A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hidegtálravaló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hidegtálravaló. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 21., csütörtök

Tofu sült kápiával


- És mi az élet titka? - kérdeztem.
- Nem emlékszem - mondta Sandra.
- Fehérje - jelentette ki a mixer. - Rájöttek valamire a fehérjéről.
- Aha - mondta Sandra. - Az az.

(Kurt Vonnegut: Macskabölcső)



Szeretem a tofut, és ha le van árazva a Spárban, mindig veszek is egy dobozzal. Kitűnő fehérjeforrás, meg fincsi is. És a sült kápia paprikát is szeretem, erőteljes íze és színe remekül kiegészíti a tofu semlegességét. 
Egy könnyű, nyáresti vacsorának való finom vegán "salátát" hoztam. Vagy tapast - előételt -, bor, sör mellé való rágcsát. Vagy akármit.

Salátát érzésből csinálunk, nem pontos recept alapján. Egyrészt mert tipikus műfaja a "mivanitthon"- varázslás művészetének, másrészt mert tényleg érzésből csináljuk. :)

Tehát. Hat kápiát betettem az előmelegített, nagyon forró sütőbe a rácsra. Addig sütöttem, míg szenes-feketére sültek a héjak, majd egy tálba tettem őket, fedőt is kaptak, mert így a gőzben a héj leválik a húsról, és könnyű meghámozni. Tíz percig így pihentettem őket, aztán a fedőt levettem, hagytam langyosra hűlni a paprikákat. Addig felvágtam csíkokra a tofut, és elkészítettem a salátaöntetet, ami körülbelül fél deci olívaolajból, egy nagyon kis gerezd apróra kockázott fokhagymából, a kápiából kicsurgó finom paprikaléből, gyümölcsecetből és egy kevés mézből készült, némi frissen őrölt borssal megspékelve. Fehér salátahagymát is vágtam föl vékony karikákra.




Amikor a paprika kihűlt, lehúztam a szenes héjakat, eltávolítottam a magházat és a magokat, a paprikát pedig csíkokra vágtam. Egy tányéron rétegeztem a sült paprikát a tofucsíkokkal, hagymával, megszórtam bazsalikommal, végül meglocsoltam az öntettel. Folpackkal letakartam, és hűtőbe tettem egy órácskára. Adhatunk mellé érett, zamatos paradicsomot is, vagy akár azt is belekarikázhatjuk a többi hozzávalóhoz.

2016. május 12., csütörtök

Csirke csirággal, zöldcitrommal és tárkonnyal



Az idei csirágos étel.

Hozzávalók 3 főre (vagy 2 nagyon éhesnek):
3 egész csirkecomb
1 csomag csirág (0,5 kg)
3 zöldcitrom leve és 2 reszelt héja
6 nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
friss tárkonylevelek

A combokat besóztam alaposan, majd a tepsiben mindent hozzáadva kézzel jól elkevertem a hozzávalókat. (A fokhagymagerezdeket csak félbe vágtam, a csirágok végein a fás részeket lepattintottam.) Fóliával lefedtem, 50 percig sütöttem olyan 180 fokon, aztán levettem a fóliát a tepsiről és visszatettem még megpirulni. (Ha nagyon nem lenne lé alatta, mikor levesszük a fóliát, kis vizet önthetünk alá, hogy ne égjen meg az alja és maradjon egy kis szaftja.)
Ha újkrumplikat is dobunk mellé, a köret is egykosszal megvan. A csirágot nem így szoktuk meg, de várakozáson felül finom volt így sülve, és az íze is hozzáadódott a csirkéhez. Mivel van szaft is alatta, rizzsel vagy bulgurral, kuszkusszal is remek, de a puliszka is jól illene hozzá.
Lehet citrommal is készíteni, de abból körülbelül csak a fele kell, mert sokkal savanyúbb, mint a lime.

2016. április 16., szombat

Zsidótojás (lengyeltojás)




Én még benne vagyok a tavaszi tojásőrületben... húsvét elmúla avagy sem, nekem még nagyon tavasz van, s tojásszezon.
Sokszor szembejött már ez a recept, de még soha nem készítettem. Kár volt. Az egyik legfinomabb krém, amit valaha ettem. És bár az eredetiben nincs medvehagyma, de most így a szezon végén elmondhatom: az egyik legjobb étel amibe medvehagyma kerülhet, az a zsidótojás - más néven lengyeltojás.
Az enyém nem annyira kóser, mert libazsír nem volt itthon, mangalicazsír viszont igen. Véletlenül se készítsük margarinnal (margarinnal semmit se ha lehet...) vagy vajjal, a zsidótojás zsírral tökéletes, krémes, finom. Rajongó lettem na. :)

Hozzávalók:
  • 6 főtt tojás
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma lereszelve
  • kb. 1/2 evőkanálnyi mustár
  • frissen őrölt bors (úgy meglehetősen)
  • kb. 2 púpos evőkanál liba vagy kacsazsír (nálam mangalica)

A tojásokat keményre főzzük, hideg víz alatt hagyjuk kihűlni, majd megtisztítjuk és villával vagy tojásvágóval összetörjük (lehet reszelni is). A hagymát lereszeljük. A tört tojásokhoz hozzáadjuk a zsírt, mustárt, hagymát, sót, borsot és krémesre keverjük. A zsír annyi legyen hozzá, hogy a tojás el tudjon teljesen vegyülni benne, vagyis krém állagot kapjon. Kóstoljuk, a só-mustár-bors-hagyma aránya dönti el, hogy igazán finom lesz-e. Hagyjuk hűtőszekrényben állni 2-3 órát, hogy összeérjenek az ízek.
Lehet díszíteni újhagymazöldjével és ahogy már említettem, a medvehagyma nagyon jó bele szezonban. Aki akarja, kevés pirospaprikával is színezheti vagy díszítheti.
Nagyon finom pirítóson újhagymával, retekkel, uborkával, paradicsommal, paprikával. Egyszerűen isteni.

2016. április 11., hétfő

Kıymalı Pide, Lahmacun (török pizza-félék)


De bármelyik illatot érezte is, Armanousht mindegyik egy-egy ételre emlékeztette, olyannyira, hogy ha kicsit hosszabban időzne itt, feltehetően képes lenne ételként érzékelni Isztambult. A város egy valódi torta volt: belül egy-egy réteg történelem, a teteje vastagon bevonva a nyugatiasodás krémjével, itt-ott bohém díszítésekkel meghintve, a széleire pedig befejezésként keleti szószba kevert reszelt modernség került.

