2014. szeptember 27., szombat

Citromos rizs



– Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr?
– Igen – mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát.
Erre sírva fakadtam.

(Émile Ajar: Előttem az élet)



Egy különlegesebb köret. Nagyon jól illik indiai vagy arab ihletésű ételekhez. Most egy paradicsomos, fűszeres, csicseriborsós-lencsés fogáshoz készítettem.
És hát, nekem bármi jöhet, ha citromos. Még a rizs is amit magában egyáltalán nem szeretek.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg hosszúszemű rizs,
2 evőkanál tisztított vaj,
só,
1 teáskanál koriandermag,
1 teáskanál mustármag,
1 csapott teáskanál kurkuma,
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 citrom héja
és kb. 1/2-1 citrom leve.

A koriander és mustármagokat mozsárban kissé megtörtem, nem nagyon, csak rusztikusra. A tisztított vajat fölmelegítettem és a kétféle fűszert kissé átpirítottam benne, úgy jó, ha kissé pattog, serceg. Hozzáadtam a megmosott, lecsöpögtetett rizst és addig sütöttem állandóan kevergetve, míg a rizsszemek elváltak egymástól, pergősek lettek. Felöntöttem dupla mennyiségű vízzel, sóztam és a másik két fűszert ( kurkuma és gyömbér) is hozzákevertem. Fedő alatt főztem forrástól számítva kb. 10-15 percig kis lángon, majd lezártam alatta a tüzet, de hagytam még fedő alatt egy jó negyed óráig. Végül fogyasztás előtt hozzákevertem a citrom reszelt héját és ízlés szerint a levét is. Attól függ, mennyire savanykásan, citromosan szeretjük, kóstolni kell.
Tálaláskor díszíthetjük zöldfűszerekkel: petrezselyemmel, koriander- vagy mentalevelekkel.


2014. szeptember 18., csütörtök

Fullextrás lecsós sertésragu



Vissza lehet álmodni mindent, de úgy élni benne, mint akkor, már nem lehet.

(Lakatos Menyhért)



( #lovemyfridge) A legjobbkor készítettem ezt a "hűtőnullászós" ételt tegnap. Mert a Bosch nyereményjátékot hirdet, amin 5 gyönyörű hűtőt lehet nyerni.  Fűszeres Eszter oldalán olvashatjátok a részleteket.
Szóval fagyasztót is kellett olvasztanom, volt benne egy darabka sertéscomb. Aztán észrevettem, hogy a két napja piacon vásárolt utolsómohikán kerti paradicsomok rohamos romlásnak indultak, és a szép színes paprikák közt is találtam már nem egészen jókat. Olcsón adták, mert hibásak voltak itt-ott, úgyhogy muszáj volt gyorsan valamit készítenem belőlük. Meg többféle szalonnából is találtam kis darabokat, meg egy darabka füstölt kolbász is árválkodott magában, úgyhogy egy fullextrás nyárvégi lecsós ragut főztem a hozzávalókból. Finom is, nagyon kiadós is. Vasgyomrúak és epéjűek előnyben! :)

Hozzávalók 6 főre:
40 dkg sertéscomb,
60 dkg paradicsom,
70 dkg színes, vastaghúsú kerti paprika (ez már a tisztított mennyiség, számolhatjuk nyugodtan a dupláját vásárláskor, vagyis 1,5 kg-ot vegyünk körülbelül),
25 dkg szalonna (az enyémben van fehér sózott mangalica szalonna és füstölt kolozsvári szalonna is),
1 rövid szál parasztkolbász (10 dkg körülbelül),
1/2 evőkanál sertészsír,
30 dkg vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 teáskanál őrölt pirospaprika,
1 teáskanál szárított turbolya vagy kakukkfű.

A combot csíkokra vágtam. A fehér szalonnát kis kockákra, és a fél evőkanál zsíron kisütöttem, majd kivettem szűrőkanállal a szalonnadarabokat és félretettem. A felhevült szalonnás zsiradékon jól átsütöttem a húscsíkokat úgy, hogy sóztam, borsoztam. Mikor szép piroskásak voltak már, a nagyon apróra kockázott fokhagymát is átfuttattam a zsíron, beletettem a kockázott kolozsvári szalonnát is, a karikázott kolbászt is, és a félretett már kisütött szalonnát is, majd felöntöttem másfél deci vízzel, és hagytam rotyogni, hogy teljesen átpuhuljon a hús. Közben a paradicsomokat forrásban lévő vízbe tettem fél percre, majd leszűrtem és eltávolítottam a héjukat, és apróra kockáztam. A paprikákat rusztikus darabokra vágtam, a vöröshagymát nem túl vékony negyedkarikákra.
Amikor a hús elfőtte a vizet, hozzáadtam a hagymakarikákat is, és üvegesedésig pároltam, majd beletettem a paradicsomkockákat is, és nagy lángon pár percig hagytam rotyogni. Pirospaprikát, turbolyát kevertem hozzá, és végül a paprikadarabokat is beletettem. Kevés vizet öntöttem még hozzá és fedő alatt, de jó nagy lángon sütöttem, míg a paprikák is megpuhultak. Nem szabad túlsütni, épp csak puhuljanak meg a paprikák benne, úgy jó, ha egyben, szépen megmaradnak, de már nem kemények.
Kínáljuk friss házikenyérrel: vakarccsal, borral. Vagy sima egyszerű főtt burgonyával, vagy rizzsel. Vagy natúr puliszkával, de a natúr nudli is illik hozzá, vagy a nokedli is. Igazi hedonisták tejfölt is kínálhatnak hozzá.

Miért örülök ennek a nyereményjátéknak? Nem is a hűtőszekrényért. Hanem ezért: mert az étel élet. Meg kell becsülni. Nagyon. Főleg, ha állatok húsát is esszük. Mert mindannyian egy család vagyunk.
A tudatos és egészséges táplálkozás nem csak azt jelenti hogy gondosan odafigyelünk, mit eszünk mivel; mennyi kalóriát, vitamint és egyebet viszünk be testünkbe. Az egészséges táplálkozás leginkább tudatunk hozzáállását jelenti egészségünkhöz, az életünkhöz, MINDEN élethez... Mind Földanyánk testében élünk. Egy vagyunk minden teremtményével - minden emberrel, az állatokkal, a növényekkel és ásványokkal is. Köszönet Nekik, hogy éltetnek bennünket, s egyszer majd mi szolgálunk táplálékkal őnekik, hogy élhessenek. Így vagyunk egyek, test-vérek.
Ha hálát adsz Földanyának az ételért amit ad, Ő is hálás lesz neked és begyógyulnak sebei. Gondolj hát tisztelettel minden teremtett lényre, s erre a csodálatos Bolygóra. Ez áldást hoz mindannyiunkra. 

Nem pazarolhatunk és nem bánhatunk tiszteletlenül más teremtményekkel. A hűtőszekrény jó találmány. Mert így nem kell kidobni semmit sem, egy falat ételt sem. Az indiánok hűtőt vennének. 

2014. szeptember 12., péntek

2014. szeptember 11., csütörtök

Kukoricalepény




Gordon Ramsay-féle verzió, nem mellesleg isteni.

Hozzávalók 4 főre (kb. 20 darabhoz):
20 dkg liszt (lehet a harmada kukoricaliszt is),
2 nagy cső kukoricáról lemorzsolt szemek vagy konzerv (30 dkg),
1/2 zacskó sütőpor,
só, frissen őrölt bors,
1 nagyobb fajta piros csili kimagozva és apróra vágva,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/2 fej közepes lilahagyma,
2 tojás,
1/2 evőkanál olívaolaj a tésztába, 2-3 evőkanál a sütéshez,
20 evőkanál tej vagy (kukoricafőző)víz.

A lisztet elkevertem a sóval, borssal, sütőporral, majd a tojásokkal és tejjel, végül belekevertem a kukoricaszemeket, csilit, apróra vágott petrezselyemzöldet, negyedkarikákra vágott lilahagymát is. A serpenyőt közepesen felhevítettem, és kevés olívaolajra evőkanállal kis halmokat tettem, majd mindkét felüket a kis lepénykéknek piros-ropogósra sütöttem.
Könnyű, nem olajos, nagyon finom. Tálalhatjuk tejföllel, joghurttal, de paradicsomsalátával sem utolsó.
Lehet körete is akár halnak, akár húsnak, de fantasztikus feltétként például sóska- vagy spenótfőzelékhez is!

2014. szeptember 10., szerda

Mindannyian egy család vagyunk


Az igazi indián filozófia szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent; indiánnak lenni létállapotot jelent, amit az ember a szívében hordoz. Azt jelenti, hogy a Szív szavát követed, és mintegy energia-elosztóként működsz ezen a Bolygón. Azt jelenti, hogy hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat, hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad s a szívedből - lényed valódi középpontjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk.


Számos filozófia beszél négy-öt különböző világról, s azt mondják, a Teremtő minden egyes világnak egyazon egyszerű törvényt adta: hogy minden dologgal harmóniában és egyensúlyban kell élnünk. Az emberek azonban újra és újra megtörték a harmóniát, mi is szétromboltuk. És ismét nem voltunk erre rákényszerítve.
Ha nem állítjuk helyre újra ezt az egyensúlyt, több lehetőségünk nem lesz rá. 

