Aludtam, és azt álmodtam, hogy az élet merő élvezet.
Felébredtem, és láttam, hogy az élet szolgálat.
Szolgáltam, és felfedeztem, hogy a szolgálat élvezet.
(Rabindranath Tagore)
Mai ebédemet az eső, a hűtőszekrény és a fonott kosaram tartalma határozta meg. Egész nap szakadt, így körülnéztem, mit találok itthon. Volt a kosárban salátának való krumpli, a hűtőben meg találtam hozzá fél fej karfiolt, újhagymát és ott vigyorgott velem szemben a kibontott üveg harissa is. Készítettem hát (a finom görög házi olívaolajammal) egy meleg burgonyasalátát, harissás öntettel. Isteni lett. Azt hiszem, a közelgő tél kedvence lesz. A meleg salátákat nagyon szeretem, és télen nem is kívánom a hagyományos hideg fajta társaikat. Legalábbis önmagukban semmiképpen, maximum valami meleg étel mellé.
Ez ugyan egy meleg saláta, fogyasztható így önmagában is, de ha fejes saláta ágyon tálaljuk, az is nagyon finom hozzá - együk csak meg mellé a "lepedőt" is. :) Nekem ma nem volt itthon salátám, így magában ettem.
mozsárban durvára őrölt 1 gerezd fokhagyma, 1/2 mokkáskanál koriandermag, 1 nagyobb csipet köménymag, pár darab római kömény és bors, plusz pár levél menta.
A burgonyát föltettem hajában főni, mikor majdnem készen volt, a karfiolrózsákat is forrásban lévő sós vízben megfőztem. Egyszerre készüljenek el és a karfiol ne főjön túl.
Közben fölkarikáztam az újhagymát és elkészítettem az öntetet is: egyszerűen keverjük ki a hozzávalókat.
A kész burgonyát még forrón hámozzuk meg egy villa segítségével. Egy nagy tálba tegyük a karikára vágott krumplit, a karfiolt, az újhagymaszeleteket és öntsük rá az öntetet. Finoman keverjük el, és már tálalható is.
Tipp: Karfiol helyett jól illik ebbe a saliba a zöldbab, vagy zöldborsó, vagy a brokkoli is. Padlizsánnal is kitűnő lehet, azonban azt kis kockákra vágva alaposan, jó füstös-feketésre süssük meg előzőleg. Vagy kelkáposztadarabokkal is, de azt is süssük vagy főzzük meg előzőleg.
Húsevőknek különleges köretként ajánlom, bármilyen egyszerű sült mellé.
Ebben a művészetben örömömet lelem. A főzésben különben is van valami varázslat...
Engem részben az egész műveletsor mulandósága bűvölt el; mennyi szeretetteljes előkészület, mennyi művészi tudás és tapasztalat szorul egy pillanatokig tartó élvezetbe, amelyet a maga teljességében mindig csak kevesek méltányolnak.
(Joanne Harris: Csokoládé)
Erre a híres ropogtatnivalóra is már régóta készülök... Egy toszkán legendáról van szó.
"A cantuccini a biscotti, az aprósütemények családjába tartozó kekszféleség. Másfél évszázados története alatt világhódító sütemény lett, hiszen jellegzetes, különleges zamata és eltarthatósága nagyon népszerűvé tette.
Maga a biscotto kifejezés is latin eredetű, a panis biscoctusból származik, és a jelentése "kétszersült".
A kétszersült gyökerei a római légiósok úti ellátmányáig nyúlnak vissza. A második sütés teljesen kiszárítja és sokáig eltarthatóvá teszi a süteményt, így ideális hadi eleség válik belőle, panis militarisnak, azaz "hadikenyérnek" nevezték.
A XIX. században állítólag egy pratói cukrász, Antonio Mattei fedezte fel az elfeledett receptet, és kevés módosítás, finomítás után piacra dobta a biscotto di Pratót. Rengeteg mandulával, fenyőmaggal, ánizzsal és egyéb nyalánkságokkal ízesítve sütötte.
Van hogy narancshéjat, aszalt gyümölcsöket vagy ánizsmagot kevernek a tésztájába, és készítik csokoládédarabokkal is. Ugyanezt a mandulás édességet a katalánoknál carquinyoli, Valenciaban rosegons, Észak-Amerikában biscotti néven ismerik. A kiinduló alaprecept roppant egyszerű, 2 rész liszthez 1 rész (vagy még ennél is kevesebb) cukor, 1-2 tojás, kevés sütőpor és sok-sok csonthéjas szükségeltetik.
A vaj hozzáadása praktikus, ugyanis jelentősen puhít a tészta kétszeri sütéséből adódó szárazságán.
Íme egy pontosabb, jól bevált recept:
Narancsos CantucciniHozzávalók: 16 dkg cukor, 45 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 3 tojás, 1 narancs reszelt héja és leve, 20 dkg mandula
A sütőt 180 fokra felmelegítjük. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, ízesítjük a narancshéjjal, narancslével. A lisztet összekeverjük a sütőporral, és hozzádolgozzuk a tojáskrémhez. Mielőtt kemény tésztává gyúrnánk, beledolgozzuk a mandulát is.
Lisztes kézzel kb. 5 cm átmérőjű rudakat gyúrunk belőle, amelyeket kivajazott tepsire fektetünk.
35 perc sütés után kicsit hűlni hagyjuk, majd ferdén felszeleteljük a rudakat, és újból sütjük, szárítjuk 10-15 percig."
Találtam a neten egy videót, ez alapján sütöttem, a recept majdnem megegyezik a képmás.hu oldalán találttal. Én a videóhoz képest annyit módosítottam, hogy 10 dkg mandulát levettem az eredeti mennyiségből és azt csokidarabokkal helyettesítettem. Aki tud venni csokipasztillát, készítse azzal. Illetve a német receptben kissé sok a só mennyisége, úgyhogy abból is levettem. Ideírom a receptet, bár a videón is rajta van. Isteni lett egyébként, a kis zsúrkenyérformákban sütöttem. Mer' néha szeretek bonyolítani... Meg mert megígértem egy kicsi szerelmemnek, hogy sütök neki csillagot. :)
Tehát a recept (a módosított): 50 dkg liszt, 26 dkg cukor, 4 vaníliás cukor (vagy 2 teáskanál vaníliakivonat), 8 gramm só, 1,5 csomag sütőpor, 40 dkg mandula (vagy 30 dkg és 10 dkg csokipasztilla), 6 dkg vaj, 4 tojás. (Plussz: reszelhetünk bele narancshéjat is, ízesíthetjük kevés fahéjjal is.)
Az összes hozzávalót tésztává dolgozzuk a mandula és a csoki kivételével. Mikor összeállt a tészta, hozzákeverjük a csokit is, mandulát is és fóliába téve hűtőben pihentetjük 45 percig. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a 6 hosszú hengerré formázott tésztát, amit 190 fokon körülbelül 15 percig sütünk. Kivesszük, hagyjuk hűlni annyira hogy vágható legyen (ez olyan 5-10 perc). Felszeleteljük 1 cm-es szeletekre és visszatesszük még 200 fokon sülni körülbelül 10-12 percre, míg szép aranybarnák nem lesznek a szeletek.
Ha csokoládét is teszünk bele, tovább kell hűlni hagyni, legalább 2 órát, hogy a csoki visszaszilárduljon, mert a sütésnél ugye folyóssá válik. És ha nem hagyjuk teljesen kihűlni a kisült rudakat, nem fogjuk tudni szépen szeletelni sem és a csoki is összemaszatolja a tésztánkat. Tehát csokis cantuccininél hagyjuk teljesen, a csoki dermedéséig kihűlni a tésztát.
