2016. december 5., hétfő

Tejfölös kelbimbó


Fehér telekről álmodom. Ragyogó, vakító csendességről. Metsző hidegről, csikorgó léptekről, lábnyomokról a hóban. 
Ha valaki most azt mondaná, eltölthetek egy-két hónapot valahol északon, kiskunyhóban, fenyvesek közt, nem tiltakoznék.




Mindig göngyölődnek egy konyhában az alapanyagok, vagyis abból főzök, ami kéznél van. Vettem kelbimbót, mert nagyon szeretem, szerintem egy remek téli zöldségféle. Pár napja pedig túrós-tejfölös palacsintát csináltam, és a kisasszony a boltban jobban megborította a merőkanalát - így maradt nem is kevés kimért, jó krémes, sűrű tejföl a hűtőben. Sajt, szalonna mindig van itthon. Így már raktam is össze a csőben sült, tejfölös-sajtos bimbóskelt.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg kelbimbó (tisztítva ennyi)
10 dkg húsos, füstölt szalonna (kolozsvári)
1 kisebb salottahagyma vagy 20 cm-nyi póré (de a vöröshagyma is tökéletes)
1 nagy vagy 2 kicsi gerezd fokhagyma
4 dkg vaj vagy 2-3 evőkanál olaj (én hidegen sajtolt repcét használtam) vagy 1 evőkanál zsír
só, frissen őrölt bors
kakukkfű (az enyémben citromos van)
bazsalikom (az ősszel leszedett, megszárított, morzsolt görögbazsalikomom van az ételben)
20 dkg olvadós sajt (bármilyen lehet, amit szeretünk, csak olvadjon)
5 dkg kemény, ízes, érett sajt (parmezán-jellegű)
0,5 liter tejföl
2 tojás

A kelbimbót tisztítsuk meg a sárgább levelektől, mossuk meg és vágjuk félbe a torzsáján keresztül. Főzzük sima vízben annyira puhára, hogy épp, mert még a sütőben is majd kissé puhul. Én nem sóztam, mert a szalonna sós, inkább a rétegezésnél sóztam meg kissé. Amikor jó, szűrjük le, tegyük félre.
Egy serpenyőben a zsiradékon fonnyasszuk meg a félkarikákra vágott hagymát, az apróra kockázott fokhagymát és a csíkokra vágott szalonnát. Fűszerezzük a szárított zöldfűszerekkel, frissen őrölt borssal.
Egy sütőtálat kenjünk ki zsiradékkal, alulra tegyünk egy réteg kelt, kissé sózzuk, rá kerül a szalonnás hagyma fele, majd ismét kelbimbó jön pici sóval, végül a szalonnás hagyma másik fele.
A tojást jól verjük fel, keverjük el a tejföl 3/4-ével. Ezt is picit sózzuk. Keverjük bele a lereszelt sajtokat, és oszlassuk el a zöldségrakottas tetején. Majd pettyezzük meg a maradék tejföllel és előmelegített, 180-200 fokos sütőben pirulásig süssük.



Kitűnő köret bármilyen natúr hús vagy hal mellé. Vagy főételként is fogyasztható, pl. rizzsel vagy burgonyával. 
Van egy másik verzióm is, amiben a szalonnát lecseréljük sóban eltett citrom héjára. Nagyon illik a kelbimbóhoz. A többi ugyanaz, mint a fenti receptben. De ha nincs kéznél tejföl, akkor készíthetünk a tetejére besamelt is, azzal is tökéletes lenne.

Hó ugyan nincs sajnos, de nekem van hó(fehér)cicám. 😻💖
 


2016. december 4., vasárnap

A remény


Amikor megszületett az a nemzedék, amelyhez én is tartozom, a világból már kiveszett az aggyal és szívvel is bíró lényeknek kijáró gyámolítás. Az előző nemzedékek romboló munkája oda vezetett, hogy a világ, amelybe beleszülettünk, ne adhasson többé biztonságot vallási téren, támaszt erkölcsi téren, nyugalmat politikai téren.
A világ ma az ostobáké, az érzéketleneké és a nyüzsgőké. Az élethez és a diadalhoz való jogot manapság csaknem ugyanazokkal az eszközökkel lehet megszerezni, amelyekkel az ember a bolondokházába kerülhet: a gondolkodásra való képtelenséggel, amorális viselkedéssel, kóros élénkséggel.




