2012. augusztus 30., csütörtök

Újra itthon


Az Úr hat nap alatt megteremtette a világot.
Aztán a hetedik napon megpihent,
megivott két liter bogácsi bort,
s onnantól kezdve kezdte rózsaszínben
látni mindazt, amit megteremtett.

Akarja Ön is rózsaszínben látni a világot?
Keresse Csáter Apót,
a mennyország beszállítóját!

                                                             (az egyik falfelirat Csáter Apó pincéjében, Bogácson)



Lassan egy hónapja nem írtam. Több okból is. Meleg is volt, így főzni sem nagyon főztem az elmúlt hónapban. Meg a lelkesedésem is kissé alábbhagyott és nyaralni is voltunk. Különösebb kulináris élményekben nem volt részem a nyaralás alatt, bár azt hiszem, megtaláltuk Magyarország legjobb strandos lángosát: Bogácson sütik a fürdőben, a Bükkalja vendéglőben. Ami egy szocreál, hetvenes évekből ittmaradt szörnyűség, de a lángos, na az isteni! Egy cserépfalui tanítónéni sütötte, nyáridényben ott dolgozik, a mi nagy szerencsénkre.:) És olyan babgulyást ettem, hogy csak na. Ahogy egyik sógorom szokta mondani: hibbbbátlan! (A pacalperkelt is isteni volt, a zúzapörkölt is, a halászlé is és a birkagulyás is.)
És nagyon finom borokat kóstoltunk.


A Strandfürdőben laktunk. Remek volt a múltheti 36 fokos kánikulában. Igazán kiélvezhettem a nyár utolsó, teljes erővel égető napjait.
Megállapítottuk, hogy nagyon jól döntöttünk hogy nem a faluban foglaltunk szállást (bár rengeteg kiadó ház van és nagyon szépek), hanem a fürdőben. Sok előnnyel járt. Mi benntlakók már hajnali 6-tól úszkálhattunk, míg a kintiek csak reggel 9-től, ekkor nyitott a fürdő. És este 8-kor zárt, de nekünk csak 10-kor, sőt hétvégén szombat-vasárnap éjfélig lehetett élvezni a vizet. Rengeteget úsztam (még most is izomlázam van), olvastam, sétáltunk, és nagyon jókat aludtam. Nem kellett elringatni este. A nap, a víz, a sok mozgás megtette hatását: este 11-kor már általában mélyen aludtam. Én, aki egyébként éjszakai bagoly vagyok... Hajnalban viszont már úsztam köreimet, mert hát vizimanó leszármazott is valék.

Ezen előnyökön túl, csak amit italon megspóroltunk, az is nagyon jelentős összeg volt, mert csak felszaladtunk az apartmanba és kivettük a hűtőből a hideg sört, fröccsöt vagy pl. én rendszeresen lefőztem egy nagy adag jó citromos teát, s aztán behűtve, csörgő jégkockákkal élveztem a hideg páragyöngyös pohár italt, s néztem az alant zajló legstrandosabb strandéletet. Egyébként Sába királynőjeként éreztem magam, akinek hatalmas fás, szép kertje van, több úszómedencével... :) Volt hogy hajnalban egyedül meditáltam a frissen feltöltött, kristálytiszta bogácsi gyógyvizes medencében.
Tehát nem kellett minden reggel hűtőtáskástul-strandcuccostul bezarándokolni a fürdőbe. Egyszer főztem csak, mert nagyon meleg volt: sütöttem le csibecombot és májat, az hidegen paprikával, paradicsommal is kitűnő volt.
A szállás árában egyébként benne volt a korlátlan fürdőhasználat is, szóval nagyon megérte ott lakni. Vannak faházak is, van kemping is (még egy Bentley is parkolt ott), vannak az un. jurta házak és jurta apartmanok is, mi pedig a kolbászsor fölött laktunk. Minden extraközel volt így, nagyon bírtam.


Az igazi rekkenő kánikula miatt ki sem nagyon mozdultunk a strand területéről. A faluban sétáltunk estefelé, meg én kora reggel többször. Nagyon szép régi temploma van Bogácsnak, s maga a falu is nagyon szép, hangulatos. És nagy nyüzsi van nyáron, olyan mintha Hévizen jártunk volna, csak kisebb maga a település.
Egyszer átrándultunk Egerbe is, de egy délelőttöt bírtunk elviselni abban a forróságban, úgyhogy sokat nem nézelődtünk, pedig gyönyörű a város.


