„Tegnapon s a holnapon
És a messze eljövendőn
Egy a törvény: nincs halandó,
Ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.”
(Szophoklész: Antigoné)
Már nagyon régen ettünk spenótot, de főzelékhez most nem volt hangulatom. Leves lett belőle.
Hozzávalók 4 főre: 1 zacskó fagyasztott parajpüré,
2 dl tejszín,
0,5 l tej,
3-4 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál liszt,
parasztsonka,
3 dkg vaj,
3-4 db tojás,
1/2 húsleveskocka vagy kész húsleves,
só,
őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
ízlés szerint pici kristálycukor (nem kötelező),
friss kenyérből kockák,
és akinek van otthon: frissen reszelt parmezán.
Elkészítettem a habarást: a tejszínnel és némi tejjel csomómentesen elkevertem a lisztet, végül addig higítottam míg az összes tej belekerült. A vajon megfuttattam a fokhagymát, majd rátettem a felolvadt és kinyomkodott parajpürét is. Kicsit pároltam így együtt, aztán felöntöttem a habarással. Forrásig kevergettem, kevés víz is kell hozzá - vagy akinek van csont- vagy húslevese az azt tegyen bele - , és a fél erőleveskocka. Sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem bele úgy meglehetősen. Hagytam forrni jó 10 percet, és készen is volt.
Nekem csak szárított porparmezánom van, ezért én a levesbe főztem bele. De akinek van otthon igazi, az a leves tetejére reszelheti tálalásnál.
Friss kenyérkockákkal, vékony csíkokra vágott parasztsonkával és főtt tojásdarabokkal tálaltam.
Vegák természetesen hagyják ki belőle a sonkát.
Van egy tartozásom. A kerekrépa, vagy tarlórépa fotóját ígértem.
Ma végre volt a piacon, mert a kerekrépát nálunk is csak olyan árusoknál lehet találni, akik saját kiskertjükben termelik meg. Nagykereskedőknél nem kapni. Amint a répán látszik is, biotermény. Nem a legszebb, de permetszert nem látott.
Tehát igy néz ki. A savanyított répát ebből készítik, hasonlóan mint a savanyú káposztát. Csak vastagabb csíkokra vágják. Az íze nagyon kellemes, kicsit csípőskés - hasonlít a retekére. És kicsit a káposztáéra is - olyasmi, mintha a kettő kombinációja lenne. Nyersen salátának is finom, vagy akár szendvicsekre, mint a retek. Készítenek belőle főzeléket is, levest is, egytálételt is - amit én savanyú répa néven közöltem pár napja.
A másik zöldségféle a csicsóka. Már a neve is belopta magát a szívembe. Olyan jó hangzása van, jó kimondani is: csicsóka. Mint a madárcsicsergés, olyan.
Ez a zöldségféle is csak pár éve éli újra reneszánszát. Pedig nagyon egészséges, és szinte bárhol megél, kiirtani is alig lehet. Sok gyógyhatása is van, és nyersen fogyasztva jobb mint bármilyen mű-vitamin. Nagyon finom az íze, kissé édeskés, kissé olajos, mégis roppanós-friss. Nem beszélve arról, hogy nagyon olcsó is. Dulminánál olvastam sok finom csicsókás receptet. Én leginkább csak nyersen elrágcsálom. Külsőre egészen olyan, mint a gyömbér. Wikipédia a csicsókáról itt.
"Vannak emberek, akik szeretik a hatalmat,
másoknak pedig hatalmuk van szeretni."
"Mélyen magamba nézek,
és nem törődöm azzal, amit az emberek tesznek és beszélnek.
Csak a rendes dolgokkal törődöm."
"Minek komolyan venni az életet,
ha az élet egy képzelt kaland,
amiből sosem kerülünk ki élve."
"Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz,
akkor te halott vagy."
"Isten egy küldetéssel küldött engem a földre.
Csak ő állíthat meg, az emberek sohasem."
"Mindig az az otthonom, ahol vagyok.
