Narancslekvár

Nohát sosem gondoltam volna, hogy egyszer narancslekvárt fogok eltenni. De a helyembe jött Olaszország, így kénytelen voltam - ki tudna ellenállni a befőzésnek ha olyan narancsokat kap, amik még előtte nap Nápoly környékén a fán csücsültek és ráadásul vegyszermentesen? Szóval ez a narancs sokkal sárgább, kicsit se savanyú és nem is a miénk, Bástya elvtárs...:)

Elkezdtem bogarászni a neten, mert azt sejtettem hogy nem egyszerű történet, hiszen a narancsnak gyakorlatilag nincs húsa - színtiszta nyárízű folyadékot rejtenek az izzó narancsszín gömbök. De ettem már nagyon finomat, és azt hiszem, az angol lekvár volt. Anyukám próbálkozott egyszer vele, de a végeredmény egy nagyon jó narancsszirup lett, amiben guszta kis szálacskákként úszkáltak a vékonyra vágott héjak. Így tehát azt sejtettem már, hogy ennek a finom gyümölcsnek minden része felhasználandó - így a fehér része is. Ráadásul azt is tudom, hogy a pektin (zselésítő anyag) mindig a héjban található, bármilyen keveset is tartalmazzon az adott gyümölcs.
Mindenképpen olyan receptet kerestem, aminél 24 óráig vízben kell áztatni a gyümölcsöt. Mert tapasztaltam már citrom esetében, hogy ez a módszer jelentősen csökkenti a héj alatt található fehér rész keserűségét, ráadásul a hosszú áztatásnak köszönhetően az illóolajok és a gyümölcs ízanyagai jobban kioldódnak. Azon viszont meglepődtem, milyen nagy mennyiségű cukrot írt mindegyik recept. Pedig én sem szoktam kevés cukorral eltenni a lekvárjaimat...

Azt már tőlem megszokhattátok, hogy csak hagyományos lekvárt teszek el, vagyis sokáig főzötteket, nagy cukortartalmúakat. Mert 1.: valóban korlátlan ideig elállnak és sokkal kevéssé romlékonyak, 2.: sokkal intenzívebb ízűek, mint a dzsemfixes társaik, 3.: épp ezért sokkal kisebb adag is sokkal erőteljesebb ízélményt produkál, ezért takarékosabb is. Látszólag kevesebb lesz a hagyományos lekvárból, mint a gyorsított változatosból ugyanannyi gyümölcsből, de csak látszólag, mert sokkal töményebb és a mennyiséget a cukor amúgy is visszapótolja. Ja és 4.: a dzsemfix nagyon drága, tehát amit megspórol a kedves háziasszonka a cukron, azt visszakölti dzsemfixre. Szóval én maradok a hagyományos lekvároknál. Ó, igen, 5.: a hagyományos lekvár sütésálló, nem folyik lévé ha egy kis hő éri.
Viszont ebbe a narancslekvárba tettem egy kevés agar-agart, mert hiába főztem először 2 órán át, aztán a cukorral még jó félórát, nem bíztam benne, hogy valóban lekvár sűrűségű lesz, mire kihűl. Így egy kevés zselésítő mégis került bele. És jól is gondoltam, mert így lett tökéletes. A receptet itt találtam. A mértékegységeket átváltogattam: 1 csésze = 240 ml, 1 font = 45 dkg




Hozzávalók:

1,5 kg narancs,
1,9 liter víz,
2,7 kg cukor,
1 csipet só,
1,5 darab citrom leve,
5 csapott teáskanál agar-agar.


A narancsokat természetesen azért alaposan megmostam, majd héjastul felkarikáztam és kockáztam. Felöntöttem vízzel és 24 óráig állni hagytam. Aztán főztem forrástól számítva 2 órán át kis lángon, fedőt félig tettem rá, nehogy az összes vizet elfője. Ekkor botmixerrel kicsit pépesítettem, de nem nagyon, hogy kissé rusztikus maradjon, látszódjanak benne a narancshéjdarabkák is. Ezután ízesítettem citromlével, csipet sóval és cukroztam. Még jó fél-háromnegyed óráig főztem közepes lángon, majd a kevés vízben oldott agar-agart is hozzákevertem. Pár percig még főztem, hogy az agar-agar teljesen feloldódjon. Csírátlanított üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, rá egy csipenyi szalicilt, erre a tetőt és fél percre fejre is állítottam az üvegeket. Aztán szárazdunsztban hagytam őket kihűlni. Nem kis mennyiség, körülbelül 3,5-4 liternyi lekvár lett belőle.

Eszméletlen finom. A keserűségét szinte teljesen elvesztette, épp csak leheletnyit érződik a lekvárban, épp annyira, amennyire kell, és a sok cukor ellenére sem émelyítően édes. Tökéletes. Ma sütök hozzá foszlós kalácsot. Vajjal, kaláccsal valami mesés lesz. Van ígéretem citromra is - abból is lekvárt tervezek, ugyan ezzel a módszerrel.
Csodálatos, üvegben eltett mediterrán nyár... :)

p.s.: egyetlen dologtól lehet keserű: ha benne hagyjátok a magokat. Az tényleg megkeseríti, de a héj nem.

Csicsókás, tejfölös krumplileves

.

