A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytálétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytálétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 1., hétfő

Gyros tányéron


Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.

(Váncsa István)




Megkívántam a gyrost. De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Úgyhogy ez tulajdonképpen a török gyros, vagyis a dürüm. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igazából dinsztelt krumpli: vagyis kevés olívaolajon pároltam fedő alatt, végül rápirítottam a fedő levétele után. A tzalziki pedig most nem görögjoghurtból, csak sima joghurt és kevés tejföl keverékével készült, kapor híjján friss mentával.


Gyros fűszerkeverék:

  • 3 púpos evőkanál durvább szemű só
  • 1 csapott evőkanál fokhagyma granulátum
  • 1 csapott teáskanál pirospaprika (az enyémben bükkfán füstölt édes paprika van)
  • 1 csapott teáskanál frissen őrölt bors
  • 1,5 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano)
  • 1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 csapott mokkáskanál frissen reszelt szerecsendió
  • 1/2 mokkáskanál mozsárban porrá tört ánizsmag
  • 1 mokkáskanál mozsárban porrá tört édesköménymag


A fűszerkeverékből fog maradni, mert ez legalább 3-4 kg húshoz elég cirka. El lehet tenni egy kis üvegcsébe, és bármikor felhasználható, mert csupa száraz fűszer van benne. 
Én lapockát vettem, az nem annyira zsíros hús, viszont omlóspuhára tud sülni. Négy főre 80-90 dkg hús bőven elég a gyroshoz. 
Tehát a húst két centiméter vastag szeletekre vágtam, megszórtam a fűszerkeverékkel, és egy evőkanál olívaolajon serpenyőben nagy lángon mindkét felére rápirítottam a szeleteknek. Majd felöntöttem annyi vízzel, ami a szeleteket félig ellepte, fedőt tettem a serpenyőre, és kis lángon puhára pároltam. Egy óra gőzölődés elég is neki. A végén levettem a fedőt és elforraltam az összes vizet a hús alól.




A gyrosba csak fel kell szeletelni a húsdarabokat, meglepően hasonló az eredetihez. Adjunk mellé paradicsomot, édes lilahagymát is.

2016. július 28., csütörtök

Gombócos raguleves a nyár zöldségeiből


Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

(Anselm Grün)




Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.



Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)

2016. március 17., csütörtök

Káposztás gömböleg (szlovák étel)


Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

(Szécsi Margit: Március, részlet)




Zsanuáriánál láttam meg a múltkorában, ma pedig éppen megint a "mit főzzek?" megválaszolhatatlansága kerengett az agyamban... Így tél végén, tavasz legelején ez a kérdés igen kínzó tud lenni. Unjuk a nehéz téli ételeket, de még nincsen igazán semmi, de semmi friss zöldségféle, amit persze már nagyon várunk. Én legalábbis. Körülnéztem a hűtőben, és a káposztafejet látván eszembe jutott ez a félretett, majdmegcsinálomegyszer-recept.
Levettem a mennyiséget, és kissé módosítottam is, csak a könnyebb elkészíthetőség kedvéért. (Megtaláltam egyébként a TV Paprika oldalán is.)

Hozzávalók 2 főre (egy jó tányér leves után):
  • 40 dkg káposzta
  • 30 dkg liszt
  • 1 nagyobb tojás
  • 1,5 dl víz
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-10 dkg húsos szalonna
  • 10-12 levél medvehagyma
  • 2 evőkanál zsír vagy 4-5 evőkanál olívaolaj (én bevallom olívaolajjal készítettem, így könnyebb az étel, mint zsírral)
  • a tálaláshoz: tejföl és frissen őrölt bors

A káposztát nem túl vékonyan felszeleteltem, majd a  szeleteket még háromba vágtam, hogy ne hosszú szálak legyenek. Megszórtam 1 csapott teáskanál sóval, jól átkevertem és hagytam állni fél óráig, hogy levet eresszen és bepuhuljon.
Közben a szalonnát kis darabkákra vágtam és a félkarikákra vágott vöröshagymával a zsiradékon megsütöttem. Mikor levettem a tűzről, a felaprított medvehagymát is hozzákevertem.
Föltettem egy nagy fazékban vizet forrni sóval. A káposztát kinyomkodtam, de rajta hagytam a levét. Hozzászitáltam a lisztet, beletettem a tojást is és a vizet, és összedolgoztam. Tulajdonképpen nokedlitészta, sok káposztával. Megkóstoltam, kell-e bele még só, mert ilyenkor még lehet hozzáadni.
Begyújtottam a sütőt. Amikor felforrt a víz, két evőkanállal hosszúkás gombóckákat készítettem, vízbe tettem. (Lehet kézzel is formázni, akkor készítsünk a pultra egy hideg vízzel teli kis tálkát is a kezünknek, mert ha vizezzük a tenyerünket, nem ragad rá a tészta.) Miután feljöttek a víz tetejére, onnantól még 7 percig főztem, majd egy tűzálló tálba szedtem ki, a hagymás-szalonnás zsiradékra. Átkevertem, hogy mindenütt egyenletesen legyen a gombóckákon a szalonna és a hagyma is, majd 10-15 percig forró sütőben készre sütöttem.




Sok tejföllel és frissen őrölt borssal kínáljuk, nagyon jól illik hozzá a sok friss bors. Nagyon finom, nem is gondoltam, hogy a káposzta íze ennyire érződik majd a gömbölegeken. Szuper kis recept, köszönetem érte. Nagyon szeretem ezeket az egyszerű parasztételeket.

2015. március 17., kedd

Csőben sült karfiol "rakott krumpli" módra


Írok, ahogy ő is írt, mert az emlékezet gyönge, és egyetlen emberöltő túlságosan rövid, túl gyorsan lepereg ahhoz, hogy észrevegyük az összefüggéseket, fölmérhessük a cselekedetek következményeit; hiszünk az idő fogalmában, a jelenben, a múltban és a jövőben, pedig lehetséges, hogy minden egyszerre történik, ahogy a három Mora nővér mondta, akik minden idők szellemeit egyszerre tudták látni a térben.

(Isabel Allende: Kísértetház)




Az ötletadó Chef Viki istenien kinéző burgonyakörete volt. No meg az, hogy hetek óta vágyam egy jó kis rakott krumplira, de ugye böjt van és nálunk a fincsi házikolbász kihagyhatatlan belőle. De a hűtőszekrény rejtekén rejtegettem egy kis fej karfiolt is én...

Hozzávalók 2 főre fulljóllakásig vagy 3 főnek egy jó leves után:
60 dkg burgonya (lehetőleg kiflikrumpli, és tisztítva ennyi),
40 dkg karfiol rózsáira szedve (tisztítva ennyi),
5 db főtt tojás,
5 dkg olvasztott vaj,
3 dl tejszín (én 3,8-as tejjel készítettem, mert az volt a hűtőben),
fél marék medvehagyma,
2 újhagyma zölddel együtt,
só, frissen őrölt bors,
kakukkfű,
1 teáskanálkányi méz (kóstoljuk),
1 evőkanál mustár,
10 dkg reszelt, olvadós sajt.

Az az igazság, én előfőztem a burgonyát is, a karfiolrózsákat is, így gyorsabbnak és biztosabbnak tűnt a kellően krémes, lágy állag elérése. Tehát a krumplit hámoztam, majd jó vékony karikákra szeltem és föltettem enyhén sós vízbe főni. (Főzhetjük hajában is, ahogy a normále rakott krumplinál szokás, csak én siettem.) A karfiolrózsákat úgyszintén, valamit a tojásokat is. Míg főttek, elkészítettem az öntetet: összekevertem a tejet, az olvasztott vajat, mézet, fűszereket, apróra vágott új- és medvehagymát, mustárt.
Egy tűzálló tálat kivajaztam. Alulra került a burgonya, rá a tojáskarikák, erre a karfiolrózsák, majd meglocsoltam az öntettel. Végül reszelt sajttal borítottam az egészet. Előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.
Isteni, és az a jó benne, hogy nem besameles, mert hogy őszinte legyek, nem kedvelem e híres mártást. Csak azokban az ételekben használom amikben nagyon muszáj, és akkor is nem túl sűrűre készítem és minimális mennyiséget adok az adott fogáshoz. (lasagne, muszaka)
Egy szó mint száz, nagyon fincsi lett, és hagyományos ecetes-sós-cukros lével tálalt fejes salátával igazi tavaszi fogás.


2015. február 3., kedd

Egyszerű gyöngybableves puliszkával


                                                  
                     és ajánlom magamnak: soha ne menj el idő előtt!
Az idő akkor jött el, amikor én-idegenek lesznek a történések, amelyek között élsz, s a gazemberek és bolondok birodalmában érzed magad. De ha elindultál, fontos, hogy könnyű szívvel és még könnyebb poggyásszal utazz!

