Zalai kerekrépa-ételek a Gasztroangyalban

Hogy ne csak zsíros kenyeret együnk.
Merthogy szép Zalában itt a kerekrépa-szezon kezdete. :)

receptek a blogon:
karamellizált vajban készült kerekrépa (köret)
dióval sült répa (köret)
Gordon Ramsay karácsonyi répalevese
a klasszikus zalai répaleves
savanyú répa árpagyöngyös húsgombóccal
házi savanyítás

How to make hungarian zsíros kenyér? :))

hát kérem. néztem ahogy ette és megkívántam. (melyik filmben is volt ez? - á nem fontos)

How to make a hungarian zsíros kenyér? from mafla.hu on Vimeo.

Gyömbérszörp

Ha valaki sok bort iszik, ne mondd, hogy rosszul cselekszik, hanem csak azt, hogy sokat iszik. Mielőtt a szándékát megvizsgálod, honnan tudnád, hogy helytelenül cselekszik-e? Így nem fog veled előfordulni, hogy más lesz, amiről kézzelfogható észrevételeid származnak, és más, amit helyeselsz.

(Epiktétosz)

Télen is szoktam szörpöt gyártani, mert én vagyok az az elvetemült egyén, aki a legtutibb ételhez is bor helyett szörpöt iszik... :))) Kövezzetek meg. De úgy vagyok összerakva, hogy csak éhgyomorra esnek jól az alkoholos italok - szóval vagy eszem, vagy iszom. Átmenet nincs.

Így hát nagy szörprajongó vagyok, a boltit viszont nem szeretem, mert tele van műaromával meg ételfestékkel. Gyömbér mindig van itthon, mert nálam a húsleves alapfűszere, és azt elég sokszor főzök. Szoktam indiai ételeket is csinálni, azokba is kell de az igazán nagyon gyömbérhasználós ázsiai konyhát egyáltalán nem szeretem, úgyhogy a gyömbér általában olyan megmaradós. Ilyenkor vagy vékonyan felszelem és megszárítom, vagy szörpöt csinálok belőle. Vagy friss gyömbéres limonádét, de azt inkább nyáron.

Hozzávalók 2 liter szörphöz:

• 10 dkg friss gyömbér
• 1 kg cukor
• 3 citrom leve
• 1,5 liter víz
• egy csipet só

A gyömbért meghámoztam, a nagyobb lyukú reszelővel (amivel a tököt is szoktuk) lereszeltem egy lábasba. Hozzáadtam a többi hozzávalót is, kevergettem, hogy a cukor elolvadjon benne. Forrás után még 5 percig hagytam főni, majd a lábosban kihűlni. 

Átszűrve ezután üvegekbe töltöm. Lehet forrón is, és kidunsztolni, akkor jobban eláll. Vagy ha kihűtjük, akkor vagy hamar el kell fogyasztani, vagy nagyon kevés szalicilt hozzákeverni.

Teát is szoktam édesíteni vele.

Stíriai metélt

Néha elnézem az óriásplakátokon a gyönyörű modelleket, és alattuk az igazi embereket, és arra gondolok, hogy ez kicsit olyan, mintha egy bolygón lennénk, ahol az összes őslakos alacsony, zöld és kövér. Kivéve egy elenyésző kisebbséget, amely magas, sovány és sárga. És az összes reklámon a magas, sárgák szerepelnek, dukkózva, hogy még sárgábbak és magasabbak legyenek. Úgyhogy az összes kicsi zöld űrlény azzal tölti minden idejét, hogy búslakodik, amiért nem magas, sovány és sárga.

(Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3)

Oly sokszor hallottam már a nevét, de eddig sem nem ettem, sem nem készítettem. Milyen jó, hogy Zsanuária előásta és elkészítette, mert nagyon egyszerű és nagyon finom. Egy gazdagabb leves után (én hamisgulyást főztem ma) tökéletes fogás.

Hozzávalók 6 főre:
a tésztához:
50 dkg tehéntúró,
2 tojás,
csipet só,
1 evőkanál porcukor,
kb. 20 dkg liszt (amennyit felvesz a tészta, a túró nedvességtartalmától is függ).
A krémhez:
5 dkg puha vaj,
4 evőkanál porcukor (ízlés szerint),
3 tojás sárgája,
2,5 dl tejföl,
csipet só,
1 citrom reszlt héja,
vanília (magok vagy esszencia, kinek mi van),
egy marék mazsola,
3 tojásfehérje felvert habja.

Tégy fel egy jó nagy lábosban vizet forrni 2 teáskanál sóval. A túrót tedd tálba, add hozzá a tojást, sót, cukrot, keverd össze, végül annyi liszttel készíts tésztát, amennyivel egy összeálló, de nem kemény, inkább lágy tésztát kapsz. Deszkán nyújtsd ki fél centi vékonyra és vágd ujjnyi csíkokra, majd kb. 10-12 cm-es darabokra. Ha felforrt a víz, főzd ki. Forrás után, mikor feljön a tészta víz tetejére, 1 perc főlés elég neki. Szűrd le egy nagy szűrőben és öblítsd át hideg vízzel hogy ne főjön tovább és hogy lehűljön.
Vajazz és lisztezz ki egy közepes tepsit vagy lapos tűzálló tálat.
Egy nagy tálban keverd habosra a vajat a cukorral, a tojás sárgájával, majd a tejfölt is keverd hozzá. Ízesítsd vaníliával, reszelt citromhéjjal, tedd hozzá a mazsolát is. Csipet sóval verd kemény habbá a fehérjéket, és óvatosan forgasd bele a sárgájás krémbe. Végül a metéltet is óvatosan keverd el a tojásos habbal. Tedd tepsibe és előmelegített, 180 fokos sütőben süsd addig, míg a teteje szép pirosas-barnás lesz. Ha elkészült, hagyd a kinyitott ajtajú sütőben kihűlni, majd porcukrozd a tetejét.
Nagyon fincsi. :)

Karfiolfőzelék

Minden relatív. Nemcsak a fény hajlik, hanem minden. Mert relatíve elhajlíthatunk egy kérdést, elhaljíthatjuk az igazságot, elhajlíthatjuk a alkalmazási követelményeket, elhajlíthatjuk a törvényt. D egyenlő emcé négyzet, ahol D a dinasztia, m a rokonok tömege és a c természetesen a korrupció, mely az egyetlen állandó a világegyetemben – mert Indiában még a fény sebessége is a terheléstől és az áramszolgáltatás szeszélyességétől függ.

(Salman Rushdie)

Karfiolszezon van, én pedig hetek óta eszem, mert 160 forint kilója a piacon... meg mert nagyon szeretem is. Főzeléket azonban még nem főztem belőle, és nem is értem, miért? Hiszen tipikusan alkalmas erre a műfajra ez a finom zöldség. Na most pótoltam eme hiányt, amúgy isteni, és a fűszerezése hajlítható akár ezer irányba is - ez most egy kissé indiai hangulatú lett.

Hozzávalók 2 éhes embernek (vagy 3 kevéssé éhesnek):
50 dkg karfiol (tisztítás után ennyi),
1 közepes fej vöröshagyma (10 dkg kb.),
2 gerezd fokhagyma,
1 üveg csicseriborsó konzerv (DM-ben kapható, 400 grammos),
4 dkg vaj,
8 dkg liszt,
2 dl tejszín,
kb. 2,5 dl karfiolfőzővíz zöldségleveskockából (vagy alaplé ha van kéznél),
só,
1 csapott teáskanál őrölt gyömbér,
1 csapott teáskanál frissen őrölt koriandermag,
késhegynyi frissen őrölt szerecsendió,
1 csapott teáskanál őrölt kurkuma,
késhegynyi őrölt római kömény (a magyar kömény is tökéletes ha nincs római),
1 csokor petrezselyemzöld,
ízlés szerint csipet cukor,
és ízlés szerint pár csepp ecet.
A tetejére:
2-3 evőkanál fokhagymás olívaolaj,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
csipet só,
1 pici piros friss csili kimagozva és apróra vágva.

