A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elhíresültek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elhíresültek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 12., vasárnap

Búzahús (szejtán) készítése


Salomon úr elmeditált rajtam.
- Erős magában a humanista érzék fiam, ami bizony sok fájdalommal is jár. Ez a lelki intelligencia egy igen ritka formája, úgy is mondhatni, hogy ösztönös rokonszenv az emberiség iránt. Hajdan kiváló misszionárius lehetett volna magából… azokban az időkben, amikor még megették a hittérítőket.

(Émile Ajar)





Ma vettem kenyérsütéshez sikért, s ha már... akkor készítettem egy kis adag szejtánt vagyis búzahúst. Böjtidőszakban jól jön, meg amúgy is érdekelt, milyen az íze, állaga, hogyan lehet felhasználni. 
Nem is bonyolult, és nem is időigényes elkészíteni, s ugyanúgy használható, mint a hús, vagyis lehet rántani, sütni, ragukat csinálni belőle, vagy akár darálni is. Stohr Gréta videója alapján csináltam, köszönetem ezúton is.

Hozzávalók 2-3 főre (ha rántani szeretnénk, akkor 2 főre, ha ragunak készítjük, elég 3-4 embernek is):
10 dkg sikér
1 mokkáskanál só
1 csipetnyi szódabikarbóna
2 dl langyos víz, és
a főzővízbe jó adag só, ugyanúgy, mint a tésztafőzésnél

Tegyünk fel sok vizet forrni bőven sóval vagy zöldségleves-kockával. 
Közben a sikért alaposan elkeverjük a sóval és szódabikarbónával, és ha fűszereznénk is, azokkal is, mert ha víz éri, azonnal gumiszerűen összeáll. Vagyis akkor már nem lehet eloszlatni benne sem a sót, sem a fűszereket. Szoktak hozzáadni vegetát, vagy fokhagyma-granulátumot, vagy zöldfűszereket vagy bármilyen más fűszerőrleményt is, tetszés szerint ízesíthető. (Én leveskockás vizet adtam hozzá, és abban is főztem ki egyébként.)
Tehát szárazon alaposan elkeverünk mindent, s hozzáadjuk a vizet, amivel összedolgozzuk. Kis gumiszerű labdacsot kapunk. Lehet kevesebb vagy több vizet is hozzáadni, de van egy mennyiség, aminél többet amúgy sem vesz fel, szóval nem tudjuk túl hígra vagy lágyra készíteni. Ez a 2 dl a körülbelüli maximum mennyiség. A szódabikarbóna kissé lágyítja, kis buborékok lesznek benne, nem lesz annyira összeállósan gumiszerű, ha teszünk bele.





Majd a forrásban lévő vízbe tesszük, s főzzük 5 percig. Néha megforgatjuk. Aztán kivesszük, és körülbelül 1-1,5 cm vastag szeletekre vágjuk (így mikor elkészül, olyan szelet-hús vastagságú lesz, amit akár panírozni is lehet), és visszatesszük főni a forrásban lévő vízbe még 10 percre. Néha ezeket a szeleteket is átforgatgatjuk. Jó nagy fazekat készítsünk oda, sok vízzel, mert olyan, mint a tüdő: kidagad a fazékból. :)




Amikor elkészült, szűrőbe öntjük, s hagyjuk teljesen kicsepegni. De hideg vízzel át is öblíthetjük, mert akkor teljesen ki is tudjuk nyomkodni, és nem marad benne fölös folyadék. Ez sütéskor nem egy hátrány, mert nem fog fröcsögni majd az olaj.




Alaposan összeugrik a vastagsága - ahogy írtam fentebb -, olyan vékony lesz, mint egy szelet sütnivaló hús. Egyből felhasználható, de el is tehető másnapra vagy későbbre, állítólag 1 hétig is eláll hűtőben, ha a főzővizében tesszük el. S így nem is szárad ki.
Ha kockákat szeretnénk belőle, mert mondjuk "pörköltet" készítenénk belőle, akkor vágjuk dupla vastagságúra a szeleteket.




Pácolható, darálható, stb... Bárhogy felhasználható. Nekem ízlik, sokkal jobb, mint a szója. Azt még vega koromban sem ettem, nem jött be. Ez viszont igen, mert nagyon jól helyettesíti a húst. Bő fehérjeforrás, tartalmaz vitaminokat is, pl. a teljes B vitamincsaládot, ha jól rémlik. 
Ebből a 10 dkg sikérből 30 dkg szejtán lett. Vagyis nem is elvetemülten drága, sőt. A többi bio-vegán-paleo és egyéb cuccokhoz képest nagyon olcsó.

Holnap brassóit csinálok belőle. Kíváncsi vagyok. :)

2017. március 3., péntek

Camambert krém (obatzter)


Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait.

(Márai Sándor: Március)





Ma már volt a piacon medvehagyma. :) Ezt a receptet Évinél láttam meg, és nagyon tetszett. Nem ismertem, pedig egy közismert krém, mint nálunk például a körözött.

Hozzávalók személyenként:
  • 1 camembert sajt
  • 4 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 4 nagy medvehagymalevél
  • 4 dkg érett márványsajt vagy bármilyen kéksajt

A camembert kalapját éles késsel levágjuk, a belsejét kiskanállal kikaparjuk. Hozzáadjuk a vajat, kéksajtot, sót, apróra vágott medvehagymát és villával teljesen krémesre alakítjuk, majd visszatöltjük a kivájt helyre.
Pirítóssal tálaljuk. Amúgy nagyon látványos lehet egy svédasztalon, remek partifogás is. Gyakorlatilag bárhogyan ízesíthető, kedvünk, hangulatunk szerint. Nekem sokkal jobban ízlik, mint a sült camembert.

2017. február 24., péntek

Rámen tészta házilag


Itt van. A böjti szél. Állok a konyhaablakban, a cigarettám parazsát felizzítja ez az őrült hurrikán. Meleg van. Hiába cibál és ijeszteget, tavaszt érzek benne. Hallgatom az orkánszerű dübörgést, és a szomszéd erkélyén a csilingelő szélcsengőt. Bambuszból van. Olyan a zenéje, mint egy no előadásnak. Képzeletemben látom is a szereplőket, a mozdulataikat, a maszkokat. Egyszer megnézhettem egyet - nevezik kabukinak is - és egészen lenyűgözött. Biztos voltam benne, hogy a szélhez köze van, bár ezt tudatosan nem tudtam, s lám, valóban.* A bambusz szélcsengő idézte fel az emléket.
Az ég éjfekete, a felhők is eltűntek, látom a csillagokat. A tér fáinak világítóan mély jádezöld a színük, pont olyan, mint vihar idején a Balaton hullámainak.
Varázslatos ez az éjszaka, talán mert a tavasz ígéretét hordozza. Vagy egy órán át álltam az ablakban, és csak hallgattam, miről mesél a szél.




Most már van a spájzomban egy ilyen feliratú üvegcse is: sült szódabikarbóna. :)) Mert a tennapi éccaka annyira japános hangulatba ringatott, hogy elkezdtem a jutyúbon no szinházat nézni. S aztán meg japán ételeket, mert nekem felkínálja ezt is, szokásom ugyanis gasztro témájú filmeket is nézni. No és persze a rámen. Nem vagyok rajongója a japán konyhának, de a rámen az más. Az egy isteni húsleves udon vagy soba vagy ramen tésztával. Sok tésztával. Míg az udon búzalisztből készül, kézzel vágják, a soba hajdinalisztből, szintén kézzel vágott, a rámentészta nyújtott.
Olvastam már erről a tésztáról, többek között azt is, hogy kínai eredetű, és ott egy bizonyos tó enyhén lúgos vizével készítik, attól lesz olyan egyszerre lágy és nyújtható, s ugyanakkor főzés után mégis harapható, al dente, amint az olaszok mondanák. Ezt a tojás nélküli tésztát Kínában inkább nyújtják, Japánban pedig vágják, és sok vastagsága lehet, régiónként eltérő. No és találtam hozzá receptet, hogyan készíthető mégis házilag.





Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 csapott teáskanál sült szódabikarbóna
2 dl meleg víz




A szódabikarbónát 120 fokos sütőben süssük 1 órán át. A lisztet szitáljuk tálba. A meleg vízben oldjuk fel a sült szódabikarbónát. (Sokkal nehezebben oldódik, mint a nem sült.) Adjuk hozzá a liszthez a szódás vizet, gyúrjuk tésztává. Hagyjuk pihenni 1 óráig, majd tésztagéppel többször nyújtsuk át. Szép sima legyen. Aztán több darabban 5-ös fokozatig nyújtsuk, végül a gép spagettivágóján is engedjük át. Lehet kézzel is vágni, olyan 3-5 milliméter szélesre. Forrásban lévő sós vízben főzzük ki, ha feljön a víz tetejére kész is van, lehet leszűrni. Majd hideg vízzel öblítsük át. Ázsiai levesekbe, ételekbe használhatjuk. Ha ráment készítenénk, ez a mennyiség olyan 4-5 tál leveshez elegendő.




Az állaga egész más, mint a tojásos tésztáké, nem ragad annyira, masszívabb, ugyanakkor sima és jól nyújtható. Főzés után csúszós és harapható.

* Ősi japán mítoszok a Napot jelképező szellemi erőt istennő alakjában őrizték meg. Az Ő neve: Amateraszu. A régi legenda szerint egy nap szörnyen megharagudott fivérére, a Vihar istenére. Bánatában egy barlang mélyére rejtőzött, melynek bejáratát hatalmas sziklatömbbel torlaszolta el. Attól kezdve a világot zord sötétség és hideg borította. Az istenek kétségbeesve próbálták előcsalogatni, bátyja még önkéntes vezeklésbe is kezdett. Mindhiába. A Napistennő hajthatatlan maradt. Ekkor Uzume, a Szépség és Művészet istennője járult a barlang elé és lassú, fenséges áldozati táncot lejtett. Amateraszu nem tudta legyőzni kíváncsiságát. Elhengergette a nyílást torlaszoló hatalmas követ. A csodás tánc annyira lenyűgözte, hogy szíve egészen megengesztelődött, s többé nem tért vissza a barlangba. A hagyomány így emlékszik arra, mikor a színház visszaszerezte a világnak az elveszített napfényt... A „nó" egy igéből származik, jelentése: képesség, tudás, művészet, alkotás. A nó-színház a japán klasszikus színjátszást foglalja magába, melynek alapvonásai megegyeznek a más kultúrákból ismert (pl. görög) színházak jellegével. Vagyis gyökerei a templomokban, ill. a templomok körül zajlódó népünnepélyek misztériumjátékaihoz nyúlnak vissza. A központi szerepet mindenütt a Nap töltötte be. A Fényt – mint a legfőbb jóság, igazság, akarat és bölcsesség szimbólumát – meg kell védelmezni a sötétség erőivel szemben. Az ember figyelmét évről évre vissza kell terelni ahhoz az ősi egységhez, harmóniához, melyből öncélúan kiszakadt. Elvezetni a természet és önmaga természetének lényegéhez; emlékeztetni az istenek és emberek közötti örök szövetségre; megtisztítani; ráébreszteni, mire képes.

2017. február 19., vasárnap

Sertés sült & rilette


Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban. 
Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. 
Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek.

(Márai Sándor: Február)





Három recept egyben. Egyrészt a "csirke 40 gerezd fokhagymával". Csak ez nem csirke. Másrészt csak egyszerűen egy jó sertéssült. Harmadrészt a maradékból csináltam rilettet. Oké, tudom ez nem klasszikusan az, de nekem megfelel rilette-nek is. Mert úgy jártam, hogy elájultam a szalámi áraktól. Ezer éve nem vettem, és most szembesültem azzal, milyen drágák a felvágottak (is). Amik amúgy ízetlenek, tele vannak adalékanyagokkal és vízzel, és még aranyárban is mérik őket. Akkor inkább sütök húst, ami hidegen is tökéletes.

Hozzávalók:
1,5 kg sertéshús (lapocka vagy tarja vagy császárhús, ez most kivételesen comb, de a lapocka vagy tarja vagy császárhús a jó)
40 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertészsír

5-6 babérlevél
5-6 szegfűbors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanányi zsályalevél (friss vagy szárított)
2,5 dl száraz fehérbor

A húst nagyobb darabokra vágtam, alaposan besóztam. A fokhagymagerezdeket megpucoltam. Egy tepsit kikentem a zsírral, beletettem a húsdarabokat, a fűszereket, és aláöntöttem a bort. Lefóliáztam és előmelegített, alacsony hőfokú sütőbe tettem. Olyan 120 fokra. Sütöttem 5-6 órán át. A végén levettem a fóliát s kissé rápirítottam. Főtt burgonyával, sült almával tálaltam. Időnként alálestem a fóliának, hogy nem sült-e le nagyon a szaft. Nem szabad hagyni, mert megég a fokhagyma. Ha nagyon elfogyna alóla a folyadék, pótoljuk. Úgy kell elkészülnie, ha rilettet is akarunk belőle, hogy a víz elsüljön, ugyanakkor ne égjenek le a fűszerek, és a fokhagyma.





Szeretem a sütőben sülteket. Ha semmi sem jut eszembe, mit főzzek, akkor a sült mindig kipótolja az ötlet-hiányt. Bármivel fűszerezhető, köríthető, abszolút lehet variálni.  Ehhez a változathoz nagyon jól illett volna még a vöröshagyma is, a szárított vargánya is, mint fűszer. De tényleg ahogy tetszik-műfaj.






Nem is értem, a rilette miért nem népszerűbb, pedig a magyar konyhába abszolút illik. Megvan az alapja nálunk is, a "lesütött hús". Ami tulajdonképpen a konfitált hús, de krémet nemigen csináltak belőle. Nem is értem, miért. Annyira magyaros jellegű pedig. 






Tehát a rilette ennyi lenne: a megsült húst szálaira szedjük, elkeverjük a visszamaradt pecsenyelével, a megsült fokhagymagerezdekkel. De csak annyival, amennyivel egy krémes állagot kapunk. Ha kellő ideig törjük-keverjük villával, valóban krémre kezd hasonlítani. Tálakba tesszük (nekem egy nagyobb és egy kistálkányi lett), és a tetejére öntjük a visszamaradt tiszta zsírt. Lefóliázzuk, hűtőbe tesszük. Hetekig eláll.






Kitűnő sör- vagy borkorcsolya, előételnek is tökéletes, svédasztalra úgyszintén. Ha egészen mini tálkákba tesszük, nagyon gusztán tálalható személyenként is. Nyáron még jobb ízes paradicsommal, paprikával, uborkával.

2017. február 11., szombat

Csirkepaprikás


Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence.
Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.




Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli változatot. A képeken a lábosban még ez az állapot látható, a tányéron már a tejfölös, klasszikus csirkepaprikás. Valamint a csirkecombot egyáltalán nem tudom megenni (a nem szeretem enyhe kifejezés, a "nyeles husival" ki lehetne kergetni a világból), a szárnyát viszont igen, úgyhogy nálam a csirkepörkölt kizárólag szárnyából készülhet. A mellehúsa száraz és íztelen, szintén nem alkalmas pörköltnek. (Rántva nagyon finom.)