(Elif Şafak: Az isztambuli fattyú)




Már többször készítettem, csak mindig vacsorára, és nem tudtam lefotózni. Sajnos egy erősen addiktív ételről van szó, mert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Amúgy a török konyha a szívem egyik csücske, zseniális ételeik vannak... Hát kérem a Kıymalı Pide és a Lahamcun a pizza: török módra.

Hozzávalók 4 darabhoz:
30 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 dl tej (elhagyható, csak ha van kevés maradékom a hűtőben, fel szoktam használni péksüteményekhez, kenyerekhez)
kb. 2 dl víz (amennyit felvesz a tészta)
1 evőkanál olívaolaj
1 mokkáskanál só
1/2 mokkáskanál kristálycukor 
A feltéthez:
30-35 dkg darált hús (bárány kellene, de az nálunk egyáltalán nincs, jó a marha- vagy sertéshús is, vagy vegyesen, de szárnyast nem javaslok, ízetlen ehhez az ételhez)
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 hámozott, darabolt olasz paradicsomkonzerv

frissen őrölt bors
1 teáskanál szumák (cserszömörce, el is hagyható, ha valaki nem jut hozzá, nekem a tesókám hozott Isztambulból :) )
1 teáskanál koriandermag mozsárban frissen őrölve
1 mokkáskanál kakukkfű
kevés római kömény őrölve (aki szereti, én nem vagyok oda érte) 
Végül, amikor megsült:
meglocsoljuk natúr joghurttal
és megszórjuk friss zöldhagymaszárral, petrezselyemzölddel (nyáron friss mentával is finom vagy korianderzölddel)

A tésztát megdagasztjuk (ne legyen túl kemény, de nagyon lágy sem), hagyjuk duplájára kelni.
Közben elkészítjük a feltéteket. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát üvegesre pároljuk az olajban, majd átsütjük rajta a darált húst fehéredésig. Fűszerezzük, hozzáadjuk a paradicsomot és hagyjuk rotyogni, míg elfővi a levét. Ezzel készen is van. A zöldhagymaszárat és petrezselymet felaprítjuk.
A tésztát négybe gombócoljuk, hagyjuk negyedórát kelni.
Begyújtjuk a sütőt és a legmagasabb hőfokon hagyjuk.
A tésztát kinyújtjuk és a tepsibe helyezzük. Megkenjük a darált hússal, aztán a tészta két végét összecsípjük, papucsot formázva. Kinyújtjuk a következő gombócot, a tepsibe tesszük, kenjük, formázzuk. (A tepsiben kell megkenni a darált hússal, mert ha nem így tennénk, lepotyogna róla a feltét, mikor megpróbáljuk átvarázsolni valahogy a munkalapról a tepsibe a pizzákat...)
Mehet a sütőbe, full hőfokra. Ez fontos, mert vékony a tészta és ha lassan sütnénk, nagyon kiszáradna. Igazából kemencében sütve lenne a legfinomabb, ugyanúgy, ahogyan a pizza is.
Mikor készen van, meglocsoljuk joghurttal, megszórjuk a friss zöldekkel.




Ha vegák is készítenék, az lenne az ötletem, hogy sült padlizsánnal helyettesítsék a húst. Szerintem nagyon finom lenne. A padlizsános verzióra én tennék friss és vékony paradicsomkarikákat is - akár sütés előtt, akár a sütés után.

A Lahmacun egy egészen vékony tésztás, szintén darált húsos változat. Vagy tárcsán, vagy kemencében sütik, otthon az asszonyok serpenyőben, jobb híján. A tésztája szintén kelt tészta (a fenti használható hozzá, de több darab lesz belőle, mert nagyon vékonyra kell nyújtani), és a húsfeltétet nem sütik meg, hanem csak nyersen fűszerezik, így kenik a jól kinyújtott tésztára, amivel aztán együtt sül meg.


2016. március 27., vasárnap

Foszlós kalács


Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.

(Benedek Elek)




Kelnek a kalácsok... :) Eddig nem igazán volt pontos receptem a foszlós kalácsra, mindig érzésre készítettem, ahogyan anyu is. Ő sem mérte soha, de tőle tanultam.
Ez a mennyiség szerintem éppenpont jó - öt lábosban kelesztettem - ennyi kalács húsvétkor szerintem simán elfogy, pláne négy, öt, hat tagú családoknál.


Hozzávalók:
  • 1 kg fehér liszt
  • 4 dkg élesztő
  • 5,5-6 dl tej (attól függ, a liszt mennyit vesz fel, én 5,5 dl-rel készítettem)
  • 1 teáskanál só
  • 8 dkg kristálycukor
  • 2 egész tojás
  • 2 tojássárgája
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • a kenéshez felvert egész tojás.

A langyos tejben elkeverjük az élesztőt. A lisztet összekeverjük a sóval és cukorral, hozzáadjuk az élesztős tejet, a tojásokat, sárgájákat. Dagasztjuk, míg szép simává válik, majd az olvasztott vajat is beletéve tovább dagasztjuk, míg a tészta felveszi a vajat és szép simává és hólyagossá válik. Arra figyeljünk, hogy ne dagasszunk túl lágy tésztát, mert akkor nem lehet szépen formázni.
Hagyjuk duplájára kelni, majd formázzuk. Én öt lábost béleltem ki szilikonos sütőpapírral, megteszi tökéletesen tortaforma helyett. (Csak arra vigyázzunk, hogy fémfülű edényt használjunk, vagy tortaformát.)
Lehet fonott kalácsnak is készíteni, lehet formába is tenni.
Formázás után megkenjük a tetejét a felvert tojással, hagyjuk még kelni, majd előmelegített,  180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük.
Ez a kalács ennyi cukorral olyan épphogy-édes. Készíthető édesebbre is, vagy akár sósan is, épp csak egy teáskanálnyi cukorral, akkor olyan szendvicskenyér-ízű lesz. Fűszerezhető is vaníliával, ánizzsal, mazsolával, citromhéjjal - bármivel. Csodás könnyű és foszlós. Olyan magas lett, mint egy panettone. :)) (Még jó hogy a sütőpapírból meglehtős'magas peremet hagytam körben.)





Azért is jó formába tenni ezt a tésztát, mert annyira könnyű, annyira lágy, hogy így megtartja a formáját. Sajnos lusta vótam, és a belsejéről nem csináltam fotót, pedig...




