2009. augusztus 1., szombat

Bruschetta



Légy jó, és ne várj ezért jutalmat sem a földön, sem a túlvilágon. A szem sem vár jutalmat azért, mert lát, a láb sem azért, mert jár.


(Marcus Aurelius)





Egészséges és finom.
Fokhagymás pirítós paradicsommal, egészen leegyszerűsítve. De vannak még járulékos elemek hozzá: extraszűz olívaolaj, só, frissen őrölt bors, friss bazsalikomlevelek.

Nem írok mennyiségeket. Étvágy szerint a paradicsomokat felkockázzuk kis darabokra. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és friss bazsalikomleveleket vágunk még a keverékbe. Frissen sült, fokhagymával megsimogatott pirítósra halmozzuk és hammm bekapjuk.

Tegnap rozsos kenyeret sütöttem tökmaggal, kevés köménymaggal. Igazán jól illett a bruscettához.

Az egyszerűség valóban nagyszerűség. Ez az egyik nyári kedvenc vacsoraétkem.

2009. július 30., csütörtök

Modortalanságok

*

Elolvastam a "modoros" gasztroblog- kritikáját... A kommenteket is.
Van benne igazság is. Meg nem igazság is.
Az írás találó. Tény, s való. Bár könnyű más pipilőjével a csalánt verni.

Azonban hozzászólni ott nem kívánok. A hozzászólások hogy úgy mondjam - modorosak?! Még ha azok lennének. Sajnos kritikán aluliak.
Egy-két kivétellel.

Arra lennék csak kíváncsi, a kommentelők hogy írnák le és milyen fotóval illusztrálnák a kreálmányaikat. Milyen szavakat használnának vajon? Valószínűleg egy új nyelvet kéne kitalálniuk, nehogy őket is modoros jelzővel illessék... Esetleg meg is kéne fizetniük egy fotóst, hogy értékelhető képek tartozzanak a receptekhez? Valószínűleg igen. És az elkészül ételek minőségéről most ne is beszéljünk.

A gasztroblogot írók zöme munka és család mellett ír, fotózik. Talán nem jelöltethetnénk magunkat a következő irodalmi Nobel-díjra - de nem is ez a cél. Sokak saját szórakoztatásukként csinálják, sokak virtuális receptfüzetként nevezik meg oldaluk funkcióját, sokak pedig szeretnék átadni, megosztani a főzés terén meglévő, nem is kevés tapasztalatukat.
Lehet hogy modorosan, igen. De azt gondolom, aki ezen fönnakad az nem mást keres, mint hogy legyen mibe belekötnie. A modoros blog kiváló példa erre. Mindig azok kritizálnak a legélénkebben, akiknek sem tehetségük, sem kitartásuk, sem intelligenciájuk nincs semmihez. Csak a kritizáláshoz.

A férfiak-nők témához. Nem minősítem, hogy a pasik mit és hogyan képesek ömlengeni a fociról, autóversenyről és egyebekről. Mi nők mindezt a főzés-sütés terén csináljuk.
Hagyjuk élni egymást, ha kérhetem.

Végül: kíváncsi lennék a tisztelt hozzászólók vajon hányszor kerestek jó recepteket a neten. Szerintem már sokszor. De persze, ezt nem kell bevallani.

Vannak "sznob" blogok is. Igen. Azok is kellenek. Vannak hétköznapi blogok - igen. Azok is kellenek. És minden blog mögött ott az ember. Az ember, aki nem tökéletes, aki férj, feleség, anya, apa, dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, különmunkát vállal. Aki huzamosabban olvas egy-egy blogot, meglátja mindezt. És nem azt értékeli a másikban, hogy esélytelen a Pulitzer-díjra, vagy hogy nem egy Capa színvonalú fotós - hanem a munkát, a kitartást, és az adás-megosztás önzetlenségét.