A karfiolt apró rózsáira szedtem, és forrásban lévő zöldségalaplében megfőztem, de ügyeltem rá, hogy épp megpuhuljon csak, ne főjön szét.
Az apróra vágott vörös és fokhagymát kevés sóval üvegesre pároltam a vajon, majd hozzákevertem a fűszereket is. Liszttel rántást készítettem belőle, amit tejszín és karfiolfőzőlé keverékével engedtem fel. Folyamatosan kevertem, hogy csomómentes legyen. Annyi karfiolfőző-vizet adtam hozzá, hogy olyan főzelék sűrűségű legyen: se nem híg, se nem túl sűrű. Apróra vágott petrezselymet, alaposan leöblített csicserit adtam hozzá, és a karfiolrózsákat is beletettem. Hagytam egyszer összerottyanni és készen is volt. Érdemes kóstolni, nagyon kevés cukor és ecet még izgalmasabbá teheti, de el is hagyható.
Az olívaolajban elkevert csilis, enyhén sós pirospaprikás öntettel meglocsolva tálaltam. (Mindig készítek fokhagymás olívaolajat, mert salátákra is remek: fél liter olívaolajban érlelek 1 egész fej megtisztított, gerezdekre szedett fokhagymát úgy 1 hónapig, aztán leszűröm. A gerezdeket nagyobb darabokba vágva teszem az olajba, így jobban kijön az íze.)

Így önmagában is tökéletes fogás valamilyen finom házi kenyérfélével. De adható hozzá natúr sült hús is, hal is.
Ez az elkészítési mód is nagyon illene hozzá, nem csak zöldbabbal jó, szerintem a főtt tojás a karfiolnak is jó kiegészítője.
És szerintem ahogy a paradicsomos káposztát főzzük, az karfiollal is isteni lehet.

Sűríthetjük valamilyen alternatív módon is: étkezési keményítővel, burgonyával is. De bevallom, nekem a főzelék így régimódiasan (liszttel sűrítve) az igazi.

Citrom-fokhagyma elixír

Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás.

                                                                                                                                                                   (David B. Agus)

Már többször megcsináltam ezt a citrom-fokhagyma elixírt és kúrát. Úgyhogy már vannak tapasztalataim róla. Hatásos, úgy vettem észre. Emellett finom is, én nagyon szeretem az ízét is - persze nekem bármi jöhet, ami citromos. A citrom és én... na ez szerelemi viszony...
Az elixír azért ilyen sárga, mert fel szoktam kissé turbózni. Az eredeti recept csak citromot, fokhagymát és vizet tartalmaz. Az enyémbe mindig kerül friss gyömbér és kurkumapor is. Utóbbitól ilyen szép sárga.
Mi a hatása? Remek értisztító, energizáló, gyulladáscsökkentő, immunerősítő, rosszindulatú sejtburjánzást gátló, stb....

Hozzávalók egy 3 hetes kúrához:
5 kezeletlen citrom (az is jó, amit természetes viasszal kezelnek, Aldiban, Lidliben, Spárokban lehet kapni),
30 gerezd fokhagyma,
1 liter víz.
Plusz az enyémben van:
1 csapott evőkanál kurkumapor,
1/2 teniszlabdányi friss gyömbér.

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, a citromot alaposan megmossuk és darabokra vágjuk. (Én a gyömbért is itt tettem hozzá tisztítva, darabolva.) Konyhai késes robotgépbe (vagy turmixba tesszük a víz egy részével) tesszük és jól összedaraboljuk. Hozzáöntünk 1 liter vizet és az első buggyanásig forraljuk. (A kurkumát akkor kevertem hozzá, mikor felöntöttem vízzel a citrom-fokhagyma-gyömbér keveréket.)
Hagyjuk kihűlni, aztán átszűrjük és hűtőben tároljuk. Minden reggel éhgyomorra egy kis kupicával iszunk belőle. Bár rengeteg fokhagymát tartalmaz, cseppet sem büdös. A főzés lelágyítja mind az ízét, mind a szagát ennek a csodás, rontásűző növénynek.
A kúrát 3 hét elteltével lehet ismételni. Én kb. félévente megcsinálom.

A citrom -  AntalVali.com
A fokhagyma
A kurkuma, a szent por - itt olvashatsz róla
A gyömbér gyógyhatásai - szintén itt olvashatsz róla

Váljék egészségünkre! :)

Koulouri (görög szezámmagos perec)

       a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké

                                                (Spencer Michael Free)

Tegnap délelőtt a fészbukon szembejött velem egy kép erről a finom perecről. Athénban kóstoltam a nyáron, valami isteni. Legalábbis szezámrajongóknak kötelező, kihagyhatatlan. A tésztája is nagyon fincsi, de hát a pirított magocskák ellenállhatatlanná teszik. Belül puha, kívül ropogós... mesés.
Egy angol nyelvű blogon találtam meg a receptet, köszönet érte. Sokszor fogom még sütni.

Hozzávalók a tésztához (12 darabhoz):
11 gr szárított élesztő (ez pont 1 tasak),
250 ml langyos víz,
30 gr porcukor,
65 dkg fehér liszt,
1 nagy tojás,
30 ml (2 evőkanál) olívaolaj,
100 ml langyos tej,
8 gr só (1 teáskanál).
A külsejére:
1 és 1/2 csésze szezámmag,
mivel én nem jutok hozzá must-sziruphoz, ezért 2 púposabb evőkanál sötétbarna nádcukrot felforraltam 1,5 dl vízzel.

A szárított élesztőt jól elkevertem oldódásig a langyos víz és tej keverékében a porcukorral együtt. Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, sóval elkevertem, a közepébe ütöttem a tojást és csorgattam az olívaolajat, aztán az élesztős keveréket is hozzáadva kidagasztottam a tésztát. Nekem kevés tej még kellett hozzá, tüskeszentpéteri liszttel dolgoztam. Tehát ha még liszt vagy folyadék kell a tésztához, bátran, mert a lisztek nem egyformán működnek. A tészta ne legyen túl lágy, de kemény se, olyannak kell lennie, hogy legyen tartása, hogy majd formázni tudjuk.

Hagytam duplájára kelni. Közben a cukorral felforraltam a vizet, és hagytam hűlni, illetve serpenyőben enyhén megpirítottam a szezámmagokat. Vigyázzunk, nagyon óvatosan és rövid ideig pirítsuk, egy pillanatra se hagyjuk magára a serpenyőt, mert a szezámmag nagyon hamar pirul, és ha túlmegyünk egy ponton, keserűvé válik. Akkor jó, mikor még épp csak sötétedik a színe, de már érezzük azt a jellegzetes, finom, diós illatot. Az illat megjelenése azt jelzi: kapjuk le a serpenyőt, mert jók már a magocskák.
Begyújtottam a sütőt 180 fokra. A tepsiket szilikonos papírral kibéleltem. A tésztát 12 darabra vágtam. Minden kis darabot kb. 80 cm hosszú, vékony szállá gyúrtam, majd középen összehajtottam és megcsavartam, a két végét összecsippentettem, hogy kis koszorúk legyenek.
Minden darabot a kihűlt szirupba, majd a szezámmagba forgattam.
Hagytam kelni a tepsiben még 20 percet, aztán sütöttem. Szép barnásra süssük, akkor lesz kívül ropogós, belül puha.

 

Almával sült karaj

Egyszer, amikor Denys és én megint fent jártunk a magasban, és a farm pusztáján landoltunk, odajött hozzánk egy nagyon öreg kikuju.
– Ma nagyon magasan voltatok – mondta –, nem is láttunk benneteket, csak a gépet hallottuk dönögni, mint valami méhet.
Ráhagytam, hogy valóban nagyon magasan jártunk.
– Láttátok Istent? – kérdezte.
– Nem, Ndvetti – mondtam –, nem láttuk Istent.
– Aha, akkor mégse voltatok elég magasan – jegyezte meg. – Hanem azt mondjátok meg: feljuttok-e valaha olyan magasra, hogy láthassátok?
– Nem tudom, Ndvetti – feleltem.
– Hát te, Bedár – fordult Denyshez –, te mit gondolsz? Feljutsz-e elég magasra a gépeddel, hogy megláthasd Istent?
– Erről sajnos fogalmam sincs – felelte Denys.
– Hát – mondta Ndvetti –, akkor nekem meg arról nincs fogalmam, hogy minek röpködtök egyáltalán.

(Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában)

Ma egész nap szakadt az eső. Semmi kedvem nem volt piacra menni, így abból gazdálkodtam, amit itthon találtam. Volt a fagyasztóban pár szelet karaj, a gyümölcstálból pedig szép és ízletes almák mosolyogtak rám  ebben a szürkeségben...

Hozzávalók 2 főre:
4 szelet sertéskaraj (40-50 dkg),
25 dkg vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
6 db alma,
2,5 dl natúr joghurt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanálnyi méz,
1 darab friss gyömbér (olyan 2 gesztenyényi nagyságú),
0,5 dl száraz rozé bor,
só, frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
1 teáskanál olívaolaj,
4 dkg vaj.

A húst bepácoltam nagyon kora reggel. A joghurtot elkevertem a mustárral és a lereszelt gyömbér kifacsart levével, és a kiklopfolt húsra, valamint a nem túl vékony félkarikákra vágott vöröshagymára, illetve a negyedekbe vágott fokhagymára öntöttem. Jól el is kevertem, hogy mindenhol érjen mindent a pác. Lefedtem és 3-4 órára hűtőbe tettem.
A sütőt begyújtottam 200 fokra.
A húst kivettem a pácból (maradhat rajta a joghurt), sóztam, borsoztam és az olaj és vaj keverékén hirtelen átsütöttem. Félretettem egy tányérba. A hagymákat is sóztam és jól átsütöttem a joghurtos páccal együtt a maradék zsiradékon. Egészen addig süssük-pároljuk, míg kissé karamellizálódik, enyhén barnás színt nem kap. Ha ez kész van, keverjünk hozzá mézet, fahéjat, öntsünk rá bort, tegyük rá a hússzeleteket, azokra pedig a negyedelt, hámozott almákat. Tegyük sütőbe és 20-25 percig süssük.
A joghurttól és vajtól nagyon omlós, puha lesz a hús, csöppet sem száraz, nagyon finom.
Köretnek barna rizst főztem. De a köles is nagyon jól illett volna hozzá, vagy a hajdina is akár. Az ételben is szereplő rozéval kínáljuk, nagyon jól illik hozzá.

Karfiolos, citromos rizottó

          És a halálnak
nem a vágyát éreztem, de a szégyent,
hogy nem döntöttem el még: őt szeressem
mindennél jobban vagy egy eleven lényt
                                                 
                                            (Umberto Saba: In riva al mare - A tengerparton, részlet)

Nagyon szép karfiolt vettem, rengeteg van most a piacon és olcsó is. Csak mindig úgy járok vele, hogy egy fej sok, ezért részletekben fogy el. No ez egy amolyan karfiolmaradék-hasznosítós recept.


Hozzávalók (vagy 1 nagyon éhes emberre, vagy 2 kevésbé éhesnek vagy ha mást is eszünk):
20 dkg kerekszemű rizottó rizs,
20 dkg karfiol kis rózsáira szedve (tisztítás után ennyi),
4 dkg vaj,
1 evőkanálnyi olívaolaj,
5 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 duci gerezd fokhagyma,
8 dl zöldségalaplé (a spárban lehet kapni zöldségleves kockát, én azt használtam 1 kockát plussz pici sót),
2 mokkáskanálka kristálycukor,
1 citrom reszelt héja,
kevés citromlé,
1 nagy tojás sárgája,
5 evőkanál zsírdús tejszín,
és ha van, akkor parmezán sajt ha nincs bármilyen más ízesebb sajt (én füstölt sajtot használtam).

A karfiolt rózsáira szedtem (jó kicsikre). A vizet felforraltam, beletettem a leveskockát, pici sót és a cukrot és megfőztem benne a karfiolt. Elég neki 4-5 perc. Kiszedtem a rózsákat egy tálba, az alaplevet hagytam nagyon kis lángon a tűzhelyen.
Közben az olívaolajon és a vaj felén megdinszteltem a kis kockákra vágott vöröshagymát és a végén a nagyon apróra kockázott fokhagymát is hozzá tettem, majd a rizst is átpirítottam, míg kissé áttetsző lett és a szemek elváltak egymástól. (A hagymákat ne égessük meg, közepes lángon és kevergetve csináljuk.)
Ekkor merőkanalanként hozzáadogattam az alaplevet és kis lángon főztem. Mindig mikor elfőtte a levét, újabb adagot kanalaztam hozzá, és természetesen kevergettem. Nem folyamatosan, de azért rendszeresen. Mikor már megpuhult a rizs, és az összes alaplevet hozzáadtam, belekevertem a reszelt citromhéjat is, és a főtt karfiolrózsákat is. Félrehúztam a tűzről, és a tojás sárgáját jól összekevertem a tejszínnel, majd ezt is a rizottóhoz kevertem, a maradék 2 dkg vajjal együtt. Végül a citrom levével ízesítettem. Lehet egész citromos is, vagy kevéssé, ki hogy szereti.
Reszelt sajttal díszítve tálaltam.
A maradék tojásfehérjét(jéket) felhasználhatjuk panírozáshoz (jó ropogós bunda lesz a végeredmény), vagy sörtésztához (orly-mód), vagy sütikbe, amcsipalacsintába felverve, stb...

Mazsolás-túrós kenyérszuflé? puding?

Apám mindig azt mondja: "Az aggály és a kétely a jó szakácsok fő ellenségei. A szuflé vagy megdagad, vagy nem. Sehogy sem lehet beleavatkozni. Jobb ha az ember leül és vár, hogy mi lesz a vége."

(Sisko kapitány, Star Trek) 

Minek nevezzelek te szépség? Szuflénak? Pudingnak? Vagy csak rakott kenyérnek? Tényleg nem tudom. Azt hiszem, nem igazi szuflé, az angolok viszont kenyérpudingnak hívják. Mindegy is, ha finom. És ha hisztek nekem ha nem is, a legjobb dolog, ami maradék szikkadt kenyérrel történhet. Egyébként ez még a múlt szombati buliról megmaradt kilós darabból készült. Semmi sem vész kárba, csak átalakul. :)

A maradékfelhasználós receptekkel mindig bajban vagyok, nagyon nehéz mennyiségeket megadni, mert inkább érzésre rakja össze az ember lánya, mintsem pontos recept alapján.

A jénait kivajaztam jó vastagon, és elég kócosan belerakogattam a kenyérszeleteket, rádobtam a mazsolát, túrót. Három tojást felvertem, reszeltem bele citromhéjat, tettem bele valódi vaníliamagokat, 10 dkg cukrot és 4 dl tejjel felöntöttem. Rácsorgattam a szeletekre és vártam egy órácskát, hogy magukba szívhassák az éltető folyadékot, s aztán forró (kb. 200) fokos sütőbe tettem úgy félórára.
Volt kibontva az isteni citromlekváromból, így 2 evőkanálnyit vízzel öntet sűrűségűre higítottam, s ezzel a mennyei finomsággal még megcsorgattam. Nem volt rossz. :)

Omlós-szaftos sültcsirke

Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen?

A válasz: három.
A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem biztos hogy meg is mered tenni.