2015. szeptember 19., szombat

Paprikasaláta (zöldparadicsomsaláta) extrán


A lestyán csorba után sült csirkét, pirított krumplit tesznek az asztalra, és zöld paradicsomot, ecetesen. Ez vad savanyúság, amit mi nagyon szerettünk.

(Polcz Alaine: Két utazás Erdélyben)




Mivel kellően édes ennek a salátának a leve ahhoz, hogy a fanyar zöldparadicsomhoz is épp jó lehessen, ezért abból is készítheted a paprika helyett.

Hozzávalók 2 főre:
25 dkg paprika (csumája nélkül),
5 dkg fehér salátahagyma (1 kisebb fej),
1 kis gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál koriandermag mozsárban rusztikusra törve,
1 evőkanálnyi aprított friss tárkony,
1 evőkanálnyi petrezselyemlevél,
1 csapott evőkanál kristálycukor,
3 teáskanál 20%-os ecet (nekem most csak ez volt itthon, de helyettesíthető citromlével, balzsamecettel vagy almaecettel vagy verjus-vel is),
4 dl forróvíz,
1 mokkáskanál só,
1/2 evőkanál olívaolaj,
1/2 evőkanál tökmagolaj.

A paprikákat kicsumáztam és vékony karikákra vágva egy tálba tettem. A hagymát félkarikákra vágtam, a fokhagymát belereszeltem. Megsóztam és jól átkevertem, hogy a só mindenütt érje. Felaprítottam a tárkonyt, a petrezselyemszárakról letépkedtem a leveleket és mindkettőt a paprikához tettem, valamint a tört koriandert is.
A vizet felforraltam, a cukrot elkevertem benne, aztán a salátára öntöttem. Hozzáadtam az ecetet is, jól átkevertem, majd kóstoltam. Ilyenkor lehet pótolni, ha valami még hiányzik: ecet, só vagy cukor.
Végül az olajokkal meglocsoltam és hagytam kihűlni. Addigra épp össze is ért a saláta.

Mihez ajánlom? Grillezett húsokhoz elsősorban, mert elég karakteres saláta, majdnem olyan, mint egy jó salsa.
Pitakenyérbe töltött gyroshoz is jó kiegészítő íz-textúra lehet.
Natúr sült halhoz is remekül illik szerintem, vagy sült csirkéhez. De vadpörkölthöz is jól illene úgy hiszem.

2015. augusztus 8., szombat

Töltött burgonya spenóttal, fetával


Figyelj intuíciódra, belső hangodra, kérdezz, légy kíváncsi, azt lásd amit látsz, azt halld amit hallasz, azután aszerint cselekedj, amit igaznak gondolsz. Ezeket az intuitív erőket születéskor kapja a lélek. Az évek során hamu és üledék rakódhat rájuk, de ez még nem a világ vége, mert meg lehet őket tisztítani. Némi beavatkozással, csiszolással és gyakorlattal lényeglátó erőink újra eredeti állapotukba kerülnek.

(Clarissa Pinkola Estes)



Egyszerű kis töltött burgonya spenóttal, fetával. Finomabb lett volna, ha a krumpli végig a sütőben készül, de nagyon meleg van... így inkább előfőztem, és épp csak összesütni tettem be a forróságba. Az érett, édes, jóízű kerti paradicsomokból készült saláta pedig kifejezetten isteni volt hozzá.

Hozzávalók 2 főre:
90 dkg burgonya (ez nálam 4 nagyon nagy darab volt, de lehetnek kisebbek is),
20 dkg spenót,
15 dkg füstölt feta,
1 közepes-nagyobbacska fej salottahagyma,
só, frissen őrölt bors,
citromos kakukkfűlevélkék,
12 szép nagy levél fodormenta,
1 púpos evőkanál sűrű tejföl (vagy 3 evőkanál sűrű tejszín vagy tejszínhab! finom lágy és krémes lesz a töltelék tőle),
olívaolaj.

A burgonyákat megmostam, félbevágtam, a pultra sorakoztattam. Amelyik nagyon billegett, azt kissé megvágtam, hogy egyenes felülete legyen majd alul és megálljon, majd föltettem főni. Közben a hagymát apróra kockázva megdinszteltem egy kevés olívaolajon, aztán rádobtam a megtisztított, rusztikusan megvágott spenótot is. Fűszereztem kevés sóval (a feta sós!), frissen őrölt borssal, citromos kakukkfűvel és aprított friss mentával. Mikor összeesett a spenót, hozzákevertem a széttördelt fetát is.
A kész burgonyáról leöntöttem a forróvizet, óvatosan hideggel felöntöttem. Hagytam langyosra hűlni, majd kivettem a vízből, lecsepegtettem. A közepeket kivájtam és hozzákevertem a spenótos töltelékhez - amihez egy kevés tejfölt is tettem, hogy krémesebb legyen. A kiolajozott tepsibe sorakoztatott krumplikat megsóztam, kevés olajjal meglocsoltam és aztán a tölteléket betöltöttem, és a kész, töltött burgonyákat is meglocsoltam jócskán még olívaolajjal. Forró sütőbe tettem összesülni.
(Ne sajnáljuk az olajat, a burgonya nagyon száraz tud lenni nélküle.)
Közben elkészítettem a paradicsomsalit: paradicsom, apróra vágott kevés salottahagyma, só, olívaolaj, balzsamecet, bazsalikomlevélkék.

Ha előételnek készítenénk, akkor ez a mennyiség 6-8 főnek is elég.
Ha köretnek tálalnánk, akkor 3 főre való adag. Natúr, vajon sült halszelet mellé például kiváló és izgalmas, pláne ha kevés citromlével még meg is csepegtetjük.
Ez a töltelék cukkinihez is jó, akár főtt burgonyával, akár rizzsel, akár gerslivel vagy kölessel vagy bulgurral (kuszkusszal) dúsítva.

Ha nem lett volna íly hőség, a burgonyát félbevágom, sóztam volna és olívaolajjal meglocsolva, alufólia alatt sütöttem volna puhára, majd kikapartam vóna és betöltve a tölteléket, visszatettem volna jól megpirulni.

2015. június 3., szerda

Körözöttes pogácsa


Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.

