A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 1., hétfő

Gyros tányéron


Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.

(Váncsa István)




Megkívántam a gyrost. De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Úgyhogy ez tulajdonképpen a török gyros, vagyis a dürüm. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igazából dinsztelt krumpli: vagyis kevés olívaolajon pároltam fedő alatt, végül rápirítottam a fedő levétele után. A tzalziki pedig most nem görögjoghurtból, csak sima joghurt és kevés tejföl keverékével készült, kapor híjján friss mentával.


Gyros fűszerkeverék:

  • 3 púpos evőkanál durvább szemű só
  • 1 csapott evőkanál fokhagyma granulátum
  • 1 csapott teáskanál pirospaprika (az enyémben bükkfán füstölt édes paprika van)
  • 1 csapott teáskanál frissen őrölt bors
  • 1,5 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano)
  • 1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 csapott mokkáskanál frissen reszelt szerecsendió
  • 1/2 mokkáskanál mozsárban porrá tört ánizsmag
  • 1 mokkáskanál mozsárban porrá tört édesköménymag


A fűszerkeverékből fog maradni, mert ez legalább 3-4 kg húshoz elég cirka. El lehet tenni egy kis üvegcsébe, és bármikor felhasználható, mert csupa száraz fűszer van benne. 
Én lapockát vettem, az nem annyira zsíros hús, viszont omlóspuhára tud sülni. Négy főre 80-90 dkg hús bőven elég a gyroshoz. 
Tehát a húst két centiméter vastag szeletekre vágtam, megszórtam a fűszerkeverékkel, és egy evőkanál olívaolajon serpenyőben nagy lángon mindkét felére rápirítottam a szeleteknek. Majd felöntöttem annyi vízzel, ami a szeleteket félig ellepte, fedőt tettem a serpenyőre, és kis lángon puhára pároltam. Egy óra gőzölődés elég is neki. A végén levettem a fedőt és elforraltam az összes vizet a hús alól.




A gyrosba csak fel kell szeletelni a húsdarabokat, meglepően hasonló az eredetihez. Adjunk mellé paradicsomot, édes lilahagymát is.

2016. július 28., csütörtök

Gombócos raguleves a nyár zöldségeiből


Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

(Anselm Grün)




Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.



Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)

2016. július 4., hétfő

Pastitio (a görög lasagne)


Ha hazafelé tartasz Ithakába,
kívánd, hogy utad jó hosszú legyen,
tele kalanddal és tapasztalással.
Se Laisztrügónoktól, se Küklopszoktól,
de még dühödt Poszeidontól se félj:
ilyeneket útközben nem találsz,
csak ha magas gondolat s lobogó
indulat hasít át testeden, lelkeden:
Laisztrügonok és Küklopszok csak akkor
merülnek fel s a vad Poszeidon is -
akkor lelked eléd vetíti őket,
mert mindezeket ott hordod magadban.

Kívánd hát, hogy utad hosszú legyen.
Sok nyári reggelt élj meg utadon:
milyen öröm lesz, milyen vad gyönyör
kikötni rég-megálmodott öbölben,
föníciai vásárokon ődöngeni:
vennéd halomra a sok drága holmit,
gyöngyházat, korállt, ébengyöngyöket
és mindenféle buja illatszert még,
vérforraló, vad illatszereket.
Járd be Egyiptom városait is mind
s tanulj, csak tanulj azoktól, kik tudnak.

Mindig eszedbe legyen Ithaka.
Sorsod, hogy célhoz érj, éppen ezért
ne erőltesd a hazautazást.
Hadd tartsanak tovább a szép napok,
s öreg fejjel köss ki a szigeten
minden kinccsel, mit útközben szereztél -
ne hidd, hogy kincsekkel vár Ithaka.

Ithaka adta néked ezt a szép utat.
Őnélküle nem keltél volna útra.
Ezt adta, nem tud adni mást.

Bármily koldusszegény, Ithaka mégse csalt meg.
Bölcs lettél és olyan tapasztalt,
hogy már azt is megérted, mit jelent Ithaka.

(Konsztandínosz Kaváfisz: Ithaka)




A görögöknek is van lasagne-jük, úgy hívják: pastitio. Egyszerűbb, mint az olasz változat, és legalább olyan jó. Én most Rick Stein receptjét készítettem el, szeretem nagyon, ahogy főz.

Hozzávalók 6 főre:
  • 40 dkg durum makaróni, vagy penne vagy cavatappi vagy kis átmérőjű hajlítottcső tészta (mindenképpen durumtésztát válasszunk, mert sokkal roppanósabb, rugalmasabb állagú, mint a tojásos tészták)
a szószhoz:
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 50 dkg darált hús (lehet marha is, sertés is, vagy vegyes is)
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 olasz hámozott, darabolt paradicsom konzerv
  • 1 kis fémdobozos sűrített paradicsom 
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 kis darabka fahéj
  • 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • 1 babérlevél
  • friss görögbazsalikom vagy oregano
  • egy csipet cukor ha szükséges
  • és az enyémben van 3 szál újhagymának a zöld szára is apróra vágva (természetesen kihagyható, csak most mindig van a hűtőmben, mert szezonja van)
a besamelhez:
  • 5 dkg vaj
  • 8 dkg liszt
  • 6 dl tej
  • 3 dkg reszelt sajt (parmezán-jellegű) és 10 dkg olvadós sajt (lehet trappista is)
  • 2 tojás
  • frissen reszelt szerecsendió

Kifőzzük sós vízben a tésztát, átöblítjük hideg vízzel, hogy ne puhuljon tovább, majd alaposan lecsöpögtetjük. (Vigyázzunk, ne főzzük túl, maradjon kissé roppanós.)
A raguhoz felkockázzuk a hagymát, fokhagymát, és olívaolajon megdinszteljük kevés sóval. Hozzáadjuk a darált húst, átsütjük fehéredésig. Felöntjük borral, hagyjuk rotyogni 1-2 percig, majd hozzáadjuk a darabolt paradicsomot is, a sűrített paradicsomot is, sózzuk és fűszerezzük a ragut. Hagyjuk rotyogni 20-30 percig, hogy összeálljanak az ízei, és hogy elfője a levét. Közben elkészítjük a besamelt a vajból, lisztből, tejből. Ízesítjük sóval és szerecsendióval. Lehúzzuk a tűzről, és belekeverjük a reszelt sajtokat, de egy keveset kihagyunk a sajtból, az majd a tetejére kerül. Hozzákeverünk 2 tojást is a sajtos besamelhez, majd 2/3-át hozzákeverjük a főtt tésztához. A maradék besamelt félretesszük, mert az lesz az utolsó réteg, ami majd a tetejére kerül.





