A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 29., péntek

Fahéjas csiga

A buddhisták szerint mindig visszatérünk, magasabb vagy alacsonyabb szinten, attól függően, hogyan éltünk. Látod, engem itt veszítenek el. Úgy értem, mit kell tennie egy csigának, hogy feljebb lépjen a ranglétrán? Húzzon egy tök egyenes nyálkacsíkot?
(Bakancslista c. film)



Itt van az ősz, s ezzel együtt a tartalmasabb levesek időszaka is. Nem szoktam egy gazdag bableves vagy gulyás után mást csinálni, mint valami süteményfélét, édes tésztát vagy felfújtat.

Hozzávalók 16 darabhoz:
30 dkg liszt
1,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
1 csapott mokkáskanál só
1 evőkanál kristálycukor
5 dkg olvasztott vaj
1/2 tojás
a töltelékhez:
8 evőkanál kristálycukor
3 enyhén púpos teáskanál őrölt fahéj
4 dkg olvasztott vaj
a tetejére:
1/2 tojás a lekenéshez
porcukor

A langyos tejet keverjük el a cukorral, az élesztővel és futtassuk kissé fel, majd adjuk a sóval elkevert liszthez, a fél tojással (verjük fel az egész tojást, aztán körülbelül a felét adjuk a tésztához) és az éppcsak langyos olvasztott vajjal együtt, és dagasszuk szép fényes, sima tésztává. Takarjuk le, és hagyjuk duplájára kelni.
Nyújtsuk ki lisztezett deszkán sodrófával olyan 3-4 milliméter vastagra és téglalap alakúra, kenjük meg az olvasztott vajjal és hintsük meg a fahéjjal elkevert kristálycukorral. Tekerjük fel szorosan egy nagy hengerré, majd vágjuk 16 szeletre. 
Egy szilikonos sütőpapírral bélelt nagy gáztepsire sorakoztassuk egymás mellé a szeleteket fektetve úgy, hogy kissé lelapogatjuk őket, hogy csak olyan 2 cm magasak legyenek. Kenjük le a maradék tojással, és előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt süssük készre. Tálalás előtt meghinthetjük kevés porcukorral is.



A fahéj egyszer már meglepett. Nem tartozik a kedvenc fűszereim közé, de hús- vagy padlizsánételekhez szoktam használni. Viszont mióta a churrost megkóstoltam, átértékelődött bennem ezaz: például ha csak a fahéj íze dominál, akkor isteni tud lenni édesen is. 
Ezt a csigát már sütöttem kakaósan is, de meg sem közelíti ezt a fahéjas változatot. 
A tésztája egy nagyon jó alap-kelttészta, ami bármivel tölthető akár édesen, akár sósan (akkor a cukrot ki kell hagyni belőle), és formázható másképp is. Ismét Antukné Ildikónál találtam a receptet, de csak fél adagot sütök mindig belőle, mert így is 16 db csiga lesz, ami kettőnknek bőven elég, és éppen elfér a nagy gáztepsimre.

2017. szeptember 15., péntek

Dutch baby

Megfigyeltem, hogy a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák, mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától. 
Az úgynevezett modern ember régen és csaknem tökéletesen elfelejtette, hogy ő társas lény. És most sehogy sem érti, miért oly sérülékeny.
(Vavyan Fable)



Maradt a fini baracköntetből, úgyhogy folytattam a sort, és kipróbáltam a Dutch Baby*-t is.  Amennyire nem szeretem az amerikai palacsintát, ez annál jobban ízlett. Isteni ropogós körben, belül lágy és remegős. Mire fotóztam már felére összeesett (sokkal jobban felfújódik, mint amennyire a képen látszik), és ez a mennyiség az én viszonylag kicsi sütőtálamba sok is volt. De elsőre nem igazán tudtam, hogyan viselkedik. Szóval ezt a mennyiséget egy kb. 26-28-as nagy serpenyőben (olyanban, ami sütőbe tehető) vagy sütőtálban érdemes megsütni, vagy két kicsiben: 16-18 cm átmérőjűekben.

Hozzávalók 2 főre:
10 dkg liszt
2 tojás
2 dl tej
1 csapott mokkáskanál só
2 teáskanál cukor (vaníliás is lehet)
2 dkg vaj

A sütőt fullhőfokra előmelegítjük. A hozzávalókból kikeverünk egy sima palacsintatésztát. A serpenyőben, a tűzhelyen megolvasztjuk a vajat. Forró legyen, de még ne barnuljon. Öntsük bele a tésztát és tegyük azonnal a forró sütőbe. Körülbelül 20 perc alatt szép piros-ropogósra sül és felfújódik.
Bármilyen gyümölccsel, gyümölcsöntettel, lekvárral, csoki- vagy karamellöntettel, tejszínhabbal, satöbbivel kínálható. Azonnal fogyasztandó, mert pillanatok alatt összeesik, mint minden felfújt. Nagyon finom, szerintem először, de nem utoljára készítettem.
Sósan is el tudom képzelni. Egy jó raguval a közepén, például.

"A szó holland babát jelent, de természetesen itt most nem erről lesz szó.  A dutch ugyanis az amerikai német bevándorlók egy csoportját is jelentette, akik a deutsch szó elkorcsosulásából lettek dutchok, ugyanis ez a sütőben sült, tulajdonképpen palacsintafelfújt eredetileg a német Pfannkuchenből származik. Némileg hasonlít is az eredeti, nem grízből készült császármorzsára, ami gyakorlatilag ugyanez a metódus, csak a tésztát a végén darabokra szaggatva tálalják." (forrás)

2017. szeptember 12., kedd

Túrós smarni vérbarackkal

   Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika.
   Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleve fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb.
   Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat fölemelte, és így válaszolt: a szakácskönyvet ismerem, és tudom, hogy több mint húszezerféle tésztát sütnek. De ha jól megnézem, kitűnik, hogy ennyi nincs. Legfeljebb százhúsz. A többi csak arányokban vagy töltelékben vagy formában különbözik. Mikor még jobban odafigyeltem, láttam, hogy alapanyag szerint százhúsz tésztáról szó sem lehet. Megszámoltam, nem volt több, mint huszonhat. Még ez is sok. Még elemibb alapra tértem, s akkor kitűnt, hogy nincs több, csak hét. A helyzet a modern tudományban is ez. Csak hét könyv van, amit alaposan el kell olvasni.* A többi csak abban különbözik, hogy az egyik tekercs, a másik kifli, a harmadik táska, túróval vagy dióval vagy mákkal töltve. Tulajdonképpen fél év alatt kitanultam. A többi szemfényvesztés -

(Hamvas Béla: Karnevál)

* Nektek melyik az a hét könyv? 📚😏



A szeptember a vérbarack hónapja. Legalábbis én kineveztem annak. (Vámpírok egyenlőre kíméljenek, várakozzanak halloweenig, ha kérhetem.)  
Mindig veszek ilyenkor a piacon, nagyon szeretem. Gyönyörű szín, különleges íz. Magbaváló, keményebben frissen kompótnak, télre befőttnek tökéletes, puhábban enni vagy dzsemnek eltéve pazar.
Volt tegnapról finom, sűrű, gazdag karfiolleves maradékom, ahhoz készítettem ezt a smarnit vérbarackkal, Chili & Vanília receptje alapján.

