A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tésztaétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tésztaétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 23., szombat

Medvehagymás spagetti

  
A szél mögé szegezem szárnyaim
Nem talál rám senki és semmi
Mint szennyes ruhákból úgy bújok ki
Minden fájdalomból és elutasítottságból
Egyetlen feladatom van a Földön
Életet kell menteni!

Kuplerájtól Mennyországig koptatták e titkot
Mégis ez az egyetlen út:
Engedem hogy megszeress
S te engedd meg hogy szeresselek

                                                                         (Tornay András) 



Az egyik kedvencem lett, mert annyira finom... a sajtos-tejfölös tészta kicsit extrább, olaszosabb változata. Ha egyszer kóstoltad, többször el fogod készíteni, mert isteni.

Hozzávalók 2 főre:
25-35 dkg spagettitészta (étvágy szerint),
2 félmarék medvehagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 dl fehérbor,
3 dkg vaj,
kevés olívaolaj,
só, frissen őrölt bors,
1 kisdobozos tejföl (zsírdús),
5-10 dkg reszelt olvadós sajt (lehet benne kevés füstölt is).

Tegyünk fel vizet sóval forrni a tésztának. Közben a vajat olvasszuk fel egy nagy serpenyőben, adjunk hozzá egy teáskanálnyi olívaolajat is. A fokhagymát vágjuk apró kockákra és futtassuk meg kevés sóval kis lángon a vajon. Majd öntsük hozzá a fehérbort, tegyük nagyobb lángra az egészet. Hagyjuk kissé forrni, hogy az alkohol elpárolgoghasson belőle. Tegyük bele a jól összeaprított medvehagymát is, sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt is keverjük hozzá. Kóstoljuk. Ha savanykás lenne a bortól, csipetnyi cukorral kerekítsük az ízét. Végül keverjük hozzá a reszelt sajtot is, hagyjuk teljesen elolvadni.
A kifőtt spagettitésztát szedjük bele a szószba, és jól keverjük át. Kevés főzővizet is löttyinthetünk hozzá, ha túl sűrű lenne a mártás. (Épp ezért a sózással óvatosan, mert a főzővíz ugye elég sós.)
Tálaláskor meglocsolhatjuk a tányérban még plussz olívaolajjal vagy tökmagolajjal. Tényleg nagyon finom.
Ha valaki nem jut medvehagymához, szerintem snidlinggel vagy petrezselyemzölddel helyettesíthető.
 

2012. november 7., szerda

Erdeigombás canelloni



A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

(Rejtő Jenő)




Úgy tűnik, mintha mostanában csak tésztákat ennénk, pedig nem :) ... főztem én vadast is gombás zsömlegombóccal, meg savanyúrépát is, meg más finomságokat is, csak ezek voltak most az újdonságok.
Bármilyen erdei gombával jó, én rizikével (fenyőaljával) készítettem.

Hozzávalók 1 doboz canelloni tésztához (22 darab van benne), ez főételként 3 nem túl éhes embernek elegendő:
75 dkg gomba,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
4-5 db szegfűszeg (ez csak akkor, ha rizikével készül),
3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
1 doboz canelloni tészta (22 db).
A szószhoz:
3/4 liter paradicsompüré,
kb. 1 teáskanál só,
kb. 2 teáskanál kristálycukor,
2 dl víz.
A tetejére:
10 dkg sajt.

A gombát megtisztítottam és körülbelül egyszer egy centis kis kockákra vágtam. Az olajon megdinszteltem az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymát, aztán hozzáadtam a gombát is és a fűszerekkel addig sütöttem, míg levet engedett. Hagytam 1-2 percig rotyogni, de nem főztem el a levét. A végén kivettem a szegfűszegeket, nehogy valaki ráharapjon. (Ha nem erdei gombával készítjük, fűszerezhetjük kevés kakukkfűvel, vagy petrezselyemzölddel is a ragut szegfűszeg helyett.) Végül belekevertem annyi zsemlemorzsát, ami fölszívta a gomba szaftját.
A szószhoz csak sóztam-cukroztam a paradicsompürét és vizet adtam hozzá.
Egy sütőtálat kiolajoztam, kevés szószt öntöttem bele. (Ez azért kell, mert ahogy elkezdi felszívni a folyadékot a megtöltött canelloni, ha nem tesszük kevés szószba, végigreped, mivel nyers.) Betöltögettem a canellonikat (nem kell túltölteni őket, épp csak lazán) és egymás mellé sorakoztattam a tálban. A maradék szószt is ráöntöttem, alufóliával lefedtem és 40 percre nagy lángra, előmelegített sütőbe tettem. Végül a fóliát levettem, reszelt sajttal megszórtam és még 5 percre visszatettem a sütőbe.
Lasagne-ként is készíthető, de akkor nem kell a gombaraguba a zsemlemorzsa. És dupla ennyi sajt kell hozzá.

2012. október 28., vasárnap

Gombás tortellini



- Borzasztó dolog meghalni.
- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet... Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek... Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe.

(Wass Albert)



Megint gombás étel, mert addig, míg van, s lehet. :) És mi lehetne léleknyugtatóbb ebben a szeles, hideg és már egészen télies időben, mint a jó meleg konyhában elszöszmötölni egy finom étellel? Kevés jobb dolgot ismerek ennél. Kibontani egy üveg finom bort, beszélgetni, rá-rá pillantani az elégedetten durmicoló cicára és főzni...
Nagyon szeretem a tésztaételeket. Ennél jobban csak a gombás tésztaételeket szeretem... Tisztatésztának ajánlva, az aktuális VKF! kiírására.

Hozzávalók 2 főre, ha főételnek készítjük:
A tésztához:
25 dkg liszt,
2 tojás,
kevés víz.
A töltelékhez:
20 dkg erdei gomba (az enyémben rizike és vargánya van),
2 nagy gerezd fokhagyma,
1 dkg vaj,
1 teáskanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
csipet kakukkfű,
frissen reszelt szerecsendió,
1/2 citrom reszelt héja,
pár csepp citromlé.
A tetejére:
4 dkg vaj,
tejföl,
valamilyen jóféle sajt vagy
apróra vágott petrezselyemlevél.

