Narancslekvár

Nohát sosem gondoltam volna, hogy egyszer narancslekvárt fogok eltenni. De a helyembe jött Olaszország, így kénytelen voltam - ki tudna ellenállni a befőzésnek ha olyan narancsokat kap, amik még előtte nap Nápoly környékén a fán csücsültek és ráadásul vegyszermentesen? Szóval ez a narancs sokkal sárgább, kicsit se savanyú és nem is a miénk, Bástya elvtárs...:)

Elkezdtem bogarászni a neten, mert azt sejtettem hogy nem egyszerű történet, hiszen a narancsnak gyakorlatilag nincs húsa - színtiszta nyárízű folyadékot rejtenek az izzó narancsszín gömbök. De ettem már nagyon finomat, és azt hiszem, az angol lekvár volt. Anyukám próbálkozott egyszer vele, de a végeredmény egy nagyon jó narancsszirup lett, amiben guszta kis szálacskákként úszkáltak a vékonyra vágott héjak. Így tehát azt sejtettem már, hogy ennek a finom gyümölcsnek minden része felhasználandó - így a fehér része is. Ráadásul azt is tudom, hogy a pektin (zselésítő anyag) mindig a héjban található, bármilyen keveset is tartalmazzon az adott gyümölcs.
Mindenképpen olyan receptet kerestem, aminél 24 óráig vízben kell áztatni a gyümölcsöt. Mert tapasztaltam már citrom esetében, hogy ez a módszer jelentősen csökkenti a héj alatt található fehér rész keserűségét, ráadásul a hosszú áztatásnak köszönhetően az illóolajok és a gyümölcs ízanyagai jobban kioldódnak. Azon viszont meglepődtem, milyen nagy mennyiségű cukrot írt mindegyik recept. Pedig én sem szoktam kevés cukorral eltenni a lekvárjaimat...

Azt már tőlem megszokhattátok, hogy csak hagyományos lekvárt teszek el, vagyis sokáig főzötteket, nagy cukortartalmúakat. Mert 1.: valóban korlátlan ideig elállnak és sokkal kevéssé romlékonyak, 2.: sokkal intenzívebb ízűek, mint a dzsemfixes társaik, 3.: épp ezért sokkal kisebb adag is sokkal erőteljesebb ízélményt produkál, ezért takarékosabb is. Látszólag kevesebb lesz a hagyományos lekvárból, mint a gyorsított változatosból ugyanannyi gyümölcsből, de csak látszólag, mert sokkal töményebb és a mennyiséget a cukor amúgy is visszapótolja. Ja és 4.: a dzsemfix nagyon drága, tehát amit megspórol a kedves háziasszonka a cukron, azt visszakölti dzsemfixre. Szóval én maradok a hagyományos lekvároknál. Ó, igen, 5.: a hagyományos lekvár sütésálló, nem folyik lévé ha egy kis hő éri.
Viszont ebbe a narancslekvárba tettem egy kevés agar-agart, mert hiába főztem először 2 órán át, aztán a cukorral még jó félórát, nem bíztam benne, hogy valóban lekvár sűrűségű lesz, mire kihűl. Így egy kevés zselésítő mégis került bele. És jól is gondoltam, mert így lett tökéletes. A receptet itt találtam. A mértékegységeket átváltogattam: 1 csésze = 240 ml, 1 font = 45 dkg




Hozzávalók:

1,5 kg narancs,
1,9 liter víz,
2,7 kg cukor,
1 csipet só,
1,5 darab citrom leve,
5 csapott teáskanál agar-agar.


A narancsokat természetesen azért alaposan megmostam, majd héjastul felkarikáztam és kockáztam. Felöntöttem vízzel és 24 óráig állni hagytam. Aztán főztem forrástól számítva 2 órán át kis lángon, fedőt félig tettem rá, nehogy az összes vizet elfője. Ekkor botmixerrel kicsit pépesítettem, de nem nagyon, hogy kissé rusztikus maradjon, látszódjanak benne a narancshéjdarabkák is. Ezután ízesítettem citromlével, csipet sóval és cukroztam. Még jó fél-háromnegyed óráig főztem közepes lángon, majd a kevés vízben oldott agar-agart is hozzákevertem. Pár percig még főztem, hogy az agar-agar teljesen feloldódjon. Csírátlanított üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, rá egy csipenyi szalicilt, erre a tetőt és fél percre fejre is állítottam az üvegeket. Aztán szárazdunsztban hagytam őket kihűlni. Nem kis mennyiség, körülbelül 3,5-4 liternyi lekvár lett belőle.