Egyébként isteni finom. Édes desszertborba vagy kávéba vagy teába szokás mártogatni. Karácsonyi aprósüteménynek is kiváló, mert hetekig eláll egy jól zárható fémdobozban, vagy bármilyen sütisdobozban. És hát, filmnézős estékhez is kitűnő ropogtatnivaló. :)
A mogyorón és a mandulán kívül a hajdani nonna egész kis Édent telepített ide. Ami megmaradt belőle: háromféle szilva (a Santa Rosa-szilvát a helybeliek coscia di monacának hívják, vagyis "apácacomb"-nak), füge, alma, sárgabarack, egy félig elszáradt cseresznyefa és többféle körte. Az éppen érő apró, zöldes-piros körte édes és ropogós. A göcsörtös almafák valószínűleg menthetetlenek. Jó lenne tudni, milyen fajtájúak. Apró termésük olyan csúnyácska, mint a gyümölcsök a rovarirtó-reklámokban a termék használata előtt. A fák többsége "önkéntes", annyira fiatal, hogy nem lehetett még itt, mikor a háznak még voltak lakói, és véletlenszerűnek tűnik a helyük is. Az egyik teraszon egymás mellett sorakozik tíz szilvafa, négy pedig közvetlenül alattuk - nyilvánvaló, hogy a lehullott gyümölcs magjából sarjadt az a négy.
Biztos vagyok benne, hogy a hajdani nonna édesköményt is szedett, hogy megszárítsa sárga virágát és a szárát tűzre dobja a sülő hús alá. Szőlőtőkéket szabadítunk ki a teraszok szélén az elvadult bozót szorításából. Az életrevalóbbak hosszú kacsokat növesztenek most is. Most jövünk rá, hogy annak idején az egész birtok egyetlen méretes szőlőskert volt.
A nonna által használt legfontosabb alapanyag minden bizonnyal az olívaolaj volt. Fával fűtött tűzhelyében elégett a tengernyi lemetszett gally; belemárthatta az olívaolajba a kenyérszeleteket, mielőtt megpirította őket; bőségesen locsolhatott zöld olívaolajat a levesekbe és a szószokba is. Vászonzsákokban füstölhette a bogyókat telente. Valószínű, hogy a szappant is olívaolajból és a tűzhely hamujából készítette. Férje (vagy bérese) heteket tölthetett az olajfák gondozásával. A régiek szerint az olajfákat úgy kell megmetszeni, hogy a nagyobb ágak között át tudjon repülni egy madár anélkül, hogy szárnyával hozzáérjen a levelekhez. A hajdani gazdának pontosan tudnia kellett azt is, hogy mikor kell szüretelni. Ha a leszedett bogyók nedvesek, penészedésnek indulhatnak, mielőtt az olajsajtolóba kerülnek. A "nyers", fogyasztásra szánt bogyókból pedig ki kell áztatni a kesernyés glikozidot - lúgban vagy sós lében. A praktikus szempontokon kívül számos ősi babona is meghatározza, mikor kell ültetni és szüretelni. Különösen a Hold állása számít. Vergilius is feljegyezte a földművesek hiedelmeit: "Ültess a telihold utáni hetedik napon, az ötödiken semmiképp; éjszaka kaszálj, amikor a harmat meglágyítja a gabona szárát". Attól tartok, Ed orra esne a sötétben.
Olajfáink közül némelyik göcsörtös, girbegurba vén fa. Sok fiatal fa is van, ezek a tönkrement, öreg törzsek körül sarjadtak ki. Az elhanyagolt, elvadult olajfákat fel kell ébresztenünk. Minden egyes törzset ki kell szabadítanunk a szömörce, a rekettye, a gaz szorításából, aztán meg kell őket metszeni és meg kell trágyázni a földjüket. A teraszokat meg kell tisztítani, föl kell szántani.
Milton azt írja valahol az Elveszett Paradicsomban, hogy (a galamb) "olajágat hozott, a béke jelét". A Noé bárkájára visszatérő galamb jól választott, az olajfák valóban békét, nyugalmat árasztanak, talán időtlenségüknek köszönhetően. Ezek a fák itt vannak, itt lesznek. És itt voltak. Hogy mi vagyunk itt, vagy valaki más, vagy senki, nekik mindegy, rendületlenül billegnek leveleik, rendületlenül törekszenek a nap felé.
Egyszer nyáron egy barátommal Mallorcán kirándultunk Soller fölött. Széles teraszokon hatalmas olajfák álltak kilométereken át, közöttük gyalogoltunk. A dombtetőn kőkunyhókat találtunk, ahol a csőszök tanyáztak. Bár eltévedtünk és egy bikával is találkoztunk, egész nap nagy békesség volt a szívünkben a hatalmas, öreg fák között. Ugyanaz a béke szállja meg a szívem, amikor ezen a néhány holdnyi kacskaringós teraszon sétálgatok. Noha emberkéz alkotta a teraszokat, a föld művelésének ez a módja kifejezetten természetesnek tűnik. Az írás egyik legkorábbi típusa, a busztrofedon felváltva rója a sorokat balról jobbra és jobbról balra. Valószínűleg hatékonyabb, gyorsabb így olvasni is. A szó görög tövek összetétele, amelyek jelentése: "úgy fordulni, ahogy az ökör szánt". Ilyenek a mi teraszaink is: amikor az ekét húzó ökör U-alakban megfordul, egy szinttel feljebb találja magát, és már megy is a másik irányba.
(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)
A hétvégén, az esős-borongós idő elől Toscanába repültem. Már sokadszor olvasom újra Frances Mayes könyvét. Imádom ahogy írni tud. Magával ragad, elvarázsol, egy másik világba repít, egy olyanba, amiről érdemes álmodozni... A varázslathoz a húgom is hozzájárult most, mert hozott göröghonból igazi házi olívaolajat nekem. :) Úgyhogy nemzetközi lettem, kiterjesztettem az otthon határait jó szélesre: belefér Olaszország is, Görögország is, és a zalai erdők fenséges szépsége és gazdagsága is.
Tegnap beszélgettem a gombás bácsival az emeleten. Mindig rengeteg féle áruja van, most azonban neki is csak szárított vargányája és fekete tölcsérgombája volt. (Remélem, pénteken már lesz friss is, a kiadós eső után végre!) Az öreg ismeri a szilvágyi erdő minden zegét-zugát. Tőle vásárolják fel a multik is a szárított gombákat. Én is tőle veszem a szárított vargányát, mert csúcsminőségben készíti. Amikor kinyitottam a zacskót itthon, az egész lakást pillanatokon belül belengte az erős, jellegzetes, isteni vargányaillat.
Így hát ez egy koprodukciós étel lett: görög olívaolaj, Frances Mayes olasz porcini-szósz receptje és az utolérhetetlen zalai vargánya alkotja.
Porcini*-szósz
Amikor kapható, a friss porcini pompás eledel. Akkor a legfinomabb, ha egyszerűen megkenjük olívaolajjal és megsütjük: olyan, mint egy steak, egyébként gyakran együtt tálalják vele. Szezonon kívül a szárított porcini is remek. Noha kissé drága, elég egy kevés is belőle. Öntsük le ezzel a szósszal a polentát, keverjük rizottóba, vagy szolgáljuk fel tésztával.
Másfél csésze melegvízben áztassunk körülbelül fél óráig 5-6 dkg szárított porcinit. Vágjunk apró darabokra öt gerezd fokhagymát, és finoman dinszteljük meg 2 evőkanál olívaolajban. Adjunk hozzá 1 evőkanál apróra vágott kakukkfüvet meg rozmaringot, 1 csésze paradicsomszószt, sót, borsot. A gomba levét szűrjük át gézen, majd öntsük bele a paradicsomos keverékbe. Vágjuk fel a gombát és tegyük a szószba, majd kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik (körülbelül 20 percig). Polentához** 6 személynek elegendő, tésztához 4 személynek.