(Brooke Medicine Eagle, Nez Percé és Sioux sámánasszony)



Mindannyian egy család vagyunk - Az indiánok üzenete from Éva Sebestyén on Vimeo.

2014. augusztus 30., szombat

Mediterrán sült csirke



A legfontosabb az életben a víz
                                                               és a kenyér,
a ruha és a lakás, ami védelmet ad.
Jobb az ínséges élet védő tető alatt,
mint idegen világban az ínycsiklandó
                                                                            falat.
Akár sok, akár kevés, elégedj meg vele,
és ne vendégeskedjél idegenben.
Házról házra járni nyomorult egy élet,
mert ahol idegen vagy, be kell fognod
                                                                     a szádat.
Ha idegen vagy, le kell minden
                                                 szégyent nyelned,
s hallgatnod kell a keserű szavakat:
"Rajta, idegen, terítsd meg az asztalt,
és ha van valamid, adj nekem enni."

                                                                                                   (Sirák 29. 21-26)



Ritkán készítek csirkét, de ha igen, akkor általában sütöm. Ez most egy mediterrános hangulatú. A nagy gerezdek fokhagymák, ugyanis múltkorában sikerült vennem két óriást. Egy-egy fej körülbelül 30 dkg. Eszméletlen. :) Az egyiket feláldoztam, a másikban még gyönyörködöm.

Hozzávalók (4-6 főre):
1 tanyasi csirke (1,5 kg körülbelül),
50 dkg csirkemáj,
10-15 gerezd fokhagyma (a normálból),
1 dl száraz fehér vagy rozé bor,
fél marék olajbogyó,
pár szem koktélparadicsom,
5 dkg vaj,
1/2 evőkanál olívaolaj,
fűszerkeverék: 1 evőkanál durvább só, 1/2 mokkáskanál cukor, mozsárban összezúzott 1 teáskanál mustármag, 1 mokkáskanál koriandermag, 1/2 mokkáskanál római kömény, 1/2 mokkáskanál édeskömény, 1/2 mokkáskanál bors; 1/2 mokkáskanál őrölt rozmaring, 1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér, 1 teáskanál szurokfű (oregano) és 1/2 mokkáskanál pirospaprika. Ezeket összekevertem a sóval és ezzel fűszereztem a csibét.

A csirkét félbevágtam körben a hátán és a mellén, így két fél lett belőle. Alaposan bedörzsöltem a fűszerkeverék majdnem egészével, vajdarabokat tettem a mellehúsa és bőre közé, és vajdarabokat tettem a tepsibe is. Beletettem mindent, a bort aláöntöttem és körülbelül 180 fokon sütöttem másfél óráig. A májat csak a sütés vége előtt fél órával tettem tepsibe. Az utolsó fél órában locsolgattam is a szafttal.
Könnyű, nyárvégi étel. Rizzsel, sima főtt burgonyával, puliszkával vagy akár kuszkusszal is tökéletes. Készítettem hozzá mentás, joghurtos uborkasalátát is.

2014. augusztus 7., csütörtök

egy zsemlényi czipóból huszárt lovastól



"Az a jó rétes, ami szinte csöpög a zsírtól,
tésztáját észre sem venni,
úgy elolvad a nyelveden,
s tölteléke levesesen olvad egy;
mondjuk ki a szót: álommá. "


"...a rétes tésztája is csak úgy jó,
ha egy zsemlényi czipóból egy huszárt
lovastól rétesbe sodorhatsz vele."

(Emma asszony tanácsaiból)


2014. július 28., hétfő

"Suppli al telefono"


Az élet nagy problémáit nem lehet megoldani, túl kell élni.

(Carl Gustav Jung)



Egyszer messzi-messzi rég, egy távoli időben maradékhasznosítás gyanánt jött az ötlet... Azóta rendszeresen készítem, de csak nemrég óta tudom hogy Itáliában is népszerű. Olasz neve arra utal, hogy az olvadt sajt telefonzsinórhoz hasonlatosan nyúlik és köti össze a két félgombócot, mikor kettétörjük vagy harapjuk. (A név még abból a messzi-messzi galaxisból származik, ahol még volt madzagja az telefonoknak.)

Hozzávalók 14-16 gombóchoz:
2 adag maradék főtt rizs (az enyém most extrándúsan petrezselymes),
14-16 db minimozzarella vagy ugyanennyi 1,5-1,5 centis kockákra vágott trappista vagy más olvadós sajt,
5 db olajban eltett aszalt paradicsom,
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó,
1 tojás.
A panírozáshoz:
liszt,
tojás,
zsemlemorzsa,
a sütéshez bő olaj.

A maradék rizst elkevertem egy tojással, az apróra vágott aszalt paradicsommal és a kapribogyókkal. Gombócokat formáltam úgy, hogy a közepükbe egy-egy kocka sajt került. (Mozarellával is nagyon jó, de most nem kaptam a piacon abból a fincsi kimértből...) Igyekeztem jól összenyomkodni a rizst, hogy rendesen összeálljon a gombóc. Szokásos módon paníroztam: liszt, tojás, zsemlemorzsa. Bő olajban kisütöttem, papírtörlőre szedtem ki.
Önmagában is nagyon jó, de fejes salátával, paradicsomsalival vagy joghurtos uborkasalival is remek. Készíthetünk hozzá egy egyszerű paradicsommártást is, azzal is nagyszerű. A rizst tetszés szerint fűszerezhetjük, bármi adható hozzá, szóval jól variálható kis finomság.
Ha túl híg lenne a tojással a massza, kevés lisztet vagy szitált zsemlemorzsát adhatunk hozzá, hogy jobban összeálljon.



2014. július 27., vasárnap

Petrezselyempesto


A szerencse néha fölöslegessé teszi a gondos felkészülést.

(Guillermo del Toro)





A piacon óvatosan kell vásárolni kérem szépen... ártatlanul és jóhiszeműen vettem egy szép csokor kardvirágot, és mellé nyertem a "gratulálunk, ön a századik vásárlónk" akció keretében egy félzsák petrezselyemzöldet is. Jó, jó... szeretem a zöccségződjét, de ennyire?! Kidobni meg vétek ugyi, ha már nálam landolt.
Pestová varázsoltam. Egy boszorkánykonyhában végül is bármi megtörténhet.

Nahát. Pestot sem szobamérleggel készítünk. A mennyiségek így csak irányadók. Ízlés és hozzávalók kéznélvalóságának függvényében készült.
A 10 nagy csokor petrezselymet mostam, salátacentrifugában jól megpörgettem, hogy ne nagyon maradjon vizes. A vastag szárait levágtam, csak úgy egyben lenyisszantottam a levelek alatt. Nagyobb egységekre vágva robotgépbe tettem. Pirítottam száraz serpenyőben 2 nagyobb maréknyi diót. És innentől minden ment szép sorjában a robotképbe: pirított dió, 1 evőkanál dióolaj, 2 evőkanál tökmagolaj, 4 evőkanál olívaolaj, 1 duci gerezd fokhagyma reszelve, fél marék mazsola, 1 teáskanál só, frissen tekert bors ráérzés szerint, 2 citrom reszelt héja és körülbelül 5 dkg reszelt parmezán.
Alaposan megdaráltam mindezt, kóstoltam is, ha kellett valami még, azt hozzátettem közben. Végül kimosott kis üvegcsékbe tettem, tetejükre még öntöttem olívaolajat, hogy teljesen ellepje a pestot. Bármikor előkapható, csak tésztát kell kifőzni hozzá és kész is a világ egyik legfincsibb "gyorsétele". De hajában sült burgonyával vagy bármilyen főtt zöldséggel is el tudom képzelni. Grillezett húsra vagy halra kenve is garantáltan sikert arathatunk vele.
Ha fagyasztóba tesszük, hónapokig is eláll. Én az enyémbe 1 késhegynyi szalicilt kevertem, mert nincs fagyasztóm, és elég sok lett - vagyis nem maholnap fog elfogyni.
Ha azt mondom mennyei, akkor nem érzékeltettem a lényeget. Csak megközelítettem.
Áldottak a piaci árusok, akik az ember lányát csakúgy megdobják egy zsáknyi petrezselyemződdel. Halleluja! :)


2014. június 25., szerda

Málnaecet


A lelkesedés ihlettel teli izgalom, motiváció, és egy csipetnyi kreativitás.

(Bo Bennett)




Csak egy egyszerű ötlet.
Imádom a gyümölcsöket. Főleg a júniusi pirosakat: epret, málnát, meggyet, ribizlit. És nagyon szeretem a salátákat is. És úgy jártam, hogy minden extrább ecetem elfogyott. Gondoltam, készítek házilag. Azt hiszem, ez az "SK" ecet működik még sárgadinnyével is, birssel is, szilvával is, no és sárgabarackkal is.