Rétegezzük a hozzávalókat: kiolajozzuk a tepsit vagy tálat, a tészta felét egyenletesen eloszlatjuk, a ragu felét úgyszintén. Megint tészta, ragu és végül a maradék 1/3-ad besamel és megszórjuk a kihagyott sajttal. Az összeállításnál mindig kicsit nyomkodjuk le a rétegeket, simítsuk őket egymásra.
Előmelegített 180-200 fokos sütőben addig süssük, míg a teteje szép pirosas-barnás lesz.

Isteni és egyszerűbb, mint a lasagne. És olcsóbb is, mert a jóminőségű lasagne lapok nagyon drágák. Nagycsaládosoknak ideális recept, de vendégvárónak is tökéletes, ha társaságra főzünk.

2016. április 18., hétfő

Svéd húsgombóc (köttbullar)



Vándor és őstölgy akad össze itten,
mint kövült szarvas nagy erős agancsát
nyújtja, és mélyzöld színű vár a háttér:
   ősszel a tenger.

Északon zápor, hol a vackor érik.
Ébren éj mélyén figyel itt az ember
és a csillagkép-sereg imbolyog fenn
   tölgy-terebélyesen.

(Tomas Tranströmer: Vihar, Weöres Sándor fordítása)
 



Ismét egy klasszikus. Több helyütt nézelődtem receptügyben, legelőször is Padparadsánál. De ahogy lenni szokott, ötvöztem több receptet.

Hozzávalók 4 főre:
  • 30 dkg darált sertéshús
  • 30 dkg darált marhahús
  • 1 jó nagy fej vöröshagyma apróra kockázva
  • 1 nagy tojás
  • 3 púposkás evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 evőkanálnyi tejszín
  • 2 evőkanál tört burgonya (helyettesíthető 1/2 áztatott és kinyomkodott zsemlével)
  • frissen őrölt bors
  • frissen reszelt szerecsendió vagy szegfűbors mozsárban porrá törve
  • 1/2 csokor petrezselyemzöld (el is hagyható)
  • 1/2 evőkanál olívaolaj vagy repceolaj
  • 10 dkg vaj
a mártáshoz:
  • 2 púposkás evőkanál liszt
  • 1,5 dl habtejszín
  • 1,5 evőkanál szójaszósz
  • 1/2 liter marhaalaplé (kockából is teljesen jó)
  • frissen őrölt bors
  • és ízfokozásként egy csipet cukor
a tálaláshoz:
  • egészben főtt burgonya
  • vörösáfonyalekvár 

   A burgonyákat megmossuk, héjastól feltesszük főni. Mikor készen van, egyet kiveszünk, a héját eltávolítjuk, villával összetörjük és hagyjuk hűlni. A többi krumplit fedő alatt hagyjuk tálalásig. (A legjobb betenni langyos sütőbe, hogy ne hűljön ki.)
   Míg hűl a tört burgonya, a vöröshagymát a kevés olajon és 1 evőkanál vajon pici sóval üvegesre dinszteljük, őt is hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a darált húsokhoz, amihez még megy: tojás, zsemlemorzsa, tört krumpli, tejszín, só, bors, szerecsendió, aprított petrezselyemzöld. A masszát kézzel alaposan összedolgozzuk, kis golyókat formázunk és a vajon kisütjük. Kis lángon csináljuk, hogy át tudjanak sülni a húslabdák.
   A visszamaradt vajhoz öntjük az alaplevet, ízesítjük szójaszósszal, borssal, s ha szükséges kevés sóval, pici cukorral és felforraljuk. Közben a tejszínből és lisztből habarást készítünk 1-2 dl hideg vizet is hozzáadva, amit az alapléhez adunk hőkiegyenlítéssel állandó keverés mellett. Összeforraljuk, majd átszűrjük tálalás előtt, hogy szép sima mártást kapjunk.
   Főtt burgonyával és vörösáfonya (én szoktam ribizlizselével is kínálni, még finomabb, pikánsabb) dzsemmel tálaljuk.
   Véleményem szerint a svéd húsgombóc íze a vajtól olyan, amilyen. Nem kihagyható, és nem helyettesíthető sem margarinnal, sem olajjal, sem zsírral.

2016. április 11., hétfő

Kıymalı Pide, Lahmacun (török pizza-félék)


De bármelyik illatot érezte is, Armanousht mindegyik egy-egy ételre emlékeztette, olyannyira, hogy ha kicsit hosszabban időzne itt, feltehetően képes lenne ételként érzékelni Isztambult. A város egy valódi torta volt: belül egy-egy réteg történelem, a teteje vastagon bevonva a nyugatiasodás krémjével, itt-ott bohém díszítésekkel meghintve, a széleire pedig befejezésként keleti szószba kevert reszelt modernség került.

(Elif Şafak: Az isztambuli fattyú)




Már többször készítettem, csak mindig vacsorára, és nem tudtam lefotózni. Sajnos egy erősen addiktív ételről van szó, mert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Amúgy a török konyha a szívem egyik csücske, zseniális ételeik vannak... Hát kérem a Kıymalı Pide és a Lahamcun a pizza: török módra.

