A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főzelék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főzelék. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 5., hétfő

Paradicsomos káposzta




A karma az emberi szabadság örök érvényesülése... Gondolatainkból, szavainkból és tetteinkbõl szövõdik a háló körénk.

(Vivekananda)





Az a bizonyos klasszikus paradicsomos káposzta. Én nagyon szeretem. Ízletes, gyorsan elkészül és könnyű étel.

Hozzávalók 4 főre:
1 kisebb fej káposzta (70-80 dkg),
4 evőkanál olaj,
3 púposabb evőkanál liszt,
1 doboz sűrű paradicsomlé (1/2 literes olasz paradicsompüré),
1 közepes fej vöröshagyma,
kb. 1 csapott teáskanál só,
kb. 6 csapott teáskanál kristálycukor (ízlés szerint).

A káposztát feleztem, a torzsáját kivágtam, majd hosszában félbevágtam, aztán 1/2 cm-es csíkokra vágtam. Egy nagyobb fazékba tettem, csakúgy, mint az apró kockákra vágott vöröshagymát. Vízzel fölengedtem, de csak 3/4-ig, mert a káposzta hamar összeesik benne és ha túl sok vízzel higítanám, sok lenne nagyon a leve. Sóztam is.
Míg a káposzta főtt, egy kisebb lábosban az olajjal és a liszttel világos rántást készítettem, amit a paradicsomlével engedtem fel. Csomómentesre kevertem, majd a káposzta forrásból való vizéből is adtam hozzá. Ezután az egészet a káposztához öntöttem. Kevergettem, míg újra felforrt. Cukorral is ízesítettem, és hagytam forrni még 5 percig. Ha túl sűrű lenne, kevés vizet adhatunk hozzá.
Használhatunk házi paradicsomlevet is, vagy sűrített paradicsomot is. Vagy nyár végén friss paradicsommal is készülhet. Sűrítettből én egy dupla fémdobozost adnék hozzá. Amit én használtam, az egy olasz dobozos paradicsompüré. Nem olyan sűrű mint a sűrített paradicsom, és nem olyan híg, mint a magyar literes paradicsomlevek.
Ha jól rémlik a Lidliben vettük, Nostia márkanevű és igencsak meg vagyok elégedve vele. Nagyon finom, igazi paradicsomíze van - olyan, mint a jó érett kerti nyárvégi paradicsomoké. Használhatunk magyar literes dobozos levet is, akkor 3/4 - 1 litert tennék bele.
A paradicsomos káposzta önmagában is tökéletes friss házikenyérrel, de bármilyen feltéttel is kínálhatjuk. Sült oldalassal, sült tarjával, sült virslivel, pörkölttel - ki mit szeret.

2009. július 30., csütörtök

Zölborsófőzelék



Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?


(Marcus Aurelius: Elmélkedések)





Még van nálunk a piacon zöldborsó. Nagyon szeretem, petrezselymesen. Egyszerű kis étel - de nagyon finom. Emlékszem, anno a suliban mindig bélszínrolóval adták. Na azt nagyon utáltam...
Nagyon sok féle feltéttel ehetjük: fasírttal, lencsefasírttal, gombafasírttal, tükörtojással, főtt tojással, töltött tojással, buggyantott tojással, bundáskenyérrel, borzacskával, sült sonkaszelettel... Szóval bármivel jó. Ja. Virslivel vagy sült párizsival is. Ó igen. Szerintem natúr halfilével, lazacszelettel is isteni.

Hozzávalók 4 főre:
1, 5 kg hüvelyes zöldborsó (vagy 1 kg fejtett),
1 nagyobbacska csokor petrezselyemzöld,
1 teáskanál olaj,
3 dkg vaj,
2 közepesen púpos evőkanál liszt,
2 dl víz,
kb. 1/2 liter tej,
só,
2-3 teáskanál kristálycukor,
esetleg 1 decinyi tejszín.

