2023. január 9., hétfő

Citromos álom

 A név találó. Habkönnyű, citromos, isteni. És gyorsan elkészíthető desszert.

Hozzávalók egy közepes méretű, magasabb falú tepsihez vagy tálhoz:

  • 1 nagy, 450 grammos tejföl
  • 4 dl hűtőhideg habtejszín
  • 2 citrom leve
  • 1 citrom reszelt héja
  • 23 dkg porcukor átszitálva
  • 8 gramm zselatinpor (ez 2 kicsit púposkás teáskanálnak felel meg)
  • 1,5 dl hideg víz
  • csipet só
  • kb. 28-30 db babapiskóta (olasz cukrozott tetejű, amilyet a tiramisuhoz is használunk)

A zselatint elkeverjük a hideg vízzel, majd felforraljuk kevergetve, ha felforrt, lekapcsoljuk a gázt alatta.

A tejfölbe reszeljük az egyik citrom héját, majd kifacsarjuk mindkét citrom levét és azt is a tejfölbe keverjük a csipet sóval, és a porcukorral. Felverjük a tejszínt habbá. A tejfölös krémhez keverjük a zselatint. A tejszínhabot és a citromos krémet óvatosan összekeverjük.

Egy tepsibe vagy tálba krémet teszünk. Arra egy sor piskótát, megint krém, megint piskóta, végül még egy réteg krém.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a babapiskóta megpuhulhasson. Másnap szépen szeletelhető is akár, de kanállal galuskák is szaggathatók a sütiből, ha nem akarjuk flancosan tálalni.

Tipp: Ha még egyszerűbben és finomabban készítenénk, akkor a tejföl helyett használjunk 500 gramm mascarponét (a többi hozzávaló a recept szerint), és akkor zselatin nem kell. És még egy tipp: kóstoljuk a kész krémet. Ha szükségét érezzük, lehet még hozzáadni citromlét vagy csipet sót (kell bele, kihozza mind a citrom ízét, mind cukor édességét), vagy cukrot, ha úgy ítéljük. Akkor lesz finom, ha igazán citromos a krém, mert akkor nem csak a tejföl és tejszín ízét fogjuk érezni, hanem valóban egy álomfinom citromkrémet kóstolhatunk, ami olyan, mint egy isteni citromfagyi, csak nem jéghidegen. És végül a harmadik tipp: ahogy a felső képen is látszik, poharakba is rétegezhető.


2022. december 31., szombat

Gigantes plaki (paradicsomos sült óriás fehérbab)

Ez a sült paradicsomos bab a vegák, sőt vegánok kedvence lehet. Tömény umami íz, valami isteni. Tavaly Görögországban kaptunk ilyet egy étteremben, friss fehér kenyérrel, előételként. Sikerült tökéletesen olyanra elkészítenem, amilyet ott kóstoltam. :) Egyébként nem csak Görögországra jellemző ez a paradicsomos sült bab, hanem az egész Balkánra. Készítik az albánoknál is, szerbeknél is, makedónoknál is (tavče gravče), kisebb eltérésekkel. A macedónban, szerbben, albánban van paprika is.
 
 

 
Hozzávalók 4 főre előételként:
  • 40 dkg nagyszemű fehér bab
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy babérlevél
  • őrölt bors
  • 1 teáskanál oregano
  • 1 darabolt paradicsom konzerv
  • 1 kis fémdobozos sűrített paradicsom
  • 2 csapottabb teáskanál kristálycukor
 
Az óriás fehérbabot beáztatjuk 12 órára, majd nagyon enyhén sós vízben megfőzzük. Vigyázzunk, hogy ne főzzük szét. Az olívaolajon megdinszteljük az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, majd hozzáadjuk a darabolt paradicsomot és a sűrítettet is. Fűszerezzük babérlevéllel, sóval, borssal, oreganoval, cukorral. Felforraljuk és főzzük 10 percig, majd hozzákeverjük a megfőtt babot is, és egy kevés főzőlét is adunk hozzá. Jó bőséges lében legyen a bab, de azt kalkuláljuk bele, hogy túl hosszú lé se legyen rajta, mert akkor nagyon sok ideig tart elsütni rajta.
Tegyük előmelegített, 200 fokos sütőbe alsó-felső sütésre, és addig süssük, míg a paradicsomos szaft nagyja szépen elsül róla, és besűrűsödik. Ez olyan bő egy óra lehet.
Hagyjuk kihűlni, majd óvatosan keverjük át, és szobahőmérsékleten tálaljuk friss fehér kenyérrel.

