2012. március 31., szombat

Osso bucco

Egy márciusi kedden, mikor épp a bevásárlás felénél tarthattam, és a hentespultnál nézegettem egy szép darab felsálat, hirtelen én lettem a felsál! És semmi más nem voltam - csak egy lemészárolt állat a hűtőpultra dobva, amint arra vár, hogy valaki megvegye, megfőzze, elfogyassza. Nem kívülről láttam magam ilyennek, hanem belülről, éreztem, ahogy a lényem összevegyül a hús minden molekulájával, minden kis réssel a molekulák között. Aztán ebbe a formába kötve éreztem, ahogy sötét sártenger fojtogat. Elvesztem az anyag idegen közegében, míg csak valami, valamiféle érzés eszembe nem juttatta saját magam. Kétségbeesetten én akartam lenni újra, de ott volt ez a hatalmas erő, ami nem hagyta, hogy visszatérjek.
Letaglózott, nem tudtam mozdulni sem, hallani, nem éreztem semmit. Minden megállt egy pillanatra. Minden megdermedt, és éreztem, ahogy a lábam eggyé válik a kövezettel. Aztán a csendben meghallottam valamit, nem egy hangot, inkább egy érzéshangot, aminek meg kellett fejtenem az értelmét. A figyelmemet teljesen lekötötte az üzenete, tudtam, hogy csak így térhetek vissza a valóságba, de nem értem el.
- Mit kell tudnom? - könyörögtem csendesen. - Áruld el!
  Aztán a testemre összpontosítottam, a lélegzetvételemre. Ahogy a leeső papírszatyrok surrogása a fülembe csapott, megkaptam a választ.
 - Csak a most létezik.

(Donna Lee Gorell)


Ez az étel is hetekkel ezelőtt készült, mint a paradicsomleves is. Majdnem elfelejtkeztem róla. Az ossobuco egy híres ha jól tudom észak-olasz eredetű étel. Neve (osso buco) lyukas csontot jelent. Ettől válik utánozhatatlanná a ragu íze, mert a velő zamatossá és teltté teszi ezt az amúgy sem íztelen remeket. Nálunk a piacon a középső hentesnél mindig van ilyen szeletelt lábszár, ráadásul a legolcsóbb a marhahúsok közül. Ezért már többször készítettem, nagyon szeretjük. Friss kenyérrel, vörösborral nagyon finom. De csupasz nudlival (gnocchival) is sokszor kerül nálunk asztalra, és aki szereti a polentát, azt is választhatja köretként. Az eredeti észak-olasz ételben nem is szerepel paradicsom, vajjal és fehérborral készül, ez az ossobuco in bianco. Én a paradicsomosat szoktam készíteni, de van egy, a biancora hajazó olasz ragu már a blogon, amit bárányból is készítenek. Húsvétra is jó választás. 
(Forrás: Cornelia Schinhart-Sebastian Dickhaut: Az olasz konyha alapjai, Magyar Könyvklub)

Hozzávalók 4 főre:

1,2-1,4 kg csontos borjú vagy marhalábszár,
20 dkg sárgarépa,
10 dkg zeller vagy 2 szál szárzeller,
30-35 dkg vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
7 dkg vaj,
só, frissen őrölt bors,
1 babérlevél,
1 dobozos hámozott, darabolt paradicsomkonzerv vagy 4-5 friss paradicsom,
2 dl száraz fehér vagy vörösbor (nem túl gyümölcsös fajta),
4-5 dl erőleves (ha nincs készen kockából is megteszi).
A gremolatahoz:
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
1 gerezd fokhagyma,
1 citrom reszelt héja.

A hússzeleteket alaposan mossuk meg, mert szilánkos lehet. A fölösleges vizet itassuk le róla. A zöldségeket tisztítsuk meg, a sárgarépát, zellert (ha nem kapunk szárzellert) nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A vöröshagymát és a fokhagymát is vágjuk kis kockákra. A húst sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben jól forrósítsuk fel az olajat, vajat és ebben süssük kérgesre a szeleteket. Kapjanak szép színt, mert úgy lesz jó ízük. A megsült húsokat tegyük félre egy tányérba. A visszamaradt zsiradékon fonnyasszuk meg a hagymákat és zöldségeket. Ezután adjuk hozzá a fűszereket, a bort, az alaplevet, sózzuk, csipet cukrot is tehetünk bele. A húsdarabokat tegyük a raguba és jó 2-2,5 órán át kis lángon, fedő alatt pároljuk. Tökéletesen, omlósan vajpuhának kell lennie a húsnak, akkor finom.



