A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 5., vasárnap

Santa Claus grog

 .

Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!

(Zeke László)




Ne felejtsétek el ma kipucolni a csizmákat és este kitenni az ablakba! Akár hisztek a Mikulásban, akár nem.  Mert tudjátok, az nem úgy van, hogy hiszem ha látom. Hanem úgy, hogy ha hiszel, akkor látod is! :)
Sz'val, ha mégis összefutnátok, ezzel a forró itallal megkínálhatod.

Mikulás grogja (2 főre):

2 tojássárgája,
2 teáskanál vaníliás cukor,
4 cl rum,
3 dl narancslé,
1 adag espresso kávé,
és egy csipetnyi őrölt fahéj vagy szerecsendió.

A tojás sárgáit keverd ki fehéredésig és habosra a cukorral. Forrald föl a narancslevet a rummal és a kávéval, majd állandó keverés mellett öntsd hozzá a forró rumos kávét a kikevert tojások sárgájához. Azonnal kínáld, egy csipet fahéjjal vagy szerecsendióval megszórva az ital tetejét. Csirio!



2010. október 26., kedd

Puncs Halloweenra


-->
Virginia belépett az ajtón, mert meg akarta kérni, hogy tűzze össze a szoknyáját. Legnagyobb meglepetésére azonban ki más volt ott, mint maga a canterville-i kísértet! Az ablak mellett ült, és elnézte, mint repül a szélben a sárguló fák pusztuló aranya, s mint táncolnak a barna levelek a fasorban. Fejét a kezére támasztotta, és egész testtartása végső csüggedést árult el. Valóban olyan nyomorultan és szánalomra méltóan festett, hogy a kis Virginia, aki először el akart szaladni, hogy szobá­jába zárkózzék, megszánta, s elhatározta, hogy megvigasztalja és kedvre deríti. Oly könnyű volt a járása, és oly mélységes a kísértet bánata, hogy nem is vette észre a leányt, míg az meg nem szólította.
- Nagyon sajnálom magát - mondotta -, de öcsikéim holnap reggel visszamennek Etonba, és akkor, ha jól fog viselkedni, senki sem fogja többé bántani.
- Abszurdum azt kívánni tőlem, hogy jól viselkedjem - felelte a kísértet, s megdöbbenve nézte a kedves kis leányt, aki meg merte őt szólítani -, teljes abszurdum! - Nekem az a köteles­ségem, hogy csörgessem a láncaimat, nyöszörgéseket hallassak a kulcslyukakon keresztül, és éjfélkor bejárjam a házat - ha ezt érti rossz viselkedésen. Az én létezésemnek nincs más értelme.
- Egyáltalán nincs értelme az ilyen létnek, és maga jól tudja, hogy milyen gonosz volt életében. Umney asszonyság elmesélte nekünk érkezésünk első napján, hogy ön meggyilkolta a feleségét.
- Igaz, beismerem - szólt a kísértet dacosan -, de ez tisztán belső családi ügy, és senkinek semmi köze hozzá.
- Nagyon csúnya dolog, bárkit is megölni - szólt Virginia, akit néha csókolni való puritán komolyság fogott el, melyet valamelyik New England-i ősétől örökölhetett.
- Ó, gyűlölöm az absztrakt morál olcsó szigorúságát! A feleségem csúf teremtés volt, sohasem keményítette ki rendesen a kézelőimet, és semmit sem értett a főzéshez. Egyszer éppen egy nagyszerű szarvasbikát terítettem le a hogleyi erdőben, egy pompás gímet, és tudja, hogy mit tálalt föl nekem belőle? Ámbár, hagyjuk ezt, úgysem lehet már rajta segíteni, azonban mégse tartom valami szép dolognak, hogy az asszony bátyjai halálra éheztettek csak azért, mert megöltem a nővérüket.
- Halálra éheztették? Ó, kedves kísértet, azaz Sir Simon, azt akarja talán mondani, hogy éhes? Van egy vajas kenyér a kosárkámban. Parancsolja?
- Nem, köszönöm, én már rég leszoktam az evésről; mindamellett nagyon kedves öntől. Való­ban nagyon szeretetreméltó, nem olyan, mint kiállhatatlan, durva, közönséges és becstelen családjának többi tagjai.
- Hallgasson! - kiáltotta Virginia, és lábával toppantott -, maga a durva, kiállhatatlan és közönséges, ami pedig a becstelenséget illeti, nagyon jól tudja, hogy ki lopta ki a festékes dobozomból a színeket, hogy visszakenje azt a nevetséges vérfoltot a könyvtár padlójára. Először elvitt minden vörös festéket, a cinóbert is beleszámítva, úgyhogy azóta nem tudok napnyugtát festeni, aztán elvitte a smaragdzöldet és a krómsárgát, végül nem hagyott meg egyebet, mint az indigót és a kínai fehéret, úgyhogy csupa holdfényes estét kellett pingálnom, ami nem könnyű munka, s amellett nagyon nyomott hangulatot kelt. De azért nem árultam el magát, bár nagyon bosszankodtam, s az egészet fölötte nevetségesnek tartottam. Ki hallott valaha smaragdzöld vérről?
- De hát - felelt a kísértet kissé megszeppenve -, mit tett volna ön a helyemben? Manapság igen nehéz valódi vérhez jutni, és ha már az ön bátyja csúffá tett engem a Reklám Folttisz­títóval, nem látom be, miért ne csenhettem volna el az ön festékeit. Ami pedig a színeket illeti, az már ízlés dolga: a canterville-i grófoknak például kék vérük van, a legkékebb egész Angliában; de tudom, hogy önök, amerikaiak nem törődnek az ilyesmivel.