A lisztből, tojásokból, pici vízből tésztát gyúrunk, és félretesszük nylonzacsiban, míg elkészítjük a tölteléket.
A gombákat megtisztítjuk, majd konyhai robotgéppel ledaráljuk. Serpenyőben a vajon, olajon megfuttatjuk kissé az apróra kockázott fokhagymát, majd rádobjuk a gombát is és fűszerezzük (kivétel a reszelt citromhéj és lé). Addig sütjük, míg a levét elveszti és jó sűrű gombapép lesz belőle. A végén reszeljük bele a citrom héját és pár csepp citromlével pikánsabbá tesszük a tölteléket.
A tésztát kinyújtjuk, és 5 centiszer 5 centis kis kockákra vágjuk. Minden kocka közepébe egy kevés tölteléket teszünk, majd megformázzuk a videón látható módon.
Vizet forralunk sóval. Közben a 4 dkg vajat addig melegítjük egy kis lábosban, míg finom karamelles illata és színe lesz. Félretesszük tálalásig. (Figyeljünk rá, mert nagyon hamar kramellás színt, aromát kap, nehogy megégessük.)
A tortelliniket a forrásban lévő vízben kifőzzük. Azonnal tálaljuk tejföllel, barnított vajjal megcsurgatva. Vagy reszelt sajtot vagy aprított petrezselyemlevelet szórhatunk még rá.
Csodálatos finom.

A gomba egyébként kitűnő bármilyen tésztával. Gondolkodtam gombás galette-n is, pitén is, de készíthettem volna a hortobágyi palacsinta módjára is. (Ha hortobágyinak készítjük, ne aprítsuk fel a gombát, csak szeleteljük és így készítsünk pörköltet belőle, hogy legyen szaftja. A végén aprítsuk a gombát, a szaftból kivéve.) Köretként például vadashoz készíthetünk gombás zsömlegombócot is, ha lesütött gombát is keverünk a zsömlegombóc tésztájába. És még folytathatnám a sort.... Ez a töltelék egyébként lasagne-hoz is kiváló, csak akkor ne aprítsuk ennyire össze, hanem késsel vágjuk szeletekre a gombát. Nagyon jól illik hozzá a besamel, sajt.
Tipp: Ez a gombapép egyébként (ha többet készítünk belőle és marad) melegszendvicskrémnek is kiváló! Kenjük kenyérre, szórjuk meg jó bőven reszelt sajttal és mehet is pironkodni. Egy pohár borral tökéletes és mesés.


A tortellini formázása:


Jó étvágyat hozzá! :)

2012. szeptember 11., kedd

Sűrű mediterrán tésztaleves Rachel Allentől


Az éberség nem ugyanaz, mint a gondolkodás. Túl van a gondolkodáson, bár használja a gondolkodást, tisztelve annak értékét és erejét. Az éberség sokkal inkább olyan, mint egy edény, amely képes tartalmazni a gondolkodásunkat, és segít bennünket abban, hogy gondolatokként lássuk és ismerjük a gondolatainkat, ahelyett hogy valóságként látnánk őket, és a fogságukba esnénk. A gondolkodó elme időnként igen széttöredezett lehet. Sőt, szinte mindig az. Ilyen a gondolat természete. Ugyanakkor az éberség, melyet tudatos szándékkal, nagy odafigyeléssel találunk meg minden egyes pillanatban, segíthet érzékelnünk, hogy alapvető  természetünk már e töredezettség közepette is teljes és egész. Nemcsak hogy nem korlátozza gondolkodó elménk összevisszasága, hanem az éberség az az edény, mely minden töredéket magába foglal, mint ahogy a leveses fazékban is benne van az összes apróra vágott répa, zöldbab, hagyma és a többi, és az teszi lehetővé, hogy mindez egyetlen egésszé, levessé főjön össze. Az éberség viszont mágikus edény, olyan, mint a varázsló üstje, mert úgy főzi meg a dolgokat, hogy semmit sem kell tennünk érte, még alá sem kell gyújtanunk. Maga az éberség főz, mindaddig, amíg fenntartják. Az embernek csupán hagynia kell kavarogni a tört részeket, miközben az éberségben tartja őket. Bármi bukkan fel a tudatban vagy a testben, az megy az edénybe, s a leves része lesz.

(Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy)




No és akkor még egy Rachel Allen recept, "A család kedvencei" című könyvéből, amit a T.bálint Kiadó jóvoltából forgathatok ilyen lelkesen. :) Abszolút aktuális, hiszen a paradicsomtövek még ontják finom édes gyümölcseiket. A három kipróbált recept alapján ma arra jutottam, hogy minden receptet ki fogok próbálni a könyvből. Elsőre olyan egyszerűnek tűnnek - megfőzni valóban az -, mégis a végeredmény hihetetlenül jó. Ennél a levesnél is ezt tapasztaltam. Tudtam-tudtam-csak-nem-sejtettem, hogy ilyen finom lesz. Az igazi nyárízű friss paradicsom zamata könnyűvé, pikánssá, igazán frissé teszi az ételt, a sok zöldfűszer pedig kész íz-szimfónia. A finom sajt és a bazsalikompesto pedig a crescendo.
Apropo, finom sajt. A recept parmezánt ír, de ahhoz én nem is tudok hozzájutni. Néha tudok venni grada padano-t, ami szintén parmezánféle és nagyon finom, de egyrészt ritkán kapni, másrészt nagyon drága. Az igazi parmezánról nem is beszélve. Aranyárban mérik. Viszont találtam egy hazai sajtot, ami ízében nagyon erőteljes, isteni és szerintem hasonlít a parmezánra. Úgyhogy én ezzel a sajttal helyettesítem, a neve Hortobágyi Gulya sajt. Coop boltokban lehet kapni, kilója 2000 forint, illetve múltkor akciósan 1200-ért vettem. Fantasztikus íze van, bátran ajánlom a parmezán helyettesítésére. A trappista sajt egyáltalán nem jó sem olaszos tésztaételekre, sem salátákra, sem semmi olyan ételhez, amibe egyébként parmezán kéne. Régebben is, ha nem volt itthon grada padano, akkor inkább nem tettem semmilyen sajtot olaszos ételbe, mert a trappista illúzióromboló és egyáltalán nem illik az olasz ízekhez. Főleg a manapság kapható kritikán aluli minőségű trappisták. Szóval örültem ennek a sajtnak mikor megjelent a boltokban, mert nagyon finom, aromás.



