2016. április 29., péntek

Gőzgombóc


- Mit jelent az, hogy „visszaadni az elfogyasztott húst”? - kérdezett rá azonnal.
- A pusztai emberek az életük folyamán elfogyasztott húsért hány és hány élőlényt ölnek meg! És ezzel bűnt követnek el! - válaszolta az öreg. - Haláluk után viszont a saját húsukat adják vissza a pusztának, mert ez így igazságos. Így nem szenved a lélek, és felszállhat Tengribe.

(Jiang Rong: Farkastotem)




Mióta van dagasztós masinám, imádok kelt tésztákat csinálni. Ma kipróbáltam a gőzgombócot, mert muflont készítettem mártással. A muflont egy barátnőm hozta, én megcsináltam. A receptet nem írtam le, mert húst általában exhas készítek, de nagyjából valahogy így volt: a húst hagytam egy éjszakára tejben ázni. Másnap leöblítettem és tepsibe tettem tetemes mennyiségű nagy karikákra vágott vöröshagyma, vagy 7 gerezd fokhagyma társaságában. Került még bele egy félmaréknyi szárított vargánya, amit beáztattam és az áztatóvízzel együtt tettem a husihoz. Babérlevél, szegfűbors, bors, gombapor, friss rozmaring, száraz vörösbor, só, pici méz, kevés sűrített paradicsom és viszonylag sok víz került még a tepsibe. No és rengeteg vaj. Lefóliáztam és nagyon lassú tűzön 5-6 órán át pároltam. Végül a fűszereket eltávolítottam, a visszamaradt szaftot mindenestől turmixoltam, aztán át is szűrtem. Tejszínnel behabartam, málna-ribizli lekvárt is kínáltam hozzá.

No de a gőzgombócot akartam igazából leírni.

Hozzávalók 3-4 főre (háromra biztosan, négyre akkor, ha nem köretes a társaság):
  • 25 dkg liszt (az enyémben 20 dkg fehér és 5 dkg teljes kiőrlésű liszt van)
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 - 1,2 dl langyos tej (attól függ, mennyit vesz fel a liszt)
  • 2 gr só
  • 1 mokkáskanál kristálycukor
  • 1 dkg élesztő
a főzéshez
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál olaj
  • pici só.
A hozzávalókból kelt tésztát dagasztunk, hagyjuk duplájára kelni, majd átgyúrjuk, és kis gombócokat készítünk a tésztából. Én 8-ba vágtam. Hagyjuk kelni, majd egy nagy, magas falú lábosba vagy serpenyőbe kevés tejet öntünk, picit sózzuk, olajat vagy vajat adunk bele, és mikor forr, beletesszük a kis gombócokat. Lefedve nagyon kis lángon hagyjuk főni cirka 30 percig. A tetejét nem szabad levenni közben, mert összeesnek a gombócok. Amikor kész, hagyjuk fedő alatt hűlni, és mikor langyos, szeleteljük és tálaljuk. Itt találtam a receptet, köszönetem érte.
Fontos: ha a raguval együtt készítettem volna a gőzgombócot, akkor nem külön főztem volna, hanem a kész ragu tetejére sorakoztatom. Ezekben a gombócokban az a jó, hogy egy tálban elkészül a ragu is, a köret is. Ráadásul, ha a ragu tetején gőzölődnek, beszívják a finom ízeket-illatokat is. Gőzgombócot készíthetünk pirított zsemlekockásan is, vagy burgonyásan is. Készíthető sütőporosan is, élesztő helyett. A variációk száma végtelen.

2016. április 26., kedd

Brokkoli Dubarry módra


A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.  

(Paul Gauguin)




Ritkán veszek brokkolit, mert csak én szeretem. Általában köretként szoktam enni, csak egyszerűen megfőzöm - így szeretem a legjobban. Ma viszont máshoz volt kedvem.
A besameles ételeket óvatosan készítem, mert éttermi és menzai emlékeim nagyon rosszak róla. Túl sűrű, túl ízetlen és túl töménytelen (ami alatt eltűnik az étel) - röviden így foglalhatom össze. Ma sem ennék sehol, senkinél, csak ha magam készítem.

