2008. június 27., péntek

Őszibarackleves, hidegen elkészítve


Nagylelkűen felejtsük el azokat, akik nem tudnak szeretni minket!

(Pablo Neruda)




A hideg gyümölcsleves a forró nyár egyik legfinomabb ajándéka... Én tényleg hidegen is készítem. Sok előnye van, többek között az, hogy nem kell a főzéssel bíbelődni a meleg konyhában, aztán meg az is hogy frissen marad a gyümölcs, és így megmaradnak a vitaminok. Két főre készítettem: pár szem barack kell hozzá, 2 db kicsi natúr joghurt, egy nagy evőkanál méz, egy csipetnyi só, kevés citromlé, egy darabka citromhéj, fahéj, díszítésnek citromfű. A barackot tisztítottam - egy részét félretettem -, daraboltam és zsupsz a joghurttal, a mézzel, a sóval, a citromlével a turmixgépbe! Aztán egy tálba öntöttem, és a maradék barackdarabokat, meg a fahéjat és citromhéjat beletettem. Hagytam állni a hűtőben fél órácskát, hogy a fűszerek íze kissé érződjön.

2008. június 26., csütörtök

Csupazöld krumplisaláta


Van egy erő, amely más, mint a mindennapok ereje. Ez az az erő, amely megtanította nekünk a lebegést, amelynek segítségével elhagyhatjuk a testünket, hogy énekes madár módjára szállhassunk, s ez az az erő, amely Öreg Asszonyt köddé változtathatja, hogy szél hátán lovagoljon, vagy Öreg Asszony által szóljon. Ez az erő időtlen idők óta létezik, az itteninél több világban, az itteninél több Földön. Mint ahogy a tűz és víz, a hideg és a meleg, a puha és a kemény, férfi és nő egymás ellentettjei, úgy létezik a jó fajta erőnek is ellenpárja. Ez pedig a gonosz erő. Nem mindenki ismeri ezt a különbséget.

(Nootka indián asszony)





A nyár tombol ezerrel. Hál' Istennek! Viszont. Ilyenkor nem bírok meleg ételt enni. Készítettem hát egy csupazöld, nagyon friss ízű, igazi kánikulai burgonyasalátát.
Hozzávalók:
Nem írok mennyiségeket mert attól függ, mennyi főre készítjük. Szóval kell hozzá vastagabb héjú újkrumpli, fejtett cukorborsó, zöld-zöldbab, egy nagy csokor friss zöldfűszer: petrezselyemzöld, tárkony, kevés menta és nem is kevés újhagyma - főleg a zöld szára karikákra vágva, pár darab kovászos uborka, a tartárhoz 2-3 falusi tojás sárgája, só, frissen őrölt bors, mustár, cukor, szőlőmagolaj, olívaolaj, frissen facsart citromlé, és egy vagy két kisdobozos natúr joghurt.

Először is megfőztem hajában a burgonyát, kb. 40 perc kell neki. Rögtön leöntöttem róla a forró vizet, és egészen addig cserélgettem rajta a hideg vizet, míg teljesen ki nem hűlt. Meghámoztam, és míg a tartárt készítettem, addig is hűtőbe tettem, hogy jobban összeálljon és a darabolásnál ne törjön gezemicévé.
Közben a cukorborsót és a zöld-zöldbabot is picit sós, picit cukros vízben puhára főztem, és ezeket is egyből öblítettem hideggel, hogy ne puhuljanak tovább.
Két tojás sárgájához adtam 1 nagy teáskanálnyi mustárt, és jól elkevertem. (Ez a majonéz titka. Ha először a mustárral keverjük ki a tojássárgájákat, nem kapja össze az olaj, és nagyobb mennyiségeket is adagolhatunk, nem lesz baj.) Majd borsoztam, hozzáadtam 1 nagy teáskanál sót, 3 teáskanál kristálycukrot, egy egész citrom levét. Aztán habverővel folyamatosan keverve, evőkanalanként hozzákevertem az olajat. Én kétfélét használtam: szőlőmagolajat és olívaolajat. Mert ha már nyersen fogyasztjuk őket, legyenek jó minőségűek. A szőlőmagolaj egészen kiváló majonézhez, mert nagyon könnyű olaj, és semleges az íze. olívaolajból csak kb. 3 evőkanálnyit adtam a majonézhez, a többi szőlőmagolaj. Szóval, ha ügyesek voltunk, jó kemény majonézt sikerült kikeverni. Én natúr joghurtot kevertem hozzá, hogy könnyebb legyen. Tejföllel sűrűbb, úgy is finom, persze.
Egy nagy tálba belekockáztam a krumlit, hozzáadtam a főtt cukorborsót és zöldbabot, és vágtam hozzá csíkokra még két egész kovászos uborkát is. Végül összeaprítottam egy nagy csokor petrezselyemzöldet, egy nagy csokor tárkonyt, és vagy 10 levél mentát. Az egészet nyakonöntöttem a joghurtos tartámártással és finoman, de jól összekevertem. Egy órára hűtőbe tettem, hogy összeérjen.
Bármilyen panírozott dologgal nagyon finom, pláne, hogy így a tojásnak a fehérjét sem kell kidobni, el lehet használni a bundázáshoz.
Nagyon friss ízű, nagyon hűsítő, nagyon nyárias!