Hozzávalók 4 főre:
20 dkg túró
2 nagyon púpos evőkanál sűrű, 25 %-os tejföl (kb. 5-6 dkg)
7 dkg sima liszt
3 dkg kukoricaliszt
4 nagy tojás
1 csapott mokkáskanál só
7 dkg porcukor
vanília (por, vagy kivonat)
1 púpos evőkanál mazsola
4 dkg vaj
a barackhoz:
6 db vérbarack
2 púpos evőkanál kristálycukor
1 csipet só
1/2 dl száraz rozé
1 szem szegfűszeg
vaníliapor (vagy kivonat)
1 dl víz

A barackfőzéssel kezdjük. *
Begyújtottam a sütőt 200 fokra. A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját kikevertem kézi habverővel a cukor 2/3-ával, vaníliával. Hozzáadtam a túrót és a tejfölt, és botmixerrel simára mixeltem. (Az eredeti receptben krémes túró van, de a környéken ilyet nem kapni, ezért választottam ezt a megoldást, teljesen jól működött.)
A tojásfehérjéket felvertem jó habosra, a végén hozzáadtam a cukor maradékát is, és tényleg nagyon krémesre verettem a robotgéppel. A liszteket összekevertem a sóval egyetemben, majd összekevertem a tejfölös-túrós tojássárgájákkal, végül hozzákevertem a mazsolát is. A felvert fehérjének kb. a harmadával fellazítottam a kikevert túrós masszát, a többi habot már óvatosan kevertem bele, hogy levegős maradjon. A tepsit kivajaztam, beleöntöttem a tésztát, és pirulásig sütöttem, ami kb. 10-15 perc. Amikor kivettem, kisebb galuskákra szaggattam és a felfőzött barackkal tálaltam, porcukorral kissé meghintve.



* A barackokat meghámoztam, vékonyabb gerezdekre vágtam. Feltettem főni a cukorral, borral, vízzel, vaníliával, sóval, szegfűszeggel. Hagytam erősen forrni cirka 5 percig, majd hidegvízfürdőbe tettem, s aztán a hűtőbe. A friss, meleg smarnit a behűtött barackkal tálaltam.

(Legközelebb azt hiszem, nem turmixolom el a túrót mert így nem érződött ki. Simán tejjel ugyanilyen lett volna... csak pazarlás (pazóólás, ahogy nagyanyikám mondaná), drága a túró, tejfel. Szóval legközelebb normále túró, plusz tej. Ha mán egyszer túrós smarni, én szeretem kiérezni. Úgyhogy ez nem a végleges verzió.)

2017. szeptember 5., kedd

Áfonyás triffle

Van kedvenc napszakotok? Nekem igen. Mindig is szerettem az alkonyt. 
Az arany és kék órát. 
Ma különösen szép volt a napnyugta. Egybeesett a holdfelkeltével, és ez a földet kísérő öreg barát feltűnően tündöklő és gömbölyű, olyan, mint egy hatalmas arany pizzástányér. Még a morzsákat is látni rajta. 



Semmi extra, csak egy áfonyás triffle - najó tullképpen tiramisu... Végül is mindegy. Csak ötletadó, mert még van áfonya, málna, barack, szilva, füge, sőt, múlt héten még epret is láttam. A triffle-hez mind nagyon finom.

Mivel ez a gyümölcs nyersen tényleg nagyon jellegtelen, kicsit felfőztem: 15 dkg áfonyához adtam 1 dl vizet, kb. 2 csapott evőkanál világos nádcukrot, csipet sót, kb. fél citrom levét és nagy lángon felforraltam, közben krumplinyomóval kissé összepaszítottam a szemeket, hogy kiengedjék a színüket-ízüket. Forrás után 2-3 perccel le is kapcsoltam a lángot és hidegvízfürdőbe tettem a lábaskát, amibe beletettem még a maradék 10 dkg áfonyát is. Hagytam kihűlni.

Készítettem egy normál tiramisu-krémet 25 dkg mascarponéból és 2 nagyobb tojásból, cirka 12-15 dkg porcukorral. 



A rétegezésnél az áfonya levébe mártogattam a babapiskótát, majd meg is locsoltam még lével, és áfonyaszemekkel, aztán rákentem egy réteg krémet. Megint mártogatott piskóta, áfonyaszemek, krém. Így tettem, míg tartottak a hozzávalók. 
A tál tetejét folpackkal lezártam és 2-3 órára hűtőbe raktam, hogy összeálljon. De itt a triffle receptje is, ez egy finom fehércsokis krémmel van, ezt is ajánlom hozzá.

2017. augusztus 17., csütörtök

Csokoládémousse (csak csokoládéból és vízből)

Odafenn, hol moly suhog
és szúnyog száll,
hol soha nem jár
szőrös lábú dromedár,
Hol a lepkék éjjel
kósza pillangók,
és kandarazsak
dúdolják a Plízdongót,
Ott a város tetején
egy erkélyen,
egy csillaghullós,
romantikus szentélyen,
úgy döntött
a lábizzadós Giuseppe,
miután a fél pizzáját megette,
a legjobb mozgás
aznap éjjel számára,
ha rálépne a szakácsnőnek lábára.
Felrántotta az ünneplős atlétát,
Vitt a hölgynek salátából bokrétát,
Összecsapta hangosan a bokáját,
megdicsérte a szakácsnő tokáját,
megpödörte komótosan bajuszát,
elkapta a jóasszonyunk derekát,
olyan táncot roptak ott az erkélyen,
a molylepke eltévedt egy szekrényben.
Kóbor macskák azóta is mesélik,
hogy Guiseppe nagy sármőr,
és remélik
lesz még ilyen éjszakai vigasság
Ez volt itten a színtiszta igazság. 


(Egri Mónika: Tánc a tetőn)
Édességehetnékem volt... és csoki mindig van itthon, ha sütni támadna kedvem, legyen mihez nyúlni alapon. 
Ez a világ legegyszerűbb és leggyorsabb csokoládékréme. Feltéve, ha ... tartunk otthon jeget, mer' a (jég)kocka el van vetve izé bele van potyogtatva egy nagy tálba, melyre jön egy kisebb tál, az olvadt csokival. Najó, kezdem előrül.

Hozzávalók 5-6 kis pohárnyi krémhez:
20 dkg étcsokoládé, lehetőleg magas kakaótartalommal (60-70%-os a legjobb)
csipet só
18 dkg szobahőmérsékletű víz (majdneméppencsakhogy'picinyhíjján 2 dl)
20-30 db jégkocka

A csokoládét vágjuk kis darabokra, és tegyük egy kislábosba a szobahőmérsékletű vízzel. Kis lángon melegítsük fel és keverjük, amíg teljesen elolvad benne a csoki. Ekkor tegyük át a kislábost egy nagyobba, amiben kevés víz és a jégkocekák vannak. A csokis lábos alja érjen bele a jeges vízbe. Kezdjük el - szerintem robotgéppel, kézivel - felverni az olvadt csokit. Nem kell magas fokozaton, csak finoman. Pár perc után, ahogy hűl a csokoládé, azt vesszük észre, hogy habosodik. Egészen addig verjük, míg könnyű, mousse-szerű habot nem kapunk. Nos, ez az intuíciónkra van bízva, mikor érzékeljük tökéletesnek, nem szabad túlverni.
A végeredmény egy felhőkönnyű csokoládéhab. 
Ízesíthetjük is, vagy készíthetjük eleve ízesített csokoládéból.
Én tejszínhabot rétegeztem közé, egy csapott evőkanál porcukorral vertem fel a 2 dl tejszínt, így kicsit látványosabb, de önmagában is tökéletes ez a pohárdesszert. Fogyasztható azonnal is, de kifejezetten jót tesz neki néhány óra álldogálás a jégszekrényben.
Itt olvashatjátok a részletes leírást róla, nagyon köszönöm a receptet Kisbogárnak!