A borsót kifejtettem, majd az olaj és vaj keverékén fedő alatt, kis lángon sóval, kevés cukorral puhára pároltam. Majd megszórtam lisszttel, jól elkevertem, hogy ne maradjon csomós. Aztán először egy decinyi vízet tettem rá, majd a tejet apránként, mindig jól elkeverve. A végén kevés tejszínnel még krémesebbé tehető. Hozzákevertem az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Kóstoltam, még sót és a maradék cukrot is belekevertem.

Mennyei finomság. :) Olyan jó, hogy a magyar konyha "kitalálta" a főzelékeket. Én nagyon szeretem szinte mindet.
Készíthető fagyasztott borsóból is, természetesen. De frissből a legfinomabb.

2009. június 2., kedd

Eper-meggy mártás főtt hússal, pirított darával


Virágzott a cseresznyefa,
hollófekete volt hajam,
táncoltam gondtalan.
Virágzott a cseresznyefa,
de a hajam már szürke lett,
csak a virágok fénylenek.
Virágzik a cseresznyefa
ma is, amíg a szem elér
és a hajam fehér.

(Ki no Tomonori)


Hát kérem. Mártás-szezon van. Az évnek ebben a szakában rengeteg finom mártás készíthető. Például kapor-, sóska-, spenót-, gombamártás. Tele a piac vargányával, rókagombával és szegfűgombával. Mindnek abszolút ideje van. És a gyümölcsmártások. Készíthető csak eperből, csak meggyből, vagy vegyesen is, ahogy én csináltam ma. Csinálhatjuk cseresznye-meggy kombinációban is. A tiszta cseresznyének nincs igazán jellegzetes íze, ezért azt kombináljuk vagy meggyel, vagy eperrel, vagy mindkettővel. Készülhet fekete és piros ribizliből, köszmétéből (egresből), őszibarackból (sárgabarack levével kombinálva), feketeszederből (kimagozva).
Ráadásnak nem beszélve a húslevesről, ami ilyenkor szintén nagyon finom tud lenni a sok zsenge zöldségféle miatt. És most meleg sincs, tehát jól is esik a forró leves még.
A mártások persze nem csak főtt húshoz alkalmazhatók, hanem natúr sültek mellé is. Tehát nem elengedhetetlen, hogy húsleves is főjön a tűzhelyen.
Ez az egyik kedvencem. Meggy és eper mártás, főtt hússal, pirított darával. A világ legfinomabb ételeinek egyike. Azt is el kell mondanom, hogy addig, míg nem én főztem, egyáltalán nem szerettem. A suliban és anyu is otthon tejföllel habarta be. És úgy ma sem szeretem. Vagy tejjel, vagy tejszínnel készítsük.

Hozzávalók 4 főre:
40-50 dkg eper és meggy vegyesen,
1/4 citrom leve,
kb. 3 csipet só,
kb 4 csapott evőkanál kristálycukor (ízlés szerint),
2 dl tejszín,
3 csapott evőkanál liszt.

A gyümölcsöt megtisztítottam, a meggyet kimagoztam, az epret negyedeltem. Annyi vízben, amennyi éppen csak ellepte, föltettem főni. Sóztam, cukroztam, citromlevet facsartam bele. Közben elkészítettem a tejszínes habarást. Mikor a tejszínnel csomómentesre kevertem, utána még vízzel higítottam. A mártást forrás után még 4 percig főztem, aztán behabartam. Állandóan kevergetve hagytam fölforrni. Forrás után még 1 percig főztem.
A mártás sűrűségén vízzel tudunk állítani a végén.
Ez a mártás nem egészen tíz perc alatt elkészül. Több idő, míg azt a kevés meggyet kimagozzuk... Nagyon-nagyon-nagyon finom húsival és darával. Mindenképpen kóstoljuk a végén, mert kellhet bele még vagy só, vagy cukor, vagy egy kis citromlé. Ezt a mártást is "szájjal" főzzük - csak kóstolással tudjuk igazán finomra ízesíteni. Ne féljünk attól, hogy édesre csináljuk. Édesen az igazi. A sós hús mellé fantasztikus ízélmény. És a színélményről még nem is szóltam... Elképesztően gyönyörű színe van!