(Popper Péter)



Most főztem először gyöngybabot. Eddig valahogy kimaradt. Egyszerű kis leveske böjti, mondhatnám. Könnyű is, mert bár laktató, nem igazán kalóriadús - így megfelel a 90 napos diétába is keményítőnapra.

Hozzávalók 4 főre:
30 dkg gyöngybab,
40 dkg vöröshagyma,
6 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál olívaolaj (vagy hidegen sajtolt napraforgóolaj),
1 babérlevél,
só,
ízlés szerint csilipehely,
2 teáskanál pirospaprika,
kevéske szárított csombor (borsikafű),
1 púpos teáskanál sűrített paradicsom,
levesbetétnek:
puliszka.

A gyöngybabot reggel főzés előtt beáztattam 2 órára.
A hagymát nem túl vékony félkarikákra vágtam, a fokhagymát pedig nagyon vékony szeletekre. Az olajon sóval megpároltam, alaposan. Levettem a tűzről, pirospaprikát kevertem hozzá, majd hozzáadtam a gyöngybabot is, fölengedtem vízzel, fűszereztem. Közben elkészítettem a polentát is. A végén kevertem csak hozzá a sűrített paradicsomot, mikor már a bab megpuhult. Ha előbb tennénk hozzá, a bab kemény maradna, soha nem puhulna be. Erre az egyre ügyeljünk.
És ennyi lenne. :)
Tipp: ha nem ennyire egyszerűen készítenénk, akkor szalonnát süthetünk ki az elején vagy kolbászkarikákat, és ezek zsírján süthetjük a hagymát, a pörcöt vagy kolbászkarikákat pedig a végén a leveshez keverhetjük.

2014. november 2., vasárnap

Karfiolfőzelék


Minden relatív. Nemcsak a fény hajlik, hanem minden. Mert relatíve elhajlíthatunk egy kérdést, elhaljíthatjuk az igazságot, elhajlíthatjuk a alkalmazási követelményeket, elhajlíthatjuk a törvényt. D egyenlő emcé négyzet, ahol D a dinasztia, m a rokonok tömege és a c természetesen a korrupció, mely az egyetlen állandó a világegyetemben – mert Indiában még a fény sebessége is a terheléstől és az áramszolgáltatás szeszélyességétől függ.

(Salman Rushdie)




Karfiolszezon van, én pedig hetek óta eszem, mert 160 forint kilója a piacon... meg mert nagyon szeretem is. Főzeléket azonban még nem főztem belőle, és nem is értem, miért? Hiszen tipikusan alkalmas erre a műfajra ez a finom zöldség. Na most pótoltam eme hiányt, amúgy isteni, és a fűszerezése hajlítható akár ezer irányba is - ez most egy kissé indiai hangulatú lett.

Hozzávalók 2 éhes embernek (vagy 3 kevéssé éhesnek):
50 dkg karfiol (tisztítás után ennyi),
1 közepes fej vöröshagyma (10 dkg kb.),
2 gerezd fokhagyma,
1 üveg csicseriborsó konzerv (DM-ben kapható, 400 grammos),
4 dkg vaj,
8 dkg liszt,
2 dl tejszín,
kb. 2,5 dl karfiolfőzővíz zöldségleveskockából (vagy alaplé ha van kéznél),
só,
1 csapott teáskanál őrölt gyömbér,
1 csapott teáskanál frissen őrölt koriandermag,
késhegynyi frissen őrölt szerecsendió,
1 csapott teáskanál őrölt kurkuma,
késhegynyi őrölt római kömény (a magyar kömény is tökéletes ha nincs római),
1 csokor petrezselyemzöld,
ízlés szerint csipet cukor,
és ízlés szerint pár csepp ecet.
A tetejére:
2-3 evőkanál fokhagymás olívaolaj,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
csipet só,
1 pici piros friss csili kimagozva és apróra vágva.

A karfiolt apró rózsáira szedtem, és forrásban lévő zöldségalaplében megfőztem, de ügyeltem rá, hogy épp megpuhuljon csak, ne főjön szét.
Az apróra vágott vörös és fokhagymát kevés sóval üvegesre pároltam a vajon, majd hozzákevertem a fűszereket is. Liszttel rántást készítettem belőle, amit tejszín és karfiolfőzőlé keverékével engedtem fel. Folyamatosan kevertem, hogy csomómentes legyen. Annyi karfiolfőző-vizet adtam hozzá, hogy olyan főzelék sűrűségű legyen: se nem híg, se nem túl sűrű. Apróra vágott petrezselymet, alaposan leöblített csicserit adtam hozzá, és a karfiolrózsákat is beletettem. Hagytam egyszer összerottyanni és készen is volt. Érdemes kóstolni, nagyon kevés cukor és ecet még izgalmasabbá teheti, de el is hagyható.
Az olívaolajban elkevert csilis, enyhén sós pirospaprikás öntettel meglocsolva tálaltam. (Mindig készítek fokhagymás olívaolajat, mert salátákra is remek: fél liter olívaolajban érlelek 1 egész fej megtisztított, gerezdekre szedett fokhagymát úgy 1 hónapig, aztán leszűröm. A gerezdeket nagyobb darabokba vágva teszem az olajba, így jobban kijön az íze.)

Így önmagában is tökéletes fogás valamilyen finom házi kenyérfélével. De adható hozzá natúr sült hús is, hal is.
Ez az elkészítési mód is nagyon illene hozzá, nem csak zöldbabbal jó, szerintem a főtt tojás a karfiolnak is jó kiegészítője.
És szerintem ahogy a paradicsomos káposztát főzzük, az karfiollal is isteni lehet.

Sűríthetjük valamilyen alternatív módon is: étkezési keményítővel, burgonyával is. De bevallom, nekem a főzelék így régimódiasan (liszttel sűrítve) az igazi.

2014. szeptember 30., kedd

Kolbászos tepsis krumpli



Szeretnek engem a piacosok. Én is őket. :) Kaptam "csak úgy, vidd el" alapon fél kiló nagyon fincsi füstölt kolbászt, mert eltörtek a szállításnál, és így nem tudta eladni az árus leányzó. Különleges kolbász, mert nem pirospaprikás, hanem azt hiszem majoránnát, borsot, szerecsendiót érzékeltem benne, meg fokhagymát. Szóval ez egy fehér kolbász. Készítettem belőle egy tepsis krumplit, csak most serpenyőben. Azért lett citromos, mert így sütve kissé sós volt a kolbász (de nagyon finom).

Hozzávalók 1 nagyon éhes embernek:
5-6 kiflikrumpli héjastól megfőzve,
25 dkg kolbász,
3 karika citrom,
1/4 citrom leve,
1 mokkáskanálkányi méz,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
friss zöldfűszerek: kis ágacska rozmaring, 5-6 zsályalevél, bazsalikomlevelek,
frissen őrölt bors,
2-3 evőkanálnyi olívaolaj.

A burgonyát föltettem hajában főni, közben a kolbászt nagyobb szeletekre vágtam és olajon a citromkarikákkal, a lehelletnyikevés mézzel együtt jól átsütöttem. Kivettem őket a serpenyőből, majd a megfőtt, héjával együtt rusztikusra darabolt krumplit is jól átsütöttem némi sóval, frissen őrölt borssal, a hagymakarikákkal, a félbe vágott fokhagymagerezddel, majd visszatettem bele a kolbászdarabokat is, meglocsoltam kevés citromlével és rászórva a zöldfűszereket, még együtt pirítottam 1-2 percig és készen is volt. Fejes salátával pazar lakoma.

Ha nem citromosan készítenénk az ételt, akkor a mézet is hagyjuk el.

2014. június 7., szombat

Barna csiperke mozzarellával


Hazatérni... tudnom kellett volna, hogy sohasem lehet visszatérni. Már nem az vagyok, aki egykor voltam, ezért semmi sem olyan, amilyen volt.

(Michael Ende)







Igen finomra sikeredett, egyszerű töltött gomba.

Hozzávalók 2 főre:
6 nagy (tenyérnyi) tölteni való csiperke,
60 dkg újburgonya,
1 zacskós mozarella vagy 15 dkg (nálunk a piacon lehet kapni kimérve minimozzarellát),
5 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
1/2 csokor petrezselyem,
10-12 zsályalevél,
só, frissen őrölt bors,
2 nagy paradicsom,
2 szál újhagyma zöldjével együtt,
2 gerezd fokhagyma,
3 cl száraz rozé bor (vagy fehérbor).

