A következő címkéjű bejegyzések mutatása: villámgyors. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: villámgyors. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 29., péntek

Joghurtos karfiolfőzelék és vörös rizs

A karfiolt nagyon szeretem. Már írtam egyszer arról, hogy nem is értem, miért nem főzzük főzeléknek, mikor tipikusan arra is tökéletes. Ez most egy másik, egyszerűbb változat, joghurttal. (Mert mióta először jártam Görögországban, azóta lecseréltem a tejfölt joghurtra. A tejfölt nem szeretem, ellenben a krémes, lágy joghurtot nagyon.) De akinek magyaros gyomra van, természetesen készítheti tejföllel is.
S aztán majd beszéljünk a rizsekről. A képen barna- és vörösrizs keveréke van egyébként.




Hozzávalók 2 főre:
1 kisebb-közepes fej karfiol (olyan 80 dkg körüli)
1 közepes fej vöröshagyma (10 dkg kb.)
3 dkg vaj

1-2 dl víz
friss zölfűszerek, nálam most:
citromos kakukkfű és narancsos menta
kb. egy evőkanál liszt (nálam rizsliszt)
2-3 dl sűrű, krémes joghurt
1 csipet cukor, ha savanykásabb a joghurt s úgy érezzük, kell bele

A karfiolt tisztítsd meg a levelektől, mosd meg, és szedd kis rózsákra. A vöröshagymát kockázd apróra és a vajon kevés sóval üvegesedésig dinszteld. Add hozzá a karfiolrózsákat, önts alá kevés vizet, fűszerezd valamilyen zöldfűszerrel és fedd le. Kis lángon hagyd párolódni a zöldség puhulásáig. (Nem kell ellepnie a víznek a karfiolt, csak legyen alatta egy kevés, hogy meg tudjon puhulni.) 
A karfiolhoz egyébként sokféle zöldfűszer illik: kakukkfű, tárkony, petrezselyemzöld, zsálya, borsika, menta, szurokfű, kapor, medvehagyma, metélőhagyma, újhagyma zöldje. 
Amikor már puhák a rózsák, szórd meg kevés liszttel, keverd el alaposan. Vedd le a tűzről, és add hozzá a joghurtot is. Ha úgy érzed, pici cukorral kiegyensúlyozhatod az ízét.
Tálalhatod főzelékként valamilyen feltéttel: pörkölt, fasírt, sült kolbász, stb... De lehet mártása is natúr sült csirke- vagy pulykamellnek, halnak. De rizzsel is tökéletes, így olyan, mint az indiai szabjik.

Múltkorában vettem vörösrizst, mert mostanában barátkozom a rizsekkel. Utána is néztem a neten, és találtam egy jó kis rizsösszefoglalót.  




"A rizs a búza után az emberiség legfontosabb növényi tápláléka. Bár a gabonák között a legtöbb szénhidrátot tartalmazza, mégis diétásnak lehet nevezni, mert egészségesebb a tésztánál. Több fajtája létezik. Több mint 40000 fajtája ismert.

Barna rizs

Legalább olyan tápláló étel, mint az anyatej. A barna rizs rengeteg vitamint, ásványi anyagot, fehérjét tartalmaz és rostokban is gazdag. A vitaminok közül E- és B-vitaminban gazdag, sok-sok kalciumot, cinket, folsavat találhatunk benne. Remek méregtelenítő, tisztítja a beleket, és mindenféle emésztési problémák esetén hatékony megoldást, és védelmet nyújt. Az idegrendszer egyik legjobb barátja, nyugtatja az idegeket, kimerültség, stressz és fáradékonyság esetén is érdemes fogyasztani.

Fehér rizs

A fehér rizs egyik nagy előnye, hogy nagyon magas a proteintartalma, így a húsok mellett az egyik legkiválóbb fehérjeforrás. Nem véletlen hát a csirke-rizs-saláta kombináció bármely sportolói, vagy alakformáló diéta esetén. Számos jótékony hatása mellett érdemes kiemelni, hogy a rizs koleszterinmentes, így azoknak, akiknek a koleszterinszintjükkel van problémája, az egyik legjobb táplálék. Ezen kívül pedig segíti a szervezet méregtelenítését úgy, hogy eltávolítja a szervezetből a káros zsírokat.

Vörös rizs

A vörös rizst 800 éve fogyasztják és használják a különböző betegségek kezelésre, és fehér társához hasonlóan, a vörös rizs szintén képes csökkenteni a „rossz” LDL koleszterinszintet. Különleges színét a Monascus purpureus élesztőgombának köszönheti. Egyik alkotóeleme, a monakolin K gyakorlatilag természetes, növényi változata az egyik legnagyobb forgalmú koleszterincsökkentő sztatin gyógyszernek.

Jázmin rizs

Elszakadva a „színes” rizsektől a jázmin rizs a basmati rizs egyik alfajtája. Enyhe jázmin illatú, hosszú szemű fehér rizs. Ez a rizs rendelkezik a legmagasabb Glikémiás indexel. Konkrétan 109, ami a tiszta glükóznál is több. Bár ez a rizs szintén bővelkedik A- és B-vitaminba, és antioxidánsokat is tartalmaz, komoly vércukor-ingadoztató hatása miatta fogyasztása nem mindenkinek ajánlott. Az ázsiai ételekhez kiváló, de süteményeket és rizottót nem ajánlott belőle készíteni.

Basmati rizs

A rizsek között a legalacsonyabb glikémiás indexe (58). Ez azt jelenti, hogy a szénhidráttartalma minden más rizsnél lassabban szívódik fel a véráramba, így ez tekinthető a legdiétásabbnak. Fontos B-vitaminokat tartalmaz, mint például a tiamin és a niacin. Segít a szív, az izmok és az idegrendszer normális működésének fenntartásában. A rostjai pedig segítenek csökkenteni a koleszterin- és a vércukorszintet.

Vadrizs

A sötét színű vadrizs, valójában nem is rizs, hanem egy fűféle termése, de mégis rizsként használható. B-vitamin, niacin és riboflavin tartalma magas, ráadásul teljes értékű fehérjeforrás, tartalmazza az összes aminosavat. Élelmi rost, fehérje- és kalóriatartalma a barna rizshez hasonló.​ Íze igen intenzív, ezért a leggyakrabban valamilyen rizsfajtával elkeverve ajánlott fogyasztani."

A cikket a Wellnesscafén találtam.

2018. június 17., vasárnap

Grillezett zöldbab

Ez egy nem-recept. Csak ez is olyan, hogy muszáj megemlítenem. Annyira finom, hogy abbahagyhatatlan. 
Olyan zöldbabot válasszatok hozzá, amilyen a képen is van, és akár a zöld, akár a sárga változata tökéletes a grillezéshez. Zsenge legyen, mert ha szálkás, akkor élvezhetetlen lesz. A széles, lapos fajta nem jó, az nehezebben puhul. Azt főzzétek meg levesnek vagy főzeléknek.