Az otthonom nem egy anyagi valóság...
az otthonom az elmémben létezik"
(Bob Marley)
A zenét Napmátkának ajánlom. Különös tekintettel a jó szövegre... Is. Meg a reggae-re is, persze. Tánc? :-)
Ma valami igazi melengetőre vágytam és folyadékra. Ami mindezt egyesíti: egy jó, tartalmas leves. (És legalább hűtőt is nulláztam.)
Úgy tűnik, a január nem csak a körkérdések hava nálam, de a nemzetközi konyháé is. :-)
Ez egy gazdag, keleti ihletésű leves. Azt nem tudom, milyen a thai konyha, vagy a kínai vagy a japán, de én bátran elneveztem thai ihletésűnek a levesemet. Nem vak ez a ló csak bátor, alapon.
Első lépcsőben a zöldségeket megtisztítottam, a kellevél és csicsóka kivételével mindent kockákra vágtam. Említett kettőt csíkokra.
Az olajon az apróra kockázott mogyoróhagymát üvegesre pároltam a szintén apróra vágott fokhagymával és gyömbérrel együtt, majd hozzáadtam a három nehezebben puhuló zöldfélét is: a zellert, a sárgarépát és a céklát. Fedő alatt 10 percig pároltam. Aztán felöntöttem vízzel és ízesítettem. Sóval, leveskockával és a fűszerekkel - a petrezselyemzöldet kivéve. A koriandert és mustármagot mozsárban megtörtem.
Míg a leves főtt, elkészítettem a többi hozzávalót. A darált húst kevés sóval és borssal, valamint egy tojással jól elkevertem. Az üvegtésztára forrásban lévő vizet öntöttem, hagytam benne úgy 5 percig, aztán leszűrtem egy tálba. A maradék tojásokból kevés olajon sóval rántottát sütöttem.
Mikor a levesben minden puha volt, hozzáadtam a csicsókát és a kelleveleket is. Ezek könnyen puhulnak. Amikor újra felforrt a leves, teáskanállal mini húsgombócokat szaggattam bele. Mikor mind a levesben úszkált, a rántottát is a levesbe tettem kis darabokra vágva. Az étkezési keményítőt nagyon kevés hideg vízben feloldottam és szintén a leveshez adtam. Még 5 percig hagytam kis lángon forrni a levest, aztán lezártam. Ezután kevertem hozzá a balzsamecetet. Ennél a levesnél is muszály szájjal főzni, mert az ízeknek egyensúlyban kell lenniük: édes-sós-csípős-savanyú ízű leves ez - tényleg lélekmelengető, ha jól sikerül. Leves, de olyan gazdag, hogy majdnem nevezhető egytálételnek is.
Az üvegtésztát és a frissen aprított petrezselyemzöldet külön tálaltam hozzá.
Kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az. Nagyon finomra sikerült.
Vegák is elkészíthetik, húsgombóc és leveskocka nélkül is nagyon ízletes.
Ezt az ételt egy kedves barátomnak ajánlom. Mozzarella-függő. :-))
Hatására én is vettem, újrakóstolás céljából. Azt hiszem, az eredeti bivalytejből készült mozzarella lehet az igazi, a nagy ő. Legalábbis nekem. A tehéntej elég semleges ízű, így az ebből a fehér itókából készült sajt is semleges.
Ismerem a szokásos mozzarella-paradicsom-bazsalikom szentháromságot, de most tél van. A paradicsom így szóba sem jöhet... De aztán a múzsa homlokon csókolt. Eszembe jutott, hogy kedvenc olasz szakácskönyvemben van egy egészen zseniális, oltári finom, egyszerű és olcsó csoda. És már sokszor készítettem.
Cipolle al balsamico annyit tesz: hagyma balzsamecetben.
Hozzávalók 4 főre:
0,5 kg apró lilahagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
2 evőkanál balzsamecet,
0,5 dl száraz vörösbor,
2 teáskanál méz,
1 szárított erőspaprika (annak csak, aki szereti),
só,
frissen őrölt bors,
5-10 friss zsályalevél.
