Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "vargánya" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "vargánya" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 25., szerda

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)


Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.


Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

2009. február 28., szombat

Gombás rizotto



A szerelem valahogyan a legutolsó és legmagasabb, amihez az emberi lét fel tud szárnyalni.

(Viktor E. Frankl)



Ritkán eszem rizst, de a rizottókat néha megkívánom. Nagyon változatosan készíthetők, akár zöldségfélékkel, akár hússal, akár hallal.
Én most gombásan készítettem.

Hozzávalók 2 főre:
18 dkg kerekszemű rizs,
30 dkg vargánya vagy más ízletes erdei gomba (ha nincs, akkor sampion gomba),
1 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
0,5 dl száraz vagy félédes fehérbor,
só,
frissen őrölt bors,
kakukkfű,
9 dl alaplé,
parmezán,
2 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj.

A gombát megmostam, és szeletekre vágtam. Az olívaolajon elkezdtem sóval, borssal és kakukkfűvel erős lángon pirítani, egészen addig, míg zsírjára nem sült és szépen meg nem pirult egy kicsit. Ekkor hozzáadtam az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát is, és innentől kis lángon pároltam a hagyma üvegesedéséig. Mikor megfonnyadt a hagyma, beletettem a rizst is. Addig kevergettem-sütöttem, míg a rizsszemek is megüvegesedtek, majd kevés alaplevet öntöttem hozzá. Folyamatosan kevergettem, mindig csak annyi lével öntve fel, amennyit a rizs magába szívott. Mikor már puha volt a rizs is, reszelt parmezánt és vajat is kevertem hozzá.
Az olaszos rizotto - mert ez most annak készült - kicsit tocsogós, nagyon sűrű, kevés szaftja marad, a rizs pedig al dente benne. Tehát nem kell pépesen puhára főzni a rizst, a szaftját sem szabad teljesen elfőzni róla. A vajat mindig csak a végén teszem bele, ettől még krémesebb lesz.
Figyelem! Azonnal fogyasztandó, mert ha állni hagyjuk, beszívja a szaftját, gezemicévé válik, és úgy már nem az igazi.
Az olasz rizottókba szoktak tenni fehérbort is, akinél épp akad kéznél, ne habozzon! Bátran tegyen bele, méghozzá a legelején még az alaplé előtt, és hagyja elfőni. Nekem most nem volt itthon csak vörösborom, az pedig elszínezte volna. De bor nélkül is finom volt.

2009. május 25., hétfő

Erdei gombás, kapros újkrumlileves



A nevem Carlos Castaneda. Szeretném, ha megtennétek ma valamit. Szeretném, ha felfüggesztenétek az ítéleteiteket. Kérlek ne gyertek ide a „józan ésszel” felfegyverkezve. Az emberek megtudják, hogy beszélni fogok, és jönnek, hogy leszólják Castanedát. Hogy megsértsenek. „Olvastam a könyveidet, gyerekesek.” „Az összes késői könyved unalmas.” Ne gyertek ezzel. Hasztalan. Ma arra szeretnélek kérni titeket, hogy egy órára nyissátok meg magatokat a lehetőségnek, amit meg fogok mutatni. Ne úgy figyeljetek, mint a jó tanulók. Korábban beszéltem már jó tanulóknak; holtak és arrogánsak. A józan ész és az eszmények ölnek meg minket. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk – „majmok” vagyunk.

Ez az aminek don Juan Matus nevezett minket: őrült majmoknak. Harminc évig nem voltam elérhető. Nem mentem beszélni emberekhez. Most egy pillanatra itt vagyok. Egy hónap, talán kettő… aztán eltűnök. Nem lehetünk elkülönültek, nem csak most. Nem lehetünk azok. Adósok vagyunk azoknak, akik vállalták a vesződséget, hogy megmutassanak nekünk bizonyos dolgokat. Mi megörököltük ezt a tudást; don Juan azt mondta nekünk, ne mentegetődzünk. Azt szeretnénk, ha látnátok, hogy vannak különös, gyakorlati lehetőségek, amik nem elérhetetlenek a számunkra. Egzotikus élvezetet jelent számomra megfigyelni egy ilyen repülést – tiszta ezoterizmus. Ez csak a szemeim számára van. Nincsenek szükségleteim, nincs szükségem semmire. Annyira van szükségem rátok, mint egy golyóra a fejembe. De utazó vagyok, egy vándor. Navigálok – ott kinn. Szeretném, ha másoknak is meg lenne a lehetősége.

Nem élek kettős életet. Ezt az életet élem: nincs szakadék aközött amit mondok, és amit teszek. Nem azért vagyok itt, hogy a láncaitokat cibáljam, vagy hogy elszórakoztassalak titeket. Amiről ma beszélni fogok, nem a saját véleményem – don Juan Matusé, a mexikói indiáné, aki megmutatta nekem ezt a másik világot. Úgyhogy ne sértődjetek meg! Don Juan egy működő rendszerrel ajándékozott meg, ami varázslók huszonhét generációjára vezethető vissza. Nélküle egy öregember lennék, könyvvel a hónom alatt, diákokkal sétálgatva az udvaron. Nézzétek, mindig hagyunk egy biztonsági szelepet; ez az amiért nem ugrunk. „Ha minden más összeomlik, még mindig taníthatok antropológiát.” Máris vesztesek vagyunk, a vesztesek forgatókönyvével. „Dr. Castaneda vagyok… és ez a könyvem, a Don Juan tanításai. Tudja, hogy van puhafedelű kiadás is?” Egykönyves szerző lennék – a kiégett zseni. „Tudta, hogy ez a huszadik kiadás? Épp most fordították le oroszra.” Vagy esetleg a kocsitokat parkolnám le, és közhelyeket mondanék: „Túl meleg van… jó, csak túl meleg van. Túl hideg van… jó, csak túl hideg van. El kéne menni a trópusokra…”

