2010. június 6., vasárnap

Padlizsános tepsis újkrumpli

..

A személyi erő érzés. Mintha szerencsés lenne az ember. Nevezhetnénk hangulatnak is. Személyi erőt mindenki a saját származásától függetlenül szerezhet. A személyi erőt fel lehet használni, s el lehet raktározni.

Minden, amit csinálunk, a személyi erőnktől függ. Ezért hihetetlenek az erős ember tettei annak számára, akinek nincs ereje. Már ahhoz is erő kell, hogy el tudjuk képzelni, milyen az erő. Bízni kell a személyi erőnkben, ez minden, amink van ezen a rejtélyes világon. A harcos akkor feddhetetlen, amikor megbízik személyi erejében, legyen az kicsi vagy óriási.
Mindaz, amit teszünk, ami és aki vagyunk, a személyes erőnkön nyugszik. Ha elegendő erő áll a rendelkezésünkre, egyetlen kimondott szó is sorsfordító jelentőségű. Ám, ha nincs elég személyes erőnk, feltárulhat előttünk a legkáprázatosabb bölcsesség is, és egy hajszálnyi változást sem idéz elő.





Úgy látom, most két két bejegyzésem ad ki egyet. Az előzőhöz receptet nem írtam, de kép volt hozzá. A mostanihoz csak recept lesz, kép nélkül. Most vacsorára készítettem, már nem volt elég fény fotózni. Vakuval pedig nem szeretek.
Az étel finom volt így megosztom veletek, az esti kilátással együtt - könyökölj csak ki az ablakomon Te is, s nézd az Esthajnalcsillagot. Már szépen látszik az alkonyban.
Szeretem a vacsora utáni cigimet az ablakban elszívni, közben nézni az ég azúr-, király- és sötétkékjét, a sárga, narancs, rózsaszín és vörös izzását a horizont fölött.
Szép. Mindig.

A tepsis krumpli hozzávalói 2 főre:
60-70 dkg aprószemű újkrumpli,
1 padlizsán,
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
2 kisebb paradicsom,
1 félmarék olajbogyó,
só,
4 meglehetős löttyintés olívaolaj,
frissen őrölt bors,
oregano,
friss rozmaringágacskák (őrölt si jó),
2-3 babérlevél,
1 csapott evőkanálnyi liszt,
2 dl natúr joghurt (vagy 2 nagy evőkanál sűrű tejföl vízzel duplájára higítva),
10 dkg olvadós sajt (trappista) vagy
15 dkg feta sajt.

A krumplik héját letisztítottam, majd megmostam az apró jószágokat és egy nagy tálba tettem. A padlizsánt az újkrumpliéhoz hasonló méretű kockákra vágtam (kb. másfélszer másfél centis kockákra), a hagymát, paradicsomot negyedkarikákra s ezek is mentek a tálba a krumpli mellé az olajbogyók társaságában. Fűszereztem sóval, oreganoval, babérlevéllel, borssal és meghintettem a liszttel. Meglocsoltam olajjal is, aztán kézzel alaposan összekevertem.
Egy hosszúkás laposabb jénaiba öntöttem az egészet (tepsi is jó), ide-oda tettem egy ágacska rozmaringot is. Mindezt nyakonöntöttem a joghurttal és megszórtam reszelt sajttal. Fetával csináltam volna szívem szerint de most nem volt itthon csak trappista. A fetát csak morzsoljuk a krumplis keverékre, azután locsoljuk meg a joghurttal.
Alufóliával lefedtem és sütőbe tettem nagy lángra. 25 perc elteltével levettem a fóliát és szép piros-ropogósra sütöttem.
Újhagymás, pertezselymes-olívás-balzsamecetes paradicsomsalátával ettem. Nagyon finom!

2010. június 2., szerda

Monszun és epertorta és Félix és Rose

.

Mit lehet csinálni ebben a szomorú hűvös monszunban így estefelé?
Lehet epres-kókuszos-vaníliás délelőtt sütött tortát majszolni tejszínhabbal.






Mondjuk egy jó filmet nézve.
Már vannak is ötleteim.
Azt hiszem, a Pár lépés a mennyország, A napsütötte Toscana, az éjszaka a földön, a Macskajaj vagy a Félix és Rose fog előkerülni. Már vagy 7-szer láttam. Imádom. Jean Reno és Juliette Binoche zseniális benne.
Talán a Félix és Rose. Igen. A Félix és Rose.
Mert pont úgy érzem magam, mint akinek törölték a járatát és vesztegelni kénytelen.
És talán. Velem is történhet még csoda... :)
Vagy nézhetem a kedvenc sorozataim valamelyikét is. A Miért éppen Alaszkát, vagy a Star Trek Voyagert. Olyan jó lenne kalandozni a világűrben... Vagy Poirot-t. Vagy az örök klasszikus Columbo hadnagyot.


De mégis... ma azt hiszem a Félix és Rose-zal kezdek. Onnan már csak pár lépés a mennyország...
Ti mit néznétek most szívesen??


Ó... és lehet zenét hallgatni. Elmerülni egy kád forró illatos vízben, egy jó könyvvel a kezünkben. Lehet meditálni, lehet csak álmodozni...
Arról hogy a Nap egyszer még talán ki is süt valamikor... :)

2010. május 31., hétfő

Citromos karfiolragu szélesmetélttel

.












Hagyom lenni a csendet.

(duende)





Gyorsebéd... A múltkori magyaros karfiollevesbe nem kellett az egész fej zöldség, eltettem pár rózsát a hűtőbe és még szépek is maradtak.
És a citromos só is elől volt még... A recept egyszemélyes most.

Gyúrtam 1 tojásból, 15 dkg lisztből és kb. 1/2 - 1 dl vízből jó rugalmas tésztát. Hagytam a deszkán nylonzacsi alatt pihenni 10-15 percig. Addig elkészítettem a szószt, előfőztem a karfiolrózsákat és föltettem a főzővizet forrni sóval, kevés olajjal.
2 dkg vajat egy teáskanálnyi olívaolajjal felolvasztottam, majd átfuttattam rajta a vékony szeletekre vágott 2 gerezd fokhagymát. Hozzátettem kevés főzővízzel együtt a karfiolt, egy negyed citrombefőtt héjának a felét nagyon apróra vágtam és azt is beletettem a lábosba. Picit megborsoztam és 1/2 dl-nyi tejszínt is belelöttyintettem. Egy gerezdnyi citromot is ráfacsartam, kell a savanykásság is az ízéhez. Összeforraltam és készen is volt.
A tésztát vékonyra kinyújtottam, szélesmetéltre vágtam és már főztem is a forrásban lévő vízben 1 percig. Egyből a szószra szedtem ki, jól átforgattam az egészet. Parmezánt reszeltem a tányérban a tetejére és megszórtam citromillatú kakukkfűvel. 25-30 perc alatt kész és nagyon finom.
Ha nincs citrombefőttünk, akkor só+citromlé+reszelt citromhéj kell bele.
Nem is avgyok citromfüggő... ááá kicsit sem! :)