Majonéz tojás nélkül

.

Emlékezz erre: törekvésünk abban a reményben gyökeredzik, hogy elérjük, amire vágyódunk, ellenszenvünk célja pedig az, hogy bele ne essünk abba, amit kerülünk. Aki kudarcot vall törekvésében, az szerencsétlen, de még szerencsétlenebb az, aki olyasmibe bonyolódik, amit kerül. Ha csak olyan dolgokat kívánsz kikerülni, amelyek a hatalmadban vannak, s a természettel ellentétesek, sohasem fogsz nem kívánt dolgokba bonyolódni, de ha a betegséget, a halált és a szegénységet akarod kikerülni, akkor szerencsétlen leszel.

Fojtsd el ellenszenvedet mindazokkal a dolgokkal szemben, melyek nincsenek hatalmunkban, és vidd át az olyan dolgokra, amelyek hatalmunkban vannak és a természettel ellentétesek. Egyelőre, (míg nem ismered a helyes élet elveit), száműzd teljesen a törekvést, mert ha olyasmire törekszel, ami nincs hatalmadban, szükségszerűen szerencsétlen leszel; az olyan hatalmunkban lévő dolgokról pedig, amelyekre szép dolog törekedni, még nincs fogadalmad. Csak vonzó és taszító ösztöneidnek engedj, de ezeknek is könnyedén, válogatással és kényelmesen. 

(Epiktétosz)

Íme egy majonéz, ami tojás nélkül készül. Azért próbáltam ki mert gondoltam, leállok a tojásról is. Olyan vegáknak ajánlom, akik nem esznek tojást. Szóval le akartam állni a hússal. Igen ám, de jelentem: sajt és tejmérgezést kaptam... :)) Amit nyolc éve meg tudtam csinálni, azt ma már nem. A szervezetemből kezd eltűnni a tejet lebontani képes enzim. Puffadok és hasmenésem van a tejtől és tejtermékektől, és émelygek tőle. Kis mennyiségben még kibírom valahogy, de így nagyban már nem. Szóval, ... izét - tudjátok hogy mondják, mit csináltam a számból, mert kénytelen vagyok húst enni. Csak zöldségen nem bírok élni. Ez van. Inkább bevallom nektek. Az ételhez fűződő viszonyom mostanság kissé kaotikus és viharos... :( Valójában a blogt is abba akartam hagyni, de az élet zajlik, napi szinten maradnom kell a fakanálnál és tűzhelynél, szóval ember tervez, Isten végez... Ennyit a törekvésekről.

Ez egy remek tartású, sűrű majonéz. És cirka 3 perc alatt elkészül. Célszerű egyből beízesíteni, mert önmagában nagyon tej és olaj íze van. Egy befőttes üvegbe tettem 1 dl tejet (teljes házitejet), ízesítettem 1 nagy teáskanál mustárral, kb. negyed citrom levével, sóval, kevés cukorral és borssal. A botmixert beindítottam és vékony sugárban, nagyon óvatosan öntöttem hozzá folyamatosan a dupla mennyiségű olajat, tehát 2 decilitert. Nagyon jó állagot produkál. Érdemes ha önmagában esszük zöldfűszerekkel, fokhagymával ízesíteni. Salátákhoz keverve elmegy csak ilyen tartáros ízesítéssel is. Nekem nem igazán jött be. Maradok a tojásos, igazi majonéznél.

Csokoládés aszaltszilva mártás/leves

 .

A görög kultúrával foglalkozó és a Papadelosz által Görögország minden vidékéről meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette két hetes szeminárium utolsó délelőttjének utolsó előadásán Papadelosz felemelkedett a terem végében álló székéből, előre ment, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlő ragyogó görög napfényben és kinézett. Mi pedig követtük tekintetét az öblön át egészen a német temetőt jelző vaskeresztig. Azután megfordult. 

 - Van valakinek kérdése?
Csend ülte meg a termet. 

Ez a két hét egy egész életre elegendő kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett.
 -Nincs kérdés?
Papadelosz tekintete végigpásztázott a termen.
Nos jó.
Föltettem a kérdést:
  - Dr. Papadelosz, mi az élet értelme?
A szokványos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papadelosz kezével csendet intett, hosszasan rám nézett, szemével azt firtatta, komolyan kérdeztem-e. A szememből pedig azt olvasta ki: igen.
  - Rögtön válaszolok a kérdésére.
Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros, és a következőket mondta:
  - Kisgyerek koromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk. Egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be, - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
  - Megtartottam a tükröcskét és ifjú korom üres pillanataiban elővettem és újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyerekjáték, hanem annak a metaforája, mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény, az igazság, a megértés, a tudás létezik, sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm.
  - Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait és az arcomra, meg a padon összekulcsolt kezemre irányította. Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról és történelemről tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kis kerek tükröt... ,,Van valakinek kérdése?'' 

(Robert Filghum)

 

"Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest./ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt /bableves, gulyásleves, tejfölös répaleves, tejfölös aszalt szilvaleves/. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, amit itt mácsiknak neveznek, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.

Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.

Télen volt a disznóvágások időszaka. Mégis télen is inkább csak vasárnap ettek húst, tartalékolták azt a nyári nagy munkák idejére. Lesütötték vagy füstölték, szokás volt egy disznólábat a következő évi disznóvágásra eltenni. Baromfit inkább csak ünnepeken vágtak vagy ha beteg volt a háznál. A vasi parasztember sok tejet, tejes ételt fogyasztott, Zalában inkább gombát, gombás ételeket ettek.

A késő esti vacsora már csak egyszerűbb ételekből állt, paprikástúró, aludttej, paprikás krumpli. Ezen a vidéken az ételek egy részét tökmagolajjal készítették, amelyet otthon, házilag sajtoltak.