*

1960-ban Carlos Castaneda a UCLA végzős antropológiahallgatója volt. Miközben a növények gyógyhatásait kutatta Arizonában, találkozott egy jaki indiánnal, aki beleegyezett, hogy segít neki. A fiatal terepmunkás óránként öt dollárt ajánlott fel festői vezetőjének, don Juan Matusnak, szolgálataiért. A vezető visszautasította. Castaneda nem tudta, hogy az idős, szandálas földműves páratlan varázsló volt, egy nagual, aki ravaszul besorozta játékosnak az Energia Mítoszába (Abelar Varázsló Akciószínháznak hívja). Szolgálataiért fizetségül don Juan valami mást kért: Castaneda „teljes figyelmét”.
A találkozásból született elképesztő könyv, a Don Juan tanításai: A tudás megszerzésének jaki útja, azonnal klasszikussá vált, elegánsan lefújta az észlelés kapuinak csuklópántjait, és felvillanyozott egy generációt. Castaneda azóta folytatja „a hagyma hámozását”, további naplókat téve hozzá, olyan szokatlan valóságok hivatalos magyarázatait, amelyek elmossák az Ént. Ennek a munkának az átfogó címe Carlos Castaneda eltűnése lehetne. „Találnunk kell egy másik szót a varázslás helyett” mondja Castaneda. „Az túl sötét. Középkori abszurditásokat kapcsolunk hozzá: rituálét, gonoszságot. Én a ’harcosságot’ vagy a ’navigációt’ szeretem. Ez az, amit a varázslók csinálnak: navigálnak.”
Azt írta, a varázslás munkadefiníciója „az energia közvetlen érzékelése”. A varázslók azt mondják, hogy a világegyetem esszenciája egy energiamátrixra hasonlít, amit a tudatosság fénylő szálai hálóznak be – valódi tudatok. Ezek a szálak fonatokká állnak össze, amik mindent magukba foglaló világokat tartalmaznak, mindegyikük ugyanolyan valóságos mint ez, a miénk csak egy a végtelen sok közül. A varázslók azt a világot, amit mi ismerünk „az emberi sávnak” vagy „az első figyelemnek” nevezik.
„Látták” az emberi forma esszenciáját is. Nem pusztán csont és bőr majomszerű fúziója volt, hanem egy tojásformájú fénylő labda, ami képes ezeknek az izzó szálaknak a mentén más világokba utazni. Akkor mi tartja vissza? A varázslók elképzelése az, hogy betemetett minket a társadalmi neveltetésünk, rászedve minket, hogy úgy észleljük a világot, mint a kemény tárgyak és véglegességek helyét. Úgy megyünk a sírunkba, hogy visszautasítjuk, hogy mágikus lények vagyunk, a programunk az egó szolgálata a szellem helyett.
Mielőtt rádöbbennénk, a csatának vége – nyomorúságosan az Énhez bilincselve halunk meg.
Don Juan tett egy ármányos javaslatot: mi történne, ha Castaneda átcsoportosítaná a csapatait? Ha felszabadítaná azt az energiát, amit szokás szerint lekötnek az udvarlás és a párzás agressziói? Ha megkurtítaná az önfontosságát és visszavonulna az egó védelmétől, fenntartásától és tálalásától – ha abbahagyná az azon való aggódást, hogy szeretik, elismerik vagy bámulják? Elég energiát gyűjtene ahhoz, hogy meglássa a világok közti rést? És ha igen, talán keresztül is menne rajta? Az öreg indián rákapcsolta a varázslók világának „szándékára”.
Amikor meghívják előadást tartani, Castaneda nem fogadja el a díjazást, sem az útiköltsége kifizetésére tett felajánlásokat. Néhány dollár általában a beugró, a terembér fedezésére. A megjelentektől csak egyet kér: a teljes figyelmüket.
„A szabadság ingyen van” mondja. „Nem lehet megvásárolni vagy megérteni. A könyveimmel megpróbálok megmutatni egy lehetőséget: hogy a tudat a szállítás vagy a mozgás közege lehet. Nem voltam túl meggyőző, azt hiszik, regényeket írok. A helyzet talán más lenne, ha magas lennék és jóképű – a Nagy Apura odafigyelnének. Az emberek azt mondják, hazudok. Hogy hazudhatnék? Csak azért hazudsz, hogy megszerezz valamit, hogy manipulálj. Én senkitől sem akarok semmit – csak konszenzust. Azt szeretnénk, ha konszenzus lenne arról, hogy vannak más világok a miénken kívül. Ha konszenzus van a szárnynövesztésről, akkor repülni fogunk. A konszenzussal tömeg jön létre; a tömeggel pedig mozgás.”
Castaneda és bűntársai az energetikai radikálisai annak, ami talán korunk egyetlen jelentős forradalma lehet – ami nem más, mint a biológiai kötelességet evolúcióssá alakítani. Ha az uralkodó társadalmi rend nemzést követel, a varázslók (energetikai kalózok mind) rettenthetetlen rendje valami mást, kevésbé földit akar. Megdöbbentő, epikus szándékuk az, hogy úgy hagyják el a Földet, ahogy don Juan tette húsz évvel ezelőtt: puszta energiaként, sértetlen tudomással. A varázslók ezt a halálugrást „absztrakt repülésnek” nevezik.

*

Amikor azt mondod „hegy”, „fa” vagy „a Fehér Ház”, egyetlen kifejezéssel részletek univerzumát idézed meg; ez a varázslat. Tudod, mi vizuális lények vagyunk. Megnyalhatod a Fehér Házat, megszagolhatod, megérintheted, és ez nem mondana neked semmit. De egyetlen pillantás elég, és tudsz mindent, amit tudni kell: „a demokrácia bölcsője”, vagy akármi. Még egy pillantásra sincs szükséged, és már látod Clintont bent ülni, Nixont térden állva imádkozni, akármit. A világunk részletek összeragasztása, magyarázatok lavinája – nem észlelünk, pusztán értelmezünk. És az értelmezési rendszerünk tett minket lustává és cinikussá. Jobb szeretjük azt mondani, „Castaneda egy csaló”, vagy hogy „Ez az egész az észlelési lehetőségekről nem nekem való”. Mi való neked? Mi „valóságos”? Ez a kemény, pocsék, értelmetlen mindennapi világ? A kétségbeesés és a szenilitás az, ami valóságos? Az, hogy a világ „adott” és „végleges”, félrevezető elképzelés. Kiskorunktól „tagok” vagyunk. Egy nap, mikor megtanultuk az értelmezés gyorsírását, a világ azt mondja: „Isten hozott!”. Isten hozott hova? A börtönbe. Isten hozott a pokolban. Mi van, ha kiderül, hogy Castaneda nem talált ki semmit? Ha ez igaz, akkor nagy pácban vagy.
Az értelmezési rendszert meg lehet állítani, nem végleges. Világok vannak világok hátán, és mindegyik ugyanolyan valóságos, mint ez itt. Ott abban a falban van egy világ, ez a szoba részletek univerzuma. Az autisták csapdába esnek, lefagynak a részletektől – az ujjukkal követik a repedést, addig, amíg vérezni nem kezd. Mi a mindennapi világ terében estünk csapdába. Vannak más lehetőségek, mint ez a világ, olyan valóságosak, mint ez a szoba, helyek, ahol élhetsz és meghalhatsz. A varázslók ezt teszik – milyen izgalmas! Azt gondolni, hogy ez az egyetlen mindent magába foglaló világ… az önteltség netovábbja. Miért nem nyitod ki az ajtót egy másik szobára? Ez az érző lények természetes öröksége. Itt az ideje új magyarázatokat hozni létre és értelmezni. Menj egy olyan helyre, ahol nincs a priori tudás! Ne dobd el a régi értelmezési rendszeredet – használd kilenctől ötig! És öt után? Mágikus időszak.

