A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyaros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyaros. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 12., kedd

Túrós smarni vérbarackkal

   Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika.
   Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleve fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb.
   Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat fölemelte, és így válaszolt: a szakácskönyvet ismerem, és tudom, hogy több mint húszezerféle tésztát sütnek. De ha jól megnézem, kitűnik, hogy ennyi nincs. Legfeljebb százhúsz. A többi csak arányokban vagy töltelékben vagy formában különbözik. Mikor még jobban odafigyeltem, láttam, hogy alapanyag szerint százhúsz tésztáról szó sem lehet. Megszámoltam, nem volt több, mint huszonhat. Még ez is sok. Még elemibb alapra tértem, s akkor kitűnt, hogy nincs több, csak hét. A helyzet a modern tudományban is ez. Csak hét könyv van, amit alaposan el kell olvasni.* A többi csak abban különbözik, hogy az egyik tekercs, a másik kifli, a harmadik táska, túróval vagy dióval vagy mákkal töltve. Tulajdonképpen fél év alatt kitanultam. A többi szemfényvesztés -

(Hamvas Béla: Karnevál)

* Nektek melyik az a hét könyv? 📚😏



A szeptember a vérbarack hónapja. Legalábbis én kineveztem annak. (Vámpírok egyenlőre kíméljenek, várakozzanak halloweenig, ha kérhetem.)  
Mindig veszek ilyenkor a piacon, nagyon szeretem. Gyönyörű szín, különleges íz. Magbaváló, keményebben frissen kompótnak, télre befőttnek tökéletes, puhábban enni vagy dzsemnek eltéve pazar.
Volt tegnapról finom, sűrű, gazdag karfiolleves maradékom, ahhoz készítettem ezt a smarnit vérbarackkal, Chili & Vanília receptje alapján.

Hozzávalók 4 főre:
20 dkg túró
2 nagyon púpos evőkanál sűrű, 25 %-os tejföl (kb. 5-6 dkg)
7 dkg sima liszt
3 dkg kukoricaliszt
4 nagy tojás
1 csapott mokkáskanál só
7 dkg porcukor
vanília (por, vagy kivonat)
1 púpos evőkanál mazsola
4 dkg vaj
a barackhoz:
6 db vérbarack
2 púpos evőkanál kristálycukor
1 csipet só
1/2 dl száraz rozé
1 szem szegfűszeg
vaníliapor (vagy kivonat)
1 dl víz

A barackfőzéssel kezdjük. *
Begyújtottam a sütőt 200 fokra. A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját kikevertem kézi habverővel a cukor 2/3-ával, vaníliával. Hozzáadtam a túrót és a tejfölt, és botmixerrel simára mixeltem. (Az eredeti receptben krémes túró van, de a környéken ilyet nem kapni, ezért választottam ezt a megoldást, teljesen jól működött.)
A tojásfehérjéket felvertem jó habosra, a végén hozzáadtam a cukor maradékát is, és tényleg nagyon krémesre verettem a robotgéppel. A liszteket összekevertem a sóval egyetemben, majd összekevertem a tejfölös-túrós tojássárgájákkal, végül hozzákevertem a mazsolát is. A felvert fehérjének kb. a harmadával fellazítottam a kikevert túrós masszát, a többi habot már óvatosan kevertem bele, hogy levegős maradjon. A tepsit kivajaztam, beleöntöttem a tésztát, és pirulásig sütöttem, ami kb. 10-15 perc. Amikor kivettem, kisebb galuskákra szaggattam és a felfőzött barackkal tálaltam, porcukorral kissé meghintve.



* A barackokat meghámoztam, vékonyabb gerezdekre vágtam. Feltettem főni a cukorral, borral, vízzel, vaníliával, sóval, szegfűszeggel. Hagytam erősen forrni cirka 5 percig, majd hidegvízfürdőbe tettem, s aztán a hűtőbe. A friss, meleg smarnit a behűtött barackkal tálaltam.

(Legközelebb azt hiszem, nem turmixolom el a túrót mert így nem érződött ki. Simán tejjel ugyanilyen lett volna... csak pazarlás (pazóólás, ahogy nagyanyikám mondaná), drága a túró, tejfel. Szóval legközelebb normále túró, plusz tej. Ha mán egyszer túrós smarni, én szeretem kiérezni. Úgyhogy ez nem a végleges verzió.)

2017. szeptember 6., szerda

Nosztalgiakifli

Amióta az emberiség elsajátította a beszéd képességét, minden generáció elmondja, hogy "már nem úgy mennek a dolgok, mint régen".
 (Emma Hartley)



No igen... Van ami jó ha változik, és vannak dolgok, amik úgy jók, ahogy megszerettük őket.

Mióta nincs az az őrült meleg, újra folyamatosan én sütöm a kenyereinket, péksütijeinket. Kelt tésztákat nagyon szeretek csinálni, mégha az ezeréves, sütésre alkalmatlan tűzhelyem előtt kell is varázslótáncot járnom minden alkalommal, hogy el ne égjen, se sületlen se legyen, és a többi előre nem látható katasztrófa, ami csak bekövetkezhet ilyenkor, no az mind elhárítandó bármilyen mágiával, ami csak létezik.

Ez a kifli mostanában több helyről is megtalált, s amúgy is bojkottálom a Lipóti Pékség nosztalgiakiflijét, mióta megváltoztatták a receptjét és 50 Ft-ért (lehet hogy már 60-ért, nem tudom) felfújt, száraz kiflit vehetnék. Nem teszem, inkább megsütöm. Antukné Ildikónak hálás köszönetem a receptért. Én kissé növeltem a mennyiségeket, így 12 db szép, normál méretű kifli lett belőle.

Ez az eredeti recept, ebből 8 darab lesz:
350 g búzaliszt (BL55)
250 ml 2,8%-os tej
25 g élesztő (friss)
1 teáskanál só
1 kávéskanál kristálycukor
25 g vaj (olvasztott)
a kenéshez
1 evőkanál 2,8%-os tej

A növelt mennyiség 12 darabhoz:
45 dkg liszt (Bl55, nálam COOP liszt)
3 dl tej (bő 3 dl, nem szűken mért)
2 dkg friss élesztő
3 dkg olvasztott vaj
1 és 1/2 teáskanál só (csapottabb)
1 kávéskanál kristálycukor
a kenéshez
2 evőkanál tej

Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk, majd a sóval elkevert liszthez adjuk és szép sima tésztává dagasztjuk. Ekkor hozzáadjuk az éppcsak langyos olvasztott vajat is, és azt is beledolgozzuk, míg újra szép fényes lesz a tészta, és nem ragad a tálhoz. Letakarjuk és hagyjuk a duplájára kelni.
Majd 3 egyforma méretű darabba vágjuk és gombócoljuk. Letakarjuk, megint hagyjuk kicsit kelni. 
Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. A tepsiket sütőpapírral kibéleljük.

A gombócokat egyesével kinyújtjuk, és 4 negyedre vágjuk, majd a cikkelyek azon részét, amik a középpont felé mutatnak, alaposan kinyújtjuk sodrófával, amennyire csak tudjuk. Így egy nagyon hosszított háromszöget kapunk, és kell is, mert csak így lesz sok hajtás a kiflin. Ildikó receptjénél vannak fázisfotók is.
Amikor kinyújtottunk egy cikkelyt, jó szorosan feltekerjük. (Én több tejet készítettem elő a kenéshez, ezért feltekerés előtt, de már nyújtás után a cikkelyeket is megkentem vékonyan, így könnyebben összeragad ahogy tekerjük, és később sem fog szétnyílni, ugyanakkor mikor már esszük, gyönyörűen legöngyölődik, vagyis a rétegek szépen elválnak. Ki lehet húzni a belsejét és csigabigában van benne a lágy tészta, ahogy egy valamirevaló, igazi kiflinél lennie kell.)