Egy gerezd fokhagymát kaparjatok le pépesre késsel deszkán. Keverjétek el valamilyen nemesebb olajban: olívában vagy hidegen sajtolt repcében vagy szőlőmagolajban. Keverjétek jól el, és hagyjátok leülepedni. Aztán öntsétek le a fokhagymáról az olajat, csak rá lesz szükség. (A fokhagyma megéghet a forró serpenyőben, és akkor keserű lesz és az nem jó.)
A serpenyőt nagyon melegítsétek fel, dobjátok bele a megtisztított zöldbabot, kissé sózzátok is meg: attól puhul is, nem csak sül. Öntsetek rá egy evőkanálnyit a fokhagymás olajból és végig nagyon nagy lángon grillezzétek. Pár perc alatt készen is van. 
Tálalásnál kevés citromlével, joghurttal meg is lehet locsolni, zöldfűszerrel dúsítani, így egyfajta meleg saláta lesz belőle. De megszórható friss kecske- vagy juh- vagy tehéntejből készült sajttal is, a fetát is kedveli. Kiváló köret hal, hús mellé, de buggyantott tojáshoz is kiváló.



A sütőben soha nem lesz ilyen. Ropogós lesz ugyan, de kemény marad, serpenyőben viszont épp annyira meg is puhul, amennyire kell. Ráadásul a nyári melegben nem kell a sütőt sem begyújtani. Egy hátránya van: igen füstöl.
De ha kerti grillparti van, és tárcsán süttök, azon tökéletes lesz, ki ne hagyjátok. :)

2018. június 14., csütörtök

Rizslisztes szórt meggyes kevert

Nemrég megnéztem egy japán filmet, a Remény receptjét. A könyvet Durian Sukegawa írta (eredeti címe: Édes babkrém) és Naomi Kawase rendezte. Gasztrofilm, de nem szokványosan az.
Lassú. Magával ragadó és szépséges. Árnyalt és leheletfinom. Szeretetről, barátságról, szenvedésről és örömről, életről és elmúlásról, a cseresznyevirágzásról. S persze nem mellékesen egy ételről is, a dorayakiról, ami egy híres japán palacsintaféle.



Első próbálkozásom a rizslisztes piskótával, és nagyon jól sikerült. Finom puha lett a tészta, úgyhogy ezt a receptet tudom majd használni más gyümölcsökkel is: cseresznyével, málnával, ribizlivel, szederrel, áfonyával, sárga- és őszibarackkal, szilvával...

Hozzávalók egy 20-szor 30-as tepsihez:
40 dkg magozott meggy
4 tojás
10 dkg olvasztott vaj
1,5 dl joghurt
15 dkg nádcukor
15 dkg rizsliszt
1 sütőpor
1 csapott mokkáskanál só
és fahéjas cukor a szóráshoz

A tojásokat jó habosra felvertem a sóval és a nádcukorral, majd hozzákevertem az olvasztott vajat és a joghurtot is, végül nem géppel, hanem spatulával a sütőporral elkevert rizslisztet is. 
A kimagozott meggyet elterítettem a tányéron, megszórtam egy kevés nádcukorral és pici rizsliszttel, és a szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe öntött piskóta tetejére rakosgattam. Ami kevés levet engedett, azzal meglocsoltam a piskóta tetejét. Előmelegített 150-160 fokos sütőben 20-25 percig sütöttem, tűpróbával. (Nem szabad erősebb fokozaton sütni, mert nagyon hamar barnul a teteje, és a közepe meg nem sül át, ha magasabb hőfokon sütjük.)
Mikor kihűlt, megszórtam fahéjas porcukorral a tetejét.



Ha nem magam készítettem volna, soha rá nem jövök, hogy rizsliszt van a sütiben. Nagyon hasonlít a búzalisztes kevert piskótához.

2018. május 17., csütörtök

Rózsavizes pillecukor & lokum

És ebből az a tanulság, hogy „Légy az, aminek látszanál”, vagy egyszerűbben megfogalmazva: „Soha ne képzeld magadról, hogy nem vagy más, mint ahogy másoknak tűnhet, hogy ami voltál vagy lehettél volna, az nem volt másképpen, mint ahogy az, ami lettél volna, másképpen tűnt volna nekik.”

(Lewis Carroll: Alíz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán)



Nos, a mályvacukor és a lokum (ratluk, rahát) épp az, aminek látszik a tükör innenső és másik oldalán is: cukor száz százalékban. 😏 Amitől varázslatos az az állaga, habos pillekönnyűsége.
A neten találtam ezer receptet, de mind nagyon kevésnek tűnt, ezért rögtön tripláztam. Mert bár szuperkönnyű elkészíteni, viszont fordítottan arányosan ragacsos, szóval jobb egyszer mosogatni utána. Amúgy is, üvegbe zárva időtlen időkig eláll, persze úgysem lesz rá esélye... Tehát egyből a szerintem normális mennyiségeket adom meg, vagyis egy viszonylag nagyobb adagét.

Hozzávalók:
0,5 kg kristálycukor
19 vőkanál víz (12 cl)
3 evőkanál méz
25 gr zselatinpor
10 evőkanál hideg víz (7 cl)
csipet só
75 % porcukor és 25 % étkezési keményítő keveréke a beforgatáshoz (kb. 3 púpos evőkanál porcukor és 1 púpos evőkanál étkezési keményítő)

Vágjunk két egyforma darabot szilikonos sütőpapírból, egy viszonylag nagyobb tepsi méretéhez igazodva (32-szer 21-es az én tepsim), és a tepsit béleljük is ki a sütőpapírral. Olajozzuk meg ecsettel, nehogy ráragadjon a cukor. A másik papírt is olajozzuk, az majd a cukor tetejére kerül.
Egy nagy keverőtálban a zselatint keverjük el a 10 evőkanál hideg vízzel. Nem fog feloldódni, csak összeáll, de így van jól.
A cukrot a csipet sóval, a mézzel és a 19 kanál vízzel forraljuk fel, majd forrás után hagyjuk 3-5 percig forrni, aztán apránként adagolva keverjük a zselatinhoz. Kézi robotgéppel dolgozzunk, annál lehet érezni a cukor habosodását, állapotváltozását. Lehet kisebb fokozaton kezdeni, aztán a végén már, mikor az összes cukorszirup a zselatinhoz került, a leggyorsabban verni. Addig kell keverni, míg érezzük, hogy keményedik a massza, látjuk hogy jó habos, és elválik az edény falától, illetve azt is érezni, hogy nehezebben keveri a gép, mert már nagyon sűrű. Ez olyan 3-5 perc körülbelül. Ekkor gyorsan - és tényleg nagyon gyorsan - borítsuk ki a tepsibe, kenjük szét és tegyük rá a félretett, kiolajozott sütőpapírt. Ennek segítségével egyenletesre tudjuk alakítani a cukorréteg tetejét.
Tegyük hűtőbe fél órára, s aztán ollóval vagy bármilyen kiszúró formával tetszőlegesen darabolható. Végül a darabokat hempergessük meg a cukor és étkezési keményítő keverékében.



Ízesíthetjük is, színezhetjük is. Én a folyadék egy részét kiváltottam rózsavízzel és vérnarancs aromával. S még egy dolog: ne vonja el a figyelmünket semmi a készítés alatt, mert a forró cukorszirup csúnya égéseket okozhat.

Ugyanennek az édességnek a (vega) verziója a Török- és Görögországban egyaránt népszerű lokum. Állítólag minden háznál tartanak, hogy ha váratlan vendég jönne, legyen mivel megkínálni. Nálunk sajnos nem kapható, de el lehet készíteni ezt is házilag is.