Hozzávalók 4 darabhoz:
30 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 dl tej (elhagyható, csak ha van kevés maradékom a hűtőben, fel szoktam használni péksüteményekhez, kenyerekhez)
kb. 2 dl víz (amennyit felvesz a tészta)
1 evőkanál olívaolaj
1 mokkáskanál só
1/2 mokkáskanál kristálycukor 
A feltéthez:
30-35 dkg darált hús (bárány kellene, de az nálunk egyáltalán nincs, jó a marha- vagy sertéshús is, vagy vegyesen, de szárnyast nem javaslok, ízetlen ehhez az ételhez)
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 hámozott, darabolt olasz paradicsomkonzerv

frissen őrölt bors
1 teáskanál szumák (cserszömörce, el is hagyható, ha valaki nem jut hozzá, nekem a tesókám hozott Isztambulból :) )
1 teáskanál koriandermag mozsárban frissen őrölve
1 mokkáskanál kakukkfű
kevés római kömény őrölve (aki szereti, én nem vagyok oda érte) 
Végül, amikor megsült:
meglocsoljuk natúr joghurttal
és megszórjuk friss zöldhagymaszárral, petrezselyemzölddel (nyáron friss mentával is finom vagy korianderzölddel)

A tésztát megdagasztjuk (ne legyen túl kemény, de nagyon lágy sem), hagyjuk duplájára kelni.
Közben elkészítjük a feltéteket. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát üvegesre pároljuk az olajban, majd átsütjük rajta a darált húst fehéredésig. Fűszerezzük, hozzáadjuk a paradicsomot és hagyjuk rotyogni, míg elfővi a levét. Ezzel készen is van. A zöldhagymaszárat és petrezselymet felaprítjuk.
A tésztát négybe gombócoljuk, hagyjuk negyedórát kelni.
Begyújtjuk a sütőt és a legmagasabb hőfokon hagyjuk.
A tésztát kinyújtjuk és a tepsibe helyezzük. Megkenjük a darált hússal, aztán a tészta két végét összecsípjük, papucsot formázva. Kinyújtjuk a következő gombócot, a tepsibe tesszük, kenjük, formázzuk. (A tepsiben kell megkenni a darált hússal, mert ha nem így tennénk, lepotyogna róla a feltét, mikor megpróbáljuk átvarázsolni valahogy a munkalapról a tepsibe a pizzákat...)
Mehet a sütőbe, full hőfokra. Ez fontos, mert vékony a tészta és ha lassan sütnénk, nagyon kiszáradna. Igazából kemencében sütve lenne a legfinomabb, ugyanúgy, ahogyan a pizza is.
Mikor készen van, meglocsoljuk joghurttal, megszórjuk a friss zöldekkel.




Ha vegák is készítenék, az lenne az ötletem, hogy sült padlizsánnal helyettesítsék a húst. Szerintem nagyon finom lenne. A padlizsános verzióra én tennék friss és vékony paradicsomkarikákat is - akár sütés előtt, akár a sütés után.

A Lahmacun egy egészen vékony tésztás, szintén darált húsos változat. Vagy tárcsán, vagy kemencében sütik, otthon az asszonyok serpenyőben, jobb híján. A tésztája szintén kelt tészta (a fenti használható hozzá, de több darab lesz belőle, mert nagyon vékonyra kell nyújtani), és a húsfeltétet nem sütik meg, hanem csak nyersen fűszerezik, így kenik a jól kinyújtott tésztára, amivel aztán együtt sül meg.


2015. július 6., hétfő

Zöldbabos hús


Talán mégiscsak van egy jó játszma az életben, mégpedig az, hogy elfogadjuk, hogy az élet egy rettenetesen rossz dolog, de izgalmas lehet ebből a legjobbat kihozni.

(Feldmár András)




Már szerepelt ez az étel a blogon, csak spenóttal. Mivel az egyik kedvencem, nyaranta többször is elkészítem, mert finom is, ugyanakkor nagyon hamar elkészül. Most zöldab-dömping van, úgyhogy kipróbáltam ezzel a zöldséggel is. Működik.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg zöldbab,
40 dkg darált hús,
4 evőkanál szemne (tisztított vaj),
4 nagy gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
5 szem szegfűbors mozsárban porrá zúzva,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
1 citrom reszelt héja,
1/2 citrom leve,
1 nagy csokor petrezselyemzöld vagy
15 levél friss fodormenta,
2 dl natúr joghurt.

A zöldbabot megtisztítottam, 2 centis darabokra vágtam. A fokhagymát nagyon apróra kockáztam, és a tisztított vajon sóval kis lángon megfuttattam. Hozzáadtam a darált húst és a babot is, nagy lángon kissé átsütöttem a hús fehéredéséig. Fűszereztem sóval, borssal, fahéjjal, szegfűborssal, majd annyi vízzel felöntöttem, hogy éppen ellepje az egészet. Nagy lángon főztem, így a bab is megpuhult, és a végére a fölösleges víz is elpárolgott. Mielőtt lezártam a lángot alatta, ízesítettem reszelt citromhéjjal is, citromlével is, és az apróra vágott zöldfűszerrel is. Egy-kettőt kevertem rajta, és készen is volt.

Pár szem szegfűszeggel ízesített főtt rizzsel és friss lapos kenyérrel tálaltam. A tetejét meglocsoltam natúr joghurttal.
Azt hiszem vega módban is működne, például pirított halumi sajttal vagy panírral, de el tudom képzelni tofuval is. Vagy főtt csicseriborsóval.

2015. április 22., szerda

Skót tojás


- Ügyesen főzöl - ismerte el.
- Nincs ebben semmi boszorkányság, csak odafigyelve, érzéssel kell csinálni. Ennyitől is egészen más lesz az étel. Hozzáállás kérdése. Ha a dolgokat igyekszünk szeretettel csinálni, többnyire engednek nekünk és hagyják magukat szeretni.

(Murakami Haruki)




Tudom, húsvét mán rég elmúla, de nem baj, ötletnek mindenképpen és mindenkor jó. Skót tojás, bár nem az "eredeti". Azt még bundázzák is, és bő olajban sütik. Valamint eredetileg kolbászhússal készült, vagyis nyers, kész kolbásztölteléket tettek a főtt tojás köré. Ez most darált húsból készült, nincs bundázva sem és kevés olajban sütöttem.

Hozzávalók 4 főre:
16 db jércetojás (kisebb, mint a normál tojás, olyan 3/4-e körülbelül méretre),
80 dkg darált hús,
20 darab medvehagymalevél,
15 dkg vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
2 tojás,
1 csapott evőkanál mustármag,
4 szem szegfűbors,
reszelt szerecsendió, frissen őrölt bors,
1 csipet cukor,
só,
a sütéshez olaj.