A megtisztított lilahagymákat hosszában negyedbe vágtam, majd olívaolajon friss rozmaringgal, mézzel, frissen őrölt borssal és sóval erős lángon átsütöttem. Rozmaringgal készítettem, mert friss zsályám most nem volt, pedig nagyon finom hozzá. De rozmaringgal is fenséges lett. Tehát karamellizálódtak-megpirultak a hagymagerezdek. Ezután rájuk öntöttem a bort, a balzsamecetet és némi vizet, és az egészet kicsit beforraltam. Kóstoltam is közben, mert akkor finom, ha egyensúlyban van az édes-sós-savanykás íz. Mikor készen volt, hagytam kihűlni a levében és még hűtőbe is tettem pár órára. Az sem árt meg neki, ha egy éjszakát áll a finom páclében.
A mozarrellát is pácoltam: sóztam, rozmaringot, erőspaprikadarabokat raktam rá és megöntöztem olívaolajjal. A balzsamecetes hagyma egészen fantasztikusan illett a mozzarellához. Hm. Jó kis étel... Fogyókúrához is kiváló egyébként, vagy sült húsok köreteként, vagy el tudom képzelni hajában sült krumplihoz is.
Volt egyszer egy asszony. Nem is asszony volt, hanem ember. Illetve maga
sem tudta és így senki sem, hogy ember-asszony vagy lány. Néha azt
hitte, hogy öreg, máskor meg azt, hogy gyermek. Azt sem tudta pontosan,
mikor született. És ezért azt sem, hogy hány éves. Mások sem. Aztán
rájött, hogy ez nem is fontos.
(Polcz Alaine)
Ezt a levest anyósom szokta főzni, tőle tanultam. Egyszerűsége ellenére, a világ egyik legfinomabb levese, egyébként igazi zalai tájétel. Anyósom szegény ember bablevesének is hívta, mert maximum egy darabka szalonnabőrt főztek a levesbe, de sokszor még azt sem. Olyan ez a leves, mint azok a nagyon egyszerű, ugyanakkor szenzációsan finom olasz ételek, amikért úgy rajongunk. Pár hozzávaló, és mégis hihetetlen íze van: csak bab, babérlevél, só, hagyma-fokhagyma, tejöl és pici ecet kell a fazékba. Egyszerűen imádom. Aki gazdagabban enné, főzhet bele valamilyen jóféle házitésztát is, de mi nagy karéj kenyérrel szoktuk enni, vagy köménymagos sörkiflivel. De a legfinomabb talán úgy, hogy szikkadt, igazán jóféle házikenyér darabokat tépkedek a tányérba, és rászedem a forró levest. A kenyér megszívja magát, megpuhul, és a babbal együtt nagyon tartalmas, egyszerű és finom fogást produkál. Ebben a tekintetben is hasonlít az olaszok által oly kedvelt kenyérlevesekre.
Hozzávalók 4 főre:
1/2 liter szárazbab,
1 darabka szalonnabőrke,
2 babérlevél,
1 jó nagy fej vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma,
só,
1/2 teáskanál 10 %-os ecet (el is maradhat),
2 dl tejföl,
1 púpos evőkanál liszt.
Ahogy anyóskám főzte: a babot előző este beáztattam, másnap leöntöttem az áztatóvizet és megmostam a babot szűrőkanálban, folyó vízzel. Hideg vízben föltettem főni a csak félbevágott vörös- és fokhagymával, babérlevéllel, sóval, szalonnabőrkével. Ha nincs félretéve bőrkém, kis kockákra vágott kolozsvári szalonnát szoktam még beletenni, nem sokat, csak hogy ízt adjon.
Mikor megpuhult a bab, a tejfölből és lisztből habarást készítettem, hozzáadtam a leveshez és forrás után még öt percig főztem. Végül az ecetet is hozzáadtam, s kissé azzal is forraltam.
Ha szárazbabból készítjük, azt előző este áztassuk be feltétlenül!
