Marha vindaloo - a'la Fűszeres Eszter

.

Szemtől szembe - mindig.

                                                             

                                                                               (Shiyu)

Ezt az ételt nem először készítettem. Annak idején, mikor még nem írtam blogot, Fűszeres Eszternél találtam. Nagyon megtetszett, megcsináltam. Azóta is az egyik kedvencem. A marhahús egyik legjobb formája szerintem. Úgyhogy köszönöm Eszternek a receptet!

Nagyon fűszeres, telt ízű, igazi különlegesség. Azoknak ajánlom, akik bátran kóstolják más népek konyhaművészeti remekeit.

Egy az egyben leírom ide a receptet, mert tökéletes.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg sovány marhahús felkockázva,

0,5 kg hagyma felkockázva,

3 evőkanál ghee vagy vaj,

4 gerezd fokhagyma összenyomva,

1 teáskanál őrölt római kömény,

1 evőkanál száraz serpenyőben megpirított koriander (ha van mozsarunk, törjük benne össze),

1 teáskanál kardamommag,

1-2 chilipaprika apróra vágva,

1 teáskanál lepkeszegmag,

1 teáskanál kurkuma,

1 teáskanál fekete mustármag,

1 teáskanál fahéj,

2 teáskanál tamarind paszta,

1 evőkanál cukor,

2-3 centis friss gyömbérdarabka lereszelve,

só, bors.

A marhahúskockákat elősütjük hirtelen a vajon vagy ghee-n. Kiszedjük, majd a kockázott vöröshagymát, gyömbért és fokhagymát is átfuttatjuk rajta üvegesedésig. Visszatesszük a húst, és fűszerezzük. Mindig kevés vízzet öntve hozzá egészen puhára pároljuk.

Nem volt most itthon római köményem - rosszul emlékeztem - úgyhogy sima köménymaggal helyettesítettem. És tamarindpasztához sem igen jutok hozzá, tehát az is kimaradt. Helyette egy fél zöldcitromot főztem a raguba. Így is nagyon finom lett.

A tamarindról itt olvashatsz. A ghee-ről pedig itt.

És természetesen jár hozzá a joghurtos banánsaláta is. Enélkül fele olyan az étel. Tényleg. Én a fokhagymát és a csilit elhagytam. Kell hozzá egy félliteres natúr joghurt, 3-4 banán, egy nagyon kevés cukor és icipici só.

A banánt belekarikáztam a joghurtba, nagyon kevés sóval és cukorral ízesítettem és hagytam állni 20 percet. Jó hidegen tálaltam a forró marha vindaloo-hoz. Fantasztikus étel.

Nigella desszerje

Vannak az életünkben, a sorsunkban igaz társak. Lélektársak.
Honnan tudom ki az?
Onnan, hogy valahányszor találkozunk, a lelkem ünneplőbe öltözik. Hogy minden együtt töltött perc fényes, élő, eleven. Hát innen.

(duende)

Ma eljött hozzám Teréz barátnőm. Valami nagyon finommal akartam meglepni, mert ebédidő előtt jött, ráadásul tudtam hogy egész nap futkosni fog elintézendő ügyek után. És mert igazi lélektársam, ünnep vele minden perc.
Így hát ünnepi ebédet is szántam mára Neki.
Már régóta ismertem ezt a Nigella féle villámdesszertet. És volt is egy mascarpone a hűtőben. Az eredetiben málna van, de sehol nem kaptam a környéken fagyasztott málnát, így a saját magozott meggyemmel készítettem.
Be kell valljam, kicsit csalódtam. Nem nagy szám. Ha nem eszed meg azonnal, a keksz elázik és beszívja a nedvességet és nem jó. Szóval látványos meg minden, de nem sűrűn fogom készíteni. Egy tiramisu ezerszer többet ér.

A fagyos málnát összeturmixoljuk a porcukorral, és ha van illő likőr hozzá, abból is tehetünk bele egy keveset. A kekszet összetörjük. Poharakba rétegezzük a hozzávalókat.
Én egyébként kevés tejszínnel higítottam a mascarpone-n, mert annyira sűrű, hogy nem lehet belevarázsolni különben a rétegeket a pohárba. Nem sokat tettem hozzá, csak annyit, hogy könnyebben dolgozhassak vele.
Azonnal tálaljuk.

Karácsonyi desszertnek is jó, ha pl. nagyon fogyna az igazi sütemény. Tartalékosnak. :)

Mese a töpörtyűről

Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig minden igazi vers, örök történet. Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda – ilyenkor népek írják -, néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és magatartás, mellyel ez írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú, ősi mese hangja és magatartása. Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köréje telepszik és kéri: “No, mesélj.