A jércetojásokat keményre főzzük. A darálthúst egy nagy tálba tesszük, és a vöröshagymát, fokhagymát hozzáreszeljük. A mustármagot és szegfűborsot mozsárban porrá törjük. A medvehagymát apróra vágjuk, és a fűszerekkel, a 2 tojással együtt a keverékhez adjuk, és összedolgozzuk az egészet. A tojások köré gombócba formáljuk a darált húst. Egy nagy serpenyőbe kevés olajat öntünk és közepes lángon megsütjük a gombócokat.

Salátával tálaljuk. Mivel volt bőven tormakrém maradékom, majonézt és tormakrémet összekevertem, és ezzel a mártással együtt kínáltam.
De remek lehet főzelékek feltétjeként is.

2015. február 12., csütörtök

Havana szendvics

Nagyon meggondolandó
kivel fekszel egy ágyba
milyen az ottelója
milyen a muskotálya
milyen legyen a padló
milyen legyen a szék
mire az ember lánya
leteszi mindenét
a jersey blúzt a szoknyát
a bugyit kombinét
nagyon meggondolandó
milyen legyen a szája
a mosolya a bokája
a pihéje a bája
milyen legyen az utca
ami hozzá vezet
milyen legyen a város
a kert a kerület
lesz-e szemében őrült
lángolás amitől
fölgyullad a világ is
ha a lány nekidől
Nagyon meggondolandó
mert aztán ott a lány
magában a szobában
meztelenül csak áll
szedegeti a cuccát
gyönyörű rongyait
meztelen köldökével
világokat vakít
kapkodja visszavenni
a szoknyát a tüdőt
szapora lélegzését
milyen volt azelőtt
nagyon meggondolandó
kit hogy lehet szeretni
milyen legyen az arca
milyen legyen a szék
mire az ember lánya
leteszi mindenét
milyen az íze szája
emléke muskotálya
a poharában a bólé
az üvegében a sörlé
az asztalán a sercli
mert van ahonnan többé
már nem lehet magunkat
sohasem visszavenni.

(Gyurkovics Tibor)




Hoztam pár autentikus amcsi sajtburgert. (köszönetem Ildinyónak! :) ) Megnéztük emberemmel a Séf című filmet, ami amúgy nem tetszett, viszont remek zenéje van. Szóval hoztam a szendvicseket és a zenét. Mondjuk Valentin napra, mert a szívecskéket és édességeket inkább a nők szeretik, ellenben ha férfiembernek akarunk kedvezni, azt például egy ilyen remek hamburgerrel megtehetjük... tutira jobban fog örülni neki, mint rózsaszín muffinoknak, macaronoknak és röpködő Cupidóknak.

Tehát a filmbéli Havana sajtburgerhez kell:

fehér bagett
vaj
sült sertéslapocka vagy tarja
marhahúspogácsa ( hamburgerpogácsa)
sajt
vékonyra szelt füstöltsonka
ecetes uborka
mustár

Megsütjük a sertésszeleteket, sóval fűszerezzük (vagy ahogy tetszik). Kisütjük a hamburgerpogácsákat is (darált marhahús, só, bors, nagyon apróra vágott vöröshagyma, 1 tojás). Felszeljük a savanyú uborkákat is.
A bagett két végét levágjuk, aztán harmadoljuk. A darabokat hosszában félbevágjuk. Belsejüket megvajazzuk és megpirítjuk. Megkenjük mustárral, belerétegezzük a hozzávalókat. Rátesszük a tetejét is, majd ismét vajazzuk, de most kívülről. Úgy pirítjuk meg, hogy jól lenyomjuk például egy lábos aljával, míg sül. Megfordítjuk, vajazzuk és ezt a felét is megpirítjuk.

Csini darab lesz. :) Jó étvágyat hozzá & élvezzétek főzés közben a mjúzikot is, mert zseniálisan jó.
Happy Valentine!




2014. április 25., péntek

Alapragu - bármilyen zöldséggel kiegészíthető

A tudattalan és a tudatos tudat mélyrétegei alkotják a termőföldet, amelyben létünk gyökerei táplálékot keresve szétterjedhetnek, hogy az életet adó szellemi táplálékot magukba szívják.
Szigorúan egyéni folyamatról van szó. A külvilággal kapcsolatos elvárások, a tekintélyre való hagyatkozás, a csodavárás gátolja lelki gyökereink terjeszkedését azon eltemetett középpont felé, ahonnan a bennünk lüktető Élet fakad.

(Robert Linsen)



Annak idején nagyon szerettem Keith Flojd műsorait. Amit a legjobban szerettem benne, hogy remek ragukat készített. Sajnos, nincs meg a szakácskönyve... Szóval ahogy az élelmiszer-árak kúsznak már nem is lassan az égig és nem is addig, hanem má' a csillagokig, úgy döntöttem, létra köll, vagyis valahogy úgy kell főzni, hogy hó végén ne csak zsíroskenyér legyen bár az is isteni újhagymával meg retekkel. A jót, finomat, olcsón enni egyik alapköve a jó ragu szerintem. Így hát kreáltam egy alapragut, ez dúsítható aztán mindenféle zöldséggel, aminek épp szezonja van. Kerülhet bele zöldborsó, sárgarépa, karfiol, káposzta, cukkini, paprika, paradicsom, padlizsán, zöldbab, és még sorolhatnám... Lehet tejszínnel is lágyítani a végén, vagy akár elvinni olaszosabb-paradicsomosabb irányba is. A tejfölt sem utasítja vissza. A hozzá adható köretek is sokfélék lehetnek, például zsömlegombóc, nudli, krokett, főtt krumpli, rizs, kukoricapuliszka, tészta, nokedli, tarhonya, stb... Bármelyikkel isteni.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg hús (lehet sertés, szárnyas, marha - ez most lapocka),
10 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 csokor újhagyma (ha nincs, anélkül is jó),
5 gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál mustár,
kb. 1/2 evőkanál liszt,
3 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj (vagy 1 nagy evőkanál zsír),
só,
mozsárba frissen tört:
1 teáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál bors,
3 szem szegfűszeg,
1 pici darabka fahéj,
1/2 marék szárított vargánya,
0,5 dl száraz fehérbor (vagy rozé),
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
alaplé (leveskockából is jó),
és egy csipet cukor az ízek kereksége miatt.
Ehhez jönnek külön megfőzve az aktuális zöldségek, majd a főzés végén a raguhoz keverve.