A burgonyát megtisztítottam és félbe vágtam, majd sós vízben megfőztem, leszűrtem, a vaj felével óvatosan elkevertem.
A gombákat megmostam, a szárukat kitörtem. Egy kislábosban a vaj és olívaolaj felén megfuttattam az apróra vágott újhagymát, fokhagymát és a szintén apró kockákra vágott gombaszárakat. Sóztam, borsoztam és pár levél apróra vágott zsályával és a petrezselyemzölddel ízesítettem. hozzáadtam a sűrített paradicsomot is és a bort is, hagytam addig sülni, míg a levét elfőtte.
A gombákat besóztam. A tepsit kikentem az olaj másik felével. A gombafejekbe elosztottam a tölteléket, tettem rá mozzarellát és egy-egy levél zsályát. Tepsibe helyeztem, köré tettem a burgonyákat és a karikákra vágott, kissé megsózott paradicsomokat is. Előmelegített forró sütőben 20-25 percig sütöttem.
Illik hozzá a sós-cukros-ecetes lébe forgatott fejes saláta.


Ez az étel még sokkal fincsibb, ha tudunk szedni erdőmező kincseket: közepes méretű őzlábgombát, vagy nagyobb vargányafejeket, vagy galambicát vagy igazi fenyőalja- vagy réti csiperkét.

2014. április 28., hétfő

Sóskaleves csicserivel


Zuhog odakint a zápor. Az eresz alól nézem az esőt. Egy csöppecske a tenyerembe is hullott. Beszélgetek vele.
- Nini, csöppike! Nézd, mennyi testvéred van odakint! Kieresszelek-e közéjük?
- Ha hívnak, megyek, hiába marasztalsz. Ha nem hívnak, maradok, hiába küldesz.
- Összeszorítom a markomat. Akkor meg se bírsz mozdulni.
- Úgy eltűnök, hogy észre se veszed.
- Hogy csinálod azt, csöppecske?
- Szállok szárny nélkül, járok láb nélkül. Én vagyok a világ vándora.
- Hol jártál már, csöppikém?
- Patak elvitt a folyóba, folyó elvitt a tengerbe. Tengerből a nap fölkapott, szelek szárnya hordozgatott. Égen szálló felhő voltam, tenyeredbe onnan hulltam.
- Öreg is lehetsz te akkor, mint az országút.
- De megfiatalodom minden percben. Ma vízcsepp vagyok, holnap pára, holnapután harmat a patakparti nefelejcsen.
- Fáradt lehetsz, cseppecském. Tudod mit? Maradj itt nálunk.
- Nem lehet. Már hívnak, mennem kell.
- Hova mennél? Ki parancsol neked?
- A nap az én uram, parancsolóm. Akárhonnan fölszippanthat, ha akarom, ha nem.
- No, én megvédelmezlek, csöppikém. Belebújtatlak egy pohárkába. Leviszlek a méhesbe. Ott ugyan meg nem talál a nap.
Erre már nem felelt a csöppecske. Nézem a tenyeremet: hát már nincs ott. Fölszippantotta a hirtelen kisütő nap. A világ vándora már az égen van aranyszélű felhőben.

(Móra Ferenc: A világ vándora)





Tegnap este arab padlizsánkrémet (baba ganusht) készítettem. A tahinimártásból maradt egy kevés, így ma a levesben nyert új értelmet és szép véget. Kicsit indiai, kicsit arabos beütésű, gazdag, laktató fogás, főleg frissen sütött lapos kenyérrel tálalva.

Hozzávalók 4 főre:
10 dkg friss sóskalvél,
1/2 csokor újhagyma zölddel együtt,
2 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 kicsit púpos evőkanál liszt,
1,5 liter zöldségalaplé (leveskockából is jó),
só (nem feltétlen kell),
frissen őrölt bors,
1 teáskanál kurkumapor,
1 mokkáskanál gyömbérpor,
1/2 mokkáskanál római kömény,
4 evőkanál szezámöntet (tahinimártás),
1 üveg főtt csicseriborsó (DM-ben kapható, 400 grammos),
1 teáskanálnyi méz.
Plussz tálaláskor szórjuk meg friss, vágott mentával.

A sóskát megmostam, a középső vastag ereket eltávolítottam, majd apróra vágtam. Az újhagymának a fehér részeit a vajon és olajon pici sóval üvegesedésig megfuttattam, megszórtam liszttel, 1-2 percig kevergetve pirítottam, majd alaplével apránként és jól elkevergetve felöntöttem. Beletettem a sóskát, az apróra vágott újhagymazöldeket, a fűszereket, a tahiniszószt, mézet, a jól átmosott és lecsöpögtetett csicserit, és hagytam felforrni. Forrás után kb. 10 percig hagytam főni és készen is volt. Kóstoljuk a végén, és ízesítsük, ha valami hiányozna belőle (só, citromlé, fűszerek, méz.). Frissen sütött lapos kenyérrel tálaljuk, megszórjuk friss mentával, kevés olívaolajjal is meglocsolhatjuk. Isteni.

Tahiniszósz: 4 púpos evőkanál szezámmagot száraz serpenyőben megpirítottam (vigyázzunk, nagyon óvatosan, mert hamar megég, mikor már érezzük a finom illatát vegyük le a tűzről és tegyük tálba), kávédarálóval finomra őröltem. Hozzákevertem 1/4 citrom levét, adtam hozzá sót, 1/2 evőkanálnyi olívaolajat és annyi vizet, amennyivel krémes és szósz állagúra tudtam keverni. Nem kell sok hozzá, óvatosan adagoljuk, ne legyen híg. Mondtam már hogy imádom a tahiniszószt?! :)


2014. április 25., péntek

Alapragu - bármilyen zöldséggel kiegészíthető

A tudattalan és a tudatos tudat mélyrétegei alkotják a termőföldet, amelyben létünk gyökerei táplálékot keresve szétterjedhetnek, hogy az életet adó szellemi táplálékot magukba szívják.
Szigorúan egyéni folyamatról van szó. A külvilággal kapcsolatos elvárások, a tekintélyre való hagyatkozás, a csodavárás gátolja lelki gyökereink terjeszkedését azon eltemetett középpont felé, ahonnan a bennünk lüktető Élet fakad.

(Robert Linsen)



Annak idején nagyon szerettem Keith Flojd műsorait. Amit a legjobban szerettem benne, hogy remek ragukat készített. Sajnos, nincs meg a szakácskönyve... Szóval ahogy az élelmiszer-árak kúsznak már nem is lassan az égig és nem is addig, hanem má' a csillagokig, úgy döntöttem, létra köll, vagyis valahogy úgy kell főzni, hogy hó végén ne csak zsíroskenyér legyen bár az is isteni újhagymával meg retekkel. A jót, finomat, olcsón enni egyik alapköve a jó ragu szerintem. Így hát kreáltam egy alapragut, ez dúsítható aztán mindenféle zöldséggel, aminek épp szezonja van. Kerülhet bele zöldborsó, sárgarépa, karfiol, káposzta, cukkini, paprika, paradicsom, padlizsán, zöldbab, és még sorolhatnám... Lehet tejszínnel is lágyítani a végén, vagy akár elvinni olaszosabb-paradicsomosabb irányba is. A tejfölt sem utasítja vissza. A hozzá adható köretek is sokfélék lehetnek, például zsömlegombóc, nudli, krokett, főtt krumpli, rizs, kukoricapuliszka, tészta, nokedli, tarhonya, stb... Bármelyikkel isteni.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg hús (lehet sertés, szárnyas, marha - ez most lapocka),
10 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 csokor újhagyma (ha nincs, anélkül is jó),
5 gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál mustár,
kb. 1/2 evőkanál liszt,
3 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj (vagy 1 nagy evőkanál zsír),
só,
mozsárba frissen tört:
1 teáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál bors,
3 szem szegfűszeg,
1 pici darabka fahéj,
1/2 marék szárított vargánya,
0,5 dl száraz fehérbor (vagy rozé),
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
alaplé (leveskockából is jó),
és egy csipet cukor az ízek kereksége miatt.
Ehhez jönnek külön megfőzve az aktuális zöldségek, majd a főzés végén a raguhoz keverve.

A húst kockákra vágtam, sóztam, vékonyan bekentem mustárral és megszórtam kevés liszttel. A vajon és olajon az apró kockákra vágott hagymákat kis sóval üvegesedésig dinszteltem, aztán nagyra vettem a lángot és a húst jól átsütöttem-pirítottam. Ráöntöttem a bort és hagytam majdnem elfőni, ekkor felöntöttem alaplével (kevéssel, mindig csak apránként adtam hozzá a főzés során, ahogy elfőtt róla), fűszereztem, tettem bele sűrített paradicsomot is. Közben kóstoltam és ha kellett valami pótoltam. (só, fűszer, cukor.)
Közben külön edényben megfőztem a belevaló zöldségeket. Mikor kész volt a ragu, hozzákevertem őket.




