2010. november 3., szerda

Édesköményes partykolbászkák



Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.

(Babits Mihály)





Tegnap Teréz barátnémat vártam délután-estére. Valami olyan ételt akartam készíteni, hogy tudjunk dumcsizni mellette. Ha együtt vagyunk, be nem áll a szánk... Szerintem több életet végig tudnánk beszélgetni... :))
Úgyhogy jó zsíros dagadót vettem a hentesnél, mert eldöntöttem hogy partykolbászkákat töltök. Legfőképpen, mert Teréz inkább sörös, mint boros.
Annyira fura nekem, hogy mi magyarok ugyanúgy kolbásznemzet vagyunk, mint pl. az olaszok vagy spanyolok vagy németek vagy az angolok, mégis az otthoni kolbásztöltés valahogy kiment a divatból. Pedig annyira egyszerű az egész. Kell hozzá egy egyszerű, hétköznapi húsdaráló és hozzá egy plussz kolbásztöltő előtét. Amit akár a piacon, akár bármelyik ezeraprócikk-szerű boltban meg lehet venni.
Emlékszem, nagyanyáméknál nyaranta sokszor ébredtünk a sülő, frissen töltött házikolbász illatára... Vagy épp ebédre készítette nagyanyám ha télen mentünk, párolt lilakáposztával, finom zsíros tört krumplival. Nincs is ennél jobb.
Szóval tényleg nem értem, miért ment ki a divatból. Pedig az egyik legjobb partyétel is. Bulikra tökéletes. Készíthetünk 2-3 félét is akár. És egyáltalán nem sok idő és nem is ördöngösség elkészíteni sem. Nálunk most kezdődött a családban a névnapok és szülinapok nagy egymásutánja. Naná hogy kolbászkákat is fogok gyártani majd az összegyövetelekre.
Emellett kikísérletezhetjük saját szánk ízére a fűszerezést, a titkos receptúrát. :)


Ez most édesköménnyel, fokhagymával és erőspaprikával készült. Legközelebb a sajtos grillkolbásszal jövök, azt feltétlenül ki akarom próbálni. És a krumplis kolbászt is.


Hozzávalók 4 főre:

1 kg zsírosabb hús (lapocka vagy dagadó),
10 dkg tokaszalonna,
2 hosszú szál sertésbél,
4 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál sertészsír,
2 teáskanál erőspista,
1 csapott teáskanál édeskömény,
frissen őrölt bors,
só,
1/2 teáskanál kristálycukor.

A sertésbelet csap alatt lemossuk a sótól alaposan, majd legalább 1/2 órára langyos vízbe áztatjuk. A fokhagymákat vékony szeletekre vágtam és pici sóval üvegesre sütöttem kevés sertészsíron, majd a mozsárban jól összetört édesköményt is hozzátettem. Hagytam kihűlni. A húsokat ledaráljuk és fűszerezzük a fokhagymás-édesköményes zsírral (beletettem a darálóba a hús közé és ledaráltam), az erőspistával, sóval és némi frissen őrölt borssal. És ízfokozóként 1/2 teáskanál kristálycukrot is a masszához keverünk.
A darálóról levesszük elől a tárcsát és a kést, és a töltőt tesszük rá. Ráhúzzuk a belet úgy, hogy a végén jó 10 cm-nyi bél lelógjon. Ezt meg kell majd kötni csomóra.Tekerünk a darálónk, hogy a levegőt kinyomja. Mikor már a hús jönne, akkor csomót kötünk a bélre. A darált, fűszerezett húst adagoljuk a darálóba, tekerjük és közben elől rásegítünk a bél könnyebb lecsúszásában is. Erre azért van szükség, mert nem szabad nagyon vastagra tölteni, mert akkor sülésnél kireped, hiszen a hús majd össze fog ugrani. Tehát csak olyan lazán töltsük a belet. Körülbelül 10 cm-enként elválasztjuk a tölteléket és hagyunk 5-6 cm-nyi bélszakaszt üresen. Az üres részen csavarunk jópárat. Jöhet a következő kolbászka. Ezt addig csináljuk, amíg tarta  bélből. A végét szintén csomóval zárjuk le. Ami bennmarad a kolbásztöltő előtét csövében, azt egy vastagabb végű fakanállal be lehet még szépen tölteni. Egyébként ketten sokkal könnyebb készíteni - és sokkal élvezetesebb is. Fűzzük csak meg életünk párját - mindig jó móka együtt főzni szívünk hölgyével vagy urával. Az első szerelmetes éveket juttatja az ember eszébe. :)




