sűrű lenne a mártás. (Épp ezért a sózással óvatosan, mert a főzővíz ugye elég sós.)
Tálaláskor meglocsolhatjuk a tányérban még plussz olívaolajjal vagy tökmagolajjal. Tényleg nagyon finom.
Ha valaki nem jut medvehagymához, szerintem snidlinggel vagy petrezselyemzölddel helyettesíthető.
 

2013. március 15., péntek

Tojásos szendvicskrém medvehagymával


az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szül
– semmi nincs, csak történik
az én poklomban

                                                                                   (Fodor Ákos)


Ezt a receptet a közelgő ünnepre is ajánlom, vagy ünnep utánra, ha lenne sok maradék főtt tojás húsvétról. Medvehagyma is lesz még, de ha nem jutunk hozzá, újhagymával, snidlinggel is tökéletes, vagy akár petrezselyemzölddel is.

Hozzávalók:
4-5 főtt tojás,
15 dkg márványsajt,
só,
frissen őrölt bors,
1 teáskanál mustár,
1 csokor zöldfűszer (medvehagyma, stb...),
12 dkg mascarpone (vagy 7-8 dkg vaj vagy 1 tubusos natúr krémsajt),
4-5 darab aszalt paradicsom.

A márványsajtot morzsoljuk el egy tálba, majd villával alaposan törjük össze. Adjuk hozzá a mascarponét, a és a többi hozzávalót is. (Mindent aprítsunk.) Alaposan keverjük ki a krémet, kóstoljuk. Hagyjuk hűtőben összeérni 1-2 órácskát, s aztán fogyasztható. Finomabb ha nem hűtőhidegen esszük, hanem szobahőmérsékleten és igazi házikenyérrel a legjobb, vagy nem túl édes kaláccsal.

2013. március 9., szombat

Tarlórépa paradicsomosan, csőben sütve


Magamon is érzem, hogy egyedi ízzel vonzódom az abszurdhoz, a helyzetkomikumhoz, az anti-hősökhöz és általában az elutasítottsághoz; különösképp szeretem a nehéz, fájdalmas hangon megszólaló zenét; képtelen vagyok egyszerre tudós akadémikus és elmélyült művész lenni, ráadásul azt érzem, hogy ezek mind-mind a normális világon kívül eső dolgok. Ahogy egyre idősödöm, lépésről-lépésre felismerem és magamhoz ölelem hóbortosságomat, és meglelem benne a szabadságot. A dühöm és különféle idegenkedésem mértéke fájdalmas elzárkózottságba taszíthat, de már az is megváltás, ha nem zárkózom be a kisebbrendűség érzésébe. A mérleg nyelvén táncolok, nem kevésbé ingatag helyzetben, mint mondjuk Glenn Gould, félúton a társadalomból való kilépés és benne maradás, az értelem és az abszurditás, az egyéni arculatom elvesztése és saját, testre szabott kreativitásom között.

(Thomas Moore: A lélek sötét éjszakái)



A tegnapi saláta után egy újabb "mentsükmegWilliet" recept. Találtam pár kerekrépát (tarlórépát) még a vízözön előtti időből a hűtő egyik alsó dobozában, meg egy felbontott féligteli sűrített paradicsomos üvegcsét. Szegénykék már elég fáradtak és sebesültek voltak... és láss csodát: a feltámadás tényleg létezik és élet és elevenség rejlik benne... Tényleg, Noé vajon növénymagokat is vitt a bárkáján?!
Az étel tökéletes szerintem cukkiniből, karalábéból, karfiolból, brokkoliból, de leginkább én legközelebb kelkáposztából fogom készíteni. Csak azt nyolcadcikkekre kell vágni, kissé előfőzni forrásban lévő vízben, s a többi ugyanaz.

Hozzávalók 2 főre:
3 db közepes méretű tarlórépa (kb. 60 dkg tisztítva),
3 nagy gerezd fokhagyma,
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
só,
kevés liszt,
olaj, olívaolaj, vaj,
csipetnyi cukor,
valamilyen zöldfűszer (majoránna, kakukkfű, zsálya, rozmaring, petrezselyemzöld, bazsalikom, szurokfű, stb...)
füstölt és sima olvadós sajt a tetejére,
illetve 1 tojás+1 dl tejszín felvert keveréke.