Hozzávalók: 80 dkg cukor,  1 evőkanál citromlé,  3,5 dl víz
plusz 1,5 dl víz + gránátalma leve vagy narancsé, citromé, stb... ez kb. 3 dl, 12 dkg étkezési kukorica keményítő, 1 teáskanál borkősav

2018. május 16., szerda

Gluténmentes házi zsemlemorzsa

Vannak alap hozzávalók, amik nagyon hiányozhatnak egy gluténmentes konyhából. Ilyen például a zsemlemorzsa. És itt elsősorban nem a rántott húsra gondolok, hanem például egyes desszertekhez is elhagyhatatlan, mint amilyen a túrógombóc is. Na de a boltokban kapható gluténmentes zsemlemorzsák horror árakon vannak. (Mint minden, ami gluténmentes...) Úgyhogy én egyrészt natúr kukorica- illetve zabpelyhet daráltam le, ezek például zöldségekhez és húsokhoz használhatók. Túrógombóchoz azonban nem... Úgyhogy kitaláltam én a szerintem legolcsóbb, legegyszerűbb és házilag is előállítható morzsát.



Sütöttem egy sós piskótát, hagytam megszáradni, és ledaráltam. Én háromféle lisztből készítettem, hogy legyen színe és íze is. A csak rizsliszttel készülő piskóta nagyon sápadt nekem. 
És azért sósra csináltam, hogy lehessen húst is panírozni benne. (Ha kifejezetten csak édességekhez akarjátok használni, akkor nyugodtan lehet normál, cukros piskótát is sütni. Sok gluténmentes piskótarecept van fenn a neten.)

Hozzávalók (duplázható is szerintem, mert a száraz morzsa sokáig eláll):
4 közepes tojás
1/2 mokkáskanál só
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál sütőpor
és összesen 16 dkg liszt, ebből:
8 dkg rizsliszt
4 dkg kukoricaliszt
4 dkg hajdinaliszt

A sütőt begyújtottam olyan 170 fokra. 
A lisztkeveréket elkevertem a sütőporral. 
A tojásokat beleütöttem egy nagy tálba, és a sóval, cukorral nagy fokozaton kézi robotgéppel jó habosra fölvertem. Körülbelül 3-5 percig kell verni, amíg a térfogata az ötszörösére nő, kifehéredik és nagyon habos lesz a tojás. 
Végül a lisztkeveréket spatulával óvatosan a tojáshabhoz kevertem. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát, és 15-20 percig sütöttem. Az sem baj, ha kissé sötétebbre sül egy átlagos piskótánál, legalább jobban fog ízre is, színre is hasonlítani a zsemlemorzsához.



Amikor langyosra hűlt, lehúztam az aljáról a sütőpapírt, és kézzel darabokra tépkedtem, hogy könnyebben száradjon. Egy polcra tettem a papírt, amin sült, és kiterítettem rá a piskótadarabokat. Két-három nap száradás után darálható.
Az ára fele a bolti zsemlemorzsáknak. Ebből az adagból száradás után olyan 15-20 dkg morzsa lesz, de a súly nem mérvadó, mert viszonylag nagy a térfogata és könnyű. 
Az íze egyébként majdnem dettó olyan, mint a normál zsemlemorzsának.

Tipp: Ez a piskóta nagyon légies, könnyű. Darabokban megszárítva használható babpiskótának is, például tiramisuhoz.

2018. május 15., kedd

Újburgonya leves hajdinával, mángolddal és vargányával

A gluténérzékenységben van jó is. Például olyan terményeket is megeszem, amiket azelőtt nem nagyon használtam a főzéshez. Ilyen például a hajdina. Egyszer már próbálkoztam vele, de borzasztónak találtam az ízét. Viszont legutóbb a bioboltos hölgy felvilágított, hogy talán azért, mert a pirított hajdinát kóstolhattam és azt ő is utálja. Úgyhogy vettem világosat és ez ízlik. Sokkal semlegesebb, simább aromájú, mint a sötét változata. 



Ez egy igazi nyárelő leves. Készíthetitek újkrumplival, friss vargányával vagy más erdei gombával (szegfűgombával, galambicával, erdőszéli csiperkével, bimbós pöffeteggel), újhagymával és újfokhagymával, friss zöldfűszerekkel. 

Hozzávalók 6 főre:
0,5 kg újburgonya
20 dkg mángold
2 félmarék szárított vargánya vagy 20 dkg friss vargánya
10 dkg füstölt szalonna
2 félmarék hajdina
1 közepes fej vöröshagyma (vagy egy csokor újhagyma)
6 gerezd fokhagyma (vagy egy szál újfokhagyma)
3 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
só és frissen őrölt bors
zöldfűszer tetszés szerint: tárkony, kakukkfű, kapor, majoránna, szurokfű, petrezselyemzöld (az én levesemben citromos kakukkfű és tárkony van)
tejföl (a tálaláskor kínáljuk a leveshez)

A kis kockákra vágott hagymákat és a pörcre vágott szalonnát az olajon kevés sóval pároljuk üvegesre. Adjuk hozzá a hadinát, a felszeletelt vargányát, kisebb kockákra vagy karikákra vágott újkrumplit és öntsük fel 3 liter hideg vízzel. Sózzuk és borsozzuk. Amikor már a burgonya majdnem megfőtt, adjuk bele a középső nagy erétől megszabadított, kockákra vágott mángoldot is, és a tetszés szerinti zöldfűszereket is. Főzzük még 3-5 percig. Tejföllel, illetve kevés citromlével vagy fehérborecettel kínáljuk.

Tipp: ha nem juttok mángoldhoz, nyugodtan helyettesítsétek spenótlevelekkel.

2018. május 6., vasárnap

Frittata (olasz tojáslepény)

A frittátában azt szeretem, hogy nem csak frissen-forrón jó, mint a rántotta vagy habart tojás, hanem langyosan vagy kihűlve is. Sőt. Szerintem langyosan a legfinomabb. Azt is szeretem benne, hogy míg a rántottához, omletthez, lágy- vagy tükörtojáshoz muszáj kenyeret enni, addig a frittata tökéletes kenyér nélkül is - mondjuk fejes vagy paradicsom salátával. És még azt is szeretem benne, hogy telepakolhatjuk friss fűszernövényekkel, nálam az ablakaimban már igencsak szépen nőnek.




Hozzávalók 4 főre:
6 nagy tojás
0,5 dl tej vagy tejszín
2 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
só, frissen őrölt bors
25 dkg csiperke (vagy bármilyen éppen kapható vagy szedhető erdei gomba)
15 dkg főtt, füstölt tarja szeletelve (vagy bármilyen sonkaszalámiféle)
10 dkg sajt (trappista, mozzarella, friss kecske- vagy juhsajt, feta, szóval bármilyen sajt jó bele)
egy kis csokor friss fűszer
(mondjuk most éppen petrezselyemzöld, majoránna, citromos kakukkfű)

Azzal kezdjük, hogy begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Kell hozzá egy olyan serpenyő vagy alacsony szélű sütőtál, aminek nem műanyag a nyele vagy fogója, és kellően nagy. Jobb ha vékonyabb frittátát sütünk, könnyebben átsül.