Hozzávalók 2 főre:
  • 4 nagyobb szelet karaj csont nélkül vékonyra klopfolva
  • 1/2 kg brokkoli
  • 3 dkg vaj
  • 1 teáskanál olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 dl száraz vagy félszáraz fehérbor (nekem most csak vörös volt itthon, de ezzel is jó lett)
a besamelhez:
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 dkg vaj
  • 2,5 dl tej
  • frissen őrölt bors
  • 1/4 citrom leve
  • 10 dkg reszelt, olvadós sajt

A brokkolit megfőztem enyhén sós vízben. A karajt vékonyra klopfoltam, sóztam, borsoztam és a vaj és olívaolaj keverékén erős lángon elősütöttem, majd egy tányérba félretettem. A maradék vajon kevés sóval megdinszteltem a félkarikákra vágott hagymát, aztán ráöntöttem a bort. Hagytam rotyogni 1-2 percig, hogy az alkohol elillanjon belőle. A sütőtálba visszatettem úgy a hússzeleteket, hogy a hagymát a tetejükre halmoztam, majd a brokkolirózsák következtek.
A vajból, lisztből és tejből besamelt készítettem, amit a végén sóval, borssal, citromlével ízesítettem. Rálocsoltam a rétegezett hozzávalókra, megszórtam reszelt sajttal és forró sütőbe tettem, míg a sajt megpirult a tetején.
Önmagában is jó fejes salátával, de rizzsel vagy burgonyával is köríthetjük. Vagy házi szélesmetélttel.

2016. április 18., hétfő

Svéd húsgombóc (köttbullar)



Vándor és őstölgy akad össze itten,
mint kövült szarvas nagy erős agancsát
nyújtja, és mélyzöld színű vár a háttér:
   ősszel a tenger.

Északon zápor, hol a vackor érik.
Ébren éj mélyén figyel itt az ember
és a csillagkép-sereg imbolyog fenn
   tölgy-terebélyesen.

(Tomas Tranströmer: Vihar, Weöres Sándor fordítása)
 



Ismét egy klasszikus. Több helyütt nézelődtem receptügyben, legelőször is Padparadsánál. De ahogy lenni szokott, ötvöztem több receptet.

Hozzávalók 4 főre:
  • 30 dkg darált sertéshús
  • 30 dkg darált marhahús
  • 1 jó nagy fej vöröshagyma apróra kockázva
  • 1 nagy tojás
  • 3 púposkás evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 evőkanálnyi tejszín
  • 2 evőkanál tört burgonya (helyettesíthető 1/2 áztatott és kinyomkodott zsemlével)
  • frissen őrölt bors
  • frissen reszelt szerecsendió vagy szegfűbors mozsárban porrá törve
  • 1/2 csokor petrezselyemzöld (el is hagyható)
  • 1/2 evőkanál olívaolaj vagy repceolaj
  • 10 dkg vaj
a mártáshoz:
  • 2 púposkás evőkanál liszt
  • 1,5 dl habtejszín
  • 1,5 evőkanál szójaszósz
  • 1/2 liter marhaalaplé (kockából is teljesen jó)
  • frissen őrölt bors
  • és ízfokozásként egy csipet cukor
a tálaláshoz:
  • egészben főtt burgonya
  • vörösáfonyalekvár 

   A burgonyákat megmossuk, héjastól feltesszük főni. Mikor készen van, egyet kiveszünk, a héját eltávolítjuk, villával összetörjük és hagyjuk hűlni. A többi krumplit fedő alatt hagyjuk tálalásig. (A legjobb betenni langyos sütőbe, hogy ne hűljön ki.)
   Míg hűl a tört burgonya, a vöröshagymát a kevés olajon és 1 evőkanál vajon pici sóval üvegesre dinszteljük, őt is hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a darált húsokhoz, amihez még megy: tojás, zsemlemorzsa, tört krumpli, tejszín, só, bors, szerecsendió, aprított petrezselyemzöld. A masszát kézzel alaposan összedolgozzuk, kis golyókat formázunk és a vajon kisütjük. Kis lángon csináljuk, hogy át tudjanak sülni a húslabdák.
   A visszamaradt vajhoz öntjük az alaplevet, ízesítjük szójaszósszal, borssal, s ha szükséges kevés sóval, pici cukorral és felforraljuk. Közben a tejszínből és lisztből habarást készítünk 1-2 dl hideg vizet is hozzáadva, amit az alapléhez adunk hőkiegyenlítéssel állandó keverés mellett. Összeforraljuk, majd átszűrjük tálalás előtt, hogy szép sima mártást kapjunk.
   Főtt burgonyával és vörösáfonya (én szoktam ribizlizselével is kínálni, még finomabb, pikánsabb) dzsemmel tálaljuk.
   Véleményem szerint a svéd húsgombóc íze a vajtól olyan, amilyen. Nem kihagyható, és nem helyettesíthető sem margarinnal, sem olajjal, sem zsírral.