2013. május 11., szombat

Toszkán paradicsomleves


Egy szenvedély, ha valóban szenvedély, akkor az legyen halálos. Különben hobbi, passzió, játék, pótcselekvés, meg ilyesmi. Az igazi az, amibe belehalhat az ember. 

(Ancsel Éva)




Imádom a leveseket. A kedvenc műfajom - már a főzésben, evésben természetesen. És a levesek közül is a kenyérlevesekért különösen rajongok. Mert egyszerűek, finomak és ami számomra nagyon fontos: "a semmit sem dobunk ki" kategóriájába tartoznak. Mert nem szívlelem a pazarlást, ételben meg pláne nem. Nem hagyni maradékot és semmiben: ez az élet. Mindent csak teljesen, egészen, maradéktalanul.

Kicsit magyarítottam a levest, újhagymával készítettem, mert szezonja van. A leves gyönyörű színű (vérpezsdítőpiros úgy igazánigazán), tartalmas, ízletes, olcsó és mesésen üdítő.

Hozzávalók 2 főre:
1/2 liter paradicsompüré (a lé és a sűrített paradicsom között van, én most piacon vettem házi paszírozottat, nagyon finom lett vele a leves),
4 dl zöldségerőleves (kockából is jó),
2 nagyobb szelet száraz, szikkadt kenyér,
só,
frissen őrölt bors,
bazsalikom (friss a jobb 2-3 szál vagy kevés szárított),
1 kis fej vöröshagyma vagy 3 szál újhagyma zölddel együtt,
2 gerezd fokhagyma,
5 evőkanál olívaolaj.

A forró húslevessel megáztattam a kenyérszeleteket. Közben az olajon pici sóval megdinszteltem a karikákra vágott újhagymát és a nagyon apró kockákra vágott fokhagymát. Mikor már puha és üveges volt a hagyma, felöntöttem a paradicsompürével. A kenyérszeleteket kanállal összavagdaltam, mikor már teljesen bepuhultak és a levével együtt hozzáadtam a leveshez. Kóstoltam, sóztam, borsozta, kevés szárított bazsalikommal fűszereztem. (Most még nincs frissem.)
Hagytam főni forrástól számítva 10-15 percig és készen is volt. Ha savanykás lenne, pici cukorral kiegynsúlyozhatjuk az ízét.
Tálaláskor még kevés olívaolajjal meglocsolhatjuk. Száraz, könnyű vörösbor illik mellé.
Nyáron friss paradicsomból is készülhet, és igazi zöld, zsenge bazsalikommal - még finomabb, üdítőbb leves lesz a végeredmény. Melegen, de jól behűtve is kitűnő.

2012. szeptember 11., kedd

Sűrű mediterrán tésztaleves Rachel Allentől


Az éberség nem ugyanaz, mint a gondolkodás. Túl van a gondolkodáson, bár használja a gondolkodást, tisztelve annak értékét és erejét. Az éberség sokkal inkább olyan, mint egy edény, amely képes tartalmazni a gondolkodásunkat, és segít bennünket abban, hogy gondolatokként lássuk és ismerjük a gondolatainkat, ahelyett hogy valóságként látnánk őket, és a fogságukba esnénk. A gondolkodó elme időnként igen széttöredezett lehet. Sőt, szinte mindig az. Ilyen a gondolat természete. Ugyanakkor az éberség, melyet tudatos szándékkal, nagy odafigyeléssel találunk meg minden egyes pillanatban, segíthet érzékelnünk, hogy alapvető  természetünk már e töredezettség közepette is teljes és egész. Nemcsak hogy nem korlátozza gondolkodó elménk összevisszasága, hanem az éberség az az edény, mely minden töredéket magába foglal, mint ahogy a leveses fazékban is benne van az összes apróra vágott répa, zöldbab, hagyma és a többi, és az teszi lehetővé, hogy mindez egyetlen egésszé, levessé főjön össze. Az éberség viszont mágikus edény, olyan, mint a varázsló üstje, mert úgy főzi meg a dolgokat, hogy semmit sem kell tennünk érte, még alá sem kell gyújtanunk. Maga az éberség főz, mindaddig, amíg fenntartják. Az embernek csupán hagynia kell kavarogni a tört részeket, miközben az éberségben tartja őket. Bármi bukkan fel a tudatban vagy a testben, az megy az edénybe, s a leves része lesz.

(Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy)




No és akkor még egy Rachel Allen recept, "A család kedvencei" című könyvéből, amit a T.bálint Kiadó jóvoltából forgathatok ilyen lelkesen. :) Abszolút aktuális, hiszen a paradicsomtövek még ontják finom édes gyümölcseiket. A három kipróbált recept alapján ma arra jutottam, hogy minden receptet ki fogok próbálni a könyvből. Elsőre olyan egyszerűnek tűnnek - megfőzni valóban az -, mégis a végeredmény hihetetlenül jó. Ennél a levesnél is ezt tapasztaltam. Tudtam-tudtam-csak-nem-sejtettem, hogy ilyen finom lesz. Az igazi nyárízű friss paradicsom zamata könnyűvé, pikánssá, igazán frissé teszi az ételt, a sok zöldfűszer pedig kész íz-szimfónia. A finom sajt és a bazsalikompesto pedig a crescendo.
Apropo, finom sajt. A recept parmezánt ír, de ahhoz én nem is tudok hozzájutni. Néha tudok venni grada padano-t, ami szintén parmezánféle és nagyon finom, de egyrészt ritkán kapni, másrészt nagyon drága. Az igazi parmezánról nem is beszélve. Aranyárban mérik. Viszont találtam egy hazai sajtot, ami ízében nagyon erőteljes, isteni és szerintem hasonlít a parmezánra. Úgyhogy én ezzel a sajttal helyettesítem, a neve Hortobágyi Gulya sajt. Coop boltokban lehet kapni, kilója 2000 forint, illetve múltkor akciósan 1200-ért vettem. Fantasztikus íze van, bátran ajánlom a parmezán helyettesítésére. A trappista sajt egyáltalán nem jó sem olaszos tésztaételekre, sem salátákra, sem semmi olyan ételhez, amibe egyébként parmezán kéne. Régebben is, ha nem volt itthon grada padano, akkor inkább nem tettem semmilyen sajtot olaszos ételbe, mert a trappista illúzióromboló és egyáltalán nem illik az olasz ízekhez. Főleg a manapság kapható kritikán aluli minőségű trappisták. Szóval örültem ennek a sajtnak mikor megjelent a boltokban, mert nagyon finom, aromás.



Hozzávalók 4 főre:
2 ek olívaolaj,
25 dkg chorizo karikákra vágva (spanyol pikáns pirospaprikás kolbász, jól helyettesíthető a magyar parasztkolbásszal),
1 nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 db 400 grammos aprított paradicsomkonzerv vagy 900 gr friss paradicsom lehéhajzva és felkockázva,
900 ml csirkealaplé vagy 2 húsleveskocka,
2 ek aprított zöldfűszer ( az én levesemben zsálya, kakukkfű és petrezselyem van),
1 csipet cukor (el is hagyható a paradicsom édességének függvényében),
25 dkg száraztészta (valamilyen kisebb formájú: orzo, fusilli, az enyémben copfocska van),
15 dkg spenót.
A tálaláshoz:
frissen reszelt parmezán (az enyémben Hortobágyi Gulya sajt van),
kis tálka bazsalikompesto

Még egy dolgot én lecseréltem, mert elfelejtettem venni. Kolbász helyett mangalicasonka került a levesembe, ezzel is tökéletes volt.
Egy nagy lábosban fölhevítjük az olajat és megpirítjuk a kockákra vágott sonkát. Majd hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát is, és a nagyon felaprított fokhagymát. Mérsékeljük a lángot és kevés sóval, borssal addig pároljuk, míg a hagyma üveges lesz és megpuhul. Hozzáadjuk a lehéjazott és felkockázott paradicsomokat és felöntjük az alaplével. Vagy vízzel és forráskor teszünk bele 2 leveskockát. Még borsozzuk, esetleg sózzuk ha szükséges, és a felaprított zöldfűszereket is hozzáadjuk a leveshez. Hagyjuk körülbelül negyed óráig forrdogálni, hogy összeálljanak az ízek.