A kerekrépát meghámoztam és 2-3 miliméteres vékony szeletekre vágtam. Besóztam kissé és finoman lisztbe forgattam őket. Kevés olaj-vaj keverékén piros-ropogósra megsütöttem a szeleteket egy serpenyőben. (A lisztbe forgatás el is maradhat...) Figyelmeztetés: már így is isteni, vigyázzunk a kóstolgatással, mert hajlamos elfogyni a készlet a tányérról!!! :)
A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a kis kockákra vágott fokhagymát, hozzátettem a sűrített paradicsomot is, kevés vízzel felöntöttem, hogy olyan szósz sűrűségű legyen. Fűszereztem zöldfűszerrel (én most majoránnával), és 1-2 percig forraltam, hogy összeálljon az íze. Végül beleforgattam az elősütött répaszeleteket, végül kivajazott hőálló tálba tettem. Ráöntöttem a tojás-tejszín keveréket, megszórtam reszelt sajttal és forró, előmelegített sütőbe tettem 10 percre. Tálaláskor alaposan megöntöztem még finom olívaolajjal.
Elmaradhatatlan mellé valamilyen finom száraz, de friss, gyümölcsös fehérbor. Salute!


Amerikai káposztasaláta


   A kis Clara sokat olvasott. Könyvimádata nem tett különbséget, éppúgy kedvelte a Marcos bácsi titokzatos bőröndjeiből előkerülő mágikus könyveket, mint a Liberális Párt dokumentumait, amelyeket az apja íróasztalán talált. Számtalan füzetet teleírt egyéni észrevételeivel, feljegyezte bennük a fontosabb eseményeket is, ennek köszönhető, hogy nem merültek a feledés ködébe, és így most én felhasználhatom őket, hogy megidézzem a múltat.
   Clara látnok volt, ismerte az álmok jelentését. Ez az adottsága vele született, neki nem kellett bonyolult, kabalisztikus tanulmányokat végeznie, mint Marcos bácsinak, aki sokkal több erőfeszítéssel sokkal kevesebbre jutott. Az első, aki felfigyelt Clarának erre a képességére, Honorio volt, a házi kertész, aki egy napon azt álmodta, hogy kígyók másznak a lába körül, és hogy megszabaduljon tőlük, addig rugdosta őket, míg tizenkilencet megölt belőlük. Elmesélte a lánykának, miközben a rózsákat metszette, épp csak hogy elszórakoztassa, mert nagyon szerette, és sajnálta, hogy néma. Clara előhúzta a köténye zsebéből a kis palatáblát, és felírta rá Honorio álmának jelentését: "Sok pénz üti a markod, de nem fog sokáig tartani; könnyedén megszerezheted, csak tedd meg a tizenkilencest." Honorio nem tudott olvasni, de Nívea tréfálkozva és nevetve felolvasta neki az üzenetet. A kertész úgy tett, ahogyan az álom tanácsolta, és nyolcvan pesót nyert a titkos játékbarlangban, amely a szénraktár mögött volt. Vett rajta egy új ruhát és felejthetetlen dorbézolást csapott a barátaival, és egy porcelánbabát ajándékozott Clarának. A kislánynak ettől kezdve sok dolga akadt, rengeteg álmot megfejtett az anyja tudta nélkül, mert amint Honorio esetének híre járt, folyton faggatták az emberek, például arról, mit jelenthet, ha álmukban hattyúszárnyon röpködnek egy torony fölött; vagy ha csónakkal sodródnak az árban, és közben egy szirén valami özvegyasszonny hangján énekel; ha a hátukon összenőtt ikergyerekek születnek és mindkettőnek kard van a kezében; Clara pedig habozás nélkül rótta a táblácskájára, hogy a torony a halál, és aki fölötte röpköd, az megmenekül egy halálos balesetből; a hajótörött, aki a szirén énekét hallja, elveszti a munkáját, ínséget szenved, de egy asszony segít rajta, és üzletet köt vele; az ikrek férj és feleség, akiket a közös sors kényszere tart össze, de egymást sebzik a kardcsapásaikkal.
   Clara nem csak az álmokból jósolt. Jövőbe látott, és megsejtette az emberek szándékát; ez a képessége egész életén át végigkísérte, és idővel még jobban kifinomult.
   Clara úgy nőtt fel, mint a vadvirág, és Cuevas doktor hiába javasolta az Európából hozott új gyógymódokat, a hideg fürdőt és az elektrosokkot, amelyekkel ott a bolondokat kezelik.

