2010. október 19., kedd

Kertészleves - a magyar mindestrone



Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
(József Attila: Kertész leszek)





Kertészleves is ahány ház, annyi féle. Ez a magyar minestrone. Bármilyen zöldségféle kerülhet bele, ami csak kéznél van, aminek éppen szezonja van. Amitől nálam konkrétan ez a leves a kertészleves - és nem egyszerűen csak zöldségleves, az az, hogy mindig csontalaplére hangolom. Csirkemellet mindig csontosat veszek, karajból is ekképpen, pont az ilyesfajta jó kis levesekre előrelátóan gondolva.
Vagyis akkor készítek kertészlevest, ha vannak félretett húsos csontok a mélyhűtőben és sokféle zöldségem is van itthon. Ma ez a helyzet állt elő, ugyanis legutóbbi nagy piacos bevásárlásomkor rengeteg zöldségfélét vettem - elcsábított a gazdag őszi kínálat.

Hát a recepttel bizony bajban vagyok... :)
Mi került a fazekamba?
Az alaplébe jutott:
1 csirkemellcsont
1 darab karajcsont,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom,
8-10 szem egészbors,
1 pici darab szerecsendió,
pár szem koriandermag,
só,
1 brokkolinak a szára.

A csontokat föltettem 3 liter hideg vízben főni, mikor felforrt, leszedtem a habját. Ízesítettem a fenti alapanyagokkal és fedő alatt kis lángon főztem másfél órán át. A kertészleves esetében nem baj, ha rendesen forr, nem kell annyira kímélni, mint egy húslevest.
Közben a zöldségeket megtisztítottam és daraboltam.

A zöldségek sora:
1 fél teniszlabdányi zeller,
ugyanekkora karalábédarab,
6 darab kelbimbó,
2-3 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
4-5 rózsácska karfiol,
4-5 szál zellerszárnak a nagy levelei letépdesve.
Plussz került bele:
2 evőkanálnyi száraztészta (lúdgége).

De kerülhetett volna még a levesbe zöldborsó, zöldbab, burgonya, sütőtök, cukkini is akár. Vagy fejes káposzta, spenótlevelek is. Sőt, még kukoricát is láttam a piacon.



Amikor a levesalap elkészült, a csontokat kivettem egy tányérra, a levest pedig átszűrtem egy lábosba. A feldarabolt zöldségeket beletettem, a karfiol kivételével. Forrás után főztem 15 percig, majd a kicsire szétszedett karfiolrózsácskákat is beletettem, valamint a közben a csontról leszedegetett húsdarabokat is és a száraztésztát is. Még 10 percig hagytam forrdogálni.
Hát ennyi lenne az én kertészlevesem. Tulajdonképpen egy csontleves alapú nagyon gazdag zöldségleves, húsfalatokkal, tésztával.
De főzhetünk bele akár rizst is, vagy gerslit (árpagyöngyöt) is levesbetétnek. Vagy akár bulgurt is.
Vegák is elkészíthetik, természetesen akkor már a darabolt zöldségekkel indítsunk és egyszerűen főzzünk belőle egy gazdag zöldséglevest. Házi vegeta azért nem árt bele.

2010. október 18., hétfő

Cukorban és sóban eltett citrom




Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.

(Alfred E. Neuman)





Még elkészülhet karácsonyig. A sóban eltett citromot már ismerem, mert készítettem. És tudom, már többször zengtem ódákat róla - az illata és íze felséges, semmihez sem fogható. És igen, tudom, tudom, megrögzött citromfüggő vagyok, de akkor is.
Mivel kifogytam belőle, most kétfélét készítettem. Eltettem sóban is, és tettem el egy üveggel cukorban is. Sütikhez. Ha igazam van, a cukor is ugyanolyan intenzíven kihozza a citrom aromáját, mint a só.

Vastag héjú darabokat válasszunk, mert a só szétmarja a gyümölcs belsejét, így ami használható lesz majd belőle az a héjrész, illetve a citromos aromájú só. Valamint natúr, jódozatlan sót használjunk, mert a citromsav megfeketíti a jódot.
A citromoknak alaposan megmostam dörzsis szivaccsal, meleg vízzel, mosogatószerrel a héját, mert bio citromhoz sajnos nem tudok hozzájutni. A citromokat bevágtam hosszában negyedbe úgy, hogy az aljukat egyben hagytam, aztán jól besóztam a közepüket. Az üvegbe alulra került egy félcenti réteg só, erre a belül sóval telehintett citromok, majd ismét annyi só, amennyi teljesen ellepte és beterítette a gyümölcsöket. Mindenhova szórjunk, közéjük is, az üveg legyen tökéletesen tele sóval. Majd kissé megnyomkodtam az egészet, hogy levet engedjen valamennyire. Végül kifacsart lével felengedtem az egészet, és szorosan lezártam a kupakkal. Három-négy hét érés elég is neki. Ha cukorral tesszük el, ugyanígy járjunk el.
Egész más íz a végeredmény, mintha friss citrommal és külön sóval készítenénk el egy ételt. Ezerszer intenzívebb, aromásabb így. Bármely ételhez vagy desszerthez alkalmazható, amihez egyébként citromot használnánk.
Szóval, a karácsonyi sütikhez szánom a cukros változatot, a sósat pedig halételekhez, húsokhoz, májhoz, pástétomokhoz, csicseriborsóhoz, lencséhez, zöldségételekhez... ööö kiváló, szenzációs, fenomenális? Ezeket adjátok össze és na az a végeredmény. :))

Ó, igen.
P.s.1.: készíthetjük narancsból, mandarinból, zöldcitromból is.
2.: még a házi vaníliás cukor is elkészül karácsonyig.