- Maga semmit sem tud Amerikáról. Legjobb volna, ha kivándorolna, s ott egy kis művelt­séget szerezne. Atyám nagyon fog örülni, ha szabadjegyet szerezhet magának, s bár ott nagy adóval sújtanak minden szellemi terméket, azért magának, mint szellemnek, nem lesz baja a fináncokkal, mert azok mind tagjai a demokrata pártnak. Ha egyszer New Yorkba ér, nagy sikerre számíthat. Ismerek egy csomó embert, akik százezer dollárt adnának egy nagyapáért, és talán ennél is többet egy kísértetért.
- Nem hinném, hogy jól érezném magamat Amerikában.
- Valószínűleg azért nem, mert nincsenek várromjaink és régiségeink - mondotta Virginia gúnyosan.
- Nincsenek várromok és régiségek! - felelte a kísértet -, de van helyettük haditengerészetük és modoruk.
- Jó éjszakát! Megyek apához, s megkérem, hogy hosszabbítsa meg egy héttel az ikrek vakációját.
- Az istenért, ne menjen, Virginia kisasszony - kiáltott a kísértet -, olyan elhagyatott és bol­dogtalan vagyok, és igazán nem tudom, hogy mihez fogjak. Szeretnék aludni, és nem bírok.
- Képtelenség! Feküdjön le egyszerűen az ágyba, és fújja el a gyertyát. Ébren maradni nehéz dolog néha, kivált a templomban, de mi nehézség van az alvásban? Hiszen még a csecsemők is tudják, pedig alig van eszük hozzá.
- Háromszáz éve, hogy nem hunytam le a szememet - szólt a kísértet szomorúan, mire Virginia csodálkozásában tágra nyitotta gyönyörű kék szemét -, háromszáz esztendeje, hogy nem aludtam, s olyan fáradt vagyok.
Virginia elkomolyodott, és apró ajka elkezdett remegni, mint a rózsa szirma. Odament a kísértethez, letérdelt melléje, és belenézett öreg, hervadt arcába.
- Szegény jó kísértet - suttogta -, hát nincs ahova a fejét álomra lehajtsa?
- Messze innen, túl a fenyőerdőn - felelte a kísértet halk, álmatag hangon - van egy kis kertecske. Ott magasra nő a selymes, zöld fű, bürökvirág nagy fehér csillagai nyílnak, és a csalogány egész éjszaka énekel, s a hideg, kristályos hold lebámul, és a tiszafa kiterjeszti óriási ágait az alvók fölé.
Virginia szemét elfutotta a könny, és arcát a kezébe rejtette.
- Ugye, a halál kertjére gondol? - kérdezte suttogva.
- Igen, a halálra. A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik. Segítsen rajtam, kis Virginia. Maga megnyithatja számomra a halál házának kapuját, mert a maga szívében szeretet lakozik, és a szeretet erősebb a halálnál.
Virginia összerezdült, és hideg borzalom futott végig rajta. Néhány pillanatig csöndben voltak. A leány úgy érezte, mintha szörnyűt álmodna.
A kísértet aztán újra megszólalt, és hangja olyan volt, mint a szél sóhaja.
- Nem olvasta soha a régi jóslatot a könyvtár ablakán?
- Ó, de hányszor - kiáltott a kisleány föltekintve -, hiszen kívülről tudom. Különös fekete betűkkel van odapingálva, és nehezen olvasható. Csupán hat sorból áll:
Ha egy aranyhajú leány
Imát fakaszt a bűn ajakán,
S igéz virulni száraz ágat
S a gyermek szeme könnybe lábad,
Akkor a kísértés eláll
És Canterville-be béke száll.
Csakhogy nem tudom az értelmét.
- Az értelme az - felelte a kísértet szomorúan -, hogy magának sírnia kell az én bűneimért, mivel nekem nincsenek könnyeim, és imádkoznia kell velem a lelki üdvösségemért, mivel nekem nincs hitem, és aztán, ha életében mindig kedves és jó és szíves volt, a halál angyala meg fog könyörülni rajtam. De vigyázzon, rettentő rémképeket fog látni a sötétben, és gonosz hangok fognak suttogni a fülébe, de nem árthatnak magának, mert a kisgyermek tisztasága ellen nincs a pokloknak semmi hatalma.
Virginia nem felelt, és a kísértet vad kétségbeesésében tördelte a kezeit, amint tekintete ráesett a lehajtott aranyhajú fejecskére. Egyszerre azonban a leány fölállott sápadtan, és szemében különös fény ragyogott.
- Nem félek - mondta határozott hangon -, meg fogom kérni a halál angyalát, hogy könyö­rül­jön magán.
A kísértet halkan fölsikoltott örömében, fölállt a székről, régimódi bókkal a leány keze fölé hajolt és megcsókolta. Az ujjai hidegek voltak, mint a jég, és ajka égett, mint a tűz, de Virgi­nia nem remegett, mikor a kísértet keresztülvezette a sötét szobán. A kopott zöld gobelinre apró vadászok voltak hímezve. Ezek belefújtak bojtos kürtjeikbe, és apró kezükkel integettek feléje, hogy forduljon vissza. „Fordulj vissza, kis Virginia - kiáltották -, fordulj vissza!” De a kísértet szorosabban megfogta kezét, és a leány behunyta szemét, hogy ne lásson semmit. A kandallón gyíkfarkú és üvegszemű szörnyek voltak kifaragva, és azt súgták feléje: „Vigyázz, kis Virginia, vigyázz! Talán sohasem fogunk viszontlátni.” De a kísértet gyorsan elsuhant vele, és Virginia nem hallgatott rájuk. Mikor a terem végére értek, a kísértet megállott, és néhány érthetetlen szót mormogott. A leány kinyitotta szemét, és látta, amint a fal lassanként eloszlik, mint a köd, és egy barlang tárul föl előtte. Hideg szél süvöltött feléje, és érezte, hogy valaki rángatja a ruháját.
- Gyorsan, gyorsan - kiáltott a kísértet -, mielőtt még késő lenne - s egy pillanat múlva bezárult mögötte a faburkolat, és a gobelinteremben nem volt senki.





