2018. június 10., vasárnap

Anthony Bourdain

Remek fickó volt. Sokszor nyers és bárdolatlan, de mindig őszinte. És végigcsinálta. Kő keményen. Nem divatból lett az, aki. Nem úgy adott ki könyveket (jó könyveket!), hogy pár év bloggerkedés vagy tévés celebeskedés után már szakácsnak képzelte magát.  Utálta a trendi sznobságokat. Kedvelte az egyszerűséget. 
Én személy szerint nagyon szerettem. Kevesen képesek megőrizni önmagukat, az egyéniségüket az után is, hogy felkapja őket a média. A Nem séfnek való vidék című műsorát kifejezetten színvonalas képírásnak, valódi értéknek tartom. Olyan tömören és lényeglátóan tudott bepillantani a kultúrák felszíni rétegei mögé az ételeken keresztül, ahogyan kevesen. Nem csak az érdekelte, mit eszik, hanem a környezet is: az emberek, a történelem, politika, társadalom is.
Hiányozni fog. Nagyon.
"Érzékenysége, empátiája, folyamatos reflexiója lehetővé tette, hogy átadja a terepet azoknak, akik nem voltak szem előtt, akik a partvonalra sodródtak, akik mások voltak. A reflektorfényt nem magára, hanem azokra a kultúrákra, konyhákra, hagyományokra és emberekre irányította, amelyeket bemutatott. Ezt a stratégiát követte akkor is, amikor a szexuális zaklatások áldozatainak adta át a szót, miközben vizsgálta a saját helyét is ebben a bonyolult társadalmi-kulturális mátrixban. „Azt hiszem, sok más férfihez hasonlóan én is felülvizsgálom az életemet. Visszatekintek, ahogy remélem sok más férfi is így tesz ebben az iparágban, és elgondolkodom – nem feltétlenül azon, hogy mit tettem vagy nem tettem, hanem hogy mit láttam, és mit hagytam figyelmen kívül. Mi az, amit nem vettem észre?” – avatta be a Daily Beast újságíróját az elmélkedéseibe egy áprilisi interjúban."

Teljes cikk a HVG-n.



A dohogó Bourdaint hallgatva az embernek mégis az a benyomása, hogy ellenérzései hiteles forrásból táplálkoznak: a főzés örömének szeretetéből. Annyira szereti az ételt, hogy nem engedi, hogy perverzek férkőzzenek a közelébe. A leendő séfeknek, profi vagy amatőr szinten, ugyanazt az egy dolgot tanácsolja:
“Az alapok elsajátítása ismétlés útján. Csináld meg újra és újra, b*szd el, csináld meg újra. Ésszerű elvárásaid legyenek. Annak láss neki, amit úgy érzel, meg tudsz csinálni. Légy engedékeny. Légy rugalmas. Attól valaki nem lesz jobb szakács, hogy valami vacakot meglocsol szarvasgombaolajjal, vagy kalácstésztában tálalja. Attól lesz jobb valaki, hogy egyre ügyesebb és okosabb lesz.” Bourdain bevallása szerint csak annyit szeretne elérni, hogy “minden jóérzésű, a kertjében grillező ember tisztában legyen vele, hogy felszeletelés előtt a steaket pihentetni kell.”
Amikor arról kérdezem, hogy nem válik-e mindez egy idő után unalmassá – hogy a világhírű séfek vajon nem vesztik-e el érdeklődésüket az alapok iránt -, hirtelen átszellemültté válik. 
“Tudod, tésztafőzésnél, amikor még al dente, kiveszed a forró vízből, és átteszed az edénybe, amiben a szósz van, és ott fejezed be a főzést, akkor eljön a pillanat, amikor a tészta beszívta magába a szószt, egy kicsit “felül” az edényben, hogy szinte ki lehet belőle emelni és rá lehet halmozni a tányérra. Ebben a pillanatban valami olyasmi történik, aminek semmi köze a szakács technikai ügyességéhez. Egyszerűen megtanulta a hosszú idők és a sok ismétlés során felismerni, mikor jön el ez a csodálatos, fantasztikus pillanat: a pasta elkészült.”
Egy pillanatra megáll, mielőtt visszatér a földre. “Basszus, ez az igazi csoda.”

4 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Nem ismerem, nem tudom, ki volt ő,de ha így volt, ahogy írod, akkor az is lehet, hogy ez a felvázolt jellemrajz nem egy afféle allűr, hisz lehet olyan is, aki az egyszerűségből-szókimondásból csinál médiatrükköt. A sztárvilág már csak ilyen, gondolom, nem egyszerű annak, akit felkapnak, de szeretne megmaradni magának.

duende írta...

Nála szerintem nem allűr volt. És bizony nem az, a média tönkre tud tenni. Ahogy szerintem ő sem bírta már, valószínűleg depressziós volt és magányos. Annyira letaglózott a hír a haláláról, nagyon sajnálom.
A Paprika Tv-n adják-adták a Nem séfnek való vidék sorozatát, én nagyon szeretem.

Anikó írta...

Nagyon sajnálom, nagyon szerettem, bármi történhetett az életében, hogy úgy kellett döntenie, ahogy döntött. Nem hiszem, hogy a média tette volna tönkre, ahhoz ő már túl öreg és bölcs volt. A nem séfnek való vidék szerintem a karrierje tv-s csúcspontja volt. Teljesen döbbent vagyok. Nagyon nagy kár az ilyen emberekért.

duende írta...

Olvastam a CNN és a New York Times cikkét a halála után. Depressziós volt és magányos, ő nyilatkozta. Ahogy azt is, hogy lehet hogy sokan veszik körül a forgatásokon, de hosszú évek óta hotelszobáról hotelszobára jár, és egyedül van. Azt nyilatkozta, hogy minden elveszett és mindennek vége. Hogy nagyszerű kaland volt, de ennyi volt. A depresszió szörnyű dolog. Elég egy mélypont, egy olyan este, ahol a teljes kilátástalanság beborít, és ha senki sincs épp a közelben, végzetes lehet. Ahogy vele is történt. Hiányzott neki a kislánya is. A depresszió nem döntés kérdése, sajnos, elég egy teljesen sötét pillanat.