2022. december 30., péntek

Extra ropogós-porhanyós snack falatok

 

Hozzávalók:
A tésztához
- 60 dkg liszt
- 15 dkg hideg vaj
- 15 dkg hideg zsír
- 3 tojás sárgája
- 13 gr só (nálam parajdi)
- 1 kis poharas joghurt vagy kefír (15 dkg)
- 1 dl tej
- 1 zacskó sütőpor
A tetejére:
- 1 kisebb felvert tojás a kenéshez
- magok a szóráshoz: lenmag, szezámmag, tökmag, mák, köménymag, fekete köménymag
- vagy reszelt sajt
 
A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, elmorzsoljuk benne a zsírt és a vajat. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, a joghurtot, tejet és tésztává gyúrjuk. Akkor jó az állaga, ha kissé lágy, de elválik az edény falától és a kezünktől is. Nem kell túlságosan megdolgozni a tésztát, mert akkor nem lesz porhanyós, ha túlgyúrjuk.
Tegyük fél-egy órára hűtőszekrénybe folpacka csomagolva. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki négyzet alakúra és egy cm vastagságúra. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra alsó-felső sütésre.
A tészta tetejét kenjük meg a felvert tojással, és vágjuk pizzavágóval 3-4 cm-szer 3-4 cm-es kockákra. Hagyjuk egyben a kinyújtott, darabolt tésztát a deszkán, és szórjuk meg soronként a tetejét a különféle magokkal. Tegyük tepsibe őket, majd a sütőbe alulról felfelé számolva a harmadik rácshelyre. Húsz percig süssük.
Ez a mennyiség pont kifér két nagy gáztepsire.
Nagyon porhanyós, ropogós és könnyű tészta. Mindenképpen süssétek meg ezt a mennyiséget - így is kevés lesz, mert szinte azonnal el fog tűnni, annyira jó. Nem a varázsgömböm mondja, hanem a tapasztalat. 🙂
Frissen sütve a legfinomabb, de másnap is jó. (Bár úgysem éri meg a másnapot...)
Ha minivirsliket vennétek, szerintem ezzel a tésztával be is lehet göngyölni, mert annyira könnyű és ropogós, porhanyós, mint a leveles tészta. Csak akkor én fele ilyen vastagra nyújtanám ki, csak maximum fél centisre, és olyan 8-szor 8 centis kockákra vágnám, a virslit pedig átlósan középre tenném, úgy göngyölném, és így guszta kis kifliket kapnék. Be is lehet a tészta belsejét kenni mustárral, ketchuppel, és göngyölés, tojáskenzécés után meg lehet szórni szezámmaggal.
Szerencsehozó malackát is lehet csinálni belőle. Kell két pogácsa szaggató: egy nagy és egy egészen kicsi kétszer. A nagy lesz a fej, a kicsi az orr, és mégegy kicsi félbevágva a fülek. Szemnek kell két szem bors. A nagyra tesszük a kicsit, elcsúsztatva lefelé, fölé jön a két szem bors szemnek, a másik kicsit félbevágjuk, ezek lesznek a fülek. Megkenjük tojással, és már sülhet is a malacka. :) 

2022. október 17., hétfő

Csirke alaplé olcsón

Maradjunk még kicsit az alapleveknél, húslevesnél.
Mostanában sok kínai főzős videót nézek, mert teljesen rákattantam az ázsiai konyhára. Remek trükkjeik és ételeik vannak. Így lett nekem nagyon egyszerű csirke-alaplém, bár nyugodtan nevezhetem húslevesnek is, mert az íze semmivel sem kevesebb vagy rosszabb, mint a mi húslevesünknek. 
 
 


Végtelenül egyszerű: végy kettő darab farhátat, add hozzá egy kisebb vöröshagymának a felét, 3 nagyobb gerezd fokhagymát félbevágva (hámozni sem kell csak félbevágni), sózd, tegyél a lábosba még kb. 10 szem feketeborsot is, és öntsd fel 1,8 liter hideg vízzel. Forrás után pötyörögtetve főzd egy órácskát. Szűrd le, és kész. Használhatod hagyományos húslevesként is a levét, de főzhetsz bele vagy hozzá zöldségeket is, és természetesen tésztát. Megszórhatod újhagymazölddel, petrezselyem vagy korianderlevéllel, lehet belőle wonton leves (a levesbetét ilyenkor vékonytésztás batyuk darálhúsos töltelékkel), lehet belőle húsgombócleves, májgombócleves, maceszgombócleves, zöldborsó, karfiol, karalábéleves, avgolemono - vagyis citromos rizsleves, és még folytathatnám, mert úgy jártam, mint Forest Gamp katonatársa a folyosó súrolása közben a rákételek végeérhetetlen sorolásával.
Ha ázsiai levest csinálok belőle, akkor szoktam egy nagyon kevés szójaszószt, nagyon kevés cukrot és nagyon kevés fehérborecetet is, és egy szeletke gyömbért is beletenni az alaplébe.
Tehát. A farhát 90 Ft volt, a fél fej kicsi hagyma 5 dkg azaz 20 Ft, a fokhagyma 2 dkg vagyis 40 Ft, a bors mondjuk 10 Ft. Végeredményben van tehát 160 Ft-ból 1,7 l csirkehúslevesünk. Vagyis ha négy főre számolom, akkor 4,25 dl leves, azaz 40 Ft per adag. És macera sincs vele, mert csak mindent beleteszel a fazékba és mikor kész, lezárod.
Nagyon sokszor főzöm, mert sok zöldséges leveshez is remek alap, illetve ha olyan kedvem van, akkor esszük wontonnak vagy húsgombóclevesnek, vagy simán csak tésztával csontlevesnek. Rizottókhoz is tökéletes.
Külön ajánlom azoknak, akiknél a húslevesben főtt zöldségeknek nincs keletje, mert így nem kell sem kínban megenni, sem kidobni őket.
Ha túl zsírosnak találnátok a levest, egy konyhai papírtörlővel le lehet itatni a tetejéről a felesleges zsírt. De én szeretem az aranyló karikákat.