A húst kockákra vágtam, sóztam, vékonyan bekentem mustárral és megszórtam kevés liszttel. A vajon és olajon az apró kockákra vágott hagymákat kis sóval üvegesedésig dinszteltem, aztán nagyra vettem a lángot és a húst jól átsütöttem-pirítottam. Ráöntöttem a bort és hagytam majdnem elfőni, ekkor felöntöttem alaplével (kevéssel, mindig csak apránként adtam hozzá a főzés során, ahogy elfőtt róla), fűszereztem, tettem bele sűrített paradicsomot is. Közben kóstoltam és ha kellett valami pótoltam. (só, fűszer, cukor.)
Közben külön edényben megfőztem a belevaló zöldségeket. Mikor kész volt a ragu, hozzákevertem őket.




2013. szeptember 23., hétfő

Fehérpecsenye szőlővel, gyömbérrel


   Láttam az Édenkert madarát, kiterjesztette előttem a tollait, és már soha nem lehetek többé az, aki voltam.
Nincs mitől félni. Semmitől.
...
   Városi fények az éjszakában, a levegőből hátrálnak, akár ezek a szavak. Atomok, belsejükben a maguk világa s minden más világ. Bármelyiknek a kanóca lángra lobbanthat téged...
   Ó, ha fölrázhatnálak titeket, ha egy kicsit megmozdíthatnálak, ha elmondhatnám nektek - akkor el is monanám.

(R. D. Laing: Az Édenkert madara)




Akár szüretre is, de mindenképpen aktuális és nagyon finom. A recept Claudia Rodené, és ismét a legeslegzseniálisabbkedvencebb szakácskönyvemben találtam, a Casa Moro-ban.Bármilyen húsból tökéletes, mert az eredeti recept fürjet ír, de ebből a szép marhahúsból is tökéletes. Nem beszélve arról, hogy a sertésúshoz kiválóan illik bármilyen gyümölcsös kacifánt, no és a pulyka- és csirke is egészen megbolondul és kifényesedik tőle.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg fehérpecsenye,
5 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
2 nagy gerezd fokhagyma mozsárban kevés sóval péppé zúzva,
3 evőkanál friss gyömbérlé (a gyömbért lereszeljük,a  levét kinyomjuk),
kb. 40 dkg fehér szőlő,
4 narancs leve,
1 nagy csokor petrezselyemzöld apróra vágva,
só és frissen őrölt bors.

A húst szeletekre vágtam, klopfoltam, a széleinél késsel kissé becsipkéztem, átvágva a hártyákat, hogy kiterülhessenek a sülésnél. Sóztam, borsoztam, aztán a vas tálamban a felforrósított vaj és olívaolaj keverékén elősütöttem a szeleteket. Mikor mind elősült, a visszamaradt zsiradékhoz hozzáadtam a sóval eldolgozott fokhagymapépet, a narancsok levét, a gyömbérlét és visszatettem a hússzeleteket is. Kevés vizet is adtam hozzá, lefedtem a tálat és kb. 2 órát pároltam, hogy finom omlós legyen. Közben ha nagyon elfőtte a levét, pótolgattam. Végül levettem a fedőt, és elfőztem a szaft nagy részét, hogy ne maradjon túl híg és túl sok a húson. Ekkor beletettem a szőlőszemeket is és még 5 percig rotyogtattam.
Tálaláskor petrezselyemmel megszórtam.
A körete kuszkusz vagy bulgur vagy pitakenyér. Isteni finom.

... és még egy kis nyár, mediterrán nyár... ha már ennyire őszbe fordult a világ (ó, soká lesz megint fény és meleg és könnyűség...)

2013. március 4., hétfő

Vargányás, mazsolás, fehérboros ragu


 
   A Vénusz hálószobám régi ablaküvegének buborékjában úszik. A csillogó égitest egy pillanatra csapdába esik. A kék fény darabokra törik és lüktet: mélytengeri halszem, kvarckristály, amelyet egy alabamai folyóból halásztam ki, jégkalapács alatt meghasadó jég. Róka vakkant az olívaligetben. Oldalt fekszem. Nézem, ahogy a Vénusz a középső ablaktáblából a felsőbe kúszik át, jobbra kitér, megmutatja az üveg egyenetlenségeit, aztán eltűnik a szem elől.
   Egy óra? Talán kettő? Első pillamtásra milyen mozdulatlanok a csillagok! De milyen gyorsan utazik a fény az ablakon keresztül... Soha nem értettem meg teljesen a legalapvetőbb dolgokat: születés, váratlan szenvedés, halál, a pillanat, amikor a Föld kilendül a tengelyéből. "Könnyen billenő planéta" - írta egy költő. Csak azt tudom, milyen másfél méterrel a föld felett.
   Az ingerült róka, a Vénusz az ablaküvegen, a szomjasan, álmatlanul vergődő én, akinek melege van - véletlen háromszög. A tudatom átszeli a teret, túlszárnyal a szerelemről elnevezett csillogó szépségen. Pókként utazom. Elhagyom a képzeletemet, messzebbre utazom, mint távcsővel követni lehetne, a szürke semmi szakadékába, ahol valaki arra vár, hogy megszülessen. Odafent évszázadnyi szabadesés vár. Nem érintek semmit, míg az univerzum meg nem hajlik.
   Vajon tényleg összeér? Vissza lehet hozni az elmúlt időt? Koponyám belsejében messzire siklom, kavarognak a gondolataim. Vajon az univerzum rettenetes távolságból olyan, mint a koponyacsont? A kolosszális agy egyik idegszálában fekszem? Vagy puha ágyneműben földi vaságyamban, a fejem felett ónkorongra festett hajóval?
   Ó igen, a tengelye körül forgó Föld valóságos - gondoltam régen -, mint a nyársra tűzött paradicsom. E gömbön lovagolunk, amely mágneses erők terén függ a semmiben. Ez az erő, mondaná okostojás barátom, nem más, mint az isten. Az összes többi isten - véli - az égig érő paszuly birodalmában székel, a Hold felett pedig tehenek ugrálnak. Megkavartam a limonádémat a szívószállal, és megkérdeztem tőle, hogy mi hozta létre az univerzumot. A távolságtörvény, állította, bár már nem emlékszem, mi volt benne egyenlő mivel.
   A róka belevakkant az éjszakába. Nedves fű, leszegett fejű napraforgó, földigiliszta, fekete lyukak, meteorok, csillagegyüttállások, mint az Oroszlán és a Déli Korona. Az ágyam az ablak mellett, a rókamancs feszülése, a láthatatlan kötélen vontatott Vénusz. Víz a kútból ezüstcsészében.
   Aztán az első madár mindenen áthatoló rikoltása. Felettünk a fekete ég a csillagok menyasszonyi fátylával. Még sehol a halvány sugár a dombok koronáján, még sehol az illékony fény a keleti égen. De a merlo, a feketerigó már tudja. A csuda tudja, honnan.