2016. április 16., szombat

Zsidótojás (lengyeltojás)




Én még benne vagyok a tavaszi tojásőrületben... húsvét elmúla avagy sem, nekem még nagyon tavasz van, s tojásszezon.
Sokszor szembejött már ez a recept, de még soha nem készítettem. Kár volt. Az egyik legfinomabb krém, amit valaha ettem. És bár az eredetiben nincs medvehagyma, de most így a szezon végén elmondhatom: az egyik legjobb étel amibe medvehagyma kerülhet, az a zsidótojás - más néven lengyeltojás.
Az enyém nem annyira kóser, mert libazsír nem volt itthon, mangalicazsír viszont igen. Véletlenül se készítsük margarinnal (margarinnal semmit se ha lehet...) vagy vajjal, a zsidótojás zsírral tökéletes, krémes, finom. Rajongó lettem na. :)

Hozzávalók:
  • 6 főtt tojás
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma lereszelve
  • kb. 1/2 evőkanálnyi mustár
  • frissen őrölt bors (úgy meglehetősen)
  • kb. 2 púpos evőkanál liba vagy kacsazsír (nálam mangalica)

A tojásokat keményre főzzük, hideg víz alatt hagyjuk kihűlni, majd megtisztítjuk és villával vagy tojásvágóval összetörjük (lehet reszelni is). A hagymát lereszeljük. A tört tojásokhoz hozzáadjuk a zsírt, mustárt, hagymát, sót, borsot és krémesre keverjük. A zsír annyi legyen hozzá, hogy a tojás el tudjon teljesen vegyülni benne, vagyis krém állagot kapjon. Kóstoljuk, a só-mustár-bors-hagyma aránya dönti el, hogy igazán finom lesz-e. Hagyjuk hűtőszekrényben állni 2-3 órát, hogy összeérjenek az ízek.
Lehet díszíteni újhagymazöldjével és ahogy már említettem, a medvehagyma nagyon jó bele szezonban. Aki akarja, kevés pirospaprikával is színezheti vagy díszítheti.
Nagyon finom pirítóson újhagymával, retekkel, uborkával, paradicsommal, paprikával. Egyszerűen isteni.

2016. április 11., hétfő

Kıymalı Pide, Lahmacun (török pizza-félék)


De bármelyik illatot érezte is, Armanousht mindegyik egy-egy ételre emlékeztette, olyannyira, hogy ha kicsit hosszabban időzne itt, feltehetően képes lenne ételként érzékelni Isztambult. A város egy valódi torta volt: belül egy-egy réteg történelem, a teteje vastagon bevonva a nyugatiasodás krémjével, itt-ott bohém díszítésekkel meghintve, a széleire pedig befejezésként keleti szószba kevert reszelt modernség került.

(Elif Şafak: Az isztambuli fattyú)




Már többször készítettem, csak mindig vacsorára, és nem tudtam lefotózni. Sajnos egy erősen addiktív ételről van szó, mert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Amúgy a török konyha a szívem egyik csücske, zseniális ételeik vannak... Hát kérem a Kıymalı Pide és a Lahamcun a pizza: török módra.

Hozzávalók 4 darabhoz:
30 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 dl tej (elhagyható, csak ha van kevés maradékom a hűtőben, fel szoktam használni péksüteményekhez, kenyerekhez)
kb. 2 dl víz (amennyit felvesz a tészta)
1 evőkanál olívaolaj
1 mokkáskanál só
1/2 mokkáskanál kristálycukor 
A feltéthez:
30-35 dkg darált hús (bárány kellene, de az nálunk egyáltalán nincs, jó a marha- vagy sertéshús is, vagy vegyesen, de szárnyast nem javaslok, ízetlen ehhez az ételhez)
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 hámozott, darabolt olasz paradicsomkonzerv

frissen őrölt bors
1 teáskanál szumák (cserszömörce, el is hagyható, ha valaki nem jut hozzá, nekem a tesókám hozott Isztambulból :) )
1 teáskanál koriandermag mozsárban frissen őrölve
1 mokkáskanál kakukkfű
kevés római kömény őrölve (aki szereti, én nem vagyok oda érte) 
Végül, amikor megsült:
meglocsoljuk natúr joghurttal
és megszórjuk friss zöldhagymaszárral, petrezselyemzölddel (nyáron friss mentával is finom vagy korianderzölddel)