A gombát kevés olívaolajon pici sóval, borssal megsütjük, majd félretesszük egy tálkába. A tojásokat felütjük és sóval, kevés tejszínnel felverjük. Belekeverjük a gombát, a kis darabokra tépkedett sonkaszalámit és a felaprított zöldfűszereket. A serpenyőben felmelegítjük a vajat és olajat, és mikor már majdnem füstöl, beleengedjük a tojásos keveréket. Csak annyira keverjük meg az elején, hogy mindenhol egyenletesen legyen benne a sonka, gomba. A sajtot rátépkedjük a tetejére és nem kevergetjük innentől. Közepes lángon addig sütjük, amíg a tojás szilárdulni kezd körben a szélén. Ekkor áttesszük a sütőbe. Addig hagyjuk benn, amíg a teteje éppencsak remegős már.
Pizzaszerűen szeletelve tálalhatjuk forrón, langyosan, szobahőmérsékleten.




Végül is csak a fantáziánk szab határt annak, mit teszünk bele: hagymafélék is illenek hozzá, spenót vagy mángoldlevelekkel, ruccolával sem ronthatjuk el, kerülhet bele cukkini, cukkinivirág, csillagtök, padlizsán, paprika, paradicsom, szalámi, hal, kolbász, stb...




2018. április 9., hétfő

Medvehagymás zsemlemártás húslevesben főtt húshoz

Ez az egyszerű kis mártás számomra amolyan olaszos jellegű fogás, egyrészt mert egyszerű - és az olasz konyhára ez nagyon jellemző, másrészt mert az itáliai konyha kifejezetten szereti a szikkadt kenyereket felhasználni például levesekhez, vagy pirítva a kenyérmorzsát tésztákra. Végül a zsemlemártás is klasszikus és régi étel, mint az olasz fogások.



Zsanuária készített nemrégiben egy finom medvehagymás mártást. Tegnap húslevest főztem, így éppen kapóra jött az ötlet. (Eredetileg sóskát akartam főzni, de annyira nem volt még tavasz az idén, hogy nem kaptam a piacon.) Mivel nagyon szeretem a klasszikus zsemlemártást, így az enyém egy egészen más változat lett. És volt 6 darab nagyobb szikkadt sajtos pogácsám, most az került bele egyébként zsömle helyett. 

Hozzávalók 4 főre:
6 db szikkadt zsömle
kb. egy liter házi húsleves
3 gerezd fokhagyma
1 marék medvehagyma
3 dkg vaj vagy 1 teáskanál zsír
frissen őrölt bors
1 dl tejszín

A szikkadt zsömléket kis kockákra vágjuk és megpirítjuk szárazon. Egy nagyobbacska lábosban a vajon megfuttatjuk csipet sóval a zúzott fokhagymát, rátesszük a pirított zsemlekockákat és felöntjük annyi húslevessel apránként (úgy kell felengedni, mint a rizottót, így tudjuk a jó állagot elérni), hogy olyan mártás sűrűségű legyen. Ahogyan adagoljuk a levest, folyamatosan szívja be a zsömle. Közben adjuk hozzá az aprított medvehagymát is, és tekerjünk bele frissen borsot is. Főzzük körülbelül 5 percig. Nem kell hosszan, hogy maradjanak a mártásban kisebb-nagyobb zsömledarabok, ne oldódjon teljesen szét. Mikor készen van, kevés tejszínt még adjunk hozzá, még egyszer forrjon fel és készen is van. A húslevesben főtt hússal tálaljuk.

Tipp: kevés reszelt parmezán-típusú ízletes keménysajtfélével is dúsíthatjuk a végén az ételt, nem rontja el.
Medvehagyma helyett sóskával vagy spenóttal vagy friss kaporral is készíthetjük ezt a mártást.

2018. április 5., csütörtök

Parmezános-mozzarellás, medvehagymás csirkemell

Húsvét utáni maradékhasznosítás. Bár most húsvét előttről, a böjtből maradt két zacskós mozzarella, aminek tegnapelőtt lejárt a szavideje, de megkóstoltam, és szerencsére még jó volt.



Végtelenül egyszerű és gyors fogás, ajánlom időhiányban szenvedő háziasszonyoknak (vagy embereknek). És idén is eszünk persze szezonban medvehagymát.

Hozzávalók 4 főre:
1 egész csirkemell csont és bőr nélkül
4 zacskós mozzarella
8-10 dkg parmezán jellegű sajt (nálam Marcsi parmezánja)
5 dkg vaj vagy 3 dkg szemne (vagyis tisztított vaj)
1 evőkanálnyi olívaolaj
1 fél marék medvehagyma
1 kis üveg kapribogyó (az a hosszúkás kis üveges)
só, frissen őrölt bors
reszelt citromhéj

A csirkemellet vágjuk körülbelül fél centi vastag medalionokra vagy szeletekre, sózzuk, borsozzuk. A vaj és fél evőkanál olívaolaj keverékén süssük meg viszonylag nagy lángon szép piroskásra. Tegyük félre egy tányérra ami készen van, majd süssük meg a következő adagot is. Végül - ha fémnyelű serpenyőnk van - tegyük vissza az összes hússzeletet egyenletesen szétterítve. Ha nem tehető sütőbe a serpenyő, rendezzük jénaiba vagy más sütőtálba. 
Gyújtsuk be a sütőt nagy lángra.
Aprítsuk fel a medvehagymát.
A húsokra szórjunk kapribogyót (a tetejére hagyjuk pár szemet), medvehagymát, reszelt citromhéjat és reszelt parmezánt, végül fedjük be mozzarella-szeletekkel és a kevés kihagyott kaprit is díszítésképpen szórjuk a tetejére, s még kevés olívaolajat locsoljunk a tetejére.




Tegyük az előmelegített sütőbe olyan 10-15 percre, míg a sajt jól megolvad a tetején.
Sok szaftja lesz, mert a mozzarella enged levet. Kiváló körete a rizs vagy a natúr puliszka, de házi szélesmetélttel is el tudom képzelni. Párolt zöldséggel (pl. brokkoli) is tálalható.

Tipp: medvehagyma szezonon kívül 2 nagy gerezd aprított fokhagymát futtassunk meg a hús sütése után a visszamaradt vajban, azzal is tökéletes lesz. A fokhagyma mellett adhatunk hozzá azért még zöldfűszert: petrezselymet, zsályát, kaprot vagy kakukkfüvet vagy bazsalikomot, mikor mi van kéznél vagy a fűszerkertünkben.

2018. március 23., péntek

Medvehagyma gremolata

Egy ritka egyszerű poszt következik. Inkább csak ötlet, de ha David Lebovicz külön írhat a gremolátáról, akkor én is. 😉


Burgonyapüré medvehagyma gremolátával és rántott laskagombával

Már többször említettem az ossobucco kapcsán, most a medvehagyma-szezonban újra előveszem, ugyanis eme kora tavaszi zöldben egyesül mind a fokhagymaíz, mind a zöld-ség, ha értitek mire gondolok. A friss, harsány tavaszi zöld érzését értem zöld-ség alatt, s ami a petrezselyemben is megvan. Tehát, ez a tavaszi gremoláta: friss medvehagyma és reszelt citromhéj keveréke.


Bármire szórható, amire csak megkívánjuk. Egy dolog: késsel vagy mezzalunával aprítsuk a medvehagymát, mert ahogy minden kényes levélzöld, ő sem szereti, ha aprítóba téve minden aromát kisajtolnak belőle. A kézi vágás szelíd, meghagyja az illóolajokat, a növény ízét. Másik dolog: frissen készítsük ha lehetséges, ha viszont marad, akkor jól zárható üvegcsébe téve még körülbelül 2 napig megőrzi az aromáját.