Érdekes szokás volt az ország nyugati vidékén a paszita, ami a keresztelői lakomát jelentette. A katolikus családoknál igyekeztek az újszülöttet minél előbb megkeresztelni. A paszita délutántól másnap reggelig tartott és hagyományos étrendje alakult ki:

• Tikleves /tyúkhúsleves/
• Főtt tikhús paradicsom vagy zsemlemártással
• Rétes /mákos, diós, túrós, káposztás, tökös-mákos/
• Sült hús/sertés, baromfi vagy borjú/
• Köret / hajdinakása, burgonya, újabban rizs/
• Aprósütemény
• Fumu"

                                                                                                          (Tusor András: Gasztronómia, tájegységek étkezési szokásai)

Miért idéztem? Az aszalt szilva leves miatt és az aszalt gyümölcsök jelentős szerepe miatt a téli étkezéseknél. No meg az is érdekesség, hogy itt nálunk egy lakodalmon a húsleves után jön a főtt hús mártással, aztán a rétesek, aztán a sültek, s végül a sütemények. Minden nem zalai elcsodálkozik ezen, pedig itt ez a normále menüsor - ez gondolom a keresztelői menüből vevődött át.
No de most a mártások az érdekesek. A tél a jó húslevesek időszaka. Tavasszal, nyáron nemigen kívánjuk, de ilyenkor télen nagyon jól tud esni. Ezért a tél jellegzetes ételei a főtt húsok mellé való mártások is. Van egy régi szakácskönyvem, abban vagy 40 féle mártás szerepel. Ma megalkottam a 41.-et. :) Ugyanis aput vártam ebédre. Nagyon szereti a jó húslevest, így azt főztem a fiúknak. És nagyon szereti a főtt húst mártással. Leginkább édes gyümölcsmártással. Nála a paradicsom és zsemlemártás nem játszik. Minden héten egyszer ő is főz magának húslevest mártással, s mivel tél van, minden héten ugyan az a menü: almamártás. Mert ilyenkor ez a gyümölcs a legelérhetőbb. Gondoltam megtöröm ezt a monotóniát. De mivel? Gondolkodtam, gondolkodtam. S eszembe jutott, hogy régen jellegzetes téli paraszti étel volt az aszaltszilva leves. Volt is itthon finom magozott, nem csontszárazra aszalt, hanem krémes és lágy. Isteni. És eszembe jutott a finom szilvalekvárom is a spájzpolcról. A kettőből kombináltam egy nagyon különleges, főtt hús mellé való mártást. Különösen marhahús mellé kitűnő.

Hozzávalók 4 főre:
5 nagy evőkanálnyi szilvalekvár,
15-20 dkg aszalt szilva (magozott),
3-4 dl víz,
egy nagy csipet só,
ízlés szerint cukor,
2 darabka fahéj,
1 csillagánizs,
8-10 szegfűszeg vagy 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
2 kocka étcsokoládé,
1 dl tejszín,
1 púpos teáskanál liszt.

A szilvalekvárt felengedtem vízzel, fűszereztem és hagytam forrni 20 percig, hogy jól átvegye a fűszerek ízét. Aztán eltávolítottam őket és két kocka keserű csokit felolvasztottam a mártásban. Behabartam a kevés tejszínnel és liszttel, s végül botmixerrel teljesen krémesre alakítottam. Az aszalt szilva szemeket félbe vágtam, s beletettem a mártásba. Jól összerottyantottam.

Ha kissé darabos maradna a mártás, szitán szűrjük át. És a csokoládé ne riasszon senkit. Csak elmélyíti, bársonyossá teszi a mártást.

Tipp: Ez a mártás levesként is felszolgálható, ha jóval hígabbra hagyjuk. Ebben az esetben én kevés rummal vagy vörösborral még izgalmasabbá tenném. Levesként felszolgálva díszíteném tejszínhabrózsákkal is a tetején, őrölt fahéjjal gyengéden megszórva. Melegen is tálalható, de én inkább jól behűteném. Tél ide vagy oda. :)

Sajtleves töktányérban

.

Soha nem ott vagyunk, ahol vagyunk. Vagy a múltban kotorászunk, vagy a jövőt lessük, de csak nagyon ritkán pihenünk meg ebben a pillanatban. Susan barátnőmnek van egy fura szokása: valahányszor valami csodálatos vidéken jár, kétségbeesve így kiált fel: - Ez olyan gyönyörű! Ide feltétlenül vissza kell jönnöm! -, és minden erőmet latba kell vetnem, hogy meggyőzzem: már itt van.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

Ismét egy sajtleves. :)
Ez a nagyobbacska hokkaido tök már november óta díszítette a konyhámat. Halloweenre vettem hogy majd kifaragom, de aztán nem került rá sor. Ma viszont gondoltam bevetem levesfronton. Igen ám, de mikor ketté akartam vágni, akkor jöttem rá hogy úgy megvastagodott a héja, hogy én ezt az életben meg nem hámozom. Akkor jutott eszembe, hogy tányér legyen belőle. S ha már a húsát nem is tudom felhasználni, az ízét legalább adja át. Így fűrésszel! :)) lefejeztem szegényt. Kikapartam a magházát és kész is volt a fantasztikus, természet által formatervezett töktányér. Design by Gaia. :)
Mennyiségeket nemigen tudnék írni, mert tökfüggő. A lényeg annyi hogy feltöltöttem félig tej, félig tejszín keverékével majdnem tele. Sóztam, borsoztam, kevés kurkumát és őrölt gyömbért adtam hozzá. És reszeltem bele olvadós sajtot úgy 8-10 dkg-ot. Ráhelyeztem a kupakját és forró sütőbe toltam 45 percre.

Mivel a húsa ehetetlen volt - úgy értem annyira szálas és kemény -, ezért friss zöldekkel dúsítottam. Betétnek csíráztatott finomságokat: hajdinát szórtam bele, illetve hagymacsírát és friss, zsenge roppanós cukorborsócsírát is rágcsáltam mellé - ezeket Zolinál vettem a piacon. Hihetetlen finom volt! És a látvány... Hm... :)
P.s.: lehelletnyi tökmagolajjal is lehet cifrázni. Valamint félre lehet tenni megmosva a magjait, s ha megszáradtak, meg lehet pirítani. Vagy épp ha ráérünk, a levesbe betétnek is megpucolhatjuk és piríthatjuk a magjait.

Amennyiben nincs hozzá ilyen tökünk, jó az a hosszúkás fajta is. A gömbölyű végét hagyjuk meg egészben úgy, hogy a magház végénél vágjuk hosszában keresztbe. Állítsuk az aljára és kaparjuk ki a magházat. A száras végét vágjuk le és azt tegyük rá tetőnek. A köztes kimarad hosszúkás magtalan rész aztán bármire felhasználható. Ha ilyen tökkel sütjük, akkor a húsa is kikanalazható. Ebben az esetben nem szükségesek a plussz levesbetétek, mert a tökhús lesz az. Legfeljebb egy kis főtt kölest avgy hajdinát vagy kuszkuszt tehetünk bele.
Ha nincs alkalmas sütőtökünk ami tányérnak is jó, akkor tegyük fel főni kis kockákra vágva a tökhúst a fűszerekkel kevés vízben. Főzzük puhára, botmixerrel pépesítsük, majd tejszínt adjunk hozzá és reszelt sajtot a végén, a sajt olvadásáig. Ebben az esetben tányérban tálaljuk.

A tüskeszentpéteri liszt

.

Limara nevét szerintem minden gasztroblogokat olvasgató ismeri. Fantasztikus kenyereket és péksüteményeket varázsol mindig közös asztalunkra. Nála olvastam egyszer a tótkomlósi lisztről. Arról, hogy milyen fontos alapanyaga a jó kenyérnek a jó liszt. Okéoké.... Persze. És lapoztam tovább.