A "modoros" meg csak kritizáljon. Jó időtöltés az is. Bár kreatívnak nem nevezném. Viszont jól el lehet csámcsogni egy darabig a témán... Míg korgó gyomruk nem figyelmezteti őket arra, hogy kritikával még senki sem lakott jól.

Zölborsófőzelék



Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?


(Marcus Aurelius: Elmélkedések)





Még van nálunk a piacon zöldborsó. Nagyon szeretem, petrezselymesen. Egyszerű kis étel - de nagyon finom. Emlékszem, anno a suliban mindig bélszínrolóval adták. Na azt nagyon utáltam...
Nagyon sok féle feltéttel ehetjük: fasírttal, lencsefasírttal, gombafasírttal, tükörtojással, főtt tojással, töltött tojással, buggyantott tojással, bundáskenyérrel, borzacskával, sült sonkaszelettel... Szóval bármivel jó. Ja. Virslivel vagy sült párizsival is. Ó igen. Szerintem natúr halfilével, lazacszelettel is isteni.

Hozzávalók 4 főre:
1, 5 kg hüvelyes zöldborsó (vagy 1 kg fejtett),
1 nagyobbacska csokor petrezselyemzöld,
1 teáskanál olaj,
3 dkg vaj,
2 közepesen púpos evőkanál liszt,
2 dl víz,
kb. 1/2 liter tej,
só,
2-3 teáskanál kristálycukor,
esetleg 1 decinyi tejszín.

A borsót kifejtettem, majd az olaj és vaj keverékén fedő alatt, kis lángon sóval, kevés cukorral puhára pároltam. Majd megszórtam lisszttel, jól elkevertem, hogy ne maradjon csomós. Aztán először egy decinyi vízet tettem rá, majd a tejet apránként, mindig jól elkeverve. A végén kevés tejszínnel még krémesebbé tehető. Hozzákevertem az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Kóstoltam, még sót és a maradék cukrot is belekevertem.

Mennyei finomság. :) Olyan jó, hogy a magyar konyha "kitalálta" a főzelékeket. Én nagyon szeretem szinte mindet.
Készíthető fagyasztott borsóból is, természetesen. De frissből a legfinomabb.

2009. július 27., hétfő

Szeder"leves"


- Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? - kérdezte egy nap a mester.
Sok feleletet kapott:
- Van-e Isten?
- Ki az Isten?
- Hogyan juthatunk el Istenhez?
- Van-e élet a halál után?
- Nem - mondta a Mester -, a legfontosabb kérdés a következő: ki vagyok én?
A tanítványok jobban megértették, hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.
- Szerinted, ha meghalsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor.
- És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?
(Anthony de Mello)



Inkább csak emlékeztetőnek szánom - és mert szederből a legszebb. Elképesztő színe tud lenni. :) Valójában az elmúlt egy-másfél hónapban szinte naponta készült és készül ez az egyszerű "leves" - már tavaly is írtam róla ITT.
Nagyon szeretem az ízét - ha valamilyen formában fel van dolgozva, rajongok e gyümölcsért. Önmagában viszont nem szeretem. Nekem nagyon fanyar. De így isteni.
Vagy fagyinak - az egyik legkedvencebb jeges finomság számomra a szederfagyi. (A citromfagyi után mindjárt...)


A gyártási technológia roppant egyszerű: vettem egy kis dobozka szedret a piacon. Beleburítottam a turmixgépbe, egy nagydobozos natúr joghurttal együtt. Mézet, kevés száraz vörösbort, pici őrölt fahéjat és őrölt szegfűszeget tettem még bele - no meg egy csipet sót. Jól összeturmixoltam, aztán szitán átszűrtem, hogy ne legyen magos.
Jégbe hűtve tálaltam.
Egyébként lefagyasztva szerintem isteni jégkrém lesz belőle.

2009. július 26., vasárnap

Tökös-mákos lustarétes



Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!