Friss spagettit készítettem hozzá, mert nem vagyok nagy barátságban a puliszkával. És bár a legtöbb olaszos tésztát sajt nélkül szeretem, nekem ehhez az ételhez kifejezetten ízlett és kellett a sajt. Friss házi kecskesajtot reszeltem rá, szintén a piacról való, isteni finom házi csoda. Ha friss vargányával készítenénk, akkor azt az elején süssük "zsírjára" a fokhagymával együtt, ezután tegyük csak hozzá a paradicsomot, fűszereket. Amúgy Frances Mayesnek igaza van, natúran, olívaolajon megsütve a legfinomabb a friss vargánya.
És még volt finom kerti paradicsomom is a szószhoz, de már ez a vége sajnos... Ha konzervvel készítjük, és kissé savanykásnak ítéljük a szószt, egy kevés cukrot nyugodtan tegyünk bele, kiegyensúlyozandó az ízeket. És ó, majd elfelejtettem. Egy pohár jóféle száraz vörösbor is dukál hozzá - így kerek az élet. Étel. :)
Álmaim megvalósítása már elkezdődött. Vettem a bolhán egy antik öntöttvas falikutat, réz csappal, amely sárkányfejet formáz. Már csak a kertet kell megtalálnom hozzá... :)
Figyelj! Végül is mit veszíthetsz? A semmiből jöttél, a semmibe mész. Mit veszítettél? Semmit.
(Brian élete, Monty Python)
Ismét az angol konyha egy remekét osztom meg veletek. Nagyon divatos mostanság és méltán. Már régóta szemeztem vele, de ma alkalom is adódott rá ugyanis elbolhapiacoztam a délelőttömet - így a savanyú répa után valami nagyon gyors és egyszerű kis desszertötlet kellett. Tehát elkészítettem a crumble-t, vagyis morzsasütit. Tényleg roppant egyszerű, gyors és nagyon finom.
A cobbler az amcsi változat. Annyiban tér el angol rokonától, hogy ennek morzsájában sütőpor és tojás is van. A brit-ír változat egyszerűbb.
Én most almával és kevés szilvával készítettem, mert ezek a gyümölcsök kínálták magukat az asztalon lévő tálból. A morzsasüti bármilyen idénygyümölcsből készíthető. Mazsolát akartam még beletenni, de nem találtam meg, helyette ráakadtam viszont a száz éve rejtegetett kandírozott gyömbéremre, úgyhogy ez került még ízesítőként a sütibe. A crumble-t nyáron fagyival kínálják, télen tejszínhabbal vagy vaníliaöntettel.
Hozzávalók egy családi adaghoz:
80 dkg gyümölcs (tisztítás után ennyi): jelen esetben alma és szilva,
8 dkg sötét nádcukor,
csipet só,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
és az enyémbe kevés apróra vágott kandírozott gyömbér is került. A morzsához:
15 dkg fehér liszt,
5 dkg teljes kiőrlésű liszt,
3 dkg zabpehely,
csipet só,
1 evőkanál sötét nádcukor,
10 dkg vaj. A tálaláshoz:
vaníliafagylat vagy tejszínhab vagy vaníliaöntet.
Nekem egy 30-szor 20-as ovális jénaim éppen tele lett, ez 6 adag crumble.
A gyümölcsöt megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk (ha almáról, körtéről, barackról van szó), és a cukorral, fűszerekkel addig főzzük nagy lángon, míg a cukor elolvad és a gyümölcs egy kevés levet enged. Ne főzzük túl, mert a sütőben is még puhulni fog. Egy tűzálló tálat kivajazunk (az oldalát is) és elterítjük benne a gyümölcsöket. A liszteket összekeverjük a csipet sóval és elmorzsoljuk a vajjal, végül a cukrot is hozzákeverjük. A morzsát eloszlatjuk a gyümölcsök tetején. Előmelegített, 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a morzsa szép aranybarna lesz a tetején.
Igazán jó kontrasztos desszert, mert a gyümölcsök finom szaftosak benne, a morzsa pedig isteni ropogós a tetején. Ha fagyival kínáljuk, még remekebb az összhatás: a langyos sütemény és a hideg fagyi nagyon jó lehet együtt. Én most csak tejszínt vertem fel hozzá, de így is nagyon finom volt. Érdemes sötét nádcukrot használni hozzá, mert annak van egy jó melaszos, karamelles íze.
Elkerüli a mély árkot sokszor a vak ember,
Míg egy másik beleesik épen látó szemmel;
Az ostoba ha rosszat mond, nincsen semmi benne,
De az okos ha mondaná, biztos veszte lenne.
Alig tudja megkeresni kenyerét a jámbor,
De a hitetlenre úgy hull minden jó, mint zápor.
Mit eszelhet ki az ember? Mit lehet itt tenni?
Azon, mit a végzet végzett, nem változtat semmi.
(Az ezeregyéjszaka meséi)
Még anno Palócprovance-nál csodálkoztam rá először a harissára. Idén végre sort is kerítettem az elkészítésére, mert az arab konyha mindig el tudott varázsolni.
Nem az eredetit készítettem el, mert teli a piac olcsó friss csilivel, kápia és pritaminpaprikával. Tehát átdolgoztam a mi erős pistánk formájára: vagyis mindenből frisset használtam.
Az eredeti harissa mindössze ennyi: alapja a szárított csilipaprika, vagy csilipehely. Először 30 percre meleg vízbe kell áztatni (vagy addig, míg meg nem puhul). Utána pedig le kell darálni, kevés fokhagymával, sóval fűszerezni, olívaolajjal krémes állagúra keverni. Némely vidékeken kevés római köményt is adnak hozzá, de az alap harissa mindössze ennyi: szárított majd áztatott majd ledarált csili paprika, olívaolaj, só, fokhagyma.
Harissa 2.:
4 kápia paprika (vagy pritamin), 5 dkg friss csilipaprika (ez kb. 12 darab),
1/2 mokkáskanál római kömény,
4 nagy gerezd fokhagyma,
1 púpos teáskanál köménymag,
1 evőkanál koriandermag,
1 csapott teáskanál szárított menta,
kb. 1 dl olaj (olíva vagy olíva és napraforgó keveréke),
és annyi só, amennyi a krém összmennyiségének 20 %-a.
A paprikákat vagy nyílt lángon, vagy sütőben süssük egészen szenesfeketére, majd tegyük tálba és fedjük le 10 percre. Ezután könnyen eltávolítható a megégett héja. Ami marad: csodás ízű piros paprikahús. Minden összetevőt tegyünk tálba (a fűszereket előtte mozsárban törjük rusztikusra), majd mérjük le és a súly 20 %-ának megfelelő mennyiségű sót is adjunk házzá. Robotgépben az összes hozzávalót daráljuk krémszerűre. Steril üvegekbe töltsük, a tetejére öntsünk egy vékony réteg olajat. Ennyi sóval korlátlan ideig eláll. Ha kevesebb sóval akarjuk készíteni, akkor kevés nátrium-benzoátot vagy szalicilt tehetünk hozzá, és akkor szintén sokáig eláll.
A harissát ugyanúgy fogyasztják, mint mi az erős pistát: vagyis szinte mindenhez, mindenbe lehet tenni. Marokkóban minden asztalon kint van, só helyett kínálják. Ahogy az erős pista, a harissa is kiváló pácként is, húsokhoz.