Megnéztük a bogácsi kaptárkövet is az erdőben, meg a 450 éves Szent Mártonnak ajánlott tölgyfát is. Jártunk Cserépfaluban is, meg eltévedtünk a Bükkben egyszer. No és megnéztük Mezőkövesdet is, az ott található Matyómúzeumot is. Csodálatos népviseleteket, hímzéseket láttunk, kár lett volna kihagyni. Sok stílus létezik e földön, rokokó, barokk, stb... engem mégis a népművészet bűvöl el a leginkább, nem tehetek róla. Be is lelkesedtem a gyönyörű matyó hímzéseket látva és elhatároztam, hogy újra nekiállok hímezni. Régen nagyon szerettem, rengeteget csináltam. Volt több fehér kalocsaival szinte teljesen kihímzett blúzom is, amiket én magam hímeztem is, varrtam is.


Csáter Apó pincéjét is meglátogattuk a pincesoron. Fantasztikus borai vannak. A pince eltéveszthetetlen, nagy betűkkel, nagy táblán van kiírva. No és mellette egy kisebb tábla is kint van: Borárus tér, végállomás. :))
Sok bort kóstoltunk ott, végül háromból hoztunk haza, amik a legjobban ízlettek. Egyébként mind nagyon finom volt. No és rettentően pajzán. :)


A pince mellett van a magyar nemzet színészeinek ligete, érdemes azt is megnézni. És a pince előtt van egy kis diófaliget, három fával. Az egyik Márai Sándoré, a másik Krúdyé, a harmadik pedig Hamvas Béláé. Mert Csáter Apó szerint ők értettek igazán a magyar borokhoz.


Nagyon jó nyaralás volt. Visszamennék. Bármikor.
De addig is. Töltök majd estefelé magamnak egy jó pohár  bogácsi merlót, s elolvasom mellé újra Hamvas remekművét, A bor filozófiáját. S elábrándozom arról, milyen gyönyörű helyek is vannak e kis országban, milyen finom ételek, csodálatos borok, s kedves emberek.

2012. augusztus 4., szombat

Üvegbe zárt szenvedély

.

Bátran és szorongás nélkül sodródj tehát. Igaz, hogy így kiengeded kezedből életed irányítását. De ha döntesz, akkor is. Tehát bízd magad inkább a sorsra vagy a Halhatatlan Istenekre vagy a karmádra -  ahogy tetszik - , tedd le a saját életed előrelátó szervezésének reménytelenül cipelt terhét. Ahogy Horatius írja: Légy bölcs. Élvezd a mámort.

(Popper Péter)



 

És igen. Bizony. Tényleg ilyen színe van. Izzó rubinpiros gyöngyöcskék korallpirospiros tengerben. Annyira tudok gyönyörködni benne. Tudom, lökött vagyok. Mert egész délután csak néztem, néztem az üvegcséket. Teljesen elvarázsolt a látvány. És nem csak az. Az íz is. Hihetetlenül finom. Kihozza a csili fantasztikus, csodálatos aromáját. És itt nem a csípősségére gondolok - arra is persze -, hanem a csili semmihez sem fogható ízére. Illatára. Hát, Nigella zseniális, hiába.
Még télen láttam a karácsonyi adásban, és már akkor szemet vetettem rá. És most érik a csili a kiskertemben, így nem várhattam tovább vele. Csilirajongóknak kötelező! Maga a mámor.

Az az igazság, hogy nem kerestem elő a felvételt, mert még mindig kutatnék (nem vagyok egy régész típus), ezért a neten néztem utána, és meg is találtam ToPliszt blogján. Persze nem követtem teljesen a receptet, mert menet közben alakult ahogy kóstoltam, meg nem volt itthon fehérborecetem. De az arányokat megtartottam (körülbelül, mert nem akartam nagyon savanykássá tenni),  helyette mézecettel készítettem. Amit elírok, csak egy kísérleti, nagyon kis mennyiség. Érdemes triplázni, vagy négyszerezni.