(Robert Fulghum)





Ismét egy lustaasszony-rétes. De most szűkebb környezetem jellegzetes rétesét ültettem át ebbe az egyszerű formába. Az Őrségben készítik a hagyományos tökös-mákos rétest. Abszolút aktualitása van, azt hiszem. És nagyon finom lett.

Hozzávalók egy közepes ( 24*37) tepsihez:
20 dkg liszt,
15 dkg porcukor,
1/2 sütőpor,
60 dkg legyalult tökhús,
15 dkg darált mák,
1 citrom reszelt héja,
1 félmarék mazsola,
csipetnyi só,
3 tojás,
12 dkg vaj,
2,5 dl tej,
1 dl tejföl.

A tököt megszórtam egy kevés porcukorral, hogy levet engedjen.
A vajat megolvasztottam.
Kimértem a porcukrot.
A lisztet kimértem, aztán elkevertem a sütőporral, a sóval és a porcukor felével.
A darált mákhoz kevertem a porcukor másik felét és a reszelt citromhéjat.
Egy tálban fölvertem a tojásokat és összekevertem a tejjel és tejföllel, és az olvasztott vaj felével.
A tepsi oldalát kikentem vajjal, majd az olvasztott vaj egyik felével meglocsoltam. Rászórtam a lisztkeverék felét, majd a kinyomkodott tököt elterítettem rajta. Megszórtam a mazsolával is, majd meglocsoltam a tojásos keverék 1/3-ável.
Rászórtam a mákot. Ismét meglocsoltam a tojásos keverékkel - a maradék felével.
Rászórtam a megmaradt lisztet, és meglocsolgattam a maradék tojásos tejjel.
Háromnegyedes lángon 40 percig sütöttem. Még forrón megszórtam a tetejét porcukorral.
Az eddig készített lustaréteseim: Kapros-túrós, meggyes-túrós, almás-diós.

2009. július 25., szombat

Csillagtök töltve - libanoni módra



A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket és elbújok amögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem. Az, aki bátran elmondja, hogy mi a vágya, az láthatóvá válik, azt lehet gyűlölni, azt lehet szeretni, arra lehet mérgesnek lenni, de az, aki csak a másik vágyainak akar megfelelni, az abszolút láthatatlan. És aki láthatatlan, az unalmas.

(Feldmár András)





Végre be lehetett kapcsolni a sütőt, a lehűlésnek köszönhetően. Úgyhogy ma már "rendeset" ebédeltünk. Készítettem egy hamis húslevest, ezt a töltött csillagtököt, és egy kis gyümölcsös joghurtot desszert gyanánt.

A piacon nagyon szép, zsenge tököt kaptam. Vétek lett volna otthagyni. Vettem hozzá darált húst is, aztán itthon belelapoztam a Terebess keleti konyhák részlegébe. Az arab receptek érdekeltek kifejezetten. Egyrészről mert kedvencem az arab, török konyha. Másrészről, mert tudom hogy ezek a remek konyhák igencsak sokféle darálthúsos fogással rendelkeznek.
Én pedig most nem vágytam sem magyaros, sem megszokott egyéb más ízekre. Arab ízvilágra vágytam.
Találtam is egy jó kis receptet, így semmi sem állhatott a megvalósulás útjába. :)
Kicsit persze variáltam rajta - az eredeti recept ITT található, a "húsgombóc libanoni módra (KIBBI) név alatt.

Hozzávalók 4 főre:
2 közepes csillagtök,
40 dkg darálthús,
2 közepes fej vöröshagyma,
1 kisebb padlizsán,
2 félmarék bulgur (búzatöret),
1 fémarék fenyőmag vagy mandula vagy kesudió vagy napraforgómag,
1 kávéskanál tört vagy őrölt koriander,
1 kávéskanál tört vagy őrölt köménymag,
1 kávéskanál őrölt fahéj,
6 evőkanál olívaolaj,
só, frissen őrölt bors.