Pilinszky Jánosnak van egy gyönyörű verse, amiben azt írja: mikor az asszony elkészül a tészta meggyúrásával, nincs más dolga, mint hogy kockás kendővel leterítse.
Jó ha az életünkben megvan ez a nagyvonalúság: elvetettük, meggyúrtuk ha kellett, és most annak az ideje van, hogy kockás kendővel leterítsük, s türelmesen várjunk.
Hogy ne valamit elérni akarjunk, hanem valakivé legyünk. Sokkal finomabb és szebb, amikor akarunk és tudunk is változni azért, hogy valakivé válhassunk. Nagy különbség van aközött, hogy én a lehető legtöbbet ki akarom hozni az életből, vagy engedem, hogy az élet hozza ki belőlem a legtöbbet, legjobbat: vagyis átadom magam a változásnak, engedem, hogy ma ne legyek ugyanaz, mint aki tegnap voltam. Ha meg tud erősödni bennünk a bizalom, és szilárddá tud lenni a remény, hogy a jó túl tudja nőni a rosszat - ez a legnagyobb dolgok egyike az életünkben.
(Pál Feri atya)
Valamikor még a múlt télen ment a Paprikán David Rocco Édes élet sorozata. Abban láttam ezt a toszkán szüreti süteményt. Aztán most ezen az oldalon is szembe jött velem. Azt írja a blog szerzője, hogy ez egy tipikus szüreti sütemény, ezzel kínálják Toscanában a pohár vörösbor mellett a szüretelőket. A sütemény (általam) kimondhatatlan neve az olasz schiacciare igéből ered, jelentése lapított.
Valójában egy egyszerű kenyérlángos, cukrozott fekete borszőlővel, olívaolajjal és apróra vágott friss rozmaringgal. Egyszerű, de nagyon-nagyon finom. A szőlő édessége, a rozmaring extravagáns aromája és az olívaolaj sima bársonyossága fantasztikus együtt. Úgy tűnik, szépen és észrevétlenül, lassan és biztosan beleszerettem az olasz konyhába.
Hozzávalók 1 nagytepsinyi süteményhez:
A tésztához:
32 dkg liszt,
2 dkg friss élesztő,
kb. 2-2,5 dl langyos víz (annyi, amennyivel éppenhogy összeáll a tészta),
1 teáskanál só,
1 teáskanál kristálycukor,
2 evőkanál olívaolaj.
A tetejére:
feketeszőlőszemek,
2 evőkanál kristálycukor,
2 teáskanál összevágott friss rozmaring,
olívaolaj.
Valójában most gyorsított üzemmódban voltam, mert időre sütöttem - a fiúk szokásos heti tarokkpartijára. Szóval a dagasztás nélküli tésztát használtam friss élesztővel, langyos vízzel és kevés cukorral, így hamar megkelt.
Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, elkevertem a sóval. A langyos vízben föloldottam az élesztőt és kevertem hozzá kevés cukrot is, aztán a lisztet fakanállal összekevertem az élesztős vízzel és 2 evőkanál olívaolajjal is. Annyi víz kell csak a liszthez, hogy éppen összeálljon a tészta. Lefedtem nílonzacsival és hagytam duplájára kelni. A nagy gáztepsit olívaolajjal kikentem, majd belelapogattam a tésztát, az ujjaimmal lyukakat nyomkodtam bele. Meglocsoltam olívaolajjal, megszórtam rozmaringgal és a lecukrozott szőlőszemekkel. A szőlőszemeket még kissé bele is nyomogattam a tésztába. Újra letakartam és hagytam kelni még 20 percet, majd nagyon forróra előmelegített sütőben megsütöttem.
Az olasz oldalon lévő receptben ki is van dagasztva a tészta. Nálam most ez elmaradt, de nagyon finom könnyű, nagy lyukacsos kenyérlángos lett így is. És ott kör alakú, de én most kihúztam egész a tepsi sarkaiba is a tésztát.
Néhány nappal ezelőtt találkoztam egy kedves ismerős családdal. Szóba álltunk, ment az idő, s azt kérdeztem a lánytól, aki talán 8 éves: „Na, mi jót tettél máma?” És akkor a lány gondolkodás nélkül a következőt válaszolta: „Ma boldog voltam.” Ezt a mondatot ajánlom nektek egy pár év elmélkedés tárgyául, ezt a legkomolyabban mondom. Én már belekezdtem. Amióta… majd szólok, hogy hova jutottam. De még nem értem teljesen ezt a mondatot, de tudom, hogy nagy bölcsesség van benne. Még, még, még hagyom, hogy működjön bennem.
(Pál Feri atya)
Ma rizsehetnékem volt - van egy kedvenc módom, ahogyan tényleg szeretem ezt a hófehér gabonafélét: petrezselymesen. Rengeteg (nagyon rengeteg) apróra vágott friss petrezselyemmel főzve-párolva. De éppen egy szál sem sok, de annyi sem volt itthon. És ma hétfő van, szünnap a piacon. Még múltkorában találtam ezt a mexikói rizst ezen az oldalon. Úgyhogy ma ki is próbáltam. Nagyon finom, máskor is fogom így készíteni. Én ma csak zsenge zöldhüvelyű zöldbabot pároltam mellé, de nagyon izgalmas körete lehet például grillezett halaknak, húsoknak is, amikhez egyszerű és finom mártásokat is készíthetünk. Hogy őszinte legyek, annyira jó íze van, hogy önmagában meg lehet enni, csak így alanatúran, tejfölös/joghurtos vagy sima uborkasalátával. Rántott sajthoz, zöldségekhez is izgalmas lenne. Sajnos a mexikói konyhában nem vagyok járatos, nem tudom ott milyen ételekhez kínálják.
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg rizs,
3 nagy paradicsom (30 dkg),
1 közepes fej vöröshagyma,
2 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
3 evőkanál olaj,
alaplé vagy hús-vagy zöldségleveskocka vagy sima víz.
És aki szereti a csípőset:
1 hegyes erős zöldpaprika vagy
1 piros csilipaprika.
A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobjuk fél percre, majd kivesszük és lehúzzuk a héjukat. Robotgépbe tesszük a negyedelt vöröshagymával és a fokhagymagerezdekkel együtt és teljesen simára pürésítjük. Majd átöntjük egy mércés edénybe, és annyi vizet vagy alaplevet adunk hozzá, hogy a rizs mennyiségének két és félszerese legyen. A rizst megmossuk, aztán az olajon üvegesedésig pirítjuk, addig, míg a rizsszemek elválnak egymástól, "pergősek" lesznek. Ekkor hozzáöntjük a paradicsomos levet, ha még szükséges sózzuk és nagy lángon fölforraljuk. Majd az egészet áttesszük a tűzhelyünk legkisebb lángjára és ott is kis lángra és fedőt teszünk rá. Addig főzzük, míg a rizsnek épp csak marad a tetején 1-2 milliméternyi folyadék. Ekkor lezárjuk a gázt és fedő alatt hagyjuk még 20 percig.
És a petrezselymes, vagyis zöld rizs pedig csak ennyi: ugyanígy üvegesedésig sütjük az olajon a rizst, mikor már "pereg", felöntjük dupla mennyiségű vízzel, sózzuk és ehhez az adaghoz (vagyis fél kiló rizshez) két nagyon nagy csokor apróra vágott petrezselymet adunk. Ugyanígy kis lángon pötyögtetjük míg a rizs tetején már csak 1/2-1 centiméternyi víz marad, ekkor lezárjuk és fedő alatt hagyjuk 20 percig még. A paradicsomos rizshez kicsit több folyadék kell és kissé tovább is kell főzni, mert a paradicsom savassága miatt nehezebben veszi fel a rizs a vizet és nehezebben is puhul be.