Miből mennyi került az én zselémbe? 
Kettő kisebb kápiapaprika,
10 csilipaprika ( a kettő együtt ledarálva 15 dkg lett)
- ez az a nagyon kicsi, de brutális fajta -,
35 dkg cukor,
1 dl mézecet (fehérborecet),
1 csipet só,
4,5 dl víz
és a tasak leírása szerinti mennyiségű 3:1 befőzőcucc:
ez ennyi mennyiséghez nekem 2 dkg-ra jött ki. De beletehetjük az egész tasaknyi zselésítőt is, akkor sem lesz túl kemény a zselénk.
(A tasak 2,5 dkg-os.) Nem Oetker, hanem Haas.
Ha nincs fehérborecet kéznél, akkor a sima mezei ecet is megteszi, csak abból kevesebb kell: tehát először jóval kevesebbet tegyünk bele és kóstolgassuk, apránként adjuk hozzá a sima ecetet.

A lényeg az, hogy lemértem a lábost üresen. Aztán lemértem úgy is, mikor már benne volt az ecet, víz, cukor; plussz lemértem egy külön kis tálkában a darált paprikát. A kettőt összeadtam, így könnyű volt kiszámolni, mennyi zselésítőt keverjek a darált paprikába.

Tehát: gumikesztyű ajánlott! A csiliknek levágtam a zöld szárrészét, aztán kipödörgettem belőlük a magot. Nem kell félbevágni, mert ha levágjuk a csumarészt, két ujjal megfogva a kis paprikákat, ki lehet pödörgetni belőle a magokat. Tulajdonképpen a magokhoz, eréhez hozzá sem kell érni. Azért így is csíp, szóval aki félti a kezét, húzzon kesztyűt. Tehát így egyben, magok nélkül robotgépbe tettem őket, mellé a megtisztított 2 kápiapaprikát is, nagyobb darabokra vágva. Fél decinyi vizet is hozzáadtam, mert így könnyebben darálta a gép, mert nagyon kicsi ez a mennyiség. Tehát ledaráltam.


Föltettem a cukrot főni az ecettel, csipet sóval, vízzel. Én kevergettem, s mire fölforrt, szépen áttetszővé is vált, mert a cukor elolvadt benne. Közben a darált paprikához hozzákevertem a zselésítőt, és így adtam a forrásban lévő ecetes cukorsziruphoz. Mikor újra fölforrt, hagytam még forrdogálni cirka 5 percig, hogy lemenjen a habja és hogy a cukorszirup is átvegye a szép színt, és összeálljanak az ízek is.
Kis üvegcséket alaposan kimostam, mikróba 1 percre betettem 800 Wattra, így csírátlanítottam őket. A zselét kimeregettem az üvegekbe, tetejükre folpackot tettem, majd rá a tetőt. Fejre fordítottam őket fél percre, majd szárazdunsztba tettem.

dinnye, mangalicasonka és csilizselé - fantasztikus hármasság!

Mesés. A színe, az íze, az illata, az édessége. Mihez jó? Sajtokhoz. Nagyon el tudom képzelni jóféle camamberttel például. Húsokhoz. Levesekhez. Főtt tojáshoz. Ropogtatnivalókhoz. Görögdinnyéhez! És ahogy Nigella is ajánlotta: igazán csodálatos ajándéknak is.

2012. augusztus 2., csütörtök

Villámgyors szilvás süti



Ma kedvenc levesemet főztem (tejfölös fejtettbablevest, imádommm), s "másodiknak" sütöttem ezt az egyszerű, pikkpakkkészenvan szilvás sütit.
Ezt a tésztát használtam hozzá, mert finom porhanyós a sok vajtól, és ha azt mondom kettő perc, míg összeállítjuk és 15 perc míg megsül, akkor igazat szóltam.

Hozzávalók 9 darabhoz:
25 dkg liszt,
1 csipet só,
12 dkg vaj,
1 teáskanál 10 %-os ecet,
7 evőkanál hideg víz,
+ kb. 5 dkg olvasztott vaj a kenéshez.
A tetejére:
18 db szilva,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
1 evőkanál barna nádcukor,
1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj (vagy pici szegfűszeg vagy kevés kardamommag).
Végül porcukor a szóráshoz.