2018. február 15., csütörtök

Abbahagyhatatlan szezámmagos keksz

Azt hiszem, megtaláltam a kedvenc sütimet, keksz kategóriában. Nagyon fellengzős leszek (de igazmondó): isteni, abbahagyhatatlan, utolérhetetlenül finom, a csúcs és nincs tovább, stb... stb... 😋😍
Mondjuk imádom a szezámmagot... és ez a süti nagyon szezámmagos, nagyon szájbanolvadóan puha és kicsit ropogós is egyszerre. Ja, és végtelenül egyszerű elkészíteni is. Először sütöttem, de nem utoljára.




A recept a Bastie's Bistrotól van, ezer köszönetem érte. De ahogy lenni szokott, kicsit módosult. Mivel volt készen szemne, vagyis tisztított vaj, azt tettem bele. Általában van, mert sok ételhez használom: akár húsokhoz, akár zöldségételekhez is pazar. És bár szeretem az édeset, nekem a cukormennyiség nagyon soknak tűnt, úgyhogy levettem belőle. Valamint vaníliát nem tettem bele, mert azt akartam, hogy a szezámmag íze tényleg abszolút érvényesüljön. És kevés rétes liszt is került bele, hogy ropogósabb legyen. 

Hozzávalók olyan 40 db sütihez:
13 dkg szezámmag
12 dkg puha vaj (vagy tisztított vaj)
12 dkg világos nádcukor
1 csapott mokkáskanál só
1 csapott mokkáskanál sütőpor
1 tojás
5 dkg rétesliszt
7 dkg sima fehérliszt

Melegítsük elő a sütőt olyan 170-180 fokra.
A szezámmagot serpenyőben megpirítottam. Csak enyhén szabad, világosra, mert különben megég és keserű lesz. Ha már színesednek a szemek és érezni azt a finom aromáját, akkor jó is. Ne hagyjuk ott, végig figyeljük és kevergessük. Ez a művelet amúgy sem több 3-4 percnél.
A puha vajat keverjük habosodásig a tojással, cukorral, sóval, sütőporral, majd adjuk hozzá a közben langyosra hűlt szezámmagot is, végül a lisztet is keverjük a masszához.
A tepsiket béleljük ki szilikonos sütőpapírral, és vizes kézzel vagy kiskanállal diónyi gombócokat képezzünk a tésztából, amiket egymástól legalább 10-15 centire tegyünk, mert elterülnek sütés közben. Süssük 7-10 percig, míg kissé megpirul a sütik széle körben. A tepsin hagyjuk kihűlni, mert kivételkor még nagyon puhák.

2017. december 4., hétfő

Banános, szezámmagos muffin

Már sütöttem ezt a tésztát, banánkenyér néven. Ez  muffin teljesen ugyanaz, csak feleztem a mennyiségeket, és tettem a tésztájába pirított szezámmagot is. Valamint a tetejére cukormázat. Elképesztően finom. Jól érződik a banán is, a szezámmag is, és extrapuha a tésztája. Abbahagyhatatlan. 😉




Hozzávalók:
18 dkg liszt
1/2 tk. szódabikarbóna
1/2 mokkáskanál sütőpor
6 dkg puha vaj
5 dkg barna cukor
5 dkg kristálycukor
1/2 mokkáskanál só
1 tojás
1/2 tk. vanília aroma
2 evőkanál joghurt
2 érett banán
6 púposabb evőkanál szezámmag
12 dkg porcukor
1 - 1,5 evőkanál rum

A szezámmagot egy serpenyőben kissé megpirítjuk. Óvatosan végezzük, állandóan kevergetve és figyelve, mert ha túlpirítjuk, keserűvé válik. Akkor jó, ha kis színt kap, és az illatát intenzíven érezzük a serpenyő fölött.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A muffinformába helyezzük a papírokat. A lisztet elkeverjük a sütőporral, szódabikarbónával, sóval.
A puha, szobahőmérsékletű vajat kikeverjük a cukrokkal, majd a tojást is hozzákeverjük, s aztán a vaníliakivonatot, banánpépet, a pirított szezámmag 4/5-ét, a joghurtot is hozzáadjuk, jól elkeverjük. Végül összekeverjük a sütőporos, szódabikarbónás liszttel. Nem kell nagyon kikeverni, csak úgy lazán összedolgozni. Formába öntjük, és 15-20 percig sütjük.
Amikor kihűlt, elkészítjük a cukormázat: 12 dkg porcukrot apránként elkeverünk 1-1,5 evőkanál rummal. Apránként adagoljuk, mert túl híggá válhat, éppen csak folyósnak kell lennie, akkor jó. Megcsorgatjuk vele a muffinok tetejét, megszórjuk a kihagyott kevéske szezámmaggal.




Töltött káposztát főztem, ahhoz csináltam "fojtásként" a sütit. Amint látható, a zalaegerszegi piacon lehet lapos káposztát venni, nem csak a multisat. Édes, remekül tölthető, az utolsó levélig leszedegethető. Tökéletes. Van egy termelő Egerszeg mellett, onnan hozzák a piacra. Ha valaki akar készíteni házilag savanyú káposztát, annak is ezt a fajtát ajánlom.

2017. november 30., csütörtök

Fetasajtos tonhalkrém

Imádok pecázni. Miután bedobtam a botot, nem tudhatom, mi lesz a másik végén.
A saját fantáziám van a vízfelszín alatt.

(Robert Altman filmrendező)




Tegnap este körülnéztem, miből varázsolhatnék vacsorát. A finom, magamsütötte magos kenyérhez valami kence jó volna - gondoltam. A spájzban leltem aprított tonhalkonzervet, a hűtőben egy kibontott fetasajtot. Nem azért mondom, de valami csudajó született a házasságukból.

Hozzávalók:
1 aprított vagy darabos tonhalkonzerv (én Tuňák márkájút használtam, 185 grammosat)
7 dkg puha vaj
12 dkg fetasajt vagy krémfehérsajt

frissen őrölt bors
1 teáskanál mustár
1 teáskanál frissen facsart citromlé
egy leheletnyi reszelt citromhéj (el is hagyható)

Az aprított tonhalkonzerv nem sok mindenre használható, de ebben a kenőkében tökéletesen megállja a helyét. Használhatunk darabos tonhalat is, ha az van kéznél. 
A konzervet kinyitottam, és a tetejét rajtahagyva s kissé rányomva a halhúsra, lecsöpögtettem róla az összes olajat, hogy csak a hús maradjon. Egy tálban villával összetörtem-nyomkodtam a puha vajjal, fetával, sóztam és borsoztam, citromlét és mustárt adtam hozzá. 
Nagyon jól illik hozzá a lilahagyma, az olajbogyó is. Ha van kéznél kapri, azzal se lesz rossz.




A citromhéj valami mennyei benne, de nagyon kell vigyázni hogy mennyit reszelünk bele. Ha jól találjuk el, nagyon intenzív, teljes citromaroma érezhető benne, ha eltúlozzuk, akkor süteményíze lesz. Tehát csak kb. két-három  kicsi mozdulattal menjünk neki a reszelőnek, nagyon finoman. Akkor isteni lesz.