És tényleg nem kell bele sem vegeta, sem semmilyen alaplé higgyetek nekem, és nem, zöldségek sem (ez nem zöldséges bableves!), mert így, ennyire egyszerűen is olyan finom, hogy el nem tudom mondani...
A legfinomabb fejtett babból, de szárazból is tökéletes, viszont mindenképpen tarkababból készítsük, mert annak van a legfinomabb íze.
És még egy tipp: mostanában a vöröshagymát nagyon apróra kockázva teszem a levesbe, mert szét szokott főni, és akkor nagyobb darab hagymák úszkálnak benne. Így viszont gyakorlatilag eltűnik a hagyma benne. A fokhagymagerezdeket csak félbe vágom, úgy kerül a fazékba.S a végén az ecet mellett egy csipet cukrot is szoktam beletenni, még harmonikusabb lesz az íze.
Az ősi társadalmakban az ember az élelmet az Isten, a Szellemek és az eltávozott ősök szellemeinek az ajándékának tekintette, és ezért minden családi étkezés egyúttal családi ételáldozat is volt. Az étkezés előtt az elkészült ételből áldozatot mutattak be az Istennek, az ősök szellemeinek, kérve az áldásukat a családra és kérve segítségüket, hogy a családnak a jövőben is meglegyen az elegendő élelme. Az étkezések, imák és kommunikációs kapcsolatteremtések is voltak az ember, az Isten, az ősök szellemei és földöntúli erők között.
A sámángyakorlatú ősi magyar vallásrendszer áldozati ételét áldosnak hívták. Az áldos készítésének a szabályait az ősi sámángyakorlatú hitvilág értékei határozták meg. Ezeknek az értékeknek a legfontosabb alapelve az összhang, a harmónia létrehozása volt: összeköttetés meghatározó elemei (víz, tűz, föld, levegő, fém, fa) az égi, a földi és földalatti világ termékei és az állat és növényvilág között.
Ezért az áldos alapanyagait mindig szabadtűzön, vízzel telt bográcsban főzték össze (víz, tűz, föld, fém, levegő, fa), olyan módon, hogy harmóniát hozzanak létre az állat- és növényvilág között ( a feláldozott állat apróra vágott húsa és összevágott növények) és az égi (virágok) a földi (földön lévő növények, például gabona vagy káposzta) és a földalatti világ (például hagyma, só, föld alatt kifejlődő gyökeres zöldségek) termékei között. Az áldos tehát egy hosszú lére eresztett leveses jellegű ételt jelentett, melyet minden sűrítés, zsír és olaj hozzáadása nélkül készült el.
(Cey-Bert Róbert Gyula)
Hát áldost sajnos most nem főzhettem, mivel nincsen kertem. Az ablakpárkány pedig elég szűkös... Viszont a toroskáposzta azt hiszem mégis egytálétel, csak épp: üstöny-féle - elkészíthettem volna aképpen is, de én most a közvetlen és közelebbi ősök szellemét hívtam segítségül. Tehát a hagyma elmaradt, és zsírral készült.
Ez a toroskáposzta joggal pályázhat a világ legegyszerűbb egytálétele címére. Mindössze három összetevője van az ételnek. A három összetevő azonban nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen. Nem készíthető gyorsérlelt káposztából, csak igazi házi hordóskáposztából. S ha így nézem, az étel valóban egyszerű, de a káposzta bizony sok figyelmet, babusgatást és munkát igényel, mire savanyúvá válik. Másik fontos összetevője a jóféle házi disznózsír. Olajjal nem készíthető, csak zsírral. A harmadik szereplő legfontosabb tulajdonsága pedig a frissessége. Hát, egytálétel vagy sem, számomra minden benne van ami fontos és tápláló, mert furcsa étek ez... Furcsa dolog az idő és a tér...