Most jöttem rá arra, ez tényleg mennyire fontos! Karácsony előtt ugyanis az utolsó nagybevársárláskor valamelyik multiban jártunk halat keresve. Ott jöttem rá, hogy elfelejtettem lisztet venni. Vettünk 2 kilót tartaléknak. Sosem szoktam semmit a különlegességeken kívül multinál venni. No mindegy, kényszerhelyzet volt. Múlt héten került felhasználásra az a liszt. Hát kérem. Egy katasztrófa volt. Ami kialakult belőle, az nem nevezhető tésztának, pusztán csiríznek. De tényleg. Ragacsos, sűrű, rossz ízű massza lett belőle. Na itt jöttem rá, mennyire fontos a jó liszt.
Hozzá vagyok szokva a tüskeszentpéteri minőséghez. Mondhatnám el vagyok kényeztetve. Mindig az ő lisztjüket veszem, mert kiváló. A vele készült kelt tészták, kenyerek, péksütemények fantasztikusak. Én meg azt hittem, ez a normále - hogy minden liszt ilyen. Hát nem. Nagyon nem. Szóval. Ha jót akarunk sütni, keressük meg hozzá a jó lisztet, mert különben bármilyen ügyesek és gyakorlottak vagyunk, az eredmény nem fogja mindezt igazolni.
A tüskeszentpéteri malom ráadásul zalai. Duplán jó! :)

"A Zala folyó mindkét partján a XVII. században több mint 50 kisebb-nagyobb vízimalom szolgálta a környezetében élőket, köztük a tüskeszentpéteri. A háborúk alatt, mint az utánpótlás fontos elemét védelmezték. A XIX. század végén a malomipar fejlődésével kiemelkedett a többi közül. Az 1920-as évektől a bérlők segítségével technikailag is megújult, megalapozva az üzem hírnevét. Az államosítás után a Zala megyei Gabonaipar része lett." Folytatás ITT.

Répakönyv

.

A tegnapi Zalai Hírlapban jelent meg egy cikk.
Végre valaki írt egy szakácskönyvet a kerekrépáról! :) Talán az ország más vidékein is elkezdik majd termeszteni és fogyasztani. Mer' nagyon finom és egészséges! És olcsó.


"A Czupi Kiadó gondozásában, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület támogatásával megjelentetett kiadványból nemcsak ezt az ízletesen feldolgozható, étrendünkben mégis mellőzött növényt ismerhetjük meg, hanem - éppen ennek feloldására - félszáz, belőle elkészíthető étel receptjét is."
A cikk folytatása ITT.

Imrei Ferenc könyve nemcsak szakmai információkat, hanem kultúrtörténeti csemegéket is tartalmaz - Fotó: Horváth-Balogh Attila Zalai Hírlap

Indiai rizspuding (Kheer)

A Legfelsőbb Lélek nem vállalja magára senki jó vagy bűnös
cselekedetét. A megtestesült lényeket azonban megtéveszti az
a tudatlanság, amely befedi igazi tudásukat.

Amikor az ember értelme, elméje, hite és menedéke mind
szilárdan a Legfelsőbben gyökerezik, akkor tökéletes tudása
által teljesen megtisztul kétségeitől, és
feltartóztathatatlanul halad a felszabadulás útján.                                                                                                                                                              
(Bhagavad-Gíta V.15. és 17.) 
 

Íme egy nagyon egyszerű desszert. Tejberizs. A világ minden népénél, országában megtaláljuk. Ez az indiai változat és nagyon finom. Egyrészt kicsit krémesebb, lágyabb mint a mi tejberizsünk, másrészt a kardamom íze valami fantasztikus benne. Nem is beszélve a manduláról.

Hozzávalók 5 pohárnyihoz:
7 dkg rizs (jázmin),
1 l tej,
8 dkg kristálycukor,
2 dkg vaj vagy ghí,
4 zöld kardamom,
4 dkg szeletelt mandula,
csipet só.
A díszítéshez: mandula,
pisztácia vagy sáfrány.

A rizst a ghín két-három percig pirítottam, míg üveges lett. Aztán hozzáöntöttem a tejet. Forrás után kis lángon hagytam pötyögni egészen addig, míg a rizs szinte szétfőtt benne és a tej körülbelül majdnem felére elforrt. Ez olyan 30-40 perc főzést jelent. Nincs vele gond, elpötyög a tűzhelyen, csak néha néha kevertem meg.
Mikor már elkészült, akkor tettem hozzá a kristálycukrot, a 4 darab kardamomnak a kiszedett és mozsárban porrá zúzott magjait, a szeletelt mandulát és a csipet sót. Két percig kevergettem, míg a cukor eloldódott és le is vettem a tűzről. A lábosban hagytam kihűlni.

(Az a jó, ha elkészültekor még egészen folyékony, úgy értem sűrűn folyékony. Mert később a hűtőben még kicsit úgyis besűrűsödik és az igazán jó állaga a krémesség-lágyság.) Kihűlés után átkevertem és poharakba szervíroztam. Hűtőben jól hűtsük be, s aztán tálaljuk. A tetejét aprított pisztáciával és mandulával díszítettem.
Készíthetjük mézzel is cukor helyett.

.

A globalitás veszélyei

.

Az Öt Napok Világai

Így beszélik, így mondják:

már négy létezett,

ez az ötödik világ.

Az Első Nap Világa

a Víz jelét viselte, ezért az volt a Víz Napja.

De történt, hogy az áradat

mindent elsodort,

s emberekből lettek halak.

A Második Nap Világa

a Tigris jelét viselte,

ezért az volt a Tigris Napja.

De történt, hogy az ég leomlott,

a Nap nem az útján haladt.

Nem az útján haladt,

mikor felkelt, magasan állt,

aztán eltűnt, hívva az éjszakát.

S mikor sötét lett

a tigrisek felfalták az embereket.

A Harmadik Nap Világa

a Tűzeső jelét viselte.

De történt, hogy a szél, az eső

mindent elfútt, elmosott, mi élő.

Az Ötödik Nap Világa

a Mozgás jelét viseli.

Úgy nevezik: a Mozgás Napja.

Fény lobbant, eljött a hajnal,

s ez a kor a Mozgás Napja.

Ez az ötödik Nap, ami létrejött,

figyeljétek, rengeni fog a föld,

s éhezik majd mind, ki élő!