Kenhető kenyérre, pirítósra, de tölthető szikkadt kiflibe is, pont így. Ez a verzió nagyon addiktív lesz, csak szólok előre: abbahagyhatatlan, a  kifli extrán ropogós lesz, ez a finom krém meg eteti magát. 
Aztán főtt tojással készíthetünk belőle töltött tojást is úgy, hogy a főtt sárgákat belekeverjük a krémbe, és visszatöltjük a fehér részbe.
De tölthető ravioliba vagy tortellinibe is, csak egy kevés paradicsomszósz vagy sima olívaolaj kell rá öntet gyanánt.
Tésztakosárkákat is készíthetünk vele. Nyáron friss kaporral vagy petrezselyemzölddel vagy mentával megszórva még fokozható az ízkavalkád.
Nagyon finom. És kiadós. Tényleg. 😊 (Emberem a lelkemre kötötte, hogy ezt a receptet őrizzem meg... feltétlenül és minden áron 😁 Nagyon ízlett neki, pedig nem egy halkonzerv-rajongó...)

2017. november 17., péntek

A magyar coleslow saláta

Maradjunk a káposztánál. Ami az amcsiknak a coleslow, az nekünk lehet a savanyúkáposzta-saláta. Ismét jövök egy nemrecepttel, mert annyira egyszerű, de fordítottan arányosan finom és egészséges. Ha sok ilyet esztek, nem kell az ántibijotikum, meg a koldressz és társai. Tutira természetes immunerősítő. És ahogy mán említettem volt fentebb, isteni.





A nemreceptem a következő: végy egy akkora adag savanyúkáposztát, amennyit úgy gondolod, megeszel, vagy a család megeszik. Arányosan (a vendégzöldség mondjuk a káposzta 1/5-e vagy 1/6-a legyen) épp-csak mutass meg neki egy kis reszelt téli zöldségfélét: sárgarépát vagy sütőtököt vagy céklát, de én legutóbb gyufaszálra vágott birsalmát tettem bele, és azzal is fenséges volt, de a körte is jól működik benne, szóval adj hozzá valamilyen zöldségfélét, kevés fehér vagy lila salátahagymát, de ha nagyon hagymás vagy, mehet vele kevés fokhagyma (kora tavasszal medvehagyma) is, ám ha társasági életet élnél, akkor a  hagymák el is maradhatnak. Locsold meg valamilyen jóféle olajjal, az enyémen most tökmagolaj van, de kiváló rá a mák-, dió- vagy olívaolaj is, sőt, a hidegen sajtolt repce- vagy szőlőmagolaj is. A lényeg, hogy jófajta olaj legyen. Ha kissé sótlanabb a káposzta, sózd is, ha nem, akkor só sem kell rá. Keverd alaposan össze és hagyd állni egy órácskát, hogy összeérjen, s már fogyasztható is.
Köretként is ehető, pl. mi a múltkor sima sült csirkéhez ettük, de mennyei sütőben, hajában sült krumplival is.
Készíthetitek magatok által kovászolt káposztából is.
És ennyi lenne. Egyszuszra is el tudtam regélni - mondtam hogy egyszerű lesz. 😏

(A fotó összekeverés előtt készült, hogy látszódjon, mi van a saliban.)

2017. szeptember 20., szerda

Itt a gombaszezon (végre!)

Hülye vevő: Hamburger van?
Lali: Van. Milyen legyen?
Hülye vevő: Gombás van?
Lali: Van.
Hülye vevő: Akkor gombásat. A gomba kínai?
Lali: Igen.
Hülye vevő: Akkor nem kell.
Lali: Miért?
Hülye vevő: Konzervíze van.
Lali: Ez nem konzerv, ez üveg.
Hülye vevő: Akkor üvegíze, nem kell. Inkább kérek egy hot-dogot.

(Üvegtigris 2.)




Ne vegyetek konzerv gombát. 🍄 😊 Mert végre itt a gombaszezon!
A világ legegyszerűbb (és egyik legfinomabb) ebédje.  Idén sajnos nagyon száraz év volt, nyáron egyáltalán nem volt itt Zalában gomba. Úgyhogy tegnap bevásároltam a piacon, szakadó eső ide vagy oda. Olcsó volt például a vargánya, 2000 Ft-ért adták kilóját. De vettem őzlábgombát is, mert azt egyszerűen imádjuk rántva, a kupóc* maradékából pedig főztem egy finom és egyszerű levest. Volt még káposztagomba, galambica, rókagomba, szegfűgomba, többfajta tinorú és szürke pereszke is. (* Nálunk kupócokban árulják a gombát.)
Ma pedig megettük a rizikét - mifelénk fenyőaljának nevezik - és a vargányát egyszerűen tepsiskrumplinak elkészítve.

Hozzávalók 2 főre:
70 dkg burgonya
2 marék rizike (fenyőalja)
2 marék vargánya
1 nagy fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
1 kis csokor friss kakukkfű
3-4 evőkanál olívaolaj




A rizike is a szívem csücske, imádom. Gyönyörű színe van, roppanós állaga és parfümre emlékeztető, csodálatos illata. Bevallom, ezerszer többre becsülöm, mint például a rókagombát (aminek aztán télleg nem sok íze van, csak nem férgesedik, ezért kedvelik), szóval nagyon örültem hogy találtam az árusoknál.

A krumplit megpucoltam, 3-4 milliméteres vastag karikákra vágtam. A gombafejeket egyben hagytam. Egy nagy vájlingban összekevertem mindent: krumplit, gombát, a nem túl vékony karéjokra vágott hagymát, az apróra kockázott fokhagymát, a kakukkfűlevélkéket, sót, borsot, olívaolajat. Jól átkevertem, és a nagy gáztepsire szétterítettem. Előmelegített sütőben, olyan 180 fokon 40 percig sütöttem. 
Paradicsomsalátával tálaltam. (Amíg még van finom kerti paradicsom... már nem sokáig ehetjük sajna.)


2017. szeptember 15., péntek

Dutch baby

Megfigyeltem, hogy a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák, mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától. 
Az úgynevezett modern ember régen és csaknem tökéletesen elfelejtette, hogy ő társas lény. És most sehogy sem érti, miért oly sérülékeny.
(Vavyan Fable)



Maradt a fini baracköntetből, úgyhogy folytattam a sort, és kipróbáltam a Dutch Baby*-t is.  Amennyire nem szeretem az amerikai palacsintát, ez annál jobban ízlett. Isteni ropogós körben, belül lágy és remegős. Mire fotóztam már felére összeesett (sokkal jobban felfújódik, mint amennyire a képen látszik), és ez a mennyiség az én viszonylag kicsi sütőtálamba sok is volt. De elsőre nem igazán tudtam, hogyan viselkedik. Szóval ezt a mennyiséget egy kb. 26-28-as nagy serpenyőben (olyanban, ami sütőbe tehető) vagy sütőtálban érdemes megsütni, vagy két kicsiben: 16-18 cm átmérőjűekben.