A tésztát az itt leírtak szerint robotgépben összeállítottam, hajtogattam és hűtőbe tettem egy órára.
A szilvát feleztem, magoztam, majd jól összekevertem az ízesített kristály- és barnacukorral. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam és körülbelül 12-szer 12 cm-es kockákra vágtam. A négyzeteket sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, aztán mindegyikre 4-4 darab fél szilva került. Végül berácsoztam a tetejüket, mert nekem maradt még három kockám a tésztából (ezekből vágtam a csíkokat), de azokat már nem akartam külön másik tepsiben megsütni, ezért lett a süti teteje keresztes. Előmelegített, kb. 180 fokos sütőben 15 percig sütöttem. Végül porcukorral megszórtam.

2012. július 30., hétfő

Strandos lángos

.
Nyár van, olvad a málna a számban,
Égek egy könnyű lázban,
Ha a váll a vállhoz ér!
És minden percben nyár van,
A csókod pihen az ágyban,
Lassan ébresztem,
Hátha az ajtóban utolér...
És lassan lüktet a város,
Ketten falnak egy lángost,
Én még semmit sem ettem,
Mert szerelmes vagyok beléd...

(Ruzsa Magdi)





Elég sűrűn sütök lángost, mert legalább annyira szeretjük mint a pizzát, és mert jó télen forralt borral vagy teával, nyáron meg fröccsel vagy hideg sörrel, és olcsó is. Épp beterveztem megint, mikor blogszerte láttam, hogy sokan megsütötték Nyammm igazi piacos lángosát, mely egy sokévtizedes családi recept alapján készül. Eddig én ezt a kefíres lángost szoktam sütni, de ma kipróbáltam Nyammm receptjét. Isteni ez is, tényleg olyan igazi strandos-piacos lángos. Nekem strandos, mert tinikoromból van emlékem hasonló finom lángosról. Az egerszegi strandon régen nagymamák sütötték a lángost egy kis bodegában, ami az utca felé is nyitva volt. Az egész városból odajárt mindenki lángosért, mert annyira jó volt. Akkora forgalmuk volt, hogy egyszerre 3-4 mami pörgött, és így is alig győzték. No ez a lángos olyan, mint amire régről emlékszem. Köszönöm én is Nyammmnak a családi receptet!

Hozzávalók 9 nagy vagy 12 minibb lángoshoz:

3 dl langyos (kézmeleg) víz, (nekem kellett bele majdnem 4 dl víz)
2 teáskanál cukor,
2 dkg friss élesztő,
1 csapott evőkanál só,
1/2 kg liszt,
1/2 dl olaj,
és a sütéshez bő olaj.
Fokhagymás kence:
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
0,5-1 dl víz,
pici só.

Ez az eredeti recept, de én úgy jártam vele, hogy a három dl víz nagyon kevés volt a fél kg liszthez, nagyon kemény tésztát kaptam. Nem a recept hibája, mert a kollegináknak mindnek jó lett, hanem szerintem a tüskeszentpéteri liszt jóval több folyadékot vesz fel. Mert ez nem az első ilyen tapasztalatom volt, hogy a megadott folyadékmennyiségnél jóval többet kellett a liszthez adagolnom. Jártam már így fánkkal, kenyérrel, péksütivel. Ezért is szeretem én a száraz hozzávalókkal kezdeni, mert akkor apránként épp a megfelelő állagig lehet adagolni a folyadékot a liszthez és nem fordítva. 
Az eredeti receptet tehát Nyammmnál olvashatjátok.

Legközelebb viszont így csinálom: 
A fokhagymát belereszelem egy kis tálkába, pici sót adok hozzá és vízzel higítom. Félreteszem állni, hogy összeérjen íz íze, mire kisül a lángos.