Közeledik Halloween éjszakája... egy forró puncs bátorságot önt a lélekbe. Végül is egy kísértetek járta éjszakán jó felkészülni mindenre...

Hozzávalók egy nagy bóléstálhoz:

6 evőkanál barna nádcukor vagy lehet sima kristálycukor is,
4 dl barna rum,
1 liter jó erős feketetea,
1 citrom leve,
3 narancs leve,
2 narancs vékonyan levágott héja,
3-4 fahéjrúd,
1 teáskanálnyi szegfűszeg.

Főzzünk jó erős feketeteát. Szűrjük le. A cukrot egy nagyobb lábosban karamellizáljuk meg, majd óvatosan - mert a gőz fel fog csapni - adjuk hozzá a feketeteát és a fűszereket. Valamint a citromlét, a narancslét is. Forraljuk fel és főzzük 10 percig, hogy a fűszerek kiadják az ízüket. Végül öntsük hozzá a rumot is és szűrjük át az egészet egy bóléstálba. Narancs és cirtom karikákkal díszítsük.

Ihatjuk ezt az italt hidegen is, találtam egy jó halloweenes ötletet hozzá: egy gumikesztyűt töltsünk meg zöld ételfestékes vízzel és tegyük fagyasztóba előző nap. Másnap vágjuk le a gumikesztyűt a jégről (úgy könynebb ha kevés vizet engedünk rá előbb) és ezt tegyük díszítésként a bóléstálba. :))

2010. augusztus 24., kedd

Mi is az a VERJUS ?