Ezt az ételt gyerekkoromban ettem utoljára, akkor is tán egyszer. Nagyanyám főzte, még most is számban érzem az ízét. Ahhoz, hogy el tudjam ugyanúgy készíteni, meg kellett idéznem az ősök szellemét a tűzhelyemhez. Nagynyámét, az ő anyjáét, az ő anyjáét... ez a lánc az idő ködébe burkolózik, de nem vész el. Olyan hosszú, hogy tán ezerszer is körbeérné a világot és olyan ősi, mint Földanya. A nők ételeken keresztül is őrzik anyáik, nagyanyáik emlékét és szellemét.
Ezt az ételt nagymamámnak ajánlom.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg disznóhús vegyesen (lapocka és oldalas),
1 evőkanálnyi mangalicazsír vagy jóféle házi disznózsír,
1 kg házi hordóskáposzta,
só.
A húsféléket megmostam, majd rusztikusabb darabokra vágtam. A zsírt felhevítettem, így tettem bele a húsdarabokat. Szép pirosasra sütöttem nagy lángon, hogy finom pörzsanyagok képződjenek a zsírban. Ezután kevés vízzel felöntöttem, sóztam. Mikor a hús félig puha lett, hozzáadtam a hordóskáposztát is és fedő alatt hagytam puhulni. Pici vizet mindig öntöttem alá. Mikor a hús is, káposzta is megpuhult, zsírjára sütöttem.
Nagymama tényleg jelen volt, mert az étel íze egészen olyan lett, mint amire emlékeztem.
Friss kenyérrel, vörösborral tálaltam. Nagyon jól illik még hozzá a hajában sült burgonya is. Nagyon laktató, nagyon finom.
A hozzávalókat elől hagyjuk hogy puhák legyenek, így könnyebben összeáll a kence. Aztán 1-2 óra elteltével egyszerűen robotgéppel összedolgoztatjuk. Lehet villával is, de így gyorsabb, könnyebb és krémesebb lesz.
Pirítósra kenve tökéletes.
A modern kor hozta magával először a városi ember számára azt a jogot,
hogy önmaga lehessen. Ezért szeretem annyira a várost. A város esélyt
jelent. Sokan rossz szemmel nézünk a városra. Negatív, pesszimista
képünk van róla. Úgy gondoljuk, hogy a város lélekvesztő, hiszen csupa
elszigetelt, individualista, egoista embert nevel. Szerintem megteremti
azt a távolságot, amely mindenkinek megadja, hogy megválassza önmagát,
akarja önmagát, kitalálja önmagát.
(Henri Boulad)
A zöldborsós szelet készíthető bármilyen húsból: szárnyasból, vagy disznóból is. Én most sertéshúsból készítettem, kivételesen combot vettem. De karajból, vagy lapockából is finom. Üdítő színfolt, mert a legtöbb ragus hús tejfölös. Ez viszont nem. Nem szeretem a tejfölös ragukat.
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg hús,
4 félmarék zöldborsó,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csokor petrezselyemzöld,
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
mustár,
só, őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma,
csontlé vagy 1 húsleveskocka,
némi liszt,
3 cl száraz fehérbor.
A húst szeleteltem, aztán kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam, mustároztam, majd lisztbe forgatva elősütöttem erős tűzön a vaj és olívaolaj keverékén. Mikor minden szelet megsült, az addig félretetteket visszatettem a széles lábosba, a tetejére szórtam a félkarikákra vágott vöröshagymát, a cukorborsót, az aprított petrezselyemzöldet, az erőleveskockát és felöntöttem vízzel. Fedő alatt hagytam párolódni körülbelül fél órát, majd a bort is hozzáöntöttem. Kóstoltam, kell-e még só bele és puhulásig főztem, ami még 10-15 perc volt körülbelül. Közben egyszer pótoltam a vizet. Azért van lisztbe is van forgatva a hús, mert a párolás alatt leoldódik a liszt és finom sűrű szaftot képez.
Egyszerűen főtt burgonyával tálaltam. Rizzsel is nagyon finom, vagy rizsgombóccal. Vagy burgonyakrokettel. Vagy bulgurral. Kinek mi éppen a szíve csücske.