A hidegsajtolással kinyert szőlőmag-olaj gazdag bioaktív, antioxidáns anyagokban, bioflavonokban, telítetlen zsírsavakban, linolsavban (az F vitamin egyik alkotója) klorofillban, könnyen emészthető és koleszterinmentes.
Magas az E vitamin tartalma (8-10 mg/100g, ami más olajféléknél magasabb). Az antioxidáns (szabadgyökmegkötő) hatása 18,4-szer jobb, mint a C vitaminnak, és 50-szer nagyobb, mint az E vitaminnak. Számos előnyös élettani tulajdonsága miatt valamennyi növényi olajfélénél értékesebbnek tartják.

2008. június 15., vasárnap

Kovászos uborka


Állj fényben, mikor beszélni akarsz. (Varjú indián nemzet) 
Evés előtt mindíg legyen időd megköszönni az ételt. (Arapahó indián nemzet) 
Az igazság nem történik, hanem van. (Hopi indián nemzet) 
Kinek egyik lába egy kenuban van, másik egy csónakban, bele fog esni a folyóba. (Tuszkaróra indián nemzet) 
Mindenki a saját bírája. (Pima indián nemzet) 
Minél többet adsz, annál több jó dolog történik veled. (Varjú indián nemzet) 
Nincs halál, csak világok változása. (Duvamis indián nemzet) 
A föld legfelsőbb törvénye a Nagy Szellem törvénye, nem az emberé. (Hopi indián nemzet) 
Isten szavai nem olyanok, mint a tölgyfa levelei, melyek elszáradnak, és lehullanak a földre, hanem olyanok, mint a fenyő, mely örökké zölden áll. (Mohawk indián nemzet) 
Mikor a legendák megszűnnek, az álmok elmúlnak, nincs többé nagyszerűség. (Sóni indián nemzet) 
Ne nyugaton, de keleten keresd a fény eljöttét. (Dakota indián nemzet) 
Minden, amit az Erő tesz, körben teszi. (Lakota indián nemzet) 
Egyes felnőttek inkább gyermekekre hasonlítanak. Ők az igazi emberi lények. (Lakota indián nemzet) 
Emlékezz, hogy gyermeked nem a tulajdonod, hanem a Teremtő küldte őt hozzád. (Mohawk indián nemzet) 
Ahol az igazság jelen van, nincs szükség sok beszédre. (Arapahó indián nemzet) 
Ne járj mögöttem, nem vezethetlek. Ne járj előttem, nem követhetlek. Járj mellettem, hogy egyek lehessünk. (Jút indián nemzet) 
Az álmok bölcsebbek, mint az emberek. (Omaha indián nemzet) 
Legfontosabb tanítónk a saját szívünk. (Sájen indián nemzet) 
Az emberek törvényei úgy változnak, ahogy a tudásuk változik. Csak a Nagy Szellem törvényei maradnak mindig ugyanazok. (Varjú indián nemzet) 





A recept nagyon egyszerű. Kell hozzá egy nagy üveg, egyforma méretű - kb. 10 centis - uborkák, kapor, sóval elkevert meleg víz és egy szelet szikkadt házikenyér vagy 2 kisebb-közepes burgonya, vékony szeletekre vágva. (Én régóta krumplival csinálom, mert nem lesz szagos és zavaros a leve, az uborkák pedig ropogósak maradnak és tovább is áll el.) Ne vegyünk nagyobb uborkákat, mert azok sokszor nagyon magosak. A 10 centinél nagyobb uborkák tökéletesek uborkasalátának: hagyományosnak vagy svéduborka-salátának.
Az uborkák szárrészét levágom, majd alaposan megmosom őket - körömkefével szoktam, nem túl erősen -, a kaprot úgyszintén megmosom. Aztán hosszában félbevágom őket, úgy hogy a teteje, alja egyben maradjon, majd még egy ilyen vágást ejtek, pont keresztben. Így négy gerezd lesz majd egy uborkából. A kapor felét az üveg aljára teszem, rá az uborkákat, majd a kapor másik felét a tetejére. Jó forró vizet engedek egy lábosba, és minden liternyi vízhez 1,5 púpos teáskanál sót teszek a meleg vízbe. (Egy öt literes üveghez kb. 2 liter víz megy.) Elkeverem. Az uborkák tetejére a szeletelt krumpli megy, vagy egy szelet szárazabb kenyeret teszek úgy és akkorát, hogy leszorítsa az uborkákat. A sós meleg vizet ráöntöm, annyit hogy ellepjen mindent. Kirakom a napra egy csészealátéttel lefedve. Körülbelül 2-3 nap alatt beérik. Nem szabad tovább a napon hagyni, csak addig míg az uborka teljesen elveszíti harsogó zöld színét, mert ha tovább áll a forróságban akkor bepuhul, nem lesz finom ropogós.
Mikor kész, egy jó sűrű szövésű konyharuhán átszűröm a levét. Az uborkákat egy lefedhető edénybe teszem, a leszűrt levet ráöntöm és mehet a hűtőbe. Ezzel a módszerrel nyáron káposztát vagy más zöldségeket is savanyíthatunk. Fűszerei lehetnek: köménymag, babérlevél, egészbors, koriandermag, csombor (borsikafű), torma, tárkony, szárított cseresznye- vagy csilipaprika, almahéj-darabok, szőlőlevél. De kaprosan is készíthető a káposzta is. Remek töltött káposztának, lucskoskáposztának, vagy székelykáposztának is. Ha legyalulva tesszük ki a napra, 3-4 nap alatt a káposzta is beérik. Ha negyedelve tesszük üvegekbe, akkor 6-7 nap is kell neki. A leszűrés módszere ugyanaz, mint az uborkánál.