Sütés: Kevés zsírt teszünk egy serpenyőbe és kis lángon, egyben sütjük a kolbászszálakat. Legalább 15 percig süssük, hogy a belseje is átsüljön és szép piros-ropogósra süljön a kolbász. Tálalás előtt késsel vagy konyhai ollóval válasszuk el egymástól a kis kolbászkákat. Mustárral, friss fehérkenyérrel, sörrel tálaljuk.
Tipp: kétszer sütöttem belőle. Egyszer fedő alatt (kb. 20-25 percig) kis lángon, csak a végén levéve róla, majd a levet elforralva, kolbászkákat jól megpirítva. Így a bőre vékony lett és ropogós. Másodszor fedő nélkül sütöttem, a bőre így nem volt olyan jól vágható és rágós maradt egy kissé.

Már készítettem házi grillkolbászt, ITT találod. Jó étvágyat hozzá! :)

2010. november 1., hétfő

Lúdláb

.

A DUNÁNÁL

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés. 
(József Attila)


A lúdlábat már régen ígértem. Tavaly, a képtelen karácsonyi recepteknél. Közeleg a karácsony. Nálunk mindig a lúdláb volt az egyik édesség. Anyu remekül készítette.
Az én kedvencem is. Csokoládés mennyország, meggyes édenkert. A világ egyik legfinomabb csokoládés desszertje. Szerintem. :)
Most feleztem az adagot. A közepes kapcsos tortaformához éppen jó a mennyiség így. Ha az eredeti nagyságrendekkel készítjük, akkor szögletes, nagyobb tepsiben süssük. Mert a lúdláb nem magas sütemény, pont így kell kinéznie.




Hozzávalók a féladaghoz:
a piskótához:
3 tojás,
2,5 dkg liszt,
0,5 dkg kakaópor,
9 dkg porcukor.
A krémhez:
3 tojás,
10 dkg vaj,
1 evőkanál kakaópor,
3 púpos evőkanál porcukor.
A csokimázhoz:
5 evőkanál porcukor,
4 evőkanál víz,
1 evőkanál kakaópor,
5 dkg vaj. Plussz:
rumos vagy pálinkás meggybefőtt.

A formát kivajazzuk és lisztezzük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját fehéredésig és habosodásig keverjük a porcukorral. Majd a cukros sárgáját a fehérjehabhoz keverjük óvatosan, végül szintén vigyázva hozzákeverjük a kakaóval elkevert lisztet is. Közepesnél kicsit nagyobb lángon megsütjük előmelegített sütőben. Kb. 10-15 perc.
A tojásokat robotgéppel jól kikeverjük a cukorral, aztán vízgőz fölött sűrű krémmé főzzük. Ezt már célszerű kézi habverővel csinálni, mert így érezni a krém állagát. Mikor készen van, hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a kakaóporral habosra kikevert vajat is apránként. Nagyon sűrű csokikrém lesz a  végeredmény,

A piskóta tetejére meggyszemeket teszünk - nem kell telibe, csak olyan lazán - aztán rákenjük a krémet. Nem könnyű... mert tényleg sűrű a krém.
Végül a cukorból és vízből sűrű szirupot főzünk, hozzáadjuk a vajat és a kakaóport és mikor már csak langyos, a süti tetejére csorgatjuk. Nekem a fele máz kevés lett, ezért a mázból az eredeti menyniséget adom meg. Meggyel, tortadarával díszítjük. 

És én most megcsináltam Chriesi csodás csokileveleit is.

Vadas zsemlegombóccal


Négy főre mondom. 

♨️ Kora reggel bekentem alaposan mustárral a két húsdarabot és hagytam így, míg előkészítettem a zöldségeket. Négy főre 1,2 kg marhahús kell, mert igen sokat veszít sajnos a súlyából a főzés végére. Én nyak-tarjából csináltam, nagyon finom omlós hús, csöppet sem száraz. 

♨️ Megtisztítottam 5 nagy sárgarépát, 3 közepes-kisebb fehérrépát és olyan 10-15 dekányi zellert, egy nagyobb fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát. A zöldségeket nagyobb darabokra aprítottam, a hagymát félkarikáztam. 

♨️ A húst körbe sóztam-borsoztam. 