Egy nagy tálba beleszitálok 0,5 kg lisztet. Egy mérőedénybe teszek 4 dl langyos vizet, belemorzsolom az élesztőt és hozzákeverem a cukrot is. Hagyom kissé felfutni, dolgozni. Majd hozzákeverem a sót is, s aztán az élesztős folyadékkal (amit több részletben adok hozzá) kidolgozom a tésztát. Lágy, majdnem ragacsos tésztának kell lennie, ami jól dagasztható, összeáll, de kissé "ragacsos".
A tálat ezután letakarom egy tiszta nylonzacskóval és kelni hagyom, míg a duplájára kel. Majd rálocsolok fél deci olajat, és körben elválasztom a tál falától a tésztát, így az olaj mindenhol éri a megkelt tésztát. Ekkor kinyomkodom belőle a levegőt és újabb 20 percig kelni hagyom. Végül kis gömböcöket szakítok (vágok) le a tésztából, s hagyom kelni megint 5-10 percig. Közben egy nagy és magasabb falú serpenyőben olajat melegítek. Az olaj olyan 3 cm magas legyen. (Lábosban  is süthető, ha nincs magasabb falú serpenyőnk.)
Az olaj hőfokát úgy ellenőrzöm, hogy egy borsónyi darabkát lecsippentek a tésztából és beledobom az olajba. Ha lemegy az aljára, de rögtön felrúgja magát és gyöngyözve-táncolva sülni kezd, akkor jó az olaj hőfoka. Ekkor kézzel kihúzogatom az első gömböc tésztát. Én szeretem, ha a közepe vékony és ropogós. Tehát úgy húzogatom ki, hogy középen vékonyabb legyen, a széle pedig vastagabb. Sőt. Szándékosan 2-3 kis lyukat is szoktam csinálni a középső vékony tésztarészbe, mert akkor sül ropogósra, ha kilyukad. Tehát ezt nem szoktam a véletlenre bízni. Az olaj forró legyen, de ne nagyon, mert akkor pillanatok alatt megég a lángos. Mert mindkét oldalát olyan 1-2 percig kell sütni körülbelül. Nálam ez a hőfok a kis és közepes láng között van, akkor sül jól.
Papírtörlőre szedem ki, hogy lecsöpöghessen a fölösleges olaj. 
A fokhagymás kencével, sajttal, tejföllel kínálom.

Ez pedig a kefíres lángos, ezt szoktam igazából sűrűbben készíteni.


Tippek: ha egy kisebb szem krumplit megfőzünk, összetörünk és a tésztájába dolgozunk, nagyon finom krumplis lángost ehetünk. Ha van krumplipüré maradékunk egy kevés, nyugodtan használjuk fel hozzá.
Káposztás lángos: a legyalult káposztát ugyanúgy megsütjük, mint a káposztás tésztához szoktuk. Mikor kis gömböcöket szakítunk a lángostésztából, azokat kissé húzogassuk széjjel, a közepükbe tegyünk egy-két kanálnyi káposztát, majd gombócoljuk vissza alaposan, hogy mindenhol összeragadjon a tészta, s így hagyjuk állni őket.Aztán sütés előtt húzogassuk, lapogassuk szét, és süssük ki.Ez esetben a közepét ne húzzuk ki nagyon vékonyra és ne is lyukasszuk ki.




2012. július 25., szerda

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)


Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.


Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

2012. július 23., hétfő

"Becci búzasüteménye"


Úgy volt az, hogy mikor az Úristen a világot megteremtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híja a világnak.
- Van ám, Urunk-teremtőnk - jelentették az angyalok -, mert búzát elfelejtettél teremteni.
- Ejnye, ejnye - csóválta meg az Úristen a fejét -, hát akkor miből sütik odalent az emberek a kalácskenyeret?
- Bizony csak zuzmóból törik, fakéregből őrlik - panaszolták az angyalok.
- No, ez nem jól van így - tűnődött el az Úristen -, de hát mit lehetne itt most már tenni?
Szerencsére az Úristennek nem jutott eszébe ankétot összehívni, se népjóléti minisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett volna, akkor még ma se volna búza. Ehelyett kiadta az Úristen a parancsot az angyaloknak:
- Nosza hamar, rázzátok ki az abroszomat az ablakon!
Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen diófa-asztaláról, vitték a csillagablakhoz, s ami morzsa volt rajta, azt mind kirázták a földre: abból hajtott ki idelent a búza. 

(Móra Ferenc)