35 dkg málnát villával összetörtem, felöntöttem fél liter 10%-os ecettel, adtam hozzá 5 teáskanál kristálycukrot. Hagyom állni 2 hetet, majd leszűröm. Már most 2 nap után is nagyon málnás íze-illata van...
Szerintem így is jó lesz, de be is lehet kissé forralni is, hogy sűrűbb legyen. Akkor azonban érdemes kóstolni, és ha nagyon elvesztené a savanyúságát, plussz kevés ecetet hozzáadni a forralás után.
Vagy ha nem forraljuk, és túl ecetesnek érezzük, lehet vízzel kissé higítani is. A cukor mennyisége is lehet ízlés szerinti, de mézet is használhatunk.
Ha úgy szűrjük le, hogy a gyümölcsből a sűrűjét is hozzá paszírozzuk, alapból sűrűbb és gyümölcsösebb lesz szerintem.
Egyszerű módszer, de erőteljes ízű gyümölcsökkel jól működik. Ha van jó és igazi fehérborecetünk vagy almaecetünk, azzal is nagyon jó.
Ajándéknak is jó ötlet, szép üvegben, kis libegős cetlivel a nyakán, szép dugóval. :)

2014. június 16., hétfő

Cukkiniből finomat - derelyét


Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.

(Arthur Schopenhauer)







Bajban vagyok, mert nem mértem semmit... inkább csak ötletadónak teszem fel, mert nagyon finom volt. Egy kisebb cukkinit meggrilleztem, jó füstösre. Két újhagymát egy kis zöld szárrésszel együtt megfuttattam vajon 2 kis kockákra vágott fokhagymával együtt. Robotgépbe tettem mindezt és hozzáadtam két kicsi megfőzött burgonyát is. Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, szárított bazsalikommal és kevés őrölt fahéjjal. Megdaráltam. Körülbelül 25 dkg lisztből 2 tojással, pici vízzel tésztát gyúrtam. Pogácsaszaggatóval derelyéket készítettem a töltelékből és tésztából. Egy olasz dobozos paradicsomkonzervet daraboltam, sóztam, kicsit cukroztam és összeforraltam. Vajra szedtem a derelyéket, meglocsoltam a paradicsomszósszal és ízletes, finom, reszelt keménysajttal (parmezánhoz hasonló) megszórtam. Mennyei volt.
Ez kétfős adag egyébként.

2014. június 7., szombat

Barna csiperke mozzarellával


Hazatérni... tudnom kellett volna, hogy sohasem lehet visszatérni. Már nem az vagyok, aki egykor voltam, ezért semmi sem olyan, amilyen volt.

(Michael Ende)







Igen finomra sikeredett, egyszerű töltött gomba.

Hozzávalók 2 főre:
6 nagy (tenyérnyi) tölteni való csiperke,
60 dkg újburgonya,
1 zacskós mozarella vagy 15 dkg (nálunk a piacon lehet kapni kimérve minimozzarellát),
5 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
1/2 csokor petrezselyem,
10-12 zsályalevél,
só, frissen őrölt bors,
2 nagy paradicsom,
2 szál újhagyma zöldjével együtt,
2 gerezd fokhagyma,
3 cl száraz rozé bor (vagy fehérbor).

A burgonyát megtisztítottam és félbe vágtam, majd sós vízben megfőztem, leszűrtem, a vaj felével óvatosan elkevertem.
A gombákat megmostam, a szárukat kitörtem. Egy kislábosban a vaj és olívaolaj felén megfuttattam az apróra vágott újhagymát, fokhagymát és a szintén apró kockákra vágott gombaszárakat. Sóztam, borsoztam és pár levél apróra vágott zsályával és a petrezselyemzölddel ízesítettem. hozzáadtam a sűrített paradicsomot is és a bort is, hagytam addig sülni, míg a levét elfőtte.
A gombákat besóztam. A tepsit kikentem az olaj másik felével. A gombafejekbe elosztottam a tölteléket, tettem rá mozzarellát és egy-egy levél zsályát. Tepsibe helyeztem, köré tettem a burgonyákat és a karikákra vágott, kissé megsózott paradicsomokat is. Előmelegített forró sütőben 20-25 percig sütöttem.
Illik hozzá a sós-cukros-ecetes lébe forgatott fejes saláta.


Ez az étel még sokkal fincsibb, ha tudunk szedni erdőmező kincseket: közepes méretű őzlábgombát, vagy nagyobb vargányafejeket, vagy galambicát vagy igazi fenyőalja- vagy réti csiperkét.

2014. május 31., szombat

Eperpuding


Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.

(Winston Churchill)





Nem is tudom, feltegyem-e... :) sima kis retro pudig, bóti porral, de igazi eperrel. Sz'val eperturmixra készültem, aztán ez lett belőle, megoldván a hétvégi édességkérdést.
Nézzétek el nekem. Nem vagyok egy süteménygyártó kisiparos, sose vótam, sose leszek.

Hozzávalók 6 pohárhoz:
25 dkg tisztított eper,
15 dkg kristálycukor,
1 CBA-s vaníliapuding,
csipetnyi só,
1 dl víz,
6 dl tej,
1 dl tejszín.

Az epreket feleztem és 1 dl vízzel és a cukor felével föltettem főni. Forrás után még 5 percig hagytam, hogy az eper teljesen bepuhuljon. Aztán turmixban teljesen pépesítettem. Átszűrtem egy közepes lábosba, hogy ne maradjanak benne magok.
A pudingport a maradék cukorral és csipet sóval és kb. 2 dl tejjel simára kevertem. A maradék tejet és a tejszínt hozzáöntöttem az eperléhez és felforraltam. Mikor forrt, hozzáadtam a kikevert pudingport. Kevergettem míg besűrűsödött és készen is volt.
Poharakba töltöttem, a poharak tetejére azonnal folpackot tettem, hogy a puding ne bőrösödjön be.
Kihűlés után egy éjjelre hűtőbe tettem. Tálaláskor eperdarabokkal, tejszínhabbal díszítettem.




2014. május 29., csütörtök

Almás galette



Tudom, hogy az utazási vágy a nyugtalanság és az állhatatlanság tünete; de hiszen ezek a legemberibb tulajdonságok. Igen, megvallom, az álmokon és a vágyakon kívül nincs számomra kielégülés: csak a változatosság és a szabad költözés ér valamit, ha ugyan egyáltalán ér valami valamit.

(Michel de Montaigne)




Galette. A franciák nagy találmánya. Mikor először rábukkantam már akkor tudtam, hogy étkezéseink egyik állandó szereplője lesz. Nagyon egyszerű elkészíteni és ezerféle tölteléke lehet mind a sós, mind az édes íztartományban. A tésztája is variálható: készülhet zabliszttel, kukoricaliszttel, rozsliszttel, teljes kiőrlésű liszttel, egyszóval pompás alap. Lehet desszert, sör- vagy borkorcsolya, főfogás, reggeli vagy vacsora. Két főre is könnyen kivitelezhető, de készülhet nagy családi összejövetelekre is menüsorba illesztve, vagy svédasztalra egy esti partihoz. Formázhatjuk egészen kis falatkákra, de pizzaszerűen nagyra is. Ugye nektek is tetszik ez a variálhatóság és egyszerűség? Mintha csalogatna, hogy újra és újra elkészítsük... fantáziánkat nem hagyja nyugodni, kísérletezésre sarkall. Ez most egy édes, almás változat, mert a gyümölcsöstálamban még állomásozott pár szépség. Ha eperrel készítenétek, ne főzzétek, mert nagyon sok levet enged. Hanem csak kevés morzsát vagy darált hántolt mandulát szórjatok a kinyújtott tésztára, erre tegyétek az eperszemeket, amiket kevés mézzel vagy cukorral, menta vagy más zöldlevélkével, vaníliával, pici rózsavízzel ízesíthettek előzőleg, s még a tejföl is jól illik rá.

Hozzávalók 2 főre:
A tésztához:
8 dkg sima fehér liszt,
4 dkg kukoricaliszt,
3,5 dkg hideg vaj,
1 mokkáskanál porcukor,
csipetnyi só,
kb. 2,5 evőkanál hideg víz.
A töltelékhez:
2 nagy alma vagy 3 kicsi,
2 dkg vaj,
1/2 evőkanál sötétbarna nádcukor,
1/2 evőkanál kristálycukor,
csipetnyi só (tényleg csipetnyi),
3 zöld kardamomnak a kis magjai mozsárban összetörve
(vagy 1 késhegynyi őrölt kardamom),
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
1 narancs reszelt héja (vagy 3 csepp 100%-os, eredeti narancs illóolaj),
1 evőkanálnyi narancslé,
1 marék durvára vágott dió.

A liszteket szitáld tálba, keverd el a sóval, cukorral, majd add hozzá a kockázott hideg vajat, morzsold el a liszttel, míg morzsaszerű nem lesz. Add hozzá a vizet, annyit amennyivel összeáll a tészta úgy, hogy sem kemény, sem túl lágy nem lesz. Nem szabad nagyon összedolgozni, nem kell gyúrni sem. Akkor lesz finom, ha nem sokat dédelgetjük, mert a porhanyósságát így őrzi meg majd sütés után is. Ha összeállt a tészta, csomagold folpackba és tedd egy órára a hűtőbe. Az egy óra a minimum, de ha reggelire készítenéd főtt tojásos-sonkás vagy túrós vagy sajtos vagy bármilyen töltelékkel, egész éjszakára is maradhat a hidegben. Valójában akár 48 órát is várakozhat.
Amíg a tészta pihen, készítsd el a tölteléket: 2 nagy almát hámozz meg, nagy darabokban vágd le a húsát a magházról. Egy serpenyőben olvaszd fel a vajat a cukrokkal, és tedd bele a darabolt almát. Fűszerezd, hagyd rotyogni pár percig és készen is van.
Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. A nagytepsit béleld szilikonos sütőpapírral. A tésztát tedd lisztezett deszkára, vágd kétfelé, és mindkettőt nyújtsd vékony, 2-3 milliméter vastagságú kerek lappá. Tedd őket a tepsibe és töltsd meg a töltelékkel úgy, hogy a tészta szélein 3 centis üres részt hagysz: először megszórod a tésztát dióval, ráhalmozod az almát, majd megint megszórod dióval. A kihagyott tésztaszélt ecsettel vizezd be, majd hajtogasd rá a töltelékre úgy, hogy körben összecsippentgeted. A végeredmény egy látványos, rusztikus sütemény lesz. Mehet is a sütőbe 20-25 percre. Langyosan a legfinomabb, vaníliafagyival!