Lao-ce



Készítettem múlt hét végén körözöttet házi kecsketúróból, de nem fogyott el. Úgyhogy ez ismét egy maradékhasznosítós recept. A körözöttben egyébként volt zsírdús tejföl is, egy kevés vaj is, így jó krémes-habos volt. A fűszerezése só, őrölt kömény, pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma és újhagyma volt. Ez került most a pogácsatésztába, ami ugyan nem hamuban sült, de azért pogácsa. :)

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
35 dkg kész körözött,
2 púpos evőkanál zsírdús sűrű tejföl,
6 dkg olvasztott vaj,
2,5 dkg élesztő,
1 dl langyos víz,
1 mokkáskanál kristálycukor.
A tetejére:
1 tojás,
reszelt sajt (20 dkg körülbelül)

Az élesztőt a langyos, cukros vízben felfuttattam, majd egy nagy kelesztőtálban a többi hozzávalóhoz hozzáadva tésztát gyúrtam, amit letakarva hagytam duplájára kelni. Lisztezett deszkán kinyújtottam, megkentem a felvert tojással, megszórtam a reszelt sajttal és kiszaggattam. Előmelegített sütőben, 180 fokon készre sütöttem.
Ha elkészítitek, egy pohár habzó, jó hideg sört javallnék melléje. :)
Tipp: mivel én nagyon szeretem a köménymagot - így utólag, kóstolás után - megállapítottam, hogy megszórhattam volna a tetejét még egész magokkal, akkor lett volna még finomabb. Majd legközelebb. Lesz, mert az egyik legjobb ízű pogácsa, amit valaha sütöttem.

2015. május 28., csütörtök

Barbecue csirkeszárnyak


Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
                                                                                     Fodor Ákos




Szombatra napsütést ígért az időjós, lehet végre szabadban lenni s enni. Ez járt ma a fejemben, mikor bevásároltam a piacon délelőtt... A barbecue egyébként nem grillezést jelent, annak épp az ellenkezője. A húsokat - általában nagy darabokat - hosszan és lassú parázson sütik órákon át, így omlós lesz és jó füstös aromájú. A csirkeszárny nem épp barbecuehoz való, de én most sütőben készítettem és valójában csak a pác miatt nevezem barbecue csirkeszárnyaknak. A füstös ízt ez esetben, a szabadtéri sütés hijján a füstölt pirospaprika adja, már ha valaki hozzájut ilyen isteni piros porhoz.
Ez a pác nem csak csirkeszárnyhoz jó, hanem oldalashoz is, tarjához is, vagy marhahúsokhoz is. A valódi barbecuenál a pácot csak a vége felé érdemes a húsra kenni, mert különben nagyon megéghet, vagy kicsit hígabbra kell készíteni, és a megsült natúr hús mellé kínálni szószként.

Hozzávalók 20 db csirkeszárnyhoz:
5 gerezd fokhagyma,
1/2 fej vöröshagyma (közepes hagymának a fele),
1 teáskanál csilipehely,
1 púpos teáskanál koriandermag,
1 csapott teáskanál köménymag,
1 csapott teáskanál füstölt pirospaprika (ha van, ha nincs, akkor sima),
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
2 evőkanál mustár,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
3 dkg olvasztott vaj,
1 evőkanál balzsamecet,
1 evőkanál szójaszósz,
só,
3 evőkanál víz.

A vöröshagymát és fokhagymát nagyon apró kockákra vágtam, a koriander- és köménymagot mozsárban megtörtem, úgy kevertem a többi hozzávalóhoz. Jó sűrű krém lesz belőle, ami szépen megmarad a husikon. A nagy gáztepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral - érdemes, mert a cukros máz különben iszonyúan rá tud égni a tepsire - , és egybehalmoztam középre a szárnyakat, ráöntöttem a mázat, majd minden szárnyat jól megforgattam benne.
Előmelegített, 180 fokos sütőben 40-50 percig sütöttem.


2015. május 21., csütörtök

Ouarka / Warqa tészta (arab)


Troppauer úgy nyelt le egy falatot, hogy kis híján megfulladt:
- A verseim! - kiáltotta azután kétségbeesetten.
- Megvannak - mosolygott Yves -, csak átolvastam őket.
- És milyenek, ha szabad érdeklődnöm?
- Kitűnőek! Különösen a „Szahara álomvilágában merengek” című.
- Az véletlenül jól sikerült... - mormolta Troppauer, és lenyelt egy keménytojást egészben.

Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség



Hogy őszinte legyek, ez a találkozás a véletlen szülötte volt. Valami egész mást kerestem tegnap a jutyúbon. Kis nyomozás és arab szövegek guglifordítása után kiderítettem, mi is ez a tünemény. Úgy hívják hogy ouarka vagy másnéven warqa tészta, és tulajdonképpen a filo tészta egy változata. Ami pedig a rétestészta egy változata ugye. Leginkább utcán vagy piacokon készül, mesteri ügyes kezek és nagy rutin kell hozzá. A nevét ha jól értettem, egy fa leveléről kapta, ami ilyen leheletvékony és áttetsző, mint ez a finomság.



De ahogy az lenni szokott - gondolom én - az arab háziasszonyok kitalálták a házi verziót, amit én ki is próbáltam és jelentem: műxik. :)
Aki kedveli az ázsiai konyhát, annak is ajánlom, mert hasonló a tavaszi tekercs tésztájához, csak az rizslisztből készül, ha jól tudom. Tehát eléggé elterjed a világ tőlünk keleti és déli felén.
A megadott mennyiségből nekem 10 darab lett (elég nagy a teflonserpenyőm).

Hozzávalók:
10 dkg liszt,
2 dkg kukoricakeményítő,
só,
1,5 dl víz (nekem kicsit még tennem kellett hozzá, mert túl sűrűnek találtam a tésztát és úgy lett jó, gondolom ez is lisztfüggő, mennyi vizet vesz fel).

A hozzávalókat csomómentesen eldolgozzuk, a serpenyőt kis lángra tesszük és ecsettel körülbelül 2 réteg tésztát kenünk szét palacsintaszerűen. Én nem tettem vízgőz fölé a serpenyőt, tökéletesen sült így is.
Ahogy készen van a tészta, egyből olajozzuk, úgy tesszük őket egymásra és le is takarjuk nylonnal, mert nagyon gyorsan szárad.
Bármivel tölthető, akár édes, akár sós töltelékkel. Vágható csíkokra, azokból kis háromszögek alakíthatók a töltelék köré. Lehet sütni sütőben vagy bő olajban vagy így szárazon serpenyőben, ahogy én is készítettem. Tehát ugyanúgy használható, mint a rétestészta.




Én most a legegyszerűbb és leginkább kéznél lévő dologgal próbáltam ki: ütöttem bele egy tojást, házi harissával megízesítettem, kevés újhagymazöldet szórtam rá és negyedbe hajtottam. Mennyei ropogósra sült a tészta, mikor készen lett. Meglocsoltam olívaolajjal, olajbogyóval, paradicsommal, csilivel ettem.