Ha klasszikusokat főzünk, csináljuk jól, én azt mondom. Mivel ez egy olaszosan egyszerű étel, a hozzávalóknak jóknak kell lenni. Tehát jó hagyma kell bele, jó csirke, a legjobb édesnemes pirospaprika, és jó minőségű tejföl. Hiszen nincs is benne több hozzávaló. Szerencsére én a paprikát az Alföldről kapom, házilag termesztett, szárított és őrölt paprika. Gyönyörű színe van és nagyon finom íze. Nagyon fontos a jó paprika: jártam már úgy, hogy keserűt vettem (mert késett az alföldi szállítmány) és az egész ételt elrontotta. A hagymát egy makói sráctól veszem a piacon. A csirke az bolti, sajnos nem jutok hozzá máshoz, de ez most egészen jóízű, és szép sárga is volt. Persze a tanyasi csirke lenne a nyerő. Tejfölből kimértet veszek, tejszínízű, jó krémes és sűrű.
A paprikás csirkét is el lehet tehát rontani. Először is ha nem jók az alapanyagok, ahogy fentebb írtam. Aztán ha túlhagymázzuk. A hús súlyának cirka 20 százaléka legyen a vöröshagyma, semmiképpen nem több. A harmadik sarkalatos pont, hogy a hagymát kellően meg kell dinsztelni, mielőtt belekerül a csirkehús. Nem jó rostogós hagymadarabokra harapni a szaftban. A negyedik, hogy mindig kissé öntsük csak fel, a túl hosszú lé nem eredményez sűrű, ízletes szaftot. Az ötödik, amit már szintén írtam: ne tejfölözzük túl. S végül: szerintem káromlás bóti tésztával tálalni a paprikás csirkét. Ha nincs türelmünk nokedlit készíteni, nem is érdemeljük meg ezt a finom ragut, ez a véleményem, oszt meg lehet kővel dobálni. :)) Legalább olyan illúzióromboló, mint a menzás lisztes tejfölben úszó csirkepaprikásnak nevezett szörnyedvény. Szerintem.




Hozzávalók 4 főre:
12 db csirkeszárny vagy 6 egész comb (kb. 1 kg)
2 normále fej hagyma (kb. 20 dkg)
6 dkg vaj (Ha csak csirkepörköltet készítünk, akkor nyugodtan lehet zsírral vagy olajjal főzni, szerintem ebbe a tejfölös-tejszínes klasszikusba a vaj nagyon jó ízt ad.)
3 púposkás teáskanál édesnemes pirospaprika

1 kis gerezd fokhagyma (el is hagyható, ízlés szerint)
5 dkg sűrű tejföl (2 púpos evőkanál)
2 evőkanál tejszín
1 teáskanál liszt (el is hagyható, ízlés szerint)
A nokedlihez:
50 dkg liszt (nagyevőknek 60 dkg, 4 tojás és kb. 2,5-3 dl víz)
3 tojás
1,5 teáskanál só
kb. 3 -3,5 dl víz (ki mennyire roppanós vagy lágy nokedlit szeret).

A csirkét mindig alaposan megtisztítom, mert nem szeretem, ha tokok, pihék, szőrök maradnak rajta. A szemöldökcsipesz nagy segítség, valamint egy lángot meg szoktam gyújtani a tűzhelyen és lepörkölöm az apró szőröket, majd folyó csapvíz alatt jó alaposan meg is mosom a darabokat. 
A hagymát apróra kockázom, vajon egy mokkáskanál sóval üvegesre párolom, majd egy decinyi vizet  hozzáöntök és hagyom forrni olyan 10 percig. Ezután teszem bele a pirospaprikát, a csirkedarabokat, és visszateszem nagy lángra. Sózom és addig sütöm, míg kifehérednek a húsdarabok. (Kell legyen alatta valamennyi víz is, hogy ne égjen meg a pirospaprika, tehát már itt egy rövid lében van a csirke.) Ha kifehéredtek, felöntöm annyi vízzel, hogy olyan háromnegyedéig érjen a húsdaraboknak. Ha teszek bele fokhagymát is, akkor most és egészben a gerezdet.
Fedő alatt hagyom rotyogni, míg megpuhul a csirke, ez olyan 1-1 és 1/2 óra. Ezalatt a hagyma is szépen szétfő, és sűrű szaftja lesz. Ha nagyon elfőné a levét, kicsivel pótolom. 
Végül a tejfölt elkeverem a tejszínnel, kevés liszttel, és a forró szaftból is keverek hozzá egy merőkanállal, majd ezt öntöm a pörkölthöz, állandó finom keverés közben. (Ne törjük össze a húst, ilyenkor már omlós, puha.) Hagyom még 3-5 percig rotyogni, hogy a lisztíz eltűnjön és a tejföl-tejszín íze hozzáidomuljon a többihez. (Legközelebb liszt nélkül készítem, nem kell bele, elég jó sűrű volt amúgy is a szaftja. Csak mivel sosem főztem még csirkepaprikást, hallgattam a receptekre, de szerintem nem kell bele liszt.)




Amíg rotyog a csirke, addig el tudjuk készíteni a nokedlit is: tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni 2-3 teáskanál sóval. Közben a tojásokat verjük fel, a lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el benne a sót, adjuk hozzá a tojást és a vizet és keverjük el alaposan. Nem kell simára dolgozni, csak rendesen elkeverni. Amikor forr a víz, nokedliszaggatóval szaggassuk ki, ha feljöttek a felszínre a nokedlik, szűrőkanállal szedjük ki és kissé öblítsük át folyó hideg vízben, majd egy nagy tálba tegyük kevés zsiradékkal, ami lehet vaj, olaj, zsír. Kell a nokedlire, hogy ne ragadjon össze.
Szerintem a csirkepaprikás még nudlival is nagyon finom (csupasz nudlival), vagy puliszkával is, vagy házi tarhonyával. Sőt, a nokedlit fűszerezhetjük tavasszal kaporral is, sőt, keverhetünk a tésztájába túrót is. Házilag készített csipkedett tésztával is mennyei lehet. Rizzsel el nem rontanám. :)
Aki tejfölösebben szereti, természetesen kínálhat a tálalásnál külön kisköcsögben még tejfölt.
Nyáron egy paradicsom, paprika is mehet bele. S természetesen aki csípősen szereti, az valamilyen csilit is főzhet bele.

2017. január 23., hétfő

Vaníliás szuflé


A meglepődés a konyhában gyakran előforduló tudatállapot. Néha negatív, néha pozitív az előjel. A szuflé lehet az egyik legmarkánsabb hordozója a rácsodálkozás kiváltásának, mert tedd meg, amit megtehetsz, a többit bízd a sütőre. S majd kiderül, feljön-e vagy sem. :)



A "mit süssünk ha semmi más nincs itthon, csak tojás és liszt" kategória nyertese. Vaníliás szuflé. Tényleg alig hozzávalók, és max. 10 perc előkészítés, plusz 10-15 perc sütés. 
Nekem kissé tojás ízű, de nem tudom, milyennek kell lennie egy igazi szuflénak, ugyanis még soha nem ettem, és nem is csináltam máig. Lehet hogy legközelebb kicsit több lisztet és vajat teszek bele, kicsit több tejszínt és ugyanennyi tojást. Majd kipróbálom úgy is. Minden esetre gyönyörűen feljött. :) De ha valakinek van egy tuti szufléreceptje, szóljon most, vagy hallgasson örökre. Vagy mi. :))

Hozzávalók 4 kis szuflés csészéhez:
1 evőkanál lágy sótlan vaj (14gr.) 
1 evőkanál liszt (10 gr.) 
½ csésze tej, a forró (120 ml)
 ½ teáskanál tiszta vanília kivonat 
2 púpos evőkanál porcukor (40gr.) 
2 tojás, közepes méretű
csipet só
és plusz vaj és kristálycukor a kikenéshez, és porcukor a sütemény megszórásához

A formákat kikenjük bőven vajjal, és kristálycukorral ugyanúgy meghempergetjük, mint amikor kilisztezünk valamilyen sütőformát. A vajból és lisztből besamelt készítünk a tejszínnel. Ízesítjük csipet sóval, vaníliával. A tojásokat ketté választjuk, és a kissé kihűlt besamelhez keverjük a sárgájákat. A fehérjéket felverjük, és amikor már jó habosak, hozzáadjuk a porcukrot is, és habcsókhoz hasonló állagig verjük. Végül óvatosan összekeverjük a sárga és a fehér részeket. Körülbelül 180 fokon sütjük 10-15 percig. Azért körülbelül, mert nekem egy ősrégi tűzhelyem van, és soha fogalmam sincs, mit hány fokon sütök.
Ha nincs szufléformánk, csészében is süthetjük, kipróbáltam, a képen a jobb szélen egy kávéscsésze van. 
Azonnal tálaljuk, mert hamar összeesik.