(Egyébként én csak 40%-os csokit használtam és tökéletesen működött így is a recept.)

2017. augusztus 11., péntek

Klasszikus piskótatekercs

- Nem eszem tojást - szakított félbe Carole. - És maga sem enne, ha fogalma volna arról, mit tesz a karmájával. Ami a tésztát illeti, ez talán búzalisztből készült tészta? Azt semmiképpen sem ehetek - túlságosan jin a testtípusomhoz. A túlzott jin elködösíti az aurát. Jobb lenne egy kis friss, fluormentes víz és egy organikus fejes saláta. 

(Joanne Harris: Csokoládés barack)
 


Egytálételt főztem, amihez muszáj valamit sütni levezetésképpen. A klasszikus piskótatekercs tökéletes választás ebben a melegben, mert mindössze 5 perc a tészta összeállítása, és csak 10 percig kell sütni. Nem beszélve róla, az idei isteni baracklekvárom került bele. (Arról meg végképp nem beszélve, hogy lassan eltűnnek a régi, hagyományos sütemények és ételek ebből a "trendi" világból...)

Én csaltam egy picit, mivel 1.: Sütésben nem vagyok igazán jó. 2.: A sütőm ezer éves és már vagy ötször szerelt, sosem tudom mit hány fokon sütök benne. Abszolút az intuíciómra hagyatkozhatom csak. 3.: A piskótatekercs amilyen egyszerű, olyan könnyű elrontani is. Lehet nagyon száraz, sűrű, fojtós vagy akár szalonnás is a tésztánk, és az élvezhetetlen. A piskótatekercsnek repülősen könnyűnek illik lenni, és ha lekvárral készítjük, csakis házi, igazán jó lekvárral szabad tölteni. 

Hozzávalók 1 nagy gáztepsinyi piskótához:
5 tojás
5 evőkanál liszt
5 evőkanál kristálycukor
csipet só
1 csapott mokkáskanál sütőpor
+ házi baracklekvár

A csalást a sütőporral követtem el, mert a klasszikus piskótatésztába nem kell sütőpor, ha alaposan ki van keverve. De biztosra akartam menni, úgyhogy tettem bele és nem bántam meg, mert olyan könnyű, légies lett a tekercsem, hogy csak na. Csalás ide vagy oda, eztán is így sütöm majd.
A receptben az evőkanalak kicsit púposak, tehát nem csapott evőkanál sem a liszt, sem a cukor, hanem púposkás. Piskóta alapszabály: ahány tojás, annyi kanál liszt és annyi kanál cukor kell hozzá, valamint mind a fehérjét, mind a sárgáját nagyon habosra, alaposan fel kell verni, és sütés közben ne nyitogassuk a sütőajtót, mert összeeshet a tészta.

A sütőt előmelegítettem 170 fokra (saccperkábé). A nagy gáztepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét pici sóval keményre vertem kézi robotgéppel, aztán szintén a robotgéppel a sárgákat a cukorral jó habosra, levegősre, fehérre kevertem. Aztán már nem habverővel, hanem spatulával hozzákevertem a sütőporos lisztet a cukros tojásságákhoz óvatosan, hogy maradjon benne buborék, végül a fehérjehabot több adagban mindehhez finoman, szintén azzal a céllal, hogy maradjon levegő a fehér habfelhőben is - nehogy kikeverjem, amit belekevertem, ugyi... A masszát elterítettem a sütőpapíron, és 10 percig sütöttem.
Még melegen feltekertem papírostól, és így hagytam kihűlni. Hűlés után óvatosan kigöngyöltem, óvatosan eltávolítottam róla a sütőpapírt, és megkentem a lekvárral, majd visszatekertem. Végül porcukorral megszórtam.

2017. július 27., csütörtök

Áfonyás joghurtos kevert süti

Van egy szembe szomszédunk, egy fiatal srác. Reggelente sokszor együtt kávézunk. Persze erről csak én tudok, ő nem. Elválaszt bennünket a konyhai függönyöm diszkrét, áttört fátyla és cirka tíz méter légvonalban.
Figyelni szoktam, ahogy ki sem lép az erkélyre, csak leguggol a küszöbön, kezében az illatos, gőzölgő feketével és rágyújt egy cigarettára. Én is rágyújtok. 
Egy perc múlva már hűlt helye van. 
El is neveztem Villámnak, mert én kettőt se pislogtam, szippantottam, kortyoltam, de ő már robog tova, sodró napjának felgyorsult tempójában, ki tudja, hova.
Hát, good mornin' Flesh, szép napot! Nekem még van a kávémból is, a cigimből is, de legfőképpen a szemem rácsodálkozása tart még sokáig a reggeli világra.




Vettem áfonyát, mert furcsa módon még soha nem kóstoltam, csak késztermékben: fagyiban, csokiban, cukrászdai süteményekben. Mondjuk évekkel ezelőtt erre nálunkfelé nem is igen lehetett kapni. Most sok van a piacon és nagyon szép nagyszeműek voltak, nem magyarázom, vásárlásra csábítottak. 
Fincsi, de önmagában szerintem elég jellegtelen gyümölcs. Amint viszont cukor és fűszer éri, azonnal nagyon izgalmassá és élénkké változik mind a színe, mind az íze. Szerintem joghurttal elturmixolva a legistenibb, vagyis egy jól behűtött smootie-nak (hogy gasztrosznob legyek, valójában sima turmixitalról van szó), vagy lefagyasztva fagylaltnak, jégkrémnek, semifreddonak. Öntetként is fantasztikus lehet pl. panna cottához. De ebben az egyszerű kis kevert sütiben is isteni. (Maradék-hasznosítottam: találtam múlt heti kibontott joghurtot a hűtőben, lejárt szavidejű vajat... trallala semmitsedobunk ki...)

Hozzávalók:
12 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás
15 dkg joghurt
20 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
vanília (esszencia vagy por vagy vaníliás cukor),
1/2 csapott mokkáskanál finom só
20 dkg áfonya (najó 25, de egy keveset elkóstolgattam)
5 dkg csokoládé
1/2 csapott evőkanálka levendulavirág (opcionális)

A szobahőmérsékletű vajat habosra kevertem a cukorral, sóval, majd a tojásokkal is. Hozzákevertem a joghurtot is, aztán a sütőporos lisztet is, végül az áfonyát és a nagyobb darabokra vágott csokoládét is belekevertem. Kivajazott-lisztezett formába öntöttem és előmelegített 160-170 fokos sütőben 35-40 percig sütöttem. Végezzünk tűpróbát.