(Farnes Mayes: Mindennapok Toszkánában)




Nem böjtölőknek. Vagyishogy azoknak is, mert csak gombával is nagyon finom. Valahogy úgy született meg ez az étel, ahogy a fenti idézetben az írónő gondolatai kavarognak és összekötnek véletlen háromszöggé bizonyos dolgokat... Valahol a zsemlegombóc ötlete, a maradék gyümölcsös száraz fehérbor, s a kezembe akadó szárított vargányás üvegcse között egy ismeretlen, tőlem független erő megalkotta ezt a - mondhatom azt hiszem - nagyon finom ragut. Az élet kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli.

Hozzávalók 3 főre a raguhoz:
60 dkg pulykamell,
6-7 dkg vaj,
1 teáskanálnyi olaj,
2 félmarék szárított vargánya,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma,
2 félmarék mazsola,
3 szelet narancs héjastul,
só,
frissen őrölt bors,
2 csapott teáskanál szárított tárkony,
1/2 mokkáskanálkányi szárított kakukkfű,
1 szirmocska csillagánizs (kihozza a vargánya ízét, csak nem szabad eltúlozni),
1 dl gyümölcsös száraz fehérbor,
1 dl zsírdús tejszín,
kevés liszt.
A zsömlegombóchoz:
2 szikkadtabb zsömle,
2 kisebb tojás,
25-30 dkg liszt,
a csapott mokkáskanál só.

   A vargányát beáztattam 2 dl melegvízbe. A húst vékonyabb szeletekre vágtam, sóztam, borsoztam, vékonyan lisztbe mártottam. A vajon és olajon elősütöttem. Hagyjuk  először csak a vajat felolvadni, s kissé megbarnulni-karamellizálódni, mert isteni ízt ad a ragunak. Csak ezután adjuk hozzá a kevés olajat, az meggátolja, hogy megégjen később a vaj.
   A húst kiszedtem a serpenyőből és a visszamaradt zsiradékon kevés sóval üvegesre pároltam az apró kockákra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Aztán visszatettem a hússzeleteket, felöntöttem fehérborral, és hagytam forrni, hogy az alkohol elpárologhasson belőle, s csak a bor aromája maradjon. Aztán hozzáadtam a beáztatott vargányát is a levével együtt, a mazsolát is, a negyed cikkekbe vágott narancsszeleteket is, és a fűszereket is. Kóstoltam, úgy sóztam. Hagytam jól összepárolódni úgy 10 percig, végül hozzáöntöttem a tejszínt is. Ezzel is forraltam még egy percet és készen is volt a ragu. Nagyon különleges, nagyon finom. Én nagyon szeretem a jó vadast, de ez még annál is jobb...
   Ha csak gombával készítjük, akkor is kell hozzá a szárított vargánya, csak akkor körülbelül 40 dkg-nyi csiperkét vagy laskagomát is tegyünk a raguba. Ugyanúgy süssük meg, mint a hússzeleteket, szóval a technológia a fent leírt. Nyugodtan pirítsuk meg rendesen a gombát, mert akkor lesz igazán finom íze.
   A zsömlegombóchoz tettem fel vizet forrni sóval. Majd megpirítottam a kis kockákra vágott zsölét, egy tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, sóztam és annyi vízzel engedtem fel, hogy nokedlitészta sűrűségű legyen. A forrásban lévő vízbe evőkanállal galuskákat szaggattam, és hagytam főni őket körülbelül 7-8 percig, hogy a közepük is átfőjön. Szűrőkanállal aztán egy tálba szedtem őket.
   Ez a ragu készíthető csirkével is, sertéshússal is, marhahússal is, sőt, kacsával is. De csak gombával vega ragunak is nagyon finom.
Illik hozzá még köretként a puliszka is, a rizs is, a natúr krumpligombóc is, vagy bármilyen jóféle akár házi, akár bolti tészta is.



2012. december 18., kedd

Aszaltszilvás, vörösboros marhasült



Azt hiszem, az idei év egyik legfinomabb ételét sikerült tegnap úgy exhasmindentbeleafazékba módra elkészítenem... az ünnepi asztalra is szívből ajánlom. Nagyon gazdag ízű, izgalmas, feledhetetlen, ugyanakkor alig-munkával elkészül és puliszkával ajánlom, mert isteni volt hozzá.
Hkrmhhh... viszont fotózhatatlan... :)

Hozzávalók 3 főre:
1 kg csonttal együtt szeletelt marhalábszár (ez nálam spec 2 vastag nagy szelet volt - olyan, amilyen az ossobuccohoz is szükséges),
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
3-4 dkg vaj,
1-2 evőkanál olívaolaj,
1 csapott evőkanálnyi sűrített paradicsom,
10 dkg aszalt szilva,
2-3 piros csilipaprika,
1 darabka egész fahéj
3 szem szegfűszeg,
3 szem szegfűbors,
só, frissen őrölt bors,
1 púpos evőkanálnyi narancslekvár (ha nincs kéznél, akkor 1 narancs leve és lereszelt héja plussz 1 púpos evőkanál méz),
3 dl száraz vörösbor,
liszt a szeletek megforgatásához,
plusz víz a sütés közben.