♨️ A legnagyobb serpenyőmben felolvasztottam 5 dkg vajat és tettem hozzá 5 púposabb teáskanál kristálycukrot. Addig kevergettem, míg megkaramellizálódott a cukor, majd nagy lángon körbe sütöttem a két húsdarabot a karamelles vajon. Mikor szép színe lett, egy tányérra félretettem, és a visszamaradt zsiradékon a zöldségeket is átpirítottam (a fokhagyma kivételével) nagy lángon, olyan 10 percet kaptak. Folyamatosan kevergettem, hogy mindenhol kapjanak hőt és színt. A legvégén pár másodpercre a fokhagymát is hozzátettem, hogy ő is kapjon hőkezelést, de ne égjen meg. Majd aláöntöttem 1 dl száraz rozébort és azzal is sütöttem egy-két percig a zöldségeket. 

♨️ Közben 4 borókabogyót, 2 szem szegfűborsot és egy mokkáskanálnyi koriandermagot mozsárban porítottam és a fűszereket is a zöldségekhez adtam. Aztán az egészet áttettem egy nagy fazékba, hozzátettem a húsokat is és felöntöttem annyi vízzel, amennyi pont ellepte. Sóztam is, és kb. 10 darab szárított vargányaszeletet, illetve egy nagy babérlevelet is a léhez adtam. 

 


 

♨️ Olyan 5-6 deka vajjal és 3 evőkanál liszttel sötét színű rántást készítettem. 

♨️ Amíg főtt a vadas, elkészítettem a zsömlegombócokat. Három szikkadt zsömlét felkockáztam és abban a serpenyőben, amiben a zöldségeket sütöttem, kevés vajjal megpirítottam. Egy tálba szitáltam kb. 35 dkg lisztet, sóztam és két tojással, vízzel nokedlitésztát kevertem, amibe aztán belekevertem a pirított zsömlekockákat is, és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. Közben egy jó nagy fazékban sóval vizet forraltam. Amikor felforrt a víz, egy evőkanállal gombócokat szaggattam bele a nokedlitésztából. A kanalat mindig belemártottam a forrásban lévő vízbe, így nem ragadt rá a nokedlitészta. Mikor újra felforrt, és a gombócok feljöttek a víz tetejére, még adtam nekik 10 perc főlést, csak utána szedtem ki őket egy szűrővel egy nagyobb tálba. 

♨️ A puha húst kivettem a fazékból, egy nagyobb vágódeszkára. 

♨️ A forró lével felöntöttem a főzés elején elkészített rántást. 

♨️ A zöldségeket botmixerrel szép simára pürésítettem a főzővizükben, előtte a babérlevelet eltávolítottam. Visszatettem a mártást a tűzre, hozzáadva a felengedett rántást is. Egy citrom csücskét is hozzátettem, a levét előtte belecsavartam. Egy nagy evőkanál tejfölt is hozzákevertem. Hagytam a mártás forrni olyan 5 percig, közben kóstoltam. Itt lehet állítani az ízén, ha valami hiányzik, lehet pótolni: só, citromlé, cukor, mustár. 

 


 

♨️ A húst felszeleteltem, a mártással és a zsömlegombóccal tálaltam. Vajjal csináljátok. Ne olajjal, ne zsírral (esetleg kacsazsírral), hanem VAJJAL. Olyan alapízt ad az egész ételnek a karamellizálódott vaj mind a hús és a zöldségek alatt, mind a rántásban, ami mással nem pótolható. Míg főtt a vadasom, közben leszaladtam a piacra is. Ahogy beléptem a lakásba, hát olyan illata volt az ételnek, hogy valami fenomenális volt, kész aromaterápia. A vaj miatt. VAJ. VAJ és megint VAJ. 🙂

2010. október 30., szombat

Az Ősök tisztelete - világvallásokon át



A halál a vándor megnyugvása, minden fáradozás vége.
Jő a halál, nem is egy: amely elragad, az csak utolsó.

(Epikurosz)




Kínai univerzizmus


Az ősök kultusza ősidők óta a kínai vallás legfontosabb eleme. Az elődök iránt tanúsított kegyelet mindenkor a kínai nép legmarkánsabb jellemvonásainak egyike volt; az a hit, hogy haláluk után tiszteletadással tartoznak nekik, bizonyos értelemben úgy tekinthető, mint e gyermeki tiszteletnek a földi lét utáni kiterjesztése. Az a szokás, hogy a halottaknak áldozati ajándékokkal kedveskednek, természetesen feltételezi azt az elképzelést, hogy az elhaltak, miután földi testüket elhagyták, továbbra is léteznek az emberihez hasonló, habár annál finomabb formában.