A receptet itt találtam.


2017. január 17., kedd

KFC csirke




Hogy ne csak mindig a hagyományos panírral készüljön a bundázás. A Kentucky Fried Chicken-t 1929-ben alapította Harland Sanders, és 1952-ben vált franchise vállalattá. Nemrégiben előkerült egy véletlen folytán az eredeti receptúra. Ami lényegében csak annyit jelent, hogy mi az a 11 fűszer, amit a csirke bundázásához a liszthez kevernek. Nos, igyekeztem követni a receptet. (Még zellersóm is volt itthon, mert szoktam csinálni, ha olyan zellert sikerül vennem, aminek nagy, bokros és szép zöldje van.) Az az igazság, talán egyszer ettem sok éve, mikor Pesten tanultam. Úgyhogy nem tudom, olyan-e? :) Minden esetre finom. Van, amin kissé módosítottam.

Hozzávalók egy egész csirkemellhez (kb. 70-80 dkg húshoz):
15 dkg liszt
10 dkg kukoricapehely mozsárban durvára törve
1/2 teáskanál kakukkfű
1/2 teáskanál bazsalikom
1/3 teáskanál oregánó
1 teáskanál zellersó
1 teáskanál feketebors
1 teáskanál mozsárban finomra őrölt mustármag
1 teáskanál paprika
1 csapott teáskanál fokhagymasó
1 teáskanál őrölt gyömbér
A bunda folyékony részéhez:
10 dkg liszt
2,3 dl víz

A csirkemellről levágtam a kis szárnyarészt. A nagyobbik részről szintén levágtam a csúcsos, vékonyabbik részét, a vastag részt pedig félbevágtam úgy, hogy fele vastagságú legyen, majd az így kapott darabokat kis kockákra vágtam, olyan 3-4 centisekre, tehát falatkákra.
Kissé be is sóztam őket. Félretettem, majd elkészítettem a panírhoz a folyékony és a száraz részt is.
A folyékony: a 10 dkg lisztet elkevertem a 2,3 dl vízzel és ennyi. A szárazhoz pedig a lisztet, a durvára tört kukoricapelyhet és a fűszereket kevertem össze.
Nagyon bő olajat forrósítottam egy kisebb serpenyőben. Amíg melegedett az olaj, bepaníroztam először a folyékony, majd a száraz panírba a csirkedarabokat és a pultra sorakoztattam őket, aztán a közepesen forró olajba tettem egy adagot. Ne süssük túl gyorsan, nagy lángon, hanem közepesen. Egyrészt így biztosan átsül, másrészt a bunda is ropogósabb lesz.
Papírtörlőre szedtem ki. Bármilyen mártogatós jó hozzá, amit csak szeretünk, vagy ízlik: lehet joghurt lapú, lehet majonézes, vagy ketchupos, illetve paradicsomszósz. Én most majonézt és édes csiliszószt kevertem össze.




Szerintem lehet sütőben is sütni, ha kímélőbben szeretnénk enni. Sorakoztassuk sütőpapírra a panírozott darabokat, és kissé spricceljük meg olívaolajjal. Körülbelül 180 fokos sütőben süssük pirosra.

Ha nincs zellersónk, akkor egy nagyon kicsi csipet szárított lestyánt tehetünk helyette a keverékbe. És aki szereti a csípőset, ízlés szerint cayenne borsot is tehet bele.
És itt egy másik híres, csirkemellből készíthető finomság, a csirke tikka masala.

És az autentikus KFC pediglen így készül, köszönöm a hozzászólást, s főleg a receptet P. Gy.-nek! :)
"Egy éjszakára bepácolják kefirbe (buttermilk). Itt talán a kaukázusi kefir hasonlít legjobban rá. Másnap jó alaposan lecsöpögtetik. A fűszeres lisztbe tesznek egy csipet sütőport, vagy szódabikarbónát, ettől lesz ropogós és levegős. Megforgatom a lisztes keverékben a csirkét (ezt úgy teszem, hogy nagy papírzacskóba teszem a lisztes keveréket és ott rázom össze a csirke darabokkal), utána beteszem a kefirbe (amiben előzőleg 1-2 gerezd fokhagymát belereszeltem), aztán megint a lisztes keverék. Jó az olajat olyan 180 fok körül tartani - ebben segít a vas serpenyő. Kiegyensúlyozottabban tartja a zsiradékot. Mindig tesznek az olajhoz, vagy szalonna zsírt, vagy sima zsírt.
Hagyományosan krumpli pürét és káposzta salátát (Coleslaw) adnak hozzá."

2017. január 10., kedd

Churro




A churro azt hiszem a világon az egyik legkedveltebb fánkféle. Én most ismerkedtem meg vele először. S azt kell mondnom, méltán szeretik a világ minden táján. (Azt hiszem a kedvencem lett, eszméletlen finom.) A legolcsóbb édesség, mert szinte csak liszt-víz a tésztája, s kis fűszer és cukor a köpenye. Igazából a csokoládémártogató már szinte fölösleges luxus is hozzá, mert önmagában is tökéletes.
Eddig utáltam a fahéjat minden édes süteményben, csak sós ételekben tudtam megenni és azokban szerettem is. De a churron egészen kivételesen érvényesül, sőt, ezen a süteményen egészen átlényegül, megszelídül, ugyanakkor olyan vágykeltően ingerlően csodálatos ízű s illatú, hogy abbahagyni gyakorlatilag lehetetlen. A churro függőséget okoz a maga fahéjas csábításával.


Hozzávalók 4 főre:
25 dkg liszt
1/2 csapott mokkáskanál finom só
1/2 csapott evőkanál kristálycukor
6 evőkanál olaj vagy 4 dkg vaj
0,5 l forrásban lévő víz
a hempergetéshez:
10 dkg kristálycukor
1 púpos teáskanál fahéj
a csokiöntethez:
2 dl tejszín
10 dkg étcsokoládé
a sütéshez:
4 dl étolaj
nyomózsák

A vizet felforraltam sóval, cukorral, vajjal, s mikor már forrt, a lisztet is hozzá kevertem. Addig kevergettem kis lángon hagyva a keveréket, amíg összeállt, és elvállt az edény falától. 
Hagytam kissé hűlni, majd az olajat egy serpenyőben felhevítettem és nyomózsákkal kis rudakat, csigákat eresztettem a forró, de nem füstölően - vagyis nem túl forró - olajba. Ha gyöngyözve sül, nem túl erőteljesen, hanem egyik-egyik oldalán olyan 2-3 percig, akkor nagyon finom ropogós lesz, sőt, kihűlés után sem puhul be. Ez nem egy hátrány, ha esetleg nagyobb adagot készítünk. Kiszedés után azonnal fahéjas cukorba hempergettem, amit egy tepsi alján terítettem szét.
Sokan tojással csinálják a tésztáját, épp úgy, mint az égetett tésztát. Biztosan az is jó recept, de több eredeti videót megnézve: a spanyolok nem raknak tojást a tésztába.
Egy a lényeg: olyan lágy, de egybenmaradós masszának kell lennie a tésztának. Mint amilyen az égetett tészta is, talán annál kicsit sűrűbbnek.




Csokoládészósz: a tejszínt felforraljuk, majd lezárjuk a lángot alatta. Az apróra vágott csokoládét addig kevergetjük benne, míg teljesen elolvad.



Ez pediglen egy tök jó churro-torta. :)

2009. december 9., szerda

Debreceni sertéskaraj turbósítva a'la duende

.