A tésztát megdagasztjuk (ne legyen túl kemény, de nagyon lágy sem), hagyjuk duplájára kelni.
Közben elkészítjük a feltéteket. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát üvegesre pároljuk az olajban, majd átsütjük rajta a darált húst fehéredésig. Fűszerezzük, hozzáadjuk a paradicsomot és hagyjuk rotyogni, míg elfővi a levét. Ezzel készen is van. A zöldhagymaszárat és petrezselymet felaprítjuk.
A tésztát négybe gombócoljuk, hagyjuk negyedórát kelni.
Begyújtjuk a sütőt és a legmagasabb hőfokon hagyjuk.
A tésztát kinyújtjuk és a tepsibe helyezzük. Megkenjük a darált hússal, aztán a tészta két végét összecsípjük, papucsot formázva. Kinyújtjuk a következő gombócot, a tepsibe tesszük, kenjük, formázzuk. (A tepsiben kell megkenni a darált hússal, mert ha nem így tennénk, lepotyogna róla a feltét, mikor megpróbáljuk átvarázsolni valahogy a munkalapról a tepsibe a pizzákat...)
Mehet a sütőbe, full hőfokra. Ez fontos, mert vékony a tészta és ha lassan sütnénk, nagyon kiszáradna. Igazából kemencében sütve lenne a legfinomabb, ugyanúgy, ahogyan a pizza is.
Mikor készen van, meglocsoljuk joghurttal, megszórjuk a friss zöldekkel.




Ha vegák is készítenék, az lenne az ötletem, hogy sült padlizsánnal helyettesítsék a húst. Szerintem nagyon finom lenne. A padlizsános verzióra én tennék friss és vékony paradicsomkarikákat is - akár sütés előtt, akár a sütés után.

A Lahmacun egy egészen vékony tésztás, szintén darált húsos változat. Vagy tárcsán, vagy kemencében sütik, otthon az asszonyok serpenyőben, jobb híján. A tésztája szintén kelt tészta (a fenti használható hozzá, de több darab lesz belőle, mert nagyon vékonyra kell nyújtani), és a húsfeltétet nem sütik meg, hanem csak nyersen fűszerezik, így kenik a jól kinyújtott tésztára, amivel aztán együtt sül meg.


2016. március 27., vasárnap

Foszlós kalács


Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.

(Benedek Elek)




Kelnek a kalácsok... :) Eddig nem igazán volt pontos receptem a foszlós kalácsra, mindig érzésre készítettem, ahogyan anyu is. Ő sem mérte soha, de tőle tanultam.
Ez a mennyiség szerintem éppenpont jó - öt lábosban kelesztettem - ennyi kalács húsvétkor szerintem simán elfogy, pláne négy, öt, hat tagú családoknál.


Hozzávalók:
  • 1 kg fehér liszt
  • 4 dkg élesztő
  • 5,5-6 dl tej (attól függ, a liszt mennyit vesz fel, én 5,5 dl-rel készítettem)
  • 1 teáskanál só
  • 8 dkg kristálycukor
  • 2 egész tojás
  • 2 tojássárgája
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • a kenéshez felvert egész tojás.

A langyos tejben elkeverjük az élesztőt. A lisztet összekeverjük a sóval és cukorral, hozzáadjuk az élesztős tejet, a tojásokat, sárgájákat. Dagasztjuk, míg szép simává válik, majd az olvasztott vajat is beletéve tovább dagasztjuk, míg a tészta felveszi a vajat és szép simává és hólyagossá válik. Arra figyeljünk, hogy ne dagasszunk túl lágy tésztát, mert akkor nem lehet szépen formázni.
Hagyjuk duplájára kelni, majd formázzuk. Én öt lábost béleltem ki szilikonos sütőpapírral, megteszi tökéletesen tortaforma helyett. (Csak arra vigyázzunk, hogy fémfülű edényt használjunk, vagy tortaformát.)
Lehet fonott kalácsnak is készíteni, lehet formába is tenni.
Formázás után megkenjük a tetejét a felvert tojással, hagyjuk még kelni, majd előmelegített,  180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük.
Ez a kalács ennyi cukorral olyan épphogy-édes. Készíthető édesebbre is, vagy akár sósan is, épp csak egy teáskanálnyi cukorral, akkor olyan szendvicskenyér-ízű lesz. Fűszerezhető is vaníliával, ánizzsal, mazsolával, citromhéjjal - bármivel. Csodás könnyű és foszlós. Olyan magas lett, mint egy panettone. :)) (Még jó hogy a sütőpapírból meglehtős'magas peremet hagytam körben.)