Hétvégén átjöttek hugomék egy tarokkpartira. És persze a két gyerkőc is velük és itt is aludtak nálunk a csemeték. Reggelire amcsipalacsinta jár nálam valamilyen finom öntettel (most narancslekvárral) és persze tejszínhabbal. Tanulok ám Nigellától. :) No meg az átkozott boszorkáktól: náluk csokis süti van reggelire, de az épp nem volt raktáron. Szóval reggeli közben említette Becci (Rebeka), hogy ő imádja a búzát. Az egész búzaszemek ízét, és szokott is rágcsálni. A tesója meg elárulta, hogy amikor anyjuk süt, és elől van a lisztesdoboz, Becci kanálszámra eszi a nyers!!! lisztet. No ezen felbuzdulva kerestem neki egy búzából készült sütit. No nem lisztből, mert abból ugye rengetegféle van, hanem búzaszemekből készültet.
Ági, aki főznél találtam meg először, aztán itt és itt is ráakadtam.
A szerbeknél ez ünnepi sütemény, de azt hiszem, aki nem abban a kultúrában nőtt fel, nyugodtan elkészítheti bármikor. 
Becci kijelentette, hogy ez a legeslegfinomabb süti, amit valaha evett. Nálam még a baklavát is übereli, pedig az a kedvencem. Csodálatosfinom.


Hozzávalók kb. 33 kis golyóhoz:
20 dkg tönkölybúza,
9 dl víz,
csipet só.
Belevalók:
2 félmarék dió rusztikusra aprítva,
30 dkg feketeszeder,
ízlés szerint porcukor vagy méz,
ízlés szerint mazsola,
10 dkg szezámmag.
A búzát átválogattam, megmostam szűrőben, és feltettem főni só nélkül. Főztem fedő alatt kis lángon kb. 2 órán át. Végül csipet sóval ízesítettem. A főzés végére a búza szinte teljesen beszívta a vizet. Fedő nélkül hagytam kihűlni. Robotgépbe tettem és jól megdaráltam. Ekkor kevertem hozzá a porcukrot, a durvára vágott diót, a mazsolát is a feketeszedret. A szedret én előzőleg kevés cukorral föltettem főni, hagytam egyet rottyanni.
A masszából kis golyókat formáztam, szezámmagban meghempergettem, kis papírokba tettem. 
A masszát simíthatjuk két ostyalap közé is, ha nem sokáig hagyjuk állni fogyasztás előtt. És persze bármilyen magfélét tehetünk bele: mandulát, mogyorót, napraforgómagot, fenyőmagot, lenmagot, stb... és bármilyen gyümölccsel vagy aszalt gyümölccsel gazdagítható.
Illetve a natúr főtt búzát keverhetjük sós dolgokkal is: pl. grillezett zöldségekkel, fűszerekkel, kiváló így pl. cukkinitölteléknek is. De búzafasírtot is készíthetünk belőle.


A sütemény aktuális is, hiszen július a búza aratásának hónapja. Ez a finomság igazán méltó formája ennek az ősi, csodálatos gabonának a megünneplésére. A búza évezredek óta táplálja az emberiséget. Áldott növény. Azt hiszem nincs is nap, hogy ne enném valamilyen formájában. A búza a mindenem.

2012. július 17., kedd

A többezer éves azték "szendvics" és az igazi mexikói forró csokoládé

.
Delia a karomnál fogva odavezetett a nőkhöz és kérte, segítsek nekik a különféle kosarakban lévő porcelántálakat, kristálypoharakat, választékos evőeszközöket elővenni. A nők nem szóltak hozzám, sem egymáshoz. Csak gyönyörködve sóhajtottak, amiket Mariano Aureliano leemelte a felszolgálótálak tetejét; amikben tamalék, enchiládák, erős chiliragu és kézzel készített tortillák voltak. Nem lisztből készült tortillák – ahogy ez Észak-Mexikóban szokás volt, és amiért nem lelkesedtem különösen – hanem kukorica tortillák.
Delia odanyújtott egy tálat nekem, amin mindenből volt egy kicsi. Olyan mohón ettem, hogy mindenkit megelőzve fejeztem be az evést. – Ez volta legfinomabb étel, amit valaha ettem – áradoztam, reménykedve, hátha kapok még, de senki sem kínált meg. 

 * * *
 
A konyhában, melyet az ebédlőtől egy keskeny folyosó és egy boltozatos előszoba választott el, egy fél kanna champurradót és egy tálon letakart édes tamalét találtam. Túlságosan éhes voltam ahhoz, hogy felmelegítsem. Kitöltöttem magamnak egy bögrényi sűrű csokoládét, és kibontottam a kukoricahéjba csomagolt három kukoricasüteményt. Tele volt ananászdarabokkal, mazsolával és mandulával, nagyon finom volt.