2015. április 22., szerda

Skót tojás


- Ügyesen főzöl - ismerte el.
- Nincs ebben semmi boszorkányság, csak odafigyelve, érzéssel kell csinálni. Ennyitől is egészen más lesz az étel. Hozzáállás kérdése. Ha a dolgokat igyekszünk szeretettel csinálni, többnyire engednek nekünk és hagyják magukat szeretni.

(Murakami Haruki)




Tudom, húsvét mán rég elmúla, de nem baj, ötletnek mindenképpen és mindenkor jó. Skót tojás, bár nem az "eredeti". Azt még bundázzák is, és bő olajban sütik. Valamint eredetileg kolbászhússal készült, vagyis nyers, kész kolbásztölteléket tettek a főtt tojás köré. Ez most darált húsból készült, nincs bundázva sem és kevés olajban sütöttem.

Hozzávalók 4 főre:
16 db jércetojás (kisebb, mint a normál tojás, olyan 3/4-e körülbelül méretre),
80 dkg darált hús,
20 darab medvehagymalevél,
15 dkg vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
2 tojás,
1 csapott evőkanál mustármag,
4 szem szegfűbors,
reszelt szerecsendió, frissen őrölt bors,
1 csipet cukor,
só,
a sütéshez olaj.

A jércetojásokat keményre főzzük. A darálthúst egy nagy tálba tesszük, és a vöröshagymát, fokhagymát hozzáreszeljük. A mustármagot és szegfűborsot mozsárban porrá törjük. A medvehagymát apróra vágjuk, és a fűszerekkel, a 2 tojással együtt a keverékhez adjuk, és összedolgozzuk az egészet. A tojások köré gombócba formáljuk a darált húst. Egy nagy serpenyőbe kevés olajat öntünk és közepes lángon megsütjük a gombócokat.

Salátával tálaljuk. Mivel volt bőven tormakrém maradékom, majonézt és tormakrémet összekevertem, és ezzel a mártással együtt kínáltam.
De remek lehet főzelékek feltétjeként is.

2015. március 17., kedd

Csőben sült karfiol "rakott krumpli" módra


Írok, ahogy ő is írt, mert az emlékezet gyönge, és egyetlen emberöltő túlságosan rövid, túl gyorsan lepereg ahhoz, hogy észrevegyük az összefüggéseket, fölmérhessük a cselekedetek következményeit; hiszünk az idő fogalmában, a jelenben, a múltban és a jövőben, pedig lehetséges, hogy minden egyszerre történik, ahogy a három Mora nővér mondta, akik minden idők szellemeit egyszerre tudták látni a térben.

(Isabel Allende: Kísértetház)




Az ötletadó Chef Viki istenien kinéző burgonyakörete volt. No meg az, hogy hetek óta vágyam egy jó kis rakott krumplira, de ugye böjt van és nálunk a fincsi házikolbász kihagyhatatlan belőle. De a hűtőszekrény rejtekén rejtegettem egy kis fej karfiolt is én...

Hozzávalók 2 főre fulljóllakásig vagy 3 főnek egy jó leves után:
60 dkg burgonya (lehetőleg kiflikrumpli, és tisztítva ennyi),
40 dkg karfiol rózsáira szedve (tisztítva ennyi),
5 db főtt tojás,
5 dkg olvasztott vaj,
3 dl tejszín (én 3,8-as tejjel készítettem, mert az volt a hűtőben),
fél marék medvehagyma,
2 újhagyma zölddel együtt,
só, frissen őrölt bors,
kakukkfű,
1 teáskanálkányi méz (kóstoljuk),
1 evőkanál mustár,
10 dkg reszelt, olvadós sajt.

Az az igazság, én előfőztem a burgonyát is, a karfiolrózsákat is, így gyorsabbnak és biztosabbnak tűnt a kellően krémes, lágy állag elérése. Tehát a krumplit hámoztam, majd jó vékony karikákra szeltem és föltettem enyhén sós vízbe főni. (Főzhetjük hajában is, ahogy a normále rakott krumplinál szokás, csak én siettem.) A karfiolrózsákat úgyszintén, valamit a tojásokat is. Míg főttek, elkészítettem az öntetet: összekevertem a tejet, az olvasztott vajat, mézet, fűszereket, apróra vágott új- és medvehagymát, mustárt.
Egy tűzálló tálat kivajaztam. Alulra került a burgonya, rá a tojáskarikák, erre a karfiolrózsák, majd meglocsoltam az öntettel. Végül reszelt sajttal borítottam az egészet. Előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.
Isteni, és az a jó benne, hogy nem besameles, mert hogy őszinte legyek, nem kedvelem e híres mártást. Csak azokban az ételekben használom amikben nagyon muszáj, és akkor is nem túl sűrűre készítem és minimális mennyiséget adok az adott fogáshoz. (lasagne, muszaka)
Egy szó mint száz, nagyon fincsi lett, és hagyományos ecetes-sós-cukros lével tálalt fejes salátával igazi tavaszi fogás.


2015. február 22., vasárnap

Kelkáposztás pitetorta


Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.

~ Fodor Ákos



Laktató. Mennyei. Húsmentes. Kelkáposztás pite, medvehagymával! Valójában inkább torta. De igaziból csak csőben sült kelkáposzta, tésztakéregben. A költői kérdésére válaszoltam, jelesül: Minek nevezzelek? Az ízt csak a kóstolás után tudod úgyis csak meg. :)
Egy biztos: még azok is szeretni fogják, akik amúgy nem rajonganak a kelkáposztáért.

Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához, vagy egy 26-os laposabb piteformához:
a tésztához:
20 dkg liszt,
12 dkg hideg vaj,
1 tojás,
1/2 mokkáskanál só,
4 evőkanál hideg víz.
A töltelékhez:
1 kis fej kelkáposzta (35-40 dkg-os),
2 dkg vaj,
1 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
1 evőkanálnyi majoránna,
1 citrom reszelt héja,
kevés citromlé ízlés szerint,
egy maréknyi friss medvehagyma,
1 tojás,
2 dl tejföl,
20 dkg trappista sajt,
12 dkg füstölt feta sajt,
2 evőkanálnyi zsemlemorzsa.
A legtetejére:
1 dl tejföl kevés vízzel higítva, annyira, hogy csurgatható legyen,
1 tojás.