Azért is jó formába tenni ezt a tésztát, mert annyira könnyű, annyira lágy, hogy így megtartja a formáját. Sajnos lusta vótam, és a belsejéről nem csináltam fotót, pedig...




2016. március 17., csütörtök

Káposztás gömböleg (szlovák étel)


Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

(Szécsi Margit: Március, részlet)




Zsanuáriánál láttam meg a múltkorában, ma pedig éppen megint a "mit főzzek?" megválaszolhatatlansága kerengett az agyamban... Így tél végén, tavasz legelején ez a kérdés igen kínzó tud lenni. Unjuk a nehéz téli ételeket, de még nincsen igazán semmi, de semmi friss zöldségféle, amit persze már nagyon várunk. Én legalábbis. Körülnéztem a hűtőben, és a káposztafejet látván eszembe jutott ez a félretett, majdmegcsinálomegyszer-recept.
Levettem a mennyiséget, és kissé módosítottam is, csak a könnyebb elkészíthetőség kedvéért. (Megtaláltam egyébként a TV Paprika oldalán is.)

Hozzávalók 2 főre (egy jó tányér leves után):
  • 40 dkg káposzta
  • 30 dkg liszt
  • 1 nagyobb tojás
  • 1,5 dl víz
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-10 dkg húsos szalonna
  • 10-12 levél medvehagyma
  • 2 evőkanál zsír vagy 4-5 evőkanál olívaolaj (én bevallom olívaolajjal készítettem, így könnyebb az étel, mint zsírral)
  • a tálaláshoz: tejföl és frissen őrölt bors

A káposztát nem túl vékonyan felszeleteltem, majd a  szeleteket még háromba vágtam, hogy ne hosszú szálak legyenek. Megszórtam 1 csapott teáskanál sóval, jól átkevertem és hagytam állni fél óráig, hogy levet eresszen és bepuhuljon.
Közben a szalonnát kis darabkákra vágtam és a félkarikákra vágott vöröshagymával a zsiradékon megsütöttem. Mikor levettem a tűzről, a felaprított medvehagymát is hozzákevertem.
Föltettem egy nagy fazékban vizet forrni sóval. A káposztát kinyomkodtam, de rajta hagytam a levét. Hozzászitáltam a lisztet, beletettem a tojást is és a vizet, és összedolgoztam. Tulajdonképpen nokedlitészta, sok káposztával. Megkóstoltam, kell-e bele még só, mert ilyenkor még lehet hozzáadni.
Begyújtottam a sütőt. Amikor felforrt a víz, két evőkanállal hosszúkás gombóckákat készítettem, vízbe tettem. (Lehet kézzel is formázni, akkor készítsünk a pultra egy hideg vízzel teli kis tálkát is a kezünknek, mert ha vizezzük a tenyerünket, nem ragad rá a tészta.) Miután feljöttek a víz tetejére, onnantól még 7 percig főztem, majd egy tűzálló tálba szedtem ki, a hagymás-szalonnás zsiradékra. Átkevertem, hogy mindenütt egyenletesen legyen a gombóckákon a szalonna és a hagyma is, majd 10-15 percig forró sütőben készre sütöttem.




Sok tejföllel és frissen őrölt borssal kínáljuk, nagyon jól illik hozzá a sok friss bors. Nagyon finom, nem is gondoltam, hogy a káposzta íze ennyire érződik majd a gömbölegeken. Szuper kis recept, köszönetem érte. Nagyon szeretem ezeket az egyszerű parasztételeket.

2015. november 23., hétfő

Gyömbérszörp


Ha valaki sok bort iszik, ne mondd, hogy rosszul cselekszik, hanem csak azt, hogy sokat iszik. Mielőtt a szándékát megvizsgálod, honnan tudnád, hogy helytelenül cselekszik-e? Így nem fog veled előfordulni, hogy más lesz, amiről kézzelfogható észrevételeid származnak, és más, amit helyeselsz.