Hozzávalók 4 főre:
2 ek olívaolaj,
25 dkg chorizo karikákra vágva (spanyol pikáns pirospaprikás kolbász, jól helyettesíthető a magyar parasztkolbásszal),
1 nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 db 400 grammos aprított paradicsomkonzerv vagy 900 gr friss paradicsom lehéhajzva és felkockázva,
900 ml csirkealaplé vagy 2 húsleveskocka,
2 ek aprított zöldfűszer ( az én levesemben zsálya, kakukkfű és petrezselyem van),
1 csipet cukor (el is hagyható a paradicsom édességének függvényében),
25 dkg száraztészta (valamilyen kisebb formájú: orzo, fusilli, az enyémben copfocska van),
15 dkg spenót.
A tálaláshoz:
frissen reszelt parmezán (az enyémben Hortobágyi Gulya sajt van),
kis tálka bazsalikompesto

Még egy dolgot én lecseréltem, mert elfelejtettem venni. Kolbász helyett mangalicasonka került a levesembe, ezzel is tökéletes volt.
Egy nagy lábosban fölhevítjük az olajat és megpirítjuk a kockákra vágott sonkát. Majd hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát is, és a nagyon felaprított fokhagymát. Mérsékeljük a lángot és kevés sóval, borssal addig pároljuk, míg a hagyma üveges lesz és megpuhul. Hozzáadjuk a lehéjazott és felkockázott paradicsomokat és felöntjük az alaplével. Vagy vízzel és forráskor teszünk bele 2 leveskockát. Még borsozzuk, esetleg sózzuk ha szükséges, és a felaprított zöldfűszereket is hozzáadjuk a leveshez. Hagyjuk körülbelül negyed óráig forrdogálni, hogy összeálljanak az ízek.


Közben elkészíthetjük a pesto-t. Én mozsárban csináltam, mert nem kell belőle nagy adag. Nem klasszikus pestot készítettem, mert erre mifelénk a fenyőmag is nehezen beszerezhető, de nem is hiányzott a végeredmény ízét érezve. Tehát 6-7 szál friss bazsalikomról lecsipkedtem a leveleket, késsel kissé összevágtam, aztán a mozsárban csipet sóval és kevés olívaolajjal és egy egészen leheletnyi fokhagymadarabkával pépesre zúztam. Végül még körülbelül 3 evőkanálnyi olívaolajat öntöttem rá és azzal is jól elkevertem.
Amikor már elég ideig forrt a leves, beletettem a tésztát is, és annak puhulásáig főztem. Mikor már puha volt a tészta is, a nagyobb darabokra vágott spenótleveleket is beletettem, épp csak annyi időre, hogy összeessenek. Jó sűrű, tartalmas, a szokásos magyar levesekétől jóval sűrűbb leves. Igazából mi már erre azt mondjuk: egytálétel. Könnyű, ugyanakkor gazdag hozzávalókban, ízben is. Ha túl sűrű lenne - mert a tészta nagyon magába tudja szívni a folyadékot -, természetesen higíthatjuk plusz alaplével még kissé a levest. De alapvetően sűrűnek kell lennie. Csak legyen azért valamennyi leve is, hiszen leves.
Tálaláskor reszelt sajtot és a bazsalikompestot is kínáljuk hozzá.
A leves húsféle nélkül is nagyon telt, ezért vegáknak is ajánlom, nagyon finom, nyárízű leves. 


2012. július 25., szerda

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)


Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.


Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

2012. július 10., kedd

Padlizsános manti* barna vajjal

Egy valódi meghitt kapcsolatban nem őrizzük meg a függetlenségünket, hanem vállaljuk az egybetartozás kockázatát és felelősségét. Amit megőrzünk, az a szabadságunk.

 (Pál Feri atya)




Na ennél finomabbat nem sokszor ettem. Az inspirációt megint a fantasztikus Casa Moro könyvből kaptam. Szerintem a világ legjobb szakácskönyve.
Az eredeti receptben bárányhús szerepel, én lecseréltem padlizsánra. Megérdemelt volna egy jobb fotót, de éppen két adagot csináltam és éhesek voltunk. Meg házassági évfordulós ünnepi lakomát nem fogok órákig fotózgatni... :) Majd legközelebb.

*manti = török, örmény, kazah, közép-keleti ravioliféleség (magyarul derelye)

Hozzávalók 2 főre (főételként, 6 főre előételként):
a töltelékbe
35 dkg padlizsán (úgy mértem, hogy a szárát már levágtam, tehát szár nélkül),
1 kisebb fej vöröshagyma (kb. 5 dkg),
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
3-4 evőkanál olaj,
5 szem szegfűbors,
2 csipet frissen mozsárban őrölt római kömény,
1/2 teáskanál szárított menta,
1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj.
A tésztához:
25 dkg liszt,
2 tojás,
annyi kevéske víz, amennyivel a tészta rugalmas, se nem lágy-se nem kemény lesz.
A joghurthoz:
2 dl natúr joghurt,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/4 gerezd fokhagyma,
pici só.
A barna vajhoz:
5 dkg vaj.
A tetejére még:
darált csilipaprika (csípős pirospaprika).

A tésztát összeállítottam, jól átgyúrtam, tiszta nylonzacsiba tettem és hagytam pihenni míg elkészítettem a tölteléket.
 A padlizsánt fél centis szeletekre vágtam és forró serpenyőben 1-1 evőkanálnyi olajon kicsit szenesre-füstösre sütöttem. (Tényleg süssük meg jól, kell bele ez a füstös íz, mert a padlizsán borzasztó rossz tud lenni, ha nincs elég feketésre-barnásra sütve.) Végül kevés olajon az apró kockákra vágott vörös-és fokhagymát is megdinszteltem. Mindezeket robotgépbe tettem, fűszereztem és ledaráltam jó egyneműre. Végül kóstoltam, elég sós-e. Az állaga abszolút olyan volt egyébként, mint a nyers darált húsé. Ha valaki hússal készítené egyébként, az negyed kiló darálthúst vegyen 2 főre.

Megcsináltam a barna vajat is: kislábosban fölmelegítettem és addig hagytam közepes lángon rotyogni, míg lement a habja és szép barna színe lett, és finom karamellillata. Ne ijedjünk meg, mert az aljára le fog égni a vajban lévő fehérje egy része, kis apró feketés gyöngyöcskék formájában. Semmi baj ezzel. Mikor kész a barna vaj, a lábost állítsuk meg az élén valahogy ügyesen, hagyjuk pár percig leülepedni, aztán finoman öntsük le róla egy kis csészébe a vajat.