A csillagtököket megmostam, majd kalapot vágtam rajtuk. Egy evőkanállal kivájtam a magházas részt középről.
A bulgurt hideg vízbe áztattam.
A vöröshagymát apró kockákra vágtam és az olívaolajon a hámozott, nagyobb darabokra vágott mandulával; a hámozott, kis kockákra vágott padlizsánnal; valamint a fűszerekkel együtt pirítani kezdtem. Közepes lángon hogy a hagyma is, a padlizsán is megfonnyadhasson, illetve kicsit pirulhasson is. Mikor készen volt, hozzáadtam a darált húst, és együtt pároltam még tíz percig. Végül belekevertem a leszűrt bulgurt is. A tölteléket a csillagokba töltöttem, a kalapot is rátettem. Előmelegített sütőben 3/4-es lángon 50 percig sütöttem.
Jobb, ha a kalap teljesen illeszkedik, mert így kicsit kiszáradt a töltelék széle, ahol kilógott a kalap alól. De csak ennyivel volt több, ezért betöltöttem inkább. Ha több töltelék marad, töltsük paradicsomba vagy paprikába, és tegyük be a patiszonok mellé a sütőbe.
Ehhez az ételhez mindenképpen nagyon friss, zsenge, vékony héjú csillagokat válasszunk. Abszolút ehető így a héja, ugyanúgy mint a kisebb cukkiniknek.
Nagyon finom, igazi könnyű nyári étel, egyáltalán nem gyomorterhelő. Az olívaolaj és hagyma mennyiség soknak tűnhet, de kell bele - különben száraz és ízetlen lenne.
Paradicsommártást, vagy valamilyen citromos mártás ajánlok mellé. Vagy fokhagymás joghurtot.
Vega módon is készíthető ez a töltött tök - csak a húst kell kihagyni belőle. A bulguros, fűszeres padlizsántöltelék is szerintem ugyanilyen finom bele.
Megtartom a receptet. Legközelebb nyersen hagyom a darálthúst, és húsgombócokként sütöm meg.

2009. július 24., péntek

Aszalt paradicsom

.

Elérkezik a péntek, az ember hazatér és maga elé veszi  a  héten  el  nem  olvasott  újságokat. Bekapcsolja  a  tévét,  leveszi  a  hangot.  Feltesz valami zenét. A távirányítóval ide-oda váltogatja a csatornákat,  eközben  megkísérel  belemélyedni  a lapokba  és  a  zenébe.  Az  újságok  nem  bírnak  új tartalommal,  a  tv  adások  folyamatosan ismétlődnek  és  a  kazetta  is  unásig  ismert.  A felesége  neveli  a  gyerekeket,  feláldozván  fiatal éveit  anélkül,  hogy  valójában  értené  az  asszony, miért  is  teszi.  Illetve  egy magyarázat mégis csak bevillan  minderre: ”Hát  ez  az  élet.”  Nem,  az  élet nem  ez.  Az  élet  elragadtatás.  Próbáld  meg felidézni hová  zártad  el  ezt  a  lelkesedést.  Aztán foglald  bele  asszonyodat és  gyermekeidet  is,  és így folytasd a keresést, mielőtt túl késő. A szeretet nem  zárja  el  senki  elől  azt  a  lehetőséget,  hogy kövesse álmait.

(P. Coelho: Maktub)



Ma lett készen. A paradicsomot mostam, leszárítottam, aztán félbevágtam. A magokat eltávolítottam. Alaposan besóztam, majd lé nélkül kitettem a napra, a húsával fölfelé. Két-három nap alatt megaszalódik, ha ilyen rekkenő forróság van. Eltehető így natúran is, vagy üvegben jó szorosan rakva, olívaolajjal felöntve, fűszerezve. Mennyei csemege salátákba, tésztákra, szószokba. Az aszalt paradicsom maga a tömény umami íz, főleg a félig aszalt, nem egészen kiszárított és olívaolajban, fűszeresen eltett változat. Aki nem kóstolta, nem is sejti, mennyire finom.