A vallási hitnek főként és elsősorban csak a kiindulási pontja igaz, tudniillik, hogy az ember helyzete reménytelen. Kérdem: lehet-e a reménytelenségben is hinni? Mert nekem ez a hit elég; és nem vagyok reménytelen.

Ami valóban irracionális, és amire tényleg nincs magyarázat, az nem a rossz, ellenkezőleg: a jó. Éppen ezért engem már rég nem a vezérek, kancellárok és egyéb címzetes uzurpátorok érdekelnek, akármennyi érdekességet tudtok is elmondani a lelki világukról, nem, a diktátorok élete helyett engem már réges-rég kizárólag a szentek élete érdekel, mert én ezt találom érdekesnek és felfoghatatlannak, én erre nem találok pusztán ésszerű magyarázatot.

(Kertész Imre)

2016. december 1., csütörtök

Fokhagymás, babéros sült pulykacomb


benéz az ablakon az ősz
kíváncsian tüzet gyújt
aranyát itt felejti
majd lassú léptekkel
szeleken lovagolva búcsút int -

(s már itt is a december)




Mivel a csirkecombot egyáltalán nem szeretjük, néha szoktam venni pulykacombot. Kiadós és finom, ha jól van megsütve. Ez most egy egyszerű, fokhagymás-babéros változat, finom szafttal. Ha valaki esetleg karácsonykor bébipulykát sütne, azt is lehet hasonlóképpen, csak több idő kell neki, mondjuk éppen a duplája, vagyis 5-6 óra. Ha elhagyjuk a receptből csak a pirospaprikát, s helyette narancskarikákat dobálunk még a tepsibe, és víz helyett narancslét öntünk a hús alá, akkor egy más ízhatást kapunk, téliesebbet. (A magokat piszkáljuk ki, mert azok keserítik meg az ételt, nem is a fehér héjrész.)

Hozzávalók:
1 pulykacomb
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
7 db babérlevél
1 nagy fej vöröshagyma
6-7 duci gerezd fokhagyma

1 csapott evőkanál bükkfán füstölt pirospaprika (sima is jó, ha nincs füstölt)
1 dl száraz fehérbor
1 csapott teáskanálkányi kristálycukor vagy méz
2-3 dl víz

A vöröshagymát megtisztítottam, vastagabb félkaréjokra szeltem, a vajat kis kockákra vágtam. A pulykacombot megtisztítás után több helyen beszúrtam a csontig késsel. Jó alaposan besóztam a húst, a lyukakba is került só. A fokhagymagerezdeket feleztem hosszában, és minden lyukba tettem egy fokhagymagirizdet és egy kis kocka vajat, majd a füstölt pirospaprikával bekentem a combot mindenhol. A tepsibe szórtam a maradék vajkockák nagyját, a vöröshagymát, a maradék fokhagymákat és a babérleveleket. Ráfektettem a húst, meglocsoltam olívaolajjal, rádobtam a maradék pár kocka vajat, aláöntöttem a bort, 2 dl vizet és ezt a folyadékot is megsóztam 1/2 csapott teáskanálkányi sóval. Lefedtem alufóliával, és 2,5-3 órára, körülbelül 160 fokos előmelegített sütőbe tettem. Egészen a sütés végén levettem a fóliát, és a kevés mézet hozzákevertem a levéhez (itt lehet pótolni a szaftját, én direkt úgy sütöttem, hogy maradjon alatta, meglocsolandó a köretet), meglocsolgattam vele a húst és pirulásig (kb. 10-15 perc) visszatettem sülni.




Omlóspuhára sült, és ízletes szaft maradt alatta. Köretként bármi jó mellé: párolt zöldség, burgonya, rizs, polenta, gerslirizotto, saláta. Kinek hogy tetszik.