A lisztet keverjük el a sóval és morzsoljuk el a kockákra vágott hideg vajjal, majd adjuk hozzá a tojást, a vizet is. A vízzel óvatosan, annyi kell csak, hogy összeálljon és enyhén lágy legyen a tészta. Ne dolgozzuk nagyon ki a tésztát, mert akkor lesz ropogós, ha épp csak összeállítjuk. Tegyük folpackba és hűtőbe, míg elkészítjük a belevalót.
A kelkáposztát vékonyabb csíkokra vágjuk.A fokhagymát nagyon apró kockákra, és megfuttatjuk egy nagy serpenyőben a felolvasztott vajon. Vigyázzunk, ne égjen meg. Hozzáadjuk a kelcsíkokat, kevés vizet öntünk alá. Hogy össze tudjon esni. Fűszerezzük, de egyenlőre csak sóval (óvatosan, mert a sajtok is sósak!), borssal, majoránnával. Hagyjuk addig rotyogni, míg rendesen összeesik a kel és elpárolódik alóla a víz is. Tegyük félre hűlni. Keverjük el a tejfölt a tojással, adjuk hozzá a trappistát reszelve, a fetát darabokra tördelve.
Gyújtsuk be a sütőt 170 fokra. A tortaformát vajazzuk ki, a tésztát nyújtsuk olyan nagyságúra, hogy a formán körben oldalt is legyen tészta. Elég magasan, mert sok a töltelék. Béleljük ki a tésztával a formát, az alját szórjuk meg zsemlemorzsával. (Így tán kevéssé ázik el a tészta.)
A töltelékhez miután kihűlt, keverjük hozzá a tojásos-sajtos keveréket is, adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát is, reszeljünk bele citromhéjat is, és kevés lével ízesítsük is. Kóstoljuk meg.
Ha jó  a töltelék, öntsük a tésztába. Kissé nyomogassuk le, hogy homogén legyen a teteje. Külön keverjünk el 1 deci tejföllel egy tojást (kevés vízzel higítva) és csorgassuk a tetejére. Medvehagyma levelekkel díszítsük.
Háromnegyed órán át süssük az előmelegített sütőben.
Mikor kivesszük, hagyjuk a formában langyosra hűlni, hogy a töltelék kissé megszilárdulhasson. Finom langyosan is, kihűlve is.
Egy jófajta száraz fehérbor abszolút kívánkozik hozzája, vagy valamilyen finom sör.



2015. február 12., csütörtök

Havana szendvics

Nagyon meggondolandó
kivel fekszel egy ágyba
milyen az ottelója
milyen a muskotálya
milyen legyen a padló
milyen legyen a szék
mire az ember lánya
leteszi mindenét
a jersey blúzt a szoknyát
a bugyit kombinét
nagyon meggondolandó
milyen legyen a szája
a mosolya a bokája
a pihéje a bája
milyen legyen az utca
ami hozzá vezet
milyen legyen a város
a kert a kerület
lesz-e szemében őrült
lángolás amitől
fölgyullad a világ is
ha a lány nekidől
Nagyon meggondolandó
mert aztán ott a lány
magában a szobában
meztelenül csak áll
szedegeti a cuccát
gyönyörű rongyait
meztelen köldökével
világokat vakít
kapkodja visszavenni
a szoknyát a tüdőt
szapora lélegzését
milyen volt azelőtt
nagyon meggondolandó
kit hogy lehet szeretni
milyen legyen az arca
milyen legyen a szék
mire az ember lánya
leteszi mindenét
milyen az íze szája
emléke muskotálya
a poharában a bólé
az üvegében a sörlé
az asztalán a sercli
mert van ahonnan többé
már nem lehet magunkat
sohasem visszavenni.

(Gyurkovics Tibor)




Hoztam pár autentikus amcsi sajtburgert. (köszönetem Ildinyónak! :) ) Megnéztük emberemmel a Séf című filmet, ami amúgy nem tetszett, viszont remek zenéje van. Szóval hoztam a szendvicseket és a zenét. Mondjuk Valentin napra, mert a szívecskéket és édességeket inkább a nők szeretik, ellenben ha férfiembernek akarunk kedvezni, azt például egy ilyen remek hamburgerrel megtehetjük... tutira jobban fog örülni neki, mint rózsaszín muffinoknak, macaronoknak és röpködő Cupidóknak.

Tehát a filmbéli Havana sajtburgerhez kell:

fehér bagett
vaj
sült sertéslapocka vagy tarja
marhahúspogácsa ( hamburgerpogácsa)
sajt
vékonyra szelt füstöltsonka
ecetes uborka
mustár

Megsütjük a sertésszeleteket, sóval fűszerezzük (vagy ahogy tetszik). Kisütjük a hamburgerpogácsákat is (darált marhahús, só, bors, nagyon apróra vágott vöröshagyma, 1 tojás). Felszeljük a savanyú uborkákat is.
A bagett két végét levágjuk, aztán harmadoljuk. A darabokat hosszában félbevágjuk. Belsejüket megvajazzuk és megpirítjuk. Megkenjük mustárral, belerétegezzük a hozzávalókat. Rátesszük a tetejét is, majd ismét vajazzuk, de most kívülről. Úgy pirítjuk meg, hogy jól lenyomjuk például egy lábos aljával, míg sül. Megfordítjuk, vajazzuk és ezt a felét is megpirítjuk.

Csini darab lesz. :) Jó étvágyat hozzá & élvezzétek főzés közben a mjúzikot is, mert zseniálisan jó.
Happy Valentine!




2015. február 1., vasárnap

Narancssaláta csilizselével, sajttal

– Akar dolgozni?
– Nem.
– Miért?
– Elvesztettem a meggyőződésemet.
– És ez mitől jön?
– Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
– Azelőtt dolgozott?
– Nem, de hiányzott az elhatározás.
 (Rejtő Jenő)




Nagyon szeretem a sajtokat. Nyáron főleg paprikával, paradicsommal, fügével, eperrel; télen naranccsal például. Mert a salikat is nagyon szeressem: alig munkával is pazar lakoma.
Ez egy friss fehér sajt, hasonlít kissé a fetára, de nem olyan krémes, morzsásabb állagú, enyhén sós. Salátákhoz nagyon passzolós.
Ami most alkotja a képen látható szín- és ízkavalkádot: narancs, lilahagyma, édes-savanyú csilizselé, sajt, napraforgócsíra. Ami még rákerült: némi só, olívaolaj, és a nyáron készített málnaecetem. Pazar. Előételnek is, akár egy könnyű vacsinak is.

