2019. november 2., szombat

Omlós vaddisznógerinc aszaltszilvás pecsenyeszósszal és ribizlizselével



Kaptunk egy kiló nagyon szép vaddisznógerincet egy kedves ismerősünktől. Tegnap este kivettem a fagyasztóból és felöntöttem csurig jó zsíros, 3,6%-os tejjel, abban olvadt ki. Jót tett neki, egyrészt hihetetlenül omlósra és porhanyósra sült, másrészt a vadhúsra jellemző - általam annyira nem kedvelt - erős íze is eltűnt. Egyébként ha vadpörköltet főzök, akkor is mindig előáztatom így a vadhúst.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg vaddisznókaraj csont nélkül
20 dkg mag nélküli aszalt szilva (az a krémes, nem túl száraz fajta)
1 közepes fej vöröshagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
4 dkg vaj
só, frissen őrölt bors
1 púpos evőkanál mustár
1 púpos teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
1 dl víz
1 mokkáskanál koriandermag
1 kis darabka fahéjrúd
2 babérlevél
5 szem szegfűbors
1 evőkanál világos szójaszósz
ribizlizselé

A húst kivettem a tejből, és kissé lemostam. Jól besóztam, borsoztam, megkentem a mustár, magos mustár, méz keverékével és kivajazott tepsibe tettem, amit kibéleltem a vastag karikákra vágott vöröshagymával, fokhagymagerezdekkel, aszalt szilvával és a fűszerekkel. Aláöntöttem a bort, a vizet és lefóliáztam, majd előmelegített, 170 fokos sütőben 2,5 órát sütöttem. Kivettem, a fahéjrúd és a szegfűborsok kivételével mindent átöntöttem egy kislábosba, és jól elturmixoltam. Az aszalt szilva remekül sűrít, csodás mártás lett belőle. Még fel is kellett higítanom körülbelül a duplájára vízzel. Ízesítettem szójaszósszal és sóval még. A képen látszik is, milyen sűrű, még higíthattam volna rajta igazából. Egyben főtt burgonyával - burgonyafánkkal lett volna az igazi, de most az epém nem szerette volna - és ribizlizselével tálaltam. A ribizlizselé elengedhetetlen hozzá, fantasztikusan kiegészítette a mártás ízét a fanyarságával. Ha nincs ribizlizselénk a kamrában, még málnalekvárral tudom elképzelni vagy meggylekvárral, mindkettővel isteni lenne.
Míg újra felforraltam a szószt, addig visszatettem full hőfokra a húst a sütőbe, hogy kissé meg is piruljon. Elég neki 10 perc.
Körete lehet még a rizs vagy az angolok kedvelte yorkshire pudding, vagy a burgonyafánk vagy burgonya krokett. Ha nincs vadhús, marhából is készíthető, de vadból jobb.



2019. október 8., kedd

Retro vaníliás krémtúró


A minap a Lila Füge fészbuk oldalán jött szembe ez a vaníliás krémtúró, Karai Dávid követte el, én meg örültem, mert mindig is imádtam ezt a finomságot. Csak nem jutott még eszembe hogy itthon is megcsináljam, pedig a neten százezer recept van belőle már régóta. És a boltokban ugye csak icipici adagban árulják. Ráadásul eszméletlen gyorsan elkészül.

Én változtattam kicsit az arányokon, rögtön dupla adaggal csináltam, mert tegnap este vendégeim voltak. 

Az enyémbe került:
50 dkg krémes sovány túró
4 tojás sárgája
4 dl tej
1 és 1/2 púpos evőkanál étkezési keményítő
8 evőkanál cukor (ebből 5 vaníliás)
csipet só
fél marék mazsola
3 cl rum+3 cl víz

Az eredeti receptet és a videót itt találjátok, a Lila Fügén.

Én először a mazsolát áztattam be a víz és rum keverékébe, hagy álljon, így pont be is ázott, mire elkészültem. És én nem a poharak aljára tettem a mazsolát, hanem a turmixolás után csak belekevertem a kész krémbe.
A többi ugyanaz: A tojások sárgáját elkevertem a cukor felével plusz a keményítővel, csipet sóval. A tejet felforraltam a cukor másik felével, majd először egy merőkanállal a tojássárgájákhoz adtam a forró tejből és azonnal jól elkevertem. Aztán még egy evőkanál forró tejet kevertem bele, végül a keveréket visszaöntöttem a lábosba, és kis lángon sűrűsödésig újra felforraltam állandó keverés mellett. Hideg vízfürdőbe tettem, közben néha megkevertem. Mikor langyosra hűlt, a túróval jól összeturmixoltam. Végül a rumos mazsolát is hozzá kevertem. 

Fantasztikusan finom, tényleg az a retro vaníliás túró íz. Sokszor fogom még készíteni. 

Tipp: Mivel a vaníliarúd aranyárban van, nekem van egy nagy üvegem, tele vaníliás cukorral: egy vaníliarudat kettévágtam, és felöntöttem kristálycukorral. Jó erős vanília íze és illata van. Ha fogy, mindig utántöltöm. A krémtúró akkor finom, ha kellően vaníliás.