Hozzávalók 2 főre:
10 dkg liszt
2 tojás
2 dl tej
1 csapott mokkáskanál só
2 teáskanál cukor (vaníliás is lehet)
2 dkg vaj

A sütőt fullhőfokra előmelegítjük. A hozzávalókból kikeverünk egy sima palacsintatésztát. A serpenyőben, a tűzhelyen megolvasztjuk a vajat. Forró legyen, de még ne barnuljon. Öntsük bele a tésztát és tegyük azonnal a forró sütőbe. Körülbelül 20 perc alatt szép piros-ropogósra sül és felfújódik.
Bármilyen gyümölccsel, gyümölcsöntettel, lekvárral, csoki- vagy karamellöntettel, tejszínhabbal, satöbbivel kínálható. Azonnal fogyasztandó, mert pillanatok alatt összeesik, mint minden felfújt. Nagyon finom, szerintem először, de nem utoljára készítettem.
Sósan is el tudom képzelni. Egy jó raguval a közepén, például.

"A szó holland babát jelent, de természetesen itt most nem erről lesz szó.  A dutch ugyanis az amerikai német bevándorlók egy csoportját is jelentette, akik a deutsch szó elkorcsosulásából lettek dutchok, ugyanis ez a sütőben sült, tulajdonképpen palacsintafelfújt eredetileg a német Pfannkuchenből származik. Némileg hasonlít is az eredeti, nem grízből készült császármorzsára, ami gyakorlatilag ugyanez a metódus, csak a tésztát a végén darabokra szaggatva tálalják." (forrás)

2017. szeptember 12., kedd

Túrós smarni vérbarackkal

   Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika.
   Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleve fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb.
   Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat fölemelte, és így válaszolt: a szakácskönyvet ismerem, és tudom, hogy több mint húszezerféle tésztát sütnek. De ha jól megnézem, kitűnik, hogy ennyi nincs. Legfeljebb százhúsz. A többi csak arányokban vagy töltelékben vagy formában különbözik. Mikor még jobban odafigyeltem, láttam, hogy alapanyag szerint százhúsz tésztáról szó sem lehet. Megszámoltam, nem volt több, mint huszonhat. Még ez is sok. Még elemibb alapra tértem, s akkor kitűnt, hogy nincs több, csak hét. A helyzet a modern tudományban is ez. Csak hét könyv van, amit alaposan el kell olvasni.* A többi csak abban különbözik, hogy az egyik tekercs, a másik kifli, a harmadik táska, túróval vagy dióval vagy mákkal töltve. Tulajdonképpen fél év alatt kitanultam. A többi szemfényvesztés -

(Hamvas Béla: Karnevál)

* Nektek melyik az a hét könyv? 📚😏



A szeptember a vérbarack hónapja. Legalábbis én kineveztem annak. (Vámpírok egyenlőre kíméljenek, várakozzanak halloweenig, ha kérhetem.)  
Mindig veszek ilyenkor a piacon, nagyon szeretem. Gyönyörű szín, különleges íz. Magbaváló, keményebben frissen kompótnak, télre befőttnek tökéletes, puhábban enni vagy dzsemnek eltéve pazar.
Volt tegnapról finom, sűrű, gazdag karfiolleves maradékom, ahhoz készítettem ezt a smarnit vérbarackkal, Chili & Vanília receptje alapján.

Hozzávalók 4 főre:
20 dkg túró
2 nagyon púpos evőkanál sűrű, 25 %-os tejföl (kb. 5-6 dkg)
7 dkg sima liszt
3 dkg kukoricaliszt
4 nagy tojás
1 csapott mokkáskanál só
7 dkg porcukor
vanília (por, vagy kivonat)
1 púpos evőkanál mazsola
4 dkg vaj
a barackhoz:
6 db vérbarack
2 púpos evőkanál kristálycukor
1 csipet só
1/2 dl száraz rozé
1 szem szegfűszeg
vaníliapor (vagy kivonat)
1 dl víz

A barackfőzéssel kezdjük. *
Begyújtottam a sütőt 200 fokra. A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját kikevertem kézi habverővel a cukor 2/3-ával, vaníliával. Hozzáadtam a túrót és a tejfölt, és botmixerrel simára mixeltem. (Az eredeti receptben krémes túró van, de a környéken ilyet nem kapni, ezért választottam ezt a megoldást, teljesen jól működött.)
A tojásfehérjéket felvertem jó habosra, a végén hozzáadtam a cukor maradékát is, és tényleg nagyon krémesre verettem a robotgéppel. A liszteket összekevertem a sóval egyetemben, majd összekevertem a tejfölös-túrós tojássárgájákkal, végül hozzákevertem a mazsolát is. A felvert fehérjének kb. a harmadával fellazítottam a kikevert túrós masszát, a többi habot már óvatosan kevertem bele, hogy levegős maradjon. A tepsit kivajaztam, beleöntöttem a tésztát, és pirulásig sütöttem, ami kb. 10-15 perc. Amikor kivettem, kisebb galuskákra szaggattam és a felfőzött barackkal tálaltam, porcukorral kissé meghintve.



* A barackokat meghámoztam, vékonyabb gerezdekre vágtam. Feltettem főni a cukorral, borral, vízzel, vaníliával, sóval, szegfűszeggel. Hagytam erősen forrni cirka 5 percig, majd hidegvízfürdőbe tettem, s aztán a hűtőbe. A friss, meleg smarnit a behűtött barackkal tálaltam.

(Legközelebb azt hiszem, nem turmixolom el a túrót mert így nem érződött ki. Simán tejjel ugyanilyen lett volna... csak pazarlás (pazóólás, ahogy nagyanyikám mondaná), drága a túró, tejfel. Szóval legközelebb normále túró, plusz tej. Ha mán egyszer túrós smarni, én szeretem kiérezni. Úgyhogy ez nem a végleges verzió.)

2017. szeptember 5., kedd

Áfonyás triffle

Van kedvenc napszakotok? Nekem igen. Mindig is szerettem az alkonyt. 
Az arany és kék órát. 
Ma különösen szép volt a napnyugta. Egybeesett a holdfelkeltével, és ez a földet kísérő öreg barát feltűnően tündöklő és gömbölyű, olyan, mint egy hatalmas arany pizzástányér. Még a morzsákat is látni rajta. 



Semmi extra, csak egy áfonyás triffle - najó tullképpen tiramisu... Végül is mindegy. Csak ötletadó, mert még van áfonya, málna, barack, szilva, füge, sőt, múlt héten még epret is láttam. A triffle-hez mind nagyon finom.

Mivel ez a gyümölcs nyersen tényleg nagyon jellegtelen, kicsit felfőztem: 15 dkg áfonyához adtam 1 dl vizet, kb. 2 csapott evőkanál világos nádcukrot, csipet sót, kb. fél citrom levét és nagy lángon felforraltam, közben krumplinyomóval kissé összepaszítottam a szemeket, hogy kiengedjék a színüket-ízüket. Forrás után 2-3 perccel le is kapcsoltam a lángot és hidegvízfürdőbe tettem a lábaskát, amibe beletettem még a maradék 10 dkg áfonyát is. Hagytam kihűlni.

Készítettem egy normál tiramisu-krémet 25 dkg mascarponéból és 2 nagyobb tojásból, cirka 12-15 dkg porcukorral. 



A rétegezésnél az áfonya levébe mártogattam a babapiskótát, majd meg is locsoltam még lével, és áfonyaszemekkel, aztán rákentem egy réteg krémet. Megint mártogatott piskóta, áfonyaszemek, krém. Így tettem, míg tartottak a hozzávalók. 
A tál tetejét folpackkal lezártam és 2-3 órára hűtőbe raktam, hogy összeálljon. De itt a triffle receptje is, ez egy finom fehércsokis krémmel van, ezt is ajánlom hozzá.