                                                    (pueblo jóslat)

Alíznál olvastam ma reggel. Aki úgy gondolja, csatlakozzon. Sokan azt mondják, rengeteg szemetet árulnak táplálékkiegészítő néven a piacon. Igaz. De rengeteg szemetet árulnak gyógyszerként is a piacon. Ha egy gyógyszergyártó bármit megengedhet magának, olyan "gyógyszereket" is forgalmazva, amiknek kiszámíthatatlanok és bevizsgálatlanok a mellékhatásai (mert ahhoz minimum egy emberöltő kell), akkor mi jogon akarja uralni a piacot, és törvényileg biztosítani az egyedülállóságát? Nem beszélve arról, hogy először csak a táplálékkiegészítők jönnek, aztán meg majd minden, ami természetes.
A világot nem katonák fogják elpusztítani. Hanem a vegyészek. Az indián jóslat beteljesedni látszik.

Soma véleménye a törvényről ITT olvasható.

PETÍCIÓ A GYÓGYNÖVÉNYEKÉRT

www.gopetition.com/petition/39757.html

A történet nagyon egyszerű, betiltásra kerülnek április 01.-től a természetes gyógykészítmények. Minden naturista termék gyógyszernek számít, tilos lesz a forgalmazása.

A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége lesz a gyógyszeriparnak, drognak számít majd.

Őseink forognak sírjukban, végleg el akarják tiporni az ősi tudást, gyógyszereket zabáltatnának velünk minden bajra.

Fűben-fában orvosság? Boszorkányságnak minősül lassan!

Ne hagyjuk!

A petíciót minél több ember aláírja, annál hatásosabban léphetünk fel a gyógyszermaffia ellen! Egymillió aláírás szükséges.

www.gopetition.com/petition/39757.html

Bővebben:

Agresszív búcsú a gyógynövényektől:
Nem új keletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot.
Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé  közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big  Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopolhatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.
Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer. Az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem   írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek forgalomban.
Hiába a több évezredes tapasztalat, a hatékonyság mellett tanúskodó sok eredmény, hiába minden érvelés, hogy nagyanyáink, nagyapáink, őseink is uniós vagy világkódexes engedély nélkül gyakorolták a természetgyógyászatot. A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége a gyógyszeriparnak, drognak számít majd.
 A média és a sajtó pedig rendelkezik akkora erővel, hogy elhitesse az emberekkel, hogy ezek a szerek károsak! Bízom benne, hogy sokan vagyunk még, akik nem dőlünk be a manipulálásnak. Még mindig hiszem azt, hogy a több ezer éves gyógyászati hagyományoknak mégiscsak sikerül fennmaradni a fehér maffia háborújával szemben is.
Igazából, ha az emberek tudnák, hogy csupán emberi természetükből adódóan mekkora erejük van a betegségekkel szemben, jobban támaszkodnának a természetre!
                               
We  call on the European Commission to stop the Traditional Herbal Medicinal Products Directive (THMPD), Directive 2004/24/EC, which is set to remove access to the vast majority of herbal medicinal products beginning 30 April 2011.
THMPD abridges the rights of each European citizen to self-determination in managing health. It goes far beyond reasonable controls      over dangerous products, and enters the realm of coercion by limiting options for treating health issues.
The public's access to herbal products that have traditionally been freely available must continue uninterrupted.
     --

Felszólítjuk az Európai Bizottságot hogy állítsa le a Tradicionális Gyógynövényalapú Gyógyhatású szerekre vonatkozó 2004/24/EC irányelv végrehajtását, amely arra irányul, hogy 2011. április 30-tól megszüntesse az ilyen típusú készítmények nagy részéhez való hozzáférést.

Ez a direktíva korlátozza az európai állampolgárokat azon joguk gyakorlásában, hogy saját maguk dönthessenek az egészségükről. Ez messze túlmegy a veszélyes szerek ésszerű szabályzásán és az, hogy az egészségügyi kérdéseket illetően korlátozzák a választás szabadságát, már kényszer(intézkedés)-nek számít.

A hagyományosan mindig is szabadon hozzáférhető gyógynövényekből készült termékek közösség általi szabad elérését továbbra is biztosítani kell.

Diós-konyakos sajtkrémleves

.

A sas nem volt mindig sas. A sas, mielőtt sas lett volna, Yukatengi volt, a Beszélő. 

A Yukatengi folyton csak beszélt. Folyton járt a szája. Csak magát hallotta. Sem a folyót, sem a szelet, sem a farkast. 

A holló azt mondta neki, hogy éhes a farkas. Ha nem beszélnél, meghallanád. Ahogy a szelet is. 

És ha meghallod a szelet, repülni fogsz. 

Yukatengi így befogta a száját, és átváltozott sassá. 

A sas szárnyal. És röptében benne van minden mondanivalója.

(Miért éppen Alaszka?)

Akkor az ünnepi háromévfordulós recept ez a konyakos-diós sajtkrémleves lesz, Erinaceának ajánlva. Valami érdekesebbet szerettem volna a sima besamelalapú, szerecsendiós változatnál (gondolom azt ismerted is), ezért kreáltam egy izgalmasabbat.
A leves képlékeny - már ami az elkészítési módot illeti. Több változatban is készülhet, a hozzávalóink meglététől függően.
Leírom ez hogyan készült, aztán a lehetséges módosításokat is.

Hozzávalók 4-6 főre:
1 közepes fej vöröshagyma (10-12 dkg),
2 nagyobb gerezd fokhagyma,
3 kicsit púposkás evőkanál liszt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanál ghí (vagy sima vaj),
1 evőkanál dióolaj,
só,
iciripiciri fehérbors,
1 púposnagyobbacska késhegynyi őrölt fahéj,
1,3 liter csirkealaplé (vagy víz és 1 leveskocka),
5 dkg füstölt sajt,
25 dkg trappista vagy edami sajt,
2 félmarék dió,
1 evőkanál dióecet,
4 cl konyak,
1/2-1 dl tejszín..

A diót szárazon megpirítottam a lábosban, aztán félretettem egy kistányérra. Ghít és dióolajat öntöttem az edénybe, majd üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Mikor már áttetsző volt, fölcsavartam a lángot és karamelles-barnára rápirítottam. Csak ekkor, a végén adtam hozzá a kis kockákra vágott fokhagymát is, és épp csak megfuttattam a zsiradékban. Hozzáöntöttem a konyakot és nagy lángon hagytam az egészet, a konyak elpárolgásáig. Lisztet tettem hozzá, amit 1-2 percig pirítottam, aztán felöntöttem alaplével apránként. Botmixerrel teljesen simára alakítottam. Fűszereztem fehérborssal és fahéjjal. Főztem 10 percig, majd hozzákevertem a reszelt sajtokat is. Így is főztem még 5 percig. A végén kevés dióecettel savanyítottam. Legvégül pedig 1/2 dl tejszínt öntöttem hozzá. Tálaláskor megszórtam az összeaprított dióval.