Pirított dara: személyenként 3 púpos evőkanál dara, forró víz, só, személyenként 1 teáskanál olaj. A darát az olajon megpirítom, aztán sózom, majd apránként fölöntögetem forróvízzel. Mindig megvárom, míg a dara fölveszi a folyadékot.
Ha nem akarunk szöszölni a darával, akkor kuszkuszt is adhatunk mellé - majdnem ugyan az, mint a dara, mert a kuszkusz apró búzatöret. A kuszkusszal csak annyi a dolgunk, hogy egy tálba tesszük, dupla mennyiségű forróvízzel felöntjük, jól letakarjuk és hagyjuk állni10-15 percig, míg a kuszkusz beszívja az összes vizet. És voilá, készen is van.

2009. február 26., csütörtök

Lencsefasírt


Diogenész, a filozófus lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt egy másik filozófus, Arisztippusz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.
Arisztippusz megjegyezte:
- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.
Mire Diogenész ezt válaszolta:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak hízelegned.

(Anthony de Mello)





Ez a kedvenc vega fasírtom, irtó jó íze van! Viszont senki se próbálja meg tojás nélkül elkészíteni... Én ma megpróbáltam. Nem lehet, teljesen szétesik.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg lencse,
2 tojás,
só,
őrölt bors,
1 teáskanál pirospaprika,
1 mokkáskanál frissen tört köménymag,
1 mokkáskanál frissen tört koriandermag,
1 mokkáskanál ételízesítő,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
2 babérlevél,
1 csapott evőkanál búzadara,
zsemlemorzsa,
1 teáskanál olaj.

A lencsét jó alaposan átmostam, majd föltettem főni a babérlevelekkel és sóval. Mikor megpuhult (elég neki 30 perc), leszűrtem és egy nagyobb tálba tettem. Villával csak úgy rusztikusra törtem. Mikor langyosra hűlt, a hagymákat apró kockákra vágva adtam hozzá és fűszereztem. Beleütöttem a két tojást is, hozzátettem a darát, olajat és jól összedolgoztam. Ha folyós lenne, kevés áztatott zsömlével, vagy zsemlemorzsával lehet javítani az állagán. Én zsemlemorzsát kevertem még hozzá egy keveset. Formáztam, zsemlemorzsába forgattam és bő, forró olajban kisütöttem. Nem kell kislángon sütni, hiszen a lencse már főtt benne és csak beszívná az olajat, ha túl hosszadalmasan sütnénk.

Nagyon emlékeztet az igazi fasírtra, tényleg nagyon finom. Alkalmas bármilyen főzelékhez feltétként is. Finom rizzsel is, krumplipürével is, franciasalátával vagy krumplisalátával is. Én ez utóbbit készítettem hozzá. Mennyei ebédünk volt! :)

2008. december 11., csütörtök

Menzaromantika: krumplifőzelék




Hozzávalók 4 főre:
4 nagy, vagy 6-7 közepes krumpli (a kiflikrumpli a legjobb)
2 dl tejföl
2 púposkás evőkanál liszt
1 nagy vagy 2 kissebb babérlevél
1 kis fej vöröshagyma (kb. 5 dkg)

A burgonyát meghámoztam, és fél centi vastag karikákra vágtam egy nagyobb lábosba, hozzáadtam a nagyon apróra kockázott vöröshagymát is, babérlevelet is, sóztam és felengedtem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Puhulásig főztem, majd a közben elkészített habarással besűrítettem.

Friss házi kenyérrel, nyers és sózott, ecetes lilahagymával és sült szalonnával tálaltam.



2008. november 21., péntek

Kelkáposztafőzelék



A kelkáposzta főzelék az egyik nagy kedvencem. Talán soha nem szerettem volna meg, ha nincs gyerekkoromban egy csúnya szalmonellám - ami azt eredményezte, hogy másfél hétig teán éltem. Másfél hét után pedig nagyon meg tud éhezni az ember, ugye. És anyu épp kelkáposztafőzeléket főzött.
Életemben olyan jól nem esett azóta sem étel, mint akkor az a tányér főzelék. Maga volt a mennyország... 