Vörösmarty találta ki a fröccs szót. 1842. október 5.-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nem csak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét enyhíteni lehessen, fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehetett fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon az első fröccsöt. Ő ezt spiccernek nevezte. Vörösmartynak ez a szó nem tetszett, helyette találta ki a fröccs szót.
Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szóda. Fütty vagy Rövidlépés néven is ismert József Attila szerint.
Nagyfröccs: 2 dl bor+ 1 dl szóda. Más néven Hajtás vagy Húzás, mert egy hajtásra vagy húzásra lehetett a gallér mellé küldeni, írta Móra Ferenc.
Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szódavíz. Más néven Fordított.
Házmester: 3 dl bor + 2 dl szódavíz.
Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szóda.
Háziúr: 4 dl bor + 1 dl szódavíz. Egyes helyeken Bivalycsók vagy Nagy Házmester, máshol Tömbházmester.
Lakófröccs: 1 dl bor + 4 dl szódavíz. Másként Kis Házmester.
Krúdy-fröccs: 9 dl bor + 1 dl szóda. Az író szerint ilyen arányban a víz "megnevetteti" a bort.
Sóherfröccs: 1 dl bor + 9 dl szódavíz. Nevezik távolugrásnak is.
Matrózfröccs: Vigyázz! Semmi köze a borhoz! Korsó sör mellé 1 dl rumot szervíroznak.
Tisza-fröccs: Szegedi találmány, vörösbor pezsgővel.
Maflafröccs: 5 dl bor + 5 dl szóda.
Magyar-angol: 6 dl bor + 3 dl szódavíz.
Színészfröccs: 2 dl szódavíz, langyosan.
Lámpás: 1,5 liter bor + 0,5 liter szóda.
Harmat fröccs: 5 dl bor + a fölötte elspriccelt szóda harmatából áll - Latinovits Zoltán is így szerette a fröccsöt.
Gyerekfröccs: 1 dl szőlőcsepp + 1 dl szódavíz.
Kishörpi: 0,3 dl szörp + 2 dl szódavíz.
Nagyhörpi: 0,5 dl szörp + 3 dl szóda.
Márai Sándor a fröccs történetéről a következőket mondta: "S a magyar, amikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs é óvatos vegyüléket,, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelidített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot".
(ZalaEgerszeG újság)
Ettetek már kicsi zöld dinnyét? Én igen, mert anyukám minden évben szokott eltenni és nagyon finom. Kedves párom kedvence, a legjobban szereti a télrevaló savanyúságok közül. Sajnos nálunk úgy kell vadászni rá, mivel zala nem egy dinnyetermő vidék ugye. De az alföldön kedvelt csemege, szerintem ingyen is hozzá lehet jutni - gondolom a dinnyeföldesek megengedik ilyenkor, hogy a már nem beérő kicsi zöld darabokat mások összeszedjék. Vagy ha nem, hát biztosan az alföldi piacokon legalább annyira jellemző és olcsó, mint mifelénk mondjuk a zöld paradicsom. Persze csak gondolom, mert gyerekkoromban jártam utoljára a hajdúszoboszlói piacon - és akkor még nem a dinnyék érdekeltek, hanem a lengyelek által árult cicomaszerek és bizsuk...:) Húúú de régen vót...
Ma ahogy mosogattam őket, sok ötlet eszembe jutott a savanyúságon kívül is.
Ötlet 1.: szerintem ugyanúgy lehet kovászolni is, mint az uborkát. Isteni lehet.
Ötlet 2.: a nagyobb, teniszlabdányi darabokat véleményem szerint ugyanúgy lehet tölteni és sütni, mint mondjuk a csillagtököt, gömbcukkinit. Le kell vágni a tetejét kis kalapnak, kivájni a magos részét és bármilyen finom töltelékkel megtölteni. Majd visszatenni rá a kalapocskát, sütőbe tolni és készre sütni. Vékony a héja, tehát abszolút alkalmas a töltésre-sütésre. És milyen extra elő- vagy főétel lesz belőle, igazán különleges. Ha éttermem lenne, ilyenkor koraősszel biztosan szerepelne az étlapon.
Ötlet 4.: Ez pedig a már jól ismert téli savanyúság.
Hozzávalók:
2,5 - 3 kg zöld dinnye,
2 liter víz, 8 dkg só,
18 dkg kristálycukor,
3 dl 20%-os ecet,
1 csapott teáskanál borkénpor,
1 csapott mokkáskanál szalicil és
a fűszerek: 1-1 darabka torma üvegenként,
koriandermag,
mustármag,
egész feketebors,
és tetszés szerint még vagy friss
tárkonylevelek vagy babérlevél vagy
szőlőlevél vagy meggyfalevél.
A kis dinnyéket alaposan megmossuk, a szárait teljesen levágjuk és az elszáradt virágmaradványokat is eltávolítjuk. A nagyobbakat félbe vagy negyedbe vágjuk, a kisebbeket egészben hagyjuk. Az üvegeket alaposan kimossuk és 2 percre még vizesen mikróba tesszük 2 percre, így csírátlanítjuk. Míg lehűlnek az üvegek, kikeverjük a savanyúságlevet a vízből, sóból, cukorból, ecetből, szalicilből és borkénporból. (Ez utóbbitól szép színe marad sokáig.) Aztán minden üveg aljára teszünk a fűszerekből és a tormadarabkákból, majd megtöltjük az üvegeket a dinnyékkel. Végül felöntjük csurig a lével. Folpackot teszünk az üvegek szájára, aztán alaposan rácsavarjuk a tetőket is. Ennyi lenne. Én sosem forralom fel a vizet a savanyúságléhez, egyszerű csapvízzel készítem és még sosem romlott meg egy üveg sem.
Savanyúságot eltenni a világ legegyszerűbb dolga. :) Aki szereti a csípőset, tehet minden üvegbe egy kis csilipaprikát is.
Zsong a város szíve... és mi a középpontban lakunk. Szüreti napok kezdődtek ma. Koncertek vannak, zsibong minden, a piactér, a főutca... Még le sem kell mennem, mindent tisztán hallok a nyitott ablaknál is - beszűrődik a zene, a meleg nyárutó balzsamos levegője, látom a jövést-menést, hallom a felszabadult nevetéseket, végre élet van. Végre zajlik az élet! Buli van. :) Egyik sógorom most csábította le életem párját egy-két pohárka hegynedűre. Majd én is menek utána. Magna cum laude concert lesz...
... s ha utad egyszer a végére ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!:)
Aki nem szeret, hol él?
Éjek éjjelében.
A szerelemnyári nap
tükörsima égen.
(Robert Burns)
Csak egy ötlet... Nálunk itt zalában nagyon sok kertben terem az úgynevezett parasztbarack. Enni nem jó, mert kissé kesernyés és nem is zamatos, sokáig zöld és kemény, amikor meg beérik, akkor meg már szottyossá válik az állaga. Viszont nem kell permetezni, igen igénytelen és mindig terem. Pár napja egy néni rám tukmált egy kilót, szó szerint. Nem akartam megsérteni, így vettem tőle. Ezt a gyümölcsöt egyébként nagyon olcsón árulják, 100-140 forint kilója. Hazafelé jövet azon töprengtem, mihez kezdjek ezzel az ehetetlen barackkal. Mire hazaértem már tudtam mire alkalmas: kiváló friss nyári kompótnak sok citromlével és fűszerekkel, mert ropogós a húsa, így a kompótban is szépen egyben marad, harapható, a fűszerekkel pedig pótolni lehet a hiányzó finom ízt. Tudjátok, nem vagyok sütis, ilyen melegben meg egyáltalán nem szeretem, viszont egy jól behűtött, üdítő kompótot télen-nyáron bármikor szívesen elfogyasztok. El is készítettem, másnapra jéghidegre hűlt a hűtőben az isteni citromos, mentás barackkompót. Nagyon üdítő, könnyű, igazi kánikulaédesség lett belőle.