(Epiktétosz)




Télen is szoktam szörpöt gyártani, mert én vagyok az az elvetemült egyén, aki a legtutibb ételhez is bor helyett szörpöt iszik... :))) Kövezzetek meg. De úgy vagyok összerakva, hogy csak éhgyomorra esnek jól az alkoholos italok - szóval vagy eszem, vagy iszom. Átmenet nincs.
Így hát nagy szörprajongó vagyok, a boltit viszont nem szeretem, mert tele van műaromával meg ételfestékkel. Gyömbér mindig van itthon, mert nálam a húsleves alapfűszere, és azt elég sokszor főzök. Szoktam indiai ételeket is csinálni, azokba is kell de az igazán nagyon gyömbérhasználós ázsiai konyhát egyáltalán nem szeretem, úgyhogy a gyömbér általában olyan megmaradós. Ilyenkor vagy vékonyan felszelem és megszárítom, vagy szörpöt csinálok belőle. Vagy friss gyömbéres limonádét, de azt inkább nyáron.


Hozzávalók 2 liter szörphöz:

  • 10 dkg friss gyömbér
  • 1 kg cukor
  • 3 citrom leve
  • 1,5 liter víz
  • egy csipet só

A gyömbért meghámoztam, a nagyobb lyukú reszelővel (amivel a tököt is szoktuk) lereszeltem egy lábasba. Hozzáadtam a többi hozzávalót is, kevergettem, hogy a cukor elolvadjon benne. Forrás után még 5 percig hagytam főni, majd a lábosban kihűlni. 
Átszűrve ezután üvegekbe töltöm. Lehet forrón is, és kidunsztolni, akkor jobban eláll. Vagy ha kihűtjük, akkor vagy hamar el kell fogyasztani, vagy nagyon kevés szalicilt hozzákeverni.
Teát is szoktam édesíteni vele.

2015. október 4., vasárnap

Olasz krumplitorta


Ha valami nagyon szokatlan és meglepi a környezetedet, ragyogó arccal adj neki valami nevet. Mint tudod: az ételek élvezetét erősen befolyásolják a körülmények!
Például „szecsuáni-leves”-nek nevezhetsz bármit, ha dobsz bele egy erős keleti fűszert. Ki tudja, mi az?
Mikor Rózsika néném első krumplilevese sehogy se sikerült, és a férje megkérdezte, hogy mi ez, ő így válaszolt: „Napóleon-leves!”

(Polcz Alaine)



Évinél találtam a receptet, és hát elsőre szokatlannak tűnt... jelen esetben át sem kellett keresztelni e sütit, mert önmagában meglepő hogy burgonyából készül. De olasz édesség, úgyhogy bíztam benne, hogy finom lesz. Így is lett, és megtartom a receptet, mert maradék tört krumpli vagy krumplipüré átvarázsolására tökéletesen alkalmas. Egyébként egyáltalán nem érződik hogy miből van, csak nagyon lágy és könnyű az egész sütemény. Átvariáltam, mert nem tört krumplim volt, hanem krumplipüré maradékom.

Hozzávalók 8 szelethez:
40 dkg kész krumlipüré (én nem szoktam nagyon hígra készíteni, épp csak annyira lágyítom a vajjal és tejjel, hogy habosra keverhető legyen),
5 dkg liszt,
1 csapott evőkanál búzadara,
3 nagy tojás,
7 dkg vaj,
15 dkg porcukor,
6 dkg mazsola,
6 dkg durvára vágott mandula,
1 citrom reszelt héja,
1 teáskanál ánizsmag.

(Ide írom az eredeti receptet is: 50 dkg héjában főtt krumpli 3 dkg liszt 4 tojás szétválasztva 15 dkg cukor 12,5 dkg puha vaj 10 dkg mazsola 1 teáskanál őrölt szerecsendió 1 evőkanál reszelt citromhéj 6 dkg fenyőmag mandula kivonat)

A sütőt begyújtottam, a tortaformát kivajaztam, beliszteztem.
Egy nagy tálba tettem a krumplipürét, hozzáadtam a lisztet és a búzadarát és összekevertem. Hozzáadtam a mazsolát, mandulást is, belereszeltem a citrom héját és ánizsmaggal fűszereztem. Aki nem szereti, hagyja ki, de szerintem szenzációsan finom ebben a tortában.
A puha vajat kikevertem habosra a cukor felével, majd hozzáadtam a tojás sárgájákat is, és fehéredésig kevertem.
Egy másik tálban majdnem egészen felvertem a tojásfehérjét, mikor már jó habos volt, két részletben hozzáadtam a maradék cukrot és fényes habbá vertem.
A lisztes krumplimasszához először hozzákevertem a tojássárgájás vajat, majd óvatosan a fehérjehabot is, nehogy összeessen.
A formába kanalaztam és kb. 40 percig sütöttem. Nincs fokmérőm a sütőn, de olyan 160-170 fokos lehetett.
Mennyei. Ezer köszönetem a receptért Évának!