2014. május 27., kedd

szegfűgombás vaj


El kell veszned, hogy rátalálj a helyre, amire nem lehet. Különben mindenki tudná, hol van.

(A Karib-tenger kalózai)





A fűszervajak nagy kedvenceim. Kiválóak reggelinél vagy vacsoránál pirítósra kenve, de fantasztikusak például hajában sült burgonyához is. Ha serpenyőben felolvasztjuk, akármit is süssünk velük, biztosan csodás ízeket élvezhetünk. Alkalmasak leves, ragu vagy rizotto alapnak is. Grillszezonban is jól használhatók.
Ez most egy szegfűgombás változat, de bármilyen ízesítésűt készíthetünk. Keverhetünk a vajba aprított zöldfűszereket, fokhagymát, pritamin vagy kápia paprikát, aszalt paradicsomot, olajbogyót, kaprit, márványsajtot, és a sor még folytatható lenne.

Hozzávalók:
10 dkg szegfűgomba,
15 dkg szobahőmérsékletű vaj,
1 evőkanálnyi olívaolaj,
1 kisebb gerezd fokhagyma
só,
1 újhagymának a zöld szárrésze vékonyra karikázva,
ízlés szerint kakukkfű vagy citromos kakukkfűlevélkék.

A szegfűgombát szűrőkanálban mosd meg és csepegtesd le alaposan. Az olívaolajat hevítsd fel kissé serpenyőben, majd a gombát sóval és a nagyon apróra kockázott fokhagymával süsd addig, míg a levét egészen elfővi. Adj hozzá karikázott újhagyma-zöldeket is, és csak addig kevergesd a gombával együtt, míg a roppanósságát kissé elveszíti. Végül szórj hozzá citromos kakukkfűlevélkéket is. Hagyd kihűlni, aztán keverd el a vajjal. Kissé sózd, és feltétlenül kóstold meg. A só adagolásával és kóstolással tudod tökéletesre alakítani a vajkrém ízét, mert a fűszervaj akkor igazán finom, ha kissé sós.
Így is nagyon finom, de még jobb, ha késes robotgépben krémesre kevertetjük. Ez így rusztikus, inkább hajában burgonyához, kenyérre kenve jó, ha pedig összedaráljuk benne a gombát, bármi máshoz is kiváló. 

És utólag jutott eszembe, hogy a legfinomabb verzió az lett volna, ha a vajban sütöm meg a gombát, a sok vajban, ami mégjobban átvette volna az ízt, de majd legközelebb... 

2014. május 25., vasárnap

Epres triffle & rántott padlizsán



A mai ebéd. Egyszerű de pazar, legalábbis számomra. Epres triffle és extra rántott padlizsán újburgonyával, salátával. A triffle egy angol réteges desszert, Anikónál láttam meg, és épp valami hasonlót terveztem. Bár módosult, mert pudingporom nem volt itthon, ellenben fehér csokoládéból egész készletet rejtegetek titkos páncélrekeszemben, és úgy gondoltam az eperhez nagyon jól illik.

Hozzávalók egy nagy tálnyihoz:
50 dkg eper,
10 db babapiskóta (az az olasz, amit tiramisuhoz is használunk),
3 cl fehér rum (ha nincs, bármilyen nem túl jellegzetes ízű pálinka vagy likőr is megteszi, de pálinkából kevesebbet tegyünk bele),
6 dl tejszín,
15 dkg fehér csokoládé,
csipet só,
1 púpos evőkanál porcukor,
1 dl bodzaszirup vagy eperszörp,
1 dl víz,
epres menta levelek.

A fehér csokit apró darabokra vágtam, 1,5 dl tejszínt felforraltam, majd addig kevergettem benne, míg teljesen elolvadt. Hagytam kihűlni. Az epret letisztítottam, jól megmostam, félbevágtam, a porcukor felét, a bodzaszirupot, csipet sót adtam hozzá és jól átkevergettem. Hagytam kicsit állni, hogy levet eresszen. Mikor már szép eperpiros volt a lé rajta, lecsepegtettem és a léhez hozzáadtam a rumot és a vizet. A maradék tejszínt a porcukor másik felével habbá vertem, aztán finoman elkevertem a kihűlt folyékony fehércsokival. A piskótákat félbe tördeltem és a szirupos folyadékba mártogattam. Alulra került egy réteg piskóta, rá eperdarabok, arra krém és még egyszer ugyanígy, végül a tetejét a maradék eperszemekkel és mentalevelekkel díszítettem. Folpackkal lefedtem a tálat és 3-4 órára hűtőbe tettem.



A padlizsánt általában nem rántva képzeljük el... mindenkinek a krém vagy a grillezett változat jut eszébe róla, amiből aztán bármi készíthető (pl. ez az isteni manti barna vajjal) vagy a muszaka vagy a török padlizsánsaláta vagy az imám elájult és még folytathatnám a sort... De állítom, hogy a zöldségfélék közül rántva a padlizsán a legeslegfincsibb. Legalábbis így extrásítva elképesztően ízletes. Ha jól sütjük, egyáltalán nem olajos, belül krémes, kívül ropogós.

Hozzávalók 2 főre:
1 nagy padlizsán (vagy 2 kisebb étvágy szerint különben meg...),
2 tojás,
1 csapott mokkáskanál fokhagymagranulátum,
liszt,
3 dkg natúr kukoricapehely,
6 dkg zsemlemorzsa,
1 evőkanál szezámmag,
bő olaj a sütéshez.

A padlizsánt mostam, szárazra töröltem és fél centis karikákra vágtam. A héja maradhat rajta. Megsóztam a szeleteket. A tojásokat felütöttem, nagyon pici vízzel higítottam, kissé sóztam és hozzáadtam a fokhagymagranulátumot. Alaposan felvertem, hogy a granulátum oldódni tudjon. A zsemlemorzsához hozzákevertem a szezámmagot és a kézzel csak úgy nagyjából, rusztikusra összemorzsolt kukoricapelyhet. Tettem fel egy serpenyőben 2 centinyi olajat melegedni. Bepaníroztam a szeleteket, majd sütöttem közepes lángon. Ha nem elég forró az olaj, akkor szívja meg magát, tehát a közepes, kellően felforrósodott olaj a jó hőfok. Papírtörlőre szedtem ki őket.Újburgonyával és joghurtos cukorsalátával mennyei volt.

2014. május 23., péntek

Bodzás limonádé


Mindaz, ami az életben jólesik, az mind hasonló a halálhoz: a sok, sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben.

(Cserna-Szabó András)




Kivétel a limonádé, mert mindig jólesik, mert üde, s pezseg mint az élet...
Az idei bodzaszörp kissé módosult, mert szirupot főztem limonádé-alapnak. Aki hozzám hasonlóan él & hal ezért a finom italért mármint a limonádéért, az tudja, hogy a cukor milyen nehezen oldódik fel hideg italban, ha pedig még sok buborékkal is szeretjük - mint én is -, még macerásabb a helyzet, mert ha a szódás folyadékot kevergetjük, akkor meg a bubik tűnnek el nyomtalanul... szóval. A legjobb szirupot készíteni, mindig így csinálom, és most a bodza amiért szintén rajongok épp nyílik, tehát kérdés sem volt hogy e kettőt párrá tegyem. Számomra ez a nyár legfinomabb üdítőitala.

Hozzávalók:
1 normále nylonzacsi bodzavirág: kb. 30-40 tenyérnyi virágernyő (tudjátok, az a közepes lehelletvékony nylonzacskó, aminek fülei vannak, és amik mindig a legrosszabbkor szakadnak el),
4 liter víz,
5 kg kristálycukor,
2 kezeletlen héjú citrom,
10 normále citrom,
1/2 csapott mokkáskanálkányi só,
és én tettem bele kevés szalicilt is, mert a lakás nagyon meleg nyáron, lévén tetőtér...

A bodzavirágokat nem mostam meg, hogy ízesebb legyen a szirup. Egy napig hagytam állni a vízben, aztán leszűrtem. Föltettem egy jó nagy fazékba a cukorral együtt és a két karikákra vágott, kinyomkodott kezeletlen héjú citrommal főni. A többi citromnak kifacsartam a levét, azt is hozzáöntöttem. Pici sót is tettem bele, mert fokozza az ízt. (A szalicilt is hozzáadtam, 1 mokkáskanálnyit, bár szerintem a sok cukortól e nélkül is elállna, de nem akartam megkockáztatni.) Hagytam felforrni, forrás után még 5 percig főztem.
Másnapra kihűlt és üvegekbe töltöttem ismét átszűrve.