Közben elkészíthetjük a pesto-t. Én mozsárban csináltam, mert nem kell belőle nagy adag. Nem klasszikus pestot készítettem, mert erre mifelénk a fenyőmag is nehezen beszerezhető, de nem is hiányzott a végeredmény ízét érezve. Tehát 6-7 szál friss bazsalikomról lecsipkedtem a leveleket, késsel kissé összevágtam, aztán a mozsárban csipet sóval és kevés olívaolajjal és egy egészen leheletnyi fokhagymadarabkával pépesre zúztam. Végül még körülbelül 3 evőkanálnyi olívaolajat öntöttem rá és azzal is jól elkevertem.
Amikor már elég ideig forrt a leves, beletettem a tésztát is, és annak puhulásáig főztem. Mikor már puha volt a tészta is, a nagyobb darabokra vágott spenótleveleket is beletettem, épp csak annyi időre, hogy összeessenek. Jó sűrű, tartalmas, a szokásos magyar levesekétől jóval sűrűbb leves. Igazából mi már erre azt mondjuk: egytálétel. Könnyű, ugyanakkor gazdag hozzávalókban, ízben is. Ha túl sűrű lenne - mert a tészta nagyon magába tudja szívni a folyadékot -, természetesen higíthatjuk plusz alaplével még kissé a levest. De alapvetően sűrűnek kell lennie. Csak legyen azért valamennyi leve is, hiszen leves.
Tálaláskor reszelt sajtot és a bazsalikompestot is kínáljuk hozzá.
A leves húsféle nélkül is nagyon telt, ezért vegáknak is ajánlom, nagyon finom, nyárízű leves. 


2012. március 19., hétfő

Zalai savanyú répa


Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.

~ J. R. R. Tolkien




Elnézést, ez is egyszer már fönn volt itt, csak a blogszerkesztés fárasztó tevékenység - sikerült elreptetnem az űrbe a bejegyzést, valahol már a Szaturnusz gyűrűi közelében járhat... így újra föl kell tennem.
A savanyú répa egy igazi vasi-zalai tájétel. A kerekrépából azt hiszem, máshol az országban nem készítenek ételt. Malacoknak szokták adni egyébként takarmánynak, mert nagyon egészséges és tápláló. Pedig régen népélelmi növény volt. Nálunk a piacon is kapni, nem csak savanyítottan, de frissen is. Nyersen szendvicsbe ízletes, igazi téli vitaminbomba. Az ilyenkor seízű paprika és paradicsom helyett.
A receptet szomszédasszonyomtól tanultam, ő ehte zalai, én viszont nem. Szülei így főzték régen, ő is így főzi - mai is. Hihetetlenül ízletes, csak egyre kell vigyázni. Ha egyszer belekóstoltál, nem tudod abbahagyni a kanalazgatást! :-)

Hozzávalók 6 főre:
1 kg savanyított répa,
20 dkg füstölt húsos csont,
50 dkg lapocka
30 dkg oldalas,
4 evőkanál olaj, vagy 1 evőkanál zsír,
só,
2-3 babérlevél,
10-12 szem egészbors,
1/2 liter natúr paradicsomlé,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
só.

A húst kockákra daraboltam, az oldalast csontonként elvágtam, a füstölt csontot úgyszintén. A zsíron átpirítottam a húst, míg zsírjára nem sült. Aztán hozzáadtam a savanyított répát, felöntöttem 1/2 liter paradicsomlével és annyi vízzel, ami bőven ellepte. Tettem bele babérlevelet, borsot és sóztam (óvatosan, mert a füstölt hús is sós). Fedő alatt a hús puhulásáig főztem, majd a lisztből és a tejfölből habarást készítettem, amivel besűrítettem a répát. Jól összeforraltam.
Nem kell megijedni, hogy ennyire paradicsomos. Meg tejfölös. Egészen fantasztikus így ebben az ételben.
Készíthetjük úgy is, hogy csak paradicsomosan, habarás nélkül. Így egészen könnyű étel. Tálaláskor aztán kínálhatunk hozzá tejfölt.
Kerekrépát savanyíthatunk házilag is.

2011. november 11., péntek

Pásztorpite (sheperd's pie)

.


Nekem meg ott maradt egy nagy juhászlakókocsi, a tetején kikandikáló kályhacsővel, és benne ennivaló, meg minden, ami kellett, legalább hat hónapra el voltam látva. Ez lett hát az otthonom. Több kaját kívánni sem lehetett volna, és rendes bérem is volt. Mezítlábfej ott hagyott nekem egy 7,62-es kaliberű puskát egy marék tölténnyel, és volt két juhászkutya is. A kutyák végezték az egész munkát, rendben terelgették a nyájat. Én csak dísznek voltam.
Ahol a birkák aludni szoktak, ott aludtam én is; odatoltam a lakókocsit. Minden reggel ötkor kihajtottam a birkákat villásreggelizni, vagyis hát inkább a kutyák csinálták, én meg mentem utánuk lovon. Mindig más helyet választottunk, olyat, ahol dúsan nőtt a fű. A birkák a nap első öt óráját végiglegelték, aztán egy óra hosszat ittak, aztán pedig vagy három órán át tulajdonképpen nem csináltak semmit. Ebben az időszakban a kutyákat elengedtem, hadd vadásszák a nyulakat, én pedig a gondolataimba mélyedtem. A pihenő után a birkák még legelgettek egy kicsit, végül következett a látványos hazavonulás az alvóhelyre.
Néhány hét múlva, amikor a birkák már minden füvet elpusztítottak a lakókocsim körül egynapi járásra, ideje volt új legelőt keresni. Általában olyan táborhelyet választottam, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. És kezdődött a megszokott napirend elölről.
A birkapásztor élete roppant unalmasnak látszik, de csak addig, amíg az ember maga meg nem próbálja. Az igazság az, hogy a gyapjasokkal rengeteg munka van. Ezek már csak korcs, távoli rokonai a vad hegyi birkáknak, ember tenyésztette, bamba jószágok, képtelenek gondoskodni magukról. Folyton a hátukra borulnak, és aztán hiába kapálóznak, nem bírnak ebből a helyzetből feltápászkodni. Te tudtad ezt? Mert én nem. Nem is hittem volna el soha, még az ilyen fehér ember nevelte állatról sem. De hát most itt hevertek, négy lábuk az égnek meredt, tehetetlenül, ostobán. Ha a birka a hátára fordul, valamilyen okból úgy felfúvódik, akár egy léggömb, és hamarosan elpusztul, ha nem jön valaki, hogy talpra állítsa. Előfordul, hogy egy árat kell döfni beléjük, akkor aztán sziszegve leengednek, mint a ballon, ha tű szúrja meg. De fel se veszik. Egyszerűen lelappadnak, és néhány perc múlva már úgy legelik a füvet, mintha mi sem történt volna.
Bizony, voltak olyan napok, hogy folyvást rohangáltam és állítgattam fel azokat az átkozott gyapjasokat.
Vannak olyan ostoba birkák, amelyek a saját bárányukat sem ismerik meg, nemhogy táplálnák. Az árva barikat aztán neked kell gondoznod, hacsak valamilyen trükkel vagy kedveskedéssel rá nem veszel egy másik birkahölgyet a nyájból, hogy fogadja örökbe. Van ilyen, csak tudni kell a módját. Hiába, hogy az eszük szóra sem érdemes, a birkák mégis ki tudnak találni egy csomó dolgot, amivel aztán meggyűlik a pásztor baja.
Éjjelente a birkák ott aludtak a lakókocsim körül. Kiraktam két petróleumlámpát, reflektorfényükben szemmel tarthattam a gyapjasokat, nehogy prérifarkas, hiúz vagy elkószált puma férkőzhessen hozzájuk. Ha a kutyák ugatni kezdtek, tudtam, megérkeztek a prérifarkasok. Láttam a szemüket, a sok apró fénypontot körben. De nem kellett lőnöm. Abban a pillanatban, amint egy hasábot dobtam a tűzre és elővettem a 7,62-est, a szemek eltűntek, és én visszafekhettem aludni. A prérifarkas értelmes lény, értelmesebb, mint jó néhány ember, akit ismerek.
Hát itt álltam én, a sziú indián, mint gyapjasok gondozója, a nyáj őre. Reggelente lementem a patakra, a víz olyan hideg volt, hogy belesajdult a fogam. Megtöltöttem vele a cowboykalapom, abból itattam a kutyákat, mert valakitől hallottam, hogy így szokták az igazi birkapásztorok. Boldog voltam, hogy egyedül lehetek, hogy lehunyhatom a szemem és gondolkodhatok, figyelhetek a hangokra, eljöhetnek hozzám a szellemek. De vagy egy hónap múlva kezdtem nem találni a helyem. Belefáradtam, hogy mit sem hallok a birkák bégetésén kívül. Most már szerettem volna, ha az ember vagy a felesége visszajön, vagy küldenek valakit, aki levált. Olyan átkozottul egyedül éreztem magam, hogy imádkozni kezdtem, jönne erre valamiféle fehérnép, tőlem akármilyen ronda is lehet. De egyik nap múlt a másik után anélkül, hogy egyetlen emberi lényt láttam, egyetlen emberi hangot hallottam volna.
Rádió nem volt, de Mezítlábfej hagyott nekem egy rakás tarka magazint. Gyakoroltam az olvasást, az ujjammal követtem a nyomtatott sorokat. A történetek és a képek ezekben a lapokban nekem mind rém különösek voltak, mintha egy más világról szóltak volna. Találtam a lakókocsiban egy Bibliát is, és azt is tanulmányozgattam. Így aztán lassan gyarapodott az angoltudásom, és kezdett menni az olvasás is. „És Sém nemzé Uczt, és Ucz nemzé Lúdot, és Lúd nemzé Mást, és Más nemzé Nast." Nemzé, nemzé, nemzé! Úgy vettem ki, hogy ezek az őshéberek mind pásztorok voltak, csakúgy, mint én. De ha ennyit nemzettek, ki az ördög vigyázott az állatokra? Nekik nem volt 7,62-esük, oroszlán viszont annyi volt arra, mint a nyű. A sok nemzésről eszembe jutottak a nők, és ez még rosszabbá tette a dolgokat. Kezdtem magamban beszélni.
Néha kirohantam és nagyot kiáltottam, hogy legalább a saját hangomat halljam. A sárga birkaszemek mélán bámultak. Azt hitték, megbolondultam. Megszűnt az időérzékem, fogalmam sem volt, mikor melyik napja lehet a hétnek. Azt se tudta a fene se, milyen hónap van egyáltalán.
Egy szép napon aztán megpillantottam egy porfelhőt. Mezítlábfej és az oldalbordája érkeztek éktelenül zörgő szekerükön, hogy lássák, élek-e még. Mire megállt a szekér, én már összepakolva, útra készen fogadtam őket. Valami baj van?,- kérdezték. Kevés a kaja vagy a pénz? Mondtam nekik, hogy ők igazán nagyon rendesek voltak hozzám, de a helyzet az, hogy én nem születtem birkapásztornak. Jobb lesz, ha abbahagyom, mielőtt elfelejtek beszélni, vagy netán nőül veszek egy birkahölgyet.