(Isabel Allende: La casa de los espíritus (Kísértetház))


Ilyenkor tél végén már nagyon vágyom a friss zöldekre, salátára, retekre, újhagymára... de még nincsenek. Úgyhogy megszemléltem a hűtő tartalmát és készítettem egy amerikai káposztasalátát. Azt hiszem J. Olivernél láttam még régen egy műsorában. Finom, szeretem. Többféleképpen is készülhet a "coleslow", általában én így csinálom.

Hozzávalók 2 adaghoz:
20 dkg káposzta,
10 dkg sárgarépa,
1 kisebb-közepes fej lilahagyma,
1 kisebb alma,
2 normále savanyúuborka.
Az öntethez:
5-6 púposabb evőkanálnyi majonéz,
2 evőkanál tejföl vagy joghurt,
só,
lehelletnyi méz,
pár csepp valamilyen finom ecet (dió, tárkony, fehérborecet vagy verjus).

A káposztát, lilahagymát szép vékonyra szeljük, a többi hozzávalót a vastagabb lyukú reszelővel (tökreszelő) lereszeljük. Az öntet hozzávalóit is jól elkeverjük, majd a salátával szintén összekeverjük. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk. (só, méz vagy ecet)
Hagyjuk állni 1-2 órácskát és már fogyasztható is. De akár egy egész éjszakát is pihenhet a hűtőben, csak finomabb lesz, jól összeérik.
Szoktam készíteni csak joghurttal is majonéz nélkül, úgy lájtosabb.

2013. március 4., hétfő

Vargányás, mazsolás, fehérboros ragu


 
   A Vénusz hálószobám régi ablaküvegének buborékjában úszik. A csillogó égitest egy pillanatra csapdába esik. A kék fény darabokra törik és lüktet: mélytengeri halszem, kvarckristály, amelyet egy alabamai folyóból halásztam ki, jégkalapács alatt meghasadó jég. Róka vakkant az olívaligetben. Oldalt fekszem. Nézem, ahogy a Vénusz a középső ablaktáblából a felsőbe kúszik át, jobbra kitér, megmutatja az üveg egyenetlenségeit, aztán eltűnik a szem elől.
   Egy óra? Talán kettő? Első pillamtásra milyen mozdulatlanok a csillagok! De milyen gyorsan utazik a fény az ablakon keresztül... Soha nem értettem meg teljesen a legalapvetőbb dolgokat: születés, váratlan szenvedés, halál, a pillanat, amikor a Föld kilendül a tengelyéből. "Könnyen billenő planéta" - írta egy költő. Csak azt tudom, milyen másfél méterrel a föld felett.
   Az ingerült róka, a Vénusz az ablaküvegen, a szomjasan, álmatlanul vergődő én, akinek melege van - véletlen háromszög. A tudatom átszeli a teret, túlszárnyal a szerelemről elnevezett csillogó szépségen. Pókként utazom. Elhagyom a képzeletemet, messzebbre utazom, mint távcsővel követni lehetne, a szürke semmi szakadékába, ahol valaki arra vár, hogy megszülessen. Odafent évszázadnyi szabadesés vár. Nem érintek semmit, míg az univerzum meg nem hajlik.
   Vajon tényleg összeér? Vissza lehet hozni az elmúlt időt? Koponyám belsejében messzire siklom, kavarognak a gondolataim. Vajon az univerzum rettenetes távolságból olyan, mint a koponyacsont? A kolosszális agy egyik idegszálában fekszem? Vagy puha ágyneműben földi vaságyamban, a fejem felett ónkorongra festett hajóval?
   Ó igen, a tengelye körül forgó Föld valóságos - gondoltam régen -, mint a nyársra tűzött paradicsom. E gömbön lovagolunk, amely mágneses erők terén függ a semmiben. Ez az erő, mondaná okostojás barátom, nem más, mint az isten. Az összes többi isten - véli - az égig érő paszuly birodalmában székel, a Hold felett pedig tehenek ugrálnak. Megkavartam a limonádémat a szívószállal, és megkérdeztem tőle, hogy mi hozta létre az univerzumot. A távolságtörvény, állította, bár már nem emlékszem, mi volt benne egyenlő mivel.
   A róka belevakkant az éjszakába. Nedves fű, leszegett fejű napraforgó, földigiliszta, fekete lyukak, meteorok, csillagegyüttállások, mint az Oroszlán és a Déli Korona. Az ágyam az ablak mellett, a rókamancs feszülése, a láthatatlan kötélen vontatott Vénusz. Víz a kútból ezüstcsészében.
   Aztán az első madár mindenen áthatoló rikoltása. Felettünk a fekete ég a csillagok menyasszonyi fátylával. Még sehol a halvány sugár a dombok koronáján, még sehol az illékony fény a keleti égen. De a merlo, a feketerigó már tudja. A csuda tudja, honnan.