*

„Mit értettél azon, hogy az idő áthalad rajtad?” „Don Juannak volt erre egy metaforája. Egy vasúti kocsiban állunk, és nézzük, ahogy az idő vágányai távolodnak. Ott ötéves vagyok! Ott megyek! Csak meg kell fordulnunk, és hagynunk, hogy az idő áthaladjon rajtunk. Ilyen módon nincsenek a priorik. Semmi sem valószínű, semmi sem előfeltételezett, semmi sincs gondosan becsomagolva.”
Egy buszmegálló padján ültünk. Castaneda elbámult mellette a horizont felé. „Egy picike holnapom sincs – és semmim a múltból. Az antropológia tanszék többé nem létezik számomra. Don Juan mindig azt mondta, az élete első részét elvesztegette – bizonytalanságban élt. A második része a jövőben mélyedt el; a harmadik a múltban, a nosztalgiában. Csak az élete utolsó része volt a mostban. Ez az, ahol vagyok.”

*

„Nagyon régen egy varázsló feltett nekem egy kérdést: számodra milyen arca van mumusnak? Ez izgatni kezdett. Ennek a dolognak, amiről azt hittem, hogy homályos, sötét lesz, emberi arca volt – a mumusnak gyakran olyan arca van, mint valakinek, akiről azt hiszed, hogy szereted. Számomra a nagyapám volt. A nagyapám, akit imádtam. A nagyapám voltam. Veszélyes, pénzsóvár, részrehajló, kisstílű, gyűlölködő, tele kétségekkel – és mozdíthatatlan. Don Juan tudta ezt.”

*

A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok.

(Bruce Wagner: Csak kétszer élsz
- interjú carlos Castanedával; www.gyujtopont.hu)






Ez egy nagyon egyszerű leveske, de abszolút szezonális. Az erdei, mezei gombák kibújásához most fantasztikus idők vannak: sok eső, páradús levegő és meleg. Ha piacon járunk, ne felejtsük el megnézni a gombás standokat, mert biztosan találunk finomságokat.
Valójában a leves tavaly tavasszal készült. A képen azt hiszem, sima termesztett csiperke van, de ez ne zavarjon senkit. Vargányával, szegfűgombával nagyon-nagyon finom levest főzhetünk, és nem is kell sok gombát vennünk vagy szednünk.

Hozzávalók 4 főre:
1 kupóc szegfűgomba (így árulják) vagy1-2 kisebb darab vargánya,
1 nagy csokor kapor,
1 evőkanál olaj,
50 dkg újkrumpli,
1 dl tejföl,
1 dl tejszín,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál ételízesítő (vagy hús- illetve zöldségalaplé),
só,
csipet borsikafű,
1 evőkanál liszt.

A burgonyákat megtisztítjuk, ha nagyobbak, daraboljuk is. A gombát megmossuk, ha vargánya, akkor szeleteljük is, és az olajon az apróra kockázott hagymával, sóval és borsikával zsírjára sütjük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük vízzel (ha vízzel, akkor ételízesítőt is teszünk a levesbe) vagy csont- vagy hús- vagy zöldségalaplével, ízesítjük apróra vágott kaporral. Közben a tejföl-tejszín keverékével kikeverjük a habarást csomómentesre. (Lehet csak tejszínnel, vagy csak tejföllel is habarni.) Mikor minden megfőtt, behabarjuk a levest.
Tipp: kevés citromlével pikánsabbá tehetjük. Ősszel is készíthető, akkor is van kapor is, erdei gomba is. A burgonya meg mindig adott.
A leves gomba nélkül is nagyon finom, az újkrumpli, a kapor gondoskodik róla.

2012. március 24., szombat

Nudli medvehagymás vajjal




Forróvízbe áztattam egy félmaréknyi szárított vargányát. Nudlit készítettem, amit azon forrón-frissiben medvehagymás vajra szedtem ki. (A szobahőmérsékletű vajat elkevertem sok apróra vágott medvehagymával.) Sóztam kissé és a beáztatott vargányát is hozzákevertem. Kevés tökmagolajjal is meglocsoltam, átkevertem. És ha lett volna itthon még egy kevés friss kecskesajtom is, vagy fetám, azt is tördeltem volna rá. De így egyszerűen is nagyon finom volt.




A leves is megvolt egyből, a krumpli főzővizét sem öntöttem ki, hanem a vargánya áztatóvizével megtuningolva krumplilé levest készítettem belőle. Komplett, olcsó és szuperfinom ebéd. :)

2016. április 29., péntek

Gőzgombóc


- Mit jelent az, hogy „visszaadni az elfogyasztott húst”? - kérdezett rá azonnal.
- A pusztai emberek az életük folyamán elfogyasztott húsért hány és hány élőlényt ölnek meg! És ezzel bűnt követnek el! - válaszolta az öreg. - Haláluk után viszont a saját húsukat adják vissza a pusztának, mert ez így igazságos. Így nem szenved a lélek, és felszállhat Tengribe.

(Jiang Rong: Farkastotem)




Mióta van dagasztós masinám, imádok kelt tésztákat csinálni. Ma kipróbáltam a gőzgombócot, mert muflont készítettem mártással. A muflont egy barátnőm hozta, én megcsináltam. A receptet nem írtam le, mert húst általában exhas készítek, de nagyjából valahogy így volt: a húst hagytam egy éjszakára tejben ázni. Másnap leöblítettem és tepsibe tettem tetemes mennyiségű nagy karikákra vágott vöröshagyma, vagy 7 gerezd fokhagyma társaságában. Került még bele egy félmaréknyi szárított vargánya, amit beáztattam és az áztatóvízzel együtt tettem a husihoz. Babérlevél, szegfűbors, bors, gombapor, friss rozmaring, száraz vörösbor, só, pici méz, kevés sűrített paradicsom és viszonylag sok víz került még a tepsibe. No és rengeteg vaj. Lefóliáztam és nagyon lassú tűzön 5-6 órán át pároltam. Végül a fűszereket eltávolítottam, a visszamaradt szaftot mindenestől turmixoltam, aztán át is szűrtem. Tejszínnel behabartam, málna-ribizli lekvárt is kínáltam hozzá.

No de a gőzgombócot akartam igazából leírni.