Hozzávalók 4 főre:
1 közepes fej kelkáposzta,
2-3 közepes méretű burgonya,
3 gerezd fokhagyma,
3-4 evőkanál olaj,
4 evőkanál liszt,
só,
1 csapott mokkáskanálnyi köménymag,
1 púpos teáskanál majoránna,
1 csapott teáskanál pirospaprika
1 közepes-nagyobb fej vöröshagyma.

A vöröshagymát és fokhagymát apróra kockázva kevés sóval megdinszteltem az olaj felén, közben a kelkáposztát leveleire szedtem és megmostam. A burgonyát hámoztam, kisebb kockákra vágtam, és ment is bele a lábosba. A kelleveleket 1 centis csíkokra szeltem, amik szintén a lábosban kötöttek ki, a krumplikockák mellett. Felöntöttem fele annyi vízzel, amennyi ellepte volna és fűszereztem. (Nagyon kevés víz kell rá, mert a kel nagyon összeesik, és ha túlöntjük, híg lesz nagyon a főzelék.)
Közben az olaj másik felével és a liszttel közepesen sötét rántást készítettem, pirospaprikát tettem bele mikor elkészült, kevés hideg vízzel simára kevertem. Mikor minden puha volt a fazékban, hozzáadtam a rántást is és még 5 percig hagytam forrni, hogy összeálljon az íze.

2008. november 2., vasárnap

Lencsefőzelék










Hozzávalók 4 főre:
50 dkg lencse,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 kisebb gerezd fokhagyma,
só,
1 mokkáskanál ételízesítő,
2 babérlevél,
borsikafű,
1 mokkáskanálnyi 10%-os ecet,
4 evőkanál olaj,
4 evőkanál liszt.

A lencsét alaposan megmosom, több vízben váltva, míg egészen tiszta nem lesz. Aztán kábé 3-szoros mennyiségű vízben felteszem főni a babérlevelekkel, a félbevágott vösös- és fokhagymákkal, kevés csomborral (borikával), sóval és az ételízesítővel. Míg fő, elkészítem a rántást a négy evőkanál olajból és a négy evőkanál lisztből. Hideg vízzel engedem föl, nem túl hígra.
Mikor a lencse elkészült, a levéből adok a rántáshoz, elkeverem, és így csurgatom bele a főzelékbe. Állandó kevergetés mellett hagyom forrni 2-3 percig, hogy a liszt íze eltűnjön. Mikor készen van, pici ecettel pikánsabbá teszem. A hagymadarabokat, babért eltávolítom a főzelékből. Vagy sült kolbásszal, vagy friss, karikákra vágott lilahagymával tálalom.

2008. október 12., vasárnap

Húsos paradicsomos káposzta


 

"A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne."


(Philip K. Dick)





Hozzávalók 5-6 főre:
70 dkg dagadó,
1 kisebb fej káposzta,
1 nagy fej vöröshagyma,
só, pici ételízesítő,
1 mokkáskanál egészbors,
1 teáskanál köménymag,
2 babérlevél,
1 mokkáskanálnyi csombor (borsikafű),
kb. 6 dl 100%-os paradicsomlé (ízesítetlen),
4 evőkanál olaj,
2 púpos evőkanál liszt.

A húst kockákra vágom, és fölteszem sok vízbe főni. Mikor forr, a habját leszedem, aztán beízesítem: sóval, egészborssal, babérlevéllel, csomborral, köménymaggal, kevés ételízesítővel, és az apró kockákra vágott vöröshagymával. (Elég sok levét elfővi, de nem pótolom, mert a pótlás a paradicsomlés rántás lesz majd.) Mikor félig puha a hús, hozzáadom a káposztát is. Közben elkészítem a rántást az olajjal és a liszttel. A paradicsomlével öntöm fel. Mikor már puha a káposzta is, a levéből teszek a paradicsomos rántáshoz, elkeverem, majd így adom a rántást az ételhez. Kevergetem, míg fölforr, és még hagyom vagy úgy 5 percig főni.
Friss házikenyérrel tálalom.