Készíthető úgy is, hogyha nincs dióolaj a készleten, hogy a diót az elején a vajban pirítjuk meg, majd félretesszük. Aztán összeaprítjuk kissé, és a botmixerrel a levesbe krémesítjük. Így garantált lesz a diós aroma. Ha nincs dióecetünk, akkor a levest a végén még egy kevés konyakkal lehet pikánssá tenni.
Ehhez a leveshez szerintem a brie típusú sajtok jobban illenének, de nekem most ez volt készleten. Így is tökéletes volt. Valamint parmezánnal sem lenne utolsó. Akkor viszont én liszttel pótolnám ki a leves sűrűségét és csak parmezánt tennék hozzá, úgy 15 dkg-ot. Ha nincs otthon konyak, akkor félbarna vagy barna sörrel is el tudnám képzelni ezt a finom és izgalmas levest. Sörből nyugodtan beleöntenék legalább 3 dl-nyit, alapléből pedig ennyivel kevesebbet tennék. Tejszín nélkül is tökéletes, bár lágyított az összhatáson és kihozta a diós aromát. Kevés ételben szeretem a tejszínt, de ebben a levesben kifejezetten jó volt.
Vegák zöldségalaplével készítsék.

Tisztított vaj (ghí, szemne)

Ez a világalkímia: az életből kiköpülni az üdvöt. Ez a világegyetem csillagainak, a bolygóknak, az atomoknak, a szeleknek, a tengereknek, a sugárzásoknak végső értelme. Mindez azért történik, hogy végül is vajas kenyeret ehessünk. 

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina)

Még egy kicsit maradok a zsiradékoknál. Ha a tökmagolaj az Őrség folyékony aranya, akkor a ghí, vagyis tisztított vaj pedig Indiáé. A ghível készült ételeknek semmihez sem fogható ízük van. Ha indiai ételt készülünk főzni, a ghí véleményem szerint elengedhetetlen alapanyag. Egészen más íze van, mint a sima vajnak. Most 30 dkg vajból készítettem, és 15 perc alatt készen is volt. Megéri rászánni ezt a csekélyke időt. A 30 dkg vajból 21 dkg ghí lett. Minél nagyobb mennyiségből készítjük, annál hosszabb a sütési idő is. Mivel nem minden nap főzök indiai ételt, nekem ez a mennyiség elég lesz egy jódarabig, legalább 5-6 ételhez lesz elegendő. A ghí akkor is használható, ha nem indiait főzünk, mert például a natúran sült hirtelensültek olyan ízt kapnak tőle, hogy az elmondhatatlan. Az ízetlen és száraz natúr pulyka- vagy csirkemell egészen átlényegül tőle.

A ghí szobahőmérsékleten is hónapokig eláll. Ezért is ezzel főznek-sütnek Indiában, mert  vaj így tartósítható. A sütés során a vajból eltávozik a víz, s ami visszamarad, egy teljesen vízmentes zsiradék. A sütés során a színe, illata, íze megváltozik. A színének olyannak kell lennie, mint a folyékony aranynak. Az illata a pörkölt mogyoróéra vagy dióéra emlékeztet, ízében is megjelenik ez a diós, mogyorós teltség. A ghí még nagyon magas hőmérsékleten sem ég meg, nem kezd füstölni. Kiváló alapanyag tehát akár főzéshez, akár sütéshez.

 

A ghít nagyon lassan kell sütni, nehogy megégjen. A tűzhely legkisebb lángjának legkisebb fokozatán. Eleinte hab keletkezik rajta, ezt célszerű leszedegetni. Sülés közben érdekes szortyogó hangot hallat, amit az edény aljáról felszálló vízbuborékok adnak ki. Akkor van készen, mikor ez a hang megszűnik, és a vaj színe és illata is megváltozik. Az alján marad egy kissé sötétre sült ragadós réteg, apró kis göröngyökből, ezek a vaj fehérjetartalmának kicsapódásai. Nem kell egyáltalán kevergetni éppen ezért, mert így a végeredmény egy szép tiszta, aranyszínű zsiradék lesz.

Az elkészült ghít apró lyukú szűrőn aztán átszűrjük egy edénybe (vagy ritkább szövésű vászonanyagon), amibe tárolni szándékozunk. Tartható hűtőszekrényben is, de én inkább a spájzot, vagy konyhapolcot javaslom. Kár lenne ha hűtőízt kapna ez a drága finomság.

Zala aranya: a tökmagolaj

.

Nem ismeri a történetet?

  A Halál, akár a fehér ember, nem volt boldog a saját földjén. Azt gondolta, nem elég nagy a birodalma. Nagyobbat akart. Egyik éjszaka, amikor a Nagy Szellem aludt, megtámadta a Földet. Sok-sok embert megölt, és feleségnek elrabolta a törzsfőnök legszebb leányát. A lány úgy tett, mintha jó asszony volna. De egy napon megetetett egy sütőtökmagot a Halállal. A sütőtök nőtt és nőtt a Halál belsejében, és végül a Halál szétrobbant. És millió sütőtökmag szóródott szét a Földön. Sok ember meghalt. De jó dolog is származott belőle: a sütőtök.

  Így volt a fehér emberrel is. Kivágta az erdőket, feltúrta a földet. Elhozta az influenzát. De magával hozta a villanyáramot, a penicillint és a Ben és Jerry jégkrémet.

(Miért éppen Alaszka?- Forgószél Marilyn indián meséje)

Ahogy az olaszoknak, görögöknek, spanyoloknak van folyékony aranyuk - az olívaolaj -, úgy nekünk is van. Méghozzá a tökmagolaj. Szerencsés vagyok hogy Zalában élek, mert nálunk itt a piacon minden ötödik árusnál kapni. Jó minőségűt, igazit. Ahogy lehet kapni igazi dióolajat és mákolajat is. A Hetésben (Zalában) Milejszegen van olajütő.

A tökmagolaj kuriózum, kincs, gyógyír és afrodiziákum, zamatos kivonata a Föld tápláló vérének. Sajnos, ez is kiveszőben lévő kismesterség, hagyomány. A szívem szakadna meg, ha eltűnne. Íze semmihez sem fogható: erőteljes, a pirításnak köszönhetően rendkívül aromás, finom. Amióta az eszemet tudom, és amióta salátázom, soha egyetlen tányérról sem hagytam le a tökmagolajat. Sokszor csak önmagában, kanálszámra eszem. Vagy fokhagymás pirítóssal tunkolom. Az olajoskáposzta saláta elképzelhetetlen nélküle. A hajában sült krumpli ízének fantasztikus hordozója. De kiváló húspácokban is, izgalmas ízharmóniákat teremt, mélységet ad és füstösséget a vele sült húsoknak. Levesek tetejére csepegtetve is kiváló.