Általában azt hitték, hogy házuk vagy sírjuk közelében tartózkodnak, és családjuk sorsában továbbra is részt vesznek, sőt, azt bizonyos mértékig mint védőszellemek képesek befolyásolni is. Az a hit, hogy cselekedeteik jutalmául vagy büntetéseként az elhunytak a mennybe vagy a pokolba kerülnek, kezdetben ismeretlen volt a kínaiaknál, úgy látszik, nem tudtak sem arról, hogy a halottaknak van állandó tartózkodási helye, sem arról, hogy van túlvilági ítélet. Csak a halott uralkodók vagy más előkelő személyiségek szelleméről képzelték, hogy felemelkedik az istenekhez, és segít nekik a világ irányításában.

Az őstisztelet közvetlenül a halál beállta után kezdődött, azzal a szertartással, amellyel az elhunytat igyekeztek visszaszólítani. A később megtartott halotti ünnepségen az elhunytat a régebbi időkben unokája képviselte; ez ún. "si"-nek (tetem; Rückert "halottfi"-nak fordítja) öltözött, felvéve az elköltözött díszköntösét, ő állt a hátramaradottak foglalatosságának középpontjában, különösen a halott tiszteletére rendezett ünnepi lakomán.

Később a halott élő képviselőjének helyét emléktábla foglalta el. Ilyen táblákat minden kínai házban őriztek, és áldozati ajándékokkal tisztelték meg őket. Az az elképzelés, amely szerint az ősök a családhoz tartoznak még akkor is, ha már eltűntek szemük elől, abban jutott kifejezésre, hogy a fontos családi eseményeket, pl. a házasságkötést stb. bejelentették nekik.

Az ősök kultuszával kapcsolatos valamennyi kötelesség gondos teljesítésével, elsősorban a nekik adott ajándékokkal, a holtak szellemének olyan erőket vélnek juttatni, amelyek révén azok a hátramaradottakat áldásukban részesíthetik. Az ősök kultusza többnyire csak az utolsó generációk közvetlen elődeire terjedt ki. Bizonyos számú nemzedék kihalása után a legrégebbi emléktáblákat eltávolították, hogy az újonnan jövőknek helyet csináljanak. Csak a legrégibb ősatya és a későbbi időszakokban különleges érdemeket szerzett ősök részesültek állandó tiszteletben.

Az őstiszteletet a későbbi filozófia a következőképpen magyarázta: az ember az ég és a föld együttműködésének következményeként jön létre, az égtől kapja szellemét, azaz a finom jang-fluidumot, a földtől a testet, a durva jin-fluidumot. Úgy képzelték, hogy az, amit mi léleknek nevezünk, nem kizárólag szellemi, hanem anyagtalan égi (sen) és anyagi, démoni, földhöz kötődő (kui) részből áll. A halál bekövetkeztekor a két összetevő különválik, és visszatér forrásához.

Amiképpen a test sem tűnik el azonnal, hanem fokozatosan feloszlási folyamat megy végbe benne, ugyanúgy a szellem is túléli egy ideig a halált, esetleg több évvel, míg azután végül ő is megszűnik. A lélek eszerint egyéni, individuális létezőként még hosszabb ideig fennmaradhat a testtől való elválása után, ez különösen akkor történik meg, ha rendkívüli szellemi ereje tartós létet biztosít neki.

Ez a nézet mégsem vált általánossá. Sok filozófus szkeptikusan szemben állott a halhatatlanság kérdésével, vagy teljességgel tagadta annak lehetőségét. Ez azonban nem gátolta őket abban, hogy ne tekintették volna kötelezőnek az előírt rítusok hűséges végrehajtását. Az áldozat bemutatásához számos konfuciánus számára elegendő volt az az "als-ob" elképzelés [annak feltételezése, "mintha" valami valóban létezne], hogy az elköltözöttek arra valók, hogy a kegyelet stb. szükséges érzését ébren tartsák. Mások viszont elismerték a halál utáni továbbélést, és logikailag igyekeztek bebizonyítani, mint pl. Mo Ti és iskolája. A taoisták, részben a buddhizmus hatására, konkrét túlvilág elképzelést alakítottak ki.