A levendula már kóstolás után jutott eszembe, nagyon illene az áfonyához szerintem. Valamint legközelebb a tetejére szórnám a gyümölcsöt, mert így a krémbe keverve lenavigált minden az aljára, a csoki is, a kis lila bogyók is. (Ha a megmosott, lecsepegtetett áfonyát megszórjuk kevés liszttel, és így szórjuk a süti tetejére, akkor nem megy le teljesen az aljára. Legalábbis eddig ez nekem meggyel mindig működött, szóval meg lehet próbálni, hátha az áfonyánál is bejön a trükk.)

Délutáni kávézáshoz (nem egyperceshez, hanem ráérős, igazi kiélvezős szertartásoshoz) vagy teához tökéletes választás, de akár vacsorára egy pohár hideg tejjel is kitűnő. Könnyű, borzas kis tésztája van, nem egy szép süti, de fincsi.
Süthető sima tepsiben is, őzgerincben is, tortaformában vagy kuglófformában is, de muffinnak is tökéletes ez a tészta.

2017. július 10., hétfő

főzzetek baracklekvárt, mert

Itt az idő. 
Tegyetek el kajszilekvárt. Két gyümölcs van, amiből csakis a házilag eltett az igazi: a szilva és a sárgabarack. A bolti soha nem olyan, soha. Akármilyen drága, akármilyen csilivili, a sajátot meg sem közelíti. Sokminden megvehető pénzért, a baracklekvár nem. Minden másra ott a maszterkárd. 😋😍😏




Itten van a recept is. Ha csak pár kiló barackot kaptok valahonnan, vagy vesztek (én 250 forintért vettem a piacon gyönyörű, nagy szemű példányokat!), akkor is főzzetek be télire.  A napfény íze. 🔆 
Én nem szoktam ízesíteni, mert önmagában is csodás. De vannak fűszerek, amiket kedvelek hozzá: a vanília, a levendula, és a kardamommag.
Aki pedig velem egyetemben kedveli a görög, török, arab édességeket, az elteheti cukorszirupban is, valami isteni, ezt komolyan mondom. Mikor Thesszalonikiban jártunk a bazárban, volt egy csemegeáruda. Hatalmas üvegballonokban álltak egymás mellett a szirupban eltett különböző gyümölcsök. Már a látvány is gyönyörűséges volt, de mikor itthon elkészítettem többféle gyümölccsel is, teljesen rabul ejtett. Valami mesésfinomak ezek az édességek, na. (Úgyhogy sárgabaracot teszek is el még majd szirupban is.)

2017. július 6., csütörtök

Zserbó-tiramisu

A Bazi nagy görög lagzi óta tudjuk, hogy a windex mindenre jó, és minden szó a görögből származik. Én ezt most plagizálom, nálam ugyanis minden desszert a tiramisuból származik. 😍 Ezer módon tudom variálni, mert szerintem ennél jobb édesség nincs is. Könnyű, légies, egyszerű és mennyei.



Ez most egy zserbó-tiramisu, életem párjának neve napjára készült.

Hozzávalók:
18 db olasz babapiskóta
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 nagyobb tojás
12 dkg porcukor
a kakaóhoz:
1 púpos evőkanál kakaópor (plusz a szóráshoz valamennyi)
1 púpos evőkanál kristálycukor
szűk 2,5 dl víz
a barackos réteghez:
35 dkg sárgabarack (tisztítva ennyi)
2 púposkás evőkanál porcukor (függ a barack édességétől is, kóstoljunk)
1 teáskanál citromlé
1-2 cl sárgabarack pálinka (ki mennyire alkovolosan szereti)
és a szóráshoz:
10 dkg durvára darált dió

Jó érett sárgabarackot vegyünk, ez fontos. Puha legyen és édes, lédús. Vágjuk apróra, cukrozzuk, adjunk hozzá pici citromlevet, hogy ne barnuljon be és kevés barackpálinkát, és hagyjuk állni.
Főzzünk kakaót a kakaóporból, cukorból és vízből csipet sóval: hagyjuk felforrni, majd kevergessük egy-két percig és zárjuk el. Hagyjuk kihűlni.
A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukor felével, a fehérjéket pedig a cukor másik felével és csipet sóval. A sárgájához keverjük a mascarponét, majd ehhez óvatosan a fehérjehabot.
Rétegezzük a desszertet: alulra a kakaóba mártott babapiskóta fele jön (mindig lefelé tegyük a cukrozott felét a piskótáknak, így nem ereszti ki a folyadékot), rá a krém fele, erre a barackos réteg, rá a dió fele. Majd még egy réteg kakaóba mártott piskóta, és a krém másik fele. Megszórjuk kakaóporral és a maradék dióval.
Hűtőbe tesszük egy-két órára, s eztán nagy élvezettel elfogyasztjuk. (Közben újranézzük a Bazi nagy görög lagzit... 😀😏)

2017. május 26., péntek

Bodzás palacsinta

Aki azt mondja: minden mulandó, az hazudik. Igenis vannak örök szerelmek. Például a bodza illata, íze, egyszerű szépsége feletti soha nem múló csodálkozás ilyen. Ha a világ is tűnne el, ez az illat mindig velem maradna, soha nem feledhetem. Ha létezik mennyország vagy édenkert, ezek az édes kis csillagvirágszirmok biztosan helyet kaptak benne.




Egy nemrecept. Inkább csak ötlet. A gulyáshoz készítettem. Elmentünk bodzát szedni szörpnek, és ilyenkor mindig csinálok valamilyen bodzás édességet is. 
Főzz egy vaníliapudingot. Porból - nem szépítem, mert az elfoglalt háziasszon barátja Dr. Oetker. Amikor a puding langyosra hűl, keverj bele jó sok bodzavirágot. Hagyd állni a krémet legalább 3-4 órán át, hogy átvegye a virág illatát s ízét. Aztán keverd ki a jól bevált palacsintatésztádat egy csapott evőkanálnyi kakaóporral. Süsd ki, töltsd meg a krémmel, szórd meg bodzavirággal s kevés porcukorral, majd tálald. Ennyi lenne. 😏
De ha nem akarsz porpudingot készíteni, akkor csinálj túrókrémet kevés tejfellel, tojás sárgájával, s abba keverd ezeket a pirinyó, illatos gyönyörűségeket.

2017. május 5., péntek

Ropogós gofri


   Képzelj el egy vak teknőst, amely világnyi méretű óceán mélyén bolyong. Felette úszik egy fagyűrű, amelyet a hullámok ide-oda lökdösnek. A teknős minden száz évben egyszer feljön a felszínre. A buddhisták azt mondják, hogy emberi lénynek születni még sokkal nehezebb, mint hogy az a teknősbéka a felszínre emelkedve véletlenül a fejével beletaláljon a fagyűrűbe. S még azok között is, akiknek emberi születés az osztályrésze, kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy kapcsolatba kerüljenek a tanításokkal, olyan kevesen, mint „csillagok a nappali égbolton”.
   A fájdalom, szenvedés, veszteség, az állandó frusztráció valóságos és meghatározó célt szolgálnak: azt, hogy felébresszenek bennünket. Saját cselekedeteink sötét, szűk ketrecébe vagyunk zárva, s azt hisszük, hogy ez a világmindenség. Csak nagyon kevesen gondolkodnak el azon, hogy esetleg lehetséges a valóságnak egy másik dimenziója is.
   A meditálás fokozatosan megtisztítja a közönséges tudatot, lemezteleníti és elsöpri szokásait és látomásait, hogy a megfelelő pillanatban felismerhessük, hogy kik is vagyunk valójában. A meditáció az, ami hazaviszi a tudatunkat. 

(Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról)



Most volt nálunk mangalica és pálinka fesztivál, és az egyik barátosném is sütött beugrósként gofrit a sokadalomban. Elő is vettem a spájz mélyéről a készülékemet.
A házi gofri sosem lesz olyan, mint amit piacokon, vásárokon árulnak, egyrészt mert tojásporból, tejporral készül, másrészt amiben sütik, az sem a háztartási verziójú sütő, harmadrészt a gofri ízében a gyerekkori emlékek édessége is benne van: valaha ez a finomság valóban különlegességnek számított, és kivárni, beleharapni maga volt a mennyország. De azért lehet hasonlóra készíteni, ha jó a receptünk. Azért sem került fel eddig a blogra, mert a ropogósat szeretem, és eddig sajnos amiket kipróbáltam recepteket, egyik sem volt olyan, amilyenre vágytam. Ez finom. Kívül ropogós, belül puha. Viszont azonnal fogyasztandó, mert kihűlés után ez is bepuhul. A receptet itt találtam, köszönetem. A mennyiséget harmadoltam, mert a harmadából is 5 darab nagy gofri sült ki. 

Hozzávalók 5 darab csillag alakú gofrihoz:
16 dkg liszt
1 csapott teáskanál sütőpor
1 tojás
3 púposkás evőkanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
vanília (cukor, por vagy esszencia, kinek mi van készleten)
2 dl víz
0,6 dl olaj

A tojás sárgáját, fehérjét külön-külön tálba tesszük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, sóval. A sárgáját habosodásig keverjük a cukorral, aztán hozzákeverjük a vizet, olajat is, végül a lisztet is. A fehérjét habbá verjük és a kész masszához keverjük finoman. 
A felmelegített sütőt ecsettel kissé megolajozzuk és egy kisebb evőkanálnyi masszát teszünk rá. Összecsukjuk és közepes hőfokon készre sütjük olyan 3-4 perc alatt. Ne süssük magas hőfokon, mert akkor sem lesz ropogós. 
Finom csokiöntettel & tejszínhabbal, vagy karamellszósszal & tejszínhabbal, vagy lemon curddel & tejszínhabbal, vagy pl. eperöntettel & tejszínhabbal is.
(A lentebbi ostyareceptről jutott eszembe, hogy lehet hogy érdemes lenne kipróbálni ezt a receptet csak tojásfehérjével. Lehet hogy az lenne az igazán igazi, ropogós változat. Egyet habbá vernék, egyet pedig simán belekevernék a tésztába. No legközelebb úgy sütöm, egy próbát megér.)



Sósra is készíthető a tészta - izgalmas kísérletekre adhat módot, ha kilépünk az édes kategóriából. A gofrisütőben süthetünk ostyalapokat is, amit fagyi mellé kínálhatunk.

P.s.: Azt tudtátok hogy már a IX-X. században is létezett a gofri? Vagyis a waffle.

2017. április 24., hétfő

Bodzás rétes & baklava




Egy tavalyi recept, és kár lenne, ha a feledés homályába veszne. Merthogy közeleg a bodzaszezon. :)


Hozzávalók 3 rúdhoz:
  • 12 réteslap
  • 5-10 dkg olvasztott vaj
  • 9 dkg búzadara
  • 6 dl tej
  • 2 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • vanília (vagy rúdból vagy esszencia)
  • csipet só
  • 6 tányér bodzavirág
a sziruphoz:
  • 15 dkg cukor
  • 2 dl víz
  • 1 citrom leve
  • 3 tányér bodzavirág

Először elkészítettem a szirupot. A cukrot a vízzel és citrom levével sziruppá főztem, aztán félretettem hűlni, s mikor már épp csak langyos volt, belekevertem a levágott bodzavirágokat is.
A búzadarát elkevertem kevés tejben, hozzáadtam a felvert tojásokat is, a cukrot is, és mikor sima volt, felöntöttem a maradék tejjel is. Beletettem 3 tányér bodzának az ollóval levágott virágait is. Lassú tűzön főzni kezdtem, és mikor besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Ne főzzük túl és nagy lángon, és ne forraljuk fel, mert nem rántottát szeretnénk készíteni. Félretettem hűlni, de előbb még a maradék 3 tányér bodzáról is levágtam a virágokat és a krémbe kevertem.
Begyújtottam a sütőt.
A réteslapokat egyenként megkentem olvasztott vajjal. Egy rúdhoz 4 lapot használtam. Mikor a 4 lap egymáson volt, az egyik oldalára csíkban tettem a krémből, a széleken hagytam 2-2 cm-nyi üres helyet. Ezt ráhajtottam a töltelékre, majd feltekertem rúdba. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire tettem. A másik 2 rúddal is így jártam el. Végül mindhárom rúd tetejét is megkentem az olvasztott vajjal. Sütőbe tettem olyan 170 fokra, és 15-20 perc alatt készre sütöttem.
Mikor kissé kihűlt, ferdén felszeltem, és a tányérokon megcsorgattam a sziruppal. Díszítésként még szórtam rá bodzavirágot.
Egészen, nagyonnagyon bodzás. :)

Készíthetitek baklavaként is ugyanezzel a töltelékkel, de akkor én megszórnám hántolt, durvára vágott mandulával is a rétegeket.

2017. április 14., péntek

Kardamomos csokiszalámi


Az előbb a konyhában nyilván a sok borstól volt olyan borsos hangulatban - gondolta. - Ha egyszer majd hercegnő leszek - tűnődött, s elszomorodott, mert kevés reménye volt ahhoz, hogy valaha is hercegnő legyen -, akkor sohase lesz bors a konyhámban. Jó a leves anélkül is! Lehet, hogy az emberek csak a borstól olyan mérgesek - fűzte tovább gondolatait, és nagyon örvendett annak, hogy valami új igazságot fedezett föl. - Az ecettől lesznek savanyúak, a kinintől keserűek és a törökméztől édesek. Bárcsak köztudomásúvá válna mindez, akkor legalább a felnőttek nem lennének olyan szűkmarkúak a cukor osztogatásában.