*

Mediterrán babsaláta



- Táncolsz? - kérdezte. - Táncolsz?
- Nem.
- Nem?
Csodálkozva lógatta karját.
- Jól van – jegyezte meg -, akkor hadd táncoljak én, jó uram! Állj egy kicsit arrébb, nehogy feldöntselek! Hopplá! Hej!
Nekilendült, tapsolt, ugrott, forgott a levegőben, behajlított térdekkel leguggolt, majd visszaugrott ültében a levegőbe, mint a gumi. Hirtelen újra a levegőbe pattant, magasra, mintha megfogadta volna, hogy legyőzi a természet nagy törvényeit, szárnyakat növeszt, és elrepül. Érezni lehetett ezen a szúette, összeaszott testen a lélek rugaszkodását, hogy fölemelje a testet és elinduljon vele, s hullócsillag módjára belevesszen az éjszakába.
Zorbász összehúzta a szemöldökét, arca nyugtalan komolyságot öltött, már nem ordított, összeszorított fogakkal küszködött, hogy elérje a lehetetlent.
- Zorbász, Zorbász – kiáltottam -, elég.
Féltem, nem akartam, hogy a nagy megerőltetéstől hirtelen összeroppanjon a teste, s ízekre törjön.
Zorbász összekuporodott a földön, lihegett. Arca boldogságtól ragyogott. Ősz haja homlokához tapadt, izzadtság folyt az orcáján és állán, végig a szénporos arcon.
- Megkönnyebbültem – kezdte nemsokára -, mintha vért csapoltak volna belőlem. Most már beszélhetek.
- Mi ütött beléd, hogy elkezdtél táncolni?
Nyugtalanul rám nézett, s remegett a szája:
- Miféle örömömben? Hát amit az előbb mondtál! Nem a szénért jöttünk, azt mondtad. Azért jöttünk, hogy elteljen az idő, a világ szemébe port hintsünk, ne nézzenek bolondnak bennünket, és ne kergessenek el záptojással, s mi, ha magunkra maradunk, és senki se lát, röhögjünk egy nagyot!
Zorbász letörölte a verítékét, keresett valamit, ott volt még a vacsora maradéka az asztalkán, kinyújtotta a kezét:
- Engedelmeddel, jó uram, megint megéheztem.
Fogott egy nagy karéj kenyeret, nagy fej hagymát, egy marék olajbogyót, s egykettőre befalta. Aztán öntötte magába a bort, csak úgy zubogott, hozzá se ért a nyelve hegye. Zorbász elégedetten csettintett.
- Megnyugodott a szívem.
Rám nézett, kacsintott egyet:
- Miért nem nevetsz? - kérdezte. - Miért nézel így? Ilyen a természetem. Egy ördög van bennem, és kiabál, s azt csinálom, amit mond. Amikor nem bírok magammal, azt kiabálja: „Táncolj!” - és én táncolok. Megkönnyebbülök. Egyszer, amikor a fiam, Dimitrakisz, Khalkhidikében meghalt, éppen így felálltam és nekikezdtem táncolni. A rokonok és a barátok, akik látták, hogy a koporsó előtt táncolok, odaszaladtak, hogy megfogjanak. „Megbolondult ez a Zorbász - mondták -, megbolondult ez a Zorbász!” Én, ha akkor nem táncolok, valóban megbolondultam volna a fájdalomtól. Mert első gyerekem volt, hároméves, és nem tudtam beletörődni a veszteségbe.
Ó, hova süllyedtek az emberek, pfúj, a pokol nyelje el őket! hagyták, hogy a testük megsüketüljön, és csak a szájukkal beszélnek. De mit mondhat a száj, mit tud mondani? Nevetsz? Lehet tánccal beszélni? És mégis, a nyakamat teszem rá, hogy az istenek és az ördögök is így beszélnek. De úgy látom, elálmosodtál. Na, menjél csicsikálni, holnap majd újra beszélgetünk.
Későn tudtam csak lehunyni a szemem. „Veszett fejsze nyele az életem – gondoltam magamban -, ha lehetne, fognék egy szivacsot, és letörölnék mindent, amit olvastam, amit láttam és hallottam, beiratkoznék Zorbász iskolájába, és elkezdeném a nagy, igazi ábécét tanulni! Mennyire más utat választanék! Tökéletesre edzeném mind az öt érzékszervemet, egész bőrömet, hogy örüljön és értsen mindent. Megtanulnék futni, birkózni, úszni, lovagolni, evezni, autót vezetni, célba lőni. Testemet lélekkel tölteném meg, a lelkemet testtel, kibékíteném magamban végre ezt a két ősi ellenséget...”
Felültem a fekhelyemen, s végiggondoltam az életemet, amelyet elveszettnek hittem. A nyitott ajtón át a csillagfényben láttam Zorbász alakját, ott ült egy sziklán, összekuporodva, és nézte a tengert, mint valami vadmadár, s irigyeltem. „Ő megtalálta az igazságot – gondoltam -, ez az igazi út!”