Hozzávalók 3-4 főre (háromra biztosan, négyre akkor, ha nem köretes a társaság):
  • 25 dkg liszt (az enyémben 20 dkg fehér és 5 dkg teljes kiőrlésű liszt van)
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 - 1,2 dl langyos tej (attól függ, mennyit vesz fel a liszt)
  • 2 gr só
  • 1 mokkáskanál kristálycukor
  • 1 dkg élesztő
a főzéshez
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál olaj
  • pici só.
A hozzávalókból kelt tésztát dagasztunk, hagyjuk duplájára kelni, majd átgyúrjuk, és kis gombócokat készítünk a tésztából. Én 8-ba vágtam. Hagyjuk kelni, majd egy nagy, magas falú lábosba vagy serpenyőbe kevés tejet öntünk, picit sózzuk, olajat vagy vajat adunk bele, és mikor forr, beletesszük a kis gombócokat. Lefedve nagyon kis lángon hagyjuk főni cirka 30 percig. A tetejét nem szabad levenni közben, mert összeesnek a gombócok. Amikor kész, hagyjuk fedő alatt hűlni, és mikor langyos, szeleteljük és tálaljuk. Itt találtam a receptet, köszönetem érte.
Fontos: ha a raguval együtt készítettem volna a gőzgombócot, akkor nem külön főztem volna, hanem a kész ragu tetejére sorakoztatom. Ezekben a gombócokban az a jó, hogy egy tálban elkészül a ragu is, a köret is. Ráadásul, ha a ragu tetején gőzölődnek, beszívják a finom ízeket-illatokat is. Gőzgombócot készíthetünk pirított zsemlekockásan is, vagy burgonyásan is. Készíthető sütőporosan is, élesztő helyett. A variációk száma végtelen.

2010. szeptember 7., kedd

Bakonyi sertésborda vagy sertésborda bakonyi módra?! Oknyomozó riport és VKF 37.


Alíz legújabb VKF!!! (Vigyázz, kész, főzz!!!) kiírása igencsak közel áll a szívemhez. Alapból is nagyon szeretem az erdei gombákat - de zalaiként még szerencsés is vagyok, mert itt az erdők csak úgy ontják ezeket a finomabbnál finomabb erdőajándékokat. Gondolkodtam mit készítsek, hiszen a gomabételek változatosak, készülhet belőlük akármi: leves, mártás, paprikás, süthetők és ránthatók, omlettbevalók és salátának is alkalmasak, sőt. A finomabb fajtákat nyersen is fogyaszthatjuk.




Aztán eszembe ötlött, hogy még nem szerepel az oldalamon a híres "bakonyi sertésborda". Igen ám, de utánanéztem ha már megfőztem és közzé is teszem. Nos, érdekes dolgokra bukkantam. Először is arra, hogy régen létezett egy őshonos, kitűnő minőségű magyar malac fajta, a "bakonyi sertés". De sajnos, ez a híresen jó fajta már nem létezik - 1850 táján kihalt -, ezért nem nevezhetem az ételt "bakonyi sertésbordának". Ezt találtam róla:

"A mangalica nem őshonos állat, de a Kárpát-medencében élő sertések kereszteződése során jött létre. Még a római légiók hozták magukkal Pannónia területére azt a sertésfajtát, amely Itáliában volt őshonos – s amely például a híres Iberico sertés őse is, amelyből a serrano sonka készül. A Római Birodalom bukását követően egészen a magyar honfoglalásig a terület különböző népek átjáróházává változott, így ezek a sertések nagyrészt elvadultak. Az ide érkező magyarok ebből az elvadult sertésből szelídítették vissza az úgynevezett bakonyi sertést, amely a mangalica egyik őse. (Érdekesség: a bakonyi sertés húsa és szalonnája komoly magyar exportcikk volt a középkorban és valószínűsíthető, hogy Angliába is eljutott. A Bakony szó angol leírása (bacon) lehet az eredete a mai angol „szalonna” jelentésű szónak.)
1833-ban József főherceg, aki Magyarország nádora volt, Milos szerb vajda híres állattenyészetéből vásárolt néhány úgynevezett sumudica sertést – amelynek őse szintén a Római Birodalomból származott –, keresztezte a magyar bakonyi sertéssel, ez lett a mangalica. Több szakember szerint zsírja egyenértékű az olívaolajjal (mint ahogy a serrano sonkáé és a pármai sonkáé is). Az egyik legnagyobb spanyol sonkakészítő cég, az Olmos, Magyarországról évente több mint 40 000 mangalica húsát szállítja Spanyolországba, ahol a mangalicából készült sonkát magasabban jegyzik, mint az iberico sertésből készültet."

(Itt találtam a történetet)


Tehát az étlapokon nem is szerepelhetne "bakonyi sertésborda" néven étel. Az interneten viszont regement " ..... bakonyi módra" ételt találtam. A pontpontpont lehet bármilyen húsféle, vagy halféle. Igen ám, de engem érdekelt, honnan is ered a"bakonyi módra". Annyit találtam első körben, hogy ez a mód tulajdonképpen gombapaprikással készült étel, ami valamilyen hús vagy halféle plussz mártása. Utána néztem vendéglátó főiskolai jegyzetekben is, könyvekben is, de semmi nem találtam. Egyáltalán nem szerepelt bennük ez a módozat. Na nem adtam fel, tovább keresgéltem. És siker koronázta ténykedésemet - megtaláltam a származási helyet. Nem is csodálkoztam igazán, mert ez a híres étterem már nagyon sok világszerte ismertté váló fogásnak volt szülőhelye. Hát igen. Hát persze. A Gundel étteremben készült ez is elsőként.
"A mai Gundel étterem legkorábbi elődje a Városligetben egy szerény étkezőhely volt, vendéglősét Klemens Jánosnak hívták. Utóda, Wampetics Ferenc nevéhez fűződik a most százesztendős palota építése. Gundel János öt gyermeke közül a legidősebb, Gundel Károly 1910-ben vette át a városligeti vendéglő bérletét. Ez alkalommal azonban több történt egyszerű személycserénél: az elegancia és a luxus legmagasabb színvonalát képviselő stílus jelent meg lépésről lépésre a magyar vendéglátásban. Séfjei segítségével a francia konyhaművészet technikáját alkalmazta magyar alapanyagokra, a magyar konyha tradíciójának jegyében. Az ínyencfogások listáján egymás után jelentek meg az új Gundel-kreációk, melyek mind a mai napig szerepelnek az étlapon. A "fogas rákpörkölttel Rothermere Lord módjára" a Daily Mail tulajdonosának budapesti látogatása alkalmából, a pittsburghi borjúborda elnevezésű fogás pedig egy amerikai polgármester tiszteletére született. A "bakonyi mód" – amely egy bankettnek köszönheti létezését – újabb és újabb fogásokat ihletett, különféle halakat, húsokat kombinálva gombapaprikással.
A Gundel Károly által megálmodott desszertek közül a Gundel palacsinta világhírűvé vált. Amikor fia, ifjabbik Gundel Károly vezetésével magyar étterem nyílt az 1939-es New York-i világkiállításon, a Gundel-kreációk olyan sikert arattak, hogy a New York Herald tudósítása szerint a "Gundel étterem többet tett Magyarország jó híréért, mint egy hajórakomány turisztikai prospektus". "
(A történetet itt találtam.)