Limonádé:
Van egy literesnél kicsit nagyobb csatos üvegem. Beletöltök 1 liter szódavizet (azért először a szódát, mert a szirup is, a citromlé is iszonyúan tud habozni ha fordítva csináljuk), hozzáöntök kb. 1/2 dl szirupot (ízlés szerint), és még egy vagy másfél citrom kicsavart és átszűrt levét. A csatos üvegben nem megy ki belőle a buborék, és a hűtőajtóba is tökéletesen befér. A cukor soknak tűnhet a receptben, de egy liter limonádéhoz épp csak kell belőle, mert nagyon tömény. És isteni bodzaíze van...
És még lehet fokozni pl. friss mentalevelekkel: epres mentával, narancsosmentával, vagy citromfűvel, bazsalikommal, citromos kakukkfűvel... No és isteni házi radlert is ihatunk, ha ezt a fincsi limonádét sörrel keverjük. Garantáltan nem citromízű aromát fogunk inni, mint a boltban kaphatóban.

2014. május 12., hétfő

Svájci gyökérkenyér


- Talán madár? - kérdezte az apját Lucien.
Père Lessard a pékség hátsó helyiségében a dagasztóasztal felett állt, és mintákat rajzolt a lisztbe az ecsettel olyan lelkesen, hogy fehér alkarja nagy havas sonkának látszott.
- Vitorlás hajó - felelte.
Lucien előbb erre, majd arra billentette a fejét. - Á, igen, már látom. - Dehogy látta.
Az apja meggörnyedt, és hirtelen kimerültnek látszott. - Dehogy látod. Nem művész vagyok, Lucien, hanem pék. Apám is pék volt, és az ő apja is. A családunk kétszáz éve eteti az embereket itt a dombon. Egész életemben az élesztőt szagoltam és a lisztport szívtam be. A családunk és barátaink egy nap sem maradtak éhen, még háború idején sem. A kenyér az életem, fiam, és mire meghalok, egymillió veknit megsütök.
- Igen, papa - mondta Lucien. Látta már apját búskomornak, általában pirkadat előtt, mint most, amikor az első vekniket várták a kemencéből. Megpaskolta apja karját, mert tudta, a kenyér hamarosan megsül, és a pékség nyüzsgése nem hagy időt madárnak látszó hajókon búsulni.

(Christopher Moore)





A recept Szemirámisztól származik, köszönetem érte. Hasonlít a dagasztás nélküli kenyérhez, mivel csak össze kell keverni fakanállal a hozzávalókat, aztán Isten nevében kelni hagyni. Nevét a gyökérhez hasonlatos formájáról kapta.

Hozzávalók 2 darabhoz:
50 dkg liszt (ha hozzájutunk BL80-as),
4 dl langyos víz,
1,8 dkg friss élesztő (vagy 0,5 dkg szárított),
1,5 dkg só (csapott teáskanálnyi),
1 mokkáskanál cukor.
Plussz: ha ízesítetten készítenénk, fűszerek vagy magok vagy aszalt paradicsom, olajbogyó, stb...

A lisztet nagy tálba szitáljuk, belemorzsoljuk a friss élesztőt, hozzáadjuk a sót, cukrot is és a vízzel kikeverjük. Nem kell nagyon, épp csak álljon össze a tészta. Lefedjük tiszta nylonzacsival a tálat és ha este készítjük, reggel formázzuk és sütjük, ha pedig reggel keverjük össze, este sütjük.
Amikor megkelt, lisztezett deszkára borítjuk a tésztát, kettőbe vágjuk. A darabokat téglalap alakúra kilapogatjuk-nyújtjuk jó vékonyra, majd feltekerjük, hogy bagett-formája legyen. Aztán megcsavarjuk párszor, hogy a gyökér formát elnyerje. Szilikonos sütőpapírral bélelt nagytepsire rakjuk őket, vízzel megspricceljük (vagy csettel megkenjük), liszttel finoman meghintjük. Újra letakarjuk és hagyjuk kelni még körülbelül 1 órán át. Közben a sütőt előmelegítjük 180-200 fokra és cirka 30 percig sütjük.
Ha fűszereznénk, azt akkor mikor kilapítjuk: szórjuk meg és úgy tekerjük fel a kenyeret.

2014. április 28., hétfő

Sóskaleves csicserivel


Zuhog odakint a zápor. Az eresz alól nézem az esőt. Egy csöppecske a tenyerembe is hullott. Beszélgetek vele.
- Nini, csöppike! Nézd, mennyi testvéred van odakint! Kieresszelek-e közéjük?
- Ha hívnak, megyek, hiába marasztalsz. Ha nem hívnak, maradok, hiába küldesz.
- Összeszorítom a markomat. Akkor meg se bírsz mozdulni.
- Úgy eltűnök, hogy észre se veszed.
- Hogy csinálod azt, csöppecske?
- Szállok szárny nélkül, járok láb nélkül. Én vagyok a világ vándora.
- Hol jártál már, csöppikém?
- Patak elvitt a folyóba, folyó elvitt a tengerbe. Tengerből a nap fölkapott, szelek szárnya hordozgatott. Égen szálló felhő voltam, tenyeredbe onnan hulltam.
- Öreg is lehetsz te akkor, mint az országút.
- De megfiatalodom minden percben. Ma vízcsepp vagyok, holnap pára, holnapután harmat a patakparti nefelejcsen.
- Fáradt lehetsz, cseppecském. Tudod mit? Maradj itt nálunk.
- Nem lehet. Már hívnak, mennem kell.
- Hova mennél? Ki parancsol neked?
- A nap az én uram, parancsolóm. Akárhonnan fölszippanthat, ha akarom, ha nem.
- No, én megvédelmezlek, csöppikém. Belebújtatlak egy pohárkába. Leviszlek a méhesbe. Ott ugyan meg nem talál a nap.
Erre már nem felelt a csöppecske. Nézem a tenyeremet: hát már nincs ott. Fölszippantotta a hirtelen kisütő nap. A világ vándora már az égen van aranyszélű felhőben.

(Móra Ferenc: A világ vándora)





Tegnap este arab padlizsánkrémet (baba ganusht) készítettem. A tahinimártásból maradt egy kevés, így ma a levesben nyert új értelmet és szép véget. Kicsit indiai, kicsit arabos beütésű, gazdag, laktató fogás, főleg frissen sütött lapos kenyérrel tálalva.

Hozzávalók 4 főre:
10 dkg friss sóskalvél,
1/2 csokor újhagyma zölddel együtt,
2 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 kicsit púpos evőkanál liszt,
1,5 liter zöldségalaplé (leveskockából is jó),
só (nem feltétlen kell),
frissen őrölt bors,
1 teáskanál kurkumapor,
1 mokkáskanál gyömbérpor,
1/2 mokkáskanál római kömény,
4 evőkanál szezámöntet (tahinimártás),
1 üveg főtt csicseriborsó (DM-ben kapható, 400 grammos),
1 teáskanálnyi méz.
Plussz tálaláskor szórjuk meg friss, vágott mentával.

A sóskát megmostam, a középső vastag ereket eltávolítottam, majd apróra vágtam. Az újhagymának a fehér részeit a vajon és olajon pici sóval üvegesedésig megfuttattam, megszórtam liszttel, 1-2 percig kevergetve pirítottam, majd alaplével apránként és jól elkevergetve felöntöttem. Beletettem a sóskát, az apróra vágott újhagymazöldeket, a fűszereket, a tahiniszószt, mézet, a jól átmosott és lecsöpögtetett csicserit, és hagytam felforrni. Forrás után kb. 10 percig hagytam főni és készen is volt. Kóstoljuk a végén, és ízesítsük, ha valami hiányozna belőle (só, citromlé, fűszerek, méz.). Frissen sütött lapos kenyérrel tálaljuk, megszórjuk friss mentával, kevés olívaolajjal is meglocsolhatjuk. Isteni.

Tahiniszósz: 4 púpos evőkanál szezámmagot száraz serpenyőben megpirítottam (vigyázzunk, nagyon óvatosan, mert hamar megég, mikor már érezzük a finom illatát vegyük le a tűzről és tegyük tálba), kávédarálóval finomra őröltem. Hozzákevertem 1/4 citrom levét, adtam hozzá sót, 1/2 evőkanálnyi olívaolajat és annyi vizet, amennyivel krémes és szósz állagúra tudtam keverni. Nem kell sok hozzá, óvatosan adagoljuk, ne legyen híg. Mondtam már hogy imádom a tahiniszószt?! :)


2014. április 25., péntek

Alapragu - bármilyen zöldséggel kiegészíthető

A tudattalan és a tudatos tudat mélyrétegei alkotják a termőföldet, amelyben létünk gyökerei táplálékot keresve szétterjedhetnek, hogy az életet adó szellemi táplálékot magukba szívják.
Szigorúan egyéni folyamatról van szó. A külvilággal kapcsolatos elvárások, a tekintélyre való hagyatkozás, a csodavárás gátolja lelki gyökereink terjeszkedését azon eltemetett középpont felé, ahonnan a bennünk lüktető Élet fakad.