.



Elbúcsúztattuk a nyár utolsó szép napjait - ismét a Balaton-felvidéken. A fecskék már az őszt jelezték - gyülekeztek a hosszú repüléshez.
Ez a táj mesés, emberemlékezet-előtti, különleges. A magyar Toscana, vagy tán még szebb is. Nekem sokkal szebb. (Csak Toscanánának jobb a reklámja, nagy szomorúságomra.)
A tanúhegyek, a kőtengerek, a Balaton nyugodt, méltóságteljes jadezöld víztükre... egész egyszerűen lélegzet-elállító. A világ egyik legősibb tája, ahol minden szikla, minden fa, minden hegy, az ég, a víz valami ősi mesét mesél. Csak el kell csendesedni és meg lehet hallani.
Varázslatos vidék. Fügefák és mandulafák, vadkakukkfű és gyönyörű szőlőskertek, szép régi kúriák és parasztporták, régesrégi templomromok. Fehér vitorlások a kristálytista tavon.
Kis földutak tekeregnek az ismeretlen végtelenbe, amiken ha elindulunk, mindig valamilyen kaland és csoda vár ránk. Ragadozómadarak sikolya a hegyek ormán. Napsütötte és szélfútta arcú emberek, akik úgy tudnak regélni a szőlőről, az istenadta borról, a kertekről, a vízről, az állatokról és emberekről hogy reggelig hallgatnád egy-két-há-né-öt-hat-hét-nyóc-kilenc pohárka finom folyékony mámor mellett... Legyen az sárgászöld olaszrizling vagy halványarany szürkebarát vagy rubinszín-naplemente vöröstüzes...
Számomra ez a világ minden alkalommal a lenyűgöző szépség maga.




Tavaly is, idén is a Szent-György hegyről hoztunk haza e mesés táj folyékony ízéből. A Killer Pincészetre a káptalantóti Liliomkertben találtunk rá. (Persze most is piacoztunk, majd azt is megmutatom, miket vettünk.)




A finom boraik mellett hoztunk haza verjus-t is. Bevallom, most hallottam róla életemben először. Nagyon-nagyon finom! Hoztunk belőle natúrat is, és szörpöt is.




No de mi is az a verjus?
Szerencsére kaptunk róla egy pontos leírást.