Mikor ilyeneket olvasok, sokszor sikítani tudnék... Mert ennek az országnak annyi kincse van, és egyik legerősebb, leggazdagabb, legvonzóbb pont a gasztronómiánk lehetne. De inkább nem is mondok semmit...
Térjünk vissza inkább a sertésborda bakonyi módra című alkotáshoz. Amit most már tudunk: nem bakonyi sertésborda, hanem bakonyi módra készül és a híres Gundel étteremből indult világhódító útjára - annyira, hogy ma már szerintem nincs is étterem, amelynek ne lenne "bakonyi módra" készült étel az étlapján.
Ezt az ételt szerintem nem lenne szabad másból, mint erdei vagy mezei gombákból készíteni. Ha nincs épp gombaszezon, én levenném az étlapomról, az biztos. Hiszen a lelke pont az ízletes, igazi vadon nőtt gomba. A termesztett csiperke csak halovány utánzat és illúzióromboló másolat. Ne tegyétek. Ne készítsetek bakonyit, csak ha hozzájuttok valódi, illatos, ízletes vadon termő gombához. Bármely fajta megfelel ehhez az ételhez. Én ma körülnéztem a piacon. Volt vargánya, rókagomba, galambica, rizike, fenyőalja csiperke, káposztagomba, fekete tölcsérgomba, szegfűgomba, őzlábgomba és még legalább négyféle, amit nem is ismerek. Bevallom, tényleg el vagyok kényeztetve itt Zalában, mert nagyképűen elmondhatom, hogy nem rajongok sem a vargányáért, sem a rókagombáért. Szerintem legalább 6-7 fajta, e kettőnél sokkal ízletesebb gomba is létezik e földön. A vargányát csak szárítva szeretem, sokkal intenzívebbé, aromásabbá válik - frissen elkészítve nyálkás az állaga a nagyobb példányoknak. A rókagomba pedig számomra kissé (nagyon) ízetlen, jellegtelen gomba. Egy előnye van: nem férgesedős fajta, talán ezért is szeretik sokan.
Tehát válogathattam kedvemre. Volt kétfajta nagy kedvencem is, úgyhogy azokból vettem. A csiperkék szerintem a világ egyik legfinomabb, legaromásabb gombái. Eszméletlen ízük van. (Ez most a kárminhúsú csiperke ha minden igaz.) A másik nagy kedvencem, a szép narancsszín rizike. Amit ritkásan álló fenyők alatt, napsütötte réteken lehet találni. Érintésre bezöldül, nagyon erőteljes illata és íze van. Az illata egészen parfümszerű, szerintem a legfinomabb illatú gomba a világon. Állaga roppanós, ressenős, főzésnél sem puhul be, nem válik nyúlóssá és nyálkássá. Azért egy kisebb, fiatal vargányát is vettem, ami még roppanós húsú. Ebből a három gombából készítettem el ezt a finom ételt. De bármely másik fajtákat választhattam volna - nekem ezek nagy kedvenceim.

Hozzávalók 4 főre:
8 szelet sertésborda,
1 kg bármilyen erdei vagy mezei gomba,
10 dkg rendes füstölésű szalonna,
3 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 paradicsom,
1 paprika,
2-3 evőkanál zsír,
kevés liszt,
mustár,
só, frissen őrölt bors,
őrölt köménymag,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
friss vagy szárított kakukkfű (lehet vadkakukkfű is),
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
1 dl sűrű 20%-os tejföl,
1 dl tejszín,
és 3 dl csontalaplé vagy ha nincs,
1 és 1/2 húsleveskocka vagy erőleveskocka,
plussz 3 dl víz.

Én cseréptálban készítettem az ételt, szerintem ebben a legízletesebb. Tehát főzés előtt beáztattam, hogy ne az ételtől szívja majd el a folyadékot.
A bordákat a hentessel vágattam el, hogy mindegyik szeleten legyen csont. Így a legfinomabb. Viszont nagyon alaposan mossuk meg, mert tele van csontszilánkokkal a hús. (Egyébként a rántott karaj is így a legfinomabb, csonttal együtt sütve.)
Miután alaposan megmostuk, klopfoljuk ki kissé, és a szélein, ahol a vékony fehér zsírhártya van, fél cm-es kis vágásokat ejtsünk, mert így szét tud nyílni sütéskor, nem púposodik fel. Klopfolás után a szeleteket besóztam, frissen őrölt borsot szórtam rájuk és őrölt köménymagot, majd bekentem őket mustárral. Lisztbe mártottam és kevés zsíron mindkét oldalukat pirosra, hirtelen megsütöttem. Egyből a cseréptál aljára sorakoztattam őket. Ugyanebben a serpenyőben, a visszamaradt zsíron a kis kockákra vágott szalonnát kisütöttem, majd ezt is a tálba tettem, a hússzeletekre. A következő a félkarikákra vágott hagyma és szeletekre vágott fokhagyma volt: kevés sóval megdinszteltem őket, majd elterítettem a húsok tetején. Aztán a megtisztított erdei gombákat darabolva, sóval, frissen őrölt borssal és kakukkfűvel ugyanebben a serpenyőben megsütöttem addig, míg összeestek és levet engedtek. Majd zsírjára sütöttem az egészet és elkevertem pirospaprikával, és apróra vágott petrezselyemzölddel. (Én kifelejtettem nagy sietségemben a pirospaprikát, de így is tökéletes volt.) Ez lett a legfelső réteg. A serpenyőbe öntöttem 2-3 dl vizet, tettem bele másfél erőleveskockát és hagytam hogy eloldódjon. Ebbe kevertem bele csomómentesen a tejfölt és a tejszínt. Nem kell sok bele. Szerintem a bakonyit nagyon el lehet rontani, ha túltejfölözzük. Épp csak legyen benne, lágyítsa a szaft ízét. Aki pedig tejfölösebben szereti, az a tányéron tehet rá még, tálalás után. Vagy készítse eleve tejfölösebbre - bevallom, én egyáltalán nem szeretem a túltejfölözött ételeket. Sem a tejfölös csirkepaprikást - a világból ki lehetne hajtani vele, sem a tejfölös gombapaprikást. Mert nem jól készítik, mert általában túlteng bennük a tejföl és semmi mást nem lehet érezni, csak a tejföl ízét.
Szóval ezt a keveréket öntöttem rá a rétegezett ételre. Egészen a tetejéig, hogy sok finom szaftja legyen majd ha elkészül. Frankón besűrűsödött egyébként a liszt miatt. Az étel tetejére szeltem paradicsom és paprikakarikákat. Rátettem a fedőt és sütőbe tettem - nem előmelegítettbe, nehogy a tál megrepedjen. Nagy lángon sütöttem 40 percig. Isteni.
Készíthetjük egyszerűbben is - elősütjük a fűszeres, lisztbe mártott húst, majd a visszamaradt zsiradékon szalonnás alapra elkészítjük a gombapaprikást, amit tejfölözünk is természetesen. Ezt a kész paprikást öntjük a hússzeletekre, no és némi alaplevet vagy vizet és sütőben csak összerottyantjuk. Nekem most ez a kicsit - nem sokkal - bonyolultabb variáció tetszett jobban.
Köretként általában nokedlit adnak hozzá - amit nagyon szeretek - , de szerintem a bakonyi módra készült sertésbordához a csupasz nudli illik leginkább. (Azért sem gnocchi! Van nekünk is má' régóta nudlink. :)) ) A legjobb, legfinomabb köret hozzá. De dödöllével sem akármi. Egyébként ez az az étel, amit lehetetlen normálisan fotózni. Isteni, de nem valami fotogén őkelme! :)

2011. január 4., kedd

Töltött gombafejek mártásban

 .