A kész péksütiket a tepsikre tettem, letakartam és még 10-15 percig hagytam állni őket. Sütőbe tétel előtt a tetejüket megkentem a tejjel. Aztán az előmelegített sütőben 20 perc alatt pirosra sültek.
Nagyon finom, igazi békebeli vajas kifli. Igaz, a recept kelesztés nélküli, de azért én mindenütt ráhagytam időket mert kevesebb élesztővel csináltam, mint amennyit megadott az eredeti recept és nagyon finom könnyű, lyukacsos, pihepuha darabok lettek.
Ha nem fogy el mind, a szikkadt darabokból el lehet készíteni ezt az isteni, addiktív töltött kiflit


És találtam még egy jó receptet, legközelebb ezt is kipróbálom: békebeli tejes kifli. A tejmennyiséget keveslem a receptnél, szerintem minimum 3,5 dl kell ennyi liszthez, no de. Ez zsírral készül, és a hajtogatás más módszerrel történik: darabonként van adagolva a tészta, és jó hosszúkásra van aztán kinyújtva. Ez is egy szuper módszer, talán még jobb, mint amit leírtam fentebb.

2017. szeptember 3., vasárnap

Levesbenfőtt tyúk finom glazúrral sütve

Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.


Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.

(Kányádi Sándor: Jön az ősz)



Kaptam egy igazi falusi tyúkot. Mert manapság már csak ha kivételezett helyzetben vannak, laknak falun a tollasok, sajnos. Nem is készülhetett más belőle, mint mennyegzői húsleves friss házi reszelt tésztával. Igen ám, de oly szépen egyben tettem a fazékba, hogy mikor szűrtem le a levest, úgy döntöttem, hogy én ezt a tyúkocskát így is hagyom, szépen egészben. 
Készítettem hozzá egy glazúrt, és már ment is a tűzfürdőbe, nagy lángra, szűk félórácskára. Petrezselymes burgonyával és kovászos uborkával ettük. Tényleg mennyei volt, köszönet érte! 
Ráadásul pénztárcakímélő is, mert egy tyúkból megvolt az isteni húsleves is, és a főétel is. Persze főzhettem volna egy finom nektarinbarack-szószt vagy szilvaszószt is mellé pirított darával, de ma szakadt az eső, fútt a szél, nem volt kedvem piacra menni gyümölcsért. (Győzött a lustaság, mer' az fél egészség, vagy nem :) ?!)

A glazúrhoz:
1 evőkanál paradicsom passata (vagyis a sűrített és a sima paradicsomlé közti sűrűségű paradicsomszósz)
2 teáskanál világos szójaszósz
1 bő teáskanál méz
1 teáskanál fehérborecet
1 evőkanál rozé vagy fehérbor
1 evőkanál olvasztott vaj
1 mokkáskanál fokhagymapor
1 csapott teáskanál füstölt pirospaprika
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér
1 mokkáskanál őrölt koriandermag
 frissen őrölt bors
1 púpos teáskanál kakukkfű vagy citromos kakukkfű vagy frissen vágott rozmaring


A hozzávalókat egy tálkában összekevertem, és ecsettel a kiterített tyúkocskára kentem. (A tyúkot a hátánál egy konyhai ollóval végigvágtam, így szépen kifeküdt.)
És ennyi a recept. Van egy sokkal jobb is, de sajnos utólag jutott eszembe. Zsanuáriánál található, és a következő tyúkot már majd így készítem.

2017. augusztus 12., szombat

Burgonyás lángos





Abszolút maradékhasznosítás: volt a hűtőben két tojásfehérje, és burgonyapüré-maradék előző napról. 

Hozzávalók 6 nagyobbacska lángoshoz: 
40 dkg liszt
20 dkg krumplipüré-maradék
2 tojásfehérje
1 dl langyos víz
2 dkg élesztő (friss)
1 mokkáskanál kristálycukor
1 csapott teáskanál só

Az élesztőt elkevertem a vízben a cukorral. A lisztet a sóval, aztán hozzáadtam minden mást is, és robotgéppel alaposan kidagasztattam. Letakartam a tálat és hagytam duplájára kelni, majd gombócoltam, és az olajjal megkent konyhapulton hagytam kelni még 20 percig a tésztát. (Lángostésztát soha ne lisztezzünk, mert az olajban mikor sül, megég a tésztáról leváló liszt és nem lesz jó íze a kész lángosnak, illetve nem fogjuk tudni mégegyszer felhasználni az olajat sütéshez.)
A gombócokat kihúzogattam kör alakra és bő, forró olajban megsütöttem. Ha azt akarjuk, hogy a lángosunk közepe ropogós legyen, csináljunk  bele szándékosan 3-4 kisebb lyukat az ujjunkkal, mintha kiszakadt volna a tészta.

Tökéletes nagyon vékonyra nyújtva, sima serpenyőben megsütve, amolyan tortilla-féle kenyérnek is.

2017. augusztus 11., péntek

Klasszikus piskótatekercs

- Nem eszem tojást - szakított félbe Carole. - És maga sem enne, ha fogalma volna arról, mit tesz a karmájával. Ami a tésztát illeti, ez talán búzalisztből készült tészta? Azt semmiképpen sem ehetek - túlságosan jin a testtípusomhoz. A túlzott jin elködösíti az aurát. Jobb lenne egy kis friss, fluormentes víz és egy organikus fejes saláta. 

(Joanne Harris: Csokoládés barack)
 


Egytálételt főztem, amihez muszáj valamit sütni levezetésképpen. A klasszikus piskótatekercs tökéletes választás ebben a melegben, mert mindössze 5 perc a tészta összeállítása, és csak 10 percig kell sütni. Nem beszélve róla, az idei isteni baracklekvárom került bele. (Arról meg végképp nem beszélve, hogy lassan eltűnnek a régi, hagyományos sütemények és ételek ebből a "trendi" világból...)

Én csaltam egy picit, mivel 1.: Sütésben nem vagyok igazán jó. 2.: A sütőm ezer éves és már vagy ötször szerelt, sosem tudom mit hány fokon sütök benne. Abszolút az intuíciómra hagyatkozhatom csak. 3.: A piskótatekercs amilyen egyszerű, olyan könnyű elrontani is. Lehet nagyon száraz, sűrű, fojtós vagy akár szalonnás is a tésztánk, és az élvezhetetlen. A piskótatekercsnek repülősen könnyűnek illik lenni, és ha lekvárral készítjük, csakis házi, igazán jó lekvárral szabad tölteni. 

Hozzávalók 1 nagy gáztepsinyi piskótához:
5 tojás
5 evőkanál liszt
5 evőkanál kristálycukor
csipet só
1 csapott mokkáskanál sütőpor
+ házi baracklekvár

A csalást a sütőporral követtem el, mert a klasszikus piskótatésztába nem kell sütőpor, ha alaposan ki van keverve. De biztosra akartam menni, úgyhogy tettem bele és nem bántam meg, mert olyan könnyű, légies lett a tekercsem, hogy csak na. Csalás ide vagy oda, eztán is így sütöm majd.
A receptben az evőkanalak kicsit púposak, tehát nem csapott evőkanál sem a liszt, sem a cukor, hanem púposkás. Piskóta alapszabály: ahány tojás, annyi kanál liszt és annyi kanál cukor kell hozzá, valamint mind a fehérjét, mind a sárgáját nagyon habosra, alaposan fel kell verni, és sütés közben ne nyitogassuk a sütőajtót, mert összeeshet a tészta.

A sütőt előmelegítettem 170 fokra (saccperkábé). A nagy gáztepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét pici sóval keményre vertem kézi robotgéppel, aztán szintén a robotgéppel a sárgákat a cukorral jó habosra, levegősre, fehérre kevertem. Aztán már nem habverővel, hanem spatulával hozzákevertem a sütőporos lisztet a cukros tojásságákhoz óvatosan, hogy maradjon benne buborék, végül a fehérjehabot több adagban mindehhez finoman, szintén azzal a céllal, hogy maradjon levegő a fehér habfelhőben is - nehogy kikeverjem, amit belekevertem, ugyi... A masszát elterítettem a sütőpapíron, és 10 percig sütöttem.
Még melegen feltekertem papírostól, és így hagytam kihűlni. Hűlés után óvatosan kigöngyöltem, óvatosan eltávolítottam róla a sütőpapírt, és megkentem a lekvárral, majd visszatekertem. Végül porcukorral megszórtam.