Ázsiai verzió: narancs az alap szintén, elbírna egy kevéske a szójaszószt is, pluszban ráőrölt szecsuáni borsot, napraforgócsíra helyett szójacsírával vagy friss korianderzölddel is remek lenne. Olívaolaj helyett szezámmag-olajjal vagy mogyoróolajjal. A sajtot pedig lecserélném tofura. Akár füstöltre, akár natúrra. A csilizselé mindenképpen maradna, és rizsecettel savanyítanám.


2015. január 5., hétfő

Fetás-burgonyás BUREK



A mélységes magányban találom meg azt a nagylelkűséget, amely igazán szeretni tud.

(Thomas Merton)




Nohát... ma ráértem, meg olyan szürke, maszatolós idő is volt... szóval kedvem lett valami "lassanfinomat" alkotásához.
A burek az egész Balkánon nagyon kedvelt étel. Tésztája a mi rétesünkéhez hasonló. Bár még soha nem próbáltam házilag nyújtani - bevallom, elrettentett, hogy óriási asztalon óriásira kell kihúzni -, ma mégis belevágtam. Mert láttam videókat, hogyan készül a burek. Kisebb gombócokat csinálnak a rétestésztából, így már nem tűnt oly rémisztőnek. Ráadásul kóstoltam Görögországban és isteni finom volt, tehát úgy gondoltam megéri a kísérletezést. Ez most krumplis-fetás-tejfölös. De bármivel tölthető, úgyanúgy, mint a rétes. Nem lett elsőre tökéletes, de nem adom fel, mert még így tökéletlenül is mennyei. :)
Kicsit szakadt-lyukadt, de a bureknél ez nem olyan nagy gond, mert sok réteg kerül egymásra.

Tehát készítettem rétestésztát 40 dkg lisztből, 1 tojásból, 1 csapott teáskanál sóból, 1 evőkanál olívaolajból, és 2,5-3 dl vízből valamint 1 teáskanál ecetet is adtam hozzá. Ez alapján készült a tészta:



Amit nyolc kis gombócban hagytam pihenni.
A töltelék csak annyi, hogy 2 kisebb krumplit megfőztem, kissé összetörtem. Kb. 12 dkg fetasajtot összemorzsoltam, plussz tejföl. És 10 dkg vaj olvasztva, plussz olívaolaj. Kenni kell, minden réteget, meg amúgy is úgy könnyű kihűzni, ha megfelelően vajas-olajos a tészta.
Aztán jött a nyújtás. Persze a pörgetés részt kihagytam, zsonglőrként még nem szerződtetnének... :)
Minden második rétegbe tettem kevés krumplit, fetát és kissé megcsorgattam tejföllel.



Úgy nyújtottam, ahogy a filmben: a tiszta konyhapultot vajaztam-olívaolajoztam, és azon dolgoztam. Nem olyan ördöngős. Legközelebb kipróbálom a hagyományos rétesformát: kis csigákba tekerem a tölteléket és majd úgy teszem a kerek formába, mint a tekeredő kígyót, szerintem úgy elsőre egyszerűbb.
Körülbelül 25 perc kell neki olyan 180 fokos sütőben. Mennyei. :)
És olcsó. Ez négy főre elég egy kiadósabb leves után. A sütőtál átmérője egyébként 25 cm-es.



A tojás nélküli filo-tészta nem ugyanez. Nm lehet ilyen vékonyra húzni, csak sodrófával kinyújtani. Én maradok ennél a tojásos-ecetes rétestésztánál.

2014. november 26., szerda

Csokis-narancsos kalácspuding


Isten segítsen felfelé, lefelé magam is elboldogulok.

(szomáli közmondás)




Sütöttem pár napja kalácsot, de szép nagyra sikeredett, úgyhogy maradt belőle. Mi ilyenkor a teendő? Hát kalácspudingot kell varázsolni belőle. :)

Hozzávalók:
30 dkg szikkadt kalács szeletekre vágva,
4 dl tej,
3 tojás,
12 dkg porcukor,
csipet só,
narancslekvár,
fél marék mazsola,
5 dkg dió,
fél marék tortadara,
5 dkg vaj.

A hozzávalók egyébként nem kőbe vésett adatok, mert hát annyiból gazdálkodjunk, amennyi maradék van. Tehát.
A kalácsszeleteket megkentem narancslekvárral. A tűzálló tálat kivajaztam, a maradék vajat felolvasztottam.
A diót durvára daráltam és összekevertem a mazsolával és a tortadarával. Rétegekben tettem a tálba (2 réteg lett), a tetejüket megszórtam a dós-mazsolás-tortadarás keverékkel. A tejet a felolvasztott vajjal, a tojás sárgáival, csipet sóval, és kb. 4 dkg porcukorral összekevertem. Ráöntöttem a szeletekre és előmelegített sütőbe tettem (180 fokra körülbelül) cirka 15 percre. Közben a fehérjét fölvertem a maradék porcukorral, de úgy, mint mikor habcsókot készítünk: vagyis mikor már viszonylag kemény volt, kanalanként hozzáadagolva vertem tovább, hogy szép kemény, jól formázható legyen. Kivettem a pudingot és rákentem a habot, majd visszatettem még pár percre, míg kissé megsült a hab is a tetején.
Hát mit mondjak? Isteni. :) (De nem fotogén...)


Finom melegen is, hidegen is. Egy gazdag leves után tökéletes fogás, de  menüsor végére is beilleszthető. Imádom a kalács (kenyér) pudingokat na. Egyébként fehér toastkenyérből is tökéletes. Ó, és egy-egy gombóc vanília vagy csokifagyival sem rossz ötlet megkóstolni. :)

2014. október 12., vasárnap

Zalai sültpaprika


Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség, ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok, mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság.

(Isabel Allende) 




Azt hiszem mondhatom, hogy ez egy zalai tájétel. Errefelé sokkal többször készítik, mint a lecsót - főleg így ősszel, mikor beérnek a mindenféle színű és formájú, vastaghúsú kerti paprikák. Arra gondoltam, ebben az indián nyárban nem is lehetne mediterránabb ételt készíteni.