 

Élettani hatása nagyon kedvező: a koleszterinszintet csökkenti, a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzhetők vele, mert rendkívül sok többszörösen telítetlen zsírsavat, vlamint antioxidánsokat tartalmaz. Van benne E, B1, B2, B6, A, C, D vitamin. Nyomelemek közül tartalmaz foszfátot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, szelént, cinket, rezet és mangánt. A prosztata népi gyógyszere. Itt zalában a férfiak minden reggel egy teáskanálnyit fogyasztanak belőle.

Ha errefelé jártok, ki ne hagyjátok! Itt a milejszegi olajsajtoló honlapja, rendelni is lehet: Göcseji extra szűz olajok.

Török vöröslencseleves (ezogelin corbasi)

.
Az emberi nyomorúságból az, ami elkerülhető lenne, nem elsősorban a butaság, hanem a tudatlanság, a tudni nem akarás miatt létezik még ma is. Az önismeret hiánya az, ami a legpusztítóbb.

(Carl Sagan)

Az utóbbi két évben meglehetősen rákaptam a hüvelyesekre. Előtte nem nagyon főztem, ettem. Valamiért elfelejtődtek. Azt hiszem, az indiai konyha iránti rajongásom változtatott az áldatlan állapotokon. Indiában ugyanis nagyon népszerűek - főleg a vegetáriánusok körében - a dahl-ok, vagyis a gazdag, laktató egytálételek: csicseriborsóból, babfélékből, lencsefélékből, sárgaborsóból. Már régóta szemeztem a  vöröslencsével és ma úgy hozta az élet, hogy olyan boltban jártam, ahol egyszerűen felkínálta magát.

Ez az étel azonban török. Nem csak az indiai, de az arab konyha is a szívem csücske. A török konyhát is beleértve. Anno Áginál, aki főz csodálkoztam rá erre a nagyon laktató, sűrű, szinte főzelékszerűen gazdag levesre. Aztán utánanézegettem a neten és több helyen is megtaláltam.

A vöröslencse csodálatosan égőnarancs színű. Kicsi szemű (valós mérete kisebb mint a képen), villám gyorsan megfő. Áztatás nélkül is 20-30 perc alatt szétfő. Tehát ettől a lencsefajtától ne is várjuk, hogy egyben marad. Ahogy puhul, el is oldódik, színe kifakul. Íze nem különösebben jellegzetes - sőt, inkább azt mondanám: jellegtelen. Mintha a lencse és a sárgaborsó keveréke lenne, de jelentősen letompított ízvilággal. Akár az általunk ismert lencsét vagy sárgaborsót idézem vissza a számban, mindkettő sokkal-sokkal jellegzetesebb, erőteljesebben meghatározható zamatú. Ennek ellenére ez a leves nagyon finom.

Hozzávalók 2 főre:

15 dkg vöröslencse,

1 nagy fej vöröshagymának a fele (kb.6-8 dkg),

2 gerezd fokhagyma,

só,

frissen őrölt bors,

3 dkg vaj,

1 evőkanál olívaolaj,

5 dkg rizs,

5 dkg bulgur (búzatöret),

1 evőkanál szárított menta,

1 mokkáskanál pirospaprika,

1 evőkanál sűrített paradicsom,

1 és 1/2 liter víz vagy alaplé (vagy víz és 1 és 1/2 leveskocka).

A tetejére:

5-6 evőkanál olívaolaj,

1 mokkáskanál pirospaprika

és aki szereti 1/2 mokkáskanál

erős pirospaprika,

plussz: citromgerezdek.

A vaj és olívaolaj keverékén megdinszteltem kevés sóval az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Mikor üvegessé vált, hozzátettem a vöröslencsét, a sűrített paradicsomot és a rizst is, majd felöntöttem másfél liter vízzel. Zöldség-alaplével az igazi, ha nincs tehetünk bele másfél leveskockát, de anélkül is jó.

Fűszerezzük borssal és pirospaprikával. Mikor a lencse szétfőtt a levesben, hozzátesszük a bulgurt is és a szárított mentát. Sok kell bele, úgy az igazi. Tényleg nagyon illik ehhez az ételhez. Még tíz percig főzzük, és készen is van. Ha túl sűrű lenne, vízzel higítható.

Egy pici lábosban kissé felmelegítjük az olajat (én fokhagymás olívaolajat használtam), félrehűzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát. Én erőset is tettem bele és nagyon illett a leveshez. Tálaláskor ezzel a szép színű olajjal megcsorgatva díszítjük, citromgerezddel kínáljuk. Nagyon finom hozzá a citrom savanyúsága, ezzel válik kerekké a leves ízvilága.

Ez pedig talán egy még autentikusabb, és jóval egyszerűbb recept.

Pisztráng: a halak legfinomabbika

 .

Egyszer a baszrai Hasszán a folyóparton megpillantotta a szépséges Rabi'a al Adawiyát. Ekkor Hasszán az imaszőnyegét ráterítette a folyóra, rálépett, és így szólt: - Rabi'a, gyere, imádkozzunk együtt!
De ő azt válaszolta:
- Hasszán, miért viselkedsz úgy, mint a bazári kereskedők, netán gyenge vagy?
Azzal a nő feldobta imaszőnyegét a levegőbe, felrepült rá, és azt mondta:
- Gyere ide fel, Hasszán, hogy az emberek lássanak bennünket!
De ezt már Hasszán nem tudta megtenni. Rabi'a, hogy megvigasztalja a férfit, így szólt:
- Látod, Hasszán, egy hal meg tudja tenni, amit te tettél, és egy légy is meg tudja tenni, amit én tettem. Az igazi feladat túl van ezeken, és nekünk azzal kell foglalatoskodnunk.

(Anthony de Mello: A csend szava - Egy perc bölcsesség)

Nos. Mostanában kissé (nagyon) szétszórt vagyok... Ma pisztrángot ebédeltünk és olyan gyorsan elfogyott, hogy mikor már csak a csupasz csontváz volt előttem az asztalon, akkor jöttem rá: nem fotóztam le...
Azt hiszem most ettem először ezt a csodálatosan finom halat életemben. Eddig a két legnagyobb kedvencem a vörös tonhal és a lazac volt. Volt. Mert a pisztráng került az első helyre. Fantasztikus íze van... És a pisztráng egész Európában őshonos.
"Pisztráng: (Salmo trutta fario L.), a nyílt hólyagú halak rendjének lazacfélék családjába tartozó halfaj. Teste rövid, oldalt összenyomott, orra rövid, elmetszett. Háta olajzöld; oldalai sárgás zöldek, fekete és narancspiros, néha kékes színnel szegett foltokkal. Hasa fehér. Hátúszója legtöbbször olajzöld; páros úszói és alfelúszója borsárgák, gyakran feketével festettek. Színe különben igen változatos. Európában mindenütt otthonos, hegyi és havasi folyóvizeinknek és hideg tavainknak legbecsesebb hala. Nem vándorol és októbertől januárig ívik. Igen ügyesen és gyorsan úszik. Rovarokkal táplálkozik, de megeszi a csigákat, férgeket és kisebb halakat is. Húsa igen ízletes, finom."          (Wikipédia)

(Kép: Nosalty)

Ezt alátámaszthatom. Tényleg csodálatos. Mikor nagyon friss, szép lazacos-rózsaszínes a húsa és a kopoltyúja. Minél inkább veszít frissességéből, húsa és kopoltyúja annál világosabbá válik. Testét millió kis pici pikkely borítja, de nem kell letisztítani róla, mert sütéskor teljesen rásül és észrevehetetlenné válik.
Igen egyszerűen készítettem el, mert érezni akartam az eredeti ízét.