(Robert Linsen)



Annak idején nagyon szerettem Keith Flojd műsorait. Amit a legjobban szerettem benne, hogy remek ragukat készített. Sajnos, nincs meg a szakácskönyve... Szóval ahogy az élelmiszer-árak kúsznak már nem is lassan az égig és nem is addig, hanem má' a csillagokig, úgy döntöttem, létra köll, vagyis valahogy úgy kell főzni, hogy hó végén ne csak zsíroskenyér legyen bár az is isteni újhagymával meg retekkel. A jót, finomat, olcsón enni egyik alapköve a jó ragu szerintem. Így hát kreáltam egy alapragut, ez dúsítható aztán mindenféle zöldséggel, aminek épp szezonja van. Kerülhet bele zöldborsó, sárgarépa, karfiol, káposzta, cukkini, paprika, paradicsom, padlizsán, zöldbab, és még sorolhatnám... Lehet tejszínnel is lágyítani a végén, vagy akár elvinni olaszosabb-paradicsomosabb irányba is. A tejfölt sem utasítja vissza. A hozzá adható köretek is sokfélék lehetnek, például zsömlegombóc, nudli, krokett, főtt krumpli, rizs, kukoricapuliszka, tészta, nokedli, tarhonya, stb... Bármelyikkel isteni.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg hús (lehet sertés, szárnyas, marha - ez most lapocka),
10 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 csokor újhagyma (ha nincs, anélkül is jó),
5 gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál mustár,
kb. 1/2 evőkanál liszt,
3 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj (vagy 1 nagy evőkanál zsír),
só,
mozsárba frissen tört:
1 teáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál bors,
3 szem szegfűszeg,
1 pici darabka fahéj,
1/2 marék szárított vargánya,
0,5 dl száraz fehérbor (vagy rozé),
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
alaplé (leveskockából is jó),
és egy csipet cukor az ízek kereksége miatt.
Ehhez jönnek külön megfőzve az aktuális zöldségek, majd a főzés végén a raguhoz keverve.

A húst kockákra vágtam, sóztam, vékonyan bekentem mustárral és megszórtam kevés liszttel. A vajon és olajon az apró kockákra vágott hagymákat kis sóval üvegesedésig dinszteltem, aztán nagyra vettem a lángot és a húst jól átsütöttem-pirítottam. Ráöntöttem a bort és hagytam majdnem elfőni, ekkor felöntöttem alaplével (kevéssel, mindig csak apránként adtam hozzá a főzés során, ahogy elfőtt róla), fűszereztem, tettem bele sűrített paradicsomot is. Közben kóstoltam és ha kellett valami pótoltam. (só, fűszer, cukor.)
Közben külön edényben megfőztem a belevaló zöldségeket. Mikor kész volt a ragu, hozzákevertem őket.




2014. április 14., hétfő

Borscs


Üres kézzel születünk,
Üres kézzel távozunk.
A valódi életet
üres kézzel éltem át.

(Marlo Morgan)




Na. Úgy jártunk drága szomszédasszonyommal, hogy a mélyhűtője meghalt, mert szeretett. És szoktak benne ideiglenesen állomásozni az én konyhámból való dolgok is, mivel nekem csak egy pici, normál hűtőm van. Szóval leeresztett a fagyasztó, benne egy szép darab marhalábszárral, amivel más terveim voltak ugyan mer' az osobuccot nagyonnagyon, de most muszáj volt gyorsan cselekednem és hát ami még volt mellé, azzal készítettem. Mer' soha semmi nem veszhet el, csak átalakulhat, főleg egy boszorkánykonyhában... Az én hűtőmben nem ideiglenesen állomásozott némi cékla, fél fej káposzta, sárgarépa, zeller - úgyhogy borscs varázsolódott a szép husiból. Valamint áldozatul esett még szomszédasszonyom 25 dkg isteni brinzája is, amit rám hagyományozott végrendeletileg, azt meg sörkifli tésztájába dolgoztam bele... mennyei lett a leves mellé. Csak úgy megjegyzem, ez a borscs nevezetű nem véletlen lett és méltán viághíres. Nagyon finom.

Hozzávalók egy nagy fazóknyi leveshez:
az alapléhez:
90 dkg marhalábszár,
20 dkg vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3 babérlevél,
1 teáskanál koriandermag,
1 mokkáskanál köménymag,
1 mokkáskanál egészbors,
só,
4 liter víz.
belevalók:
10 dkg vöröshagyma,
1/2 evőkanál zsír,
30 dkg fehérkáposzta,
30 dkg cékla,
15 dkg zeller,
20 dkg sárgarépa,
30 dkg burgonya,
só,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
2 csapott evőkanál sűrített paradicsom,
2 teáskanál 10%-os ecet,
plussz a tálaláskor tejföl.

A husit föltettem főni 20 dkg egészben hagyott, de bevagdosott vöröshagymával, hasonlóképpen a 4 gerezd fokhagymával és a többi fűszerrel. Forrás után hagytam kis lángon pötyögni vagy 2 órán át. Aztán egy nagy serpenyőben (vagy lábosban) a zsíron megfuttattam üvegesedésig a kis kockákra vágott vöröshagymát, rádobtam a megtisztított, kockákra vágott zellert, sárgarépát, céklát és sűrített paradicsomot. Sütöttem kevés vízzel, sóval, cukorral körülbelül 10-15 percig, majd kevés vizet aláöntve, fedő alatt pároltam még 15 percig. Közben kivettem a léből a hagymát, azt kidobtam. A húst is kivettem és apróbb darabokra vágva visszatettem a levesbe. A zöldségekre ráöntöttem az ecetet is, átsütöttem pár pillanatig, és ezt is hozzáadtam a leveshez. Főztem még jó 20 percig, aztán a krumli és káposztakockákat is beletéve addíg, míg ezek is megpuhultak. Végül kóstoltam és ha kellett valami, pótoltam. (Cukor vagy só vagy ecet.)
Tejföllel és sörkiflivel tálaltam. Pazar, mesés, isteni.

 

2014. március 31., hétfő

Csicseri spenóttal


Az egyszerűséget nemhogy ki kellene nőnünk; az egyszerűség kell, hogy életünk legbensőbb programja legyen.

(Pilinszky János)





Megvettem végre az első szabadföldi spenótot a piacon. Már nagyon vágytam rá... Először csak önmagában akartam elkészíteni de aranyárban van még, így dúsítottam csicserivel - amit szintén nagyon szeretek. Én így önmagában ettem előételnek, de rizzsel, bulgurral akár laktató ebéd vagy vacsi is lehet belőle. Az eredeti variációt, ami csak spenót lett volna, bruscettának szántam: vagyis pirítósra téve, sajttal megszórva. (Akár mozzarellával, akár fetával, akár bármíly finom sajttal jó...)

Hozzávalók 2 főre:
1 üveg csicseriborsókonzerv (DM-ben szoktam venni),
1 nagy kupóc spenót (10-15-20 dkg),
2 nagy gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 evőkanál olívaolaj,
4 evőkanál tahiniöntet (2 evőkanál szezámmagot lágyan megpirítunk, kávédarálóval megőröljük, sót, citromlét, olívaolajat és kevés vizet adunk hozzá és homogén szósszá keverjük),
1 teáskanál tökmagolaj,
1 citrom reszelt héja és
ízlés szerint citromlé.

Az olajon az apróra kockázott fokhagymát kevés sóval megfuttattam, rádobtam a megmosott spenótleveleket és a jól átmosott csicserit, borsoztam és épp csak addig sütöttem nagy lángon, míg kissé megfonnyadt, és le is zártam a lángot alatta. (Ne fonynassziuk nagyon meg a spenótot éppcsak essen össze.) Reszeltem rá citrom héját, átkevertem a tahiniöntettel, kóstoltam, adtam hozzá még kevés citromlevet és tökmagolajjal meglocsoltam és már falatoztam is. :)

2014. március 25., kedd

Citromos medvehagymakence


Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

                               (Péterfy Bori and Love Band)




Hát ez is egy ötlet inkább csak. Tegnap este készítettem hajában sült krumplihoz és fennséges volt. Aztán rájöttem hogy még mennyi mindenhez jó. Például ezzel a kencével elkészíthetjük a "cigánypecsenyét tavasz módra", mert csak husit kell sütni hozzá és ezt a finomságot rákenni. Jó szárnyasokhoz, halhoz, sertés-, és marhahúshoz is, májhoz nem kevésbé illik. Tökéletes így, ahogy van kifőzött spagettivel elkeverve, finom érett sajttal megszórva. Főzni sem kell, csak a tésztát. Belekeverhetjük zsemlegombóc tésztájába is, csak akkor kevesebb olajjal készítsük, mennyei köret lesz belőle. Keverhetjük egyszerű főtt rizshez, tonhallal például. Tehetjük levesekbe. Mártásokba. Salátaöntetnek. Fejes salihoz. Meleg krumplisalátához, karfiolhoz. Cukkinihez. Retekhez.
A recept csak ennyi: körülbelül 3 dkg medvehagymát aprítunk, elkeverjük 1 dl olívaolaj és 1 evőkanál tökmagolaj keverékében, sózzuk, belereszeljük 1 egész citrom héját is, és ízlés szerint citromlével ízesítjük. Végül egy fél mokkáskanálkányi mézzel lágyítunk a medvehagyma harapósságán. És ha hozzám hasonlóan kaprirajongók vagytok, azt is lehet keverni bele. Nem rontja el... ez 2 főre való mennyiség.