(Forrás: Ahimsa.hu)


Iszlám


Az Iszlámban a halál egy igen fontos állomás a véges, mulandó és a végtelen, örök élet között. Hiszen ezzel zárul le az evilági élet – akkor már nincs lehetőség jót cselekedni, megbánni a bűnöket –, és ezzel kezdődik a valódi, az örök, a túlvilági élet: „Az evilági élet csak mulatozás és játék. A túlvilági lakhely az [örök] élet! Bárcsak tudnák!” (Korán, 29: 64).
A halál nem az ember teljes megsemmisülését jelenti, hanem az összes teremtmény számára egy elrendelt állomás: „Minden lélek megízleli a halált. Illendő fizetségeteket azonban majd a Feltámadás Napján kapjátok meg. Akit távol tartanak a [Pokol] tűzétől és a Paradicsomba vezetnek be, az diadalt aratott.” (Korán, 3:185). Olyan állomás az, ami véget vet az evilági életnek, és attól megszabadulva átvált egy olyan szintre, amely különbözik az evilági élettől minden szempontból.
A halál nagyon hasonlít az alváshoz, sőt az alvást a kis halálnak nevezik, hiszen alváskor Allah magához szólítja a lelkeket, ezután visszatartja azt, akinek eldöntötte a halálát és elbocsátja a másikat egy megszabott határideig. „Allah szólítja magához a lelkeket, amikor meghalnak és amelyik még nem halt meg, azt álmában [szólítja magához]. Visszatartja azt, akinek eldöntötte a halálát és elbocsátja a másikat egy megszabott határideig.” (Korán, 39: 42).
Tehát a halál egy valós dolog, amitől egyik élőlény sem menekülhet meg. „Mindenki mulandó, aki a (földön) van, ám Urad magasztos és méltóságteljes Orcája örök.” (Korán, 55: 26-27). „Minden dolog pusztulásra van ítélve, kivéve az Ő orcáját. Őt illeti meg a döntés. És hozzá lesz majd visszatérésetek.” (Korán, 28: 88). A halálnak egy meghatározott ideje van. Allah azt mondja a Koránban: „Minden közösségnek [megszabott] határideje van. Ha eljön a határidő, nem késleltethetik [azt] egy órával sem és nem is siettethetik.” (Korán, 7: 34). Itt a közösség alatt az emberek, a dzsinnek, az angyalok és az összes teremtmény értendő. Egyikük se hal meg addig, amíg le nem telik a határidejük, amit Allah elrendelt nekik. Az, hogy mikor következik be a halál, csak egyedül Allah tudja. „Allahnál van az Óra tudása. Ő bocsátja le a záporesőt. És ő tudja, mi van az anyaméhekben, [Rajta kívül] senki sem tudja, hogy mire tesz szert holnap és senki sem tudja, hogy melyik földön fog meghalni. Allah [mindent] tud és [mindenről] tudomása van.” (Korán, 31: 34)

Létezik élet a halál után?