Ha a húst csíkokra vágjuk és ha csirke- vagy pulykamellből készítjük, még hamarabb elkészül. Ez csak egy időspóroló tipp a recepthez.
Zöldborsós szelet 2: a húst csíkokra vágjuk, sózzuk, kissé borsozzuk, lisztbe mártjuk és vajon elősütjük, majd a visszamaradt vajban sóval fedő alatt megpároljuk a borsót is. Mikor már puha a borsó, visszatesszük a húscsíkokat, felöntjük alaplével, ízesítjük petrezselyemzölddel és kevés frissen reszelt szerecsendióval. Forraljuk 5 percig, végül kevés tejszínt is teszünk bele. Végül kóstoljuk, s ha szükséges, kevés cukorral ízesítjük.
Ha a nekünk magyaroknak jobb lenne a marketingünk, ez a leves Gordon
Ramsayn, Nigella Lawsonon és Jamie Oliveren át már elhíresült volna.
Imádják a chorizot, ami gyakorlatilag majdnem megfeleltethető a mi
füstölt parasztkolbászunknak, imádják a füstölt szalonnát, és az
egyszerű, de roppant jóízű leveseket, arról nem is beszélve, hogy az
olaszos tésztaételekért is odavannak, ebben a levesben pedig egészen
különleges az, hogy a tésztát alaposan meg kell pirítani a zsiradékon,
és ez adja többek között a jellegzetes ízét. Melyik olasz ételben van
ilyen? :) Szóval pocsék a marketingünk, mert ezt a levest imádnák
külföldön, meg a trendi főzős műsorokban, az tuti.
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma
8-10 dkg lebbencstészta kisebb darabokra törve (ez bolti száraztésztából ennyi),
30 dkg burgonya,
10 dkg szép húsos szalonna,
2-3 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj (attól is függ, mennyi zsírt ereszt a szalonna),
10-15 dkg szárazkolbász,
1 teáskanál pirospaprika,
1 csapott teáskanál köménymag,
fűszercsokor: pár szál petrezselyemzöld, egy kis szál lestyán, pár levélke zellerzöld
1 babérlevél,
só,
1 szárított chilipaprika,
nyáron 1 paradicsom és 1 paprika is.
Egy nagyobb (olyan 3 literes) fazékban a kis csíkokra vágott szalonnát 2-3 evőkanál zsiradékon a zsírjára kisütöttem, majd kiszedtem szűrőkanállal és félretettem. A szalonna zsírjában a tésztadarabokat pirítani kezdtem közepes tűzön. A tészta akkor jó, ha majdnem sötétbarnára pirul, mert az étel ízének java részét ez adja meg. Amikor már jó színe volt, kiszedtem a zsírból és félretettem, ahogy a szalonnakockákat is. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a kis kockákra vágott vörös és fokhagymát, aztán félrehúztam a tűzről és pirospaprikát kevertem hozzá, valamint visszatettem a szalonna- és tésztadarabokat is, illetve a kisebb kockákra vágott burgonyát is hozzáadtam, a zöldfűszereket csokorrá kötve, a fűszereket is, és felöntöttem vízzel. A karikákra vágott kolbászt is beletettem a fazékba, kóstoltam, sóztam, aztán visszatettem a tűzre. Puhulásig főztem.
Jó sűrű levesnek kell lennie.
Mikor
tésztát gyúrok, egy keveset félre szoktam tenni megszárítani. Kicsit
vastagabbra nyújtom mint szokásos, nagyobb darabokba vágom és jól
szellőző helyen hagyom teljesen megszáradni. A lebbencsleveshez ugyanis
az igazi a házitészta. Jó boltiból is (a lasagne lapok tökéletesek hozzá), de házival még finomabb.
Vegáknak tipp: Főzzétek meg.
Vargányával. Vagy szegfűgombával. Vagy rizikével, vagy igazi
csiperkével, vagy pereszkével...stb... stb... más finom erdei-mezei
gombával. Isteni lesz! :)
1 zacskó fagyasztott parajpüré,