2010. október 16., szombat

Fetás-kapris csirkemell


A kapri... egyszer hozott az egyik hugicám valamelyik görög szigetről (mert sűrűn jár arrafelé) igazi, házilag eltett, nagyszemű bogyókat. Hát mit mondjak. A különbséget csak úgy tudnám leírni, mint az olajbogyó esetében. Aki evett már görög nagyszemű, házi olajbogyót, az tudja hogy a boltban kaphatók meg sem közelítik. Ég és föld. A kapri esetében is igaz ez. Ráadásul a néni - mert egy idős nénitől vette a húgom - zsenge ághajtásokat is tett az üvegbe. A bogyók is isteniek voltak, de azok finom ágvégek... Az a pár falat házi kapribogyó és ágacska életem legfinomabb falatjai közé tartozik. És nem túlzok. Kevés jobbat ettem. (Mély sóhaj...)




Nagyon szeretem a kapribogyót. Mégis ritkán jut eszembe használni, valahogy elbújik mindig a spájz mélyére. De ma szomszédasszonyomnál trécseltem délelőtt - szokásos szombat reggeli program - és ilyenkor megbeszéljük azt is, ki mit főz a hétvégére. Ismeritek, nem? Az örök dilemmát, kérdést, agyramenő agyalást: má' megint mit főzzek?! Na Ő említette ezt a receptet, valamelyik régi szakácskönyvéből származik. Kapva kaptam az ötleten, minden volt itthon hozzá. Egyszerű, gyors, finom, kiadós.

Hozzávalók 4 főre:

2 nagy egész csirkemell vagy 3 kisebb,
1 kis üveg kapribogyó,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy 2 kisebb),
5-6 gerezd fokhagyma,
frissen őrölt bors,
1 ágacska friss rozmaring (szárított ha nincs friss),
20 dkg feta sajt,
4-5 dkg vaj és 1 teáskanál olívaolaj,
1 dl tejszín,
1 nagy csokor petrezselyem.

A csirkemellet kicsontoztam, bőröztem és e két alkatrészt eltettem a fagyasztóba. Jó lesz levesbe.
A mellekről levettem azt a kis szárnyacskarészt, a nagy részeket pedig egyszerűen csak félbevágtam keresztben. A melldarabokat sóztam (csak finoman mert a feta nagyon sós) és frissen őröltem rá borsot is. A vaj és olívaolaj keverékén szép pirosra körbesütöttem a husikat. majd tettem mellé rusztikus félkarikákra vágott vöröshagymát, szeletekre vágott fokhagymát, egy ágacska rozmaringot, és a kaprit. Kevés vizet aláöntve fedő alatt puhára pároltam. Elég neki 15-20 perc. A végén a fetát villával összenyomkodtam, és kikevertem a tejszínnel, illetve a hús szaftjával, majd az egészet az ételhez adtam. Jól összeforraltam és már készen is volt.




Tényleg egyszerű és finom és gyors. Párolt rizst készítettem hozzá.
Köretként akár bulgurt is, vagy barnarizst is el tudok képzelni hozzá. Sőt, még egy tipp: szerintem ez hallal is nagyszerűen működő recept. Bármilyen vastagabb, tömörebb halfilé tökéletesen illik bele - persze hús helyett.
És száraz, jóféle fehérbort kínáljunk mellé, mert megérdemli. :)

2010. október 15., péntek

Sós és édes pirított mandula



Ma van a holnap tegnapja.

(ismeretlen)




A sós-olajos pirított mandula a kedvenc nasim. Már ha nassolok, mert nem jellemző rám. Viszont mostanában azon kaptam magam, hogy rendszeresen rájárok a mandulás, diós, mogyorós készletre. Meg sült gesztenyézek. Valami lehet ezekben a magokban, hogy ennyire eszem őket - régebben évszámra nem ettem semmi ilyesmit.

Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a világ legegyszerűbb, de legfinomabb csemegéje ez - nem lehet abbahagyni... Függőséget okoz.


A mandulát 1 percre lobogó, forrásban lévő vízbe dobom. Aztán egyből szűrőbe teszem és hideg vízzel átöblítem hogy kihűljön. Lehéjazom. Konyharuhával megszárogatom, aztán egy serpenyőben szárazon megpirítom. Eddig egyezik a készítése az édes változatéval.
A mandulát egy tálba teszem. Kevés mandula-, szőlőmag- vagy olívaolajjal meglocsolom, sózom és jól átforgatom az egészet.

Az édes változatnál először megpirítom a mandulát. Aztán egyszerűen megszórom fahéjas cukorral a  serpenyőben. Időnként megspriccelem kevés vízzel, hogy jobban ráragadjon a karamell a mandulára.A végén még egyszer megszórom a barna nádcukorral, de ezt már nem olvasztom fel, hagyom kristályosra. A mandulákat sütőpapírra vagy tányérra teszem.
Így kellett volna. (Szepykénél olvastam.) Én viszont belekevertem a fahéjas karamellbe a mandulát és jól összeragadt, győztem még forrón szétcincálni. Kezem kicsit odalett, de sebaj. Ez a fahéjas-karamelles mandula megér egy kis égési sérülést is... Komoly mondom, tényleg isteni... Rá lehet szokni, na.