(Nikosz Kazantakisz: Zorbász, a görög)



Ismét paradicsom. Mert nem csak citromrajongó vagyok, de eme mennyei gyümölcshöz is örök szerelem fűz. Egyszerűen nem tudom megunni. Míg szezonja van, mindennap eszem belőle. A fejtett babot is nagyon szeretem, de ebben a melegben kizárólag jól behűtött salátaként.

Hozzávalók4 főre:
1/2 liter fejtett bab,
3 nagy paradicsom,
2 kisebb fehér salátahagyma,
1 kisebb cukkini,
só,
pici őrölt bors,
olívaolaj,
friss bazsalikom-, oregano- és mentalevelek,
kb. 2 evőkanálnyi balzsamecet.

A babot sós vízben megfőztem, majd hideg víz alatt leöblítettem, hogy ne főjön tovább. A cukkinit karikákra vágtam és serpenyőben meggrilleztem sóval, olívaolajon. Hagytam kihűlni.
Közben a paradicsomot negyedszeletekre vágtam egy nagyobb tálba. A hagymát szintén karikáztam. Hozzátettem mindehhez a babot, a cukkinit. (Lehet bele csípős hosszú zöld paprikát is vágni vékony karikákra.) Sóztam, borsoztam, belevegyítettem a friss fűszerleveleket is (a mentát apróra vágtam), olívaolajjal bőségesen meglocsoltam, balzsamecettel savanyítottam. Kóstoljuk, szájjal lehet a jó arányokat eltalálni. Én szájjal főzök mindig, a kóstolás alapvető dolog, anélkül nem lehet igazán jó ételt tenni az asztalra.
A salátát tegyük legalább 2 órára hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek, és kellően behűljön.
Pirítóssal, vagy sima párolt rizzsel ajánlom. Vagy köretként forró-friss rántott húshoz. És persze, egy pohár habzó, hideg sör is dukál hozzá, vagy valamilyen könnyű, száraz asztali bor.
Tipp: a megfőzött fejtett babból a salátát készíthetjük úgy is, mint a svéd gombasalátát.




Tegnap tényleg nagyon délies napunk volt. A hőség, a forró szél, a muzsika a nyáréjben, a koncert után elfogyasztott finom, jó hideg babsaláta, a finom bor... Igazi mediterrán nyáréjszaka volt. A zenét a Gipsy Kings szolgáltatta, élőben. Veszprémben jártunk - ma is visszamennék, mert újfent egy fantasztikus, csodás zenész lesz hallható: Jan Garbarek.


.