Azt hiszem mindenki ismeri ezt a klasszikus, főleg hidegtálakon viszontlátott sertéssültet. Általában elég rossz emlékeink vannak róla. Fűrészporos szárazság és hihetetlen ízetlenség jut eszünkbe a debreceni sertéskarajról. Sajnos. Pedig lehet ezt a sültet másképp is készíteni.
Vendégeim voltak az este és napközben nem igazán volt időm valami bonyolultabb étel elkészítésére. Ezért jutott eszembe a debreceni. Ezer éve nem készítettem már.
Ma azonban kicsit felturbózva tettem sütőbe. Nagyon finom lett. Karácsonyra is ajánlom, hiszen előre el lehet készíteni és mikor állítjuk össze a hidegtálat, csak föl kell szeletelni. Természetesen frissen, melegen is tökéletes és akkor sincs vele sok munka, mert a nagyját a sütő végzi helyettünk. Maga az előkészítés mindössze 10 perc, és mehet is puhulni-pironkodni a tűzfészekbe.




Hozzávalók 4 főre:


1,5 kg rövidkaraj (csontos),
1 szál parasztkolbász,
25 dkg bacon szalonna,
só,
2 evőkanálnyi színesbors,
1 mokkáskanálnyi egész köménymag,
mustár,
2 evőkanál zsír.





A karajt kicsontoztam, a csontot eltettem a fagyasztóba egy majdani húsleveshez. A húst megmostam, majd középen késsel felszúrtam. Mozsárban összetörtem durvára a borsot és a köménymagot. A karajt alaposan besóztam, nem csak kívül, de a lyukba is tettem, ahova aztán a kolbászt került. Ha egészben sütünk húst, mindig alaposan be kell sózni, ahol csak lehetséges. Nem csak a külső felületen. Ha nem kap elég sót, nagyon ízetlen tud lenni az egyben süt hús.
A sózás után alaposan bemustároztam, majd rászórtam a megtört borsot, köménymagot. Kevés olvadtabb zsírt is csurgattam a tetejére, aztán a bacon-nel körbetekertem.





Egy tepsit kizsíroztam, ráfektettem a szalonnás húst, a tetejére is kentem még egy kevés zsírt. Öntöttem alá 1 dl vizet is, ezt is kissé megsóztam és alufóliával teljesen légmentesen letakartam. Ha a párolódó hús gőze bennmarad a fólia alatt, akkor omlós, szaftos puha hús lesz a végeredmény.
Előmelegített sütőbe tettem, 3/4-es lángra. Egy óra 10 percig sütöttem a fólia alatt, aztán anélkül még körülbelül fél órát.

Cseppet sem volt száraz, és nagyon ízletes lett a végeredmény. Megtartom.

2009. május 8., péntek

Egy francia klasszikus: Coq au vin - Kokoven


- Hát téged meg mi lelt? Nagyon fényes kedvedben vagy.
- Mondd, Felicie mama, milyen virág ez?
- Kankalin. Miért kérded?
- Ma minden szép színes, Felicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. A kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- Úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
Felmásztam az ablakpárkányra, Felicie magához ölel.
- Felicie! Én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok!
(Viviane Villamont: Kisdarázs)



Ez az egyik kedvenc húsételem. Borban főtt kakas. Igaz, a képen az a bizonyos kakas egy tyúk, de tényleg emancipáció van... A csarnokban nálunk lehet kapni szabadon tartott tyúkot, ezért lett hölgy az úrból.
Ezt a finomságot akkor készítettem először, mikor a két duci hölgy megjelent a színen és a TV képernyőjén. Akkor is, most is az ő receptjük alapján csináltam, némi módosítással. Annyival, hogy elfelejtettem hogy 24 órára vörösborban kellett volna fürdenie a tyúkocskának. Tehát az én kokovenem nem pácolódott, de így is porhanyós-omlós-puha lett.

Hozzávalók:
1 kakas vagy tyúk,
1 üveg jófajta száraz vörösbor a tyúkra
2-3 dl konyak a flambírozáshoz,
20-30 dkg gomba: lehetőleg erdei - én most szilvafaalja gombából készítettem, mert az nyílik most,
15 dkg húsos szalonna,
1 nagy fej vöröshagyma,
12 fej minihagyma,
2 evőkanál olívaolaj vagy vaj vagy a kettő keveréke,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
liszt a húsok beforgatásához,
és a provanszi fűszerek: 1 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, rozmaring, majoránna, köménymag, bazsalikom, 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors.

A römertopf tálat beáztattam.
A tyúkot daraboltam. Besóztam, borsoztam és lisztbe forgattam. Ez amiatt kell, mert így a kész étel finom sűrű szaftos lesz és védi is a húst a kiszáradástól.
A zsiradékon kisütöttem az apróbb kockákra vágott szalonnát, majd félretettem a megsült darabokat egy tálkába. A visszamaradt zsiradékon üvegesre fonnyasztottam a nagy fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd nagy lángra téve a húsokat átsütöttem rajta annyira, hogy kérget kapjanak. Végül konyakkal meglocsoltam és flambíroztam. Vagyis gyufával benyújtottam gyorsan a konyak beleöntése után. Ezzel a művelettel vigyázzunk, mert irtó nagy lángra kap rögtön, szóval húzzuk el a kezünket villámgyorsan a serpenyő fölül - a kollázsképen látszik is, mekkora a lángja.




A kész húsdarabokat a römertopf tálamba sorakoztattam. Ezután a gombát pirítottam meg, zsírjára sütöttem sóval és borssal, aztán féltetettem egy tálba. Végül a pici hagymákat sütöttem át a cukorral hogy karamellizálódjanak. Kell rá a cukor, mert különben a kész étel túl fanyar lenne. Kiegészíti, szépen kikerekíti az ízét. A kész hagymákat a gombához tettem a szalonnadarabokkal együtt, és rászórtam majd jól elkevertem rajtuk a fűszereket: babérlevelet, petrezselymet, köménymagot, majoránnát, bazsalikomot, kakukkfüvet és rozmarinszárat tettem hozzá. Ez a fűszeres ragu került a húsok tetejére, aztán felöntöttem az egészet a vörösborral. Rátettem a fedőt és isten nevében sütőbe tettem. Fél lángnál kicsit kisebben sütöttem jó 4 órán át.




Az eredeti recept szerint a gombát és hagymákat csak a sütés befejezte előtt 1 órával kellene hozzátenni, de az ízélmény szerintem így lett tökéletes. A gombák is, a hagymák is szépen egyben maradtak.




Tipp: ezt az ételt a közelgő hétvége miatt is ajánlanám, mert akár bográcsban is készíthető. Viszont akkor tényleg pácoljuk be előtte 24 órával, kis lángot tartsunk a bogrács alatt, és ha tudjuk, fedjük is le egy nagy fedővel. Akinek van szabadtéri kemencéje, az mégjobb: fantasztikus étel lesz a végeredmény. Köretként friss fehérkenyeret vagy hajában főtt újkrumplit vagy lágyabb puliszkát javasolnék. Jó étvágyat hozzá! :)

2008. december 21., vasárnap

Köménymagos rántottleves

Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. 
Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. 
A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. 
A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. 
Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott. 

(Hamvas Béla)



A jó rántott leves igazi gyomorsimogató gyógyír. Sima lágyság, tápláló melegség. Hamvas jól mondja, csak egyetérteni tudok vele.

Hozzávalók 4 főre:
1 teáskanál köménymag (nem őrölt!),
2 púpos evőkanál liszt,
1,5 liter víz,
só,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
4 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő mennyiségű zsír.
Betétnek:
pirított kenyérkockák.