2017. július 20., csütörtök

Húsgombócos lecsó

Később megtudtam, hogy voltak olyan tanárok, akik elnézők voltak a futballistákkal, tudták, hogy rengeteget edzenek, ezért nem kellett az óráikra bejárni. Az egyik ilyen tanár a természettudományi tanszéken volt, de sajnos valami olyasmit tanított, hogy „Fénytan középhaladóknak”, amit ilyen posztgrádiliseknek szántak vagy kiknek. Mindegy, ezzel együtt beírattak oda, bár nem tudtam megkülönböztetni a fizikát a fűzfától.
A kedvenc órám az ebédelés volt, de asszem ezt nem is hívják órának.
(Winston Groom: Forrest Gump)



Ismerjük a mondást, miszerint több nap, mint kolbász. Namost szerintem ez a lecsóval kapcsolatban nem igaz. Azt hiszem, hogy nyáridőben nem nagyon van olyan a magyar ember konyhájában, hogy a hőtőben vagy a tűzhelyen ne lenne egy kisláboskában lecsó. Így van? 😌 Hiszen egy isteni és igazi gyorsételről beszélünk, ami ráadásul télleg megunhatatlan... de ha esetleg kicsit variálnánk is... sz'val most olyan felsorolás következik, mint a Forest Gumpban a rákról: lecsót lehet enni kenyérrel. Rizzsel. Krumplival. Nokedlivel. Házi reszelt tésztával (tarhonyával). Metélttel. Csipetkével. Csipkedett tésztával. Túrós csuszával. Lehet dúsítani babbal, csicseriborsóval, lencsével, sárgaborsóval. Tökkel, cukkinivel, padlizsánnal, zöldbabbal. Vargányával vagy más fincsi gombával. Kolbásszal. Szalonnával. Virslivel, debrecenivel, főzőkolbásszal. Hússal: bármilyen natúr szeletet megpakolhatunk lecsóval (tarja, karaj, szűzpecsenye, liba- vagy kacsamell vagy comb, csirke, hal, stb...). Üthetünk rá habart tojást, vagy üthetünk bele tükörtojást. Tejfölözhetjük. Törhetünk rá kecskesajtot. Fetát.

Én nyáron kedvelem a darált húst, mert a leggyorsabban, legváltozatosabban készíthető. A lecsóban nem szoktuk meg a húsgombócot, pedig zseniálisan jó vele, szerintem jobb, mint szelet hússal. És nem csak gombócként kerülhet bele a darált hús, hanem az elején a zsiradékon és a hagymán (fokhagymán) a lecsót indíthatjuk vele, s aztán jön a többi: paradicsom, paprika. Olyan lesz így, mint egy bolognai ragu, csak ez a magyar lecsós verzió lesz - spagettivel vagy tagliatellével kínálhatjuk, de ha van türelmünk s ráérő időnk, lasagne-t is varázsolhatunk belőle.

Én ma húsgombócot főztem a maradék cukkinis lecsóba, pontosabban sütöttem, mert a lecsó valóban maradék volt kisláboskában, tehát a gombócokat külön sütöttem kevés olívaolajon, s aztán együtt melegítettem fel a lecsóval. De ha elsőre így akarjuk, bele is főzhetjük. Ha van maradék kevés főtt rizs, az is a darált húshoz keverhető, nem rontja el.

A lecsó Gundel* szerint. A húsgombóchoz kell 4 főre: 70 dkg darált hús, só, frissen őrölt bors, 1 nagy tojás, 2 cl víz. A hozzávalókat kézzel jól összedolgozzuk, míg a massza egynemű lesz, vizes kézzel kisebb gombócokat formázunk belőle, és vagy a rotyogó lecsóba tesszük s főzzük készre, vagy külön kevés zsiradékon megsütjük. Lehet kolbászka formára is alakítani persze.
Én ezt a gombócos lecsót még megszórtam petrezselyemzölddel, és meglocsoltam natúr joghurttal (a tejfölt nem szeretem), isteni volt. (Szerintem a lecsó is török étel, persze hogy az, úgyhogy lehet joghurttal enni, egész nyugodtan 😊)




*
1,4 kg zöldpaprika
60 dkg friss paradicsom
15 dkg vöröshagyma
8 dkg zsír
5 dkg füstölt szalonna
5 gramm fűszerpaprika


A húsos zöldpaprika magházát eltávolítjuk, hosszúkás cikkekre vágjuk. A paradicsomot néhány másodpercre forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, és negyedekre (a nagyobbakat cikkekre) daraboljuk.
A hagymákat hosszában ketté, majd a rostokra keresztben, félkör alakú szeletekre vágjuk.
Elég nagy lábast vegyünk, hogy az anyag kellően szétterülhessen benne!
A zsírban a bőr nélküli, apró kockákra vágott szalonnát üvegesre, majd a hozzáadott hagymát világosbarnára pirítjuk. Ezután gyorsan elkeverjük benne a fűszerpaprikát, és azonnal hozzátesszük a zöldpaprikát és a paradicsomot. Megsózzuk, majd előbb fedő nélkül gyors tűzön, később - ha levének egy része már elfőtt - fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk. (Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv)

2017. július 10., hétfő

főzzetek baracklekvárt, mert

Itt az idő. 
Tegyetek el kajszilekvárt. Két gyümölcs van, amiből csakis a házilag eltett az igazi: a szilva és a sárgabarack. A bolti soha nem olyan, soha. Akármilyen drága, akármilyen csilivili, a sajátot meg sem közelíti. Sokminden megvehető pénzért, a baracklekvár nem. Minden másra ott a maszterkárd. 😋😍😏




Itten van a recept is. Ha csak pár kiló barackot kaptok valahonnan, vagy vesztek (én 250 forintért vettem a piacon gyönyörű, nagy szemű példányokat!), akkor is főzzetek be télire.  A napfény íze. 🔆 
Én nem szoktam ízesíteni, mert önmagában is csodás. De vannak fűszerek, amiket kedvelek hozzá: a vanília, a levendula, és a kardamommag.
Aki pedig velem egyetemben kedveli a görög, török, arab édességeket, az elteheti cukorszirupban is, valami isteni, ezt komolyan mondom. Mikor Thesszalonikiban jártunk a bazárban, volt egy csemegeáruda. Hatalmas üvegballonokban álltak egymás mellett a szirupban eltett különböző gyümölcsök. Már a látvány is gyönyörűséges volt, de mikor itthon elkészítettem többféle gyümölccsel is, teljesen rabul ejtett. Valami mesésfinomak ezek az édességek, na. (Úgyhogy sárgabaracot teszek is el még majd szirupban is.)

2017. június 3., szombat

Mézes-mustáros csirkecombok

Nem szóltam még a szerelemről. Szinte a végére tartogattam.
A szerelmet a hollywoodi Brown Derby Étterem szakácsa találta fel 1939-ben. Nagyméretű, túlérett barackokat hársmézzel édesített, a tetejükre csokoládédarát hintett. Felhevített bíborszínű kelyhekben szolgálják fel, ahogy illik.

(Kurt Vonnegut)



A piacon a kedvenc húsboltomban szép sárga, kukoricán tartott csirkét lehet venni. Nem sül össze a felére, nem felfújt és óriási sem a melle, sem a combja, és jó íze van. Csak náluk vásárolok csirkét, és csak azóta, mióta új főnökasszony van.