 (Robert T. Kiyosaki)

Kiegészítés: és az sem valószínű, hogy a várakozástól a sültgalamb a szádba fog repülni.
Családi közkívánatra teszem fel ezt a grillcsirkét (buli volt), mert mindenkinek nagyon ízlett. Amin meglepődött mindenki, hogy ennek a csirkének nem száraz a mellehúsa sem. Hiába. A vaj mindig csodákat tesz. :)

Hozzávalók a páchoz (ez 2 csirkére elég):
1/2 üveg Édes Anna (részemről Erős Pista),
1 csapott evőkanál koriandermag,
3 szegfűbors,
1/2 teáskanál bors,
1-2 kardamommag,
1/2 teáskanál köménymag (ha szeretjük a római köményt, tegyünk bele azt),
1/2 teáskanál mustármag,
3 gerezd fokhagyma,
6 dkg vaj.


A fűszereket mozsárban összetörtem (a fokhagymát nagyon apró kis kockákra vágtam), és az Édes Annával elkevertem. Majd szobahőmérsékletű vajjal is összedolgoztam. (Nem egyszerű... :)  )
A csirkéket finoman besóztam (mert az Édes Anna is sós, de amennyi abban van, az kevés ahhoz, hogy a csirke ne legyen sótlan), aztán rájuk kentem kiskanállal a pácot. Nehéz művelet, nem igazán akar megmaradni a kezemre bezzeg ragadt rendesen, de ne adjuk fel. :) A lényeges momentum az, hogy a csirke bőre alá, a mellehúsa fölé jócskán tegyünk a fűszeres vajból. Így lesz finom porhanyós, ízletes.
Aztán a csibéket kissé kiolajozott tepsibe tettem, 1-2 deci vizet is alájuk öntöttem és olyan 180 fokon sütöttem majdnem másfél órán át. Közben locsolgattam őket és mikor nagyon elment alóluk a víz, pótoltam. Így szaft is maradt alattuk, amit külön kínáltam a tálalásnál.
A bőre nem lett túl ropogós, mivel vizes egy kissé a pác. A nagyon ropogós sült bőr titka az, hogy teljesen száraznak kell maradnia. Ez igaz csirkére is, disznóhúsra is.

Vita Illuminativa

"Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! 
... Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor."

(Hamvas Béla - Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.)

* * *

1945 verőfényes nyarán Budapest romokban. Még nem dőlt el semmi. Némelyek európai független demokráciáról álmodnak, mások biztosak abban, hogy a pokol után újabb pokol következik, szovjet típusú diktatúra. Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írta meg A bor filozófiája című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét.

(kép forrása ITT)

Nem kétséges, ha Balatonon nyaraló könyvtárosunk csak könyve első tizenhárom oldalát írta volna meg, aztán a vakáció többi részét pancsolással tölti, a magyar gasztronómia már ekkor is sokkal gazdagabb lett volna. Krúdy Gyula tizenkét éve halott, a csendet valakinek meg kellett törnie, és Hamvas megtörte. Ki kellett végre újra mondani, hogy Istent szólíthatjuk csóknak, mámornak és főtt sonkának, de legfőképpen bornak.
És Hamvas kimondta. A harcot újra fel kellett vennünk az antialkoholisták és a korpán-vízen élő pietisták ellen. Hamvas felvette. Béla, a mi Bélánk hirtelenjében a bor világtörténetét is felvázolta. Ez a hamvasi gasztrohistória természetesen három nagy korszakból áll.
A Noé előtti időből, amikor az emberiség még nem ismeri a bort, csak álmodozik róla. A Noé utáni korból, mely az első szőlőtőke elültetésével kezdődik. Az utolsó szakasz a víz borrá változtatásával indul. A vég kezdete. "Mi jelenleg ebben a korban élünk" - írja Hamvas.

Máskor száz évig nem történik ennyi a hazai gasztronómiai gondolkodásban, mint most ebben a 13 oldalban. Drága kincsünk ez nekünk, akik csókkal, mámorral, sonkával, borral dolgozunk.

Ez a könyv még csak ezután kezdődik. Béla fürdőnadrágot húz, megmártózik a Balatonban, majd egy szomorúfűz árnyékában cigarettára gyújt, bort önt poharába, tollat ragad és lefekteti minden magyar gyomorelmélet alapjait. Égető szükségünk volt erre, hosszú századok óta beszéltünk úgy ételről, italról, nőről, Istenről, hogy az ízlelés bölcseletének fundamentuma hiányzott. Mert e negyvenötös, kánikulai délután óta tudjuk, hogy szájunkkal vagyunk a világhoz nőve. Hogy ez az egyetlen közvetlen kapcsolatunk. Hogy csakis akkor tudjuk meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltük. Hogy csakis akkor ismerünk meg egy nőt, ha megcsókoltuk, vagyis ettünk belőle, s ő evett belőlünk.

Erről az alapkőről visszatekintve valahogy sokkal jobban értjük mindazt, amit magyar nyelven a gyomorról írtak. Innen nézve világosabb, miért szerette Mikes Kelemen úgy a nénjét, mint a káposztát, mit látott Szinbád a velős csont közepében, miért gondolta úgy Rejtő Jenő, hogy konyhaművészettel megjavítható lenne az emberiség.

A fővárosi könyvtáros belenéz a magyar tenger víztükrén csillogó lemenő napba, és azt mondja, a bor Isten maszkja. Egy embertelen és ateista kor hajnalán azt javallja, a puritán szívidióták ellen harcoljunk disznótorral. Szűzpecsenye, hurka, friss kolbász, ecetes paprika, hagyma, baracklekváros fánk, két üveg szekszárdi, s a terrorista pietista Istenre cseréli az elvet. Talán ha Rákosi Mátyás részt vesz ebben a tor-kúrában, másképp alakulnak a dolgok. Sajnos, a terápiára nem kerülhetett sor, Hamvas ugyanis nem volt kéznél. '48-ban kényszernyugdíjazzák, Szentendrén lesz földműves, majd Inotán és Tiszapalkonyán raktáros. Ez a földműves írta a Karnevál című nagyregényt, a raktáros pedig a Patmosz című esszéfüzért. Istenem, ilyen a magyar paraszt, néha összedob egy párkötetes regényfolyamot!

Nézzék csak ezt a negyvennyolc éves férfit, ahogy borosflaskával a kezében a hegyoldalon kaptat a ház felé. Túl van két nagy háborún, sebesüléseken, nőkön, lakását bomba vitte el, kéziratai elégtek, a haja hullik már, és az első mély ráncok is megjelentek arcán. leül a kőpadra a nagy diófa alá, újra önt, felhörpinti, nézi a csillagos eget, s a papírosra vési: "Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja."

Szerb Antal jól mondja, hogy a nagyok nem félnek a giccstől. Hamvas sem fél. Se a giccstől, se a szóismétléstől, se a komcsiktól. Nincs mitől félnie. Aki a jó vallásban él, a mámorvallásban, aki szájával van a világhoz kötve, akinek van bora, annak nincs mitől rettegnie. Akinek személyes haverja Dionüszosz lüsziosz, a Megváltó Boristen, annak nincs félnivalója. Se stilisztától, se kommunistától.

Aki pedig nem fél semmitől, az az angyalok énekszava és virágesője közepette a berényi éjszakában tovább építheti a magyar gasztrozófia alapját. Értekezhet az ízek ízéről, mely a napon érlelt női comb belső részén terem. Megkülönböztetheti a múzsai bornépeket a barbár pálinkanépektől - akár még úgy is, hogy az a történelmi tényekkel köszönő viszonyban sincs, hisz' nem remeg ő a historikusoktól sem. Beszélhet sík és hegyi, szőke és sötét, hím és női, logikus és misztikus, drámai és parázna borról. Dicsérheti a tűzbort, leköpheti a novabort, az ördög borát. Elárulhatja miért erotikusabb az ivás az evésnél, miért cseppfolyós csók a bor. Elkészítheti egy nagy magyar borkatalógus vázlatát, a kecskemétitől a csopakin át a szentgyörgyhegyiig. Megalkothatja a szájharmóniák összhangzattanát. Kijelölheti az alaphármast az étel, ital, dohány háromszögben. Létrehozhatja a Borágy Tanszéket, melynek első professzora lesz, s hangsúlyozhatja a szalonna, a kenyér és a zöldpaprika klasszikus érdemeit. Kitérhet kenyerekre, lángosokra, tésztákra, zöldségekre és a dohányharmóniákra is. Felrajzolhatja a térképre az ízek négy világtáját. Kijelentheti, hogy az éhség a gyomor sötétsége, az étel pedig a fény. Megmutathatja a nedvek útját: hogyan lesz a vízből bor, a borból vér. Bevezetheti olvasóját a poharak metafizikájába. Elmagyarázhatja miért nem hiányozhat nőből, borból a szakrális kurvaság.