Három hónapot töltöttem odakinn egyedül, és egy nagy halom békabőrrel jöttem vissza. Nemrégiben találkoztam egy modern birkapásztorral, akinek egy magnetofonja volt a lakókocsijában. Megkérdeztem tőle, hogy minek ez neki. Elmondta, arra használja, hogy önmagával társalogjon. Egyetlen szalagja volt. Amikor beleunt a témába, amiről saját magával éppen vitatkozott, letörölte a szalagot, és új vitába kezdett valami másról. Azt hiszem, az öreg birkapásztor mind wítkó - bolond -, mert mind beledilizik az egyedüllétbe. A pásztorkodásomat követő időszakban nagyon erősen igényeltem mások társaságát, és hamarosan nyakára hágtam a pénzemnek.
Az ilyen fehér embereknek való melók végeztével, vagy ha nagyon kirúgtam a hámból, utána mindig visszamentem a törzshöz, megkerestem az öregeket, és hosszú időn át tanultam tőlük az ősi gyógymódok, a sámántudomány titkait. A látomások világa, amely messze felülemelkedett a zöld békabőrökén, számunkra mindig is sokat jelentett. Szinte azt mondhatni, az olyan ember, akinek nincsenek látomásai, nem is lehet igazi indián. Künn a pusztán keményen meg kell szenvedni a látomásokért, koplalni kell, és négy napot, négy éjszakát kuporogni a látomásveremben, kérni, hívni az álmokat. Nyolcvan évvel ezelőtt egy pajút szentember által került hozzánk délről a szellemtáncosok vallása. Önkívületbe táncolták magukat, s így megláthatták halott rokonaikat. A szellemtáncosokat Wounded Knee-nél lemészárolták, és álmukat puskagolyók tépték szét. Az álmok veszélyeztetik a békabőr-világot, így az ágyúkat vet be ellenük.



                                                                           (John Fire/Lame Deer & Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán)






Mindig élvezettel tölt el, ha egy klasszikus húsos ételt átvarázsolhatok vegetárius változatra. Ma mindenképpen krumpliehetnékem volt. Ezt a pitét pedig már régen kinéztem magamnak, egyszer elkészítendő jeligével. Ismét a brit szigetek egyik nagy klasszikusa került hát terítékre. Ámbár ennek az ételnek világszerte megvannak a változatai. A Sheperd's Pie (pásztorpite) elnevezés akkor illeti meg, ha bárányhúsból készül a ragu. A Cottage Pie pedig a marhahúsos változat. A Cumberland Pie tetején pedig még egy réteg zsemlemorzsa is csücsül. Argentínában, Bolíviában és Chilében pastell de papa (burgonya rakott) néven ismerik.  Franciaországban egy hasonló étel a hachis Parmentier. Palesztínában, Jordániában, Szíriában, Libanonban Siniyet Batata-nak vagy Kibbet Batata- nak hívják, ami egy tál burgonyát jelent. Oroszországban is van megfelelője, ez a Kartofelnaja zapekanka, vagyis a sült burgonya puding. Brazíliában bolo de Batata a neve, ami burgonyatortát jelent. Portugáliában pedig a két burgonyapüré közt megsült darálthúsragu neve Empádáo. (Forrás: Wikipédia)
Amint olvashattátok, a világ szinte minden konyhájában megtalálható ez az étel. Talán mert finom, gazdaságos, laktató. Valójában ha jól olvastam, a vegetárius változatot pásztorlány pitének nevezik. Csak hogy bonyolítsuk a dolgot. :) Több receptet is átbogarásztam, majd elkészítettem a saját változatomat.
Mindenesetre tényleg finom. Húsevőknek ugyanezzel a fűszerezéssel ajánlom elkészíteni, csak a lencse helyett tegyenek a raguba fél kiló darált húst. (Ha bárány vagy kecskehúsból készíti valaki, lehet a kakukkfű helyett rozmaringot is használni.)

Hozzávalók 3-4 főre:
a raguba:
20 dkg lencse,
15 dkg sütőtök vagy sárgarépa,
5 dkg zeller,
4-5 evőkanálnyi olívaolaj,
10-12 dkg vöröshagyma ( 1 nagy fej),
3 gerezd fokhagyma,
1 evőkanálnyi sűrített paradicsom,
1 evőkanál worchester szósz,
1/2 mokkáskanál füstsó (elhagyható ha nincs),
1 mokkáskanál kakukkfű,
1 mokkáskanál porrá tört koriandermag,
frissen őrölt bors,
1 csipet kristálycukor,
1/2 csapott mikkáskanál őrölt fahéj,
1 nagy babérlevél,
2 cl száraz vörösbor.
A burgonyapüréhez:
1 kg burgonya (héjastul mértem),
7 dkg vaj,
8 cl tej,
só.
A lencsét alaposan átmostam, majd sós-babérleveles vízben föltettem főni. A krumplit hámozva, kockázva szintén sós vízben föltettem a tűzre. Közben megtisztítottam a zöldségeket és az olívaolajon kevés sóval üvegesre dinszteltem a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát. Aztán hozzátettem az apró kockákra vágott zellert, a kicsit nagyobb kockákra vágott sütőtököt is és fűszereztem. A közben megfőtt krumpli és lencse levéből öntöttem rá annyit, amennyi éppcsak ellepte a ragut. Puhára főztem, a végén beletettem a lencsét is és a vörösbort is csak a végén adtam hozzá. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk. Leve csak annyi legyen, amitől nem száraz, hanem szaftos marad a ragu, de ne hagyjunk rajta túl hosszú levet.
Míg a ragu rotyog, elkészítjük a krumplipürét is.
Majd egy tepsibe vagy sütőtálba összeállítjuk a pitét, alulra kerül a ragu, rá a burgonyapüré. (Én a két réteg közé szórtam újhagymaszár karikákat is.) Megszórhatjuk a tetejét zsemlemorzsával is, vagy akár reszelt sajttal is. Én csak meglocsoltam kevés olívaolajjal. Addig sütjük, míg a teteje kissé pirosas-barnásra sül. Száraz vörösbort vagy félbarna sört ajánlok hozzá.
Lame Deer

2011. szeptember 25., vasárnap

Csicseris, sütőtökös piláv

.

Nem remélek.
Nem félek.
Szabad vagyok.