A jó rántott leves titka az, hogy a gyöngyözősre fölhevült olajban kissé kipattogtatjuk a köménymagokat, majd csak ezután szórjuk bele a lisztet. A második titok: hogy nem világos, hanem sötétebb zsemleszínű rántást készítünk. Mert a lisztnek, ha finoman megpirítjuk, egészen csodálatos, dióra emlékeztető illata, íze lesz. Onnan tudjuk, hogy már jó a rántásunk, amikortól ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot az orrunk megérzi. Tehát: nem szabad hideg zsiradékba tenni a lisztet, hanem kellően forrónak kell lennie, vagyis olyan "gyöngyözősnek", s először a köménymag, utána a liszt jön bele. (Túl forró se legyen, mert akkor elég a köménymag és elég a liszt is. Találjuk el a jó hőfokot.)
Mikor a rántás elkészült, félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát és apránként felengedjük hideg vízzel. Sózzuk. Forrásig kevergessük meg időnként, mert a liszt hajlamos letapadni a lábos aljára, és vigyázzunk rá forrásig mindenképpen, mert mikor felforr, hajlamos kifutni. Ezután kis lángon pötyögtetve főzzük 10-15 percig, hogy az ízek összefőjenek a levesben. Pirított kenyérkockákkal tálaljuk. A világ egyik legjobb levese!

2008. október 30., csütörtök

Chili con carne

Erről az ételről mindig Colombo hadnagy jut eszembe. Tudjátok... mindig chili con carne-t eszik, ez a kedvence. 

 



Hozzávalók 4 főre:
70 dkg marhanyak,
1/2 liter száraz vörösbab,
2 közepes-nagyobbacska fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
4 evőkanál olaj,
2 teáskanál cayenne-bors, vagy csípős pirospaprika, vagy sima pirospaprika,
1 mokkáskanál darált erőspaprika,
3-4 chilipaprika,
őrölt bors,
1 darabka fahéj,
1/2 teáskanál koriandermag,
1 csapott teáskanál köménymag,
1 csapott mokkáskanál kakaópor,
1 kisebb babérlevél,
1/2 csillagánizs,
5 normale paradicsom (vagy egy olyan hámozott paradicsomkonzerv télen),
2 teáskanál kokoricakeményítő v. kukoricaliszt.

A tortillához:
20 dkg kukoricaliszt,
5 dkg fehér finomliszt,
csipet só,
és annyi víz, hogy közepesen kemény, gyúrható tészta legyen belőle.

A vöröshagymát apró kockákra vágva sóval üvegesre dinsztelem az olajon, aztán beleteszem az apróbb kockákra vágott marhahúst (vagy darált húst aki azzal szereti, én az apróbbra vágott húsosat kedvelem), a pirospaprikát, a fokhagymát kisebb darabokra vágva, és a fűszereket is. A kömény- és koriandermagot mozsárban jól áttörtem, úgy tettem az ételbe. Hozzá jön még a paradicsom lehéjazva és felkockázva és kevés víz. (A babérlevél a babhoz megy.) Akik nagyon erősen szeretik (én pl.), tegyék bele nyugodtan még azt a 3-4 darab chilit is, egészben. Pörkölt állagúnak-sűrűségűnek kell lennie, csak az ízesítése más. Ezután fölteszem az előző este beáztatott babot is sós, babérleveles vízben főni.
Mikor a hús is, bab is puha, összeöntöm a kettőt, a bab levéből csak annyit téve hozzá, amennyi kell, és még tíz percig együtt főzöm. Végül kukorica keményítővel vagy kukoricaliszttel besűrítem. Tortillával tálalom. Ha éppen van itthon hozzá konzerv vagy fagyasztott kukorica, azt is szoktam tenni hozzá. De nem mindig van. 
 
Vega chili con carne: ugyanígy, ugyanezzel a fűszerezéssel készül. A lényeg, a titok a vega változatnál csak annyi, hogy ugyan annyi ideig kell a pörköltalapot rotyogtatni, főzni a fűszerekkel, mint amíg a bab is puhára fú a vízben. Mert így van ideje igazán összeállni az alapnak, és olyan kerek, tökéletes íze lesz, hogy a hús nem is hiányzik belőle... A babot mindenképpen, mindkét verziónál külön kell teljesen puhára főzni, mert a paradicsom megkeményítheti és sosem lesz puha. A fenti négyszemélyes adaghoz kell 60 dkg szárazbab és egy konzerv kukorica.
Tipp: a vega változatot a fentiek szerint szoktam készíteni bab helyett csicseriborsóval is.
 
És szeretném megjegyezni, hogy a nem csípős chilisbab az NEM chilisbab, az babos hús... Nem véletlenül híjják úgy hogy CHILI con carne... Én készítettem már teljesen csípős-mentesen is, vendégek miatt. De nem ugyanaz, teljesen más az összhatás, meg sem közelíti a csípős változatot.


2008. október 28., kedd

Gomba-brassói


Segítségemre van
a házimunka

Takarítás
Főzés
Mosás

Megpróbáltam festeni

De könnyebb volt krumplit
szeletelni

(Rabí'a)







Hozzávalók 2 főre: 40 dkg gomba, 1 közepes fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1 csipet ételízesítő, 1/2 mokkáskanálkányi Erős Pista, friss kakukkfű és rozmaring, 1 babérlevél, sült burgonya. 

A hozzávalókat megtisztítom. A gombát negyedekbe vágom és olajon sóval, ételízesítővel, őrölt borssal, apróra kockázott fokhagymával, Erős Pistával, összevágott rozmaringlevelekkel, kakukkfűvel, babérlevéllel és a félkarikákra vágott vöröshagymával kis lángon párolom. Mikor a levét majdnem elfőtte, felöntöm még egy kevés vízzel és erős tűzön "zsírjára" pirítom. Sült burgonyával tálalom. Nagyon finom hozzá a hagyományos fejes saláta, vagy a káposztasaláta. Sajnos mostanában nem sok eső volt, úgyhogy az erdei gomba csak álom... Pedig igazán abból lenne finom. Fenyőalja csiperkéből, vagy lila- és szürkepereszkéből.

2008. október 26., vasárnap

Kolozsvári rakott káposzta



Az egyik kedvenc... :-)
Ezt az ételt csak nagy mennyiségben lehet készíteni. Nagycsaládosok előnyben!

Hozzávalók:
60 dkg lapocka vagy dagadó (csont nélkül),
90 dkg savanyúkáposzta,
20 dkg füstölt szárazkolbász,
45 dkg rizs,
2 közepes vöröshagyma,
1/2 liter tejföl,
6-8 evőkanál olaj vagy zsír,
só,
2 teáskanál pirospaprika.

Kicsit macerás étel, de megéri összerakni... Mindent elő kell főzni-sütni ugyanis.
A rizst megfőztem. A húst nagyon apró kockákra vágtam, és pörköltet készítettem belőle. A kolozsvári rakott káposztát darált hússal szokták készíteni, de én sokkal jobban szeretem apróra kockázott hússal. (Egyszer csináltam darált hússal, hát meg sem közelítette a másikat, úgyhogy én maradok a kicsire vágott húsosnál, sokkal finomabb. De persze aki nem akar annyit bajlódni vele, vegyen darált húst.)
A káposztát 2-3 evőkanál zsiradékon, fedő alatt kisebb lángon megpároltam, majd nagy lángon rásütöttem, hogy szép sárgás-barnás színe legyen. Sokszor kell kevergetni, nehogy leégjen. Nem baj, ha időnként kicsit odakapja, mert ha átkeverjük, eloszlik a barnaság. Igazán úgy finom ez az étel, ha a savanyú káposzta tényleg meg van rendesen sütve, karamellizálva.
A kolbászról lehúztam a bőrét, és vékony karikákra vágtam.
Mikor mindennel elkészültem, a vsedényembe rétegeztem a hozzávalókat. Tepsiben vagy römertopf-tálban is lehet készíteni.
Alulra egy réteg káposzta, rá egy sor kolbász, kevés tejföl, rizs, rá a pörkölt, savanyú káposzta, kolbász, tejföl és így tovább. Rétegezzük, míg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejét is jó alaposan megtejfölöztem.
Sütőben alaposan összesütöttem - kb. 3/4 vagy 1 óra kell neki.
Friss kenyérrel, plusz tejföllel kínáljuk, és ajánlott mellé valamilyen jóféle bor is - csapatónak, mert ez nem egy Norbi-update mifene.:)

Csokoládés profiterole


A kollektív megoldások, melyben oly sok ember hisz kétségbeesetten, soha nem lehetnek kielégítőek. Hogy megértsük a bennünk, és ezáltal a külvilágban is jelenlévő szenvedést zűrzavart, először önmagunkban kell rálelnünk a tisztánlátásra, ez a tisztánlátás pedig csakis a helyes gondolkodásmód révén valósulhat meg. A helyes gondolkodásra csakis az önismeret által juthatunk el. Ha nem értjük meg önmagunkat, gondolkodásunknak nincs alapja, önismeret nélkül nem lehetnek igazak gondolataink. Ha bizonyos jelképrendszerek tökéletes helytállóságába és felsőbbrendűnek tartott értékeibe vetjük hitünket, az nem a szabadsághoz, csak a történelem és a régi katasztrófák megismétlődéséhez vezet.