Mikor már majdnem készen van a hús, készítsük el a gremolata-t. Vágjuk nagyon apróra a petrezselyemzöldet és a fokhagymát - együtt is apríthatjuk, majd reszeljük bele a citrom héját is. Keverjük el és tegyük kis tálkába. Tálaláskor ezzel szórjuk meg a kiadagolt ételt.



Tipp: ne spóroljuk el a gremolata-t, mert 1000 pontot dob az ételen. Ettől lesz üde, könnyed, mámorítóan finom.





Paradicsomleves betűtésztával

.

Maurine Stuart roshi egy nap épp a barátaival teázott cambridge-i otthonában, mikor megszólalt a telefon.
 - A Buddhák festik a lábkörmüket? - kérdezte egy hétéves telefonáló.
 - Te fested a lábkörmödet? - kérdezett vissza a roshi.
 - IGEN! - sikította a kislány, és letette a kagylót.

(Maurine Stuart)




Vannak elmaradásaim...Mint ez az egyszerű paradicsomleves betűtésztával. Szeressem. Legjobban nyáron, jól behűtve, tészta nélkül. Csészéből elkortyolva. De télen sem rossz, jó forrón, melengetőn.
És a színe, a színe.... mint gyönyörű körömlakk egy hétéves kisbuddha lába körmén.

Hozzávalók 4 főre:
0,5 liter házi paradicsomlé vagy 1 dupla fémdobozos sűrített paradicsom,
vagy 1 liter 100%-os bolti dobozos natúr paradicsomlé vagy fél liter bolti paradicsompüré,
víz, annyi hogy összesen másfél liter legyen a leves körülbelül,
2 ek. olaj,
2 púpos ek. liszt,
2 csapott teáskanál só (ízlés szerint),
4-6 teáskanál kristálycukor (ízlés és paradicsomsavanyúság függvényében),
5-8 dkg betűtészta (aszerint mennyire tésztásan szeretjük),
1-2 ág zellerzöld vagy 1-2 babérlevél,
1 kis fej vöröshagyma (5-10 dkg).

Rántást készítünk az olajból és lisztből, majd felöntjük apránként a paradicsomlével. (Ha sűrítettből készítjük, azt először kissé higítsuk fel.) Sózzuk, beletesszük a tetején keresztirányban kissé bevágott vöröshagymát, babérleveleket vagy zellerszárakat. Fölengedjük vízzel hogy körülbelül másfél liternyi legyen a leves, és hagyjuk főni 20 percig.Végül a fűszereket eltávolítjuk, beleszórjuk a tésztát és főzzük puhulásáig. Végül ízlés szerint cukorral ízesítjük.



2012. március 29., csütörtök

Medvehagymás raguleves hajdinával

.

Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.

(Laurell Kaye Hamilton)




Még mindig fagyasztót nullázok... Találtam két csirkemellcsontot és egy kis darab csirkemellet a hűtő rejtekében. Folytatván kutatói tevékenységemet, a zöldségrekeszeket is átbogarászván medvehagymára, petrezselyemcsokorra, fél karalábéra, két-három rózsa karfiolra is leletem. Egyértelmű volt a végkifejlet: a sokak által kedvelt tárkonyos raguleves mintájára levest főzök a talált kincsekből.
No concrét receptet ne nagyon várjatok, mert tudjátok. Ez a leves a "mindent bele" kategória egyik kimagasló alkotása lehet. :) Inkább csak ötletadónak szánom.

Nem kevés apróra kockázott vöröshagymát olajon megpároltam a karikákra vágott sárgarépával, zellerrel, fehérrépával és karalábéval, majd a csíkokra vágott hússal is átsütöttem, míg a hús kifehéredett. Felöntöttem vízzel, beletettem a két mellcsontot. Forrás után leszedtem a leves habját és tettem bele még apróra vágott jómarék medvehagymát, petrezselyemzöldet, fűszereztem még szárított tárkonnyal és lestyánnal is, sóztam, borsoztam. Mikor már majdnem készen volt a leves, beletettem a kis rózsákra szedett karfiolt, fagyasztott zöldborsót és a hajdinát is. Kóstoltam, kellett bele kevés vegeta és csipetnyi cukor. Főztem a hozzávalók puhulásáig.


Így önmagában is jó, de a végén, ha megsimogatjuk egy kevés tejszínnel, egészen lággyá és selymessé válik a leves íze. Isteni. :)

És egy egészen-egészen jó dal Zalaegerszegről. Zene: Lukács Sándor, szöveg: Karáth Anita, hangszerelés: Polgár Péter, ének Bella Levente, Bogdán Noémi, Lukács Sándor, Polgár Odett, Polgár Péter és Takáts Eszter. Küldöm szeretettel Nektek!