Azt csinálhat, amit csak akar. Hamvas Béla Isten akaratából szabad ember. Jöhet a vészek kora, a vér bíbora, ő benéz a maszkok mögé. Lehetne szerény is, lenne mire. De minek? A szerénység elég alacsony formája a gyávaságnak. Tudja ő nagyon jól mit csinál: "Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy (...) az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem. Mint ahogy Kant minden elkövetkezendő filozófia döntő gondolatait mondja ki, amelyeket el lehet fogadni, vagy amelyekkel szembe lehet szállni, de megkerülni és el nem hangzottnak tekinteni többé sohasem, úgy én is (...) a bor metafizikájának egyetemes érvényű és időtálló  eszméit kívánom leírni."

Azért némi szerénység mégis vegyül ebbe a vallomásba. Hiszen Béla nem csak a bor filozófiáját írta meg, de a magyar gasztronómia metafizikájának alapjait is lefektette. Csakis azért sikerülhetett ez neki, mert úgy tudott írni, mint Szókratész. Félelem és túlzás nélkül.

A továbbiakról most csupán annyit: Hamvas huszonhárom és fél évvel a berényi nyár után még csinált egy gargantuai vaskos tréfát. A gyilkos és puritán ateisták nagy ünnepére, november 7.-ére időzítette halinapját. Úgy halt meg, ahogyan élt.

Levélcíme: a Megváltó Boristen Pincéje, Hetedik Mennyország.

 

Cserna-Szabó András: Vita Illuminativa 

(forrás itt)

Erdeigombás canelloni

A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

(Rejtő Jenő)

Úgy tűnik, mintha mostanában csak tésztákat ennénk, pedig nem :) ... főztem én vadast is gombás zsömlegombóccal, meg savanyúrépát is, meg más finomságokat is, csak ezek voltak most az újdonságok.
Bármilyen erdei gombával jó, én rizikével (fenyőaljával) készítettem.

Hozzávalók 1 doboz canelloni tésztához (22 darab van benne), ez főételként 3 nem túl éhes embernek elegendő:
75 dkg gomba,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
4-5 db szegfűszeg (ez csak akkor, ha rizikével készül),
3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
1 doboz canelloni tészta (22 db).
A szószhoz:
3/4 liter paradicsompüré,
kb. 1 teáskanál só,
kb. 2 teáskanál kristálycukor,
2 dl víz.
A tetejére:
10 dkg sajt.

A gombát megtisztítottam és körülbelül egyszer egy centis kis kockákra vágtam. Az olajon megdinszteltem az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymát, aztán hozzáadtam a gombát is és a fűszerekkel addig sütöttem, míg levet engedett. Hagytam 1-2 percig rotyogni, de nem főztem el a levét. A végén kivettem a szegfűszegeket, nehogy valaki ráharapjon. (Ha nem erdei gombával készítjük, fűszerezhetjük kevés kakukkfűvel, vagy petrezselyemzölddel is a ragut szegfűszeg helyett.) Végül belekevertem annyi zsemlemorzsát, ami fölszívta a gomba szaftját.
A szószhoz csak sóztam-cukroztam a paradicsompürét és vizet adtam hozzá.
Egy sütőtálat kiolajoztam, kevés szószt öntöttem bele. (Ez azért kell, mert ahogy elkezdi felszívni a folyadékot a megtöltött canelloni, ha nem tesszük kevés szószba, végigreped, mivel nyers.) Betöltögettem a canellonikat (nem kell túltölteni őket, épp csak lazán) és egymás mellé sorakoztattam a tálban. A maradék szószt is ráöntöttem, alufóliával lefedtem és 40 percre nagy lángra, előmelegített sütőbe tettem. Végül a fóliát levettem, reszelt sajttal megszórtam és még 5 percre visszatettem a sütőbe.
Lasagne-ként is készíthető, de akkor nem kell a gombaraguba a zsemlemorzsa. És dupla ennyi sajt kell hozzá.

Céklás, csicseris, gránátalmás rizssaláta

A spiritualitás nem másról szól, mint arról, hogyan viszonyulunk a mindennapi élethelyzetekhez.

(Csögyam Trungpa: Munka, szex, pénz)

 

Egy nagyon finom svédasztalra való étel az ősz kínálatából. Az idei első céklás falatok. Lesz még sok, érzem... mert nagyon szeretem. :)

Hozzávalók 4 főre főételként, 6-8 főre ha csak csipegetünk:
30 dkg hosszúszemű rizs (vadrizs is lehet benne),
70 dkg cékla (tisztítva ennyi),
1 üveg csicseriborsókonzerv,
1 nagy gránátalma,
1 nagy fej lilahagyma,
1 teáskanál fokhagymagranulátum vagy 4 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál őrölt gyömbér,
1 teáskanál frissen őrölt koriandermag,
1 teáskanál szumák (cserszömörce),
1 piros csili,
só,
1-2 evőkanál balzsamecet,
1 evőkanál olaj,
1,5 dl víz.
Plussz olaj a tálaláshoz, díszítéshez petrezselyemlevél.

A céklát megtisztítottam, 2-3 milis szeletekre vágtam és egy nagy tálba tettem. Hozzákarikáztam a lilahagymát is, megszórtam sóval, mozsárban frissen őrölt koriandermaggal, fokhagymagranulátummal, őrölt gyömbérrel, a kis kockákra felaprított csilivel, a szumákkal és meglocsoltam olajjal. Jól összekevertem, hogy mindenütt egyenletes lehessen a céklán a fűszer, s aztán meglöttyintettem a házi balzsamecetemmel is, végül egy sütőtálba tettem. Vizet öntöttem alá, lefedtem fóliával és nagy lángon 1 órán át sütöttem.
Addig főztem sok vízben a rizst, míg megpuhult, és amint készen volt, szűrőben leöblítettem.
Mikor már nem kellett azbesztkéz a céklához, az egyben sült szeleteket fölcsíkoztam, és levestől-hagymástól együtt összeforgattam a rizzsel, amihez egy lecsöpögtetett és szűrőn jól átöblített csicseriborsó konzervet is hozzáadtam. A gránátalmából kivarázsoltam a magokat, és majdnem az összeset szintén hozzákevertem a salátához. Csak díszítéshez tettem félre belőle. Tehát alaposan elkevertem mindent.
Tálaláskor a tetejét szórjuk meg gránátalmamaggal, s díszítsük petrezselyemmel. Ha kissé száraznak érezzük kóstolásnál, a tetejét meglocsolhatjuk még valamilyen jófajta olajjal is.
Ezt a céklás salátát szerintem készíthetjük gerslivel is, vagy hajdinával, vagy bulgurral is rizs helyett.
Sőt, akár önmagában (csicserivel és gránátalmával), akár köretként is tökéletes ez a sült cékla. Én még kaptam a piacon nagyon olcsón friss fügét is. No gránátalma helyett azzal is isteni...
Sajnos a fotó nem lett a legjobb, későn kaptam észbe... meg kell szoknom még hogy korán sötétedik. Viszont szép alkony volt, s a varjak is épp arra repültek. :)

Tonhalas spagetti

Mint víz tükrét a fecske szárnya
Legyintvén - pár csillogó csöppet
Visz magával a magasságba:
Úgy szeretném legyintni én is
Lélekszárnnyal az életet,
S ragadni fel a végtelenbe,
Viharzó zsoltárt énekelve,
A megmentett szépségeket.