A joghurtot is elkészítettem: a nagyon kis darab fokhagymát mozsárban jól összedörzsöltem a csipet sóval, ezt adtam a joghurthoz, és persze az apróra vágott petrezselyemzöldet is.
A tésztát géppel kinyújtottam jó vékonyra (az én gépemen 6-os fokozat) és a raviolikészítő adapterrel megcsináltam a kis derelyéket. Ha kézzel készítjük: jó vékonyra nyújtjuk a tésztát, körülbelül 10 cm-es csíkokra vágjuk, aztán gondolatban két sorra osztjuk és keresztben is kockázzuk, s minden kis kocka közepére teszünk egy mokkáskanálkányi tölteléket. A töltelékek között ecsettel megvizezzük a tésztát, egy másik 10 centis üres tésztacsíkot ráhelyezünk, alaposan összenyomkodjuk és derelyevágóval kockákra vágjuk. De készíthetjük kicsit nagyobb kockákra is, amit előzőleg el is vágunk, mindnek a közepébe tölteléket teszünk, körben megvizezzük a tésztakocka széleit és egyik sarkot átlósan ráhajtjuk a másikra, alaposan lenyomkodjuk. Így háromszögeket fogunk kapni. De körökre is szaggathatjuk a tésztát - tényleg mindegy, ahogy kedvünk tartja.
Forrásban lévő sós vízben kifőztem (1-2 percig főztem), azonnal tálaltam barna vajjal és a fűszeres joghurttal bőven megcsurgatva. A tetejét őrölt csilivel díszítettem.

Mennyei étel.

2012. május 7., hétfő

Zöldfűszeres-túrós spagetti


Az ideális körülmény nagyon ritka, de az optimálisat mi hozzuk létre.
.
(Geszti Péter)



Ma fúzionáltattam a magyar és az olasz konyhát. Remekül sikerült. :) 
Volt a hűtőben tegnap estéről maradék zöldfűszeres túróm. Pirítóssal is isteni volt, de így tésztával legalább olyan jó! 
A túrókrém a következőkből készült: 25 dkg túró (juh- vagy kecsketúró is lehet, sőt), 2 evőkanálnyi kapribogyó, 3 dkg vaj, 2 evőkanál 20%-os tejföl, só, és egy nagy marék zöldfűszer apróra vágva: friss kapor, petrezselyemzöld, újhagyma zöld szára (vagy akár medvehagyma is lehet).

Hozzávalók a spagettihez 4 főre:
50 dkg durumspagetti, 
25 dkg a fenti zöldfűszeres túrókrémből,
olívaolaj,
só.

A spagettit sós vízben megfőztem és egyszerűen rámertem a túróra. Jól összekevertem, tálaláskor pedig a tányérra került spagettit még jócskán meglocsoltam extraszűz olívaolajjal. 
Hát. Bekerült az első 5-be, a tésztaételek kategóriájában.
A friss zöldfűszer bármi lehet, ami van otthon, vagy a kertben: snidling, oregano, kakukkfű, bazsalikom, stb... És készülhet túró helyett friss házi ricottából is. 


Köretként is működhet, halhoz, csirkéhez, pulykához, lecsóhoz.

2012. március 28., szerda

Bolognai ragu

.


Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem. 

                                                                                                                                    (Salvadore Dali)
   



Böjt ide vagy oda, úgy jártam, hogy nulláznom kell a hűtőm kis fagyasztórekeszét húsvétra. Úgyhogy bolognai készült házi szélesmetélttel. 
Általában szeretek ex-has főzni. De ha híres és klasszikus étel kerül terítékre, akkor ragaszkodom az autentikussághoz - legalábbis, amennyire hazai körülmények között lehetséges. Utána szoktam olvasni, mik az adott receptúra ismérvei. Nagyon nem szeretem, mikor lebutítanak egy eredeti fogást, például emlékszem a 80-as években a bolognait szinte minden háziasszony gyíkhúsból (darálthúskonzerv) készítette ketchuppal és ripityára tört spagettivel... brrrr. :)
Ha olaszos tésztát eszünk, legtöbbször csak egyszerű paradicsomszósszal szoktam készíteni, ezért utánanéztem a bolognai ragunak.
Először ezt az oldalt találtam meg. Föl is tettem a ragut, s közben rábukkantam a Bűvös Szakács írására is. Bár kissé csorbult az eredetiség, mert csak sertéshús volt itthon. Legközelebb marhából készítem, de így is valami olyan fergeteges finom lett, hogy én is meglepődtem... És csak olasz asztali vörösbor volt kéznél, így az került az ételbe a fehér nedű helyett, és persze a környéken nem lehet kapni szárzellert sem, úgyhogy zellergumót reszeltem az ételbe. De nem baj, mert így is egy élmény lett. Sokáig fogom még emlegetni a mai ebédünket.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg darált marhahús (nem száraz húsból),
25 dkg vöröshagyma (tisztíva ennyi),
5 evőkanál olívaolaj,
6 dkg zeller (tisztítva),
10 dkg sárgarépa (tisztítva),
1 doboz hámozott, darabolt paradicsom konzerv,
1,5 dl tej,
1,5 dl fehérbor ( vagy könnyű száraz vörös),
kb. 1 csapott teáskanál kristálycukor (ízlés szerint, a bor és paradicsom savassága függvényében),
só,
frissen őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
2 szegfűszeg,
8 dkg vaj.
A tálaláshoz: parmezán.

Az olívaolajon dinsztelni kezdtem az apró kockákra vágott hagymát és a lereszelt zellert és sárgarépát. (Sajtreszelőn reszeltem.) Pároltam kevés sóval, míg megfonnyadtak a zöldségek, aztán hozzáadtam a húst is. Sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem rá és most nagy lángon fehéredésig sütöttem. Mikor átsült, hozzáöntöttem a tejet. Nem tévedés! És ne hagyjuk ki, mert ettől lesz olyan fantasztikus a bolognai ragu. A tejjel addig főztem, míg az összes elpárolgott a raguból és újra zsírjára sült. Ekkor öntöttem hozzá a bort, tettem hozzá a paradicsomkonzervet és dobtam bele 2 szem szegfűszeget. Fölforraltam, s mikor forrni kezdett, kis lángra vettem és fedő alatt pároltam jó 3 órán át. Mikor már kevés volt a folyadék alatta, egy kevés vízzel mindig utánahigítottam. Közben kóstoltam is, és eszerint ízesítettem kevés cukorral. A végén úgy fejeztem be a főzést, hogy minden szaftját elsütöttem. Mert a bolognai nem bő lében úszik, hanem egy tömörgyönyör sűrű ragu. Mikor elfőtte a levét, lekapcsoltam a lángot alatta és hozzákevertem a vajat is.
Házi szélesmetélttel (mert ez a ragu megérdemli) és parmezánnal tálaltam.
Mit mondjak? Valami észveszejtően finom!





2012. március 24., szombat

Nudli medvehagymás vajjal




Forróvízbe áztattam egy félmaréknyi szárított vargányát. Nudlit készítettem, amit azon forrón-frissiben medvehagymás vajra szedtem ki. (A szobahőmérsékletű vajat elkevertem sok apróra vágott medvehagymával.) Sóztam kissé és a beáztatott vargányát is hozzákevertem. Kevés tökmagolajjal is meglocsoltam, átkevertem. És ha lett volna itthon még egy kevés friss kecskesajtom is, vagy fetám, azt is tördeltem volna rá. De így egyszerűen is nagyon finom volt.