(Lewis Caroll: Alice csodaországban)



Asszem ki fogtok nevetni, mert az aprósüti nálunk karácsonytól átívelően eltart húsvétig... Elteszem a jó kis fémdobozomba, és aztán annak rendje és módja szerint el is feledem. De mivel semmit sem szeretek kidobni, újrahasznosítottam. Volt az a hagyományos kis virág alakú vajas kekszem, ami fügelekvárral volt összeragasztva, durvára vágott sok dióval a tetején. És volt jó bőven tojásfehérjemázba forgatott mézes puszedlim is.
A csokiszalámiban az a jó, hogy nem csak bolti kekszet lehet belerejteni, hanem mindenféle már megszáradt aprósüteményt is. (Egyébként tortaalapnak is fel szoktam használni a megszáradt régi aprósütiket.) Valamint az is, hogy korlátlan ideig eláll. Majd jelentkezem idén karácsonykor, mivé varázsoltam át a húsvéti csokiszalámit. 😀

A recept a Street Kitchené, amit ez úton is nagyon köszönök. Annyival módosítottam, hogy nem tettem még hozzá plusz cukrot, mert a sütik már elég édesek voltak - de ha keserűcsokival csináljátok, akkor kell bele egy kevés - és 4 zöld kardamomnak a mozsárban porrá tört magjaival fűszereztem. Került még bele pisztácia, mandula, mogyoró és mazsola a keksz mellé. Isteni. Fentebb viccöltem, ez nem fogja megérni az idei fenyőünnepet, az tuti.

Hozzávalók 4 db 20 cm-es rúdhoz:
35 dkg keksz
40 dkg csokoládé
25 dkg vaj
15 dkg vegyes aszalt gyümölcs (pl. fekete cseresznye, vörösáfonya, kandírozott narancs)
25 dkg olajos mag vegyesen (pl. mandula, pisztácia, dió)
0,5 dl rum
csipet só
2 evőkanál virágméz
4 zöld kardamomnak a magjai
porcukor a beleforgatáshoz

A vajat kis lángon felolvasztottam a darabokra vágott csokival, aztán belekevertem minden aprított hozzávalót. Mikor már nem volt őrült forró, folpackon rudakat formáztam belőle, és a két végét jó alaposan megtekergettem, hogy tényleg összeálljon és rúd alakja legyen. Hűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap porcukorba hempergettem, és újra folpackba csomagoltam. 
Ami a lényeg, hogy annyi szárazanyag kell a csokis-vajas-rumos alapba, hogy ne legyen folyós, ugyanakkor túl morzsalékos, szétesős sem. Ha kiveszünk egy kis darabot, lehessen formázni, mert az a jó állag, akkor tutira össze fog állni a szalámi.



Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! 🐇🌷🌼🐦




2017. április 7., péntek

Csokis, narancsos keksz tojásfehérjével


A történet zártvonalú
- s bármily tág - kör, akár az élet.
Mitől függ: víg? vagy szomorú?
- hogy hol kezded s meddig meséled.

(Fodor Ákos)





Újabb maradékhasznosítás. Habcsókot nem akartam most, a keksz mellett döntöttem. Húsvétra is jó ötlet, mert a sok sütögetésből úgyis mindig van tojásfehérje-fölösleg. És korlátlan ideig eláll, ámbár nálunk a holnapot sem nagyon éri meg... Már majd az összes darab elfogyott. :)

Hozzávalók 32-38 darabhoz:
25 dkg liszt
12 dkg porcukor
3 tojásfehérje
15 dkg puha vaj
1/2 mokkáskanál vaníliapor
1/2 mokkáskanál sütőpor
1 nagyobb narancs reszelt héja
7-10 dkg keserűcsokoládé apróbb kockákra vágva
3 csepp narancs illóolaj- el is hagyható ha nincs (100%-os tisztaságú, valódi illóolaj!)
1/2 csapott mokkáskanál finom só
kristálycukor a szóráshoz (ha van otthon barna cukrunk, még mutatósabb lesz a süti vele)
1/2 mokkáskanál kurkuma (elhagyható, de szebb színe lesz, narancsosabb)

A vajat a porcukorral és az illóolajjal habosra kevertem kézi robotgéppel, majd hozzáadtam a tojásfehérjéket is, és tovább habosítottam, végül a liszt-só-vaníliapor keverékét is hozzáadtam, végül belereszeltem a narancs héját, és az apróra vágott csokoládét is hozzákevertem. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire olyan diónyi halmocskákat tettem két kanál segítségével, és mielőtt az előmelegített, kb. 170-180 fokos sütőbe tettem volna, kristálycukorral jó alaposan megszórtam a tetejüket. Olyan 8-10 perc sütés elég is a sütiknek.

Tipp: a tetejét a cukor mellett durvára vágott dióval vagy mandulával is megszórhatjuk.

P.s.: Sir Morton teákat ne vegyetek. Legalábbis Earl Grey-t ne. Nagyon szeretem, de azt a márkát, amit megszerettem, már nem lehet nálunk kapni. Azóta vettem minden itt elérhető fajtából, és a Sir Morton végzett a tesztemen leghátul. (Még a CooP-os is jobb, esküszöm.) A kedvenc márkám az Ahmad Earl Grey-e volt, de égen földön nem lelem. Az újabbak között az Aldis Mr. Perkins lett a kedvenc, pedig Dallmayr-t is vettem, ami szerintem messze nem olyan aromás.

2017. március 29., szerda

Rongyoskifli

Visszakapcsolódnék még az előző bejegyzéshez, egy aktualitás okán. Tudjátok miért szeretem nézni a Harry Pottert? Mert nem csupa fiatal, agyonpalsztikázott, csontsovány "szépség" szerepel benne, hanem mindenféle korú, alkatú nő, férfi, gyerek. Abszolút üdítő látni ezt a sokszínűséget a műtétektől lárvává fagyott maszkok helyett, akik a hollywoodi fellegvárból özönlik el a látóterünket. De az apropót most Y. S. Laurent legújabb közfelháborodást kiváltó kollekciója, illetve annak fotói adják. Az egyébként minősíthetetlen és először szembeötlő, felháborító tartalmon túl: a fotókon a nők arca nem is látszik, csak arc részletek vannak. A teljes eltárgyiasítás, szexualizálás képei. Ezért az úgynevezett "kultúrán" és "művészeten" nagyon el kell gondolkodnunk. Hogy mit közvetít, mit és ki diktál. És hogy mindez érték-e? Vagy csak elmebetegek jól finanszírozott őrülete? A válasz számomra legalábbis, egyértelmű. 




Igazán még nem tökéletes a recept, ami miatt mégis megosztom, az a formázás szépsége. Nagyon tetszik ez a kis rongyos kifli. Vagy nem is rongyos, inkább olyan, mint egy dáma, suhogó, gazdagon ráncolt lepelbe burkolva. Bolti réteslapból tökéletes lenne, de nem volt itthon. Így magam készítettem a tésztát, de sodrófával nyújtottam, így nem lett olyan lehelet vékony. A tészta jó, így is ehető volt, de legközelebb vagy egy kevés élesztőt, vagy sütőport is teszek bele.




Hozzávalók 9 kiflihez:
25 dkg liszt
1 kisebb tojás
1 ek. olaj
1,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál cukor



A hozzávalókból jól kidolgozott tésztát készítünk, 9 db kis gombócot formázunk belőle, hagyjuk pihenni, s aztán nyújtjuk jó vékonyra és a tölteléke aztán bármi lehet. Édes, sós, kedvünk szerint. A videóban például egy lencsetöltelék van, én édes túrós kifliket csináltam.