2008. október 3., péntek

Spenótfőzelék tükörtojással


A meditáció a jelenre való éberség.

(d.)





A klasszikusok... mindig jók. :-)
Spenótfőzelék tükörtojással, krumplival. Egyszerű és mennyei.

Hozzávalók 2 főre:
1 nagy kupóc spenót (két nagy markolásnyi, kb. 20 dkg),
2 dkg vaj,
2 evőkanál liszt,
kb. fél liter tej,
1 dl tejszín,
só,
csipet szerecsendió reszelve,
2 gerezd fokhagyma,
1 csipet kristálycukor.

A spenótot megtisztítottam, és forrásban lévő vízbe dobtam pár percre, majd leszűrtem, hideg vízzel hűtöttem és a vizet jól kinyomkodtam belőle. Deszkán kicsit összeaprítottam. Vajas rántást készítettem, majd a spenótot is hozzáadtam, és tejjel apránként, állandóan kevergetve fölengedtem. Sózta, reszeltem bele fokhagymát, pici szerecsendiót, és némi cukrot, tejszínt is. Állandóan kevergetve fölforraltam, aztán botmixerrel még krémesítettem.


A spenótnak van egy másik változata. Apu mindig így eszi, az alföldön divat. De tudom ajánlani kisgyerekeseknek is, mert isteni, szerintem így megeszik a gyerekek is.
Ugyanígy készítjük a főzeléket, csak nagyon-nagyon kevés, vagy semennyi fokhagymával. Viszont, sok cukrot teszünk bele. Egy teljesen édes krémet kell végeredménynek kapnunk. Először nekem is szokatlan volt, régebben nem szerettem, de mostanság sokszor én is így eszem.
És van egy harmadik verzió is, mikor tejbe áztatott zsömlével sűrítjük be a főzeléket. Az is nagyon finom.


2008. szeptember 19., péntek

Hagymás lencse - amit Piedone is szeretne


Ha tanulni akarsz, nyisd ki a szemed és csukd be a szád.

(Bud Spencer)





Hogy lesz Piedone hagymás babjából lencse? Hát úgy, hogy tegnap hagymás babot ettem vóna. Csakhogy nem áztattam be előző este a belevalót, mer' hirtelen jött rákívánás volt. A lencsét meg legalább annyira szeretem mint a babot, és fél óra alatt meg is fő áztatás nélkül is - a lencse igazi "gyorsétel". Szóval így lett Bud Specer hagymás babjából hagymás lencse... A képen látható szép nagy edényt csurig főztem. Ehhez képest mára már csak az edény alján maradt belőle.

Hozzávalók 4-5 éhes emberre: 60 dkg lencse, 60 dkg vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 1 babérlevél (zsályával is tökéletes), 1 csilipaprika, 1 púpos teáskanál pirospaprika, só, frissen őrölt bors, jó sok olívaolaj (kb. 1 dl), 1 doboz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv, 1 csapott evőkanál étkezési keményítő (el is hagyható). 

A lencsét alaposan megmostam, aztán feltettem főni babérlevéllel és sóval. Közben a hagymákat megtisztítottam és félkarikákra vágtam. Bő olívaolajon sóval megpároltam a hagymát, mikor már majdnem készen volt, a vékony szeletekre szelt fokhagymagerezdeket is hozzáadtam és azt is megpároltam. Levettem a tűzről és borsoztam, meg csilipaprikát karikáztam bele (szárított volt készleten) és elkevertem a pirospaprikával is. Mikor a lencse megfőtt, hozzáadtam a hagymát és beletettem a paradicsomkonzervet is. Jól összerotyogtattam - egy negyed órát főztem még felforrás után. Végül kevés keményítővel besűrítettem. Ezt el is hagyhatjuk. Az étel variálható, mert szelhetünk bele parasztkolbász karikákat, szalonnát, tehetünk hozzá darált húst (a hagymán süssük át, mielőtt a lencséhez adnánk), és készülhet paradicsomkonzerv nélkül is, csak hagymásan-pirospaprikásan is. Fehér házikenyeret vagy házi rozskenyeret adjunk mellé és egy jó pohár vörösbor is dukál hozzá. Tálaláskor még meglocsolhatjuk a tetejét extraszűz olívaolajjal is.