 





És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...







Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe`,
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.

                                                                                                                     (Reményik Sándor) 

Egy gyors, de finom étel a mai - sokaknak rohanós - napra. Hogy maradjon idő a csendre, az emlékezésre is.
 
Hozzávalók 2 főre (főételnek):

35-40 dkg spagetti,
1 doboz tonhalkonzerv,
4 normále gerezd fokhagyma,
só,
1 piros csili,
10-15 szem olajbogyó,
1 evőkanál olívaolaj + a tonhalkonzerv olaja,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 doboz hámozott paradicsom konzerv.


Felteszünk sok vizet sóval a spagettinek.
Közben egy nagyobb serpenyőben vagy lábosban az olívaolajon finoman megfuttatjuk az apró kockákra vágott fokhagymát pici sóval, majd hozzádobjuk a szintén apró kockáékra vágott, kimagozott csilit is, és a félbevágott olajbogyókat. Végül a kis kockákra felszeletelt hámozott konzervparadicsomot is hozzáöntjük, lével együtt. Beletesszük a tonhalkonzervet is, olajostól. Kóstoljuk és ha só kell bele, pótoljuk. Majd a főzés végén az aprított petrezselyemzöldet is beletesszük. Addig rotyogtassuk a szószt, míg megfő a spagetti. Aztán a tésztát tegyük át a szószba, jól keverjük át és tálalhatjuk is. Petrezselyemlevelekkel díszítjük.

 

Szakrális idő

.

Az ünnepnek az volt az őseredeti funkciója, hogy az egykor megtörténtet jelenvalóvá, újra átélhetővé tegye. Vagyis kiemelje az idôbôl, a mulandóságból és az idôtlenség, az örökké létezés szentségébe helyezze. Kezdetben az ünnep mindenki aktív részvételével zajlott, a közösség minden tagja cselekedve élte át a kultuszt, ami még nem vált szét a kultusz aktív mûvelôire és passzív nézôire. Akkoriban az ünnep idejére tulajdonképpen mindenki pap lett. Ma is a múlt jelenné varázsolására szolgálnak a passiók, halvány maradékai az egykori eleven kultuszmûvelésnek.

 

Az ünnep – mint szakrális idô – ugyanazt jelenti mint a szakrális tér. Ünnepek idején az Ég közelebb van a Földhöz, „átjárás” van a szellemi és anyagi világ között. Ezért ünnepkor fontosabb az áhítat, mint hétköznapokon. Nem véletlen, hogy hangsúlyt kap a kollektív imádság – az engesztelés ünnepe vagy karácsonykor az éjféli mise – és a zarándokút: például Mekkába vagy húsvétkor Jeruzsálembe, netán Krisna szekerének célba juttatása. A zarándoklat összeköti a szent idôt és a szent teret. Ebbôl a szempontból az ünnep mágia, varázslat, sámáni extázis, rövid idôre kivilágosodó Akasha Krónika. A földi mikrokozmikus élményvilágból az áhítat átsegíthet a makrokozmikus megéléshez, a valódi emberi történet idôtlen örökkévalóságának a megtapasztalásához.
Ezt az ôsi attitûdöt legpontosabban a pészachi szertartáskönyv, a Haggáda fogalmazza meg, amikor azt kéri a hívôtôl, hogy „ne úgy ülj itt, mint aki egy régmúlt eseményre emlékezik, hanem úgy, hogy te magad vagy, aki ezen az éjszakán kivonul a szolgaságból a szabadságba”. Kazantzakisz regényében Zorbász amikor karácsony éjszakáján meghallja a templomi harangokat, futni kezd a falu felé, és ilyesmit kiabál:
– Gazdám, megszületett a kis Jézus! Rohanjunk! Ott kell lennünk nekünk is!
Zorbász tudja még az ünnep eredeti értelmét. Tudja, hogy Jézus minden idôben feltámad, hogy Buddha újra meg újra megvilágosodik a fügefa alatt, az Úr most és mindörökké elfogadja a bárány vérét a fiúé helyett, s a Második Templom szellemi értelemben még mindig ég Jeruzsálemben, miközben Titusz harcosainak örömujjongása hallatszik. Ahogy gyengül az élô hit, formalizálódtak a vallások. Az ünneppel való teljes azonosulás is lassan elhalványodott és megszûnt. A jelenben átélt teljes azonosulást – a „most történik!” élményét – felváltotta az „egykor megtörtént”, vagyis a múltra való visszaemlékezés. 

Az ünnep mint emlékezés elôször áhítattal teljes volt. Ezt azután felváltotta az ünnep mint gyász vagy az öröm idôszaka. Az öröm egyre materiálisabbá vált: feldíszített házak, lakások, fák, családi összejövetelek, pompás közös ebéd vagy vacsora, ajándékosztás. A Megváltás titokzatos misztériumából a szeretet ünnepe lett. Különösen az asszonyok számára az ünnepi készülôdés a halálos fáradtságot jelentette. Az ajándékot vásárló a szeretet nevében oldalba lökte-vágta a másik pult felé igyekvô embertársát, az ajándék nagysága a kiskereskedelmi értékét jelentette, s végül már nem is a megajándékozott öröme lett fontos, hanem az ajándékozóé, aki büszkén néz körül: íme, nem sajnáltam a pénzt erre a pompás, drága és gyönyörû ajándékra.

Az embernek szüksége van ünnepekre, jegyzi meg a róka A kis hercegben. Ez az igény a legôsibbek egyike, s megelôzi a vallásos formát. Lelki szükséglet az élet egyhangúságának a megszakítása, a rendkívüli, a várakozással teli ritka alkalmak, a „ma másképp van” idôszakos megélése. Kialakulnak a civil ünnepek, nem kevésbé érzelmekkel telítettek mint a vallásiak. A születésnap, a házassági évforduló, a névnap… Ezekrôl az ünnepekrôl megfeledkezni jogosan vált ki megbántódást, mert azt jelenti, hogy elmúlt az esemény érzelmi fontossága. 

Csak az embernek van vallása, mert tudattal rendelkezik és halandó. Ennek megfelelôen csak az embernek van erkölcse, esztétikuma, mûvészete és ünnepe. Lélektani és vallási szempontból az ôsök számára az ünnep
tudatállapot-változást is jelentett, míg a ma embere beéri egy régi esemény racionális tudomásulvételével, vagyis emlékezéssel.

Éppen azért, mert az ünnep egykor tudatállapot-változást hozott az egyén életébe, ünnepkor és az ünneppel gyógyítani is lehetett. A változás lehetôsége és ténye például jelentôsen könnyített depresszív állapotokon. A depresszió egyik tünete a „jelen kimerevedése”. A beteg örök „mostban” él, meg van gyôzôdve arról, hogy a jelen teljesen meghatározza a jövôt. Vagyis soha nem jönnek változások, szenvedésteli helyzete, amiben minden lelki folyamatot gyötrelem kísér, mindhalálig megmarad. A megváltozott tudatállapot mindezt megcáfolja. A „lehet másképp is” – katartikus élménnyé válhat, ami új útra terelheti az addig bejárt pszichoszomatikus és szomatopszichikus folyamatokat. Valószínûleg ez a lényege az extatikus úton elérhetô sámánista gyógyító hatásnak. Az sem véletlen, hogy az antik Görögországban Aszklépiosz papjai éjszaka gyógyítottak, amikor az álom és ébrenlét határán könnyebb a tudatállapotokat formálni. Minderrôl tudtak Egyiptom gyógyító papjai, a hierofantészek is. Hittek abban, hogy alváskor a szellem és a lélek elhagyja a testet és ezoterikus síkon töltôdik fel energiákkal. Ezt a folyamatot hosszabbították meg három-négy napra, miközben egymást váltva, mindig tizenketten, felemelt karral állták körül és saját életerôikkel ôk tartották életben a testet.