A leves is megvolt egyből, a krumpli főzővizét sem öntöttem ki, hanem a vargánya áztatóvizével megtuningolva krumplilé levest készítettem belőle. Komplett, olcsó és szuperfinom ebéd. :)

2012. február 14., kedd

Pasta al gorgonzola

.
Ez az észak-kelet tájföldi tanárom, Ácsán Cshá egyik kedvenc története volt.
         Egy szép nyári estén, vacsora után, egy friss házaspár együtt indult sétára az erdőbe. Remekül érezték magukat, amíg meg nem hallottak egy hangot a távolból: „háp-háp!”
         „Hallod,” mondta a feleség, „ez biztos egy tyúk.”
         „Nem-nem. Ez egy kacsa volt.” javította ki a férj.
         „Nem… Biztos vagyok benne, hogy tyúk.” válaszolt.
         „Lehetetlen. A tyúk azt mondja, hogy „kot-kotkodács”, a kacsa meg azt, hogy „háp-háp!” Ez a kacsa volt, édesem.” felelte az ura, kissé már ingerülten.
         „Háp-háp!” Hallatszott ismét.
         „Na, ugye, hogy a tyúkod csak kacsa,” szólalt meg ismét.
         „Nem egyetlenem, ez csirke volt. Biztos vagyok benne.” bizonygatta, egyhelyben toporogva.
         „Ide figyelj asszony! Ez…egy…kacsa, K-A-C-S-A, réce! Megértetted?” Mondta feldúltan.
         „De tyúk,” ellenkezett.
         „Egy kacsa, hogy az ég áldjon meg, te…” 
De szerencsére a következő „háp-háp” megszakította a mondatát, hogy nehogy olyat mondjon, amit nem kellett volna.  
           A feleségnél már majdnem eltörött a mécses. „De hát tyúk!”
A férj meglátta neje könnybelábadó szemeit, és végre eszébe jutott, hogy miért is vette el. Az arca kisimult, és gyengéden így válaszolt: „Sajnálom drágám. Neked van igazad. Valóban tyúk.”
„Köszönöm egyetlenem.” mondta és megszorította kedvese kezét.
„Háp-háp!” zengett bele az erdő, mialatt továbbfolytatták sétájukat együtt, szerelemben.
A történet lényege, hogy a férj végre ráébredt, hogy nem az a fontos, hogy tyúk volt vagy kacsa. Ami igazán számít, hogy békében együtt legyenek, hogy élvezhessék a nyáresti sétájukat. Hány házasság megy tönkre lényegtelen dolgok miatt? Hány válásnál vágnak egymáshoz „tyúk vagy kacsa” szintű ügyeket?
Ha megértjük ezt a történetet, emlékezni fogunk, mi is az igazán fontos. A házasság fontosabb annál, hogy réce vagy csirke volt. És különben is, hányszor volt már, hogy teljesen száz százalékig biztosak voltunk abban hogy igazunk van, és később rá kellett jönnünk, hogy mégsem?  Ki tudja? Lehet, hogy tényleg egy génmanipulált csirke volt, ami képes a hápogásra!
(A nemek közötti egyenlőség és a zavartalan szerzeteséletem megőrzése érdekében, minden alkalommal, amikor ezt elmesélem, felcserélem a szereplőket.)

(Ajan Brahm - Opening the Door of Your Heart, bodhibuilding blog)





Kedves párom ma egyszerű tésztát kért ebédre. Azért játszottam egy kicsit. :) Egyébként a világ egyik legegyszerűbb étele, bármilyen száraztésztával is tökéletes, de a krumplinudli sem rúgja le magáról ezt a fini szószt. És szinte már nem is recept... A tésztát egyébként céklaporral színeztem és ravioliként is elkészíthettem volna, dee... bár marad a gyerek ha játszik, ennyire most nem voltam pepecselős kedvemben. :)



Hozzávalók 4 főre:
50 dkg száraztészta,
20 dkg gorgonzola sajt (vagy bármilyen márványos sajt),
2 dl tejszín,
só (nem biztos hogy kell, a sajt sós),
frissen őrölt bors,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
2 gerezd fokhagyma. 


A vizet tegyük fel forrni sóval. Közben az olívaolaj-vaj keverékén pici sóval futtassuk meg az apróra kockázott fokhagymát, majd öntsük fel tejszínnel és morzsoljuk bele a gorgonzolát. Kevergessük, míg elolvad a sajt és kissé besűrűsödik a mártás. A kifőzött tésztát szedjük a szószba, ha túl sűrű lenne, kevés tésztafőzővízzel higíthatunk rajta. És kész! Nudlira (gnocchira) is tökéletes mártás. Édes salátahagymát vagy lilahagymát is dinsztelhetünk bele a fokhagyma mellé, ha épp úgy tartja kedvünk.

2012. január 14., szombat

Zöldfűszeres, húsos rakott palacsinta

.

Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. 
Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfelelően történnek. 

Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.

(Carl Gustav Jung)































A maradékhasznosítás jegyében készült a tegnapi ebéd. Még karácsonykor készítettem zöldfűszeres fűszervajat, és azóta a hűtőben árválkodott. Gondoltam itt az ideje elhasználni. És volt egy kevés darált húsom is.
Nagy kedvenc nálunk a krumplipürével töltött rakott palacsinta. A hortobágyit is szeretjük, de mivel sosincs pörköltmaradék itthon (vagy csak szökőévente egyszer), ezért azt nemigen készítek. Szóval mivel régen volt terítéken bármelyik is, ezért a töltött palacsinta mellett döntöttem. A mennyiségeket főételként való étkezéshez adom meg. Ha előételnek készítjük, személyenként 2 palacsinta bőven elég.

Hozzávalók 4 főre (20 db palacsintához):
a palacsintához:
30 dkg liszt,
1 csapott mokkáskanál só,
2 nagy tojás,
4 dl tej.
A töltelékhez:
60 dkg darált hús,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
5-7 dkg fűszervaj: vaj, aprított petrezselyemzöld, kapor és snidling,
plusz egy kevés friss rozmaring,
1 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
és ízfokozónak egy csipet cukor.
A besamelhez:
5 dkg fűszervaj,
5 dkg liszt,
kb. 6-7 dl tej,
só,
kevés citromlé,
1 citrom reszelt héja.
A tetejére:
10 dkg reszelt sajt és citromszeletek.

A palacsintát kicsit sűrűbbre hagytam, mint szoktam - mert én azt a leheletvékony strandos palacsintát szoktam sütni. De ehhez az ételhez az nem jó, mert szétázik a tölteléktől és a mártástól, ezért azt a falusias, vastag gumiszerű palacsintát kell sütni. Igyekeztem és nagy odafigyeléssel sikerült is cipőtalpakat gyártanom. :)
Tehát legelőször is süssük ki a palacsintákat. A tésztát is kissé sűrűbbre hagytam és a palacsintasütőbe is vastagabban terítettem szét, mint szoktam. Így lett jó.
Aztán elkészítettem a tölteléket. Az apróra kockázott hagymát kevés sóval a fűszervajon és olajon megdinszteltem, aztán rátettem a húst és megsütöttem a plusz fűszerekkel együtt. Egyszer tettem rá kevés vizet is, és addig sütöttem, míg azt elfőtte. A fűszervaj mellé kevés friss rozmaringot is adtam az ételhez, mert még mindig szép az ablakomban. De bánjunk vele csínján, ne olyan Jamie Oliveresen adagoljuk, csak nagyon keveset tegyünk az ételbe. Jesszusom, néha elgondolkodom vajon milyen íz-érzékelése lehet ennek a pasasnak, mert minden, de minden kajába tonnaszám teszi a rozmaringot. Pedig ha eltúlozzuk, iszonyatos íze tud lenni, annyira hogy ehetetlenné válik az étel. Meg nem kóstolnám a főztjét, annyi biztos... :) Szóval csak pár levélkét vágjunk bele, annyi bőven bőven elég.
Mikor a ragu elkészült, megcsináltam a besamelt is. A besamel készítésének a felénél, mikor még olyan jó sűrű volt a mártás, 3 evőkanálnyit kivettem belőle és a raguhoz kevertem, hogy jó szaftos és kenhető legyen. A mártás kellemesen savanykás legyen - nem túlzottan, de érződjön a citromosság és csak a végén ízesítsük, mikor már készen van. A végeredmény egy tejföl sűrűségű mártás legyen.
Végül megtöltöttem a palacsintákat (nem kell vastagon kenni a raguval) és egy kiolajozott tűzálló tálba tettem őket. A besamellel meglocsoltam, reszelt sajttal megszórtam és citromszeletekkel díszítettem. Előmelegített, 200 fokos sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.



























Ezt az ételt készíthetjük palacsinta helyett canelloniból is (az a vastag nagy hengertészta), vagy tölthetjük óriás kagylótésztába is, de lasagneként is elkészíthető.


Megfizethető. Egy adag ára kb. 370 forint főételként.


Elkészítési idő: sütéssel együtt körülbelül 1,5 óra.

Nehézségi fok: gyakorlott konyhatündéreknek.

2011. október 12., szerda

A szilvágyi erdő kincse

 .

  A mogyorón és a mandulán kívül a hajdani nonna egész kis Édent telepített ide. Ami megmaradt belőle: háromféle szilva (a Santa Rosa-szilvát a helybeliek coscia di monacának hívják, vagyis "apácacomb"-nak), füge, alma, sárgabarack, egy félig elszáradt cseresznyefa és többféle körte. Az éppen érő apró, zöldes-piros körte édes és ropogós. A göcsörtös almafák valószínűleg menthetetlenek. Jó lenne tudni, milyen fajtájúak. Apró termésük olyan csúnyácska, mint a gyümölcsök a rovarirtó-reklámokban a termék használata előtt. A fák többsége "önkéntes", annyira fiatal, hogy nem lehetett még itt, mikor a háznak még voltak lakói, és véletlenszerűnek tűnik a helyük is. Az egyik teraszon egymás mellett sorakozik tíz szilvafa, négy pedig közvetlenül alattuk - nyilvánvaló, hogy a lehullott gyümölcs magjából sarjadt az a négy.
  Biztos vagyok benne, hogy a hajdani nonna édesköményt is szedett, hogy megszárítsa sárga virágát és a szárát tűzre dobja a sülő hús alá. Szőlőtőkéket szabadítunk ki a teraszok szélén az elvadult bozót szorításából. Az életrevalóbbak hosszú kacsokat növesztenek most is. Most jövünk rá, hogy annak idején az egész birtok egyetlen méretes szőlőskert volt.
  A nonna által használt legfontosabb alapanyag minden bizonnyal az olívaolaj volt. Fával fűtött tűzhelyében elégett a tengernyi lemetszett gally; belemárthatta az olívaolajba a kenyérszeleteket, mielőtt megpirította őket; bőségesen locsolhatott zöld olívaolajat a levesekbe és a szószokba is. Vászonzsákokban füstölhette a bogyókat telente. Valószínű, hogy a szappant is olívaolajból és a tűzhely hamujából készítette. Férje (vagy bérese) heteket tölthetett az olajfák gondozásával. A régiek szerint az olajfákat úgy kell megmetszeni, hogy a nagyobb ágak között át tudjon repülni egy madár anélkül, hogy szárnyával hozzáérjen a levelekhez. A hajdani gazdának pontosan tudnia kellett azt is, hogy mikor kell szüretelni. Ha a leszedett bogyók nedvesek, penészedésnek indulhatnak, mielőtt az olajsajtolóba kerülnek. A "nyers", fogyasztásra szánt bogyókból pedig ki kell áztatni a kesernyés glikozidot - lúgban vagy sós lében. A praktikus szempontokon kívül számos ősi babona is meghatározza, mikor kell ültetni és szüretelni. Különösen a Hold állása számít. Vergilius is feljegyezte a földművesek hiedelmeit: "Ültess a telihold utáni hetedik napon, az ötödiken semmiképp; éjszaka kaszálj, amikor a harmat meglágyítja a gabona szárát". Attól tartok, Ed orra esne a sötétben.
  Olajfáink közül némelyik göcsörtös, girbegurba vén fa. Sok fiatal fa is van, ezek a tönkrement, öreg törzsek körül sarjadtak ki. Az elhanyagolt, elvadult olajfákat fel kell ébresztenünk. Minden egyes törzset ki kell szabadítanunk a szömörce, a rekettye, a gaz szorításából, aztán meg kell őket metszeni és meg kell trágyázni a földjüket. A teraszokat meg kell tisztítani, föl kell szántani.
  Milton azt írja valahol az Elveszett Paradicsomban, hogy (a galamb) "olajágat hozott, a béke jelét". A Noé bárkájára visszatérő galamb jól választott, az olajfák valóban békét, nyugalmat árasztanak, talán időtlenségüknek köszönhetően. Ezek a fák itt vannak, itt lesznek. És itt voltak. Hogy mi vagyunk itt, vagy valaki más, vagy senki, nekik mindegy, rendületlenül billegnek leveleik, rendületlenül törekszenek a nap felé.
  Egyszer nyáron egy barátommal Mallorcán kirándultunk Soller fölött. Széles teraszokon hatalmas olajfák álltak kilométereken át, közöttük gyalogoltunk. A dombtetőn kőkunyhókat találtunk, ahol a csőszök tanyáztak. Bár eltévedtünk és egy bikával is találkoztunk, egész nap nagy békesség volt a szívünkben a hatalmas, öreg fák között. Ugyanaz a béke szállja meg a szívem, amikor ezen a néhány holdnyi kacskaringós teraszon sétálgatok. Noha emberkéz alkotta a teraszokat, a föld művelésének ez a módja kifejezetten természetesnek tűnik. Az írás egyik legkorábbi típusa, a busztrofedon felváltva rója a sorokat balról jobbra és jobbról balra. Valószínűleg hatékonyabb, gyorsabb így olvasni is. A szó görög tövek összetétele, amelyek jelentése: "úgy fordulni, ahogy az ökör szánt". Ilyenek a mi teraszaink is: amikor az ekét húzó ökör U-alakban megfordul, egy szinttel feljebb találja magát, és már megy is a másik irányba.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)