"Az éretlen szőlőtermés hasznosításának a története egészen az ókorig nyúlik vissza. Mezopotámia civilizációi, majd a Római Birodalom egyes népei is felhasználták a szőlő alacsony cukortartalommal, magas sav-tartalommal szüretelt termését. Az éretlen bogyók préslevének az alkalmazása a Közel-Keleten, illetve a mediterrán térségben hagyományosan elterejdt volt, használatának gyakorlata innen jutott el az európai országokba. Régi orvosi és szakácskönyvekben gyakran előfordulnak e termékre vonatkozó receptek - de csak a 19. század elejéig.
Mire való az éretlen szőlő leve, s miért merült feledésbe a használata? Mi az oka annak, hogy újabban egyre többet hallunk róla?
Az éretlen termésből kipréselt, szűrt szőlőlé francia elnevezése a verjus (kiejtése: verzsü), mely a "vert" (zöld) és a "jus" (lé) szavak összetételéből származik. Jobb híján a magyar szaknyelvben is ezzel a névvel illetik. Angolul verjuce, németül és spanyolul Agraz, olaszul pedig agresto néven emlegetik. Kedvező hatásait már az antik időkben felismerték. A görög gyógyászatban fekélyek kezelésére, továbbá fájdalom csillapító, fertőtlenítő és emésztést segítő szerként használták. A verjus-t és az éretlen olajbogyóból sajtolt olívaolajat afrodiziákum, vagyis szerelmi vágykeltő készítéséhez is alkalmazták. Az olívaolaj egyébként a verjus hagyományos tartósító anyaga; a tárolóedény felszínére öntött olajréteg megakadályozza a szőlőlé levegővel való érintkezését.
A verjus a középkori konyhaművészet elengedhetetlen kelléke volt; az egyik legelterjedtebb savanyító szernek számított. Nagyra becsülték étvágygerjesztő, gyomorerősítő hatását, ezért a betegek ételeihez is felhasználták. Elkészítésének módját a korabeli szakácskönyvek ugyanolyan hangsúllyal tárgyalták, mint a kovászét vagy az ecetét, de említést tettek az ecet és a verjus eggyüttes használatáról is.
Mustárokat is higítottak vele; így a híres dijoni mustárban is szerepelt. Jean Louis Flandrin francia történész tanulmánya szerint a verjus a 14. században a receptek 42 százalékában szerepelt. Felhasználásának aránya azonban fokozatosan csökkent, s a 17. században már csak a receptek 13 százalékában fordult elő. A verjus-használat a 18. századtól nagymértékben visszaszorult, ennek fő oka a citrom térnyerése volt. A feledés homályába merülő terméket sokáig csupán a francia és olasz konyha különlegességei közt tartották számon.
A verjus napjainkban reneszánszát éli. Újrafelfedezése többek között annak is köszönhető, hogy Franciaország egyes borászataiban viszonylag nagy mennyiségben kezdték meg az előállítását.
A csúcsgasztronómiában elért látványos sikerei nyomán használata mind szélesebb körben terjed. Nemcsak a francia konyhában fiogyelhető meg fokozódó népszerűsége, megnőtt iránta az érdeklődés Európa más országaiban is, az USA-ban, Kanadában, Japánban és Ausztráliában is. A terméket a frissen préselt gyümölcs sajátos aromaanyag- és savösszetétele tette ismét kedveltté. A gasztronómiában egyedi fűszerként, salátaöntetként, továbbá mártásokhoz, édes-savanyú pácokhoz, levesekhez is használják.
A szakemberek olyan esetekben javasolják a verjus-t, ha a citrom, vagy az ecet nem harmonizál az étel többi komponensével. A verjus savai a citromhoz, illetve az ecethez képest finomabbak, rafináltabbak, jellegük sokkal kevésbé tolakodó. Ízharmóniája akkor igazán szembetűnő, ha az ételhez, illetve salátához könnyű, elegáns fehérbort szolgálnak fel.
A verjus-t gyümölcskompótokhoz, egzotikus koktélokhoz is javasolják, de ásványvízzel vagy szódavízzel hiogítva, üdítőitalként is fogyasztható és nagyon finom, kellemes.
A verjus nem tartalmaz alkoholt, azonban a "verjus-brandy fröccs" feltalálása sokak számára vonzó perspektívát jelenthet.
Összetétele:
Az éretlen szőlő leve csekély cukortartalommal,, viszont magas titrálható savtartalommal, polifenoltartalommal, illetve cukormentes extrakttartalommal jellemezhető. A verjus kedvező humánéllettani hatású; számos kardioprotektív hatású, vagyis a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni védőhatással rendelkező polifenol található benne.
Antioxidáns, gyulladáscsökkentő, gátolja a tumorok fejlődését. Antimikrobális.
A bor és az ételek kapcsolata közismerten szoros. Ezt a verjus használata még szorosabbá fűzheti.
Felbontása után hideg helyen tároljuk, s lehetőleg két héten belül használjuk fel."


Használtam már salátákra, savanyú tojásleveshez, kóstoltuk limonádéként - és mondhatom, remek íze van. Hihetetlen, hogy kiment a divatból. Sokkal, de sokkal finomabb a hagyományos eceteknél.

Ha kóstolni szeretné valaki, ajánlok egy szép kirándulást a Szent-György hegyre, a Killer Pincészetbe. A verjus mellett még isteni finom boraik is vannak! Egyébként épp a tavalyi, nagyon finom olaszrizlingjüket kóstolgatom. :)
Az úriember svájci születésű, de gyönyörűen beszél magyarul. A felesége egy magyar hölgy. És szerintem már Herr Killer is az. :)

2010. június 29., kedd

Van aki forrón szereti. Én inkább hidegen - A TEA



Szembe-fordított tükrök


Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted
az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)