2008. augusztus 13., szerda

Gombafasírt

Az ismerőseim

azt mondják,
túl magasan lakom.

De nem. Csak
az Ég alatt.
A Föld fölött.
Pontosan középen.

Három emeletnyi lépcsősor.
Van, akinek pokoli magas.
Az angyaloknak meg túl alacsony.

De én ember vagyok.

Az ég alatt,
a föld fölött,
pontosan középen.

(d.)


 




A gomba rendkívül sokféleképpen készíthető. Fasírtként akkor készítem, ha már nem egészen friss, ressenős... Feltétnek is kiváló főzelékekhez például. 

Fél kiló gombát (termesztett csiperke ez most éppen) szálasra aprítok a robotgépben. Aztán olajon sóval, őrölt borssal, őrölt koriandermaggal, kevés őrölt köménnyel, zsírjára sütöm. Ez fontos, mert a levét el kell veszítse, különben nem áll majd össze a fasírt.Két beáztatott zsemlét jó alaposan kinyomkodok, egy nagyobb tálba teszem. Hozzá jön a sült gombareszelék, egy kisebb fej vöröshagyma apró kockákra vágva, egy gerezd fokhagyma reszelve, és némi pirospaprika. Majd elfelejtettem! És természetesen egy fél csokor petrezselyemzöld aprítva. Meg egy tojás. Mindezeket kézzel jól összedolgozom. Ha nagyon lágy lenne, kevés zsemlemorzsát keverek még hozzá. Vizes kézzel gombócokká formálom, zsemlemorzsában meghempergetem. Közepesen forró olajban szép pirosasra sütöm a fasírtok mindkét felét. Szalvétára szedem ki.

Tökfözelék



Tökfőzelék nélkül lehet élni. De érdemes? :)) Imádom.

A hozzávalók 2 főre:

egy szép tök - olyan 1-1,3 kg-os
egy nagy fej vöröshagyma
egy nagy csokor zsenge kapor
2 evőkanál olaj vagy 4 dkg vaj
egy kisdobozos 20%-os tejföl 
1 púpos evőkanál liszt
só, cukor, ecet és
víz, ha szükséges a higításhoz.

A tököt félbevágom, egy leveseskanállal kimagozom, majd hámozom, lereszelem. A kockákra vágott hagymát a zsiradékon üvegesre dinsztelem némi sóval. Ezután beleteszem a lábosba a gyalult tököt is, a kaprot is, kicsit sózom és fedő alatt kis lángon hagyom párolódni cirka 10 percig. Vizet nem teszek hozzá. Közben a tejfölt egy kisebb keverőtálba teszem, és habverővel szép simára keverem a liszttel együtt. Aztán adok hozzá kb. két deci vizet is, azzal is simára keverem. Mikor puha már a tök, hozzáadom a lisztes tejfölt, forrásig kevergetem. Hagyom még 3 percig kis lángon rotyogni. A végén beízesítem: kevés cukrot, ecetet adok hozzá. A tökfőzelék akkor finom, ha a sós-édes-savanyú íz jó arányban van. Nem szabad túlsavanyítani sem, és túlédesíteni sem. 
Ez az egyik titok. A másik az, hogy a sűrűségét ne a liszt adja, hanem a tök. A harmadik pedig, hogy elég hagyma legyen alatta, mert attól lesz igazán ízletes.
Nos, tökfőzelékről vagy jót, vagy semmit!:)

Legfinomabb - szerintem - valamilyen barna, magos, rozsos kenyérrel. Feltétnek adható hozzá fasírt, pörkölt, sült hús, sült kolbász, bundáskenyér, főtt-, tükör-, vagy buggyantott tojás is, és lencse vagy gerslifasírt is.