                                     (N. Kazantzakisz)





Magamnak viszonylag gyakran főzök pilávot vagy piláfnak is nevezhetem, mert el lehet használni hozzá mindenféle, máshoz már kevés zöldséget, húst, kolbászt, szalonnát. Nálunk Magyarországon tulajdonképpen a bácskai rizseshús a legismertebb piláv-étel. Rizottónak is nevezzük, pedig valójában nem az. A rizottó krémes és lágy, szaftos, szinte főzelékszerű és más a készítési módja is. A rizottót kerekszemű, kifejezetten rizottó-rizsből készítik, a folyadékot merőkanalanként adagolják hozzá és végig kevergetik a tűzhely mellett állva, míg el nem készül. A piláv készítési módja sokkal egyszerűbb: a zsiradékon áttetszőre pirítjuk a rizst - általában hosszúszeműt -, míg olyan "pergős" lesz (elválnak egymástól a rizsszemek), majd egyből hozzáöntjük az összes folyadékot (általában a rizs mennyiségének a dupláját), lefedjük, kis lángon főzzük 5-10 percig, míg már a rizs tetején csak fél- egy centinyi folyadék marad, ekkor lezárjuk a lángot és fedő alatt hagyjuk még 15-25 percig. A pilávot nem szabad megkeverni, mert kis gőzcsatornák keletkeznek benne, ez segíti a rizs bepuhulását.
A rizottó az olasz konyhára jellemző, míg a piláv vagy piláf a török, arab, eurázsiai konyhák, sőt az indiai konyha (puláv) fogása is. A paella pedig a spanyolok találmánya, ami kissé keveréke a rizottónak és a pilávnak. Széles, lapos serpenyőben készül - erről az edényről kapta a nevét is -, eleinte kevergetik is, kis adagokban hozzáadva a folyadékot, a közepe felé pedig már kissé több folyadékot hozzáöntve (és néha le is fedve bár ez nem igazán jellemző) készre főzik. Általában szabad tűzön készül, és nagyon figyelnek az egyenletes, nem túl erős hőre, hogy bepuhulhasson a rizs. A paella jellegzetes fűszere a sáfrány és mindig többféle hús, hal, rák, kagyló vagy csiga is kerül bele. A paellából alkult ki pl. az amerikai kontinensen a jambalaya.
Keleten (kína, japán, thaiföld) a rizst inkább önmagában, egyszerűen köretként vagy főételként fogyasztják. A keleti rizsfőzés a következő: a rizst többször váltott vízben alaposan megmossák  - a rizsszemeket kézzel morzsolgatják, keverik közben  - , addig míg teljesen tiszta nem lesz a víz rajta. Aztán dupla mennyiségű hideg vízben fölteszik főni fedő alatt, kis lángon. Sót nem tesznek bele és zsiradékot sem. Addig főzik, míg a rizs tetején pár milliméternyi víz marad, majd lezárják a lángot és fedő alatt hagyják bepuhulni a rizst még 10-15 percig. Ők sem kevergetik: nem szabad, mert így alakulnak ki a kis gőzcsatornák. A legismertebb és talán egyetlen zöldséges rizsük a következő: előző napról megmaradt rizst használnak hozzá. Zsiradékon (mogyoróolaj vagy szezámolaj) kevés újhagymát vagy póréhagymát pirítanak wokban, majd hozzáteszik a rizst, zöldborsót, (sárgarépát) kevés szójaszósszal ízesítik, majd a serpenyő szélére húzzák a rizst. Középre felvert tojást csurgatnak és megsütik rántottának, majd a keverőlapáttal kisebb darabokra vágják és hozzákeverik a rizshez. Ez a sokunk által ismert híres kínai tojásos-zöldséges sült rizs. Általában basmati vagy jázmin rizsből készül.
Ezek a gazdag, húsos-zöldséges rizsételek tehát az egész világon közkedveltek, mert finomak, kiadósak, olcsók, laktatók. Valamiért nálunk nem igazán honosodott meg egyik formája sem, pedig amint olvashattátok, elkészítésének módja is többféle lehet, nem beszélve a végtelen variációs lehetőségről, melyek a belekerülő hozzávalók függvényében valóban a végtelenhez tendálnak.
A mai pilávomba került sütőtök, kukorica, csicseriborsó és egy különleges fűszer is, a török sumac. A hugicám hozta nekem legutóbbi Isztambuli útjáról. (... most göröghonban jár, remélem kapok finom nagyszemű, házi olajbogyót és házi olívaolajat is.. :)  )
A sumac (szumák) nagyon szép mély püspöklilás-bordós színű fűszer. Fanyar, savanykás ízű, a cserző szömörce bogyójának őrleménye. Használják savanyításra, megszórják vele a salátákat, rizsételeket is. Muszáj volt megkóstolnom, naná. :) Nagyon izgalmas és finom íze van, ehhez a pilávhoz igazán jól illett, mert a sütőtök és a kukorica édeskésségét éppen pont kiegyensúlyozta.
Ha nincs otthon ebből a különleges fűszerből, kevés citromlével egyensúlyozhatjuk ki az ízeket.




Hozzávalók 4 főre:
25 dkg hosszúszemű rizs,
25 dkg sütőtök (hámozás és tisztítás után ennyi),
1 nagy cső kukorica levágott szemei,
1 doboz vagy üveg csicseriborsó konzerv (DM-ben kapható üveges, bio),
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (15 dkg),
2 evőkanál olaj (vagy 3 dkg vaj vagy ghí),
1/2 liter zöldségalaplé (vagy víz és 1 zöldségleveskocka),
só,
frissen őrölt bors,
őrölt csípős piros paprika ízlés szerint,
1 teáskanál sumac (ha nincs, kevés citromlé).

A riszt szűrőben csap alatt jól átmostam. A sütőtök tisztított húsát apróbb kockákra vágtam, a csicseriborsót is átöblítettem csap alatt. A vöröshagymát apró kockákra vágtam. Az olajon kevés sóval sütni kezdtem a hagymát, rizst, sütőtököt, míg a rizs áttetsző lett és pergőssé vált. Ekkor borsoztam, csípős pirospaprikát, sumacot szórtam rá, hozzátettem a lemorzsolt kukoricaszemeket is és felöntöttem fél liter alaplével. Kóstoljuk, ha még kell bele só, pótoljuk. Fedőt tettem rá forrás után és addig főztem, kis lángon, míg a tetején már csak fél centi folyadék volt. Lezártam a lángot és hagytam még 20 percig párolódni. Tálaláskor még megszórtam sumaccal.




Ha húsosan készítenénk, akkor először a zsiradékon pirítsuk meg a csirke- vagy pulykamellcsíkokat vagy kockákat sóval, borssal, majd tegyük félre egy tálba. A többi művelet ugyan az, mint fent, csak mielőtt az alaplevet hozzáöntjük, keverjük bele a húst is.
A piláv tényleg azért nagyon jó, mert felhasználhatunk maradékokat hozzá (mint én most a megmaradt kukoricát, sütőtököt), ugyanakkor mindig izgalmas, mert mindig más lesz. Szóval bátran készítsünk mindenféle pilávot, rizottót, paellát! :) A pilávkészítés amúgy sem - mint ahogy főzni-sütni úgy cuzammen - elméleti tudomány. A gyakorlatban lehet csak megtanulni jó pilávot, rizottót, paellát főzni.

Én egyszerűen így önmagában ettem. Ha nem teszünk bele húst, akkor köretként is fogyasztható sült húsok, halak, rák mellé is.

2011. július 19., kedd

Ratatuj (ratatouille), a francia lecsó

Tudjátok még élvezni a kifli csücskét? Az nagyon nagy baj ha nem... A kiflinek nagyon-nagyon finom a csücske. Jó kifli-íze van. Nagyon jó dolog.
Olyan felnőtteké leszünk, akik az életet alapvetően nem tudjuk élvezni. Ezért elhitetik velünk azt, hogy pénzért kell élvezetet venni. Azért kell ezt az egész rendszert fönntartani, hogy pénzért vehessünk élvezeteket. A dupla csavar ott van, hogy közben meg nem vagyunk alkalmasak arra, hogy az életet élvezzük. Rengeteget melózunk, meg küszködünk meg minden... azért hogy legyen pénzünk, a pénzünkért meg veszünk egy csomó élvezetet, melyek azonban nem teszik élvezhetővé az életet. Mert annak a föltétele bennünk van, társadalmilag meg nincs is adva. És ezért az orrunknál fogva, az élvezeteinknél fogva vezetnek, de közben sosem tanuljuk meg az életet élvezni. Ezt nevezem dupla csavarnak. És azok, akik vezetnek miket azok boldog-e? Kötve hiszem. Egy egészséges személyiség, aki élvezi az életet, az nem akar se hatalmat, se birtokolni nem akar. Mert  a hatalom azért kell, mert azt gondolja, hogy a hatalmon keresztül jut valamihez. Birtokolni azért akarom a másik embert, mert azt gondolom, hogy a birtokláson keresztül jutok valamihez. A pénz is ezért van. Pénzért veszünk élvezetet. Ez abszurdum. Teljesen abszurdum. Az élet élvezetéhez nincs szükség pénzre. A pénzre azért van szükség, hogy tudjunk enni, inni, valamit fölvenni és kampó kabát.