2017. február 1., szerda

Klasszikus csokoládétorta

A minap a szülinapi partin beszélgettünk az Artúr mondakörről. (Sógorom szereti a fatasyt, a szerepjátékokat, a Gyűrűk urát, a Csillagok háborúja filmeket, velem egyetemben.) Megemlítettem neki, hogy az Excalibur valóban létezik, és milyen kevesen tudják. Méghozzá nem is oly messze, mert az olaszországi San Galganoban található. Ki hitte volna, igaz? :)




Nagyon egyszerű, klasszikus csokoládétorta, születésnapra sütöttem. Amiért mégis felteszem, az a krémje, ami szintén roppant egyszerű, mégis nagyon finom. A receptjét itt találtam. Egyébként a krém bármivel ízesíthető, amit csak szeretünk.

Hozzávalók a krémhez:
0,5 kg mascarpone (Isten áldja érte az olaszokat, imádom)
3 dl tejszín
10 evőkanál porcukor
40 dkg olvasztott étcsokoládé
2 evőkanál sötét, jó minőségű holland kakaópor
csipet só
és ízesítésként
1 narancs reszelt héja
5 csepp narancs illóolaj (100%-os, tiszta, természetes, én Aromaxot használok)
piskóta:
3 tojás
9 dkg kristálycukor
10 dkg liszt
1 csipet só
1-2 csepp 10%-os ecet
0,5 teáskanál olívaolaj
és ezt 2-szer süsd meg (ha kakaóport teszel az egyikbe, liszttel együtt mérd a súlyát).




A piskótát ez alapján csináltam, 8 tojásból, de úgy, hogy a négy lapot külön sütöttem meg, eltérő kakaótartalommal. Ez volt a kiindulópont, de az én piskótám borzasabb lett, így nem olyan látványos. Utólag rájöttem, hogy elég lett volna két piskótát sütnöm, 3-3 tojásból, amiket kettévágva megkaptam volna a négy lapot. Az egyik kakaós is lehetett volna, és így váltakozva világos-sötét lapokkal is jó lett volna. Utólag mindig okosabb az emberlyánya, és hát a konyha nem az elméletről szól, hanem a gyakorlatról.
Egyébként nem szeretem a tortákat, de ez a csokikrém nagyonnagyon jó, például a klasszikus fatörzshöz is, de akár lúdlábhoz is.

2017. január 25., szerda

10 perces bögrés fánk


A belvárosban lakunk. Több buszjárat is erre jár, és áll meg az ablakunk alatt. Némelyiknek úgy csikorognak a kerekei, pont úgy, mint ahogy a bálnák énekelnek. Ilyenkor mindig elmosolyodom, és azt mondom magamban: igen, hallak benneteket.
Bolondság, de az enyém. Szívem joga.
Egyszer álmodtam az óceánok hatalmas vándorairól. Csodálatos álom volt. Értettem a nyelvüket, éreztem a lényüket. 
Azóta hallom a bálnák énekét. Igen, még egy busz kerékcsikorgásában is tudnak üzenni.



Még tavaly sütöttem először, finom és egyszerű. 
Fura vagyok, mert a főzésre hosszú órákat is képes vagyok rászánni, de a sütésre nem. Pláne, ha egy egyszerűbb variációja valamely sütinek legalább vagy majdnem olyan jó, mint a hosszú időt és babusgatást igénylő verzió. Ez a fánkocska nagyon ízletes és finom, "bögrés" fánk néven találtam, de - szerintem - nem igazán volt jó a recept. Úgyhogy javítottam és pontosítottam.

Hozzávalók 2 főre:
20 dkg liszt
1 tojás
15 dkg tejföl vagy joghurt (én most lájtos tejföllel csináltam)
1 púpos evőkanál kristálycukor
csipet só
1/2 csomag sütőpor
1 dl víz

A hozzávalókat kikeverjük egy tálban (nokedlitésztára kell emlékeztetnie), és evőkanállal adagolva bő olajban kisütjük. Egy adag fánktészta fél evőkanálnyi. A kis fánkocskák maguktól megfordulnak különben, nagyon bírtam ahogy úsznak a kókuszolajban. Közepesnél kicsit kisebb lángon süssük, hogy át tudjanak rendesen sülni. Az első kisült adagból érdemes egyet kettévágni, hogy nem nyers-e a közepe. Így tudjuk ellenőrizni és az olaj hőfokon igazítani, ha szükséges.
Ízesíthetjük reszelt citromhéjjal, vaníliával, rummal is a tésztát. Én egyszerűen csak porcukorral megszórtam és fincsi házilekvárt kínáltam mellé.

Ha nem teszünk bele cukrot, hanem sósan készítjük (akár zöldfűszerekkel), igazán remek körete lehet bármilyen szaftos ragunak vagy sültnek is.
Ha pedig a tésztához némi túrót is keverünk (vagy reszelt sajtot), abból is finom fánk fog kisülni. Akár édesen, akár sósan. Ha pl. túróval készítjük, szuper feltét lehet (és sósan) spenót vagy sóskafőzelékhez, de ha pl. nagyon apróra szaggatjuk, akkor levesbetétnek is kitűnő. Ugye mennyire variálható? :)

2017. január 23., hétfő

Vaníliás szuflé


A meglepődés a konyhában gyakran előforduló tudatállapot. Néha negatív, néha pozitív az előjel. A szuflé lehet az egyik legmarkánsabb hordozója a rácsodálkozás kiváltásának, mert tedd meg, amit megtehetsz, a többit bízd a sütőre. S majd kiderül, feljön-e vagy sem. :)



A "mit süssünk ha semmi más nincs itthon, csak tojás és liszt" kategória nyertese. Vaníliás szuflé. Tényleg alig hozzávalók, és max. 10 perc előkészítés, plusz 10-15 perc sütés. 
Nekem kissé tojás ízű, de nem tudom, milyennek kell lennie egy igazi szuflénak, ugyanis még soha nem ettem, és nem is csináltam máig. Lehet hogy legközelebb kicsit több lisztet és vajat teszek bele, kicsit több tejszínt és ugyanennyi tojást. Majd kipróbálom úgy is. Minden esetre gyönyörűen feljött. :) De ha valakinek van egy tuti szufléreceptje, szóljon most, vagy hallgasson örökre. Vagy mi. :))

Hozzávalók 4 kis szuflés csészéhez:
1 evőkanál lágy sótlan vaj (14gr.) 
1 evőkanál liszt (10 gr.) 
½ csésze tej, a forró (120 ml)
 ½ teáskanál tiszta vanília kivonat 
2 púpos evőkanál porcukor (40gr.) 
2 tojás, közepes méretű
csipet só
és plusz vaj és kristálycukor a kikenéshez, és porcukor a sütemény megszórásához

A formákat kikenjük bőven vajjal, és kristálycukorral ugyanúgy meghempergetjük, mint amikor kilisztezünk valamilyen sütőformát. A vajból és lisztből besamelt készítünk a tejszínnel. Ízesítjük csipet sóval, vaníliával. A tojásokat ketté választjuk, és a kissé kihűlt besamelhez keverjük a sárgájákat. A fehérjéket felverjük, és amikor már jó habosak, hozzáadjuk a porcukrot is, és habcsókhoz hasonló állagig verjük. Végül óvatosan összekeverjük a sárga és a fehér részeket. Körülbelül 180 fokon sütjük 10-15 percig. Azért körülbelül, mert nekem egy ősrégi tűzhelyem van, és soha fogalmam sincs, mit hány fokon sütök.
Ha nincs szufléformánk, csészében is süthetjük, kipróbáltam, a képen a jobb szélen egy kávéscsésze van. 
Azonnal tálaljuk, mert hamar összeesik.