2014. március 23., vasárnap

Háromhagymás rizotto


De akkor még, mondom, bokáztak az utcán, én meg csak battyogtam a nyomukban, mint örök életemben az olyanok után, akik érdekeltek - mert érdekelni a szédültek érdekeltek csakis, akik szédülten éltek, szédülten beszéltek, mindentől a megváltást várták, sose ásítottak, és soha örök igazságokat nem hangoztattak, csak kigyúltak és pattogtak, akár a sárga petárda, és hányták a szikrát a csillagokra, és amikor a ragyogás közepén megjelent a kék tűzkerék, vágyódón sóhajtottak mind a nézők.

(Jack Kerouac: Úton)





Na ilyenkor a medvehagymát is medvehagymával... mert hát most van szezonja. Meg mert isteni. :)
Nemrég vettem arborio rizst, ma lustavasárnapom volt, gyors, egyszerű ételt voltam csak hajlandó főzni. A rizotto ilyen. És nem becsilingelni akarom, de mesésen finom lett. :)

Hozzávalók 2 főre:
20 dkg arborio (vagy más) rizottorizs,
4 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vöröshagyma (tisztítva ennyi),
2 nagyon nagy gerezd fokhagyma (vagy 4 kisebb),
3 dkg medvehagyma,
1 liter átszűrt húsleves vagy zöldségalaplé (vagy 1 l víz és 2 zöldségleveskocka),
0,5 dl száraz vagy félédes fehérbor,
0,5 dl tejszín1 citrom lereszelt héja,
ízlés szerint citromlé (körülbelül egy nyolcad-cikknyi),
3 dkg parmezán vagy más erőteljes ízű keménysajt.

A hozzávalókat előkészítettem, mindent mostam, aprítottam. Föltettem forrni az alalét. Mellette föltettem a vaj felét az olívaolajjal, és az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymát üvegesedésig pároltam, majd hozzáadtam a rizst, és kevergettem, míg a szemek kissé kristályossá, áttetszősfélévé váltak. Ekkor feltekertem a lángot és hozzáöntöttem a bort. Hagytam kissé elforrni, aztán egy merőkanál alaplét is hozzáadtam. Innen már kislángon készítettem, sűrű kevergetéssel, mindig csak 1-1 merőkanálnyi levet adva hozzá, mikor beszívta a rizs. A főzés felénél adtam hozzá az apróra vágott medvehgyamát. Mikor minden alaplevet elhasználtam (és ekkor már a rizs is puha volt), belereszeltem a citrom héját, hozzáöntöttem a tejszínt is, és ízesítettem citromlével. Mindenképpen kóstoljuk. Arra vigyázzunk, hogy mennyire sós a sajtunk, kalkuláljuk bele a végső ízbe. Tehát mikor készen volt, levettem a tűzről, belekevertem a vaj másik felét is, és a sajtot is. És már tálaltam is. arra figyeljünk, hogy ne legyen száraz, hanem krémes.




Az ételhez is használt borral kínáljuk.
A sajtot egyébként itt a piacon vettem, kecskeméti sajtkészítőktől, három évig érlelt és tehéntejből készült, és nem viccelek: a parmezánt messze übereli. Sokkal ízletesebb és finomabb, pedig én ettem igazi parmezánt is. De ez annál is jobb. Nem olcsó, de tényleg mesés és rizottót csak ilyen sajttal érdemes csinálni.
Ez olyan nem túl éhes 2 emberre való adag, elfér utána a pocakban még valamilyen finom, könnyű desszert is.

2014. március 18., kedd

Prósza medvehagymával



Szerintem az érettség az, ha az ember ismeri önnön korlátait.

(Kurt Vonnegut: Macskabölcső)






Na, most megmértem pontosan a hozzávalókat, nem csak úgy exhas a recept. :) Különben mennyei finom, gyors és egyszerű. Medvehagyma szezonban kihagyhatatlan, legalábbis szerintem az egyik legfincsibb étel eme erdőkaljazöldje felhasználásával. A képért elnézést, de gyorsan kihűl így nem nagyon művészkedtem a fotóval.

Hozzávalók 6 prószához:
65 dkg burgonya (tisztítva ennyi, én Agriát használtam),
10 dkg kolozsvári szalonna,
1 evőkanál zsír (nem túl púpos, csak normále evőkanálnyi),
5 dkg medvehagyma,
2,5 dl natúr joghurt vagy kefír vagy kultúra (író) vagy házi aludttej,
20 dkg liszt,
1 púposabb teáskanál só (körülbelül, kóstoljunk, mert a szalonna is sós),
plusz tálaláskor tejföl esetleg reszelt sajt a tetejére.

A szalonnát kis csíkokra vágjuk és a zsírban kisütjük. Hagyjuk hűlni, míg lereszeljük a nyers, hámozott burgonyát a reszelőnk sajtreszelő részén. Hozzáadjuk az apróra vágott medvehagymát, a kisült szalonnát zsírral együtt, a kefírt, a lisztet, kóstoljuk és sózzuk. Teflonos serpenyőt felhevítünk és egy mokkáskanálnyi zsírt felolvasztunk benne, majd egy merőkanálnyi masszát szétterítünk jó vékonyan. Akkora lesz mint egy palacsinta, csak kicsit vastagabb. Közepes lángon piros ropogósra sütjük mindkét felét. Megfordítani feldobással a legkönnyebb, de ha egy széles lapos falapáttal alányúlunk, úgy is lehet.
Tálaláskor kínálunk hozzá tejfölt, esetleg reszelt sajtot is.
Vegák, böjtölők hagyják ki a szalonnát, zsírt, helyette olajat keverjenek a masszába, kb. 2 evőkanálnyit.
Ezt a masszát csirke vagy pulykamell bundázásához is felhasználhatjuk.
Ha már nincs medvehagyma, akkor már van újhagyma. Az újhagyma zöld szárával is nagyon jó a prósza, vágjuk vékony kis karikákra, legalább nem vész kárba.
Az eredeti prószában csak burgonya, aludttej, só, zsiradék és liszt van.
Jótanács: Ha házi aludttejjel készítjük, hígabb lesz, mint egy sűrűbb bolti joghurttal vagy kultúrával például. Ezért a liszt mennyisége nem precízen pont ennyi. A burgonya is fajtától függően enged levet. Tehát ha nagyon híg lenne a masszánk - ami azt jelenti hogy süléskor szakad, nem marad egyben, nem tudjuk megfordítani, akkor lisztet adjunk még hozzá, és úgy már jó lesz.

2014. március 17., hétfő

Egyszerüen csak: sült alma


A Komoly Tanácsok Boltjában föl-alá sétál a boltos, Doktor Sétamárta. Jönnek a vevők, kérdezik tőle, mondja meg, Doktor Sétamárta, hagyma vagy alma, titokban vagy tudottan, ébren vagy álomban, piros vagy fekete, ajtó vagy ablak, nyitni vagy csukni, foggal vagy körömmel, vajjal vagy mézzel, előbb vagy utóbb, ölelni vagy csókolni, életre vagy halálra. Sétál föl-alá Doktor Sétamárta, lehet, hogy hagyma, lehet, hogy alma, lehet titokban, lehet tudottan, lehet, hogy ébren, lehet, hogy álomban, lehet, hogy piros, lehet, hogy fekete, lehet az ajtó, lehet az ablak, lehet, hogy nyitni, lehet, hogy csukni, lehet foggal, lehet körömmel, lehet, hogy vajjal, lehet, hogy mézzel, lehet, hogy előbb, lehet, hogy utóbb, lehet ölelni, lehet csókolni, lehet, hogy életre, lehet, hogy halálra, menjenek haza szépen.

(Mosonyi Aliz: Boltosmesék)




Most van az az időszak, amikor már semmi sincs és még semmi sincs a piacokon. Úgy értem friss ződ, gyümölcs. Pedig már nagyon kívánom. A salátát, újhagymát. Retket, miegymást. 
Ez az almaköret mostanában többször is asztalra került. Mert alma van. És az alma finom. Főleg így.
Nagyon egyszerű. 

Hozzávalók 2 főre (ha csak ezt esszük köretként):
5 nagy vagy 6 kisebb alma,
1 késhegynyi só,
1 evőkanál nádcukor (nem a sötétbarna, hanem a világosabb) vagy 1 evőkanál méz,
2 dkg vaj,
0,5 dl fehérbor vagy rozébor vagy pezsgő (lehet édes is, muskotályossal meg isteni),
fűszerek tetszés szerint: őrölt fahéj, kardamommag, csillagánizs, szegfűszeg, vanília, citromhéj vagy narancshéj.
(Lehet csatnisabbra is készíteni, vagyis akár csili, hagyma is mehet hozzá, vagy szokatlanabb fűszerek, mint pl. a babérlevél, szegfűbors, stb...)

Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk le nagy darabokban a magházról. Vajat olvasszunk fel egy serpenyőben, dobjuk bele az almadarabokat, ízesítsük cukorral vagy mézzel és tetszés szerint fűszerekkel. Öntsük alá a bort is és nagy lángon süssük, többször rázogatva, megforgatva az almadarabokat. Egészen addig süssük, míg a bor elfő alóla, és a cukor vagy méz kissé karamellizálódik. És már készen is van.
Nem több, mint körülbelül 10 perc. Tényleg nagy lángon csináljuk, hogy az alma ne főjön szét.

Ehetjük csak köretként is. Vagy kiegészítő köretként. Kitűnően illik sertéshúshoz, szárnyasokhoz. De pazar lehet akár egy zöldséges piláf mellé is. Ha turmixgépbe tesszük (ha túl sűrű lenne, kevés vízzel higítható), remek almaszószt kapunk végeredményül. Ha pedig nem köretként fogyasztjuk, használható sütikbe, sütikhez is. Tehetjük palacsintába (akár a tésztájába is, csak akkor kissé daraboljuk fel), stb... De akár levest is varázsolhatunk belőle, akár melegen fogyasztva, akár behűtött gyümölcslevesként tálalva őtet.
Jó étvágyat hozzá! :)

2014. január 30., csütörtök

Fűszeres kenyér és tortilla csipsz


Az eljövendő fényességben állok,
kezemben vággyal, s oly szép a világ.

                                                                                                (Nazim Hikmet Ran)




Házi chips kártyapartihoz. Ahova ma nem mentem el... mert ha ónos eső van, a fogadóirodáknál nem érdemes nagy tételben fogadni arra a sanszra, hogy én hányszor fogok nem elesni... :(  Külön tehetségtelenségem van mindennemű jeges, síkos téli sporthoz, legyen az korcsolya, sí, szánkózás, de olyanokban is remekelek mint biciklizés, görkori, mármint az öt méteren belüli biztos fenékreesésben verhetetlen vagyok.
No mindegy, a csipsz isteni. Az úúúgy volt, hogy maradt fél tepsinyi kenyérlángos, eléggé megszikkadt már. Mivel nem szokásom semmit sem kidobni, ami étel (kenyeret különösen nem dobok ki), ezért az jutott eszembe, hogy a krémlevesekbe gyártott pirított kenyérkockák is el szoktak titokzatos módon tűnni a tálkából, mire elkészül a leves nálunk ilyen falánk manók laknak, különös tekintettel a pirított kenyérkockákra, egyszóval szeretjük ropogtatni.
Kicsit feldobtam. Készítettem kétféle öntetet, egy zöldfűszerest és egy pirospaprikás-csilist.
Tehát ennyi csak a recept:
a kenyeret tépdeljük kis darabokra. Készítsünk negyed tepsinyihez 4-5 cl olívaolajból és vegyes zöldfűszerből öntetet: kakukkfű, szurokfű és bazsalikom került az enyémbe és fokhagymagranulátum, 1/2 csapott mokkáskanálnyi. Zöldfűszerből a kakukkfűvel csínyján bántam: 1/2 teáskanálnyi, a szurokfűből 1 púpos teáskanálnyi, a szárított bazsalikomból 2 púpos teáskanálnyi került a keverékbe. Megpirítottam serpenyőben a darabkákat, majd félrehúztam a tűzről és ráöntöttem, a keveréket. Két fakanál segítségével alaposan elkevertem, hogy minden darabkára jusson. Legvégül sóztam, mert egy csipsz sósabb, mint a sima kenyér. Azt is alaposan elkevertem a kenyérdarabkákon és készen is volt.
A csilis hasonlóképpen: 4-5 cl olívaolaj, 1/2 csapott mokkáskanál fokhagyma granulátum, 1 csapott mokkáskanál őrölt csili, 2 púposabb teáskanál pirospaprika. Végül só. Az eljárás ugyanaz.
Ha nincs fokhagyma granulátum, reggel reszeljünk az olívaolajba 2-3 gerezd fokhagymát, jól keverjük el és hagyjuk álni 1-2 óráig, majd szűrjük át. Ezután fűszerezzük.
Ha van száradtabb maradék tortillakenyerünk, hasonlóképpen isteni tortilla csipszet készíthetünk belőle. De figyelmeztetek mindenkit: addiktív, és nincs az a mennyiség, ami el ne fogyna. Mert isteni. A bolti csipszek a futottak korcsolyáztak még rovatban sincsenek ezekhez képest.
Ha mégis maradna (vannak még csodák), krémlevesekbe is mennyeiek.

2014. január 18., szombat

Citromos, borsós piláf


Hagyjunk tévedni másokat is, önmagunkat is. Ez nagyon lényeges. Ha hagyom magam is, téged is tévedni, azzal azt jelzem: bízom benned. S még azt: szeretlek, akkor is, ha tökéletlen vagy.
Tévedések nélkül nincs megismerés.
Tévedések nélkül nincs út, nincs növekedés, nincs bizalom, tévedések nélkül -
talán
ez az ember legigazabb jelzője mert egyszerre sebezhetőséget és bátorságot feltételez.
Szép
kombináció. Kecses, girbegörbén egyenes.

(d.)



 

Tulajdonképpen zöldborsós rizs, csak kicsit megkacifántolva = indiaira hangolva. Ha rizs jön sorra ami elég ritkán esik meg a konyhámban mert nem szeressük, általában igyekszem valahogy átvarázsolni, izgalmasabbá, ízletesebbé tenni. Fincsi lett, önmagában is jó, de köretként is különleges akár halhoz, akár szárnyashoz, de rántott sajthoz vagy karfiolhoz is nagyon el tudom képzelni.

Hozzávalók 2 főre:
1 bögre hosszúszemű rizs (2 dl vagyis 20 dkg),
2 dkg vaj,
2 nagy gerezd fokhagyma,
1 púpos bögre zöldborsó (2,5 dl),
2 bögre víz (4 dl),
só,
3 kardamom magjai,
1 csapott mokkáskanál koriandermag,
1 csapott mokkáskanál mustármag,
1 nagy babérlevél,
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 púpos mokkáskanál kurkuma,
1 darabka fahéj,
1 egész citrom lereszelt héja,
és ízlés szerint a leve.

A kardamom, koriander, mustrármagokat mozsárban összetörtem. A fokhagymát nagyon apróra kockáztam. A rizst megmostam alaposan. A fagyasztott borsót szűrőben meleg vízzel szintén átöblítettem, hogy ne legyen fagyott. Egy teflonos lábosban felmelegítettem a vajat, hagytam kissé barnássá válni, míg finom karamelles illatot kezdett árasztani. Ekkor beleszórtam a mozsárból a fűszereket, a fokhagymát és pár másodpercig kevergettem, míg az ő illatukat is megéreztem. Hozzáadtam a kurkumát, őrölt gyömbért is, és a rizst is. Addig sütöttem-kevergettem, míg a rizsszemek elváltak egymástól, és kissé áttetszőek lettek. Felöntöttem vízzel, sóztam, beledobtam a fahéjat, a bérlevelet is, és a zöldborsót is hozzáadtam. Fedő alatt egészen kis lángon addig főztem, míg a rizs tetején már csak félujjnyi kevés víz látszott. Lezártam a lángot és hagytam fedő alatt bepuhulni (15 perc). Végül belereszeltem a citrom héját és a levével ízesítettem, villával finoman átkeverve.
A vajat ne hagyjátok ki. Nem margarine, hanem VAJ szigorújan. Ahogy kicsit megkaramellesedik, édeskés lesz, a citromot tökéletesen és gyönyörűségesen kiegészíti.

2014. január 8., szerda

Babos derelye


Vesztesnek, céltalan vándornak titulálták, amiért feladta. De nem minden vándor céltalan. Főként azok nem, akik az igazságot keresik a hagyományokon túl, a definíciókon túl. A látszaton túl.

(Mona Lisa mosolya)




Inkább csak ötletadónak teszem fel, mert maradékhasznosítós étel - vagyis pontos receptet nem tudnék most megadni. Tegnap este vacsorára babpürét készítettem tortillával. Egy pici maradt belőle. Ránéztem a kis tálban didergő kevéske krémre, és pont olyan látványt nyújtott, mint a tatárbifsztek, vagy egy fűszeres darálthúskrém. Erről jutott eszembe, hogy ha tésztába tölteném, még elég is lenne nekem ebédre. Hát. A legeslegfinomabb töltött tésztát ebédeltem ma. Máskor direkt is fogok ilyet csinálni, mert valami nagyon finom lett.

Azért úgy nagyjából: 1 vörösbabkonzervből készült püré szerintem 4 főnek elég tésztába töltve. Ezt most lilahagymával, kevés fokhagymával, olívaolajjal, sóval, csilipehellyel, oreganóval, mozsárban tört koriander-maggal és kevés sűrített paradicsommal fűszereztem.
Négy embernek 40 dkg lisztből 3 vagy 4 tojással (és kevés vízzel) tésztát készítünk, én tésztagéppel 6-os fokozatig nyújtottam. Lehet kockákra is készíteni a derelyéket, nekem most gömbölű kedvem volt.
Kifőzzük, olívaolajjal meglocsoljuk és volt itthon most kevés parmezánom, azt reszeltem rá, de bármilyen ízesebb kemény vagy félkemény sajt jó rá. Mesésen finom, szerintem bármilyen húsos derelyét űberel.