Még a jeges teáról sem írtam, talán mert annyira magától értetődő itala a forró nyári napoknak. De most eszembe jutott, mert az idén nyáron szinte csak ezt iszom. Gyümölcs nincs most, szörpöket nem tudtam és tudok eltenni. Marad a jeges tea, amit rendkívül szeretek. Főleg a zöld teát, mert igazán frissítő, üde íze van. Sok citrommal meg méginkább.Emellett a zöld tea rendkívül egészséges is, számomra például a vízhajtó tulajdonsága a legfontosabb. Sokszor bedagad a lábam, mert nagyanyám szép visszereit örököltem. A zöld tea hihetetlenül hatékonyan ki tudja hajtani a szervezetből a fölösleges vizet.
Emellett még jó tulajdonságai a következők: a fogyást is nagymértékban segíti, mert zsírlebontó tulajdonsága is van. Emellett étvágycsökkentő is. Állítólag védi a szívet is, az érrendszert is - már a zsírbontó enzimek miatt is - és ráksejt pusztító is. Ha nem lenne ilyen egészséges, akkor is szeretném, mert nagyon jó íze van. Ha tehetjük vegyünk mindig kimért, ömlesztett teát, mert az a jobb minőségű és csak látszat hogy drágább. Ha kiszámoljuk a filteres tea kilónkénti árát, legtöbb esetben többre jön ki, mint a sokkal jobb minőségű társáé.
A filteres tea ráadásul csak törmelék, míg a kimért tea nagyra vágott, jó minőség általában.Amit még szoktam főzni jeges teaként is, az az Earl Gray - nagyon szeretem az ízét.
De még jobban kedvelem a vörös teát, vagy rooibost. Valami fantasztikus íze van! Jó hatásairól ITT olvashattok.
És az örök kedvencem, a mate tea. Jeges teának is tökéletes. Ha energiaszegény vagyok és fel kell turbózódnom, mindig a mate teát választom.
Aztán nagyon szeretem friss fűszernövényből a menta és a citromfű teát is. De a csalán is kedvencem, nagyon üdítő jeges formában.

Úgy készítem a jeges teát, hogy csalok. Mert nagy melegben nagyon lassan hűl le, főleg nagy mennyiségben. Ezért mindig felforralok 2 liter vizet, majd forrás után lezárom a lángot alatta. Várok 3 percet, aztán beleteszem a két evőkanál teát. Lefedem. Hagyom állni 10 percig. Ezután egy nagy lábosba átszűröm és hozzáöntök 2 lier buboréktalan ásványvizet, vagy sima csapvizet. Így hamar kihűl. Citromlét, cukrot vagy mézet keverek hozzá. (Ha fokozni akarom a vízhajtó hatást, a citromlét a forró teához keverem.) Kihűlés után palackozom (üres 2 literes ásványvizes palackokba) és hűtőbe teszem.
Sok jégkockával és még plussz citromszeletekkel szoktam inni.
Tökéletes hűsítő egy forró nyári napon.

Ti melyik teát szeretitek?





Itt finom, sokféle és jó minőségű teákat vehettek: www.mosolytee.hu

.

2010. június 10., csütörtök

Uborkaleves jéghidegen

A sivatagon keresztül lovagló cowboy belebotlott egy indiánba, amint az, az úton feküdt, fejét és fülét a földhöz tapasztva.
– Mizujs, főnök? – kérdezte a cowboy.
 – Nagy sápadt arcú, vörös hajjal, vezet sötétzöld Mercedest, benne németjuhász kutya, és a rendszámtábla SDT 965, nyugatra tart.
– A mindenit, főnök, azt akarod mondani, hogy te mindezt a föld hallgatásából tudod?
– Nem a földet hallgatom. Az, az őrült keresztülhajtott rajtam.

(A. de Mello) 



Állítom, hogy a nyár leggyorsabb és legfinomabb levesei közé tartozik. Aki egyszer kóstolta, utána a rabja lesz... És kánikulában hetente többször is el fogja készíteni ezt a nagyszerű levest.
(Csak hogy később ne mondjátok hogy nem szóltam, hogy erős függőséget okoz!)

Hozzávalók 4 főre:
2 nagydobozos natúr joghurt,
30 cm-es darab kígyóuborka,
1 csapott teáskanál só (kb.),
1 gerezd citrom leve,
pár szál kapor,
pár szál menta,
1 gerezd fokhagyma,
jégkockák.
A díszítéshez:
apróra kockázott uborka, paradicsom,
menta és kaporlevelek,
esetleg extraszűz olívaolaj.

Az uborkát meghámoztam, majd szeletelve a turmixgépbe tettem a többi hozzávalóval együtt. A mentát leveleire csipkedtem, a kaprot csak nagyobb darabokra téptem. A robotgépben alaposan elturmixoltam.
Tálaláskor a tálkákba vagy poharakba jégkockákat tettem, erre öntöttem az uborkalevest.
A tetejét megszórhatjuk kis paradicsom- és uborkakockákkal, vagy meglocsolhatjuk egy kevés olívaolajjal is. De egyszerűen megihatjuk csak úgy is, mindenféle flinc-flanc nélkül is. Valami fergetegesen üdíző és jó! :)
(Nem beszélve arról, hogy roppant diétás és egészséges is: tisztítja és lúgosítja a szervezetet, vízhajtó, bőrtisztító, hajerősítő, gyulladáscsökkentő.)