A húst alaposan leöblítettem, megszárogattam. Besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam, és vékonyan lisztbe forgattam. Egyrészt megvédi a húst a kiszáradástól - vagyis szaftosabb marad -, másrészt ahogy sül, a liszt kissé megpirul, ami remek ízt ad a szaftnak, no és persze be is sűríti. Egyfajta vékony rántásként működik.
A tepsit, amiben később a sütőbe került az étel, a tűzhelyen a tűzre tettem és a hússzeleteket forró vaj és olívaolaj keverékén megpirítottam hirtelen. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a félkarikákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Aztán hozzáadtam a fűszereket, az aszalt szilvát, a karikázott csilit, a sűrített paradicsomot és az elősütött hússzeleteket. Felöntöttem bőven vörösborral, és elkevertem benne a narancslekvárt is. Kóstoltam, sóztam. Alufóliával lefedve 160-180 fokos sütőbe tettem, és hagytam jó 2 órán át sülni. Közben kétszer levettem a fóliát, és vízzel pótoltam a szaftot, mert kissé elsült alóla. Erre figyeljünk, mert megéghet a hagyma, aszalt szilva és úgy nem jó. Akkor jó, ha bőven marad alatta sűrű, gazdag szaft.
A hús végül olyan puha lett, hogy leomlott a csontról. Egyszerű puliszkával tálaltam és valami mesés volt hozzá.
Ez az étel vadhúsból is finom.

2012. április 23., hétfő

Gomba húsos töltelékkel

Egy egyszerű kis hétvégi ebéd. A piacon tenyérnyi csiperkéket láttam, győztek, hazahoztam őket. :)





Hozzávalók 4 főre: 
1 kg csiperke,
80-90 dkg darált hús,
só,
1 kisebb tojás,
8-10 dkg vaj,
1/2 dl víz,
frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál koriandermag (mozsárban összetörve),
2 szem szegfűbors (mozsárban összetörve),
3-5 szál újhagyma vagy félmarék medvehagyma (vagy bármilyen más zöldfűszer: zsálya, petrezselyemzöld, bazsalikom, kakukkfű, menta, tárkony),
1 teáskanál szójaszósz,
1 csipet cukor,
reszelt sajt.



A csiperkét nem kell hámozni, csak folyó víz alatt gyorsan átöblíteni. (Ellenben ezek már nem voltak a legszebb példányok, így mégiscsak lehúztam a bőrüket.)
A tönköket kitörtem, robotgépben ledaráltam és hozzákevertem a darált húshoz a fűszerekkel, tojással, fél deci vízzel együtt. A gombafejeket is kissé megsóztam, aztán betöltöttem őket. Mindenik tetejére is tettem egy-egy vajdarabkát. Egy tepsit kiolajoztam, ide is kerültek vajdarabok is. Előmelegített sütőben, körülbelül 180 fokon fél órán át sütöttem, aztán a tetejükre reszelt sajtot is tettem és még 10 percre visszatoltam a tűzfürdőbe őket.
Egyszerű balzsamecetes-olívás fejes salátával ettük. De ha valakinek hiányoznék hozzá egy komolyabb köret, rizzsel vagy burgonyapürével is nagyon finom.
A vajat ne spóroljuk ki, mert isteni szaftot ad!

Tipp: készíthető bármilyen húsból - szárnyasból, marhából, vadból is. Ha igazán zalaiasra venném a figurát, akkor valamilyen vadgombába tölteném és vad lenne az a husi, medvehagymával fűszerezve (lehet tartósítani későbbre is). Például majd őzlábgombás időszakban a közepes kalapokat kiválóan lehet így tölteni, vagy igazi erdei-mezei csiperkével készíteni, vagy vargányába tölteni.... Vagy lila pereszkébe. Szóval igazán majd gombaszezonban lesz izgalmas elkészíteni.

2012. március 31., szombat

Osso bucco

Egy márciusi kedden, mikor épp a bevásárlás felénél tarthattam, és a hentespultnál nézegettem egy szép darab felsálat, hirtelen én lettem a felsál! És semmi más nem voltam - csak egy lemészárolt állat a hűtőpultra dobva, amint arra vár, hogy valaki megvegye, megfőzze, elfogyassza. Nem kívülről láttam magam ilyennek, hanem belülről, éreztem, ahogy a lényem összevegyül a hús minden molekulájával, minden kis réssel a molekulák között. Aztán ebbe a formába kötve éreztem, ahogy sötét sártenger fojtogat. Elvesztem az anyag idegen közegében, míg csak valami, valamiféle érzés eszembe nem juttatta saját magam. Kétségbeesetten én akartam lenni újra, de ott volt ez a hatalmas erő, ami nem hagyta, hogy visszatérjek.
Letaglózott, nem tudtam mozdulni sem, hallani, nem éreztem semmit. Minden megállt egy pillanatra. Minden megdermedt, és éreztem, ahogy a lábam eggyé válik a kövezettel. Aztán a csendben meghallottam valamit, nem egy hangot, inkább egy érzéshangot, aminek meg kellett fejtenem az értelmét. A figyelmemet teljesen lekötötte az üzenete, tudtam, hogy csak így térhetek vissza a valóságba, de nem értem el.
- Mit kell tudnom? - könyörögtem csendesen. - Áruld el!
  Aztán a testemre összpontosítottam, a lélegzetvételemre. Ahogy a leeső papírszatyrok surrogása a fülembe csapott, megkaptam a választ.
 - Csak a most létezik.

