2009. június 8., hétfő

Citromfűszörp



Azt mondta, azok az erők, melyek a végzetünket alakítják, rajtunk kívül állnak, és semmi közük a tetteinkhez, vagy az akaratunkhoz. Néha ez az erő megállít minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, ahogy én éppen az imént tettem. És azáltal, hogy ez az erő megállít, értékes pillanatot nyerünk. Ha tovább sétáltunk volna, az a hatalmas szikla biztos halálra zúzott volna minket. Ezzel szemben, egy másik napon, egy másik szakadékban, ugyanez a végzetes erő ugyanígy megállíthat minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, míg ekkor egy másik szikla éppen a fejünk fölött indul el. Azáltal, hogy megállít, értékes pillanatot veszítünk el. Ha azalatt tovább sétáltunk volna, megmenthettük volna az életünket. Don Juan azt mondta, annak fényében, hogy egyáltalán nincs hatalmam azok felett az erők felett, melyek a sorsomat irányítják, az egyedüli szabadságom az, hogy feddhetetlenül kötöm be a cipőfűzőmet.


(Castaneda: Az erő második köre)





Citromfűből még nem jutott eszembe szörpöt készíteni, pedig annyi van, hogy rengeteg... Milyen jó, hogy Palócprovance-nál megláttam anno - nagy ötlet! :)

Hozzávalók:
6 liter víz,
6 nagy félamrokcsokor cítromfű (jó sok, az a lényeg),
2 citrom,
6 dkg citromasav,
1 csapott mokkáskanál szalicil,
4 kg és 75 dkg cukor.

Előszedtem a kocsonyafőző fazeket, mert jó sok füvet szedtem. Megmostam a kád fölé tartva, zuhannyal. Aztán egy nagy tálban durván összeszecskáztam. A vizet közben persze föltettem forrni. Mikor már zubogott, beletettem a citromfüvet. Jól belenyomkodtam, fedőt tettem rá, és le is zártam alatta a lángot. Ja igen, két citromot héjastul belekarikáztam.
Hagytam állni fedő alatt fél óráig, aztán kicsit, épphogy félrehúztam a fedőt, hogy tudjon hűlni és szellőzni. Ez este volt. Másnap reggel kinyomkodtam a füvet, a citomokat, majd átszűrtem a lét. Belekeveretem a cukrot, a szalicilt, a citromsavat és hagytam állni még 12 órát a nagy fazékba,. aztán üvegeztem. Isteni finom lett, megmaradt az a nagyon finom friss citromfű íz és illat.

27 megjegyzés:

Reni írta...

Én is láttam Palócprovance oldalán az ötletet, és amint jobban fog burjánzani a citromfüvem (örülök, hogy egyáltalán van), el fogom készíteni. Nincs is jobb nyáron, mint egy hűsítő, citromos ital. :)

Raindrop írta...

Kár, hogy nem tudok szerezni citromfüvet, vagy legalábbis nagyon messzire kellene elmennem. :( Erkélyen nevelgetnék egy cserepest. Mit nem adnék egy fűszerkertért.

sedith írta...

HA ilyen sok nő nálad, postázhatnál nekem is!;):P Csak egyszer láttam élő citromfüvet, egy volt egyetemi tanárom nyaralójánál. A környezetemben meg nem tudok róla, hogy valakinek legyen!
Vadon nem nő, vajon?

Én mentaszörpöt láttam valakinél (talán Vegavarázsnál?) és olyat készülök csinálni, csak mamánál legyen nagyobb a menta!

Reni írta...

Mentaszörpöt talán Fűszeres Eszternél láttam :)

Amúgy nekem is az erkélyen van fűszerkertem, magról neveltem a citromfüvet is például. :)

Kata írta...

Képzeld, a múltkorában tönkrement a citromfüvem, most kezd megint nőni. Én is valami ilyesmit terveztem belőle, de akkor nem kell receptet bányászni, ha jó lett:)

Edit, írjál légyszi a mail-címemre egy bármilyen levelet, megpróbálhatunk egy kis citromfű gyökérdarabot exportálni...

Anazar írta...

A citromfu a kedvenc tea'm!