2010. június 9., szerda

Eper long drink

.


A kamakurai Buddha-szobor egy templomban állt mindaddig, amíg egy erős vihar le nem döntötte a templomot. Ezután a súlyos szobor éveken keresztül ki volt téve a napnak, az esőnek, a szélnek és az időjárás viszontagságainak.

Amikor egy pap adományokat kezdett gyűjteni a templom újjáépítésére, álmában megjelent neki a szobor, és ezt mondta:

– Az a templom börtön volt, nem otthon. Hagyj engem továbbra is az élet pusztításának kitéve. Oda tartozom.


(A. de Mello)






Nem egy komoly recept, csak olyan igazi nyári, mint amilyen idő van végre! :)

A recept: végy egy jó forró nyári napot, néhány szem eperet, turmixold el porcukorral jó krémesre. A pohár aljába tegyél belőle 3 evőkanállal, önts hozzá félujjnyi bodzaszörpöt vagy citromszörpöt vagy mentaszörpöt (vagy teát) vagy citromfűszörpöt vagy limonádét, tégy bele jégkockákat és jó buborékos szódával turbózd fel. Díszítheted eperrel, citromfű- vagy mentalevéllel.



Végül elégedettem kortyold el - hm... remek ital!
Ha este van és nincs már dolgod, egy kevés fehér rumot is önthetsz bele s kész is a finom, lazító long drink. Vagy akár szóda helyett felönthető jó buborékos pözsögővel is! :)

Már csak a kék tó hiányzik... Meg a partja.

Egészségedre!

2010. május 25., kedd

Citromszörp

.

Hűvös,
Tiszta tekinteted
Az igazságosé.

Szakavatott vagy
És hozzáértő,
Nyugodt,
Tiszta és
Tökéletes.
Anyád szerint zseniális.

Ismered a válaszokat,
Tudod, mi az ábra.
Független vagy,
Mentes a ragaszkodásoktól.

Nyerőnek
Tartod magad.

Ram Tzu tudja:

Addig játszol,
Amíg a dolgok zűrössé nem válnak.

A felfordulást pedig nem szereted.


.......


Ram Tzu szeret téged,
S te semmit sem tettél azért,
Hogy ezt kiérdemeld.

Most azt várod,
Hogy Ram Tzu helyeseljen.

De nincs több szerencséd.



(Ram Tzu: Úttalan utakon - Spirituális "haladóknak")






Van az étkezőasztalomon egy nagy faragott fa tál. Mindig tele van citrommal. Most valamiért nem fogyott annyira, fel kellett használnom őket. Szörpöt készítettem belőlük.
A citromszörpben az a jó, hogy bármikor megcsinálhatjuk, mert egész évben hozzá lehet jutni e pazar mediterrán gyümölcshöz. És nem kell tartósítani sem, mert mindig annyit készíthetünk, amennyi rövid idő alatt elfogy - nincs vele semmi nagy munka. Csak kifacsarjuk a citromok levét, átszűrjük és elkeverjük cukorral. Vagy mézzel. A jól megmosott citromok héjából vékonyan vághatunk is a fehér rész nélkül, és az is belekerülhet - ebben a részben van a gyümölcs utánozhatatlan illóolaja.
Készíthetjük nyersen is, vagy akár felforralva. Ha nagyon tömény szörpöt akarunk, akkor csak a citromok levét keverjük ki cukorral, akár hidegen, akár felforralva szirupnak.
Én most vízzel higítottam. Hét citrom levéhez adtam 1/2 liter vizet és 1/2 kg cukrot. Valamint vágtam bele citromhéjdarabokat is és fel is forraltam. De tényleg nem kell még főzni sem. Akinek van otthon igazi! citrom illóolaja 2 cseppet tehet egy ekkora adaghoz, az illat fokozásáért. Nem szabad többet, mert az illóolajokat tilos belsőleg használni, mert nagyon marnak, erős szerek. Hűtőszekrényben tároljuk, míg el nem fogy.
Ha nem marad sok citrom a nyakunkon, akkor limonádét érdemes készíteni, mert a frissen facsart citromlében van a C vitamin. Minél többet áll, annál többet veszít a vitamintartalmából.
A szörp viszont - úgy vettem észre - kitűnő vízhajtószer.