Minden amivel találkozol lehetőség, hogy az utadat járd. 

(Szamszára c. film) 


Még vannak maradékok a fagyasztóban és a hőtőszekrényben is - a karácsonyi, illetve szilveszter előtti vásárlásokból. Az óév utolsó estéjére gyönyörű tölteni való gombafejeket vettem a piacon, de aztán nem került rá sor mégsem. Ma viszont már fel kellett használnom. Páromnak készítettem belőle egy töltött félét finom szafttal, mert még a karácsonyra szánt kis hercegnő burgonyáim is dideregve várták hogy megpirulhassanak végre. Magamnak pedig keményítő nap lévén, csak egyszerűen megsütöttem hajában sült burgonya mellé.
De lássuk elébb a töltött gombafejek receptjét.

Hozzávalók 2 főre:
10 nagy fej gomba,
A töltelékbe:
10 szép fej gombának a szára,
10 dkg füstölt szalonna,
10-15 dkg trappista sajt,
1 picike fej vöröshagyma (diónyi méret),
1 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
kakukkfű vagy citromos kakukkfű.
A mártásba:
1 nagy fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál olívaolaj,
só,
frissen őrölt bors,
kakukkfű vagy citromos kakukkfű,
kevés citromlé,
1 teáskanál mustár,
1 evőkanál szójaszósz,
1 dl tejszín, ha sűrű: vízzel higítsuk.

A gombákat alaposan megmostam, majd kitörtem a szárukat. Robotgépbe tettem a felkockázott kis vöröshagymával, fokhagymával, a felkockázott szalonnával együtt, majd alaposan, jó pépesre daráltam. Hozzákevertem ezután a reszelt sajtot is, kóstoltam. Sóztam és borsoztam, kakukkfűvel ízesítettem. Ezt aztán betöltöttem a fejekbe. Egy sütőtálat kissé kiolajoztam, aztán rusztikusra vágott hagymaszeleteket tettem bele, meg szeletekre vágott fokhagymát. Erre ültettem a gombafejeket és betoltam az előmelegített, forró sütőben. Mikor már szép pirosasak voltak, kivettem és a fejeket egy tányérra tettem. Az alatta maradt hagymás lét egy serpenyőben forralni kezdtem. Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, kakukkfűvel, mustárral, citromlével, szójaszósszal, végül tejszínt adtam hozzá. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk.
 


Bár a kínai, japán és távolkeleti ételekért egyáltalán nem rajongok, de szójaszószt szoktam használni. Mert nagyon jó ízfokozó. Ha nincs eltúlozva egy ételben, egyáltalán nem jön ki az íze, csak kihangsúlyozza a többi ízt - ezért szívesen használom például ilyen mártásokhoz, ragukba. Ezt a mártást egyébként botmixerrel teljesen simára, selymesre alakíthatjuk, de nekem ma már ehhez nem volt kedvem. Meghagytam rusztikusra, hagymadarabosra. Hercegnő burgonyával tálaltam. Hercegnő burgonyát maradék főtt krumpliból, de leginkább maradék krumplipüréből szoktam készíteni másnap. Ütök bele egy tojást, teszek hozzá némi lisztet, 1 teáskanál búzadarát és kinyomóval szép kis csúcsokat formázok belőle egy tálcára, sorban egymás mellé. Így teszem a fagyasztóba. Mikor megfagyott, utána lehet zacskózni, mert akkor már nem ragadnak össze. Lehet sütni jó forró sütőben is, vagy nagyon bő olajban is.

Magamnak pedig betettem a töltött gombafejek mellé a sütőbe 2 nagy szem burgonyát és megsütöttem. A maradék gombát pedig kevés olívaolajon, jó sok frissen őrölt borssal, kakukkfűvel, kevés sóval megsütöttem. A gomba és a frissen őrölt bors - csakúgy mint a kakukkfű - szerintem égben köttetett páros. Hihetetlen finomak együtt. A sült gomba akkor az igazi, ha végig nagy lángon sütjük. Először levet enged, aztán a sütés ezt elillantja. És ekkor még kitartóan érdemes sütni nagy lángon egészen addig, míg megpirulnak a gombaszeletek. Szerintem így valami mesés az egyszerű sült gomba. Nagyon jól illik még hozzá a vékony szeletekre vágott fokhagyma is, mert az is szépen megpirul a sütésnél és valami fergeteges íze lesz. Ha épp nem diétázunk akkor ha javasolhatom, vajon süssétek mert úgy tényleg valami káprázatos. Főleg a vargánya...
Olajoskáposzta-salátával ettem. Ami csak annyi, hogy a jófajta hordóskáposztát nyakonburíííntom finom extraszűz olívaolajjal, finom tökmagolajjal (egyiket sem sajnálom) és lilahagymát is keverek hozzá negyedkarikákra szelve. Hagyom állni cirka negyed órát és már fogyasztható is.


Ő meg itten a kis szigorú piacfelügyelő. Imád az ablakban nézegetni. :)


2023. január 23., hétfő

Wonton leves

Rajongásom a hússal töltött kínai, japán gombócok (kínaiul jiǎozi, vagy japánul gjóza vagy gyoza) iránt töretlen. Gyakran készítem, és mivel a húslevesek iránt is hasonló rajongást érzek, egyértelmű, hogy a wonton az egyik kedvenc levesem, mikor is húslevesbe főzzük bele a gombócokat.
 