(Donna Lee Gorell)


Ez az étel is hetekkel ezelőtt készült, mint a paradicsomleves is. Majdnem elfelejtkeztem róla. Az ossobuco egy híres ha jól tudom észak-olasz eredetű étel. Neve (osso buco) lyukas csontot jelent. Ettől válik utánozhatatlanná a ragu íze, mert a velő zamatossá és teltté teszi ezt az amúgy sem íztelen remeket. Nálunk a piacon a középső hentesnél mindig van ilyen szeletelt lábszár, ráadásul a legolcsóbb a marhahúsok közül. Ezért már többször készítettem, nagyon szeretjük. Friss kenyérrel, vörösborral nagyon finom. De csupasz nudlival (gnocchival) is sokszor kerül nálunk asztalra, és aki szereti a polentát, azt is választhatja köretként. Az eredeti észak-olasz ételben nem is szerepel paradicsom, vajjal és fehérborral készül, ez az ossobuco in bianco. Én a paradicsomosat szoktam készíteni, de van egy, a biancora hajazó olasz ragu már a blogon, amit bárányból is készítenek. Húsvétra is jó választás. 
(Forrás: Cornelia Schinhart-Sebastian Dickhaut: Az olasz konyha alapjai, Magyar Könyvklub)

Hozzávalók 4 főre:

1,2-1,4 kg csontos borjú vagy marhalábszár,
20 dkg sárgarépa,
10 dkg zeller vagy 2 szál szárzeller,
30-35 dkg vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
7 dkg vaj,
só, frissen őrölt bors,
1 babérlevél,
1 dobozos hámozott, darabolt paradicsomkonzerv vagy 4-5 friss paradicsom,
2 dl száraz fehér vagy vörösbor (nem túl gyümölcsös fajta),
4-5 dl erőleves (ha nincs készen kockából is megteszi).
A gremolatahoz:
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
1 gerezd fokhagyma,
1 citrom reszelt héja.

A hússzeleteket alaposan mossuk meg, mert szilánkos lehet. A fölösleges vizet itassuk le róla. A zöldségeket tisztítsuk meg, a sárgarépát, zellert (ha nem kapunk szárzellert) nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A vöröshagymát és a fokhagymát is vágjuk kis kockákra. A húst sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben jól forrósítsuk fel az olajat, vajat és ebben süssük kérgesre a szeleteket. Kapjanak szép színt, mert úgy lesz jó ízük. A megsült húsokat tegyük félre egy tányérba. A visszamaradt zsiradékon fonnyasszuk meg a hagymákat és zöldségeket. Ezután adjuk hozzá a fűszereket, a bort, az alaplevet, sózzuk, csipet cukrot is tehetünk bele. A húsdarabokat tegyük a raguba és jó 2-2,5 órán át kis lángon, fedő alatt pároljuk. Tökéletesen, omlósan vajpuhának kell lennie a húsnak, akkor finom.



Mikor már majdnem készen van a hús, készítsük el a gremolata-t. Vágjuk nagyon apróra a petrezselyemzöldet és a fokhagymát - együtt is apríthatjuk, majd reszeljük bele a citrom héját is. Keverjük el és tegyük kis tálkába. Tálaláskor ezzel szórjuk meg a kiadagolt ételt.



Tipp: ne spóroljuk el a gremolata-t, mert 1000 pontot dob az ételen. Ettől lesz üde, könnyed, mámorítóan finom.





2012. március 28., szerda

Bolognai ragu

.


Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem. 

                                                                                                                                    (Salvadore Dali)
   



Böjt ide vagy oda, úgy jártam, hogy nulláznom kell a hűtőm kis fagyasztórekeszét húsvétra. Úgyhogy bolognai készült házi szélesmetélttel. 
Általában szeretek ex-has főzni. De ha híres és klasszikus étel kerül terítékre, akkor ragaszkodom az autentikussághoz - legalábbis, amennyire hazai körülmények között lehetséges. Utána szoktam olvasni, mik az adott receptúra ismérvei. Nagyon nem szeretem, mikor lebutítanak egy eredeti fogást, például emlékszem a 80-as években a bolognait szinte minden háziasszony gyíkhúsból (darálthúskonzerv) készítette ketchuppal és ripityára tört spagettivel... brrrr. :)
Ha olaszos tésztát eszünk, legtöbbször csak egyszerű paradicsomszósszal szoktam készíteni, ezért utánanéztem a bolognai ragunak.
Először ezt az oldalt találtam meg. Föl is tettem a ragut, s közben rábukkantam a Bűvös Szakács írására is. Bár kissé csorbult az eredetiség, mert csak sertéshús volt itthon. Legközelebb marhából készítem, de így is valami olyan fergeteges finom lett, hogy én is meglepődtem... És csak olasz asztali vörösbor volt kéznél, így az került az ételbe a fehér nedű helyett, és persze a környéken nem lehet kapni szárzellert sem, úgyhogy zellergumót reszeltem az ételbe. De nem baj, mert így is egy élmény lett. Sokáig fogom még emlegetni a mai ebédünket.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg darált marhahús (nem száraz húsból),
25 dkg vöröshagyma (tisztíva ennyi),
5 evőkanál olívaolaj,
6 dkg zeller (tisztítva),
10 dkg sárgarépa (tisztítva),
1 doboz hámozott, darabolt paradicsom konzerv,
1,5 dl tej,
1,5 dl fehérbor ( vagy könnyű száraz vörös),
kb. 1 csapott teáskanál kristálycukor (ízlés szerint, a bor és paradicsom savassága függvényében),
só,
frissen őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
2 szegfűszeg,
8 dkg vaj.
A tálaláshoz: parmezán.

Az olívaolajon dinsztelni kezdtem az apró kockákra vágott hagymát és a lereszelt zellert és sárgarépát. (Sajtreszelőn reszeltem.) Pároltam kevés sóval, míg megfonnyadtak a zöldségek, aztán hozzáadtam a húst is. Sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem rá és most nagy lángon fehéredésig sütöttem. Mikor átsült, hozzáöntöttem a tejet. Nem tévedés! És ne hagyjuk ki, mert ettől lesz olyan fantasztikus a bolognai ragu. A tejjel addig főztem, míg az összes elpárolgott a raguból és újra zsírjára sült. Ekkor öntöttem hozzá a bort, tettem hozzá a paradicsomkonzervet és dobtam bele 2 szem szegfűszeget. Fölforraltam, s mikor forrni kezdett, kis lángra vettem és fedő alatt pároltam jó 3 órán át. Mikor már kevés volt a folyadék alatta, egy kevés vízzel mindig utánahigítottam. Közben kóstoltam is, és eszerint ízesítettem kevés cukorral. A végén úgy fejeztem be a főzést, hogy minden szaftját elsütöttem. Mert a bolognai nem bő lében úszik, hanem egy tömörgyönyör sűrű ragu. Mikor elfőtte a levét, lekapcsoltam a lángot alatta és hozzákevertem a vajat is.
Házi szélesmetélttel (mert ez a ragu megérdemli) és parmezánnal tálaltam.
Mit mondjak? Valami észveszejtően finom!