Befőzni is kiváló ropogóssága miatt, aki szeretne még eltenni belőle befőttnek ez alapján a recept alapján készítheti. Fűszerei lehetnek a szegfűszeg, fahéj vagy a menta vagy a kardamommag, illetve a citrom leve és héja feltétlenül. Készíthető belőle dzsem is jól megfűszerezve, illetve ez az Elifnél megtalálható finom török édesség is.
Szinte minden magyarosnak hívott étterem étlapján szerepel, elsősorban gyanútlan külföldiekre les. (Józan magyar embert még nem láttam hortobágyit rendelni.) A hazai közönség tapasztaltabb és tájékozottabb része tudja már régen, hogy az ilyen apróhúsos fogások elsősorban arra valók a magyar vendéglátásban, hogy felszívják a konyhai hulladékot, a visszaküldött fél sült húsokat, maradék pörkölteket, nyesedéket, mindenféle selejtet.
Konyhai hulladék nincs, csak élhetetlen szakács, üzletvezető. Erre a reciklált szemétre még cinikusan eufemizáló szakkifejezést is alkotott a lehúzós vendéglátóipar: pepihús. (A becézgető formából sejthetjük, mennyire bensőséges a szakma viszonya ezzel az anyaggal.)
A hortobágyi talán a legkifejezőbb jelképe a szocializmus gasztronómiagyilkos évtizedeinek. Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk.
Persze a világkiállításra kreált recept sem eredeti találmány, Kollmanné 1939-es, úriasszonyok számára készült szakácskönyvében [1] (A gyakorlati főzés) szerepel borjúpaprikásos változata: a húst palacsintára rétegezték, a tetejére tejfölt öntöttek, és beküldték néhány percre a sütőbe; ilyen borjús protohortobágyit még a hatvanas években is készített néhány régi stílusú budapesti vendéglő.
1958-ra tulajdonképpen csak a hangzatos, turistavakító „hortobágyi” nevet (nettó hazugság, az ételnek semmi köze a tájegységhez) találták ki, a borjúpaprikást kicserélték közönségbarátabb (és sokkal ízetlenebb), olajon, hagymával sült-párolt csirkemellfilé-kockákra, azt tekerték palacsintába, hozzá a paprikás szósz, annyi. A lehető legjobb indulattal, legfigyelmesebben elkészítve sem egy nagy szám, de aztán a vendéglátóipar legsötétebb bugyraiban egészen megrendítő változatok előfordulnak: a visszaküldött húslevesből kihalászott csirkemell még egyszer megsütve, pörköltmaradékok bedarálva, reciklált fasírt, minden. A palacsintatészta pedig porokból, persze.
Nem tudom ki írta a cikket, de az egészet érdemes elolvasni, szívből ajánlom. Ez tehát a híres hortobágyi húsos palacsintánk története. Azóta igazi hungarikummá vált. Csak palacsintát kellett egy pár darabot sütnöm (10 perces művelet) és így már biza ideális volt elkészíteni ebben a rekkenő hőségben... (A sütőbetételt elspóroltam.) Miután sikerült igen rossz hírét keltenem e nemes éteknek, azt azért hozzátenném: ha jó pörköltből készül, rendes palacsintával, akkor bizony tényleg finom tud lenni. Valójában egy előétel. Precíze receptet ne várjatok... Kell hozzá maradék pörkölt (bármilyen húsból készülhet), pár darab palacsinta, némi tejföl és tejszín.
A pörköltből kiszedjük a húsokat, kissé szétcincáljuk őket, hogy olyan szálas-darabos legyen, majd betöltjük a palacsintákba. A szaftját kevés tejföl és tejszín keverékével behabarjuk (csak lehelletnyi liszt kell bele, épp csak hogy összetartsa és itt is igaz az, hogy ne tejfölözzük és tejszínezzük agyon, épp csak simítsa ki, lágyítsa a pörkölt szaftját, szóval a tejföllel is csínyján bánjunk), jól beforraljuk hogy semmi lisztíz ne maradjon benne, majd botmixerrel pürésítjük teljesen a szaftot. Szitán is áttörheti akinek nincs botmixere, lényeg hogy szép sima mártást kapjunk. Közben a betöltött palacsintákat vajjal vagy zsírral kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk, kevés mártással megöntjük és sütőben pirulásig sütjük. A maradék finom szafttal tálaljuk, díszítésként tejföllel megcsepegtetkük. Ha előételként adjuk, személyenként 1 palacsinta bőven elegendő. Főételként étvágy szerint. Egy palacsintába körülbelül 5 dkg-nyi kész pörkölthús megy bele. Díszíthetjük szalonnával, pirospaprikával, plussz tejföllel, zöldfűszerrel.
A kertemben vadul nőnek a fűszernövények, így pazarló módon bánok velük. Mindig kerül a tányérra valami zöld: virágzó kakukkfű a zöldségre, zsálya-ágy a sült hús alá, oregano ágacskák a tészta köré. Lehet díszíteni a tányért levendulával, szőlő és fügelevelekkel, az ánizskapor légies zöldjével is. Vadvirágokkal díszítve külön cseréptálban is az asztalra tehetjük a frissen szedett fűszernövényeket.
(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)
Az étkezőablakomon már nem látok ki a burjánzó zöldfűszerektől. Mostanában hozzájuk tervezem az ételeket... A tegnapi ebédünk a pillanat szülötte volt. Eredetileg töltött cukkinit szerettem volna csinálni, de páromnak nagyon nem fűlt a foga hozzá. Ráadásul csúszásban is voltam - valami gyors, számára is ehető ételt kellett varázsolnom a cukkiniből és darált húsból. Na így született ez a finomság.
Hozzávalók 4 főre:
a gombócokhoz:
50 dkg darált hús,
50 dkg cukkini (tisztítás után ennyi),
só,
frissen őrölt bors,
félmaréknyi friss oregono levélke,
1 csokor friss bazsalikom,
2 gerezd fokhagyma,
1 közepes fej vöröshagymának a fele,
1 nagyon nagy tojás ( vagy 2 tényleg kicsi).
A paradicsom mártáshoz:
12 db friss nagyobbacska paradicsom vagy
2 db 400 gr-os hámozott paradicsomkonzerv,
a vöröshagyma másik fele,
olívaolaj,
só,
2 cl száraz vörösbor,
ízlés szerint kevés cukor vagy méz.
Köret:
60 dkg spagetti vagy bármilyen más durum száraztészta.
A cukkinit robotgépben a tökgyaluval legyalultam. (Héjastól és ki sem magoztam, mert zsenge volt, de ha öreg a héja, tisztítsuk meg és magozzuk is ki.) Kissé besóztam és állni hagytam, míg a többi hozzávalót egy nagyobb tálba összekészítettem: a darált húst az aprított oregano- és bazsalikomleveleket, az apróra kockázott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, sót, őrölt borsot, tojást tettem a tálba. Aztán a legyalult cukkinit alaposan kinyomkodtam a levétől. Végül mindent kézzel alaposan összedolgoztam. Kóstoltam, hogy elég sós-e.