Az „én vagyok” minden életérzés közül a legfontosabb. Buddha rettenetesen erôs és bátor volt, hogy ezt az „én vagyok”-ot illúziónak merte nevezni. Nem lehet csodálni, hogy a „kilobbanás”, a parinirvána mára már teljesen más értelmet kapott. S csak megértéssel lehet csodálni Jézus mondatát: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Nyugodjatok meg. Én megmentelek titeket a megsemmisüléstôl. Ez a vigasztalás átsugárzik az évezredeken.

Áldott, aki e világra született!

(Popper Péter)

Való igaz, ez a világ sötétben van, és oly kevesen látják a fényt. Amint csak kevés madár képes kiröppenni a madarász hálójából, kevés lélek képes feljutni az égi szabadságig.

(Buddha)

Kókuszkrémleves

.

Miért jobb optimistának lenni, mint pesszimistának? Gyermekkoromban, hittanon a pap egy történetet mesélt ennek megvilágítására.

Eszerint a Föld körül két angyal repül, egy fehér és egy fekete, akik figyelik mit gondolnak, mit mondanak az emberek,  rosszat vagy jót várnak a jövőtől. Ha jót várnak -  vagyis optimisták - ,   a fehér angyal azt mondja, úgy legyen, a fekete angyal pedig köteles rámondani, hogy ámen. Aki viszont rosszat vár, keserű, pesszimista, arra a fekete angyal mondja az úgy legyent, a fehér pedig az áment. S az ámen után minden úgy lesz.

(Popper Péter)

Van nekem egy színész sógorom, aki minden karácsonykor a menüben valamilyen különleges hideg gyümölcslevest is készít. Sokfélét kóstoltam már tőle és mind nagyon finom volt. Ma összefutottam pár friss kókuszdióval és egyből Ő jutott eszembe. Mert kókuszkrémlevest még sosem csinált szenteste. És mert én meg ha látok kókuszt, a legtöbbször veszek is, mert nagyon szeretem. Ezt a leves tehát Neki ajánlom. :)
Már tavaly karácsony előtt emlegettem egyébként, csak akkor nem került megvalósításra. De ma sem, mert ez meg egy másik változat. :)

A kókusszal jó ha körültekintőek vagyunk. Mert nagyon magas a zsírtartalma és ebből kifolyólag nagyon hamar avasodik is. Csak olyant vegyünk meg, amit ha megrázunk és a fülünkhöz tartunk, halljuk benne a kókuszvíz locsogását. És aminek az egyik végén lévő három sötétebb kis pettye nem sérült. Még így is belefuthatunk romlottba, ezért ha vendégeket is várunk, érdemes kettőt is venni - ha az egyik nem lenne jó. Ha avas, akkor nagyon rossz ízű a víz is benne és maga a kókusz húsa is élvezhetetlen,. Savanykás, kifejezetten rossz, az ember ki is köpi egyből. De ha friss a dió, akkor a benne lévő víz is finom, illatos, a húsa is édes és nagyon finom.

Csináltam fázisfotókat a bontásáról, nem olyan bonyolult egyébként. Én egy százas szöggel mindhárom lyukat ki szoktam fúrni (kalapácscal könnyű) és kifolyatom belőle aztán a kókuszvizet. Majd rácsapok jó nagyot valamelyik kis bordájára (három van neki, hosszanti irányban), ha kell többször is. Pár ütésre keresztben szét is szokott repedni a dió. Aztán egy kis, vékonypengéjű kést a hús és a héj közé becsúsztatok, és kipattintgatom a húsát. Ekkor még van rajta egy vékony barna héjréteg - ezt késsel, hámozókéssel könnyen levághatjuk róla. És meg is kaptuk a szép hófehér kókuszhúst. Öblítsük át kicsit, mert általában kókuszrost is kerül rá.

A leves alapja a kókusztej. Ami úgy készült, hogy lereszeltem a kókuszhúst, aztán 7 dl (olyan 80 fokos) forróvízzel leöntöttem és krumplinyomóval jól meg is nyomiszkoltam. Lefedtem és hagytam állni 1-2 órát, időnként a krumlinyomóval megnyomkodtam. Aztán egy sűrű szitán átszűrtem. A visszamaradt reszeléket pedig kézzel jól ki is nyomkodtam, hogy minden folyadék kijöjjön belőle. A kókuszreszeléket felhasználhatjuk bármilyen süteménybe. Ha nem használjuk fel azonnal, terítsük szét sütőpapíron és hagyjuk megszáradni - a boltban kapható kókuszreszelék ugyanilyen eljáráson esik át, tehát azonos vele. Száradás után tegyük zacsiba és bármikor felhasználhatjuk.
A leveshez használhatunk dobozos kókusztejet is természetesen. Bár az csak 3 dl körüli mennyiség és még akciósan is 400 forint. A kókuszdió pedig 200, ebből lett 7 dl kókusztej és temérdekregiment kókuszreszelék. Frissebb is, finomabb is, de a dobozos is jó hozzá.
A kókusztejet használhatjuk turmixitalok készítéséhez is, vegánok figyelmébe különösen ajánlom. De bármilyen ázsiai, indiai leves vagy kari kihagyhatatlan alkotórésze is. És persze süteményekbe is felhasználható, tej helyett például. A kókusz igen sokrétű magféle gyümölcs? és nem csak a húsa használható fel ilyen sokoldalúan, hanem a rostjai is. Amióta az eszemet tudom, rajongok érte, és itt a friss kókuszdióra gondolok. Nagyon finom. Még macskuszunkat is Kókusznak hívják, nem véletlenül. :)

Tehát a leves. A kókusztejet felforraltam kevés sóval, ízlés szerint mézzel, vaníliamagokkal és rúddal és 1 zöld kardamom porrá tört magjaival. Forrás után tejszínt is öntöttem hozzá 2 decit, hagytam újra felforrni. Kevés hidegvízben elkevertem 2 púpos teáskanál kukoricakeményítőt és hozzáöntöttem. Mikor újra felforrt és besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Hozzáöntöttem az átszűrt kókuszvizet is. Kóstoltam, kell-e még csipet só vagy méz bele. Pirított mandulaforgáccsal és kókuszreszelékkel díszítettem.
Ha van otthon fehér rumunk vagy kókuszlikőrünk, azt is keverhetünk hozzá tálalás előtt, pikánsabb lesz tőle.
Ha van maradék tojásfehérjénk, főzhetünk ki vízben kis habgaluskákat is, mint a madártejnél és kínálhatjuk azzal is.
Tipp:: ha azt szeretnénk hogy hófehér maradjon a leves, ne mézet, hanem vaníliás cukrot tegyünk bele. Keményítő helyett sűríthetjük 1 banánnal is, vagy akár sütőtökkel. De az már egy másik recept. :)

Főzd magad!

.

Ma megérkezett hozzám Dolce Vita új szakácskönyve, a Főzd magad! Épp ablakpucolás-dekorálás-nagytakarítás közben vagyok mer' vasárnap már advent ugye, de muszáj írnom róla. A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. :)

Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások - mint ahogy ezt már Dolce Vitától megszoktuk. De kézben tartani, lapozni, belefeledkezni egészen más, mint a monitor képernyőjén látni. Ott is nagyon szeretem, de a könyv azért más. Alapreceptek. Épp ezért önmagukban is tökéletesek, emellett roppant mód inspirálóak. Nem bonyolult kreálmányok, hanem természetes és szeretnivaló alaptételek. Hamvas Béla jutott eszembe, a rántott levesről írt gondolataiban ő ezt nálam sokkal jobban meg tudta fogalmazni:
"...származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. ...
...  normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. ... Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; ... Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. ... Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. ...  Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott."

Hát ez a könyv ilyen. Van asszony - elég ritka -, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van. Vrábel Krisztina számomra ilyen asszony. S a könyve mindezt híven tükrözi is. Ha elolvasod, lapozgatod, főzöl magad, az élet kedvességéről mindent megtudhatsz. :)
 

Mézes puszedli variációk

.