2017. augusztus 17., csütörtök

Csokoládémousse (csak csokoládéból és vízből)

Odafenn, hol moly suhog
és szúnyog száll,
hol soha nem jár
szőrös lábú dromedár,
Hol a lepkék éjjel
kósza pillangók,
és kandarazsak
dúdolják a Plízdongót,
Ott a város tetején
egy erkélyen,
egy csillaghullós,
romantikus szentélyen,
úgy döntött
a lábizzadós Giuseppe,
miután a fél pizzáját megette,
a legjobb mozgás
aznap éjjel számára,
ha rálépne a szakácsnőnek lábára.
Felrántotta az ünneplős atlétát,
Vitt a hölgynek salátából bokrétát,
Összecsapta hangosan a bokáját,
megdicsérte a szakácsnő tokáját,
megpödörte komótosan bajuszát,
elkapta a jóasszonyunk derekát,
olyan táncot roptak ott az erkélyen,
a molylepke eltévedt egy szekrényben.
Kóbor macskák azóta is mesélik,
hogy Guiseppe nagy sármőr,
és remélik
lesz még ilyen éjszakai vigasság
Ez volt itten a színtiszta igazság. 


(Egri Mónika: Tánc a tetőn)
Édességehetnékem volt... és csoki mindig van itthon, ha sütni támadna kedvem, legyen mihez nyúlni alapon. 
Ez a világ legegyszerűbb és leggyorsabb csokoládékréme. Feltéve, ha ... tartunk otthon jeget, mer' a (jég)kocka el van vetve izé bele van potyogtatva egy nagy tálba, melyre jön egy kisebb tál, az olvadt csokival. Najó, kezdem előrül.

Hozzávalók 5-6 kis pohárnyi krémhez:
20 dkg étcsokoládé, lehetőleg magas kakaótartalommal (60-70%-os a legjobb)
csipet só
18 dkg szobahőmérsékletű víz (majdneméppencsakhogy'picinyhíjján 2 dl)
20-30 db jégkocka

A csokoládét vágjuk kis darabokra, és tegyük egy kislábosba a szobahőmérsékletű vízzel. Kis lángon melegítsük fel és keverjük, amíg teljesen elolvad benne a csoki. Ekkor tegyük át a kislábost egy nagyobba, amiben kevés víz és a jégkocekák vannak. A csokis lábos alja érjen bele a jeges vízbe. Kezdjük el - szerintem robotgéppel, kézivel - felverni az olvadt csokit. Nem kell magas fokozaton, csak finoman. Pár perc után, ahogy hűl a csokoládé, azt vesszük észre, hogy habosodik. Egészen addig verjük, míg könnyű, mousse-szerű habot nem kapunk. Nos, ez az intuíciónkra van bízva, mikor érzékeljük tökéletesnek, nem szabad túlverni.
A végeredmény egy felhőkönnyű csokoládéhab. 
Ízesíthetjük is, vagy készíthetjük eleve ízesített csokoládéból.
Én tejszínhabot rétegeztem közé, egy csapott evőkanál porcukorral vertem fel a 2 dl tejszínt, így kicsit látványosabb, de önmagában is tökéletes ez a pohárdesszert. Fogyasztható azonnal is, de kifejezetten jót tesz neki néhány óra álldogálás a jégszekrényben.
Itt olvashatjátok a részletes leírást róla, nagyon köszönöm a receptet Kisbogárnak!

(Egyébként én csak 40%-os csokit használtam és tökéletesen működött így is a recept.)

2017. július 27., csütörtök

Áfonyás joghurtos kevert süti

Van egy szembe szomszédunk, egy fiatal srác. Reggelente sokszor együtt kávézunk. Persze erről csak én tudok, ő nem. Elválaszt bennünket a konyhai függönyöm diszkrét, áttört fátyla és cirka tíz méter légvonalban.
Figyelni szoktam, ahogy ki sem lép az erkélyre, csak leguggol a küszöbön, kezében az illatos, gőzölgő feketével és rágyújt egy cigarettára. Én is rágyújtok. 
Egy perc múlva már hűlt helye van. 
El is neveztem Villámnak, mert én kettőt se pislogtam, szippantottam, kortyoltam, de ő már robog tova, sodró napjának felgyorsult tempójában, ki tudja, hova.
Hát, good mornin' Flesh, szép napot! Nekem még van a kávémból is, a cigimből is, de legfőképpen a szemem rácsodálkozása tart még sokáig a reggeli világra.




Vettem áfonyát, mert furcsa módon még soha nem kóstoltam, csak késztermékben: fagyiban, csokiban, cukrászdai süteményekben. Mondjuk évekkel ezelőtt erre nálunkfelé nem is igen lehetett kapni. Most sok van a piacon és nagyon szép nagyszeműek voltak, nem magyarázom, vásárlásra csábítottak. 
Fincsi, de önmagában szerintem elég jellegtelen gyümölcs. Amint viszont cukor és fűszer éri, azonnal nagyon izgalmassá és élénkké változik mind a színe, mind az íze. Szerintem joghurttal elturmixolva a legistenibb, vagyis egy jól behűtött smootie-nak (hogy gasztrosznob legyek, valójában sima turmixitalról van szó), vagy lefagyasztva fagylaltnak, jégkrémnek, semifreddonak. Öntetként is fantasztikus lehet pl. panna cottához. De ebben az egyszerű kis kevert sütiben is isteni. (Maradék-hasznosítottam: találtam múlt heti kibontott joghurtot a hűtőben, lejárt szavidejű vajat... trallala semmitsedobunk ki...)

Hozzávalók:
12 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás
15 dkg joghurt
20 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
vanília (esszencia vagy por vagy vaníliás cukor),
1/2 csapott mokkáskanál finom só
20 dkg áfonya (najó 25, de egy keveset elkóstolgattam)
5 dkg csokoládé
1/2 csapott evőkanálka levendulavirág (opcionális)

A szobahőmérsékletű vajat habosra kevertem a cukorral, sóval, majd a tojásokkal is. Hozzákevertem a joghurtot is, aztán a sütőporos lisztet is, végül az áfonyát és a nagyobb darabokra vágott csokoládét is belekevertem. Kivajazott-lisztezett formába öntöttem és előmelegített 160-170 fokos sütőben 35-40 percig sütöttem. Végezzünk tűpróbát.

A levendula már kóstolás után jutott eszembe, nagyon illene az áfonyához szerintem. Valamint legközelebb a tetejére szórnám a gyümölcsöt, mert így a krémbe keverve lenavigált minden az aljára, a csoki is, a kis lila bogyók is. (Ha a megmosott, lecsepegtetett áfonyát megszórjuk kevés liszttel, és így szórjuk a süti tetejére, akkor nem megy le teljesen az aljára. Legalábbis eddig ez nekem meggyel mindig működött, szóval meg lehet próbálni, hátha az áfonyánál is bejön a trükk.)

Délutáni kávézáshoz (nem egyperceshez, hanem ráérős, igazi kiélvezős szertartásoshoz) vagy teához tökéletes választás, de akár vacsorára egy pohár hideg tejjel is kitűnő. Könnyű, borzas kis tésztája van, nem egy szép süti, de fincsi.
Süthető sima tepsiben is, őzgerincben is, tortaformában vagy kuglófformában is, de muffinnak is tökéletes ez a tészta.