Citrom illóolaj: baktériumölő (15 perc alatt elpusztítja a Meningococcust, 2 óra alatt a Pneumococcust, néhány óra alatt a Streptococcust), élénkítő, erősítő (a szimpatikus idegrendszert is erősítiÖ, lázcsillapító, szív- és érfalerősítő, vérnyomás-szabályozó, nyugtató, epehajtó, szabályozza a hasnyálmirigy működését, sebgyógyító, viszketéscsillapító, hangya és molyűző, masszázshoz narancsbőr ellen kiváló.
A citrom mint gyümölcs: kitűnő méregtelenítő, tisztító szer, zsíroldó - fogyókúráknál jól beválik. Lúgosítja a szervezetet. Hideg vízzel hűsítő hatású, forró vízzel izzasztószer. A citromlé higítottan is elpusztítja akolera, a diftéria és a tífuszbaktériumokat is.

Citrom-tisztítókúra:

A súlyfeleslegtől megszabadító különféle kúrák közül, az egyik legnépszerűbb a limonádés módszer.
Az elképzelés szerint, amennyiben a citrom levét megfelelő arányban csípős paprikával, vízzel és mézzel összekeverjük, szervezetünk a tisztításához és az egyensúly fenntartásához szükséges vitamin és ásványi anyaghoz egyaránt hozzájut.
A méz cukrot, ásványi anyagot, B1, B2, B6, A és C vitamint, aminosavat, kalciumot, vasat, magnéziumot is tartalmaz. A csípős paprika pedig, még az aztékok idejében arról vált híressé, hogy méregteleníti a májat, szabályozza a koleszterinszintet és serkenti az anyagcserét. Ezen kívül A, B, C vitamint, kalciumot és káliumot tartalmaz. A citromléről pedig köztudott, hogy erősíti az immunrendszert, növeli az energiaszintet, erősíti a szívet, a vesét és nem utolsó sorban serkenti az agyműködést.
Az egyetlen gond, hogy a jobb látás, tisztább bőr, erősebb immunrendszer, több energia és az erősebb idegrendszer eléréséhez, ezt a kúrát legalább 7 napig ajánlott betartani. Valójában ez azt jelenti, hogy legkevesebb 7, de legalább 10 napig a fentiekben említett italkeveréket szabad fogyasztani. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mindössze a limonádés keverékkel „túlélhet-e” egy hetet? Elméletileg igen, mivel ez az ital minden olyan alapvető tápanyagot tartalmaz, mely a szervezet számára nélkülözhetetlen.

(Forrás innen.)

2010. május 15., szombat

Joghurt házilag

.
a szerelem szívet éget
ki nem tudja próbát tehet

én sem tudtam próbát tettem
azért eleget szenvedtem

azt akarnám én megtudni
szabad-e másét szeretni

tudakoztam de nem szabad
így a szívem gyászban marad

a szerelem szívet éget
ki nem tudja próbát tehet

én sem tudtam próbát tettem
azért eleget szenvedtem

(népdal, Csík zenekar)




Régebben is szoktam házilag joghurtot készíteni, pont ezért vettem a múltkor a fazekas találkozón ezt a remek kis aludttejes kancsót.
A házi joghurt vagy kefír készítése nem ördöngösség.
Kell hozzá igazi házitej, olyan, amiben még minden benne van és jó zsírdús. És kell hozzá egy kevés élőflórás natúr joghurt vagy élőflórás kefír. A homogénezett nem jó, élőflórás legyen.

A tejet fölforraljuk, majd hagyjuk visszahűlni kézmelegre, langyosra. Ez olyan 35-40 celsius foknak felel meg. Ehhez a langyosra lehűlt tejhez literenként 2 evőkanálnyi joghurtot vagy kefírt keverünk. Ráteszünk egy fedőt és 3-4 órát így hagyjuk szobahőmérsékleten hogy minnél lassabban hűljön ki, mert így tudnak elszaporodni benne az erjesztőgombák vagy baktériumok.
Pár óra állás után hűtőbe tesszük és másnapra (kb. 24 óra kell neki) kész is van a joghurtunk.
Ennyi az egész.
Ebből a joghurtból aztán mindig tudunk másik adagot készíteni.



Főleg akkor érdemes otthon készíteni, ha sűrű görög joghurtot szeretnénk csinálni, mert ahhoz kell a mennyiség.
A kicsöpögött savót se öntsük el, mert felhasználhatjuk sütemények, péksütik, kenyerek, lángosok készítéséhez! Ezt Whise Ladytől tanultam.
.