Hozzávalók 2 főre:
3 egész csirkecomb (ez most farhátas)
3 teáskanál dijoni mustár
3 teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz

1 púpos evőkanál szárított majoránna
6 nagy gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
1 dl száraz fehérbor (az enyémben most szekszárdi sauvignon blanc van)
és aki kedveli a tejfölös ételeket, annak pluszban:
1 púpos teáskanál liszt
1 dl zsíros tejföl

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A combokat tisztítsuk meg, majd sózzuk be alaposan. A kétféle mustárt keverjük el jól a mézzel és a majoránnával (a tárkony is jól illene hozzá), és kenjük ezt a krémet a combokra. A tepsit olajozzuk ki, és vajdarabokat is tegyünk bele (készíthetjük kacsa- vagy libazsírral is, akkor nem kell külön vaj, olaj), szórjuk rá a félbevágott fokhagymagerezdeket, tegyük rá a combokat. Öntsük alá a bort és még fél decinyi vizet. Fedjük le a tepsit alufóliával és mehet is a sütőbe. Olyan 50 perc múltán szedjük le a fóliát, locsolgassuk meg a combokat a levével és süssük pirulásig. Ha kevés szaft lenne alatta, pici vízzel pótoljuk. 
Nekem így is tökéletes. De lehet tejfölözni is: a visszamaradt szaftot tegyük egy serpenyőbe, s míg felforr, keverjük ki a lisztet a tejföllel csomómentesen, aztán habarjuk be.
Bármilyen olasz durumtésztát főzhetünk hozzá. Ezért is kell a több szaft alá: mert ha előfőzzük a tésztát, és amikor még meglehetősen al dente, akkor áttesszük a szaftba, s abban főzzük készre, akkor a tészta beszívja a finom ízeket és tökéletes körete lesz a húsnak. 
Ha szezonálisabbá tennénk, tálaljuk rizibizivel, vagy sült zsenge zöldségekkel: sárgarépával, spárgával, karfiollal, cukkinivel, cukorborsóval, zöldbabbal vagy céklával. A hagyományos cukros-ecetes fejes saláta is illik mellé, főleg ha nokedlivel körítjük.
Szeretem az egyszerű sülteket. Elkészítésük egyszerűsége fordítottan arányos finomságukkal, s a konyhában számomra ez a képlet igencsak nyerő.

2017. május 30., kedd

"Pizza ai funghi porcini", vagyis pizza vargánya gombával


Tudtátok, hogy a Nike elhíresült mondata* egy zen mestertől származik? Ugye nem? Pedig Seung Shan koreai zen mester tanítása volt eredetileg. S mint minden ebben a világban, a reklám és fogyasztás áldozata lett.
Én maradok az eredeti forrásnál. Sem a sport, sem a sportcipők, sem a reklám nem érdekelnek különösebben. Ellenben az értelmes emberek és meglátásaik igen.




Ezt a pizzát egy barátnőm kedvéért teszem fel. Sokszor rendelnek, mert nagyon szeretik, és mert rendelni egyszerű. Pedig elkészíteni is az. No persze azért egy kemence jól jönne hozzá, mert sajnos a sütőben sült pizza soha nem lesz olyan, mint az izzó parázson sült, de megkockáztatom, hogy sok kiszállított társa sem az a kifejezett főnyeremény. Tehát pizzára fel! Nem oly bonyolult, gyakorlat és bátorság kérdése mindössze. Nagyjából... Mert a tészta élőlény. Ma direkt kimértem precíze mindent, de tényleg mindent. S az ebédre készített tészta más állagú lett, mint a vacsorára készített, pedig mindenből azonos mennyiséget tettem bele. Ezért is szoktuk írni, hogy amennyit felvesz, meg hogy érzésre, lyányom. Más szavakkal: Just do it! *.
Gyakorlat, a főzés nem elm(e)élet - a főzés színtiszta gyakorlat.

Hozzávalók egy nagy gáztepsi méretű pizzához:
a tésztához:
20 dkg liszt
0,5 dkg friss élesztő
0,5 evőkanál olívaolaj
1 csipet kristálycukor
1 csapottas teáskanál só
szűk 1,5 dl langyos víz
a feltét:
20 dkg friss vargánya
1 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, frissen őrölt bors
kakukkfű
15 dkg gomolya sajt
1 nagy paradicsom
újhagyma zöldje (szezonális)
2. feltét:
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom fele
0,5 dl víz
1 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, frissen őrölt bors
kakukkfű
15 dkg gomolya sajt
3. feltét:
1 dl zsírdús tejföl
20 dkg friss vargánya
1 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, frissen őrölt bors
kakukkfű
15 dkg gomolya sajt
5 dkg füstölt kolozsvári szalonna
1 mokkáskanál pirospaprika

Az olaszok bizonyára bazsalikomot és mozzarellát tennének erre a pizzára, de én zalai lán vagyok, ezért friss gomolya sajtot tettem rá (a Zalaconál vettem, isteni), és kakukkfüvet.
A gombás pizza nagyon különleges és finom, de szerintem csak igazi gombával az. Igazi alatt az erdei, mezei gombákat értem, és ne gondoljátok, hogy gasztro-sznob vagyok, egyszerűen csak zalai, ahol is csodálatos tobzódásban vagyunk ezekkel a finom erdei és mezei szabadon termő finomságokkal. Vagyis számomra bűn lenne termesztett csiperkével készíteni amikor van más is - bármilyen gombás ételről is légyen szó.
Az első változatban nagyon érződik a vargánya íze. Egyszerű és közvetlen. A második olaszos. A harmadik mondhatni magyaros. (Lenne egy negyedik is: paradicsomszósz, rá tejfel, s aztán a többi, ezt nevezném zalai gombás pizzának.) De mindegyikre egyformán készül a feltét: a gombát nem mossuk, csak megkapargatjuk, szeletekre vágjuk. Kevés olívaolajon, apróra vágott fokhagymával, sóval, borssal, kakukkfűvel jól megpirítjuk. Vagyis: nagy láng, serpenyő, és pirulásig. Időnként megrázzuk s fel-feldobjuk a serpenyőben a gombát, ezzel átforgatjuk, hogy mindenütt süljön, pironkodjon.




A tészta: mindent a dagasztós robotgépbe teszünk és kidolgozzuk a tésztát. (A vízben elkeverjük az élesztőt és cukrot, a lisztet pedig a sóval keverjük el, s végül mindent a robotgépbe teszünk és szép sima, tálfalátólelválós állagúra dagasztatjuk, vagy dagasztjuk.) Kézzel ugyanígy, ha valakinek nincs gépe. Letakarjuk folpackkal a tálat és hagyjuk duplájára kelni. Közben megsütjük a fentiek szerint a gombát (vargánya, galambica, szegfűgomba, őzláb, fekete tölcsérgomba, fenyőalja, stb...) 
Ha a tészta megkelt, a konyhapultot lisztezzük, s a tésztát átgyúrjuk-gombócoljuk, letakarjuk és hagyjuk még 20-30 percig pihenni. A sütőt fullhőfokra begyújtjuk, mert a pizza gyorsan kell süljön. Igazából kemencében 1, azaz 1 perc alatt készre sül, de sajnos házi tűzhelyben ez nem lehetséges, de azért amennyire csak lehet, melegítsük elő a sütőt.




Ha már megpihente a gombócolt tészta is azt a 20-30 percet, sodrófával nyújtsuk jó vékonyra, a széleinél kissé vastagabbra hagyva a tésztát. Az első variációnál csak olívaolajjal locsoljuk meg, s tegyünk rá minden rávalót. A képen az első változat szerepel egyébként.
A második verziónál keverjük ki a paradicsomszószt: sűrített paradicsom, víz, csipet só, csipet cukor s ennyi a szósz, nem több. Ezzel kenjük meg a kinyújtott tésztát, s aztán jöhetnek a rávalók.
A harmadik verziónál a paradicsomszósz helyett pirospaprikával elkevert tejföllel és olívaolajjal locsoljuk meg a tésztát, s aztán a többi rávaló következik.
Mind nagyon finom. A sorrend mindig: tészta, szósz, sajt s aztán a többi feltét.
Nagyon forró, előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük.




Ez a tésztamennyiség egy nagy, gáztepsi méretű pizzához való. Ha közepest készítenénk, ahhoz elég 15 dkg liszt is, arányosan kevesebb hozzávalóval.