(Farnes Mayes: Mindennapok Toszkánában)




Nem böjtölőknek. Vagyishogy azoknak is, mert csak gombával is nagyon finom. Valahogy úgy született meg ez az étel, ahogy a fenti idézetben az írónő gondolatai kavarognak és összekötnek véletlen háromszöggé bizonyos dolgokat... Valahol a zsemlegombóc ötlete, a maradék gyümölcsös száraz fehérbor, s a kezembe akadó szárított vargányás üvegcse között egy ismeretlen, tőlem független erő megalkotta ezt a - mondhatom azt hiszem - nagyon finom ragut. Az élet kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli.

Hozzávalók 3 főre a raguhoz:
60 dkg pulykamell,
6-7 dkg vaj,
1 teáskanálnyi olaj,
2 félmarék szárított vargánya,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma,
2 félmarék mazsola,
3 szelet narancs héjastul,
só,
frissen őrölt bors,
2 csapott teáskanál szárított tárkony,
1/2 mokkáskanálkányi szárított kakukkfű,
1 szirmocska csillagánizs (kihozza a vargánya ízét, csak nem szabad eltúlozni),
1 dl gyümölcsös száraz fehérbor,
1 dl zsírdús tejszín,
kevés liszt.
A zsömlegombóchoz:
2 szikkadtabb zsömle,
2 kisebb tojás,
25-30 dkg liszt,
a csapott mokkáskanál só.

   A vargányát beáztattam 2 dl melegvízbe. A húst vékonyabb szeletekre vágtam, sóztam, borsoztam, vékonyan lisztbe mártottam. A vajon és olajon elősütöttem. Hagyjuk  először csak a vajat felolvadni, s kissé megbarnulni-karamellizálódni, mert isteni ízt ad a ragunak. Csak ezután adjuk hozzá a kevés olajat, az meggátolja, hogy megégjen később a vaj.
   A húst kiszedtem a serpenyőből és a visszamaradt zsiradékon kevés sóval üvegesre pároltam az apró kockákra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Aztán visszatettem a hússzeleteket, felöntöttem fehérborral, és hagytam forrni, hogy az alkohol elpárologhasson belőle, s csak a bor aromája maradjon. Aztán hozzáadtam a beáztatott vargányát is a levével együtt, a mazsolát is, a negyed cikkekbe vágott narancsszeleteket is, és a fűszereket is. Kóstoltam, úgy sóztam. Hagytam jól összepárolódni úgy 10 percig, végül hozzáöntöttem a tejszínt is. Ezzel is forraltam még egy percet és készen is volt a ragu. Nagyon különleges, nagyon finom. Én nagyon szeretem a jó vadast, de ez még annál is jobb...
   Ha csak gombával készítjük, akkor is kell hozzá a szárított vargánya, csak akkor körülbelül 40 dkg-nyi csiperkét vagy laskagomát is tegyünk a raguba. Ugyanúgy süssük meg, mint a hússzeleteket, szóval a technológia a fent leírt. Nyugodtan pirítsuk meg rendesen a gombát, mert akkor lesz igazán finom íze.
   A zsömlegombóchoz tettem fel vizet forrni sóval. Majd megpirítottam a kis kockákra vágott zsölét, egy tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, sóztam és annyi vízzel engedtem fel, hogy nokedlitészta sűrűségű legyen. A forrásban lévő vízbe evőkanállal galuskákat szaggattam, és hagytam főni őket körülbelül 7-8 percig, hogy a közepük is átfőjön. Szűrőkanállal aztán egy tálba szedtem őket.
   Ez a ragu készíthető csirkével is, sertéshússal is, marhahússal is, sőt, kacsával is. De csak gombával vega ragunak is nagyon finom.
Illik hozzá még köretként a puliszka is, a rizs is, a natúr krumpligombóc is, vagy bármilyen jóféle akár házi, akár bolti tészta is.