Én Ilonka nénitől tanultam, aki zalai volt és a bérmakeresztanyám, és úgy tudott sütni-főzni, mint senki más a világon. Mindent nagyon finoman és jól készített, mégis, gyerekkori emlékeimet róla csodás sült paprikájának íze-illata lengi be. Sosem felejtem el... Emlékszem mindig terülj-asztalkám volt nála, ha látogatóba mentünk: sültek és rántott husik, húsleves, pörkölt, rétes, sütik, szóval minden földi jó. De az első kérdésem mindig az volt: ugye van sült paprika is? :) Sokáig kísérleteztem, míg hasonló ízű lett az emlékeimben élő Ilonkanéni-paprikához az általam készített. Ő zsírral sütötte, én jó minőségű olajjal csinálom. Az eredmény természetesen nem lett teljes, hiszen az étel lényege sohasem az alapanyagokban van, hanem annak lelkében, aki készíti.

Hozzávalók: paprika, vöröshagyma, olívaolaj és só. A paprikát mosom, darabolom (nem szabad apróra, hanem jó nagy, rusztikus darabokra kell vágni), a vöröshagymát fölkarikázom, nem túl vékony kis karéjocskákra. Arányaiban körülbelül: 6-8 normál méretű paprikához egy nagyon nagy fej vöröshagymát használok. Olívaolajat teszek a serpenyőbe (4-6 evőkanálnyit szóval nem sajnálom), aztán együtt a hagymát a paprikával már sütöm is. Természetesen megsózva. Nem párolom, hanem nagy lángon sütöm. Közben persze sűrűn meg is kevergetem, rázogatom, hogy mindenhol egyenletesen piruljon.  Úgy cirka öt perc alatt elkészül. A titka az, hogy nem szabad a zsiradékot sajnálni alá. És hogy tényleg karamellizáltra kell sütni. Valamint a fóliás, szinte csak vizet tartalmazó idényelőtti paprikából egyáltalán nem lehet megcsinálni, csakis a nyár végén-ősszel beérett kerti, feszeshusú színes paprikákból. Egyszerű, gyors, kalóriaszegény, olcsó és isteni... Felvert tojással laktatóbb. Friss házikenyér, illatos, színes sült paprika, habzó sör vagy egy pohár fröccs... Kell ennél több?! Egyszerűen imádom.




Ha "dizájnosabbra" veszem a figurát, még feta sajtot is szoktam a tetejére tördelni tálaláskor. (A natúr változatéra, nem a tojásos paprikára.)
Ha pedig van maradék, néha készítek hozzá egy fokhagymás-hagymás paradicsom-alapot, amit szintén erőteljesen sütök, s mikor az elkészült, összerottyantom a sült paprikával. Így egyféle lecsókülönlegesség lesz belőle.

A sült paprika egyébként szobahőmérsékleten is kitűnő, ezért svédasztalos fogásnak is tökéletes. Sőt salátának is átvarázsolható, némi balzsamecet szükséges csak rá.

2014. szeptember 27., szombat

Citromos rizs



– Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr?
– Igen – mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát.
Erre sírva fakadtam.

(Émile Ajar: Előttem az élet)



Egy különlegesebb köret. Nagyon jól illik indiai vagy arab ihletésű ételekhez. Most egy paradicsomos, fűszeres, csicseriborsós-lencsés fogáshoz készítettem.
És hát, nekem bármi jöhet, ha citromos. Még a rizs is amit magában egyáltalán nem szeretek.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg hosszúszemű rizs,
2 evőkanál tisztított vaj,
só,
1 teáskanál koriandermag,
1 teáskanál mustármag,
1 csapott teáskanál kurkuma,
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 citrom héja
és kb. 1/2-1 citrom leve.

A koriander és mustármagokat mozsárban kissé megtörtem, nem nagyon, csak rusztikusra. A tisztított vajat fölmelegítettem és a kétféle fűszert kissé átpirítottam benne, úgy jó, ha kissé pattog, serceg. Hozzáadtam a megmosott, lecsöpögtetett rizst és addig sütöttem állandóan kevergetve, míg a rizsszemek elváltak egymástól, pergősek lettek. Felöntöttem dupla mennyiségű vízzel, sóztam és a másik két fűszert ( kurkuma és gyömbér) is hozzákevertem. Fedő alatt főztem forrástól számítva kb. 10-15 percig kis lángon, majd lezártam alatta a tüzet, de hagytam még fedő alatt egy jó negyed óráig. Végül fogyasztás előtt hozzákevertem a citrom reszelt héját és ízlés szerint a levét is. Attól függ, mennyire savanykásan, citromosan szeretjük, kóstolni kell.
Tálaláskor díszíthetjük zöldfűszerekkel: petrezselyemmel, koriander- vagy mentalevelekkel.


2014. július 28., hétfő

"Suppli al telefono"


Az élet nagy problémáit nem lehet megoldani, túl kell élni.

(Carl Gustav Jung)



Egyszer messzi-messzi rég, egy távoli időben maradékhasznosítás gyanánt jött az ötlet... Azóta rendszeresen készítem, de csak nemrég óta tudom hogy Itáliában is népszerű. Olasz neve arra utal, hogy az olvadt sajt telefonzsinórhoz hasonlatosan nyúlik és köti össze a két félgombócot, mikor kettétörjük vagy harapjuk. (A név még abból a messzi-messzi galaxisból származik, ahol még volt madzagja az telefonoknak.)

Hozzávalók 14-16 gombóchoz:
2 adag maradék főtt rizs (az enyém most extrándúsan petrezselymes),
14-16 db minimozzarella vagy ugyanennyi 1,5-1,5 centis kockákra vágott trappista vagy más olvadós sajt,
5 db olajban eltett aszalt paradicsom,
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó,
1 tojás.
A panírozáshoz:
liszt,
tojás,
zsemlemorzsa,
a sütéshez bő olaj.

A maradék rizst elkevertem egy tojással, az apróra vágott aszalt paradicsommal és a kapribogyókkal. Gombócokat formáltam úgy, hogy a közepükbe egy-egy kocka sajt került. (Mozarellával is nagyon jó, de most nem kaptam a piacon abból a fincsi kimértből...) Igyekeztem jól összenyomkodni a rizst, hogy rendesen összeálljon a gombóc. Szokásos módon paníroztam: liszt, tojás, zsemlemorzsa. Bő olajban kisütöttem, papírtörlőre szedtem ki.
Önmagában is nagyon jó, de fejes salátával, paradicsomsalival vagy joghurtos uborkasalival is remek. Készíthetünk hozzá egy egyszerű paradicsommártást is, azzal is nagyszerű. A rizst tetszés szerint fűszerezhetjük, bármi adható hozzá, szóval jól variálható kis finomság.
Ha túl híg lenne a tojással a massza, kevés lisztet vagy szitált zsemlemorzsát adhatunk hozzá, hogy jobban összeálljon.