A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobtam 1/2 percre, majd lehúztam a héjukat és kockákra vágtam. Egy széles, nagy lábosban olívaolajon a vöröshagyma másik felét (apróra kockázva) megdinszteltem, majd beletettem a paradicsomkockákat is. Ízesítettem sóval és kevés vörösborral. Hagytam rotyogni, közben feltettem a vizet egy másik nagy edényben a spagettinek sóval.
Negyed óra intenzív főzés után megkóstoltam a paradicsommártást és utánízesítettem: egy kevés cukor kellett bele. Aztán botmixerrel pürésítettem - nem teljesen simára, csak annyira, hogy nagyobb darabok ne maradjanak benne. Ebbe a már simább, forrásban lévő mártásba kis gombócokat formáztam a cukkinis darálthúsból. Kis lángon főztem, fedő alatt 20 percig.
Közben a spagettit is kifőztem a forrásban lévő vízben. Aki szereti rá a parmezánt, azzal megszórva tálalja.
A húsos massza elég lágy volt, de a tojásnak köszönhetően tökéletesen összeállt és meg is maradt gombóc formában.
Tipp: a cukkinis húsgombócokat süthetjük is - és nem feltétlenül kell hozzá a paradicsommártás. Ha sütjük, készíthetünk hozzá sóval, citromlével, olívaolajjal kikevert joghurtot is mártogatónak.
Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét nyakunkon a zsarnok jelen. Pedig de gyönyörű is lenne, ha lehetne egy teába mártott süteményben fellelni egész múltunkat!
(Robert Merle)
Édes és Keserűnél láttam meg ezt a roppant egyszerű, de nagyszerű ételt. (Gizinél meg édes változatokat láttam.) Ha azt mondom hogy gyorsétel, nem túlzok. A tészta összeállítható 2 perc alatt, kinyújtható 3 perc alatt és megsül 10-15 perc alatt. Remek sör- és borkorcsolya, ideális vacsoraétel. És party-étel: garantáltan sikerünk lesz vele, mert finom és látványos, ugyanakkor nem igényel sem sok munkát, sem sok időt az elkészítése. És a végtelenségig variálható: bármi lehet a tölteléke, akár sós, akár édes. Tölthető sűrű pudingkrémmel, friss gyümölcsökkel, csokikrémmel és édes túrókrémmel ha desszertként készítjük. Kerülhet bele mandula, dió, fenyőmag - egyszóval tényleg bármi. Sós tölteléke is végtelen változatos lehet: ami éppen otthon van, bármilyen zöldség, sajt, hús, rák kagyló, hal, kolbász, tojás is gazdagíthatja.
A galette tulajdonképpen összefoglaló név. Azt jelzi, hogy egy lapos, vékony kerek (néha négyszög alakúra formázzák) ételről van szó, egyfajta palacsintakinézetű valamiről. Tésztája készülhet búzaliszttel, de Franciaországban jellemző a hadinaliszt is, elsősorban a normandiai régiókban és Bretagne-ban. Ezekben a régiókban a galette szó kifejezetten hajdina-palacsintát takar. Lényege hogy a nyers, vékonyra kinyújtott tészta közepére halmozzuk a tölteléket, a szélén körben hagyunk legalább 3 cm-es üres tésztarészt, amit aztán a töltés után ráhajtunk a töltelékre. Hajthatjuk kereken is, de úgy is hogy csak négyszer csinálunk hajtást, így kapunk négyzet alakú galette-t. Mérete lehet egészen nagytányér méretű is, de egészen kicsi is. Sőt: kerülhet a töltelékkel töltött tésztalapra egy másik, ugyanakkora tésztalap is, amit meg is díszíthetünk.
Nagyon örülök a receptnek, mert itt zalában régen a hajdina népélelmezési gabona volt, nagyon sokan fogyasztották alapélelmiszerként. Ma már sajnos nem jellemző itt sem, bár egy-két gazda még ma is termel hajdinát. Aki tehát szereti ezt az ősi gabonafajtát, bátran készítsen belőle galette-t.
Hozzávalók 3 kistányér méretű darabhoz:
20 dkg liszt,
10 dkg vaj,
1 csapott mokkáskanál só,
1 evőkanál víz,
1 evőkanál joghurt (vagy tej, savó, tejszín).
A töltelékhez:
1 tojás,
20 dkg feta sajt,
2 félmarék spenótlevél,
1 cső főtt kukorica,
lila bazsalikomlevelek.
a kenéshez:
tojás.
A lisztet elkevertem egy tálban a sóval, majd a felkockázott hideg vajjal elmorzsoltam, végül a vízzel és joghurttal összeállítottam a tésztát. Nem kell gyúrni, épp csak álljon össze. Egy órára hűtőbe tettem lefolpackozva. Közben előkészítettem a rávalókat: egy tojást felütöttem és 1 evőkanálnyit külön vettem belőle a kenéshez. A maradék tojást összekevertem a nagyobb darabokra morzsolt fetával. A spenótleveleket forrásban lévő vízbe dobtam fél percre, majd leszűrtem, kinyomkodtam. A kukoricaszemeket levágtam késsel a csőről és elmorzsoltam.
Begyújtottam a sütőt. Míg előmelegedett, kinyújtottam a tésztát 3 darabba. Mindre tettem a tojásos-fetás keverékből, a spenótlevelekből, a kukoricából és tettem rá bazsalikomleveleket is. Körben ráhajtogattam a tésztát, sütőpapírral bélelt nagytepsire tettem őket (mindhárom ráfért egy tepsire), megkentem a félretett tojással a tésztát és 150-170 fokon 10-15 perc alatt készre sütöttem. Langyosan is, kihűlve is tökéletes.
Franciaországban január 6.-án készítik a Galette des Rois-t, ami a három királyok látogatását idézi fel. Tölteléke egy édes mandulakrém és porcelánfigurát rejtenek el a süteményben. Akinek a tányérjára kerül, aznap ő lesz a király/királynő - amivel papírkorona és annak viselése is jár.
Mindazonáltal Kalkuttai szorgalmasan mártogatott, miután a kenyér héját
nagy hozzáértéssel levágta. Elsőbben a kenyér belével bíbelődött,
mielőtt villájára tűzte volna azt, és a forró zsírban meghemperegtette.
Arca meglehetős ünnepélyes kifejezést öltött, mint a kémikusoké, midőn
valamely fontos vegyületet készítenek. Arcának komolysága csak akkor
engedett, amikor a kenyérdarab az áztatástól már megbarnult, és késznek
mutatkozott a villa ív alakú lendületére a szájba vándorolni, igaz, hogy
kárba ment néhány csepp zsírocska, amelyet az asztalkendő fogott fel.
(Krúdy Gyula)
Valójában ezt az ételt nyárson szerettem volna megsütni. De az idő közben elromlott, így tűzhelyen készült. Leírom mindkét módot. Könnyű, nyárias, szezonális.
Hozzávalók 2 főre:
a májhoz:
50 dkg csirkemáj,
1/2 mokkáskanál fokhagyma granulátum,
1/2 mokkáskanál őrölt csili,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
3 nagyobb szem szegfűbors,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg vagy 3 db egész,
só, frissen őrölt bors.
A gyümölcsökhöz:
4 nagy sárgabélű őszibarack vagy nektarin,
8 szem füge,
só,
1 evőkanál méz,
pár csepp citromlé,
1 cent barackpálinka,
citromos kakukkfű.
Plusz:
4 evőkanál olívaolaj,
4 dkg vaj,
és bacon szalonna.