2017. május 26., péntek

Bodzás palacsinta

Aki azt mondja: minden mulandó, az hazudik. Igenis vannak örök szerelmek. Például a bodza illata, íze, egyszerű szépsége feletti soha nem múló csodálkozás ilyen. Ha a világ is tűnne el, ez az illat mindig velem maradna, soha nem feledhetem. Ha létezik mennyország vagy édenkert, ezek az édes kis csillagvirágszirmok biztosan helyet kaptak benne.




Egy nemrecept. Inkább csak ötlet. A gulyáshoz készítettem. Elmentünk bodzát szedni szörpnek, és ilyenkor mindig csinálok valamilyen bodzás édességet is. 
Főzz egy vaníliapudingot. Porból - nem szépítem, mert az elfoglalt háziasszon barátja Dr. Oetker. Amikor a puding langyosra hűl, keverj bele jó sok bodzavirágot. Hagyd állni a krémet legalább 3-4 órán át, hogy átvegye a virág illatát s ízét. Aztán keverd ki a jól bevált palacsintatésztádat egy csapott evőkanálnyi kakaóporral. Süsd ki, töltsd meg a krémmel, szórd meg bodzavirággal s kevés porcukorral, majd tálald. Ennyi lenne. 😏
De ha nem akarsz porpudingot készíteni, akkor csinálj túrókrémet kevés tejfellel, tojás sárgájával, s abba keverd ezeket a pirinyó, illatos gyönyörűségeket.

2017. május 24., szerda

Sárgaborsó gulyás

Mert hallottam este, a piacon,
míg dolgozott a nedves agyagon
a fazekas, hogy sóhajtott a sár;
„Ne durván, testvér, kérlek, nagyon fáj!”

Omar Khajjám (Nisápúr, 1048. május 18. - 1131. december 4; perzsa költő, matematikus, filozófus, csillagász) 




Tavasz ide vagy oda, ma setét, esős délelőtt volt. Nem volt kedvem piacra menni, körülkémleltem hát összes termeimet. S leltem egy zacskó sárgaborsót. A főzeléket nagyon nem szeressük, így gulyást főztem belőle. Megállapítást nyert, hogy ilyet máskor is elkövethetek, s legalább eszünk majd ebből a nem túl kedvelt hüvelyesből is kicsit többször, mert ebben a formában abszolút fogyasztható. (És... Nem csak a levest készítettem én, de a tálat is. Na jó "kis" segítséggel. 😏 Kicsit csálé, kicsit ollan amilyen, deazenyém.)

Hozzávalók 6 főre:
40 dkg sertéslapocka
30 dkg sárgaborsó
10 dkg húsos füstölt szalonna
1 szál fehérrépa (5-10 dkg)
1 nagyobb szál sárgarépa (15-20 dkg)
1 kis darab zeller (kb. 5 dkg)
1 nagyobb fej vöröshagyma (kb. 10-15 dkg)
2 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál zsír
2 teáskanál pirospaprika
1 nagy babérlevél
1 teáskanál köménymag és
1 teáskanál koriandermag mozsárban frissen összezúzva
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
só, frissen őrölt bors
2 nagy karika citrom

A sárgaborsót beáztattam. A hagymát apróra vágtam és egy nagy, 4 literes fazékban a zsiradékon kevés sóval üvegesre pároltam, a szintén apróra vágott fokhagymával együtt. A párolásnak valamikor a közepe táján a kis hosszúkás darabokra vágott szalonnát is a hagymákhoz adtam, s addig sütöttem őket együtt, míg a szalonna is megsült. Ekkor hozzáadtam a kisebb kockákra vágott lapockát is, és nagy lángon átpirítottam mindezt a hús fehéredéséig. Kis vizet aláöntöttem, és beletettem a pirospaprikát, a köményt és a koriandermagot is. Még kevés vizet aláöntöttem, sóztam-borsoztam és pörköltszerűen majdnem puhára főztem a húst fedő alatt.
Közben megtisztítottam és karikákra vágtam a zöldséget is. Mikor majdnem puha volt a hús, felöntöttem bőven vízzel, beletettem a sárgaborsót is, a zöldségeket is, fűszereztem kurkumával, gyömbérrel és a borsó puhulásáig főztem. A végén a két citromkarikát is hozzáadtam, s még pár percig főztem, míg a citromnak kioldódott az íze, savanykája.
Chilit feltétlenül kínáljunk hozzá.

2017. május 12., péntek

Joghurtos, kapros salátakrémleves


Van egy perc, amikor gutaütötten áll a délután. Még a bogarak titkos, rejtett, parányi mozgása is megszűnik abban a pillanatban; megtorpan a munkálkodó természet; a teremtés a káosz szélén tántorog, az asszonyok pedig egy csepp nyállal a szájuk szélén felülnek az ágyban, az arcukra virágot hímzett a párna, fuldokolnak a hőségtől és a bosszúságtól; és ezt gondolják: „Még mindig szerda van Macondóban.” És akkor ismét lekuporodnak a sarokba, egybefonnak álmot és valót, és hallgatólagos szövetségként továbbszövik a suttogást, mintha a falu minden asszonya egy hatalmas vászonlepedőt szőne közös erővel.

(G. G. Márquez)




Morzsás sült salátát akartam ma készíteni, de mivel igazi kerti salátát vettem, itthon derült ki, hogy bizony alaposan átnézendő. Így nem tudtam egyben hagyni a szívét, úgyhogy leves lett belőle. Meg amúgy is volt egy nagy csokor kaprom is, amit el kellett már használni. Végül is, krémlevest bármiből lehet főzni, nem igaz? 😊

Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb fejes saláta
1,8 l víz (ennek egy része nálam ma krumpli főzőlé volt, de dobhattok bele egy zöldségleves-kockát nyugodtan alaplé gyanánt)
6 gerezd fokhagyma
3 szál újhagyma zölddel együtt
1 nagy csokor friss kapor
frissen őrölt bors
2 tojás sárgája
2 dl natúr joghurt (plusz egy kevés a díszítéshez)
1 púpos evőkanál liszt
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál fehérborecet
(feltétnek: pirított kenyérkockák, vagy szalonnapörc vagy fürjtojás, vagy sajt, olívaolaj, stb...)

Föltettem a vizet forrni, közben a salátát alaposan megmostam, és nagyobb kockákra vágtam. Mikor már gyöngyözött az alaplé, beletettem a salátadarabokat, a darabolt újhagymát, fokhagymát is, kaprot is, és sóztam, borsoztam, hagytam főni 10 percig, aztán turmixoltam. Visszatettem a tűzre és kikevertem a habarást: a tojások sárgáját elkevertem a joghurttal, majd a liszttel is csomómentesre. (A tojás sárgája azért ajánlott a habarásba, mert így nem csapódik ki a levesben a joghurt. És sűríti is, krémesíti is.)
A levest levettem a tűzről, és egy merőkanálnyit a habarással jól elkevertem, majd hozzáadtam a leveshez, és szintén alaposan elkevertem. Már nem tettem vissza a tűzre, csak ízesítettem kevés cukorral, ecettel. (Ha visszatesszük és felforr, megfő benne a tojás, és az nem szép és nem krémes habarás fog eredményezni.)
Bármilyen feltéttel tálalható, díszíthetjük plusz joghurttal, olívaolajjal. Mi önmagában ettük, tökéletes volt így is. Hidegen is kitűnő leves. (Ha eredetileg is hideg levesnek szánnám, akkor nem tennék lisztet bele, csak a tojássárgákkal elkevert joghurttal sűríteném.)