Az a kérdés, hogy a halál után létezik-e élet, minden embert foglalkoztat. Ez a kérdés nem a tudomány hatáskörébe tartozik, mert a tudomány feladata az érzékelhető információk besorolása és elemzése.
„A halál utáni élet” időtlen idők óta ismeretes volt az ember számára, hiszen Isten minden prófétája arra szólította fel népét, hogy az Egyetlen Igaz Istent imádják, és hogy higgyenek a túlvilági életben. Minden próféta olyan nagy hangsúlyt fektetett a túlvilági életben való hitre, hogy az ebben való legenyhébb kételkedés is már Isten tagadását jelentette. Tehát a halál utáni életben való hit forrása az isteni kinyilatkoztatás.
Köztudott, hogy a prófétákkal az Isten létezése mellett, főleg a túlvilági élet kérdése miatt szállt szembe a népük, bár ezen ellenállások dacára a próféták sok őszinte követőre találtak.
Felvetődik a kérdés, hogy a próféták követőit vajon mi vezette arra, hogy elpártoljanak elődeik kialakult hitétől, hagyományaitól és szokásaitól, azt kockáztatva, hogy teljesen elidegenüljenek saját közösségüktől. A válasz igen egyszerű: eszük és szívük képességét használva, felismerték az igazságot, amit nem érzékelő tudatukon keresztül ismertek fel, hiszen a halál utáni élet érzékszervekkel való megtapasztalása nem lehetséges. A Korán, mint utolsó isteni kinyilatkoztatás, logikus érvekkel támasztotta alá a túlvilági élet létezését: „Példabeszédet mond nekünk és elfelejti, hogy ő a teremtmény. Azt mondja: Ki kelti életre a csontokat, miután már elporladtak? Mondd: „Az kelti életre, aki először alkotta, és akinek minden teremtésről tudomása van. Aki a zöld fáról tüzet támasztott nektek, úgyhogy tüzet gyújthattok abból. Vajon nem Ő az, Aki létrehozta a mennyeket és a földet, és képes hasonlót alkotni? Bizony képes! És Ő [mindenek] Teremtője és tudója.” (Korán, 36: 78-81).
Egy másik alkalommal a Korán kimondja, hogy azoknak, akik nem hisznek a túlvilági életben, nincs józan alapjuk a túlvilági élet tagadására, mert állításuk, csupán puszta feltevésekre alapszik: „Azt mondják: Semmi más nem létezik, csak az evilági életünk, meghalunk és élünk, és csupán az idő pusztít el minket. Nincs nekik tudomásuk erről, csupán vélekedésükkel hozakodnak elő. És amikor jeleink nyilvánvaló bizonyítékok gyanánt hirdettetnek nékik, nincs más érvük csak az, hogy azt mondják: Hozzátok vissza atyáinkat, ha igazat beszéltek.” (Korán, 45: 24-25).
Arra, hogy a Korán a túlvilági élet szükségességét hangoztatja, az emberek erkölcsi öntudata ad magyarázatot, mert ha nem lenne túlvilági élet, akkor erkölcstelenség uralkodna a földön, mert az embereknek nem kellene elszámolniuk Isten előtt a tetteikkel.

Az Ítélet Nap

Egyszer eljön a nap, amikor az egész világmindenség összeomlik, és Isten újra feltámasztja a halottakat, hogy az Ő színe elé álljanak. Ezen a napon Allah ítélkezni fog minden ember felett jó és rossz tetteik arányában. Természetesen Isten Igazságos, és a bűnösöket, akik nem hittek benne, megbünteti, azokat pedig, akik jót cselekedtek földi életük során és hittek Istenben, nagy jutalomban fogja részesíteni.

A Korán határozottan kijelenti, hogy az Igazságtétel Napjának el kell jönnie, és Allah fog határozni minden lélek sorsáról az angyalok által feljegyzett tetteik alapján: „A hitetlenek azt mondják: Az óra soha nem jön el. Mondd: De igen. Az Uramra mondom, aki tudja azt, ami rejtve van, bizony be fog következni. És nem kerülheti el az ő figyelmét egy porszemnyi súly sem az egekben, sem a földön. És nincsen ennél sem kisebb, sem nagyobb, ami ne lenne [följegyezve] egy nyilvánvaló könyvben. Megjutalmazza azokat, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek. Megbocsátás és nagylelkű gondoskodás lesz az ő osztályrészük. Akik azonban szembeszállnak kinyilatkoztatásunkkal, hogy meghiúsítsák azt, azokat gyötrelmes büntetés várja.” (Korán, 34: 3-5).

A Feltámadás Napján az Igazságos és Kegyelmes Isten kegyelmével árasztja el azokat, akik az evilági életben Érte szenvedtek és abban a hitben éltek, hogy örökös boldogság vár majd rájuk.
Azok azonban, akik visszaéltek Isten nagylelkűségével, nem törődtek a túlvilági élettel, a legnyomorúságosabb helyzetbe fognak kerülni.
A Korán a következőket mondja: „Az, akinek szép ígéretet tettünk, ami beteljesedik neki, vajon hasonlatos ahhoz, akinek az evilági élet [rövid] élvezetét adtuk, aztán azonban az Utolsó Ítélet napján azok közé tartozik, akik előállíttatnak [a büntetésre].” (Korán, 28: 61).
A Korán azt is kijelenti, hogy a földi élet felkészülés a túlvilági és örök életre. Akik ezt megtagadják, azok szenvedélyeik és vágyaik rabjaivá válnak és kinevetik az erényes, istenfélő embereket. Az ilyen emberek ostobaságukra csak halálukkor jönnek rá, de akkor már hiába áhítoznak a már elszalasztott lehetőség után. Az ő nyomorúságos állapotukat, az Igazságtétel Napjának rémületét és az őszinte hívők örök boldogságát a Szent Korán a következőképpen említi: „Amikor eljön valamelyikükhöz a halál, azt mondja: Uram, küldj vissza engem, talán helyesen cselekszem a magam mögött hagyott életben! De nem! Ezek csak [hazug] szavak, és mögötte áll az akadály [a sírban való várakozás], míg fel nem támasztatnak őket. És amikor megfújják a harsonát, azon a napon nem lesz rokonsági kapcsolat köztük, és egymásról sem fognak kérdezősködni. Azok, akiknek mérlege súlyos, boldogulnak. Akiknek mérlege könnyű, elveszítik lelküket és örökké a Pokolban fognak lakozni.” (Korán, 23: 99-103).