(Florinda Donner: Álomban ébren)


Tamales
 (kép innen)
Most hogy lehűlt az idő, valamelyik nap volt már kedvem, figyelmem is az olvasáshoz. A könyvben egy érdekes étel nevére lettem figyelmes. Utána is néztem a neten, mi is ez. S kiderült hogy egy többezer éves, már az azték és maya civilizációban létezett, tradicionális Latin-Amerikai ételről van szó. Állítólag a harcosok, utazók, vadászok étele volt, mert a kis csomagocskákat magukkal tudták vinni, csak ki kellett bontani és elfogyasztani útközben. Azért is osztom meg veletek amit találtam róla, mert épp aktuális. Ugyanis kukoricacsuhé kell hozzá. Az étel neve tamale.


A tamale-be kerül masa, vagyis un. nixtamalizáción átesett kukoricaliszt, és tetszés szerint bármilyen fűszeres töltelék hússal vagy babbal, kerülhet bele piros vagy zöld salsa, de a tamale lehet édes is, aszalt gyümölcsökkel, mézzel. A kukoricaleveleket megszárítják, majd használatkor forróvízben áztatják, így visszapuhul és tölthetővé válik. Mexikó egyes részein a tölteléket csomagolják banánlevélbe vagy mángold, illetve avocadolevélbe is, ezeket meg is lehet enni a töltelékkel együtt. Nemzeti étel, mert nagy ünnepeken elmaradhatatlan, például karácsonykor, halottak napján vagy Mexikó függetlenségi napján. Népszerű reggeli illetve vacsora, amit általában az idézetben is olvasható champurradóval kínálnak. S mivel kis csomagocskák, népszerű utcai étel is. Olyannyira, hogy Kubában még egy híressé vált dal is íródott a tamaléhoz. 


Tehát nem csak Mexikóban népszerű, hanem Kubában, El Salvadorban, Quatemalában, Nicaraguában, Panamában, Argentínában, Peruban, Chilében is.

Az általában hozzá járó champurradót - vagyis a mexikói forró csokoládéitalt pedig ITT találtam (kép is innen), recept is van az oldalon.
Világörökség lett a mexikói konyha 2010-ben
Az UNESCO hivatalosan is a világ szellemi kulturális örökségének a szintjére emelte a latin-amerikai ország gasztronómiáját. Ez az első eset, hogy egy nemzeti konyha ilyen tekintélyes elismerésben, besorolásban részesült. A kitüntető cím tartalma a kulináris hagyományokkal együtt magába foglalja a mexikói gasztrokulturális, vallási/rituális szokásokat is. A Mexikói Gasztrokulturális Konzervatórium, valamint a Történelmi és Antropológiai Nemzeti Intézet egy évtizedes előkészítő és dokumentációs munkája előzte meg az UNESCO-hoz benyújtott kérelmet a nemzeti konyha kulturális örökségi besorolására.

2012. július 11., szerda

Bazsalikomos dinnyesaláta





Mi van, ha mind sárga, mind görögdinnyéből sikerül tökízűt választani? Hát fel kell javítani! Én most így jártam. Először mentával akartam ízesíteni, de a bazsalikomom csudaszép az ablakban, a mentát meg szegényt ebben a kánikulában igen megritkítottam - a literszámra ivott limonádéba.




Így hát bazsalikomleveleket mézzel, kevés citromlével, és egy leheletnyi sóval mozsárban pépesítettem. A darabolt dinnyékkel jól összekevertem ezt az öntetet, s még egész bazsalikomleveleket is tettem bele. Isteni. Lehet még turbózni fenyőmaggal vagy dióval vagy mandulával is.
De magok nélkül mozzarellával is szuper lehet, vagy akár sonkacsíkokkal a tetején is kínálható, s ez esetben én tennék rá egy kevés olívaolajat is akár.
Készíthetünk egy mexikói ihletettségű salátát is, akkor bazsalikom helyett friss korianderzöldet használnék, s persze csilit, csilit, csilit.

2012. július 10., kedd

Padlizsános manti* barna vajjal

Egy valódi meghitt kapcsolatban nem őrizzük meg a függetlenségünket, hanem vállaljuk az egybetartozás kockázatát és felelősségét. Amit megőrzünk, az a szabadságunk.