2017. április 24., hétfő

Bodzás rétes & baklava




Egy tavalyi recept, és kár lenne, ha a feledés homályába veszne. Merthogy közeleg a bodzaszezon. :)


Hozzávalók 3 rúdhoz:
  • 12 réteslap
  • 5-10 dkg olvasztott vaj
  • 9 dkg búzadara
  • 6 dl tej
  • 2 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • vanília (vagy rúdból vagy esszencia)
  • csipet só
  • 6 tányér bodzavirág
a sziruphoz:
  • 15 dkg cukor
  • 2 dl víz
  • 1 citrom leve
  • 3 tányér bodzavirág

Először elkészítettem a szirupot. A cukrot a vízzel és citrom levével sziruppá főztem, aztán félretettem hűlni, s mikor már épp csak langyos volt, belekevertem a levágott bodzavirágokat is.
A búzadarát elkevertem kevés tejben, hozzáadtam a felvert tojásokat is, a cukrot is, és mikor sima volt, felöntöttem a maradék tejjel is. Beletettem 3 tányér bodzának az ollóval levágott virágait is. Lassú tűzön főzni kezdtem, és mikor besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Ne főzzük túl és nagy lángon, és ne forraljuk fel, mert nem rántottát szeretnénk készíteni. Félretettem hűlni, de előbb még a maradék 3 tányér bodzáról is levágtam a virágokat és a krémbe kevertem.
Begyújtottam a sütőt.
A réteslapokat egyenként megkentem olvasztott vajjal. Egy rúdhoz 4 lapot használtam. Mikor a 4 lap egymáson volt, az egyik oldalára csíkban tettem a krémből, a széleken hagytam 2-2 cm-nyi üres helyet. Ezt ráhajtottam a töltelékre, majd feltekertem rúdba. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire tettem. A másik 2 rúddal is így jártam el. Végül mindhárom rúd tetejét is megkentem az olvasztott vajjal. Sütőbe tettem olyan 170 fokra, és 15-20 perc alatt készre sütöttem.
Mikor kissé kihűlt, ferdén felszeltem, és a tányérokon megcsorgattam a sziruppal. Díszítésként még szórtam rá bodzavirágot.
Egészen, nagyonnagyon bodzás. :)

Készíthetitek baklavaként is ugyanezzel a töltelékkel, de akkor én megszórnám hántolt, durvára vágott mandulával is a rétegeket.

2017. április 17., hétfő

Tárkonyos gombócleves sonakfőzőlével


Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.

                                                                     (William Shakespeare)



Ugye nem öntöttétek el a sonka főzőlevét? Mert a világ legjobb alapleve. Bármilyen levest vagy mártást készíthetünk vele, nem csak a töltött káposztának ad kitűnő ízt. Én most egy gombóclevest csináltam belőle, mert gyönyörű a friss tárkony és lestyán is az ablakomban, és még medvehagyma is volt itthon. Úgyhogy ez egy igazi tavaszifűszeres káposztaleves.

Hozzávalók 6 főre:
1 kis szál fehérrépa
1 közepes szál sárgarépa
1/2 teniszlabdányi zeller
1/4 karalábé
1 kis fej káposztának a fele (olyan 40-50 dkg)
2 liter sonkafőzőlé+víz
4-5 szál friss tárkony (vagy 1 evőkanálnyi szárított)
4-5 lestyánlevél
8-10 szem egészbors
2 dl tejszín
a gombócokhoz:
1/2 csirkemell (35-45 dkg)
1 egész tojás 1 evőkanál vízzel higítva és felverve
8 dkg rizs
1 kisebb fej vöröshagymának a negyede
1 beáztatott zsemle
1 púpos evőkanál liszt (lehet rizsliszt is)
4-5 nagy levél medvehagyma

1 csapott teáskanál pirospaprika

A rizst bő vízben előfőzzük nem túl puhára, leszűrjük, hagyjuk a szűrőkanálban felhasználásig. A zöldségeket megtisztítjuk, és kicsi darabokra vágjuk. A sonkalében feltesszük főni őket annyi vízzel, amennyi oldja a sonkalé sósságát, mert az ugye mindig egy kicsit sós. Beletesszük a laskára vágott káposztát is, és az aprított zöldfűszereket, borsot is. Közben elkészítjük a gombócokat: a zsemlét beáztatjuk, a csirkemellet apró kockákra vágjuk, majd a késsel még tovább aprítjuk, ahogy a zöldfűszereket szokás. Egy tálba tesszük, hozzáadjuk a vízzel kissé higított tojást, a kinyomkodott zsemlét, az előfőzött rizst, a szálakra vágott medvehagymát, az apró kockákra vágott vöröshagymát, sót, pirospaprikát, lisztet. Összedolgozzuk, és mikor már puhák a zöldségek a levesben (ami hamar bekövetkezik, olyan 20 perc fővés elég is nekik), vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából és beleengedjük őket a pötyörgő levesbe. (A gombócok nyers állaga viszonylag lágy legyen, mert ha túl sok lisztet teszünk hozzá, kemények lesznek a gombócok. Tehát olyan éppencsak-formázható állag legyen.) Hagyjuk főni őket olyan 5 percig, végül a tejszínt is a leveshez öntjük. S már tálalhatjuk is. A végén az ízeket lehet kissé fokozni egy csipet cukorral, teáskanálka enyhe ecettel vagy citromlével.

Tipp: ebben a levesben a tejszínt kiválthatjuk paradicsomlével is. Akkor nem kell a sonkaléhez víz, hanem olyan 7-8 dl paradicsomlét adjunk hozzá. Természetesen ha túl sűrű lenne a leves, vízzel vagy még sonkalével, paradicsomlével beállítható a jó sűrűje-leve arány.
Másik tippem, hogy húsgombócok helyett ilyen gombócokkal is készíthetjük, ekkor a sonkafőzőlét a krumpli főzőlevével higítjuk, amit nem sózunk. (Hanem csak majd a főzőléből kivett főtt és áttört burgonyát sózzuk csak a nudlitésztában.) Ehhez a fajta gombócos káposztaleveshez a tejszín illik. 


2017. március 9., csütörtök

"Csuszagne"


Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.
Kell választani és dönteni, de nem abban az illúzióban, hogy ezzel vágyaink szerint intézzük sorsunkat, hanem azért, mert a választás és a döntés ténye lelkileg összetartja az embert, és megvédi a nehéz helyzetek örök megkerülésétől.

(Popper Péter)


 


Mi van, ha úgy jársz, hogy rájössz (későn), a túrós csuszához mindent vettél, csak csuszatésztát nem? De lasagne lapod van dögivel? Igen. Keresztezed őket, így süthetsz csuszannyét.


Hozzávalók 2 főre:
8 lasagne lap
40 dkg túró
10 dkg szalonna
1 nagy tejföl (330 gr.)
6 ek. olaj
2 db egyszemélyes sütőtál

A tésztalapokat megfőztem al dente, majd hideg vizet csorgattam a fazékba hogy lehűljenek, de a vízben hagytam őket. Így nem ragadnak össze.
A szalonnát kis csíkokra vágtam, és kisütöttem a zsiradékban, majd egy szűrőkanállal kivettem a kis pörcöket egy tálkára.
A tálakat alaposan kiolajoztam. Egy réteg tészta, rá túró, só, pörc, tejföl. És így rétegeztem. Előmelegített sütőben készre sütöttem.





Böjtölők a szalonnát természetesen hagyják ki. Lehet helyettesíteni spenótlevelekkel szerintem. Kaporral vagy medvehagymával fűszerezve is isteni.

2017. február 19., vasárnap

Sertés sült & rilette


Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban. 
Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. 
Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek.

(Márai Sándor: Február)





Három recept egyben. Egyrészt a "csirke 40 gerezd fokhagymával". Csak ez nem csirke. Másrészt csak egyszerűen egy jó sertéssült. Harmadrészt a maradékból csináltam rilettet. Oké, tudom ez nem klasszikusan az, de nekem megfelel rilette-nek is. Mert úgy jártam, hogy elájultam a szalámi áraktól. Ezer éve nem vettem, és most szembesültem azzal, milyen drágák a felvágottak (is). Amik amúgy ízetlenek, tele vannak adalékanyagokkal és vízzel, és még aranyárban is mérik őket. Akkor inkább sütök húst, ami hidegen is tökéletes.