(Aldous Huxley)





Van egy jó kis (nagy) süteményes könyvem. Ez az édesség is abból készült.

Hozzávalók a tésztához:
1 bögre víz (2,5 dl-es teásbögre),
10 dkg vaj,
1 bögre finomliszt,
4 tojás,
csipetnyi só.
A krémhez:
1/2 bögre cukor,
3 tojássárgája,
2 evőkanál liszt,
kb. 1 bögre tej,
6 dkg darabokra tört étcsokoládé,
1 evőkanál narancslikőr.
A díszítéshez:
20 dkg olvasztott étcsokoládé.

A tésztához a vizet és a vajat a kevés sóval felforraltam, majd hozzáöntöttem a lisztet is. Úgy egy percig kevergettem, míg szép simára össze nem állt az egész. Ekkor félrehúztam a tűzről, és a tojásokat egyenként hozzákevertem - minden tojásnál addig -, míg a tészta szép fényes és sima lett.
Egy nagy tepsit kivajaztam, és teáskanállal kis halmokat tettem sorban egymás mellé. Hagytam helyet is, mert kb. a háromszorosára nő meg sülés közben.
Háromnegyedes lángon sütöttem (előmelegített sütőben) tíz percig, majd feles lángon még tíz-tizenöt percig, aztán kivettem hűlni.




A krémhez a tojássárgájákat addig kevertem a cukorral, míg ki nem fehéredett, és fel nem hólyagosodott, aztán a lisztet is hozzákevertem. A tejet föltettem forrni a likőrrel, és a csokidarabokkal. (Én most aszalt sárgabarackot vágtam nagyon apróra, és azt is a krémhez kevertem, valamint citromhéjat reszeltem bele, mert nem volt itthon sem narancs, sem narancslikőr.) Mikor mindez felforrt, lassanként hozzákevergettem a lisztes tojássárgájákhoz, aztán az egészet visszatettem a tűzre, hogy újra felforrjon, és besűrűsödjön a liszttől.
Amíg a krém hűlt, felvágtam félbe a tésztákat, majd teáskanállal megtöltöttem a kis labdacsokat a krémmel. Aztán egy alufóliára sorakoztattam őket, és a felolvasztott csokoládéval megcsorgattam.

2008. október 25., szombat

Guacamole


Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem. 

(C.G. Jung)




A quacamole egy mexikói mártás, amit ott szinte mindenhez kínálnak. Avokadóból készül, és tényleg nagyon finom. És nagyon egészséges. Az avokadónak nagyon tetemes a természetes olajtartalma, és rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

Ahány ház, annyi féle quacamole...
Lényeges, hogy az avokadó jó érett, puha legyen. Félbevágjuk, a magját eltávolítjuk, és kanállal kikaparjuk a húsát egy tálba, amit aztán villával összetörünk-nyomiszkolunk. Adunk hozzá némi olívaolajat, nagyon kevés jó apróra vágott vöröshagymát, lehet bele tenni fokhagymát is, apróra vágott csilipaprikát is, apróra kockázott paradicsomhúst, és ami elengedhetetlen: a citromlé. Természetesen sózzuk is.
Lehet kísérletezni az arányokkal és hozzávalókkal. Pirítóssal mennyei, de bármilyen sült mellé is kiváló. Ha több olívaolajjal készítjük, salátaöntetként is megállja a helyét. Én néha egész krémesre szoktam pépesíteni botmixerrel, és adok hozzá majonézt. Avonéznek hívom...

http://www.terebess.hu/tiszaorveny/zoldseg/avokado.html


2008. október 20., hétfő

Franciasaláta

Az ember olyan lény, akinek meg se kot­tyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Rá­chel vár rá a hetediknek a végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová is rohan és minek, ak­kor azt sincs türelme kivárni, míg a közleke­dési lámpa zöldre vált.

(Ancsel Éva)



Nagyon szeretem a franciasalátát. De csak amit én gyártok. A bolti általában illúzióromboló, úgyhogy inkább mindig megcsinálom, ha rákívánok.

Hozzávalók 2-3 főre:
2 közepes krumpli,
2 nagy sárgarépa,
1 nagy fehérrépa,
2 félmaréknyi cukorborsó,
1 körülbelül a fehérrépa súlyának-nagyságának megfelelő zellerdarab,
2 közepes csemegeuborka,
1/2 alma,
1 fél diónyi darab vöröshagyma,
3 dl majonéz,
2 dl tejföl,
1 mokkáskanál mustár,
kristálycukor,
só, pici őrölt bors.

A krumplit héjában megfőztem, és egyből hidegvíz alá tettem hűlni. A zöldségeket megtisztítottam, kockákra vágtam, majd forrásban lévő sós- kissé cukros vízben megfőztem, leszűréskor szintén hideg vízzel alaposan leöblítettem, hogy kihűljön. A csemegeuborkát és az almadarabot kis kockákra vágtam, a vöröshagymát pedig egészen apró kockákra. A közben kihűlt burgonyát meghámoztam, és szintén kockákra vágtam.
A majonézt vegyítettem a tejföllel, adtam hozzá sót, őrölt borsot, cukrot és mustárt is. Jól elkevertem, és az összes hozzávalót belekevertem. Egy órát hagytam összeérni. Önmagában is finom kenyérrel (rozskenyérből készült pirítóssal a legfinibb), de sültek, rántott finomságok mellé köretként is fenséges.

2008. október 14., kedd

Képviselőfánk


A tökéletes virág nagyon ritka. Van, aki egy életen át keresi. És az élete... nem hiába való. Te láttál már sok mindent.
- Úgy van.
- Nem félsz a haláltól... sőt, néha vágysz a a halálra. Vagy tévedek?
- Nem. - Ezt ismerem. Azok vannak így ezzel, akik látták, amit mi... Sokszor eljövök ide, az őseim otthonába, és itt eszembe jut, hogy akárcsak e virágok, mind meghalunk. Az élet ott van minden sóhajban, minden csésze teában, minden kioltott életben. Ezt látja meg a harcos. Ez a Bushido.

(Az utolsó szamuráj)





Nagyon egyszerű, könnyű megcsinálni, és nagyon finom.

Hozzávalók:
20 dkg liszt,
15 dkg vaj (a margarint ehhez a sütihez nem ajánlom),
6 tojás,
2 dl víz,
egy csipet só,
a töltelékhez:
1 habfixáló,
4 dl tejszín,
0,5 dl tej,
1 vaníliás pudingpor,
és kb. 3 evőkanál kristálycukor.