2009. július 22., szerda

Sárgadinnyés túrótorta sütés nélkül



Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél. Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek a fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)



Jó sok gyümölcsöm van mostanában itthon. A nyár forróságában gyümölcsön, paprikán, paradicsomon, kenyéren élek. De ma egy kis édességre vágytam. Sok blogon láttam már a tört keksz alapú tortákat. Sőt, Ágiét kóstoltam is a balatonfelvidéki találkozón, isteni finom volt. Most pedig Charlotte oldalán jött újra velem szemben nagyon kívánatosan.
Az én tortámon sárga húsú őszibarack és sárgadinnye van. Mondhatom, engem is meglepett, mennyire finom lett e két gyümölccsel az az egyszerű, sütés nélkül pikk-pakk összerakható, de nagyon finom és könnyű édesség.

Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
Az alaphoz:
20 dkg teljes kiőrlésű cukormentes keksz (CBA-ban vettem),
5 dkg grillázs,
10 dkg vaj,
kb. 1 dl tej vagy tejszín.
A túrókrémhez:
25 dkg túró,
2 dl tejszín,
3 teáskanál porcukor,
2 csapott teáskanál Horváth Rozi féle zselatin.
A gyümölcsökhöz:
5-6 db őszibarack,
1/2 sárgadinnye,
3 evőkanál méz,
1 csapott evőkanál Horváth Rozi féle zselatin,
esetleg bodzaszörp.

Az alaphoz való kekszet mozsárban összetörtem, csakúgy, mint a grillázst. Nekem volt maradékom - anno a grillázsos tekercshez sokat készítettem és eltettem egy üvegbe.
A tört hozzávalókat tehát összedolgoztam a szobahőmérsékletű vajjal, és annyi tejszínnel, hogy összeálljon, majd a kapcsos tortaformába lapogattam egyenletesen.
A gyümölcsöket megtisztítottam, daraboltam és a mézzel elkevertem. Mikor levet engedett, egy szűrőbe tettem hogy a leve le tudjon csepegni.
A tejszínt fölvertem habbá a porcukorral, és a végén, mikor már majdnem teljesen habos volt, hozzátettem a túrót is, és robotgéppel azt is hozzádolgoztam.
Egy pici lábosban 1 dl vízzel fölforraltam a zselatint és hagytam kissé kihűlni. Mikor már langyos volt, hozzákevertem a túróhoz, aztán a krémet az alapra öntöttem. Betettem 20 percre a fagyasztóba.
Aztán a gyümölcsöket rápakoltam. A lét, ami lecsöpögött, elkevertem a zselatinnal és kevés bodzaszörpöt is adtam hozzá, úgy 1 decinyit. (Akinek nincs, vízzel is tökéletes.)
Fölforraltam, majd ezt is hagytam hűlni. Mikor langyos lett, óvatosan ráöntöttem a gyümölcsökre.
Két óra elteltével lehűl - fogyaszthatjuk is. Nagyon könnyű, nagyon gyümölcsös, nagyon nyári és nagyon finom. Készíthető ugyanekkora tortaformában fele mennyiségekkel is, mert az én tortám nagyon magas és nagydarab lett, laposkásabban is tökéletes, sőt.