 (Pál Feri atya)




Na ennél finomabbat nem sokszor ettem. Az inspirációt megint a fantasztikus Casa Moro könyvből kaptam. Szerintem a világ legjobb szakácskönyve.
Az eredeti receptben bárányhús szerepel, én lecseréltem padlizsánra. Megérdemelt volna egy jobb fotót, de éppen két adagot csináltam és éhesek voltunk. Meg házassági évfordulós ünnepi lakomát nem fogok órákig fotózgatni... :) Majd legközelebb.

*manti = török, örmény, kazah, közép-keleti ravioliféleség (magyarul derelye)

Hozzávalók 2 főre (főételként, 6 főre előételként):
a töltelékbe
35 dkg padlizsán (úgy mértem, hogy a szárát már levágtam, tehát szár nélkül),
1 kisebb fej vöröshagyma (kb. 5 dkg),
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
3-4 evőkanál olaj,
5 szem szegfűbors,
2 csipet frissen mozsárban őrölt római kömény,
1/2 teáskanál szárított menta,
1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj.
A tésztához:
25 dkg liszt,
2 tojás,
annyi kevéske víz, amennyivel a tészta rugalmas, se nem lágy-se nem kemény lesz.
A joghurthoz:
2 dl natúr joghurt,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/4 gerezd fokhagyma,
pici só.
A barna vajhoz:
5 dkg vaj.
A tetejére még:
darált csilipaprika (csípős pirospaprika).

A tésztát összeállítottam, jól átgyúrtam, tiszta nylonzacsiba tettem és hagytam pihenni míg elkészítettem a tölteléket.
 A padlizsánt fél centis szeletekre vágtam és forró serpenyőben 1-1 evőkanálnyi olajon kicsit szenesre-füstösre sütöttem. (Tényleg süssük meg jól, kell bele ez a füstös íz, mert a padlizsán borzasztó rossz tud lenni, ha nincs elég feketésre-barnásra sütve.) Végül kevés olajon az apró kockákra vágott vörös-és fokhagymát is megdinszteltem. Mindezeket robotgépbe tettem, fűszereztem és ledaráltam jó egyneműre. Végül kóstoltam, elég sós-e. Az állaga abszolút olyan volt egyébként, mint a nyers darált húsé. Ha valaki hússal készítené egyébként, az negyed kiló darálthúst vegyen 2 főre.

Megcsináltam a barna vajat is: kislábosban fölmelegítettem és addig hagytam közepes lángon rotyogni, míg lement a habja és szép barna színe lett, és finom karamellillata. Ne ijedjünk meg, mert az aljára le fog égni a vajban lévő fehérje egy része, kis apró feketés gyöngyöcskék formájában. Semmi baj ezzel. Mikor kész a barna vaj, a lábost állítsuk meg az élén valahogy ügyesen, hagyjuk pár percig leülepedni, aztán finoman öntsük le róla egy kis csészébe a vajat.

A joghurtot is elkészítettem: a nagyon kis darab fokhagymát mozsárban jól összedörzsöltem a csipet sóval, ezt adtam a joghurthoz, és persze az apróra vágott petrezselyemzöldet is.
A tésztát géppel kinyújtottam jó vékonyra (az én gépemen 6-os fokozat) és a raviolikészítő adapterrel megcsináltam a kis derelyéket. Ha kézzel készítjük: jó vékonyra nyújtjuk a tésztát, körülbelül 10 cm-es csíkokra vágjuk, aztán gondolatban két sorra osztjuk és keresztben is kockázzuk, s minden kis kocka közepére teszünk egy mokkáskanálkányi tölteléket. A töltelékek között ecsettel megvizezzük a tésztát, egy másik 10 centis üres tésztacsíkot ráhelyezünk, alaposan összenyomkodjuk és derelyevágóval kockákra vágjuk. De készíthetjük kicsit nagyobb kockákra is, amit előzőleg el is vágunk, mindnek a közepébe tölteléket teszünk, körben megvizezzük a tésztakocka széleit és egyik sarkot átlósan ráhajtjuk a másikra, alaposan lenyomkodjuk. Így háromszögeket fogunk kapni. De körökre is szaggathatjuk a tésztát - tényleg mindegy, ahogy kedvünk tartja.
Forrásban lévő sós vízben kifőztem (1-2 percig főztem), azonnal tálaltam barna vajjal és a fűszeres joghurttal bőven megcsurgatva. A tetejét őrölt csilivel díszítettem.

Mennyei étel.