  Úgy vagyok, mint gazdag, aki, bár
Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe
Örvendezni túlgyakran mégse jár,
Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.
Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.
Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt
És őriz, mint ruhát a ruhatár,
S kivételes üdv a kivételes perc,
Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.
Boldog szépséged mindennel felér:
Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.

                                                (W. Shakespeare: LII. szonett) 

Közeledik a karácsony, hétvégén már advent első vasárnapja lesz. Hihetetlen hogy megint elmúlt egy év, és milyen gyorsan. Mintha a az idő fogata egyre gyorsabban száguldana, szárnyas lovai már-már a fény sebességével repülnek...  a csillagok meg csak pislognak ahogy elporzanak mellettük, s szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha abba a szekrénybe némi csillagpor is kerül.
Lassan én is hangolom magam az év legszebb, legszeretettebb ünnepére. Hát. Beadtam a derekam. Mézes puszedli ügyben. Eddig azt hittem nem szeretem. Tegnap estétől tudom, hogy tévedtem. Olyan finom darabokat sütöttem - hála Flat-catnek -, hogy gyorsan fotóztam is ma reggel, mert valahogy folyamatosan tűnik el a készlet. :)
A recept tökéletes: puha, könnyű, igazi élvezet minden falat. Nem túl édes, pont tökéletes! Önmagában is jó, de ha adhatok tippet: ne hagyjátok le róla a fehér mázat, mert azzal együtt az igazi. És el lehet hozzá használni temérdek maradék tojásfehérjét.

Hozzávalók (kb. 33 darabhoz):

33 dkg liszt,
12 dkg méz,
5 dkg sötétbarna nádcukor,
2 tojás,
2 evőkanál víz,
3 evőkanál olaj,
1 teáskanál szódabikarbóna,
1 evőkanál mézeskalácsfűszer*,
1 csipet só.
A mázhoz:
4 tojásfehérje,
35 dkg pocukor.
A csokishoz:
bármilyen lekvár,
40 dkg étcsoki vagy fehércsoki.

A tojásokat csak kézi habverővel ugyan, de jó habosra kikevertem a csipet sóval, a mézzel, a barnacukorral (a barnacukor kiváltható mézzel), a vízzel és az olajjal, majd hozzádolgoztam a szódabikarbónával és mézesfűszerekkel elkevert lisztet. Viszonylag lágy masszát kaptam. Egy órán át pihentettem a hűtőben, majd előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Sütőpapírra kis, másfél-két centis golyókat formáztam, egymástól viszonylag távol helyeztem el őket. Végül mindig vizezett evőkanál hátuljával lenyomkodtam a közepüket, hogy terüljenek kissé el. Olyan fél centi magasak lettek. Körülbelül 10-12 percig sütöttem.

 

A négy tojásfehérjét vízgőz fölött felvertem a porcukorral, és azonnal beleforgattam a kis puszedliket. A sütőpapírokat nem dobtam el, erre tettem ki száradni őket.
A képen látszik, hogy készítettem formákat is. Ez esetben jó vékonyra nyújtsuk ki a lisztezett deszkán a masszát, szaggassuk ki és süssük. Vigyázzunk, ennek kevesebb idő kell, mert sokkal vékonyabb így a tészta. Én ezeket a formákat lekvárral összeragasztottam, hagytam egy éjszakát állni, míg a tészta beszívta a lekvárt és egyben maradtak a párok. Aztán olvasztott étcsokiba és fehércsokiba mártottam őket. Isteni ez a lekváros-csokis változat is! Abbahagyhatatlan mindkettő, szóval javaslom egyből a dupla mennyiséget. :)
Ha sötétíteni szeretnénk a tésztát, kevés átszitált kakaóport is tehetünk bele. Ez abban az esetben lehet érdekes, ha írókázni szeretnénk a kiszaggatott formákat.
Az írókát lásd Mohánál.

* mézesfűszer: Lehet venni is, de elkészíthetjük a saját keverékünket is. Én is így tettem. Az enyémbe került mozsárban porrá tört csillagánizs (csakhogy kerüljön csillagpor is az idő szekrényébe), szegfűszeg, fahéj és őrölt gyömbér. Csillagánizsból és fahéjból többet tettem bele, szegfűszegből épp-csak és gyömbérből az "éppcsak" dupláját. De tehetünk bele porított ánizsmagot is, szegfűborsot is. Aki pedig nem szereti a mézskalácsízt, az készítse ezen fűszerek helyett reszelt citrom- vagy narancshéjjal, vaníliával, esetleg kardamommaggal.

Hát kérem, illllyen csábító :) :) :)  :

:))))))))))))))))))
.  :

Házisajt, házilag wokban füstölve

.

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

(Popper Péter)

Nagyon szeretem a sajtot. És nagyon szeretem a füstöt is - dohányban is, ételben is. :) De a füstölt sajtok elég drágák, no meg legtöbbje ma már nem is igazi füstölt, csak füstaromás - csakúgy, mint a húsok esetében. Pár hónapja vettük fel a paprikáról A szakács, ha szabadnapos sorozatot. És Chuck ezzel a módszerrel füstölt lazacot. Nagyon guszta volt. Már akkor megfogadtam, hogy ezt házisajton is ki fogom próbálni. Most jött el az ideje. Ő faforgácsot használt, nekem az nem állt rendelkezésemre. De hazafelé jövet a piacról, a házitej mellé szedtem a kosárba pár marék falevelet. Az udvarunkban van egy fácska, most veti le a ruháját. Asszem begyűjtök még pár szatyorral, mert tökéletes volt füstöt képző anyagnak, irtó finom illata volt. Házi savósajtot - indiai nevén panírt - sokszor készítek, mert természetes és nagyon finom, emellett nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető és nagyon jól variálható fűszerekkel is az íze, és még grillezhető is. Most már füstölt is sokszor fog készülni belőle. Igazán nem egy nagy vasziszdasz, tényleg. :)

Hozzávalók:

2,5 liter házitej,

3 csapott mokkáskanál citromsav

vagy 2 citrom leve vagy ecet

só,

vászonanyag,

wok,

alufólia,

száraz falevelek.

Ennyi tejből nekem 38 dkg sajtom lett.

Elkészítettem a sajtot a szokásos módszerrel. Annyi módosítással, hogy mikor már a szűrőkanálban és a vászonanyagban volt leszűrve, és már a hidegvizes átöblítést is megcsináltam, akkor kevertem bele sót is - egy füstölt sajt jobb, ha sós kissé. Eztután négy kis folpackkal bélelt formába tettem, és egy órán át súlyokkal préseltem. A wokomat kibéleltem alufóliával, az aljára száraz faleveleket tettem és pár teáskanál sót rászórtam, hogy lesúlyozza, lenyomja a leveleket a wok aljára. Tűzre tettem és megvártam, míg füstölni kezd. A melegszendvicssütő rácsát beletettem a wokba, erre tettem rá a kis sajtgömböcöket. (Legközelebb bambusz tányéralátétből vágok méretre a rácsra, mert kissé meglágyult a sajt és eléggé belenyomódott a rácsba. Nem vészes, de jobban megmarad a forma, ha nem a levegőbe lóg a fele, ugye...) Az egészet lyukmentesen befóliáztam - akinek van fedője a wokjához az azt tegye rá - és kis lángon hagytam 20 percig füstölődni. Ennyi az egész. Nagyon erősen füstös lett, a levelek mennyiségével és az idővel ki lehet kísérletezni a tökéletes ízt. Asszem elég lesz neki legközelebb a 10 perc is. Mikor kibontottam, akkor elől hagytam a kis gombócokat vagy egy órán át, hogy teljesen száradjanak ki, ne maradjanak párásak. Csak ezután csomagoltam őket folpackba. Visszakeményedik, egy tökéletesen vágható sajt lesz belőle. Isteni finom!

Ugyan ezzel a módszerrel füstölhetsz halat is, húst is. Lehet fűszereket is hozzátenni - még izgalmasabb végeredményt kaphatsz. Jó étvágyat hozzá! :)