2019. szeptember 1., vasárnap

Blitva (mándoldos burgonya) grillezett kalamárikkal



Egy ideje figyelek rá, hogy több halfélét együnk. Például halászlevet is rendszeresen főzök mostanában, hála a házunk alatt lévő remek halboltnak. Tegnap is a halleves végett tértem be, de épp nem volt friss kárászuk, ellenben megláttam ezeket a szépséges tintahalakat. Ahogy az a végzet által történni szokott, egész más zsákmánnyal jöttem ki a boltból, mint amiért mentem... Úgyhogy reprodukáltam a nemrégiben, Szabadkán evett ételünket, mert nagyon ízlett. És a halastól azt is megtudtam, hogyan nevezik a szerbek és horvátok által nagyon kedvelt mándoldos krumplit, amit előszeretettel készítenek halak, illetve tenger gyümölcsei mellé. A neve egyszerűen blitva, s ha jól tudom, ez a mángold neve náluk. Ami kihívást jelentett, az a kalamári tisztítása és sütése volt, még soha nem csináltam egyiket sem. De jelentem: remekül sikerült mindkettő.

A kalamári tisztítása: általában fagyasztva kapható, ezért este későn letettem a fagyasztóból a normál hűtőbe, így reggelre ki is olvadt. Azzal kell kezdeni, hogy a fejénél megfogjuk, és kihúzzuk a belsejét. Aztán kihúzzuk a kis áttetsző csontját, ami úgy néz ki, mint egy kis műanyag, hosszúkás levélke. Könnyen kijön. Aztán egy hosszúnyelű kiskanállal kikaparjuk a belsejét, hogy teljesen tiszta legyen, a külsejéről pedig eltávolítjuk a két kis úszót és a vékony bőrt. Majd alaposan megmossuk. Aztán a fejrészről levágjuk a kis csápokat a szemek mögött, így egyen maradnak a kis úszók. Ahogy elvágjuk, egy kis gömbölyű porcos rész marad a csápok közepén, azt is eltávolítjuk, majd alaposan megmossuk a letisztított csápokat is. Ezeken marad kis szürkés bőr, ami nem eltávolítható, szóval ezzel együtt sütjük. Végül besózzuk és visszatesszük a hűtőbe sütésig. 




A kalamári sütése: vághatjuk karikákra is, de egyben is hagyhatjuk a törzseket. Én egyben hagytam. A fölösleges vizet öntsük le a kalamárikról, hogy ne fröcsköljön nagyon sütésnél. Egy serpenyőt nagyon forrósítsunk fel, mert tulajdonképpen grillezni fogjuk. Amikor már jó forró a serpenyő, kevés olívaolajat öntsünk bele és helyezzük a serpenyőbe a tintahalakat: mind a törzseket, mint a kis csápokat. Rázogassuk a serpenyőt időnként, hogy minden oldalról tudjanak a darabok grilleződni. A tintahalnál nagyon kell ügyelni arra, hogy ne süssük túl, mert egyik pillanatról a másikra cipőtalp állagúra tud keményedni. Én olyan három percig sütöttem, és hihetetlenül omlós és puha lett, ugyanakkor gyönyörű színt is kapott. Ennyi pont elég neki, tökéletesen átsül.

A blitva hozzávalói 2 főre: 
70 dkg burgonya
25 dkg mángold
só, frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj
2 nagy gerezd fokhagyma

A burgonyát hajában megfőzzük, majd megtisztítjuk. A mángoldot megmossuk és a középső, vastag ereket kivesszük, aztán a leveleket nagyobb négyzetekre vágjuk. Egy serpenyőbe kockázzuk a főtt burgonyát, sózzuk, borsozzuk és olívaolajjal megöntjük, majd kissé átpirítjuk. Végül hozzáadjuk a mángoldot is, és az apróra vágott fokhagymát is. Addig sütjük, míg a mángold összeesik.




Mivel mi kaptunk hozzá Szabadkán egy egyszerű öntetet is, én is elkészítettem, mert nagyon illett a sült kalamárira.

Az öntet: fél-egy deciliter olívaolajban elkeverünk fél csokor apróra vágott petrezselyemzöldet, egy nagy gerezd zúzott fokhagymát és pici sót, majd alaposan összekeverjük.

Tálalás: a blitvát tálaljuk a grillezett kalamárival a tányéron, mellé adjuk az öntetet és én paradicsomsalátát is készítettem: paradicsom félkarikázva, egy szál újhagyma zöldjével együtt karikázva, sózva, citromlével kissé meglocsolva, olívaolajjal is kissé megöntve. Mindezek mellé még citromgerezdeket is tettem az asztalra, mert a kalamárinak nagyon jót tesz, ha nemcsak ezzel a petrezselymes-fokhagymás öntettel kínáljuk meg, de kevés citromlével is. 




Ez a petrezselymes-fokhagymás öntet nagyon jó a rántott padlizsánkarikákra is, csakúgy mint pár csepp citromlé - mert azt is sütöttem ma, mármint rántott padlizsánkarikákat. Isteni volt hozzá ez a fokhagymás öntet, csakúgy, mint a paradicsomsaláta.

Nem ördöngösség és mennyei finom étel. Méltón búcsúztattuk az idei nyarat, azt hiszem. Tipp: ha nem kapunk mángoldot, helyettesíthetjük spenótlevelekkel is.