Hozzávalók:
1,5 kg sertéshús (lapocka vagy tarja vagy császárhús, ez most kivételesen comb, de a lapocka vagy tarja vagy császárhús a jó)
40 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertészsír

5-6 babérlevél
5-6 szegfűbors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanányi zsályalevél (friss vagy szárított)
2,5 dl száraz fehérbor

A húst nagyobb darabokra vágtam, alaposan besóztam. A fokhagymagerezdeket megpucoltam. Egy tepsit kikentem a zsírral, beletettem a húsdarabokat, a fűszereket, és aláöntöttem a bort. Lefóliáztam és előmelegített, alacsony hőfokú sütőbe tettem. Olyan 120 fokra. Sütöttem 5-6 órán át. A végén levettem a fóliát s kissé rápirítottam. Főtt burgonyával, sült almával tálaltam. Időnként alálestem a fóliának, hogy nem sült-e le nagyon a szaft. Nem szabad hagyni, mert megég a fokhagyma. Ha nagyon elfogyna alóla a folyadék, pótoljuk. Úgy kell elkészülnie, ha rilettet is akarunk belőle, hogy a víz elsüljön, ugyanakkor ne égjenek le a fűszerek, és a fokhagyma.





Szeretem a sütőben sülteket. Ha semmi sem jut eszembe, mit főzzek, akkor a sült mindig kipótolja az ötlet-hiányt. Bármivel fűszerezhető, köríthető, abszolút lehet variálni.  Ehhez a változathoz nagyon jól illett volna még a vöröshagyma is, a szárított vargánya is, mint fűszer. De tényleg ahogy tetszik-műfaj.






Nem is értem, a rilette miért nem népszerűbb, pedig a magyar konyhába abszolút illik. Megvan az alapja nálunk is, a "lesütött hús". Ami tulajdonképpen a konfitált hús, de krémet nemigen csináltak belőle. Nem is értem, miért. Annyira magyaros jellegű pedig. 






Tehát a rilette ennyi lenne: a megsült húst szálaira szedjük, elkeverjük a visszamaradt pecsenyelével, a megsült fokhagymagerezdekkel. De csak annyival, amennyivel egy krémes állagot kapunk. Ha kellő ideig törjük-keverjük villával, valóban krémre kezd hasonlítani. Tálakba tesszük (nekem egy nagyobb és egy kistálkányi lett), és a tetejére öntjük a visszamaradt tiszta zsírt. Lefóliázzuk, hűtőbe tesszük. Hetekig eláll.






Kitűnő sör- vagy borkorcsolya, előételnek is tökéletes, svédasztalra úgyszintén. Ha egészen mini tálkákba tesszük, nagyon gusztán tálalható személyenként is. Nyáron még jobb ízes paradicsommal, paprikával, uborkával.

2017. február 18., szombat

Tökmaglisztes túrós tészta


Még egy filmajánló. Jim Jarmush a kedvenc rendezőm. A legleg. Minden filmjét nagyon szeretem, és most kerül majd a mozikba legújabb alkotása a Paterson. Nagyon várom. "Kinek ajánljuk? Jim Jarmusch és/vagy Adam Driver rajongóknak, illetve titokban verseket író buszvezetőknek." No és  még művészi énjüket sütögetéssel kiélő nőciknek is. (S.k. szakvélemény egy gasztrobloggertől. :) )

" A 2013-as vámpírmese, a Halhatatlan szeretők után egy egészen más történettel állt elő, amiben hőse egy kisvárosi buszsofőr, aki egyebek közt gyufákról ír szerelmes verseket. Bár foglalkozása ellenére rendkívül művelt és ért is a költészethez, nincsenek művészi ambíciói, egyszerűen csak boldog, ha az érzéseiről írhat. Szereti a világot és legfőképp csinos, fiatal feleségét szereti, aki odahaza a lakástextileken és süteményeken éli ki saját, igencsak túlbuzgó művészi énjét.
Úgy képzelem, hogy Jim Jarmusch így szeretne nyugdíjba menni, egy kisvárosban, ahol mindenkit ismer, ahol nincsenek rossz emberek, és ami mégsem egy porfészek. A címbéli Paterson egy valóban létező, New Jersey állambeli, veretes irodalmi hagyományokkal rendelkező kisváros és a szerény buszsofőr neve is egyben, és ez a kettősség határozza meg a filmet."




Nem tudom az ország más vidékein van-e tökmagliszt, nálunk a piacon kapható. Sütöttem már kenyérbe is, pogácsába is, de kifőtt tésztában most próbáltam először. Jól működik, és ki is érződik kissé az íze.

Hozzávalók 3 főre (leves után) vagy 2 főre (nagyon éhes nagyétkűekre):
a tésztához
25 dkg liszt
10 dkg tökmagliszt
3 tojás
kb. 1 dl víz
a tésztára
10 dkg húsos füstölt szalonna
1 evőkanál repceolaj
25 dkg túró
tejföl ízlés szerint

A hozzávalókból tésztát készítünk, ahogy egyébként is: jól meggyúrjuk, hagyjuk pihenni folpackban fél órácskát. Majd géppel nyújtjuk, és tetszés szerint daraboljuk. (Én csak 5-ös fokozatig nyújtottam és kézzel vágtam szélesmetéltre.)
Közben a szalonnát kis kockákra vágjuk, és egy evőkanálnyi olajon kisütjük, kiszedjük a szalonnapörcöket és félretesszük.
A tésztát forrásban lévő sós vízben kb. 1 percig főztem, majd a szalonnás zsírra kiszedtem. Elkevertem a túróval, megszórtam a ropogós szalonnadarabkákkal. Tejföllel kínáltam.




Böjtben is készíthető, vagy vegáknak is ajánlom, mert szalonna nélkül is finom.

2017. február 11., szombat

Csirkepaprikás


Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence.
Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.




Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli változatot. A képeken a lábosban még ez az állapot látható, a tányéron már a tejfölös, klasszikus csirkepaprikás. Valamint a csirkecombot egyáltalán nem tudom megenni (a nem szeretem enyhe kifejezés, a "nyeles husival" ki lehetne kergetni a világból), a szárnyát viszont igen, úgyhogy nálam a csirkepörkölt kizárólag szárnyából készülhet. A mellehúsa száraz és íztelen, szintén nem alkalmas pörköltnek. (Rántva nagyon finom.)




Ha klasszikusokat főzünk, csináljuk jól, én azt mondom. Mivel ez egy olaszosan egyszerű étel, a hozzávalóknak jóknak kell lenni. Tehát jó hagyma kell bele, jó csirke, a legjobb édesnemes pirospaprika, és jó minőségű tejföl. Hiszen nincs is benne több hozzávaló. Szerencsére én a paprikát az Alföldről kapom, házilag termesztett, szárított és őrölt paprika. Gyönyörű színe van és nagyon finom íze. Nagyon fontos a jó paprika: jártam már úgy, hogy keserűt vettem (mert késett az alföldi szállítmány) és az egész ételt elrontotta. A hagymát egy makói sráctól veszem a piacon. A csirke az bolti, sajnos nem jutok hozzá máshoz, de ez most egészen jóízű, és szép sárga is volt. Persze a tanyasi csirke lenne a nyerő. Tejfölből kimértet veszek, tejszínízű, jó krémes és sűrű.
A paprikás csirkét is el lehet tehát rontani. Először is ha nem jók az alapanyagok, ahogy fentebb írtam. Aztán ha túlhagymázzuk. A hús súlyának cirka 20 százaléka legyen a vöröshagyma, semmiképpen nem több. A harmadik sarkalatos pont, hogy a hagymát kellően meg kell dinsztelni, mielőtt belekerül a csirkehús. Nem jó rostogós hagymadarabokra harapni a szaftban. A negyedik, hogy mindig kissé öntsük csak fel, a túl hosszú lé nem eredményez sűrű, ízletes szaftot. Az ötödik, amit már szintén írtam: ne tejfölözzük túl. S végül: szerintem káromlás bóti tésztával tálalni a paprikás csirkét. Ha nincs türelmünk nokedlit készíteni, nem is érdemeljük meg ezt a finom ragut, ez a véleményem, oszt meg lehet kővel dobálni. :)) Legalább olyan illúzióromboló, mint a menzás lisztes tejfölben úszó csirkepaprikásnak nevezett szörnyedvény. Szerintem.