Az utolsó maradványa valami isteninek: az ember becsületes igyekezete.

(Carl Gustav Jung)

Egyszerű kis leves, de a csicsóka "megbolondítja". :) Káposztás tésztához készítettem - mer' ahhoz azért nehéz levest találni: ami nem túl nehéz, meg nem túl könnyű, szóval nem egyszerű. :) 

Hozzávalók 4 főre:

15 dkg füstölt nyers szalonna (kolozsvári, hasaalja, mindegy),

15 dkg csicsóka (tisztítva),

30 dkg burgonya (tisztítva),

1 közepes fej vöröshagyma (7-10 dkg tisztítva),

1 gerezd fokhagyma,

1 csokor petrezselyemzöld,

1/2 leveskocka,

1-2 evőkanál olaj vagy ennyinek megfelelő zsír,

só,

frissen őrölt bors,

frissen reszelt szerecsendió,

1 csapott teáskanál liszt,

1 dl tejföl,

1 csipet cukor.

A szalonnát csíkokra vágtam és az olajon kisütöttem jó pörcösre. Aztán kivettem a zsiradékból és a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát üvegesre dinszteltem. Majd beletettem a kisebb kockákra vágott, megtisztított csicsókát és krumplit is, és fölengedtem vízzel. Visszatettem a levesbe a szalonnapörcöket is, Fűszereztem sóval, borssal, szerecsendióval, petrezselyemzölddel, csipet cukorral, fél zöldségleveskockával. Hagytam puhulásig főni, aztán a lisztből, tejfölből készült habarással besűrítettem. Hagytam forrni még 5 percig és készen is volt.

Finom. :)

Vegák készítsék természetesen szalonna nélkül, úgy is ízletes, finom.

Egy tányér leves ára kb. 100 forint - olcsó. Elkészítési idő főzéssel együtt 45 perc, és kezdő konyhatündéreknek is bátran ajánlom.

Pászka

.

Egyszer egy anya jött kisfiával a rabbihoz. A rabbi megkérdezte a kisgyermeket:

  -   Adok neked egy aranyat, ha megmondod, hol lakik az Isten.

A kicsi azt felelte:

  -   Én meg két aranyat adok, ha meg tudod mondani, hogy hol nem lakik.

 

Nagyon szeretem a kovásztalan kenyereket. Minden nemzet élesztő nélküli, egyszerű kis lepémykenyere kovásztalan kenyér, a pászka a zsidóság kovásztalan kenyere. Sokszor veszek (vettem) a boltban, imádom elropogtatni. Minden fogyókúra nélkülözhetetlen kelléke is nálam. Sosem eszem kekszeket - nem is nagyon találtok itt a blogon - , se aprósütiket. Ellenben pászka mindig szokott itthon lenni. Ma hirtelen felindulásból követtem el ezeket, mert épp elfogyott. És ezután itthon sütöm, mert töredékébe kerül a boltinak és ugyanolyan finom.

Hozzávalók 16 negyedkörhöz:

8 dkg fehér liszt,

7 dkg teljes kiőrlésű liszt,

1 csipet só,

1/2 csapott mokkáskanál sütőpor (el is hagyható, de így megszáradva nem lesz fogtörő-kemény),

1 dl szobahőmérsékletű víz.

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, négybe vágjuk majd gombócoljuk. Három gombócot letakarunk hogy ne száradjon, egyet lisztezett deszkán nagyon-nagyon vékonyra kinyújtunk. Derelyevágóval négybe vágjuk, majd csíkozzuk a darabokat. Forró serpenyőben zsiradék nélkül megsütjük. Én a végén le szoktam kapni a serpenyőt a tűzről, és húsfogó csipesszel megfogva a a kenyérkéket, nyílt lángra is rá szoktam dobni pár másodpercre. A maradék három gombócot ugyanígy készítjük.

A pászkát fogyaszthatjuk frissen is, de megszáradva épp olyan, mint a bolti. A kiszáradt pászkákat meg is törhetjük mozsárban durva morzsára (vagy robotgépben) és így készülhet belőle maceszgombóc is.

Kiválóan használható Cézár-szerű salátákra is, ha pár centis darabokra tördeljük.

A csíkozás el is maradhat, de azt akartam hogy más legyen mint a többi laposkenyér, és kissé hasonlítson a boltihoz. :)

A fakanál mint harci eszköz

.

Soha nem gondoltam, hogy egy egyszerű, mezei gasztronapló részese lehet a világ megmentésének... Hogy harci szimbólumként a fakanalat fogjuk majd magasra emelni. Pedig lassan ide jutunk.
Nem rémisztgetni akarok, csak a nyitott szem fontos. Mert oda is eljutunk lassan, hogy globális polgári engedetlenségi mozgalmakat indíthatunk a sok esztelenség, törvényes törvénytelenség ellen. Ajánlom az oldalt, valóban objektív és tájékozott-tájékoztató. A Zöld Fazékban is megtalálod.  

GreenR, a zöld objektív

Fütyül a teáskanna, lassan ébrednünk kell. Világ fakanalai, egyesüljetek!

 (kép innen: képguru)

"Döbbenten vettem tudomásul, hogy Amerika után most már itt Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság.

Az új törvénytervezet két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, ami pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát."  ......  

itt folytatódik a cikk 

.