Eszméletlen finom. A keserűségét szinte teljesen elvesztette, épp csak leheletnyit érződik a lekvárban, épp annyira, amennyire kell, és a sok cukor ellenére sem émelyítően édes. Tökéletes. Ma sütök hozzá foszlós kalácsot. Vajjal, kaláccsal valami mesés lesz. Van ígéretem citromra is - abból is lekvárt tervezek, ugyan ezzel a módszerrel.
Csodálatos, üvegben eltett mediterrán nyár... :)

p.s.: egyetlen dologtól lehet keserű: ha benne hagyjátok a magokat. Az tényleg megkeseríti, de a héj nem.

Csicsókás, tejfölös krumplileves

.

Az utolsó maradványa valami isteninek: az ember becsületes igyekezete.

(Carl Gustav Jung)

Egyszerű kis leves, de a csicsóka "megbolondítja". :) Káposztás tésztához készítettem - mer' ahhoz azért nehéz levest találni: ami nem túl nehéz, meg nem túl könnyű, szóval nem egyszerű. :) 

Hozzávalók 4 főre:

15 dkg füstölt nyers szalonna (kolozsvári, hasaalja, mindegy),

15 dkg csicsóka (tisztítva),

30 dkg burgonya (tisztítva),

1 közepes fej vöröshagyma (7-10 dkg tisztítva),

1 gerezd fokhagyma,

1 csokor petrezselyemzöld,

1/2 leveskocka,

1-2 evőkanál olaj vagy ennyinek megfelelő zsír,

só,

frissen őrölt bors,

frissen reszelt szerecsendió,

1 csapott teáskanál liszt,

1 dl tejföl,

1 csipet cukor.

A szalonnát csíkokra vágtam és az olajon kisütöttem jó pörcösre. Aztán kivettem a zsiradékból és a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát üvegesre dinszteltem. Majd beletettem a kisebb kockákra vágott, megtisztított csicsókát és krumplit is, és fölengedtem vízzel. Visszatettem a levesbe a szalonnapörcöket is, Fűszereztem sóval, borssal, szerecsendióval, petrezselyemzölddel, csipet cukorral, fél zöldségleveskockával. Hagytam puhulásig főni, aztán a lisztből, tejfölből készült habarással besűrítettem. Hagytam forrni még 5 percig és készen is volt.

Finom. :)

Vegák készítsék természetesen szalonna nélkül, úgy is ízletes, finom.

Egy tányér leves ára kb. 100 forint - olcsó. Elkészítési idő főzéssel együtt 45 perc, és kezdő konyhatündéreknek is bátran ajánlom.

Pászka

.

Egyszer egy anya jött kisfiával a rabbihoz. A rabbi megkérdezte a kisgyermeket:

  -   Adok neked egy aranyat, ha megmondod, hol lakik az Isten.

A kicsi azt felelte:

  -   Én meg két aranyat adok, ha meg tudod mondani, hogy hol nem lakik.

 

Nagyon szeretem a kovásztalan kenyereket. Minden nemzet élesztő nélküli, egyszerű kis lepémykenyere kovásztalan kenyér, a pászka a zsidóság kovásztalan kenyere. Sokszor veszek (vettem) a boltban, imádom elropogtatni. Minden fogyókúra nélkülözhetetlen kelléke is nálam. Sosem eszem kekszeket - nem is nagyon találtok itt a blogon - , se aprósütiket. Ellenben pászka mindig szokott itthon lenni. Ma hirtelen felindulásból követtem el ezeket, mert épp elfogyott. És ezután itthon sütöm, mert töredékébe kerül a boltinak és ugyanolyan finom.

Hozzávalók 16 negyedkörhöz:

8 dkg fehér liszt,

7 dkg teljes kiőrlésű liszt,

1 csipet só,

1/2 csapott mokkáskanál sütőpor (el is hagyható, de így megszáradva nem lesz fogtörő-kemény),

1 dl szobahőmérsékletű víz.

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, négybe vágjuk majd gombócoljuk. Három gombócot letakarunk hogy ne száradjon, egyet lisztezett deszkán nagyon-nagyon vékonyra kinyújtunk. Derelyevágóval négybe vágjuk, majd csíkozzuk a darabokat. Forró serpenyőben zsiradék nélkül megsütjük. Én a végén le szoktam kapni a serpenyőt a tűzről, és húsfogó csipesszel megfogva a a kenyérkéket, nyílt lángra is rá szoktam dobni pár másodpercre. A maradék három gombócot ugyanígy készítjük.

A pászkát fogyaszthatjuk frissen is, de megszáradva épp olyan, mint a bolti. A kiszáradt pászkákat meg is törhetjük mozsárban durva morzsára (vagy robotgépben) és így készülhet belőle maceszgombóc is.

Kiválóan használható Cézár-szerű salátákra is, ha pár centis darabokra tördeljük.

A csíkozás el is maradhat, de azt akartam hogy más legyen mint a többi laposkenyér, és kissé hasonlítson a boltihoz. :)