 

 
Hozzávalók az alapléhez:
  • 2 nagyobbacska csirkefarhát
  • 1 viszonylag kis fej vöröshagyma vagy 2-3 szál újhagyma
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • só, 10 szem egészbors
  • 1-2 szeletke gyömbér
  • és nálam, de ez opcionális: 5-6 darab szárított vargánya
  • 1 mokkáskanál vegeta (ritkán használom, gyakorlatilag csak húslevesbe, és abba is keveset, el is hagyható)
  • 2,5 liter víz
a gombócokhoz: 
  • 15 dkg darált csirkemell vagy sertéshús
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 teáskanál világos szójaszósz
  • 1 mokkáskanál kristálycukor
  • 1 mokkáskanál kínai főzőecet (nálam fehérborecet)
  • 1/2 szál újhagyma, annak is a zöldje
  • 1/2 gerezd reszelt fokhagyma (el is hagyható)
  • 20 dkg liszt
  • 19 dkg víz
vagy 
  • kész wonton vagy gyoza tészta (és akkor nem kell a liszt és víz)
a tálaláshoz:
  • pak choji vagy kínai kel vagy kelkáposzta vagy fodroskel vagy brokkoli 
  • jégcsapretek (nálam tarlórépa)
  • korianderlevelek, aki szereti, az újhagymának a zöldéből karikák, chilipehely

A tészta hozzávalóit összegyúrom, lefedem. Így, ahogy a videóban van.
Alaplét főzök a farhátakból a fenti hozzávalókkal, majd ha másfél óra múlva elkészült, átszűröm a levest. Ha túl zsíros lenne, a felesleges zsiradékot eltávolítom róla.
Közben 15 perc elteltével átgyúrom a tésztát. Lefedem, majd újabb 15 perc múlva átgyúrom, lefedem és 30-50 percig hagyom pihenni. Végül az olasz tésztagépemmel kinyújtom. Nekem 7 fokozata van a gépemnek, de csak az 5-ösig vékonyítom, mert ebben a tésztában nincs tojás, ha túl vékony, elázik a levesben. Olyan 8-szor 8-as, vagy 10-szer 10-es nagyságú négyzeteket vágok belőle, középre teszek a közben a fenti hozzávalókkal bekevert darált csirkemellből egy kiskanálnyit, és egyszerű batyukat formázok belőlük. Lásd a videót. Lehet tortellinire is formázni, ha az a szimpatikusabb. A gombócokat végül a forrásban lévő levesben kifőzzük. Körülbelül 5 perc elég is nekik. Vagy külön sós vízben főzzük ki, ha több a levesünk, mint amennyit megeszünk. A zöldségekkel ugyanígy járunk el: ha egyből meg is esszük, a levesben blansírozzuk őket, ha lesz maradék, akkor külön sós vízben.
Így tálaljuk: teszünk a tányérba pak chojt (nálam most kelkáposzta és tarlórépa csíkok vannak a levesben), tésztabagyukat és és alaplét. Megszórjuk újhagymazöld karikákkal, aki szereti friss korianderleveleket is tehet a tetejére és chilipelyhet is.
Tipp: az alaplét másból is főzhetjük, sertés vagy marha csontokból is. Ha nem ragaszkodunk az autentikussághoz, a tészta készülhet a szokásos módon is: tojással. Akkor viszont nyújtsuk egy fokkal vékonyabbra, mint a kínai tésztát.

2009. március 27., péntek

Zelleres gombakrémleves



Ha panaszkodsz, áldozatot csinálsz magadból.
Ha kimondod, amit gondolsz, erőd teljében lehetsz. Változtass hát a helyzeteden valamilyen cselekedettel vagy a valóság kimondásával. Lépj ki a szituációból, vagy fogadd el!
Minden más őrültség.

(Eckhart Tolle)






Árválkodott 3 pici fej gomba a hűtőmben, meg pár darab gombaszár is. Még kettőnknek is kevés lett volna, ezért kombináltam meg ezt az egyszerű levest egy kicsit. A gombakrémleves egyébként kiváló étel a gombaszárak felhasználására. Ha töltött gombát készítünk, marad egy csomó belőle. Nem kell kidobni - én nem is szoktam semmit sem -, isteni leveske vagy mártás gyártható belőle. Számomra egyébként van valami kéjes öröm abban, mikor mások által már "semmire sem jó" alapanyagokból regékbe illő ízű ételt tudok kreálni.

Hozzávalók 4 főre:
8 pici fej gomba, vagy ennyinek megfelelő gombaszár,
1 kisebb zellergumó fele,
1 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál vaj,
1 kis fej vöröshagyma,
3 teáskanál gombapor,
1 teáskanál ételízesítő (vagy csontlé vagy zöldségerőleves),
őrölt bors,
1 csipetnyi kristálycukor,
4 csapott evőkanál liszt,
2 dl tejszín.

A hagymát apró kockákra vágva kevés sóval üvegedésig pároltam az olajon a vékony szeletekre vágott gombával és zellerrel együtt. Ezután felöntöttem vízzel. Egy csipet kristálycukrot (tényleg csak egy csipetnyi kell bele, kiegyensúlyozza az ízeket), ételízesítőt, gombaport és őrölt borsot tettem bele, és hagytam a gomba és zeller puhulásáig főni.
Közben a lisztet csomómentesen elkevertem a tejszínnel. Hozzáöntöttem a kész leveshez, majd botmixerrel pürésítettem. Hagytam újra felforrni, hogy besűrűsödjön. Ha túl sűrű lenne, vízzel higítsuk a kellő állagig. És már lehet is tálalni. Akár pirított kenyérkockákkal, akár üresen, akár frissen vágott petrezselyemzölddel. Mi most puffasztott kölesgolyókkal ettük.
Tipp: Ez a leves még finomabb erdei gombából, ha éppen szezonja van. Én az erdő ízét a gombaporral csempésztem a levesbe. Ősszel sokszor gombászuk. Ami nem szokott frissen elfogyni azt leszárítom, aztán kávédarálóval porrá őrlöm. A keverékemben van sok-sok őzlábgomba, vargánya, fekete trombitagomba, és már nem is emlékszem, még hányféle erdei finomság...

2019. augusztus 10., szombat

Voltunk Szabadkán

Elmentünk kicsit nyaralni Szabadkára. Nem bántuk meg, mert gyönyörű város. Ami elsőre feltűnt, az az volt, hogy ilyen fás várost én még nem láttam. Minden utcáján, és tényleg minden utcáján 3-5 méterenként dús lombú fák vannak. Nem kell kalap vagy más fejfedő a 35 fokos kánikulában sem, mert bármerre jártunk, árnyas hűs utcákon sétáltunk.
Nálunk is vannak fák, de a legtöbb olyan, aminek kis csinosra nyírt gömb koronája van, így gyakorlatilag árnyékot nem ad, csak szépíti a környezetet. Amikor pár éve felújították a piacteret, a nagy üres placcra is ilyen minifákat ültettek. Nehogy már a vásárlók meg az árusok árnyékban legyenek, á, süljenek csak a napon.




Szóval Szabadka a világ legfásabb városa, ez biztos. Emellett gyönyörű, telistele szecessziós épületekkel, a legtöbb fel is van újítva. Rengeteg kapualj van, benn hátul kis udvarok, amik magas kőfalakkal vannak elválasztva, azok is tele fával és virágokkal, meg bokrokkal. És a sok a különleges balkon. Szerintem ha Shakespeare járt volna Szabadkán, valószínűleg a híres erkély-jelenet nem Veronában, hanem itt játszódna... Aztán a kapuk nem csak kapuk, a korlátok sem simán azok, hanem gyönyörű kovácsoltvas remekek. És nagyon sok a templom, kápolna, és van mecset is.