A receptet itt találtam.


2017. január 10., kedd

Churro




A churro azt hiszem a világon az egyik legkedveltebb fánkféle. Én most ismerkedtem meg vele először. S azt kell mondnom, méltán szeretik a világ minden táján. (Azt hiszem a kedvencem lett, eszméletlen finom.) A legolcsóbb édesség, mert szinte csak liszt-víz a tésztája, s kis fűszer és cukor a köpenye. Igazából a csokoládémártogató már szinte fölösleges luxus is hozzá, mert önmagában is tökéletes.
Eddig utáltam a fahéjat minden édes süteményben, csak sós ételekben tudtam megenni és azokban szerettem is. De a churron egészen kivételesen érvényesül, sőt, ezen a süteményen egészen átlényegül, megszelídül, ugyanakkor olyan vágykeltően ingerlően csodálatos ízű s illatú, hogy abbahagyni gyakorlatilag lehetetlen. A churro függőséget okoz a maga fahéjas csábításával.


Hozzávalók 4 főre:
25 dkg liszt
1/2 csapott mokkáskanál finom só
1/2 csapott evőkanál kristálycukor
6 evőkanál olaj vagy 4 dkg vaj
0,5 l forrásban lévő víz
a hempergetéshez:
10 dkg kristálycukor
1 púpos teáskanál fahéj
a csokiöntethez:
2 dl tejszín
10 dkg étcsokoládé
a sütéshez:
4 dl étolaj
nyomózsák

A vizet felforraltam sóval, cukorral, vajjal, s mikor már forrt, a lisztet is hozzá kevertem. Addig kevergettem kis lángon hagyva a keveréket, amíg összeállt, és elvállt az edény falától. 
Hagytam kissé hűlni, majd az olajat egy serpenyőben felhevítettem és nyomózsákkal kis rudakat, csigákat eresztettem a forró, de nem füstölően - vagyis nem túl forró - olajba. Ha gyöngyözve sül, nem túl erőteljesen, hanem egyik-egyik oldalán olyan 2-3 percig, akkor nagyon finom ropogós lesz, sőt, kihűlés után sem puhul be. Ez nem egy hátrány, ha esetleg nagyobb adagot készítünk. Kiszedés után azonnal fahéjas cukorba hempergettem, amit egy tepsi alján terítettem szét.
Sokan tojással csinálják a tésztáját, épp úgy, mint az égetett tésztát. Biztosan az is jó recept, de több eredeti videót megnézve: a spanyolok nem raknak tojást a tésztába.
Egy a lényeg: olyan lágy, de egybenmaradós masszának kell lennie a tésztának. Mint amilyen az égetett tészta is, talán annál kicsit sűrűbbnek.




Csokoládészósz: a tejszínt felforraljuk, majd lezárjuk a lángot alatta. Az apróra vágott csokoládét addig kevergetjük benne, míg teljesen elolvad.



Ez pediglen egy tök jó churro-torta. :)

2017. január 6., péntek

Kandírozott narancshéj


Az embernek meg kell őrülnie, hogy normális legyen és el kell veszítenie az eszét, hogy fel tudjon ébredni, és elérkezzen oda, hogy tudja, hogy él, végre ne legyen álomkóros és fantaszta, hanem normális ember. 

(Hamvas Béla: Karnevál)





🍊Mivel a kandírozott narancshéj számos karácsonyi sütiben is landolhat (én pl. mindig teszek a mákos bejglibe) - és hát önmagában is egy mennyei ínyencség - , ezért jöjjön a receptje. No meg azért is, mert aki egyszer is kóstolta a bolti és a házi közti különbséget, az tudja, hogy még messzebb vannak ízbéli és állagbéli tulajdonságaik, mint Makó Jeruzsálemtől. Pedig hát az a messzi tényleg messzi, na. 

🍊Hozzávalók: 

  • 5 vastaghéjú kezeletlen narancs héja 
  • 1,5 liter víz 
  • 60 dkg kristálycukor + a hempergetéshez 10 dkg 

🍊A narancsokat vágjuk félbe, facsarjuk ki. A levét vagy igyuk meg, vagy főzzünk belőle még 1 kg narancs kifacsart levével házi jaffa szörpöt. 

🍊Tegyük fel a héjakat főni, és forrás után még 3 percig főzzük. Majd szűrjük le, tegyünk fel friss vizet ismét forrni, forraljuk fel, és főzzük megint 3 percig, majd öblítsük le. 

🍊Egy kanál segítségével a belsejéből kaparjuk ki a hártyás részt. Közben tegyünk fel 1,5 liter vizet főni 60 dkg cukorral, amit kevergessünk is el, hogy a cukor feloldódjon. Míg melegszik a szirup, vágjuk csíkokra a narancshéjakat, és amikor felforrt a szirup, tegyünk is bele őket. Főzzük körülbelül 1,5-2 órán át. De ne az órát nézzük, hanem addig kell gyöngyözve forralni, amíg egészen elfővi a vizet. Ezt onnan látjuk, hogy habozni kezd, és megváltozik a forrás hangja is, és a narancshéjak színe is mélyebb narancsra vált. Ha egy evőkanalat beleteszünk a szirupba, és úgy tesszük a konyhapultra, hogy kevés marad benne, akkor pár perc múlva azt kell látnunk, hogy a szirup nem folyik, szinte megszilárdul a kanálban. Ekkor jó. Vegyük ki olyan nagylyukú merőlapáttal (nem tudom, mi a neve, amivel a szalmakrumplit is szoktuk) egy szűrőbe, hagyjuk lecsepegni, és egyesével fektessük ki a kis csíkokat szilikonos sütőpapírra. Mire végzünk az összessel, ki is hűl, és elkezd száradni. Azonnal hempergessük őket kristálycukorba. Ezután hagyjuk száradni olyan 10-12 órát, és el is készült. 

🍊Marad vissza körülbelül 1/2 liter finom, narancs ízű szirup. El ne öntsük! Fánkot csorgathatunk meg vele, például. De kifacsarhatunk még hozzá kb. 1 kg narancsot, és összefőzhetjük a lével s akkor készen is van a házi jaffa szörp. De ha baklavát készítenénk - vagy bármilyen arab, török, görög szirupos süteményt, azokhoz is kiválóan felhasználható. Sőt, még kávéba vagy forró csokiba is jó. 

🍊Ha az elkészült kandírozott narancshéjakat még csokoládéba is mártjuk, a világ egyik legfinomabb bonbonféléjét ehetjük. Az a felsőfok. Egyetlen falatban a mennyország. 

 


 

🍊Ne készítsük el karácsony előtt túl korán, mert a boltival ellentétben ez nincs agyonszárítva. Ha üvegbe zárjuk több hétre, penészedhet, ha pedig levegőn hagyjuk, nagyon keményre szárad. Maximum egy héttel a felhasználás előtt csináljuk, akkor zárt üvegben eláll pár napig.