A vizet fölteszem forrni, és mikor már buzog, beleteszem a sót, a vajat és a lisztet is, folyamatosan kevergetve. Mikor összeáll, leveszem a tűzről, és egyenként hozzákeverem a tojásokat is. El kell válnia a lábos falától, és szép simán egyben maradnia. A masszát nyomózsákba teszem, és vajazott tepsire kis halmocskákat nyomok belőle. Körülbelül olyan nagyobbacska diónyi méretűeket, mert nőni fognak. Tehát helyet is kell hagyni a halmocskák között. Ha nincs nyomózsák, egy kanál is megteszi. Előmelegített, közepes sütőbe teszem a tepsit, és kb. 10-15 percig sütöm, majd mérsékelem a lángot, és még úgy öt percig benn hagyom a fánkocskákat a sütőben. Közben végig ne nyissuk ki a sütőajtót, mert az nem tesz jót a tésztának.
Míg a fánkok sülnek, megcsinálom a vaníliás pudigot a kristálycukorral. A tejszínt pedig felverem habfixálóval.
A fánkocskákat kettévágom és ha kell, a közepüket kikaparom. Megtöltöm félig a pudinggal, félig a tejszínhabbal őket. Végül porcukorral megszórom.


2008. október 12., vasárnap

A lecsó 8 titka


Mikor egy kocsmai asztalnál azt mertem mondani, én bizony teszek a lecsóba fokhagymát, a közismert konyhahős, B. szemrehányóan villantotta rám ördögi tekintetét. Azután egy másik barátommal, P-vel keveredtem heves vitába, álltunk hajnalban a sötét utcán, és órákig ordítoztunk lecsóügyben.
Lassacskán rá kellett döbbennem, talán nincs a jelen magyar gasztrozófiának szimbolikusabb és sorsdöntőbb kérdése a lecsónál.  





Hát kérem szépen... Idén utoljára ehetem a csúcs, a fantasztikus, az isteni lecsót.
Minden véget ér egyszer... :-)
A lecsó egyszerű étel ugyan, mégis minden körülmény fontos. Kevesen tudnak igazán jó lecsót főzni. Legalábbis saját tapasztalataim alapján. Mint minden nagyszerű étel, a lecsó is a jó alapanyagokról és az egyszerűségről szól. Zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom, pirospaprika, só. Ennyi a lecsó.  Ha gazdagítjuk, akkor szalonna, jóféle füstölt kolbász kell még bele.


Először is.
1. A lecsóban a paprika súlyaránya kb. kétszer annyi, mint a paradicsomé. A hagymának is minimum annyinak kell lennie, mint a paradicsomnak. Vagyis jó lecsót kevés hagymával nem lehet főzni szerintem. A hagyma édessége ellensúlyozza a paradicsom savasságát.
2. Aztán. Jó lecsót nem lehet túl lájtosan sem készíteni, kell alá a bő zsiradék. Akár zsír, akár olaj.
3. Az igazi lecsóba nem szabad nagyon apróra vágni a paprika húsát sem. Nagyobb darabokra, rusztikusra kell vágni, nem pedig 5 miliméteres karikákra. Rusztikusan, elnagyolva az igazi, hogy lehessen mire ráharapni.
4. Az alapot: a hagymát és a paradicsomot kevés sóval jól meg kell dinsztelni, hogy a paradicsom szinte szétfőjön. Mert a paradicsomot akarjuk szétfőzni, nem pedig a paprikát...  Ugyanis a lecsóba mindig az abszolút édesre, puhára érett paradicsomokat használjuk. Ezért kerüljön előbb az alapba, mint a paprika. Annak kell egyben maradnia és a paradicsomnak kell szétfőnie: levet, szaftot adnia.  A paradicsomot csak negyedekbe vagy félbe vágom, hogy ne legyen sok pöntyörödött paradicsomhéj a lecsóban. (Ha van időm és kedvem, forró vízbe teszem a paradicsomot és lehúzom a héját. De ez ritkán van.)
5. Ekkor tegyük csak bele a paprikadarabokat és nagy lángon, vagy minimum közepes lángon süssük fedő alatt többször megkeverve, míg megpuhul. De épp csak puhuljon meg, ez a lényeg. Ha túlsütjük, a héjak pöntyörödnek, a paprika meg szétfő és az gusztustalan. A lecsót tehát sütjük, nem pedig főzzük vagy pároljuk - mert nem paprikafőzeléket készítünk...
6. Ezen kívül. A lecsó szerintem csípős vagy erős. Édes lecsó? Brr... Na az olyan, mint a halászlé csípőspaprika nélkül, vagy a csilis bab csili nélkül... A lecsó csípős és ebből nem engedek! :)
Készíthetjük jó kis füstölt szalonnaalapra is vagy tehetünk bele pár karika füstölt parasztkolbászt is, de én most a tényleg az a' la nature változatot írtam-írom le.
7. A lecsó akkor szép, akkor guszta, ha színes paprikából van. Ha van benne sárga, zöld, narancs és piros színű paprika is. Legyen vastagabb húsú, tudjon mi megsülni, különben csak a héja marad. A hagymát vághatjuk a lecsóban úgy is, mint a pörkölthöz szokás kis kockákra, vagy vághatjuk negyed vagy félkarikákra is. Kinek melyik szimpi. Én félkarikákra szoktam.
8. Igazán jó lecsót csak igazi, napérlelte paradicsomból és paprikából lehet főzni. Júliustól egészen októberig.
9. Mióta készítek shaksukát is, a mi lecsónkat is paradicsomosabban szeretem és fokhagymát is teszek bele.



Hozzávalók 2 főre:
8-10 paprika (ilyenkor ősszel vannak a legfinomabbak),
3 érett paradicsom,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5-6 evőkanál olaj,
1 teáskanál pirospaprika.

Az olajon megdinsztelem sóval a félkarikákra vágott hagymát, aztán rádobom a félbe vagy negyedbe vágott paradicsomot, hagyom fonnyadni, kicsit szétfőni. Ezután már jöhet is bele a paprika és a pirospaprika. Erős tűzön, fedő alatt készítem, többször megkeverem. Saját levet kell engednie, úgy lesz az igazi. Ha nagyon nem engedne levet, egy kevés vizet önthetünk alá, de tényleg csak keveset. A paprika maradjon egyben, ne legyen ressenőskemény, de ne is legyen túl puha sem. Körülbelül 10-15 perc alatt elkészül.
Ez az alap-lecsó, amit aztán lehet variálni. Kolbásszal, virslivel, szalonnával, tojással. Ha szalonnával készítjük, akkor a szalonnakockákat a hagymával együtt sütjük, már az elejétől legyen benne a lecsóban. Így jó kis alapot ad. Köretként friss házikenyeret javaslok. Kizárólag fehérkenyeret, mert a lecsó csak fehérkenyérrel az igazi szerintem. A magos meg barna kenyerek lecsóhoz nem játszanak. Még az enyhén rozsos kenyér elmegy, de magok nélkül. Nálunk zalában a lecsót sokszor eszik nokedlivel, tejfölösen. Isteni finom. A tányérra halmozzuk a nokedlit, rá a lecsót, amit meglocsolunk egy nagy kanál tejföllel. A világ legjobb étele. A nagyapám kedvenc étele a lecsó volt. De nem magában. Hanem túrós csuszával ám! :) Kóstoljátok csak meg, fergeteges!


A lecsónak természetesen minden délibb népnél megvan a maga változata. Tesznek bele padlizsánt, cukkinit is.
És a lecsó Gundel Károly szerint:

1,4 kg zöldpaprika
60 dkg friss paradicsom
15 dkg vöröshagyma
8 dkg zsír
5 dkg füstölt szalonna
5 gramm fűszerpaprika


A húsos zöldpaprika magházát eltávolítjuk, hosszúkás cikkekre vágjuk. A paradicsomot néhány másodpercre forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, és negyedekre (a nagyobbakat cikkekre) daraboljuk.
A hagymákat hosszában ketté, majd a rostokra keresztben, félkör alakú szeletekre vágjuk.
Elég nagy lábast vegyünk, hogy az anyag kellően szétterülhessen benne!
Zsírban a bőr nélküli, apró kockákra vágott szalonnát üvegesre, majd a hozzáadott hagymát világosbarnára pirítjuk. Ezután gyorsan elkeverjük benne a fűszerpaprikát, és azonnal hozzátesszük a zöldpaprikát és a paradicsomot. Megsózzuk, majd előbb fedő nélkül gyors tűzön, később - ha levének egy része már elfőtt - fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk. (Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv)