2010. április 14., szerda

Kreol csirkecombok

.

Minden macskatulajdonos tudja, hogy az önző kis bestiák elképesztően hálátlanok tudnak lenni.


Vannak napok, amikor dorombolnak, dörgölőznek, hízelegnek és minden elképzelhető módon udvarolnak kenyéradó gazdájuknak, más napokon viszont következetesen keresztülnéznek gazdájukon, hacsak nincs a kezében konzervnyitó.

Ha ön érzelmileg kiegyensúlyozatlan típus, és könnyekre fakad valahányszor a kis szörnyeteg oda se bagózik önre, térjen át a házilag elkészíthető macskabarát illatszerek használatára. A szükséges hozzávalókat megtalálja a kamrában és a konyhaszekrényben.

Ajánlat: szardellás arcszesz, tonhalas kölni, pisztrángos parfüm, füstölt makrélás tusfürdő.


(Martin Baxendale: A macska működése - Túlélési kalauz gyakorló gazdiknak)




Ma bútorpakolás, falfúrás, rendrakás - egyenlőre rendetlenségfokozás - és egyéb szépségek voltak soron. Valami "könnyen-gyorsan" ételben gondolkodtam, amit csak be kell tenni a sütőbe. Körülnéztem a spájzban, a gyümölcsöskosarakban, és ezt a kókuszos csirkét kreáltam.

Hozzávalók 4 főre:
4 egész csirkecomb,
1/2 doboz kókusztej,
2 evőkanál kókuszreszelék,
2 banán,
2 evőkanál mazsola,
3 teáskanál barna nádcukor,
1 citrom leve és reszelt héja,
só,
2-3 dkg vaj,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
5-6 szem szegfűszeg.




A csirkecombokat alaposan megtisztítottam, megmostam, majd alul - a nem bőrős oldalán - bevágtam kissé a csontok mellett. Így sóztam be a combokat, a bevágásokba is a csontokig juttatva a sóból. Egy jénaiban egymás mellé sorakoztattam őket.
A vajat egy kislábosban felolvasztottam és elkevertem a barnacukorral, a kókusztejjel és reszelékkel, a mazsolával, a citrom levével és héjával és pici sóval. Ezt a keveréket ráöntöttem a húsra és végül a két banánt is rákarikáztam. Alufóliával lefedve hideg sütőbe tettem, és lefedve egy órát sütöttem nagy lángon. Majd a fóliát levéve kicsit mérsékeltebb tűznél megpirítottam. Egyszerű párolt rizzsel tálaltam.

2010. április 11., vasárnap

Árpagyöngyropogós VKF 33.

.

József Attila

`József Attila`, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még
anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra
hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító
intézethez, mégiscsak másért örülünk neki

Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak
gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy
bennetek lakik, az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy
lesznek frissek és épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is
gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek,
mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan
őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
1925. ápr. [?]

(József Attila)




Limara VKF kiírása jókor ért utol. Húsvét után ugyanis visszatértem a növényevéshez. Két évig voltam vegetáriánus anno pár évvel ezelőtt, s most ismét fűevő lettem. A szervezetem erősen tiltakozott a húsevés ellen - ez van. Másképp vagyunk összerakva, mindannyiunknak egyedi a teste. Az enyém úgy tűnik, kiveti a húst. Nem esik jól, pedig szeretem... Ettől függetlenül főzök húsos ételeket is, hiszen a férjuram szereti és bírja is.

Gabonák közül nekem nagy kedvencem a gersli vagy árpagyöngy vagy hántolt árpa. Sokkal jobban szeretem, mint a rizst például.
Tegnap este már tudtam, mit fogok főzni ma ebédre: egy jó krumplifőzelékre áhítozom. Nagyon szeretem és régen volt terítéken. Ezért most az árpagyöngyből egy hagyomásnyos fasírt ízesítésű ropogóst készítettem. Nagyon finom lett!
Kitűnő feltét ez bármilyen főzelékhez. De nagyon finom zöldsalátákkal, vagy majonézes krumplisalátával is.

Hozzávalók 4 főre:

35 dkg árpagyöngy,
2 zsömle,
3 kisebb vagy 2 nagy tojás,
só,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál paradicsomszósz (vagy 1 teáskanál sűrített paradicsom),
frissen őrölt bors,
2 teáskanál pirospaprika,
1 csokor petrezselyemzöld,
zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.

A nagy fej vöröshagymának a felét apróra kockáztam és kevés olajon pici sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a megmosott gerslit is és felöntöttem dupla menyniségű vízzel. Kicsit sóztam is. Fedő alatt kis lángon Puhára főztem. A dupla mennyiségű vizet teljesen magába szívja, csak hagyjuk fedő alatt a láng lekapcsolása után még 20 percre.
A főtt árpagyöngy felét én robotgépben jól megdaráltam, aztán visszatettem a többihez.



Mikor a gersli kihűlt, bekevertem fasírtnak. Fűszereztem apróra vágott vöröshagymával és reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával, paradicsomszósszal. Frissen vágott petrezselyemmel. Adtam hozzá vízbe áztatott majd kinyomkodott zsemlét, 3 tojást. Nagyon jó állaga van, könnyű formázni. Zsemlemorzsába forgattam, aztán bő olajban, közepes lángon pirosra-ropogósra sütöttem.

Az alap árpagyöngymassza ízesíthető másképpen is, akár úgy is, mint a falafel.
A gerslit teljesen úgy főzhetjük, mint a rizst. Akár bő vízben, akár úgy, ahogy én most csináltam. Hamar megfő egyébként, minden más híreszteléssel ellentétben.
Köretként is nagyon finom, egyébként rizshelyettesítő. Mert sok helyen gerslivel készül a töltött káposzta is, a hurkafélék vagy a sólet is.
Bele szoktam egyébként főzni vegyes zöldséglevesekbe is, tészta helyett.
Ó, és igen. Hát a folyékony kenyér, a sör is árpából készül! :)



Árpa - Hordeum vulgare

Eredete

- Az árpa - a búza mellett - az egyik legősibb gabonafajta, már Kőkorszaki leletekben is találkozhattunk vele.
- Az árpa (Hordeum Vulgare L.) géncentruma a termékeny félhold vidéke, de Eurázsiában igénytelensége és nagy hőtűrőképessége miatt, már az újkőkor óta termesztik.
- Nagyon régi kultúrnövényünk, termesztéséről már Kr. e. 7000 környékéről is vannak adatok.
- Fő terméknek számított Egyiptomban a fáraók ideje alatt, az ősi Görögországban és Rómában, a Szentföldön a bibliai időkben és Tibetben is. A régi egyiptomi emlékeken 6 és 4 soros árpa található, kovásztalan tészták és lepények készítéséhez használták.
- Megbecsülését mutatja, hogy az i. e. II. században Kínában a rizs, a búza, a füge és a szójabab mellett az ötödik szent növény volt.
- A Közel-Keleten az Új-testamentum korában az árpa volt a legfontosabb gabonaféle. Ebből készítették a kenyerek java részét és a kását, alapélelem volt a bibliai ember számára.
- A toklászos kétsoros árpát (Hordeum vulgare subsp. distichum Zoh.) Belső-Ázsiában éppúgy ismerték, mint a Kárpát-medence őslakói; árpa szavunkat és a növény kultúráját hoztuk magunkkal. Pécsről XI. századi árpa-leletünk van.

Hagyományai
- A mítosz szerint Demeter a gabonatermesztők Istennője, azt kérte az emberektől, hogy árpával mutassanak be áldozatot neki.

- Platón leírja, hogyan választották az emberek az eszményien pompás árpát, legfőbb táplálékul.
- Már 6000 évvel ezelőtt olyan táplálék hírében állt, mint amely a legtöbb életerőt adja. Ennek bizonyítéka, hogy testük építésére, kondíciójuk növelésére a gladiátorok is rendszeresen fogyasztották.
- Később megfigyelték – főleg Közép-Keleten -, hogy azokon a tájakon, ahol az árpa, akár gabona, akár liszt formájában főételként szerepel, ott kevés szívbeteg van. !!!!!! Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az árpa jót tesz a szívnek, s ezt a mai kutatások is igazolják.
- A néporvoslás kiváló „ gyógyszerészeti csomagnak” tartja az árpát, mely segít elhárítani a székrekedési bajokat, sőt a rákot is távoltartja.
- A nyugati medicina atyja, Hippokratész az árpalevest ajánlotta az egészség és a vitalitás visszaszerzésére, azt mondta, hogy segít az egyes betegségek által legyengített erőnlétet visszahozni.
- Hegyi beszédében Jézus – az „utolsó vacsorán” – árpakenyeret osztott szét.
- Az áldozati ostya, amelyet a mise során a pap megszentel, majd kiosztja a gyülekezetnek, azért kerek és lapos, mert az őskeresztények kovásztalan árpakenyeret készítettek.
- Jelenleg a kovásztalan árpakenyér készítése néhány, Nepálban és Tibetben élő ázsiai népcsoportra korlátozódik, valamint ez a gabonaféle képezi az északnyugat-afrikai berberek táplálkozásának alapját.
- Az árpa, a hideg mérsékelt öv legősibb és ma is legfontosabb gabonaféléje, származási helye Tibet. Itt az árpaszemeket homokkal összekeverve forrósítják, majd kiszitálják, megmossák, a napon megszárítják, végül lábbal addig tapossák, míg leválik a héja. Úgy tartják, hogy az így pirított és őrölt árpa, hidegen fogyasztva, fizikai erőt ad.

Összetétele
- Az árpa igen gazdag keményítőben, fehérjékben, cukrokban, vitaminokban (A, B 1, B 2, B 5, B 6, E) és ásványi anyagokban (kalcium, kálium, foszfor, szilícium, vas), azonban nátriumban szegény.
- A kovasav tartalma is magas.

Élettani hatásai
- Az árpa a szervezet számára nagyon könnyen emészthető és igen tápláló, kellemes, szelíd ízű gabona.
-
Számos olyan, kedvező hatással rendelkezik, amely megszokott táplálékainkra sajnos nem mindig jellemző. A teljes árpa gazdag nyomelemekben: káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort tartalmaz - méghozzá kétszer annyit, mint a barna rizs - mindezek pedig elengedhetetlenek a normális szív és agyműködéshez.
- Az árpa rendszeres fogyasztása segít megelőzni a székrekedést, javítja a bélműködést, így csökkenti a bélproblémákat.
Pl: izraeli orvosok 19 olyan krónikus székrekedésben szenvedő páciensen próbálták ki az árpaliszt hatását, akiknek mindig hashajtót kellett szedniük. A páciensek naponta háromszor kaptak árpalisztből készült süteményt 4 héten keresztül. Egy sütemény élelmi rosttartalma 7-8 g volt. Az eredmény rendkívül figyelemreméltónak bizonyult:
- 15 személynek rendeződött a székletürítése,
- 12-nek a puffadása,
- 10-nek a hasi fájdalma,
- 14 páciens örökre „elfelejtette” a hashajtókat.

- Megfigyelték, hogy azokon a tájakon, ahol az árpa, akár gabona, akár liszt formájában főételként szerepel, ott kevés szívbeteg van. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az árpa jót tesz a szívnek, s ezt a kutatások is igazolták.
- Az árpa ß- glükán-tartalma figyelemre méltó mértékben csökkenti a vér koleszterinszintjét. Ezt tudományos kísérletek igazolják.
Pl: egy vizsgálatban több héten át naponta háromszor „árpás” ételt adtak a vizsgálatban résztvevőknek és a vér koleszterinszint 15%-os csökkenését tapasztalták. Csak a teljes őrlésű árpaliszt hatásos.
- Az árpa étel fogyasztása a szervezeten belül a sejtépítést is serkenti.
A manapság oly széles körben elterjedt kötőszöveti gyengeség (ami a rossz testtartással párosul) és a porckorong-elváltozások bizonyos mértékig gyógyíthatók, sőt megelőzhetők, ha a gyermek idejekorán kap árpa eledelt. - Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően jól alkalmazható bélrendszeri, vér- és légzőszervi gyulladások megelőzésében, gyógyításában.
- Méregtelenít, ásványi anyagokkal tölti fel szervezetünket, erősíti a csontrendszert.- Nyugtat, tonizál (máj, szív, idegrendszer).
- Hatékony vizelethajtó, s egyben kiváló lúgosító is.
- Kiváló szabadgyökfogó (a szabadgyökök felelősek többek között a szervek elöregedéséért is).
- Kiválóan alkalmas betegkosztnak, gyógyító hatása a belektől a mellkasig terjed. Könnyű emészthetősége ideális étellé teszi kisgyermekek, idős, legyengült szervezetű, beteg emberek számára ( roboráló hatás).
Az árpának ez a tulajdonsága ősidők óta ismert tény. Az árpa-nyákban találhatók a fontos életerőt adó elemek.
- Foszfortartalma alapján ajánlható mindazoknak, akik szellemi munkát végeznek, legyen az idegi vagy stressz okozta megterhelés.
- Emellett megnyugtatóan hat az idegrendszerre és vízhajtó hatású is egyben.
- Mivel fehérjében igen gazdag, ezért fogyasztásakor a vesepanaszoktól szenvedőknek különös elővigyázatossággal kell eljárniuk! Könnyen felfúvódást okozhat!
Előfordulása

- Teljes értékű árpa – kizárólag a legkülső pelyvaleveleitől fosztják meg, mintegy levetkőztetik. Így rendelkezik a legtöbb létfontosságú tulajdonsággal, és az íze is teljesen más. Mindez annak köszönhető, hogy megőrizte a csirában és a mag különböző rétegeiben lévő bionutricionális összetevőket, nem bontották meg benne az összetevők egyensúlyát.
- Hántolt árpa – (gersli) – középutat jelent a teljes értékű és a gyöngyárpa között. A hántolási eljárás során a maghéj néhány külső részét eltávolítják, de valamennyit megőriz jó tápanyagbeli tulajdonságaiból.
- Gyöngyárpa – az emberi élelmezésben leggyakrabban használt, nem teljes értékű formája. Elég csak arra gondolnunk, hogy a külső részek eltávolításával csökken a fehérjeszázalék, csökken a zsírok és ásványi sók mennyisége, néhány vitamin pedig csaknem teljes egészében eltűnik. A pelyvától és a korpától megfosztva, amit még fehérítő és fényező eljárásoknak is alávetnek.
- Pörkölt árpa – kiváló helyettesítője a kávénak, nem tartalmaz koffeint, kiváló kávét készíthetünk belőle azoknak a felnőtteknek, akik nem fogyasztanak koffeint.
- Árpapehely – amelyet összepréselt, majd hőkezelt magokból nyernek.
- Árpaliszt – a magok megőrlésével nyerhető.
- Árpamaláta (Extractum malti) „ MALTEX”– amely könnyen emészthető (sok gyermekeknek készült termékben fordul elő).
A csíráztatott árpából malátát – „gabona mézet”- is előállítanak. A malátának különleges aromájú édes íze van. Kedvezően hat legyengült, kimerült gyermekeknek, betegeknek, időseknek, áldott állapotú és szoptatós anyáknak. Székrekedés, dizentéria-baktériumok, rothadási diszpepszia és étvágytalanság gyógyítására is használják.

A helyesen elkészített árpát jól feldolgozza a szervezet, de ahhoz, hogy a tápértéke és emészthetősége maximális legyen, hántolatlanul és valamilyen formában hőkezelve, megfőzve, illetve csíráztatva fogyasszuk.
- A magokat felhasználás előtt alaposan mossuk meg, majd háromszoros vízmennyiségbe áztassuk be, legalább 6 órára, de legjobb 1 napra. Főzés előtt ismét öblítsük le, és főzzük egyenletesen kis tűzön 25-30 percig, majd lefedve, a közepesen meleg sütőben hagyjuk dagadni (maximum fél - egy órát). Célszerű lágy vizet használni – szűrt vizet például -, mert ezzel jelentősen lerövidül a főzésidő.

2010. április 10., szombat

Medvehagymás friss házi savósajt

.

Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.

(Assisi Szent Ferenc)




Mostanában nagyon sokszor készítek megint friss házi savósajtot - vagy indiai nevén panírt. Ez most egy medvehagymás változat lett, a múltkor készített olajamat tettem bele.

Valójában rém egyszerű: a medvehagymát vágjuk apróra, aztán mikor a kész sajt alatt elzártuk a lángot is már, akkor keverjük bele az aprított zöldfűszert, valamint 3 teáskanál sót. Nem elírás, alig érződik a kész sajton. Vagy: készítsük el szokásosan a panírt, és mikor már a gézben van a sajt, akkor ízesítsük ízlés szerint sóval és keverjük hozzá az aprított medvehagymát. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, sokkal-sokkal kevesebb só kell bele!
Csak teljes, magas zsírtartalmú házi tejből készítsük! Lehet tehéntej, vagy akár kecsketej - abból is nagyon finom.


.

2010. április 8., csütörtök

Medvehagymaolajos karfiolkrémleves

.

A Medve a mi kultúrkörnyezetünkben a négylábúak királya volt, ő volt az erősek legerősebbje. Ha egy sámánutazásodon, vagy álmodban hírnökként találkozol vele, akkor a hírei valószínűleg nagyon fontosak és nagyon személyre szólók. A Medve erőteljes gyógyító. Képes felismerni és használni a gyógynövényeket. Így lehetséges, hogy az üzenete az egészségi állapotodra és energiaháztartásodra vonatkozik.
Mint téli álmot alvó a következőt mondhatja neked: Pihenj egy kicsit! Nyugodj meg és próbáld megemészteni, amit magadba szívtál. Másrészt egy felnőtt hím Medve a férfias princípiumokkal is kapcsolatban állhat, egy felnőtt nőnemű Medve, pedig a nőiesekkel. Ha arról van szó, hogy jó apává vagy anyává kell lenni vagy válni - vagyis, ha gyermeket vársz illetve, mint apa vagy anya a gyermekedhez nem megfelelően viszonyulsz -, akkor a Medve segítségedre lehet. A további leckék, amit ez az erőállat megoszthat veled: Bátorság, Hatalom és Sebezhetetlenség.

A Medve szent állat volt és ma is az. Már a neandervölgyiek is az állatok uraként tisztelték. A germán Wodan isten egyik reinkarnációja is egy Medve volt. Harcosai, a berserkerek, medvebőröket hordtak és a harc folyamán, és sokszor személyesítették meg a medvét a harc folyamán.
A keltáknál a medve istenség Artois volt, amely a Nagymedve Sarkcsillagával volt kapcsolatban. "Art" Medvét jelent, Artus vagy Artur pedig "Medveembert" jelent. Így kapcsolódik össze az ősi sámánizmus medveképe Artúr király mítoszának druida hagyományival. Diana/Artemis istennő gyakran vette fel állatok alakját, de mindenek előtt a medvét.
A kereszténységben a Medve Szent Gallusnak, Szent Columbának és Columbannak a jelképe. Ez utóbbi kettőnek nagy szerepe volt a kelta kereszténységben, akik majdnem egy időben éltek és gyakran keverték össze őket. E két szent erőállatai tehát a Medve és a Galamb voltak.

(Forrás ITT)





Az idén nagyon kiszámoltam a húsvéti adagokat. Volt mindenből egy-egy csipet maradék, de már tegnap az utolsó morzsája is elfogyott. Viszont még ünnepek előtt vettem karfiolt, medvehagymát, miegymást... Így hűtőnullázásba kezdtem.
Kaptam egy barátnőmtől sok krémsajtot - úgy adták a munkahelyén nyuszicsomagban. Egy részét megkaptam, fel is használtam valamennyit belőle a krémleveshez is.

Hozzávalók 4 főre:
1 közepes fej karfiol,
fél maréknyi medvehagymalevél,
1 dl olívaolaj,
só,
1/2 mokkáskanál vegeta vagy
kevés zöldégalaplé,
4 kocka tejszínes krémsajt,
1/2 dl tejszín,
pirított kenyérkockák.

A karfiolt rózsáira szedtem és sós, ételízesítős vízben puhulásig főztem, aztán beletettem a krémsajtokat is, a tejszínt is és botmixerrel pürésítettem. (A sóval csak csínján!) Én eleve kevesebb vízzel tettem föl főni, mert úgy akartam, hogy a karfiol sűrítse a levest. Hát ennyi a recept. :)
Míg főtt a karfiol, a medvehagymát olajjal jól összeturmixoltam. Egy serpenyőben pedig kis darabokra tépkedtem kenyeret és átpirítottam.
Tálalásnál minden tányér levesre 1 teáskanálnyi medvehagymás olajat locsoltam. Plussz kenyérkockákkal tálaltam.

A medvehagyma így olajjal elturmixolva nagyon kiadja az ízét. Hihetetlenül intenzív lett az olaj, ezért módjával érdemes használni ételekhez, hogy az olaj is, az alapétel is jól érvényesülhessen.
Ez az olaj egy hétig eláll a hűtőben, használható bármire. Krumplira, rizsre, húsokra, halakra, olaszos tésztákra, salátaöntetként... Belekeverhető túró vagy sajtkrémekbe is. Csak a fantáziánk szabhat határt.
Hidegen is fogyasztható, nyári hűsítő levesként.

2010. április 6., kedd

Diós sertéssült

.

“Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok percét a renkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”

(Márai Sándor: Füves könyv)





A tegnapi diós sült lapocka-vacsora. Szerencsére egy kis darab maradt, így hidegen ma le tudtam fotózni. Semmi bonyolultság nincs sem a receptúrában, sem az elkészítésében. Viszont nagyon jó vendégváró fogás, mert csak be kell tenni a sütőbe - szinte nincs is munka vele.

Hozzávalók 8 főre (én most enynire készítettem):

egy szép 2 kilós lapocka egyben,
25 dkg bacon-szalonna,
2 teáskanálnyi só,
1 teáskanál méz.
A mozsárba:
2 teáskanál mustármag,
2 teáskanál koriandermag,
4-5 szem szegfűbors,
4-5 szem borókabogyó,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál köménymag,
2 félmarék dióbél.
A sütéshez:
2 evőkanál dióolaj,
1 evőkanál sima olaj.

A húst megmostam, aztán mézzel átkentem majd jól besóztam. A mozsárban összetörtem a fűszereket a dióbéllel és rákentem a húsra. Bacon-szalonnával lefedtem, a kétféle olajjal meglocsoltam. Öntöttem alá 2 dl vizet és lefóliáztam a tepsit. Fél lángnál kicsit erősebb tűzön sütöttem 2,5 órán át, majd levettem a fóliát és pirosra sütöttema tetejét. Jó sok finom szaftja marad így és a hús is garantáltan átsül, valamint igazán omlós-szaftos-puha lesz. Nagyon finom volt - forrón-frissen kisülve fejes salátalevelekkel, egyszerű majonézes burgonyasalátával ettük.
A kihűlt szaft kitűnő salátaöntetnek is fejes salátához. Kevés balzsamecettel keverjük el és tökéletes! Hidegen, hidegtálakra is kitűnő.
Egyben sült húsoknál felnőtt, jó étváégyú emberekre 25-30 dkg hússal számoljunk/fő, mert nagyon összesül. Nálam két kisgyerek is volt, így a 2 kiló hús bőven elég is volt.

2010. április 3., szombat

Ischler

.

Minden kedves Olvasómnak nagyon szép Húsvéti Ünnepeket kívánok! Sok pihenést, jó időt, regement locsolót, finom falatokat az ünnepi asztalra! :)




Egy remek és egyszerű süti.




Hozzávalók 20 darabhoz:
A tésztához:
150 g porcukor
200 g vaj
100 gr zsír
420 g liszt
150 g durvára tört dió
1/2 mokkáskanál fahéj
1/2 mkk só
A töltéshez:
ízlés szerint ribizli, málna, josta vagy barack dzsem
A bevonathoz:
20 dkg étcsokoládé

A desszert eu. hu oldaláról készítettem a receptet. Minden oké, csak én pl. 20 darabra számoltam, aztán lett belőle 55 darab sütim. :))
Szóval, én itt most a körülbelüli jó mennyiségeket adtam meg 20 darabhoz. Igaz, kisebbre szaggattam, mint amekkora a bolti.



A tészta hozzávalóit gyorsan összedolgoztam, majd hűtőbe tettem 20 percre. Addig begyújtottam a sütőt. Két tepsit kivajaztam. A tésztát jó vékonyra nyújtottam (kb. 3 miliméter vastagra). Kiszaggattam a kis virágokat, aztán nagy lángon 5-8 percig sütöttem. Mikor kihűltek, 2-2 darabot josta-málna lekvárral összeragasztottam. A fanyarabb lekvárok jobban illenek ehhez a sütihez mint a barack, de azzal sem rossz.Este ragasztottam, most reggel pedig olvasztott csokiba mártottam. Ennyi idő kell, míg összeragadnak a lapok, míg a tészta valamennyire beszívja a lekvárt.
Bevallom őszintén, kicsit kevesebb vajam volt hozzá, talán úgy 5 dekával, ezért én a tésztájába kevés tejet is tettem hogy összeálljon. Sőt. Én a lisztet az elején 1 csapott teáskanálnyi sütőporral is elkevertem. A diót pedig robotgéppel aprítottam durvára.


2010. március 13., szombat

Sárgaborsós húsgombócok

.– Amikor türelmetlen vagy – folytatta –, fordulj balra és kérj tanácsot a halálodtól. Rengeteg elpárolog a kicsinyességedből, ha a halálod feléd int, ha megpillantod, vagy akár csak ha érzed, hogy társad ott van és les.

(Castaneda: Ixtláni utazás)





Ez az étel a maradékhasznosítás jegyében született. Készítettem ugyanis a héten sárgaborsókrémet, de jócskán maradt belőle. Aztán meg volt a fagyasztóban egy kevés duplán darált húsom is. Ötvöztem őket. Így született meg a sárgaborsós húsgombóc, ami egyébként meglepően finom lett.

A hozzávalókkal kicsit bajban vagyok... azért próbálkozom,

tehát 4 főre, előételként:
40 dkg darálthús,
6 evőkanálnyi főtt rizs,
1 kis fej vöröshagyma,
1 tojás,
só,
frissen őrölt bors.
A mártogatóhoz:
2 kis dobozos natúr joghurt,
1 kis gerezd fokhagyma,
kevés citromlé,
só,
olívaolaj.
A sütéshez:
bő olaj.

Egy tálban alaposan összekevertem kézzel a gombócbavalókat. Kissé lágy állagú lett, de formázható és sülésnél remekül egyben is maradt. Tehát vizes kézzel kis gombócokat formáztam és közepesen forró olajban kisütöttem őket. Míg pironkodtak, kikevertem a joghurtot sóval, fokhagymával, kevés citromlével és olívaolajjal.
A recept szerintem úgy is működik, ha a sárgaborsókrém receptje szerint megfőzzük a borsót, de csak villával rusztikusra törjük és így keverjük a darált húshoz.
A forró gombóckákat a hideg joghurtba mártogatjuk - nagyon finom így együtt, a citrom kitűnően illik hozzá. Javasolnék mellé még valamilyen egyszerű zöldsalátát is - majd ha lesz már kerti fejessaláta.
A gombóckák egyébként hidegen is nagyon jók, akár vendégváró svédasztalra is ajánlom. Főételként is tökéletes, csak akkor nagyobb menyniséget készítsünk, valamilyen körettel. Például krumlipürével.

2010. március 2., kedd

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)




Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.





Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...


2010. február 23., kedd

Rigójancsi torta


Nézem a madarak
röptét
a szabadság

szárnycsapásait
Valami ősi vágy
kerít hatalmába
szomjas lélekkel

felemelkedik
a gondolat
s repül repül
az EMBER

az értelem egén


(Rostás- Farkas Tímea: Szabadság)






Whise Lady-nél nézegettem a Rigójancsi receptjét - de ember tervez... sütésben nyakorlatlan háziasszony meg végez. Nála gyönyörű ez a híres süti, ami az én tortámról már nem igazán mondható el... Viszont. Nagyon-nagyon csokoládés, mégis könnyű és egyszerű. Nekem nagyon ízlett, és másnak is - és ez a lényeg.
A kisebb méretű kapcsos tortaformában készült, 12 szeletes lett.

Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás,
12 liszt,
12 dkg porcukor,
2 evőkanál olaj,
1 csipet só,
2 csapott evőkanál kakaópor,
1 mokkáskanál sütőpor.
A krémhez:
7,5-8 dl tejszín,
1 dl víz,
1 evőkanál zselatinpor (Horvát Rozi),
csipet só,
3 csapott evőkanál kakaópor,
20-25 dkg nádcukor (ízlés szerint),
2 evőkanál vaníliás cukor (vagy 2 zacskó bolti vanilincukor).
A mázhoz:
30 dkg étcsokoládé,
1 teáskanál olaj,
4 evőkanál víz.
Plussz:
10 evőkanálnyi sárgabarack lekvár,
2 evőkanál rum.


A tortaformát kiolajoztam, liszteztem. A tojásokat egészben a porcukorral jó krémesre, habosra vertem robotgéppel, kb. 5 percig. Ekkor hozzáadtam a kakaóporral, csipet sóval, sütőporral elkevert lisztet is, majd az olajat és kissebb fokozaton a tojáshabhoz kevertem. Előmelegített sütőben (kb. 5-6 fokozaton) 25 perc alatt megsütöttem. Én tűpróbával ellenőriztem, hogy megsült-e.
Mikor kicsit hűlt, levettem az oldalát, és a tésztát két lapba vágtam egy jó éles késsel. A teteje kicsit felpúposodott, ezért ezt a lapot hagytam meg aljának, és a sima, eredetileg alját pedig tetejének. Mindkét lapot megkentem rummal elkevert sárgabarack lekvárral. Jó bőségesen.
Aztán felmelegítettem egy kislábosban a csokit vízzel és olajjal. Rácsorgattam arra a lapra, amit tetejének szántam. Majd hűtőbe tettem, hogy hamarabb dermedjen a máz.
Míg hűlt a csokis lap, hideg vízben elkevertem a zselatint, majd tűzre tettem melegedni. Belekevertem a kakaóport, a vaníliás cukrot és a cukrot is, a csipet sót is. Forrásig hevítettem, majd elzártam a lángot. Ekkor vertem csak fel a tejszínt - csak 6 dl-t, mert 2 decit hidegen a zselatinos-cukros-kakaós masszához öntöttem. Majd ezt a masszát kevertem bele robotgéppel kis fokozaton a jó keményre vert tejszínhabba.
A tortaformát újra összeállítottam, beletettem az alsó lapot, a baracklekváros rész volt természetesen fölfelé. Ráöntöttem a krémet és hűtőbe tettem dermedni.
A csokis lapot viszont kivettem, és egyforma cikkekre vágtam. A csokit kenállal kicsit megkócosítottam rajta. Mikor a krém megszilárdult (elég gyorsan, kb. 30 perc), a csokis lapokat a tetejére tettem. Levettem az oldalát, és a maradék még kissé folyós olvasztott csokoládéval megkentem.



A torta pihent egy éjszakát a hűtőben.


2010. február 17., szerda

Fetával töltött lilahagyma

.

A varázslat, értelmezésem szerint, arra az élményre vonatkozik, melynek során az ember szeme hirtelen rányílik a lét csodájára, és ráérez: az élet sokkal több, mint amennyit általában észrevesz belőle. Ráébredünk: nem vagyunk örökre azon szűkre szabott keretek közé kényszerítve, amelyeket a családi, társadalmi örökségünk, azaz a saját szokványos gondolataink megszabnak számunkra; s az életnek vannak olyan mélységei, dimenziói, jelentésteli megnyilvánulásai, amelyek a szokásos elképzeléseinken és fogalmainkon messze túlmutatnak.

(John Welwood)


"Két ember a börtönrácson át kipislogott;

Az egyik sarat látott, a másik csillagot."





Ez a recept is Dolce Vitáé - múltkorában találtam, mikor a tökéletes kenyérre is ráleltem blogjának alapos mustrája közben. Mivel minden hozzávaló volt is itthon - kisebb-nagyobb eltérésekkel - ma ezt ebédeltem. Bár előétel, nekem a mai böjtös napon tökéletes volt főételként is. Roppant egyszerű és gyorsan el is készíthető, viszont fordítottan arányosan finom.

Hozzávalók:

lilahagyma étvágy szerint és per fő szerint,
feta sajt (krémfehér sajt),
friss kakukkfű,
kevés frissen őrölt bors,
nagyon pici méz,
sok olívaolaj,
kevés durvára darált dió.




Az eredeti receptben ricotta túró szerepel, nekem viszont fetám volt itthon. Valamint friss bazsalikomot sem tudtam varázsolni, de a hó alól - szó szerint - ki tudtam ásni némi kakukkfüvet.


A lilahagymákat megtisztítottam és egészben kissé sós vízben főztem 10-15 percig. Közben a fetát villával összetörtem, elkevertem kakukkfűlevélkékkel és kevés frissen őrölt borssal. A kész lilahagymákra hideg vizet tettem, így pár perc alatt kihűltek. Ekkor levágtam a tetejüket és a közepüket kiszedtem - ide jött a töltelék. Én a levágott kalapok tetejére is tettem fetát, és a hagymák közepét is a tepsibe tettem. Egy nagyon kevés mézzel megcsorgattam a hagymákat, aztán olívaolajjal is. De azzal bőségesen. Végül megszórtam durvára darált dióval. Sütöttem 15 percig forró sütőben.
Nagyon kerek, gazdag ízű finomság - friss kenyérrel szuper ebéd volt. (A hagymáknak a külső héja kissé kiszárad, azt leszedtem mikor ettem. Mint mikor tűzön sütünk hagymát - akkor is a külső héj leválik és alatta finom édes és puha a hagyma húsa.)

2010. február 12., péntek

Citromos, zöldborsos tarja

.


Mióta elkészült a citrom"befőttem" - sóban eltett citrom -, azóta sok ételhez használom. Mindenkit csak bátorítani tudok hogy készítse el, mert az íze semmihez sem fogható. Teljesen más, mintha sóznánk + citromoznánk a húst, vagy a halat.






Hozzávalók 4 főre:

6-8 szelet tarja (étvágy szerint),
1 darab sóban érlelt citrom,
1/2 üvegnyi sós lében eltett zöldbors,
angol vagy német mustár (az a darabos, édes),
1 szál rozmaring,
6-8 gerezd fokhagyma,
2 evőkanányi olívaolaj.




Kivettem egy egész citromot a só alól, deszkán négybe vágtam. A citromgerezdekkel bedörzsöltem a tarjaszeleteket - ugyanis sok só van bennük. A húst ezen kívül bekentem a darabos, édes mustárkrémmel is, majd olívaolajjal meglocsolt jénaiba fektettem a szeleteket egymás mellé. Apróra vágtam a már emlegetett citromot és a húsok tetejére szórtam belőle. Megszórtam zöldborssal is, tettem rá egy több darabba vágott ág rozmaringot is, és egész fokhagymagerezdeket. Még egy sor hús következett, amire ugyanezek kerültek. Lefedtem alufóliával a jénait és 250 fokos sütőbe tettem. Mikor fél órája már sült a hús, a sütő rácsára a jénai mellé betettem megmosott, egész krumplikat héjukban. Még egy órát sütöttem a tarjákat, az alatt a krumpli is elkészült.

Isteni finom. Ebéd közben jutott eszembe, hogy legközelebb mozsárban török össze mustármagot, elkeverem majd mézzel, kis olajjal és ezt a keveréket kenem a húsra. Meglátjuk, mennyiben lesz más az íze.

Dagasztás Nélküli Kenyér

.

A tökéletes kenyér. Így jellemezte Dolce Vita ezt a csodát. Csak bólogatni tudok nagyokat. Igen! Végre. Ezt a titkos receptet kerestem már rég óta!


Hetek óta gondolkodtam, hogy kéne venni egy kenyérsütő gépet. De nagy. Meg nem tetszik a kockás kenyér. Viszont tud dagasztani. Vaciláltam, vaciláltam. És tegnap éjjel megleltem a tényleg tökéletes kenyeret. Dolce Vitának örök hálám! :)
Ugyanis tényleg A KENYÉR ez. És még dagasztani sem kell. Hihetetlen finom, belül puha, tele nagy lyukacsokkal, a héja pedig ropogós. És nincs élesztő-íze sem. Eszméletlen jó!

Ahogy elolvastam a receptet tegnap este, össze is kevertem a tésztát hogy ma egy próbasütést tudjak csinálni. Mert ennek a tésztának 12 órát kell kelnie, tehát célszerű előző este összekeverni. Nem volt itthon szárított élesztő, csak friss - úgyhogy azzal csináltam. És mifelénk nem lehet Bl 80-as lisztet sem kapni, tehát Bl 55-ös került a tésztába és egy mokkáskanálnyi búzasikér. És most csak a 2/3-át kevertem be és a kisebbik jénaimban sütöttem. Nagyon helyes kis buci lett belőle.

Hozzávalók egy nagy kerek vagy ovális jénai tálhoz:
3 csésze liszt (1 csésze=2,5 dl),
1,5 csésze normál hidegvíz,
1 csapott mokkáskanál szárított élesztő,
1 és fél csapott teáskanál só.

A lisztet alaposan elkeverjük a sóval és az élesztővel. (Ha friss élesztővel dolgozunk, akkor a vízben keverjük el homogénre.) Hozzáadjuk a vizet és pár mozdulattal megkeverjük egy fakanállal. Ragacsos, nokedlitésztánál kicsit sűrűbb állagúnak kell lennie. Nem kell simára keverni. Lefedjük és 12 órán át hagyjuk kelni.
A tésztát kivesszük a tálból és áthajtogatjuk gombóc vagy hosszúkás formára. Alul felül belisztezzük. Még 30 percig hagyjuk kelni. Míg kel a tészta, a sütőt előmelegítjük 250 fokra a jénaival együtt. Majd kivesszük óvatosan a forró sütőből a tálat, beletesszük a megkelt tésztát és a kenyeret lefedve 30 percig sütjük, majd fedél nélkül még 15-20 percig. A képen azért borzacskás-nedves még kicsit a tésztája, mert azon melegében ahogy kikerült a sütőből, fel is vágtam...

Az eredmény: a tökéletes, belül puha, kívül ropogós, eszméletlen finom kenyér. És még munka sincsen vele...

P.s.: Ma vettem 5 kiló lisztet, és egy tucat szárított élesztőt. Nem nagyon fogok már bolti kenyeret venni.

2010. február 9., kedd

Egérkék narancsszirupban


Egér, egér, kisegér,
van-e fogad hófehér?
Adjál nekem vasfogat,
Adok neked csontfogat!

(Benedek Elek: Egér, egér, kisegér - részlet)




Horváth Ilona egérke néven nevezi. Férjuram elnevezte palacsintafánknak. Valamint közölte, hogy ilyet ugye máskor is csinálsz majd?

A recept villámgyors és egyszerű.

Hozzávalók 4 főre:
A tésztához:
25 dkg liszt,
1 csipet só,
1 csapott evőkanál kristálycukor,
kb. 1 és 1/2 dl tej,
2 evőkanál mazsola,
1 vaníliás cukor vagy vanília-kivonat,
1 narancs reszelt héja,
1 teáskanál sütőpor.
A sziruphoz:
3-4 narancs leve rostosan,
2 evőkanál barna nádcukor,
4 evőkanál kristálycukor,
3 cl rum.

A tésztához valókat alaposan kikevertem és hagytam állni 20 percet. Az állagának a "sűrű palacsintatészta" kategóriánál is kicsit sűrűbbnek kell lennie. Épp hogy lefolyjon a teáskanálról, mert ilyen kicsi kanállal szaggatjuk majd.
Míg állt a tészta, elkészítettem a szirupot: a narancsok levét kifacsartam egy kislábosba, hozzákevertem a cukrokat és a rumot is, majd 10 percig főztem felforrás után hogy kicsit besűrűsödjön.
A szirupba is reszelhetünk egyébként narancshéjat. Egyszerre édes és üdítő. Az egérkéket a sziruppal leöntve, forrón tálaltam.
Az egérkéket egyébként tálalhatjuk lekvárral is, vagy azon forrón ahogy kiszedjük az olajból bele lehet forgatni fahéjas vagy kakaós porcukorba is. Vagy akár tojásfehérjés cukormázba is. Még este is ropogós és nagyon finom volt.
A mazsola, reszelt narancshéj el is hagyható a fánktésztából.

2010. február 6., szombat

Napmátka egyszerű gombalevese

.

Mi, asszonyok fűzzük össze az igazság pillanatait. Újra hiszünk benne, hogy jogunk van a teljességre. Fekete, sárga és fehér testvéreink találnak egymásra, s az elszórt részekből megpróbálnak egészet alkotni. Csakhogy az általunk megmentett és megőrzött részigazságok nélkül nem tud kialakulni a teljesség. Az általunk őrzött igazság nélkül az asszonyok nincsenek felvértezve, pedig szükségük van a védelemre. Ha titkainkat továbbra is magunknak őrizzük, ezzel a Gonoszt segítjük az asszonyok szellemének elpusztításában.
Ezért testvéreinknek - valamennyi Nővérünknek - kezet kell nyújtanunk, s arra kell kérnünk őket, hogy osszák meg velünk igazságukat. Nem marad más választásunk, mint hinni abban, hogy az asszonyok az egymásnak átnyújtott ajándékot szeretettel és tisztelettel fogadják. Mindez gátat vet a Gonosz hatalmának, ahogy ez már máskor is megtörtént ezen a szigeten. Az egykor tiszta vizű folyóink most szennyezettek, a zöld erdőkkel borított hegyeink kopaszok, a tenger élet-halálharcát vívja. Ahol régen halak milliói úszkáltak, most egy szál sincs belőlük. S ez a hideg Gonosz műve. Utolsó kincsünk, ami megmaradt nekünk, ami megóv a Gonosz hatalmától, az asszonyok titkos igazságai.

(Nootka indián asszony - A csend ajándéka)





Ismét egy finom levesrecept. Úgy tűnik ez a hónapom a kolleginák receptjeinek sorát fogja hozni. Láttam sok blogon nagyon sok jó receptet, amiket elmentettem - hogy az örökbecsű Hercule Poirot idézzem - szürkeállományom kis rekeszeibe. Most kerülnek elő.
A mai recept Napmátka édesanyjának receptgyűjteményéből való. Első látásra beleszerettem. Szó szerint a világ legegyszerűbb leveseinek egyike. Talán éppen ezért - roppant finom is. Megtartom, Napmátkának és anyujának pedig nagyon köszönöm.

Ez a recept is kicsit módosult, mert a konyhaművészet a pillanat intuitív művészete is. Mert mindig van maradék, egyik ételből következik a másik. Volt ugyanis előző napról 10-15 dkg-nyi főtt krumpli maradékom. És semmit sem dobok ki - minden hasznosul a konyhámban.
Az alaplevest majdnem változtatás nélkül készítettem. A burgonyából készült bele levesbetét - tulajdonképpen ennyit a módosítás.

Hozzávalók a leveshez 4 főre:

70 dkg csiperke gomba,
3 evőkanál olaj,
1 nagy csokor friss petrezselyem,
frissen őrölt bors,
só,
1 csipetnyi kristálycukor,
és ha van otthon: néhány darab szárított vargánya
vagy erdei gombapor.
A levesbetéthez:
15 dkg főtt burgonya,
5 dkg szalonna,
1 kisebb tojás,
1 teáskanál búzadara,
kb. 4 csapottabb evőkanál liszt.


A gombát megtisztítottam (ha nagyon friss akkor csak mosni kell, ha nem akkor lehántom a külső héját), majd vékony szeletekre vágtam. Az olajon sóval és frissen őrölt borssal majdnem teljesen zsírjára sütöttem, aztán felengedtem vízzel. Ismét sóztam, én egy teáskanál erdei gombaport is tettem bele, mert jó sok van még a tavalyi gombászásból. Ha van szárított vargányánk, az még jobb bele.
Ahogy Napmátka írta, egy órán át pötyögtettem kis lángon. Hihetetlenül intenzív, jó íze van. A petrezselyemzöldet én csak a végén tettem bele.
Míg forrdogált a leves, elkészítettem a levesbetétet. A krumplit összetörtem. A szalonnát kis darabokra vágtam és zsírjára sütöttem, majd a zsiradékkal együtt a pörcöt hozzákevertem egy tojás, a búzadara és a liszt társaságában a törtkrumplihoz. Külön sós vízet forraltam, abban főztem ki a masszát - kis gombóckákat formázva. Ha rögtön elfogy a teljes levesmennyiség, akkor nyugodtan főzzük ki a levesben. Ha nem, jobb külön mert másnapra nagyon sok levet beszívhat.
Körülbelül 3-4 percig hagytam a kis gombóckákat táncolni a forrásban lévő víz tetején. Ennyi idó alatt átfőttek, aztán szűrőkanálba szedtem, csap alatt hideg vízzel leöblítettem és egy kis jénaiba tettem őket. Tipp 1: A krumpligombócokat elkészíthetjük szalonna nélkül is. Tipp 2: Ez a szalonnás burgonyagombóc önálló fogásként is megállja a helyét - kizsírozott jénaiban locsoljuk meg tejföllel, szórjunk rá reszelt sajtot és pirítsuk piros-ropogósra.
A levesbe én egy lehelletnyi cukrot is tettem, nekem így volt teljesen kerek az íze. Szerintem laskagombából is, erdei gombákból is finom leves ez.

2010. február 5., péntek

Herbatea fogfájásra, gyulladásra

..

Tűzben, üstben siklóvér, 
Gyíkfarok és kígyóvér, 
Csúnya pikkely sárkányér, 
Múmiából préselt vér.

Varázs, varázs, ősi varázs, 
Éget mint, az izzó parázs. 
Varázs, varázs, ősi varázs, 
Éget éjjel az izzó parázs, 

Átkot, ártást kergess el!

                                                             (Harry Potter)


Kedves uramnak a múlt héten iszonyatos fogfájása volt. Két napot végigkínlódott algopirinekkel - éjszakai alvás nuku.
Harmadik nap este elővettem a varázstudományomat és összeállítottam neki egy teakeveréket. Már aznap éjjel végigaludta az éjszakát, másnap hellyel-közzel fájt csak a foga, és harmadik napra elmúlt teljesen a fájás. Pedig nagyon be volt gyulladva a fog gyökere, mert az egész arca fájt és 38 fokos láza is volt tőle két napig.
Gondoltam, ha már egyszer ilyen jó szert sikerült kevernem, megosztom. És legalább én sem felejtem el a receptet.

A keverék:
1 evőkanál zöld tea,
2 evőkanál kamillavirág,
1 csapott evőkanál macskagyökér,
1 csapott evőkanál orbáncfű,
12 db szegfűszeg,
3 liter víz.
Ízesítés:
1 citrom leve,
némi méz.


A macskagyökeret és a szegfűszeget mozsárban összetörtem. Figyelmeztetés: a közelünkben bóklászó macskákat telepítsük ki a lakásból a tea elkészítésének idején. Teljesen megkukulnak a macskagyökértől. Velünk élő négylábú macskalényt kb. 10-szer kaptam le a pultról mikor már fejjel félig benne volt a teás lábosban.
Szóval a fenti keverékre forrásban lévő vizet öntöttem, hagytam állni negyed órát majd leszűrtem. Azon forrón belecsavartam egy citrom levét és kevés mézzel ízesítettem. A teát egész nap elosztva kell megiszogatni.
Ezt a keveréket másnap is elkészítettem. Szintén egész napos iszogatás javasolt.
Még két napig teáztattam a páromat, de harmadik, negyedik nap már csak kamillából és zöld teából készítettem a keveréket 1-1 arányban. (2 csapott evőkanál kamillatea, 2 csapott evőkanál zöldtea, 3 liter vízhez.) Fogfájhás, gyulladás nyom nélkül felszívódott. :)


Tipp: nekem mindig van itthon szegfűszegolajam. Kiváló érzéstelenítő fogfájásra, a fogorvosok is ezt használják. Egy vattadarabra pár cseppet kell cseppenteni, és a fájos fog mellett tartani a szájüregben. FIGYELEM: az illóolajok rendkívül tömények, belsőleg TILOS használni őket! Marnak. És csak 100%-os, gyógyszerkönyvi minőségű, eredeti illóolajat használjunk. Lenyelni nem szabad belőlük! Fitotékákban, Rossmannban. DM-ben kaphatók. A párologtatásra használt olcsó olajok alkalmatlanok és TILOS gyógyászati célra használni őket.

2010. február 3., szerda

Kata indiais sárgaborsólevese



A jelen pillanat olyan, amilyen. Mindig. Tudod-e lenni hagyni?


(Echart Tolle)






Mikor Kata föltette a blogjára ezt az egyszerű kis sárgaborsólevest, már tudtam hogy valamikor asztalra kerül nálunk is. Igencsak előnyben részesítem az ehhez hasonlóan egyszerű, ám ízletes ételeket. Egyébként is a tél nekem a leves évszaka. Nyáron szinte nem is főzök ebben a műfajban - hacsak hideg gyümölcsleveseket nem. De ilyenkor! Ha egy nap nem lenne leves a tányérunkban ebédkor, hiányozna. Nem is ettem mást ma, csak ezt a finom levest. Igaz, két jó nagy tányérral.
Először az eredeti receptet akartam megcsinálni, de aztán módosult útközben. Ahogy az lenni szokott... :)



Hozzávalók 2 főre:

2 púposan félmarék sárgaborsó,
1 nagyobb burgonya,
só,
1 csipet római kömény,
1/2 mokkáskanál kurkumapor,
1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1 csokor petrezselyem,
diónyi nagyságú vöröshagyma,
1 kisebb gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj.


Mozsárban a római köményt és a koriandert összetörtem. Az olajat kissé felmelegítettem, majd a fűszereket - római kömény, kurkuma, gyömbér, koriander - beleszórtam és kb. fél percig pirítottam kevergetve. (Vigyázni kell, nehogy túl forró legyen az olaj, mert akkor a kurkuma megkeseredik.) Sajnálom hogy a lábasból felszálló illatot nem tudom reprodukálni, mert valami fergeteges volt... 
Mikor a fűszerek kiadták az illatukat-ízüket, vízzel felöntöttem - körülbelül egy-másfél literrel. Beletettem a megmosott sárgaborsót, az apróra kockázott vöröshagymát, a félbe vágott fokhagymagerezdet és sóztam is. Hagytam főni fedő alatt jó 20 percet. Ekkor tettem bele a kisebb kockákra vágott burgonyát is és a levelekre csipkedett petrezselyemzöldet is. A hozzávalók puhulásáig főztem.
Fenségesen finom, Katának köszönet az ötletért - sokszor fogom még készíteni!




2010. január 26., kedd

Klasszikus lasagne

Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.





Még soha nem csináltam lasangne-át. Úgyhogy ez debütálás.
Tegnap elővettem este a fagyasztóból egy adag darált húst. Reggel azon töprengtem, mi is legyen belőle. Végigsoroltam a lehetőségeket: hamburger, kebab, húsgombóc, fasírt, valamilyen rakott étel? És eszembe jutott, hogy nemrég vettem egy doboz lasagne tésztát. A kérdés eldőlt.
Elővettem kedvenc olasz szakácskönyvemet és meg is találtam benne a receptet.

Hozzávalók 4-6 főre:

A raguhoz:
70 dkg darált hús (lehetőleg marha),
fél szál sárgarépa,
1 darabka zeller vagy 1-2 szál zellerzöld levéllel együtt,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 -2 dl hús vagy csontleves (ha nincs akkor 1 maggi marhahúsleveskocka),
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
1 és fél fej közepes méretű vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 hámozott paradicsom konzerv,
1 dl száraz vörösbor.
A besamelmártáshoz:
5 dkg vaj,
3 púpos evőkanál liszt,
só,
frissen reszelt szerecsendió,
kb. 6dl tej.
Plussz:
0/5 kg száraz lasagne tészta,
10 dkg parmezán.

A kis kockákra vágott vöröshagymát, a reszelt zellert és sárgarépát, a vékony szeletekre vágott fokhagymát olívaolajon és vajon kevés sóval üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst és fehéredésig sütöttem. Ekkor felengedtem a paradicsomkonzervvel. (Én olyat szoktam venni, amiben már daraboltan van a hámozott paradicsom.) Valamit hozzáöntöttem a bort is, és beletettem a leveskockát is. (Sajnos én nem tudok húslevest lefagyasztani.)
Két órán át fedő alatt főztem a ragut, időnkét vízzel újrapótoltam a szaftját.
Ne sajnáljuk rá az időt, mert a nagyon finom olasz raguknak az a titka, hogy sokáig rotyogtatják őket. Egész más íze lesz, mintha csak 20 vagy 30 percig főznénk.
Mikor a ragu elkészült, megcsináltam a besamelt is: a vajat kissé átpirítottam a liszttel, majd apránként de állandóan kevergetve felengedtem a tejjel. Ne legyen se túl sűrű, se túl híg a besamel. Sűrű palacsintatésztánál kicsit még sűrűbb, kb. úgy a jó. Sóztam, szerecsendiót reszeltem bele.
Sós, olajos vízben előfőztem kb. 3 percig a tésztalapokat. Vigyázat: nagyon össze tudnak ragadni. Elképzeltem, amint a konyhában keresztül-kasul húzott köteleken libegnek a csipesszel feltűzött lasagne-lapok, édes szellő fújja őket... De ezt már csak kínomban, mert nekem nagyon összeragadt, alig tudtam szétszedni őket. Nem tudom mi lenne a jó módszer, pedig hideg vízzel le is öblítettem őket. Lehet hogy az volt a baj, hogy nem darabonként öblítettem át őket, hanem csak egyben ráeresztettem a tésztaszűrőben a vizet. Szóval. Darabonként öblítsük át, ha jót akarunk magunknak.

Egy viszonylag nagy, szögletes hőálló tál aljára olívaolajat csorgattam, majd négy tésztalapot egymás mellé fektettem. Erre tettem egy vékonyabb réteg ragut, meglocsoltam besamellel és megszórtam reszelt parmezánnal. Újabb réteg lap következett, ragu, besamel, sajt. Nézzük meg az elején, menyni lapunk van és az hány réteget ad ki. Ehhez találjuk el a rétegenkénti ragumenyniséget is. Nekem 5 rétegem lett. A tetejére tésztalapok jönnek, besamel, sajt. Én egy nagyon kevés vizet is csorgattam a lapokra. Így lett jó. Tökéletesen bepuhult a tészta, de nem is főtt (vagy sült) túl.
Hideg sütőbe tettem, de nagy lángra. Fél órát volt bent.
Isteni finom. Megértem, Garfield miért imádja. :))


Lasagne-t lehet vegetáriánusan is készíteni. Egy finom zöldségragu kell hozzá, garantáltan nagy sikert fog aratni. Majd készítek olyat is valamikor.

P.s.: A kommentekben a kollégák-kolleginák azt írják, nem is kell előfőzni a lapokat.
Csak több folyadék kell és akkor bepuhul, megfő a sütőben is.

2010. január 19., kedd

Fahéjas, mazsolás sertésmáj



Csak összerittyentettem, mert még ma is maradékhasznosítok: aszalódó narancsok, almák, regement zöld újhagymaszárak csokorban, s láss csudát: valami hihetetlen jó sült ki belőlük. Ez ám az alkímia.
A májat akciósan, 200 Ft/kg-os áron vettem. Luxus a tányéron, ami a pénztárcát is kíméli.

Hozzávalók 4 főre:

80 dkg sertésmáj kb. fél cm-es szeletekre vágva
3 nem túl nagy gerezd fokhagyma
3 nagy vagy 4 kisebb alma hámozva, gerezdekre vágva
4 narancsnak a leve és 1-nek a héja reszelve
6 dkg mazsola
1 csokor újhagymának a hosszú, zöld szárai apróra vágva
egy kb. 10 cm-es friss rozmaring ágacskának a levelei apróra vágva
frissen őrölt bors
1/2 mokkáskanálkányi őrölt fahéj
2 teáskanál méz
1,5 dl száraz rozébor
kevés liszt
1 evőkanál olívaolaj
3 dkg vaj
 
A májszeleteket vékonyan beliszteztem és a vaj-olaj keverékén hirtelen pirosra sütöttem. Félretettem, majd az almagerezdeket is serpenyőbe tettem és őket is nagy lángon sütöttem a mézzel együtt. Mikor kissé karamellizálódtak, levettem a lángot és az apróra kockázott fokhagymát is beletettem, hagytam, hogy az illata felszálljon, majd felöntöttem borral. Hagytam forrni 1- 2 percig, aztán a narancslét is a serpenyőbe öntöttem. Visszatettem a májszeleteket, borsoztam, fahéjat tettem bele, és az aprított rozmaringot is hozzáadtam a mazsolával egyetemben. Hagytam forrni nagy lángon, míg a levét felére elfőtte és kissé besűrűsödött a szaftja. És készen is volt. Forrás után már csak 5-10 percig szabad főzni, így nem keményedik meg a máj. Tálalás előtt sózzuk csak. A reszelt narancshéjat is csak a végén adjuk hozzá.
Köretnek kölest készítettem, mert nagyon szeretem. Jól illett hozzá. De polentával (puliszkával), kuszkusszal vagy bulgurral is nagyon jó lenne. És természetesen főtt burgonyával vagy rizzsel is.
Ez a recept működne vadhússal is, kacsával is, vagy marhahússal is szerintem.
A kölest roppant egyszerű megfőzni: amennyi a gabona, két és félszer annyi víz kell hozzá. Csak feltesszük a szűrőben átmosott kölest enyhén sós vízben főni, forrás után a lehető legkisebb lángra tesszük és fedő kell rá. Mikor beszívta a vizet nagyjából - ez mennyiségtől függ, de nem több 10-15 percnél -, hagyjuk még fedő alatt negyedóráig és készen is van. Egy főre olyan 10 dkg kölest számolhatunk.