Hozzávalók:
személyenként egy 20-25 dkg-os pisztráng,
só,
citrom,
vaj,
olívaolaj.

A pisztrángot süthetjük a fejével együtt is, vagy anélkül is. Én kénytelen voltam levágni róla mert csak így fért el a serpenyőmben, és sajnos a farokuszonyát sem tudtam finom ropogósra megsütni, mert az is már kilógott az edényből. Tehát én levágtam a fejét és körülbelül 7-8 miliméter távolságokra beirdaltam mindkét oldalon a húsát. Aztán megmostam alaposan. Sóztam (jól belesimogattam a  sót a beirdalt nyílásokba is) és már tettem is a felforrósított serpenyőbe vaj és olívaolaj keverékére sülni. Közepes lángon sütöttem, egy-egy oldalát olyan 4-5 percig, hogy finom ropogósra süljön meg a bőre. Tálaláskor a tányéron meglocsoltuk citrom levével. Fantasztikus finom. És megfizethető.

Törökméz és... törökméz

.

Csele titokban törökmézre alkudott egy szomszédos kapu alatt.
 
A törökmézes ember ugyanis szemérmetlenül felemelte az árakat. A törökméz
ára tudvalevőleg az egész világon egy krajcár. Ezt úgy kell érteni, hogy 
a törökmézes ember megfogja a kis bárdot, s amennyit a nagy darab fehér,
mogyoróval spékelt masszából egy ütésre le tud belőle hasítani, az egy
krajcárba kerül. Valamint hogy a kapu alatt minden egy krajcárba kerül, 
ez lévén az egység. Egy krajcár a fapálcikára nyársalt három szilva, három
fél füge, három prünella, három fél dió, mindmegannyi folyós cukorba
mártva. Egy krajcár a nagy darab medvecukor, és ugyancsak egy krajcár 
az árpacukor. Sőt egy krajcár az úgynevezett diákabrak is, mely apró
staniclikba van osztva, s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van ebben
mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai szemét,
szentjánoskenyér-törmelék és légy. Egy krajcárért a diákabrak felöleli 
a gyáripar, a növény- és állatvilág igen sok termékét.
Csele alkudott, ami azt jelenti, hogy a törökmézes ember fölemelte az
árakat. A kereskedelem törvényeinek ismerői jól tudják, hogy az árak
akkor is emelkednek, ha az üzletcsinálás veszéllyel jár. Így például
drágák azok az ázsiai teák, amelyeket rablók lakta vidékeken cipelnek
végig a karavánok. Ezt a veszedelmet nekünk, nyugat-európai embereknek
kell megfizetnünk. És a törökmézesben határozottan volt üzleti
szellem, mert szegényt el akarták tiltani az iskola közeléből. Tudta
jól szegény feje, hogy ha el akarják tiltani, hát el is tiltják, s
minden cukorkészlete ellenére nem tud oly édesen mosolyogni az előtte
elhaladó tanárokra, hogy azok benne az ifjúság ellenségét ne lássák.
- "A gyerekek minden pénzüket annál az olasznál költik el" -
mondogatták. És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú élete
a gimnázium mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie kell
innen, legalább nyerjen rajta valamit. És meg is mondta Cselének:
- Azelőtt volt minden egy krajcár. Ezután most minden két krajcár.
És amíg nagy nehezen kinyögte ezeket a magyar szavakat, vadul
hadonászott a levegőben a kis bárddal. Geréb odasúgott Cselének:
- Vágd a kalapodat a cukor közé!
Csele el volt ragadtatva ettől az eszmétől. Tyű, micsoda gyönyörűség
lett volna ez! Hogy repültek volna jobbra-balra a cukrok! És hogy
mulattak volna a fiúk!
Geréb, mint az ördög, suttogta fülébe a csábítás igéit:
- Vágd oda a kalapodat! Ez uzsorás.
Csele levette a kalapját.
- Ezt a szép kalapot? - mondta.
El volt tévesztve a dolog. Geréb rossz helyen tette a szép ajánlatot.
Hiszen Csele gigerli volt, és csak lapokat hozott a könyvekből.
- Sajnálod? - kérdezte tőle.
- Sajnálom - mondta Csele. - De azért ne hidd, hogy gyáva vagyok. 
Én nem vagyok gyáva, csak a kalapot sajnálom. Én ezt be is bizonyíthatom,
mert ha akarod, én a te kalapodat nagyon szívesen odavágom!
Ilyet nem lehet Gerébnek mondani. Ez majdnem sértés volt. 
Fel is fortyant. Ezt mondta:
- Ha már az én kalapomról van szó, hát odavágom én magam. 
Ez egy uzsorás. Ha félsz, menj el.
És azzal a mozdulattal, ami nála a harciasságot jelentette, le is
vette a kalapját, hogy szétüssön vele az x-lábú asztalon, mely teli
volt rakva cukorral.
De valaki megfogta hátul a kezét. Egy majdnem férfiasan komoly hang
ezt kérdezte tőle:
- Mit csinálsz?
Geréb hátranézett. Boka állt mögötte.
- Mit csinálsz? - kérdezte tőle ismét.
És komolyan, szelíden nézett rá. Geréb morgott egyet, mint az oroszlán,
mikor az állatszelídítő a szemébe néz. Meghunyászkodott. A fejére
tette a kalapot, és vonogatta a vállát.
Boka csöndesen mondta:
- Ne bántsd ezt az embert. Én szeretem, ha valaki bátor, de ennek
semmi értelme nincs. Gyere!
És feléje nyújtotta a kezét. A keze csupa tinta volt. A tintatartó
kedélyesen csöpögtette a zsebébe a sötétkék levet, és Boka mit sem
sejtve húzta ki a zsebéből a kezét. De ezzel nem törődtek. Boka a
falhoz kente a kezét, aminek az lett a következménye, hogy a fal
tintás lett, de Boka keze viszont nem tisztult meg. A tintaügy
azonban ezzel be volt fejezve. Boka karon fogta Gerébet, és elindultak
a hosszú utcán. Mögöttük maradt a csinos kis Csele. Még hallották,
amint fojtott hangon, a levert forradalmár bús lemondásával szólt az
olasznak:
- Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két krajcárért
törökmézet.
És belenyúlt finom kis zöld erszényébe. Az olasz pedig mosolygott, és
azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól kezdve minden -
három krajcár volna. De ez csak álom volt. Ez olyasvalami volt, mint
amikor valaki azt álmodja, hogy minden forint egy százast ér. Nagyot
sújtott a késsel a törökmézre, s a lepattant szilánkot egy kis papírba
tette.
Csele keserűen nézett rá.
- Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt!
Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva
szólt:
- Hát most drágább, hát most kevesebb.
És már egy új vevő felé fordult, aki ezen az eseten okulva, a kezében
tartotta a két krajcárt. És vagdosta a fehér cukormasszát a kis
bárddal olyasvalami furcsa mozdulatokkal, mintha valami mesebeli
középkori, óriási hóhér lett volna, aki apró, mogyorófejű emberkéknek
csapkodja le a fejüket egy kis arasznyi bárddal. Szinte vérengzett a
törökmézben.
- Pfuj - mondta Csele az új vevőnek -, ne vegyen ennél! 
Ez uzsorás.
És egyszerre csapta be a szájába az egész törökmézet, amelyre a fele
papír ráragadt, letéphetetlenül, de nem lenyalhatatlanul.