2009. július 21., kedd

Az olaszok klasszikus szentháromsága



Az elme nem képes felfogni, hogy létezik egy mély, igaz intelligencia, egy transzcendens intelligencia, amely nem mentális erőfeszítés és fogalmi megértés terméke. Nem tudja elképzelni, hogy lehetséges olyan bölcsesség, amelyik nem gondolatok, illetve elsajátított és felhalmozott tudás formájában ölt testet.
Azt mondják, hogy ha meglátogatod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogyan. Ez mindenkire vonatkozik. Vagy eldobod az összegyűjtött, rád rakódott tudást, vagy soha nem fogsz tudni belépni saját lényed igazi mélységébe. Az intelligens elme felismeri saját határait, ami nagyon szép tud lenni.
Ha képes vagy elengedni az összegyűjtött tudást, egy teljesen más létállapotba kerülsz. Úgy is mondhatnánk, hogy átlépsz egy másik dimenzióba. Ebben a dimenzióban minden tapasztalás elhalkul benned. Ebben a csendben aztán rájössz, hogy semmit sem tudsz - egyszerűen azért, mert minden elsajátított tudásodat a hátad mögött hagytad az elméddel együtt. Ez a csendesség felfoghatatlan az elme számára. Ismeretlen. Ahogy mélyebbre mész, szó szerint valami nagy titokban van részed. A titok azonban csak akkor tárul fel, ha lemondasz az irányításról.
Amikor hátrahagyod addigi tudásodat, azt veszed észre, hogy jól megszokott énképed is eltűnik. Hiszen az az én csupán a felhalmozott tudás és tapasztalatok fényében, azoknak köszönhetően létezett.
Amikor látod, ki és mi vagy valójában, az összes addigi elmélet megbukik. Üres vagy, csak a tudatod létezik. Nincs belső gyermek és felnőtt sem. Egyetlen személyiséged sem létezik, amíg nem segíted létezésre őket a gondolataiddal. Az igazi "én vagyok" hihetetlenül üres. Tökéletesen szabad és mentes mindentől, amiről azt hitted, te vagy. Nincsenek határai. Nem lehet meghatározni. Rájössz, hogy ami valójában létezik, ami itt van - a végtelen tudat, a tiszta szellem.
Ha szabaddá akarsz válni, ha meg akarsz világosodni, valójában nincs semmi, amit tudnod kellene. Amikor teljes bizonyossággal tudod, hogy nem tudsz semmit, és hogy valójában nincs is mit tudnod, az már maga a megvilágosodás, a puszta létezés.
Az a tudás, amelyet valamilyen célra használunk, szigorúan praktikus tudás. Ha ezt megérted, onnantól kezdve nem fogod az Igazságot a tudásban keresni. Ehelyett inkább magadba nézel, és abban keresed, ami vagy: a létezésedben.

(Adyashanti: Az üresség tánca)




Ez az egyszerű étel is tulajdonképpen egy klasszikus, az "insalata caprese" egy változata. Az eredetiben mozzarella szerepel, én viszont nem igazán szeretem a mozzarellát, a kecsketúrót viszont igen. Rendszeres vásárlója vagyok egy hölgynek, aki isteni finoman, krémesen készíti.
Nagyon egyszerű étel, de pont az egyszerűségétől olyan finom. De kizárólag kerti, édes, zamatos paradicsommal és friss bazsalikomlevelekkel készíthető. Így az igazi. A sajtfélének is jó minőségűnek kell lennie. A mozzarella helyett használhatunk bármilyen más sajtot is. A kecskesajtok azonban kifejezetten illenek a másik két szereplőhöz. Legyen az a sajt akár diós, akár fokhagymás, akár chilis, akár köményes, akár zöldfűszeres - mindegy.
Nagyon jól illik ebbe a szentháromságba az indiai házisajt, a panír is. Akár natúran, akár grillezve.


Az étel lényege annyi csupán, hogy a paradicsomot is, a sajtot is szeletekre vágjuk - én kis golyókat formáltam a túróból -, aztán rétegezve, sorban és körben tesszük a tányérra. Lehet lila vagy édes salátahagymát is tenni a sorok közé. Mikor a rétegezéssel megvagyunk, kicsit sózzuk, és jó bőven meglocsoljuk extraszűz olívaolajjal. Én tökmagolajjal is meglöttyintettem, mert nagyon szeretem és a paradicsomhoz hihetetlenül finom. Tehetünk a tálra még olajbogyót, vagy akár kapribogyókat is. Friss kenyérrel, valamilyen száraz, könnyű asztali borral ajánlom.