Nagy város, nem is gondoltam, hogy ekkora. Rengeteg híres szülötte is volt, sok a szobor is, a park is. Nagyon sok épülete csodálatos, de a Zsinagóga, az valami... gyönyörűség. Belépőjegy van, lehet  fényképezni is.




Egyébként talán kicsit a Budapestre emlékeztet Szabadka hangulata, de szerintem sokkal több szép épülete van, emberibb léptékű és egyáltalán nem büdös. Minden városnak van illata is, ezt már megfigyeltem, és Budapest nagyon büdös. Szabadkának jó illata van.

Voltunk a piacon is, ami hatalmas. Kétszer mentünk, egyszer tényleg rászántuk az időt, másodjára célirányosan, mielőtt hazaindultunk. De szerintem a felét sem láttuk, mert olyan nagy. Iszonyú közel vannak az árusok, alig lehet elmenni a vékony kis közökben. Épp ezért szerencsénkre hétközben voltunk, mert állítólag a szombat és a vasárnap az igazi piacnap, de szerintem akkor meg sem lehet ott mozdulni. Így is gyakorlatilag az árusok négyötöde nyitva volt, vagyis nem maradtunk le semmiről, csak a nagy tömegről. Magyarországról is rengetegen járnak át, mert nagyon közel van a határhoz, és minden olcsóbb, mint nálunk. A kenyér felébe kerül, és el kell mondjam, olyan pékárujuk van, hogy a hazai pékségek és kenyérboltok, üzemek termékei meg sem közelítik a szabadkaiakét. Nem felfújtak, ugyanakkor nagyon puhák belül, kívül ropogósak, egyszóval isteniek.
Főzni nem kell, mert bárhol a városban is és a piacon is egy pljeskavica, azaz szerb hamburger átszámolva cirka 550 Ft, és majdnem akkora, mint egy kistányér. Körülbelül három mekis hamburger tesz ki egy szerbet nagyságra. És finom, igazi húspogácsa van benne, vagy kolbászkarika, vagy bármilyen platnin sült natúr hússzelet. És végig kint a pultnál kis tárolókban vannak a zöldségek: káposztasláta, savanyú uborka, savanyú zöld erőspaprika, paradicsom, hagyma, újhagyma, stb... és a szószok: zalziki, tejföl, ketchup, csípős pirospaprikás tejfölös túró, ajvár, stb... Azt teszel a hamburgeredbe, amit csak szeretnél.




Emellett mindenhol lehet bureket vagy gibanicát is enni, nagyon finomak. Van túrós, sajtos, húsos, meggyes, krumplis. Mind finom. A tejfölük isteni, ahogy a túrójuk is. Édes mindkettő, nem savanyúak, mint itthon. Vagyis tulajdonképpen a szerb túró az ricotta. A joghurt is nagyon finom, szeretik, ezért a boltokban másfél literes üvegekben árulják, nem aprózzák el. 




A kolbászaik szerintem jobbak a magyarnál, minőségibb, finomabb, nem tesznek bele mindenféle mócsingot meg csontszilánkot. A pirospaprikájuk is nagyon finom, és felébe sem kerül az itthoninak. Amit vettem, nem keveset még: mandula, mogyoró, ugyanis cirka harmadáron van mint itthon, a piacon kimérve árulják. A pálinka detto, itthon nem ittam még olyan finom barackot, szilvát és birset, mint kint és kevesebb, mint felébe kerül mint itthon, ezer forint literje. A nagy piacon egyébként minden árus kérdezi, forinttal vagy dínárral akarsz-e fizetni, a kis piacon, a tejpiacon nem, ott csak dínárral lehetett fizetni. És Jelen voltunk, mert a sörüket ittuk, aminek Jelen a neve és baromi jó sör. A cigaretta is sokkal olcsóbb és nincs hülye nemzeti dohánybolthálózatuk, simán kapni az ABC-ben.

Emellett, ahogy Görögországban, itt is úgy van, hogy bárhova ülsz le enni vagy inni, gyakorlatilag majdnem egy áron van minden. Vagyis a legtutibb belvárosi sétálóutcán lévő étteremben épp annyi minden, mint egy város széli kis kifőzdében. Ha mi itthon a váci utcára ülnénk be bármire, a húsz- vagy ötvenszeresét is kifizetnénk egy üdítőnek vagy ételnek, de Szabadkán nem. A legelegánsabb étteremben ettünk két nagy adag grillezett tintahalat mángoldos burgonyával, kemencében sült mini lepénynel, olívaolajba kevert fokhagymával és petrezselyemzölddel, ittunk két pálinkát, három korsó sört és fizettünk cirka 10 000 Ft-ot. És a kalamári isteni volt, vajpuha, a kemencés kis kenyérlángost frissen, forrón hozták, és a hely olyan szép volt, hogy életemben ilyen gyönyörű helyen nem vacsoráztam még. A sétálóutcáról nyílt, volt pizzériája is, és este kilenckor is csurig volt, alig találunk asztalt.




Az esték nagyon hangulatosak Szabadkán, az utcákon hömpölyög a tömeg, a rengeteg kávézó, étterem, söröző, fagyizó csurig emberrel, este későn is. Ja, találtunk egy Időgép nevű cukrászdát, ahol szerintem életem eddigi legjobb fagyijait ettem. A papaja, a mangó, maracuja, ananász tiszta full gyümölcsből volt, és minden fagyijuk olyan krémes volt, hogy hihetetlen. Visszajártunk minden nap. És náluk egy gombóc cirka 150 forint volt, és nem húzták le a fagyis kanalat, vagyis kábé tulajdonképpen két gombócot adtak mindenből. 
S persze hoztunk haza rizses csokit is, meg banános csokit is. 




Hát, még maradtam volna... A Palicsi tavat nem néztük meg, mert ezer fok volt és nincs klíma a kocsiban, szóval azt majd legközelebb. Pedig a Palicsi tó környéke is nagyon szép. Sétálni így is rengeteget sétáltunk, de szerintem a város felét sem láttuk, pedig tényleg igyekeztünk felfedezni és majd' egy hetet voltunk...




S vettem három, azaz három doboz cigi áráért egy nagyon édes fazekat, itthon gyorsan ki is próbáltam: zalai gulyást főztem benne (csak hús, krumpli és vargánya), szuperül működik. Azt hiszem, töltött káposztának is tökéletes lesz. És vettem egy szuper fenőkövet késélezéshez, két finomságú, egyik fele durvább, a másik finomabb. Itthon ilyet egyáltalán nem lehet kapni.
Hát, ennyit szabadkai kalandunkról. :)