Udvozollek a rendszeres olvasoim kozott. Koszonom a figyelmet :-)

erős ildikó írta...

Egyre jobban szeretem a citromfüvet!:)

duende írta...

Nagyon finom, Röné. Ha nem is szörpnek készíted, csak teát főzöl belőle, úgyis nagyon finom. Jeges teának pl. isteni. :)

duende írta...

Röné, itthon nekem is csak az ablakpárkányon vannak fűszereim, de sok féle van. Mindegyikből egy kicsi tő, az elég is. Virágládákba ültettem őket.

duende írta...

Nem nagyon jellemző, Edit.
Ha valakinél látsz, kérj egy pár tövet gyökerestől. Én is úgy ültettem anno a hegyre. Pár szál volt. Most meg végig burjánzik 2 méteren át a kerítés mentén, és 1 méter szélesen. Hihetetlenül elszaporodott! Kaszálni lehetne. :)

duende írta...

Röné, akkor nagyon ügyes vagy, nekem magról nem sikerült. Csak átültetéssel.

duende írta...

Kata, tényleg nagyon kellemes, finom ízű lett a szörp belőle!

:))) Export-import beindul, úgy látom! :))

duende írta...

Szia Anett! Köszönöm, én is téged!
Nekem is a kedvenc teám is! :)

duende írta...

Én már évek óta rajongója vagyok, Napmátka! :)) Salátákba is szoktam tenni, csak úgy beletépkedem a leveleit. Nagyon fel tud dobni egy egyszerű salátát is!

Ancsika írta...

Kedvet kaptam! :) Nálam is rengeteg a citromfü, így legalább megritkítom majd egy kicsit :))

szepyke írta...

Trinity, olyan vagyok, mint az a bizonyos ajándékot hozó lány. Hoztam is ajándékot, meg nem is. Nézz be hozzám! :)http://szepsegtar.blogspot.com/2009/06/kis-titkok.html

Kati írta...

Szia! Nagyon szép a blog! Gratulálok! ... és a képek!!! Gyönyörűek. PhotoScape-t használsz?

El is "lopok" egypár receptet, ha nem gond. :-) A kelsalátáét mindenképp. ;-)

Wise Lady írta...

Nohát ez jó ötlet. Sajna citromfüvet én se tudok szerezni, de majd ültetek.

sedith írta...

Nézz be hozzám, vár egy játék!:)

trinity írta...

Most ámulok és bámulok: mikor tetted fel ezeket a csodás recepteket??Hogy létezik, hogy nem láttam??
No, majd napközben átböngészem alaposan!!!!

Nézz be hozzám légyszi-bár nem elsőként jöttem ezzel, de mindegy:)
http://zamatesillat.blogspot.com/2009/06/most-meg-titok.html

duende írta...

Mian, ízleni fog! (És én is csak kb. a tizedét vágtam le... Kész dzsungel! :)) )

duende írta...

Kedves Kati!
Köszönöm szépen! :)

Nem, én PhotoFiltre-t és a Picassa-t használom.

Csak nyugodtan! :) Nézelődj csak, és ha valami megtetszik, csak bátran! :)

Imádom azt a salit, isteni!

duende írta...

Tényleg az, Whise Lady, jó hogy Palócprovancenál megláttam! :)
Néha lehet cserepesként is kapni, én anno a Plusszban vagy hol vettem. Hamar elszaporodik, a gyökeréről. De magról is ültethetsz.

duende írta...

Igenis, Edit! :)

duende írta...

Késő este, Trin! :))
Megyek hozzád is! :)

Itality írta...

köszi, mihelyst lesz egy kis időm, elkészítem! Esetleg bele egy kis mentát? Mivel ott is dzsungel ország van ill. a zsálya ami még így terjeng... :)

duende írta...

Mentával is finom szerintem! :)

A zsályát imádom. Olaszos ételekbe isteni, meg másba is. Az egyik kedvenc fűszerem. Lehet szárítani is, meg szárítás után füstölőnek használni. Kiűzi a házból a rossz rezgéseket, energiákat. De fertőtlenít ténylegesen is, régen kórházakban használták a füstjét fertőtlenítésre.