A mozsárban összetörtem a koriandermagot, szegfűszeget, majd fűszereztem a májat sóval, borssal, csilivel, szegfűszeggel, szegfűborssal, korianderrel, fokhagyma granulátummal. Serpenyőben hevítettem olajat és vajat, ezen kisütöttem a bacont, amit egy nagy tál közepére kiszedtem, majd a májakat is átsütöttem (fedő alatt csináljuk, mert durroghat), ezt a bacon köré szedtem ki, végül a visszamaradt zsiradékon 3-4 perc alatt átsütöttem a barack és fügedarabokat csipet sóval, mézzel, citromlével, citromos kakukkfűvel és pálinkával. A pálinkát a végén öntöttem rá, meg is gyújtottam: vagyis flambíroztam a gyümölcsöket. (Ezt óvatosan, gyorsan húzzuk el a kezünket a serpenyő fölül, mert hirtelen csapnak fel a lángok.) A tálon a máj köré tálaltam, a maradék zsiradékkal a májat meglocsoltam. Szegfűszeges rizzsel tálaltam, ami csak annyi, hogy 3 szem szegfűszeget belepároltam a rizsbe. Íze nem lesz tőle, de isteni illatos lesz, mintha jázmin rizs lenne.
Ha nem nyárson készül az étel, a bacon el is hagyható. (Valójában arra szolgál csak, hogy a májdarabkákat megóvja a kiszáradástól.)
Ha nyársat készítenénk belőle: A gyümölcsöket sóval, mézzel, citromlével és citromos kakukkfűvel jól keverjük össze. Fűszerezzük a fentiekkel a májlebenyeket, fél szál baconökbe göngyöljük be a májdarabokat - így húzzuk a nyársra felváltva fügével és barackdarabokkal. Kenjük meg egy ecsettel olvasztott vajjal és mehet is a grillrácsra.
Egy spanyol misszionárius találkozott három azték pappal egy szigeten. - Hogyan imádkoztok?- kérdezte a lelkiatya.
- Csak egy imánk van - felelte az egyikük.- Az így hangzik: - Uram Ti is hárman vagytok, mi is hárman vagyunk. Legyetek kegyesek hozzánk. - Megtanítom néktek azt a fohászt, amit igazán meghallgat az Isten - mondta a misszionárius. És megtanított nekik egy katolikus imádságot, azután pedig folytatta tovább az útját. Kicsivel ezután mielőtt visszatért volna spanyolföldre, ismét útba vette a szigetet. Ahogy hajója közeledett a part irányába, hát az atya látja, hogy a három azték a vízen járva feléjük tart.
- Pádre, pádre –mondta az egyikük.- Kérlek, tanítsd meg nékünk azt az imát, amit meghallgat az Isten. Mert elfelejtettük a szövegét. - Nem fontos – hebegte a pap a csoda láttán. Ez után kérte az Úr bocsánatát, azért mert nem értette meg, hogy Ő a világ minden létező nyelvét beszéli.
(Coelho: Maktub)
Ez a leves a "semmiből" született. Sárgabarackos gombócot főztem, és a levét nem öntöttem el a krumplinak. Ilyenkor nyáron a krumplilé-leves az egyik legfinomabb - üdítő, könnyű, nyár-ízű leves. Körbenéztem, mivel dúsíthatnám kissé: kukorica volt a hűtőben, meg paprika, paradicsom, újhagymaszárak összegyűjtögetve (sosem dobom ki). Paradicsomosra-fanyarkásra vettem a figurát, amolyan mexikói stílusú leves lett belőle és nagyon finom. Érdemes lejegyeznem.
1 csokor petrezselyemzöld (korianderzölddel lenne igazán mexikóias),
2 cső kukorica,
pár kukoricalevél,
1/2 szál füstölt szárazkolbász.
Az olajon üvegesre dinszteltem az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, majd pirospaprikáztam és szűrőn keresztül felöntöttem a krumplilével. Adtam még hozzá 1/2 liter vizet is. Hagytam felforrni, tettem bele lehéjazott, kisebb kockákra vágott paradicsomot, 1 kettőbe vágott paprikát, csilipaprikát, kukoricalevelet, apróra vágott petrezselymet, újhagymaszárakat felkarikázva és kukoricát úgy, hogy nyersen késsel levágtam a csőről a szemeket. Fűszereztem korianderrel, borssal., sóval. Belekarikáztam a füstölt kolbászt is. Főztem 10-15 percig és készen is volt. A kukoricát nem szabad tovább főzni, mert keményítőt tartalmaz és ha túlfőzzük, csak egyre keményebb lesz. (Ez érvényes arra is, ha csövestül főzzük.) Csípős, savanykás, nagyon ízletes. Megtartom. :)
A végén eltávolítottam belőle a két fél paprikát és a kukoricaleveleket.
TIPP: ha több emberre főztem volna, még extrásítottam volna úgy, hogy fele kukoricalisztből, fele búzalisztből 1 tojással tésztát gyúrtam volna, majd kinyújtás után pogácsaszaggatóval közepes köröket vágtam volna a tésztából. A kolbászról lehúztam volna a héját és összetörtem volna és ezt töltöttem volna bele 2 összeragasztott kis tésztakorong közé, majd belefőztem volna a levesbe. Így egészenegészen extra lett volna, de két főre nem játszadoztam most vele. Ha viszont vendégeknek főzzük, el fognak alélni tőle, garantálom. :)
Vegetáriusoknak is ajánlom, mert hús nélkül is tökéletes és gazdag, ízletes leves.
Vagy az emlékeidből, vagy inspirációból élsz. Ez a két lehetőséged van.
(Joe Vitale, Dr. Ihaleaka Hew Len: Hoponopono)
Kutakodom a ribizlizselé felhasználásának ügyében, mert egy egész hadsereg egy évi táplálásához elegendő mennyiséget főztem be... Szóval. Lehet enni vajas pirítóssal. Lehet keverni joghurttal és akkor lesz belőle itóka vagy fagyi vagy leves vagy desszert. Lehet sütikbe használni. Lehet vízzel vagy tejszínnel vagy joghurttal higítva húsokhoz (vadhoz és marhához) mártásként adni. Lehet barbeque pácokba tenni grillezésnél. És lehet használni salátaöntetben is. A Casa Moro szakácskönyv számomra kifogyhatatlan inspirációs forrás. Találtam benne egy gránátalmaszirupos paradicsomsalátát, amit átvarázsoltam ribizlisre. Egy kis adagot készítettem, mer'hátha nem ízlik (bár Casa Moro-s receptben még nem csalódtam).
Hát az egyszerű tökmagolajos-olívás kedvenc paradicsomsalátám mellé született még egy kedvenc.
Egy tálkába reszeljük-zúzzuk a fokhagymát, hozzáadjuk a ribizlizselét, annyi kevés vizet, ami olyan olaj sűrűségűre higítja, majd jól szétkeverjük. Adunk hozzá apránként olívaolajat, mindig jól elkeverve az öntetben. Végül sózzuk, borsozzuk, kevés szegfűszeggel ízesítjük.
Egy tálba paradicsomot szelünk, petrezselyemleveleket tépkedünk, s durvára vágott mandulát is teszünk hozzá. Meglocsoljuk az öntettel, finoman átkeverjük. Vagy azonnal, vagy kevés pihentetés után elfogyasztjuk.
Így önmagában is annyira fenséges, hogy rozspirítóssal önálló fogás is lehet. Nyáridényben grillezett sötétebb húsok mellé csodás köret. Ha egészen apróra kockázzuk a paradicsomot benne, akkor pedig egzotikus salsaként tálalható grillezett finomságok mellé. (Ez esetben apróra vágott csilit is tennék bele, elbírja.)
Tipp: a ribizliöntet úgy is készíthető (ha nem tettünk el télire és csak a salátára való mennyiség kell belőle), hogy egyszerűen villával összetörjük a ribizlit, szitán átpaszírozzuk, kissé édesítjük és készen is van. .