(Márai Sándor)

Már egy jóideje jóval többször főzök zsírral, mint olajjal. Az ok az étolajok rettenetes minősége és drágasága. Bekerültek a "drága de rossz" kategóriába.
Emellett ha húst fogyasztunk, az leginkább disznóhús. Tehát eleve adott, hogy a húsos ételeket mindenképpen zsírral készítsem. Ráadásul sokkal jobb ízűek lesznek, mint olajjal készítve.




Mindig is sütöttem itthon zsírt, mert anno még egy-két évtizeddel ezelőtt rettenetesen rossz étkezési zsírokat lehetett kapni. Kilónként, másfél kilónként vettem a zsírszalonnát, inkább mindig kisebb mennyiséget sütöttem ki, ami gyorsan el is fogyott. Most már más a helyzet, mert egész jó zsírokat lehet venni. Ha épp elfogy a tartalék, akkor most már néha bolti zsírt is veszek.




Sőt. Van egy hentes nálunk, akinél valami eszméletlen finom töpörtyűt lehet kapni. Nem tudok ellenállni neki, annyira finom és ropogós.


Tehát gondoltam, írok a zsírsütésről - mert az még hiányzik a blogról.
Általában 1, 1 és fél kiló zsírszalonnát szoktam venni. Itthon a kicsomagolás után nagyobb darabokba vágom, hogy a vágódeszkán elférjek vele. A tetejét-alját késsel meg szoktam kapirgálni, ahol nem tiszta. Ezután másfél centis kockákra vágom az egészet és egy nagy lábosban fölteszem a tűzre. Fél deci vizet öntök alá. Kis, vagy közepes lángon sütöm. Na jó. Valahol a kettő között. Azért kell lassan sütni, hogy a szalonnában lévő zsír jól és teljesen ki tudjon sülni. A víz is azért kell alá, mert így jobban kioldódik. A sütés alatt kell kevergetni, mert hajlamos leragadni, legalábbis az elején. De vigyázva tegyük, ne törjük-gezemicéljük össze a kockákat. Aztán mikor a sütés felénél járok, körülbelül 3 cl tejet is szoktam hozzáönteni. Ettől szép fehér lesz, és jobb állagú-ízű.
Mikor már szép pirosas-barnák a kis szalonnakockák, akkor szűrőkanállal kiszedem őket. A kockákat ezután krumplinyomóba teszem és kinyomkodom a zsíros lábas fölött. A kész töpörtyűt egy tányérra teszem, hogy hamar kihűljön. Ha forrón egymásra és kis helyre tenném, bepuhulna. Így viszont ropogós marad, ha csak hűlés után teszem csak tálba vagy tálkába.




A zsírt vagy egy kisebb zsírosbödönbe öntöm (mennyiségtől függ), vagy pedig egy üvegbe szűröm. Tényleg szűrőn szoktam átszűrni, hogy az alja, amiben égettebb pörcaprólékok vannak, ne kerüljenek bele a zsírba.
Addig nem fedem le, amíg teljesen ki nem hűlt. Ha langyosan fednénk le, hamarabb avasodhat, rossz szagú lehet a zsír a későbbiekben. Soha ne tartsuk hűtőben, mert egyrészt fölösleges, másrészt nagyon hamar "hűtőízű" lesz, és az borzasztó. Hűvös, sötét helyen tároljuk, csak lazán lefedve.

Ha bőrös szalonnát kapok a hentesnél, abból nagyon finom ropogós lesz a töpörtyű. Nem mindenki szereti, mert tényleg fogpróbáló - de én imádom ropogtatni.
Ha bőr nélküli zsírszalonnát veszünk, az finom puhaporhanyós töpörtyűt ad.
A liba vagy kacsa bőrét is hasonlóképpen sütöm, csak kisebb darabokra vágom és nem adok hozzá tejet.

Röviden - vagy hosszan? - ennyi azt hiszem a töpörtyűkészítés titka.




Téli esték igazán finom csemegéje ez. Finom kenyérrel, lilahagymával abbahagyhatatlan. Egy pohár forraltbor vagy tea kíséretében persze.
A lilahagymát fel szoktam félkarikázni hozzá, megsózom, pár csep ecetet cseppentek rá és hagyom egy fél órát állni. Elveszti a vad erősségét és az a sós-savanykásság igazán illik a töpörtyűhöz.
Én a friss töpörtyűt nem áldozom soha fel pogácsába vagy töpörtyűkrémbe. Arra inkább veszek natúr, ízesítetlen tepertőkrémet.




A zsíros kenyér pedig örök klasszikus. Akár tél van, akár nyár.
Mikor kolbászt, hurkát, vagy húst sütök a sütőben, jó sok zsírt szoktam mellétenni szándékosan. Mert a kolbászzsíros, vagy sülthúszsíros kenyér valami isteni.

Hm. Nagyot nyeltem. :)