A hétvégén, az esős-borongós idő elől Toscanába repültem. Már sokadszor olvasom újra Frances Mayes könyvét. Imádom ahogy írni tud. Magával ragad, elvarázsol, egy másik világba repít, egy olyanba, amiről érdemes álmodozni... A varázslathoz a húgom is hozzájárult most, mert hozott göröghonból igazi házi olívaolajat nekem. :) Úgyhogy nemzetközi lettem, kiterjesztettem az otthon határait jó szélesre: belefér Olaszország is, Görögország is, és a zalai erdők fenséges szépsége és gazdagsága is.
Tegnap beszélgettem a gombás bácsival az emeleten. Mindig rengeteg féle áruja van, most azonban neki is csak szárított vargányája és fekete tölcsérgombája volt. (Remélem, pénteken már lesz friss is, a kiadós eső után végre!) Az öreg ismeri a szilvágyi erdő minden zegét-zugát. Tőle vásárolják fel a multik is a szárított gombákat. Én is tőle veszem a szárított vargányát, mert csúcsminőségben készíti. Amikor kinyitottam a zacskót itthon, az egész lakást pillanatokon belül belengte az erős, jellegzetes, isteni vargányaillat.

Így hát ez egy koprodukciós étel lett: görög olívaolaj, Frances Mayes olasz porcini-szósz receptje és az utolérhetetlen zalai vargánya alkotja.




Porcini*-szósz 
  Amikor kapható, a friss porcini pompás eledel. Akkor a legfinomabb, ha egyszerűen megkenjük olívaolajjal és megsütjük: olyan, mint egy steak, egyébként gyakran együtt tálalják vele. Szezonon kívül a szárított porcini is remek. Noha kissé drága, elég egy kevés is belőle. Öntsük le ezzel a szósszal a polentát, keverjük rizottóba, vagy szolgáljuk fel tésztával.
  Másfél csésze melegvízben áztassunk körülbelül fél óráig 5-6 dkg szárított porcinit. Vágjunk apró darabokra öt gerezd fokhagymát, és finoman dinszteljük meg 2 evőkanál olívaolajban. Adjunk hozzá 1 evőkanál apróra vágott kakukkfüvet meg rozmaringot, 1 csésze paradicsomszószt, sót, borsot. A gomba levét szűrjük át gézen, majd öntsük bele a paradicsomos keverékbe. Vágjuk fel a gombát és tegyük a szószba, majd kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik (körülbelül 20 percig). Polentához** 6 személynek elegendő, tésztához 4 személynek.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

(* porcini = vargánya, ** polenta = puliszka, kukoricakása)
Friss spagettit készítettem hozzá, mert nem vagyok nagy barátságban a puliszkával. És bár a legtöbb olaszos tésztát sajt nélkül szeretem, nekem ehhez az ételhez kifejezetten ízlett és kellett a sajt. Friss házi kecskesajtot reszeltem rá, szintén a piacról való, isteni finom házi csoda. Ha friss vargányával készítenénk, akkor azt az elején süssük "zsírjára" a fokhagymával együtt, ezután tegyük csak hozzá a paradicsomot, fűszereket. Amúgy Frances Mayesnek igaza van, natúran, olívaolajon megsütve a legfinomabb a friss vargánya.
És még volt finom kerti paradicsomom is a szószhoz, de már ez a vége sajnos... Ha konzervvel készítjük, és kissé savanykásnak ítéljük a szószt, egy kevés cukrot nyugodtan tegyünk bele, kiegyensúlyozandó az ízeket. És ó, majd elfelejtettem. Egy pohár jóféle száraz vörösbor is dukál hozzá - így kerek az élet. Étel. :)




Álmaim megvalósítása már elkezdődött. Vettem a bolhán egy antik öntöttvas falikutat, réz csappal, amely sárkányfejet formáz. Már csak a kertet kell megtalálnom hozzá... :)

2011. augusztus 24., szerda

Hortobágyi húsos palacsinta



Szinte minden magyarosnak hívott étterem étlapján szerepel, elsősorban gyanútlan külföldiekre les. (Józan magyar embert még nem láttam hortobágyit rendelni.) A hazai közönség tapasztaltabb és tájékozottabb része  tudja már régen, hogy az ilyen apróhúsos fogások elsősorban arra valók a magyar vendéglátásban, hogy felszívják a konyhai hulladékot, a visszaküldött fél sült húsokat, maradék pörkölteket, nyesedéket, mindenféle selejtet.
Konyhai hulladék nincs, csak élhetetlen szakács, üzletvezető. Erre a reciklált szemétre még cinikusan eufemizáló szakkifejezést is alkotott a lehúzós vendéglátóipar: pepihús. (A becézgető formából sejthetjük, mennyire bensőséges a szakma viszonya ezzel az anyaggal.)
A hortobágyi talán a legkifejezőbb jelképe a szocializmus gasztronómiagyilkos évtizedeinek. Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk.
Persze a világkiállításra kreált recept sem eredeti találmány, Kollmanné 1939-es, úriasszonyok számára készült szakácskönyvében [1] (A gyakorlati főzés) szerepel borjúpaprikásos változata: a húst palacsintára rétegezték, a tetejére tejfölt öntöttek, és beküldték néhány percre a sütőbe; ilyen borjús protohortobágyit még a hatvanas években is készített néhány régi stílusú budapesti vendéglő.
1958-ra tulajdonképpen csak a hangzatos, turistavakító „hortobágyi” nevet (nettó hazugság, az ételnek semmi köze a tájegységhez) találták ki, a borjúpaprikást kicserélték közönségbarátabb (és sokkal ízetlenebb), olajon, hagymával sült-párolt csirkemellfilé-kockákra, azt tekerték palacsintába, hozzá a paprikás szósz, annyi. A lehető legjobb indulattal, legfigyelmesebben elkészítve sem egy nagy szám, de aztán a vendéglátóipar legsötétebb bugyraiban egészen megrendítő változatok előfordulnak: a visszaküldött húslevesből kihalászott csirkemell még egyszer megsütve, pörköltmaradékok bedarálva, reciklált fasírt, minden. A palacsintatészta pedig porokból, persze.                                                          
(Cikk forrása: Index)

Nem tudom ki írta a cikket, de az egészet érdemes elolvasni, szívből ajánlom. Ez tehát a híres hortobágyi húsos palacsintánk története. Azóta igazi hungarikummá vált. Csak palacsintát kellett egy pár darabot sütnöm (10 perces művelet) és így már biza ideális volt elkészíteni ebben a rekkenő hőségben...  (A sütőbetételt elspóroltam.) Miután sikerült igen rossz hírét keltenem e nemes éteknek, azt azért hozzátenném: ha jó pörköltből készül, rendes palacsintával, akkor bizony tényleg finom tud lenni. Valójában egy előétel.  Precíze receptet ne várjatok... Kell hozzá maradék pörkölt (bármilyen húsból készülhet), pár darab palacsinta, némi tejföl és tejszín.




A pörköltből kiszedjük a húsokat, kissé szétcincáljuk őket, hogy olyan szálas-darabos legyen, majd betöltjük a palacsintákba. A szaftját kevés tejföl és tejszín keverékével behabarjuk (csak lehelletnyi liszt kell bele, épp csak hogy összetartsa és itt is igaz az, hogy ne tejfölözzük és tejszínezzük agyon, épp csak simítsa ki, lágyítsa a pörkölt szaftját, szóval a tejföllel is csínyján bánjunk), jól beforraljuk hogy semmi lisztíz ne maradjon benne, majd botmixerrel pürésítjük teljesen a szaftot. Szitán is áttörheti akinek nincs botmixere, lényeg hogy szép sima mártást kapjunk. Közben a betöltött palacsintákat vajjal vagy zsírral kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk, kevés mártással megöntjük és sütőben pirulásig sütjük. A maradék finom szafttal tálaljuk, díszítésként tejföllel megcsepegtetkük. Ha előételként adjuk, személyenként 1 palacsinta bőven elegendő. Főételként étvágy szerint. Egy palacsintába körülbelül 5 dkg-nyi kész pörkölthús megy bele. Díszíthetjük szalonnával, pirospaprikával, plussz tejföllel, zöldfűszerrel.

2011. június 9., csütörtök

Tapasztalataim a házitészta készítésről

.


Nem olyan régen sikerült a bolhán vennem egy jó kis olasz tésztagépet. Azóta tudom, hogy nem tudom, hogy élhettem nélküle?! :) Remek kis szerkezet és mióta megvan, csak házitésztát ettünk. Több módszert, receptet is kipróbáltam.
1. Eddig nem voltam jó barátságban a réteslisztekkel, nem is használtam semmihez sem. Viszont a házi tésztaához jó, állagát javítja, könnyebb dolgozni vele. Ez leginkább akkor igaz, ha nem kapunk jó minőségű finomlisztet.
2. A legeslegjobb a durum rétesliszt. A legfinomabb tészta fele sima fehér lisztből, fele durum réteslisztből sikerült. Ráadásul a színe is csodaszép sárga, állaga még jobb, mint a sima búzalisztes tésztáé.
3. Kipróbáltam a mostanság divatos "minden 10 dkg liszthez 1 tojás" tésztát is és nekem nagyon nem ízlett. Iszonyúan tojás íze van, a tésztaízt nekem teljesen elnyomja, úgyhogy ezt a verziót teljesen elvetettem. Nem beszélve arról, hogy nagyon tojáspazarló. Egyébként a bolti tésztákon feltüntetett "4 tojásos", "8 tojásos", stb... megjelölés azt jelenti, hogy 1 kg liszthez mennyi tojást adtak. Egyedül a cérnametéltet jó sok tojásosan készíteni.
4. A legjobb tészta így készült: fele jó minőségű fehér búza finomliszt, fele durum rétesliszt. Minden 20-35 dkg liszthez 1 tojás megy és annyi víz, amivel kemény, de jól gyúrható tésztát kapunk. Kinyújtás előtt pihentessük a tésztát 20 percig, könnyebb lesz dolgozni vele. Só nem kell a tésztába, az a főzővízbe megy, amibe nem kell olaj, csak só. Annyira kell sósnak lennie a víznek, mint a tengernek. Tengertjártak előnyben. :) Tehát ha négy főre készítünk házi tésztát, a fél kiló liszthez csak 2 tojást adjunk, a többi víz legyen. Az 5-ösön nyújtott tésztát felforrás után 2-3-4 percig főzöm - attól függ, mennyire kemény tésztát gyúrtam.
5. Ha túl vékonyra nyújtottam, nem hasonlított a házi tésztára, olyan bótis lett. Tehát én 5-ig nyújtom csak ki, egyedül a raviolihoz használom a 6-os fokozatot, és a cérnametélthez a 7-es fokozatot. Cérnametélt készítésekor viszont a 10 dkg liszthez 1 tojás változat a nyerő, különben könnyen elázik a levesben a vékony tészta.
6. Próbáltam csak durum daralisztből is, tojás nélkül. Nem volt rossz, de a kevert lisztes, kevés tojásos változat jobban ízlett, kezelhetőbb volt.
7. Friss tésztából többet kell számolni mint a bolti tésztából, hiszen az száraz, a víztartalom nincs benne a súlyban. Fél kg bolti tészta négy embernek elég. Friss tésztánál 15-20 dkg lisztet mérek személyenként a tésztához.

Hát erre jutottam házi gyúrt tészta ügyben. Ne is várjatok milliliterre megadott folyadékmennyiségeket és egyebeket. Tésztát gyúrni megtanulni amúgy is csak a gyakorlatban lehet, érzésből kell csinálni.
Mai ebédünk van a képeken: darás tésztát ebédeltünk, idei friss eperlekvárral. :)