                                                                                                         (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)

A molekuláris gasztronómia legelső terméke - bár keletkezésének pontos időpontját nem sikerült megtalálnom. Legalábbis a törökméz egyes verziója. Az a narancsszínű, amiket ma vásárokban szoktak árulni. Heston Blumenthal oda lenne érte szerintem... Nekem legalábbis ő jutott eszembe, mikor a mézes cukorszirupba beletettem a szódabikarbónát és az vadul elkezdett habzani, buborékolni és térfogatának 10-szeresére nőni egy szempillantás alatt. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy tányérra próbáljátok tenni. Inkább jól beolajozott, szilikonos sütőpapírt javasolnék, mert azt le lehet húzni a megkeményedett édességről. A tányérra viszont rákötött mint a betony.

Nem sok hozzávalója van:

15 dkg kristálycukor,
1 evőkanál méz,
1 és fél csapott teáskanál szódabikarbóna.



A cukrot én 2 evőkanál vízzel elkevertem, aztán a mézzel. Lángra tettem, felolvasztottam és mikor olyan szép haloványsárga lett, levettem a tűzről és folyamatos keverés mellett beletettem a szódabikarbónát. Nagy edényben kell csinálni, mert nagyon megnő, szinte azonnal. Az előre a tűzhely mellé készített, megolajozott sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük ki és hagyjuk megdermedni. Aztán ha kihűlt, húzzuk le róla a papírt és éles késsel próbáljunk darabokat pattintgatni belőle. Önmagában is jó kis rágcsa, de desszertekhez is felhasználható.

Van egy másik verziója is a törökméznek, ez hasonlít leginkább a Molnár Ferenc által is megírthoz. A receptre Égigérő Paszulynál leltem rá. Nagyon finom!

Hozzávalók:

17,5 dkg méz (én most repcemézet használtam),
30 dkg kristálycukor,
2 evőkanál víz,
1 tojásfehérje,
30 dkg földimogyoró vagy mandula, vagy pisztácia, vagy dió vagy éppen mindezek vegyesen.


Egy darab sütőpapírt ecsettel megolajoztam és a tűzhely közelébe készítettem. A magféléket száraz serpenyőben megpirítottam. Az enyémbe most földimogyoró, mandulaforgács és dió került. A cukrot benedvesítettem a vízzel, hozzáadtam a mézet és felolvasztottam. Kevergettem addig, míg szép aranysárga karamellszínt kapott. Lezártam a lángot alatta és gyorsan felvertem jó keményre a fehérjehabot kézi robotgéppel. Folyamatos keverés mellett hozzáöntöttem a szirupot. És innentől nagyon gyorsan kell dolgozni, mert nagyon hamar szilárdul. Tehát gyorsan belekevertem a magokat és gyorsan szétterítettem az olajos sütőpapíron. Körülbelül fél óra elteltével olyan félig megdermedt állapotba került. Ekkor vágtam kockákra. Ha ebben a félig szilárd állapotában nem vágjuk fel, akkor már csak úgy lehet rácsapni, ahogy a Pál utcai fiúkban a törökmézes ember tette, mert teljesen keményre szilárdul. Nagyon finom csemege. Jó fogúaknak ajánlott! :)

Gazdapiac: hazai ízek közvetlenül a termelőtől

.

Kaptam egy levelet Select Food-tól. Azt hiszem egyszerűbb, ha bemásolom. Jónak tartom a javaslatát és köszönöm neki a levelet és azt, hogy felhívta a figyelmemet az oldalra. Ráadásul ahogy nézegettem a Gazdapiac oldalt, zalai termelők nem is nagyon vannak rajta. Hátha most majd...

Kedves Bloggertársak!


Nem tudom, hogy ismeritek-e már a magyar termelői adatbázist, az online Gazdapiacot. Én már több mint egy éve felfigyeltem rájuk, és már akkor ki is tettem az árukeresőjüket a blogomba. A napokban jártam az oldalukon, és elég kevésnek találtam a linkcenterükben található támogatóikat, gasztroblog pedig egyáltalán nem volt közöttük.  (Én is csak akkor jeleztem az oldal alapítója felé, hogy kint van nálam a keresőjük.)
Ekkor jutott eszembe, hogy írok róluk egy bejegyzést, hiszen a gasztrobloggerek között is sokan támogatják a magyar termékek vásárlását, fogyasztását.
Összefogva az oldal terjesztésével, megismertetve az emberekkel az oldalban rejlő lehetőségeket; sokat segíthetnénk a hazai termelőknek.

Itt találjátok a bejegyzésemet a Gazdapiacról a linkekkel együtt, http://selectfood.blogspot.com/2011/01/gazdapiaccom-az-online-gazdapiac.html
és ha hasznosnak találjátok, nagyon örülnék a támogatásotoknak. A piac szerkesztője pedig még nálam is jobban örülne. ;-)

Néhány, nagyobb olvasótáborral rendelkező bloggernek is küldök egy-egy e-mailt, akikről úgy gondolom, hogy szívesen csatlakoznának az ügyhöz, de minél több emberhez jutna el a kezdeményezés, annál jobb lenne!


Szép vasárnapot kívánok nektek,
üdv.:

Selectfood