(Pál Feri atya)




Készítettem már sokszor cukkinis lecsót. Az is nagyon finom. Ma azonban igyekeztem eredeti francia lecsót készíteni, vagyis ratatujt.  Elsősorban Provanceban, főként Nizzában népszerű. Egyébként hetek óta nem is főzök... Annyi gyümölcs érik sorban hogy gyümölcsön és kenyéren, meg gyümölcsös joghurtokon élünk, amit levesként fogyasztunk vagy vacsiként. A tűzhelyemet pedig csak kukoricafőzésre meg kávéfőzésre használom. Na jó, párszor készült magyar lecsó is, és ezzel ki is merítettem a repertoárt... Asszem életemben ennyi gyümölcsöt nem ettem még összesen, mint idén nyáron... A lédús édes dinnye, őszibarack, szilva, sárgabarack, málna, szeder és hagy ne soroljam... Hm... isteni finomságok! A piac csodás, igazi gyümölcsöskert ilyenkor. De térjünk vissza a ratatujhoz.

"A ratatouille-ban a domináns zöldség vagy a padlizsán, vagy a cukkini (sohasem a paprika). Ezekhez járul egy ízesítőcsokorral (petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, kevés zellerszár, póré) készülő lecsóalap (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma). Ez azonban sohasem szalonnás. Az alap gyakran készül piros és zöld kaliforniai típusú paprikából. Ha nem, akkor csak pirosból. Az egyes zöldségeket külön-külön készítik el, a végén egyesítik, s hosszabb-rövidebb ideig még együtt párolják őket. A hagymát finomra vágják vagy vékonyra szelik, az összes többi zöldséget viszont általában nagyobb, három centis kockára vágják. A valódi ratatouille szaftos és olvadósan kompótszerű." (Wikipédia)

Mai ebédembe gomba került (mert főételként ettem, így gazdagítottam) és cukkini őkelme volt a főszereplő. Kissé szkeptikus voltam, bevallom. Mert nagy lecsórajongó vagyok, az egyik kedvenc ételem. Meg kellett állapítanom, hogy van olyan finom, mint a jó magyar lecsó. Bár ettől függetlenül a szívem továbbra is az igazi magyar lecsóért dobban nagyobbat. :) De cukkini és padlizsánidényben kihagyhatatlan, remek könnyű étel, nagyon ízletes. Akár önmagában friss házikenyérrel vagy kenyérlángossal, akár köretként kertben grillezett husikhoz. A ratatuj is egy olyan "összedobom" étel, nemigen lehet precíz mennyiségeket megadni, de azért megpróbálom.

Hozzávalók 2 főre:

1 közepes cukkini kb. 40 cm-es zsenge darab),
5 közepes-nagyobb fej csiperke,
2 kisebb-közepes fej lilahagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2 kisebb zöld pritaminpaprika (már van a piacon),
1 nagy piros kápiapaprika vagy pirosra beért sárga paprika,
3 közepes paradicsom,
só,
frissen őrölt bors,
olívaolaj és napraforgóolaj,
zöldfűszerek: kakukkfű, zsálya és bazsalikom.

Ha lett volna nyári vargánya vagy őzlábgomba, azzal készítem... idén tobzódunk a zöldségekben és gyümölcsökben, a gombáknak viszont nincs szerencséjük, mert rettentő szárazság van. Tehát barna kalapos csiperkét vettem hozzá. A gomba egyébként nem feltétlen kelléke a ratatujnak, de nagyon finom volt benne. Később majd, mikor lesz kerti padlizsán, készíthető cukkini helyett vagy mellett azzal is.

A paradicsomok alján kis kereszt irányú vágást csináltam csak olyan mélyen, hogy a héjat átvágjam. Egy nagy serpenyőbe tettem 1 evőkanál olívaolajat és 1 evőkanál napraforgóolajat, jól felhevítettem, és a paradicsomokat sokszor rázogatva (hogy mindenütt érje őket a hő) 1 percig sütöttem. Ezután félretettem egy nagy tálba őket. (Így könnyen lejön a héjuk.) Majd a fél centi vastagra szelt gombaszeleteket sóval és frissen őrölt borssal jól átsütöttem: egészen pirulásig. Ezt is a tálba félretettem. Ezután a visszamaradt zsiradékon a centi vastag negyedkarikákra vágott, kimagozott (ha nem zsenge, hámozzuk is meg) cukkinit sütöttem át hasonlóképpen, egészen pirulásig. Ezt is félretettem a gomba mellé a tálba. Újra olajat öntöttem a serpenyőbe vegyesen (olíva és napraforgó) és most a kockákra vágott paprikákat sütöttem meg sóval pirulásig és őket is a gomba és cukkini mellé tettem a tálba. A visszamaradt olajon (ha kevés öntsünk még az edénybe) a negyedkarikákra vágott hagymát és kis kockácskákra aprított fokhagymát sóval üvegesedésig pároltam az összeaprított zöldfűszerekkel együtt, aztán rátettem az összes eddig külön-külön megpirított zöldséget is. A paradicsomokról eltávolítottam a héjukat és nagyobb kockákra vágva tettem a lecsóba. Nagy lángon összerottyantottam az egészet, kóstoltam, még sóztam és készen is volt.
Végig nagy lángon sütöttem mindent, szinte grilleződtek a zöldségek és ez nagyon jó ízt adott a ratatujnak. Kitűnő melegen is, langyosan is. Állítólag másnap még finomabb, mert összeérik. Tényleg jó. :)

2011. február 23., szerda

Göcseji rakott káposzta

 .

Sok éve egy kedves szomszédtól, Piritől tanultam ezt a "magyaros jambalaya"-t. Bár akkor nem is tudtam még a jambalaya létezéséről... de én most kinevezem ezt a magyar változatnak. De ha van ötletetek valami jó, frappáns, rövid névre, örömmel fogadnám! Nekem most semmi építő nem jut eszembe a magyaros jambalayán kívül... azért ez így kissé gáz, de remélem valakinek eszébe jut valami jó név erre az ételre és meg is osztja velem... :)
Kép nem lesz hozzá most, csak a recept. Majd ha készítek valamikor, akkor pótolom a fotót is.


Savanyúkáposztás-rizses-pörköltes rakottas a' la Piri

Hozzávalók 5-6 főre:

80 dkg sertéslapocka (csont nélkül),
2 nagy fej vöröshagyma (30 dkg),
1 kg savanyúkáposzta,
50 dkg rizs,
30 dkg füstölt parasztkolbász,
1 evőkanál zsír,
2 csapottabb teáskanál pirospaprika,
1/2 teáskanál köménymag,
2 babérlevél,
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
alaplé vagy víz és só.

A sertéshúsból a hagymával, pirospaprikával, köménymaggal, sűrített paradicsommal zsíron pörköltet készítünk. Kisebb kockákra vágjuk a húst, mint a pörköltbe szokás. Körülbelül 30 perc elteltével a savanyú káposztát ráterítjük egy szép sima rétegben a pörköltre. Kissé rá is nyomkodjuk. Teszünk rá babérlevelet is és felöntjük annyi vízzel (vagy alaplével) amennyi éppen ellepi a savanyú káposztát. Fedő alatt főzzük tovább. Újabb 30 perc elteltével a savanyú káposzta réteget kirakjuk a karikákra vágott füstölt kolbásszal. Erre pedig szintén szép sima rétegben rászórjuk a megmosott rizst. Kissé rá is nyomkodjuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy a rizsnél körülbelül egy centivel magasabban legyen. Nagyon óvatosan csurgassuk, hogy a rétegeket ne bontsa szét a vízsugár. Én az edény oldalához szoktam illeszteni a kiöntő csőrét, és így öntöm hozzá finoman a vizet. Fedőt teszünk rá és kis lángon főzzük 25-30 percig. Majd lekapcsoljuk a tüzet alatta, de hagyjuk még fedő alatt 20 percig.
Jó nagy lábosban vagy fazékban készítsük, hogy minden beleférjen. Aki kedveli a csípőset, a pörköltbe főzhet 1-2 szárított erőspaprikát is.
Kitűnő egytálétel, és egy edényben megvan. Húsvétkor szoktam készíteni, a sonka főzőlevével öntögetem fel.
Tálaláskor adunk mellé friss házikenyeret és tejfölt is készítünk az asztalra.
Készíthetjük marhapörkölttel is. Illetve savanyú répával is, savanyú káposzta helyett.

P.s.: Megvan a neve is, köszönöm Zsanuáriának (Anikónak) a névadást! Időközben az a sejtésem támadt, hogy ez valójában szabolcsi rakott káposzta lehet?!