Hozzávalók 4 főre:
12 db csirkeszárny vagy 6 egész comb (kb. 1 kg)
2 normále fej hagyma (kb. 20 dkg)
6 dkg vaj (Ha csak csirkepörköltet készítünk, akkor nyugodtan lehet zsírral vagy olajjal főzni, szerintem ebbe a tejfölös-tejszínes klasszikusba a vaj nagyon jó ízt ad.)
3 púposkás teáskanál édesnemes pirospaprika

1 kis gerezd fokhagyma (el is hagyható, ízlés szerint)
5 dkg sűrű tejföl (2 púpos evőkanál)
2 evőkanál tejszín
1 teáskanál liszt (el is hagyható, ízlés szerint)
A nokedlihez:
50 dkg liszt (nagyevőknek 60 dkg, 4 tojás és kb. 2,5-3 dl víz)
3 tojás
1,5 teáskanál só
kb. 3 -3,5 dl víz (ki mennyire roppanós vagy lágy nokedlit szeret).

A csirkét mindig alaposan megtisztítom, mert nem szeretem, ha tokok, pihék, szőrök maradnak rajta. A szemöldökcsipesz nagy segítség, valamint egy lángot meg szoktam gyújtani a tűzhelyen és lepörkölöm az apró szőröket, majd folyó csapvíz alatt jó alaposan meg is mosom a darabokat. 
A hagymát apróra kockázom, vajon egy mokkáskanál sóval üvegesre párolom, majd egy decinyi vizet  hozzáöntök és hagyom forrni olyan 10 percig. Ezután teszem bele a pirospaprikát, a csirkedarabokat, és visszateszem nagy lángra. Sózom és addig sütöm, míg kifehérednek a húsdarabok. (Kell legyen alatta valamennyi víz is, hogy ne égjen meg a pirospaprika, tehát már itt egy rövid lében van a csirke.) Ha kifehéredtek, felöntöm annyi vízzel, hogy olyan háromnegyedéig érjen a húsdaraboknak. Ha teszek bele fokhagymát is, akkor most és egészben a gerezdet.
Fedő alatt hagyom rotyogni, míg megpuhul a csirke, ez olyan 1-1 és 1/2 óra. Ezalatt a hagyma is szépen szétfő, és sűrű szaftja lesz. Ha nagyon elfőné a levét, kicsivel pótolom. 
Végül a tejfölt elkeverem a tejszínnel, kevés liszttel, és a forró szaftból is keverek hozzá egy merőkanállal, majd ezt öntöm a pörkölthöz, állandó finom keverés közben. (Ne törjük össze a húst, ilyenkor már omlós, puha.) Hagyom még 3-5 percig rotyogni, hogy a lisztíz eltűnjön és a tejföl-tejszín íze hozzáidomuljon a többihez. (Legközelebb liszt nélkül készítem, nem kell bele, elég jó sűrű volt amúgy is a szaftja. Csak mivel sosem főztem még csirkepaprikást, hallgattam a receptekre, de szerintem nem kell bele liszt.)




Amíg rotyog a csirke, addig el tudjuk készíteni a nokedlit is: tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni 2-3 teáskanál sóval. Közben a tojásokat verjük fel, a lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el benne a sót, adjuk hozzá a tojást és a vizet és keverjük el alaposan. Nem kell simára dolgozni, csak rendesen elkeverni. Amikor forr a víz, nokedliszaggatóval szaggassuk ki, ha feljöttek a felszínre a nokedlik, szűrőkanállal szedjük ki és kissé öblítsük át folyó hideg vízben, majd egy nagy tálba tegyük kevés zsiradékkal, ami lehet vaj, olaj, zsír. Kell a nokedlire, hogy ne ragadjon össze.
Szerintem a csirkepaprikás még nudlival is nagyon finom (csupasz nudlival), vagy puliszkával is, vagy házi tarhonyával. Sőt, a nokedlit fűszerezhetjük tavasszal kaporral is, sőt, keverhetünk a tésztájába túrót is. Házilag készített csipkedett tésztával is mennyei lehet. Rizzsel el nem rontanám. :)
Aki tejfölösebben szereti, természetesen kínálhat a tálalásnál külön kisköcsögben még tejfölt.
Nyáron egy paradicsom, paprika is mehet bele. S természetesen aki csípősen szereti, az valamilyen csilit is főzhet bele.

2017. január 28., szombat

Parasztreggeli


Vegyetek ma piros ruhát. Lehetőleg vadiújat. Söpörjétek ki a házat, de minden helységet a középpont felé, óvatosan, és a hátsó ajtón vigyétek ki a szemetet. Már ha van hátsó ajtó. Éjfélkor nyissátok ki az összes ajtót és ablakot, hogy minden régi energia el tudjon távozni. Ne sírjatok, és ne mossatok hajat. Bőségesen főzzetek, hogy legyen maradék. Nézzetek sárkánytáncot, mert a sárkány a jószerencse hozója. Talán feltűnik az égen, ha nagyon figyeltek. 😉



Köszöntsük a tűz kakas 公鸡 évét egy tojásos étellel. 🐓🎆 😊 Itt olvashattok előrejelzést is, Padparadsától.
Nem szándékosan főztem, csak a véletlen műve.  Amikor nincs nagyon kedvem főzni, általában valamilyen tojás, vagy krumpliételt készítek. Vagy amikor nincs kedvem piacra menni, mert burgonya, szalonna, sajt, tojás mindig van itthon. Tejföl is akad, mert az is olyan "jóhavanitthon" hozzávaló. Ma az utóbbi eset esett meg velem, nem volt kedvem kimozdulni.
Ebben a laktató lakomában most zöldség nincs, de nyáron meg lehet tuningolni friss paprikával, paradicsommal, cukkinivel, padlizsánnal vagy csillagtökkel is. Kitűnően illik hozzá akár fejes saláta, akár uborka- vagy paradicsom- vagy paprikasaláta is.

Hozzávalók 4 főre (ha tényleg reggelinek készítjük, ha főételnek, akkor 2 éhes nagyétkűnek):
80 dkg burgonya (tisztítva ennyi)
2 közepes fej vöröshagyma (kb. 12-15 dkg)
1 nagyobb gerezd fokhagyma
15-20 dkg húsos, füstölt szalonna
1 evőkanál olívaolaj
5 db tojás
só, frissen őrölt bors
2 dl tejföl
20 dkg olvadós sajt (trappista vagy bármilyen más olvadós sajt)
valamint
kb. 4 dl olaj a krumplisütéshez

A burgonyát meghámoztam, mostam és hosszában félbe, majd cikkekre vágtam. Nagy serpenyőbe 1 ujjnyi magasan olajat öntöttem, majd mikor jó forró lett, a burgonya felét beletettem és szép pirosra sütöttem, aztán a másik felét ugyanígy. Papírtörlővel bélelt tálba szedtem ki. Közben a vöröshagymát vastagabb karikákra vágtam, és a forró olajba tettem azt is, pirosasra sütöttem és egy szűrőkanállal kiszedtem a sült krumpli tetejére. 
Egy kis lábasban a kevés olívaolajon kisütöttem a csíkokra vágott szalonnát, majd mikor lezártam a lángot alatta, a még forró zsiradékba dobtam a szalonnadarabkák mellé az apró kockákra vágott fokhagymát is, és jól átkevertem. Így kissé megfonnyadt. 




Egy sütőtálat kikentem a szalonna leszűrt zsírjával és beleterítettem a krumplit, hagymát, fokhagymás szalonnát. Ráütöttem 4 nyers tojást, amiket borsoztam is, aztán a tejfölt elkevertem 1 tojással és ezzel a keverékkel megcsorgattam a tetejét. Végül reszelt sajttal megszórtam és forró - körülbelül 180 fokos - sütőbe tettem. A sajt pirulásáig süssük, olyan 20-25 percig.
Úgy is készíthetitek, hogy a tojásos tejfölbe keveritek a reszelt sajtot, és ezt öntitek a tetejére, így kevéssé ég meg a sajt.



Szalonna nélkül vegák is készíthetik, már akik esznek tojást és tejterméket. :)