2009. december 2., szerda

Nigella desszerje

Vannak az életünkben, a sorsunkban igaz társak. Lélektársak.
Honnan tudom ki az?
Onnan, hogy valahányszor találkozunk, a lelkem ünneplőbe öltözik. Hogy minden együtt töltött perc fényes, élő, eleven. Hát innen.

(duende)





Ma eljött hozzám Teréz barátnőm. Valami nagyon finommal akartam meglepni, mert ebédidő előtt jött, ráadásul tudtam hogy egész nap futkosni fog elintézendő ügyek után. És mert igazi lélektársam, ünnep vele minden perc.
Így hát ünnepi ebédet is szántam mára Neki.
Már régóta ismertem ezt a Nigella féle villámdesszertet. És volt is egy mascarpone a hűtőben. Az eredetiben málna van, de sehol nem kaptam a környéken fagyasztott málnát, így a saját magozott meggyemmel készítettem.
Be kell valljam, kicsit csalódtam. Nem nagy szám. Ha nem eszed meg azonnal, a keksz elázik és beszívja a nedvességet és nem jó. Szóval látványos meg minden, de nem sűrűn fogom készíteni. Egy tiramisu ezerszer többet ér.

A fagyos málnát összeturmixoljuk a porcukorral, és ha van illő likőr hozzá, abból is tehetünk bele egy keveset. A kekszet összetörjük. Poharakba rétegezzük a hozzávalókat.
Én egyébként kevés tejszínnel higítottam a mascarpone-n, mert annyira sűrű, hogy nem lehet belevarázsolni különben a rétegeket a pohárba. Nem sokat tettem hozzá, csak annyit, hogy könnyebben dolgozhassak vele.
Azonnal tálaljuk.

Karácsonyi desszertnek is jó, ha pl. nagyon fogyna az igazi sütemény. Tartalékosnak. :)

10 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Szóval Nigella se tökéletes? :D (Kuncog) Jó ezt tudni!

duende írta...

Hát... nem biza. :) Legalábbis ez a receptje annyira nem jött be nekem.

lúdanyó írta...

Mi is szoktunk ilyet csinálni, málnával és joghurttal. Szerintem így nagyon finom, esetleg tegyél még egy próbát!

duende írta...

Lúdanyó, málnával tutira jobb, mert sokkal jellegzetesebb ízű gyümölcs. De nekem a keksz nem jött be hozzá. Csináltam már én is gyümölcsöt rétegezve kicsepegtetett joghurttal, de az sokkal jobban ízlett. Ez így olyan bébipapis nekem, ha áll egy kicsit és puha lesz a keksz benne. Nem tudom.
Pedig a tiramisu is hasonléóan lágy, könnyű, de valahogy mégis más.
Bár Teréznek nagyon ízlett! :)

trinity írta...

Esetleg amarettivel??? Azért nem lehetett az rossz....Én is biztos bekalaztam volna-amiben mascarpone van, az csak jó lehet...Bár nyilván, vannak fokozatok:))

sedith írta...

Hát, a kisfilmből ítélve, nagyon finom lehet. Bár tényleg, ahogy elkészítette, vitte is az asztalhoz. Legalábbis így volt összevágva!:)

duende írta...

Trin, egyetértek, én is nagyon szeretem a mascarpone-t, de tényleg vannak fokozatok. :) Ez a tízes skálán nálam csak kb. 5 pontot kapott.

duende írta...

Hát igen Edith, engem is a film csábított el... :))

Névtelen írta...

Nekem mindegy lenne, mert benne van a málna, meg a mascarpone = rossz nem lehet. Ma löttem egy tuti karácsonyi tiramisu receptet, na arra nagyon kíváncsi vagyok!

duende írta...

Én is Ancsika! Mindig olyan jó sütijeid vannak! :)