2009. december 9., szerda

Debreceni sertéskaraj turbósítva a'la duende

.





Azt hiszem mindenki ismeri ezt a klasszikus, főleg hidegtálakon viszontlátott sertéssültet. Általában elég rossz emlékeink vannak róla. Fűrészporos szárazság és hihetetlen ízetlenség jut eszünkbe a debreceni sertéskarajról. Sajnos. Pedig lehet ezt a sültet másképp is készíteni.
Vendégeim voltak az este és napközben nem igazán volt időm valami bonyolultabb étel elkészítésére. Ezért jutott eszembe a debreceni. Ezer éve nem készítettem már.
Ma azonban kicsit felturbózva tettem sütőbe. Nagyon finom lett. Karácsonyra is ajánlom, hiszen előre el lehet készíteni és mikor állítjuk össze a hidegtálat, csak föl kell szeletelni. Természetesen frissen, melegen is tökéletes és akkor sincs vele sok munka, mert a nagyját a sütő végzi helyettünk. Maga az előkészítés mindössze 10 perc, és mehet is puhulni-pironkodni a tűzfészekbe.




Hozzávalók 4 főre:


1,5 kg rövidkaraj (csontos),
1 szál parasztkolbász,
25 dkg bacon szalonna,
só,
2 evőkanálnyi színesbors,
1 mokkáskanálnyi egész köménymag,
mustár,
2 evőkanál zsír.





A karajt kicsontoztam, a csontot eltettem a fagyasztóba egy majdani húsleveshez. A húst megmostam, majd középen késsel felszúrtam. Mozsárban összetörtem durvára a borsot és a köménymagot. A karajt alaposan besóztam, nem csak kívül, de a lyukba is tettem, ahova aztán a kolbászt került. Ha egészben sütünk húst, mindig alaposan be kell sózni, ahol csak lehetséges. Nem csak a külső felületen. Ha nem kap elég sót, nagyon ízetlen tud lenni az egyben süt hús.
A sózás után alaposan bemustároztam, majd rászórtam a megtört borsot, köménymagot. Kevés olvadtabb zsírt is csurgattam a tetejére, aztán a bacon-nel körbetekertem.





Egy tepsit kizsíroztam, ráfektettem a szalonnás húst, a tetejére is kentem még egy kevés zsírt. Öntöttem alá 1 dl vizet is, ezt is kissé megsóztam és alufóliával teljesen légmentesen letakartam. Ha a párolódó hús gőze bennmarad a fólia alatt, akkor omlós, szaftos puha hús lesz a végeredmény.
Előmelegített sütőbe tettem, 3/4-es lángra. Egy óra 10 percig sütöttem a fólia alatt, aztán anélkül még körülbelül fél órát.

Cseppet sem volt száraz, és nagyon ízletes lett a végeredmény. Megtartom.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Duende!
Ez volt az egyik étel szilveszterre. Nem túlzok: FENOMENÁLIS lett, ilyen puha, szaftos karajt még nem ettem. Köszönöm a receptet és BÚÉK Neked, Piroska

duende írta...

Kedves Piroska!

:) Örül a szívem! :)
Köszönöm hogy megosztottad velem a sikeredet, mindig jó olvasnom, ha egy recept "működik"!
Neked is nagyon boldog, gazdag, szép Újesztendőt kívánonok sok szeretettel:
duende

Névtelen írta...

Ma megint elkészítettem, immár sokadjára... Ezúttal azonban a szaftjából mustármártás is lett hozzá (kis liszt, mustár, és tejszín). Nagyon finom volt így is : )))

duende írta...

:) De öröm ezt olvasnom, köszönöm! És remek ötlet a mustármártás hozzá! Legközelebb én is csinálok hozzá. :)