A túlvilági életben való hit előnyei

A túlvilági életben való hit nemcsak sikert biztosít a túlvilágon, hanem békével és boldogsággal tölti be az evilági létet, a hívőket pedig felelősség-, és kötelességtudóvá teszi. Gondoljunk csak az arábiai emberekre! Mielőtt hittek volna a túlvilági életben hazárdírozás, alkoholizmus, törzsi viszályok, fosztogatás és gyilkosság jellemezte őket, de miután elfogadták az Egy Istenben és a túlvilági életben való hitet, ők váltak a világ legfegyelmezettebb népévé. Felhagytak bűnös tetteikkel, kellő időben segítettek egymásnak, és vitáikat az igazságosság és egyenlőség jegyében rendezték.

A túlvilági élet tagadásának nemcsak a túlvilágon, hanem az evilágon is megvannak a következményei, mert amikor pl. egy egész nemzet tagadja ezt a hitet, akkor abban a társadalomban a bűn és a korrupció könnyen féktelenné válik, és végül a társadalom összeomlik. A Korán több helyen említi Aád, Thamud és a Fáraó hitetlen népeinek szörnyű végét: „Thamud és Aád [törzsei] nem hittek az eljövendő igazságtételben. Ami Thamudot illeti, egy villámcsapás pusztította el, ami Aádot illeti, egy vad, hideg, viharos szélrohamtól pusztult el, amelynek [Allah] hét éjszakán és nyolc napon át szakadatlanul hatalmat adott fölöttük, úgy hogy láthattad volna, amint az emberek földre terülnek ott, mintha kidőlt pálmák csonkjai lennének. És látsz-e közülük bárkit is, aki megmaradt? És bűnt követett el Fáraó, és akik előtte voltak, és az elpusztított [városok], és nem engedelmeskedtek Uruk küldöttének. Ő pedig növekvő büntetéssel sújtotta őket.
És amikor a vizek kiáradtak medrükből, egy sietve haladó [bárkára] vittünk benneteket, hogy emlékeztetővé tegyük ezt nektek, és hogy [minden] vigyázó fül megőrizze!
És amikor megfúvatik a trombita egy fúvással, s a föld és a hegyek fölemeltetnek és szétmorzsolva morzsolódnak porrá, azon a napon beteljesedik a bekövetkező [Óra]. És kettéhasad az ég, s törékeny lesz azon a napon, s az angyalok az [ég] szélein lesznek, és fölöttük nyolcan hordozzák az Urad trónusát azon a napon. Elővezettettek és semmi sem marad rejtve tőletek azon a napon.
Aztán akinek jobb kezébe adatik a könyve, azt mondja: Vedd könyvemet és olvasd! Természetesen gondoltam, hogy számításom be fog következni. Kellemes életben lesz részed egy fennkölt kertben, melynek gyümölcsei mélyen lecsüngenek. Egyél és igyál egészséges étvággyal, ahogy hosszú idővel ezelőtt tetted.
De akinek bal kezébe adatik a könyve, azt mondja: Bárcsak ne adatott volna ide nekem az írásom, és ne ismertem volna számításaimat! Ó bárcsak a [halál] vég lett volna. Gazdagságom nem vált hasznomra, tekintélyemnek vége szakadt.” (Korán, 69: 4-29).


A túlvilági életbe vetett hit mellett szóló igazságok

1. Isten minden prófétája arra szólította fel a népét, hogy higgyen a túlvilági életben.
2. Ha egy társadalmat e hit alapján építenek fel, akkor az ideális, békés, és mindenféle morális bűntől mentes lesz.
3. A történelem eseményei azt bizonyítják, hogy ha ezt a hitet valamely embercsoport – a prófétáik figyelmeztetése ellenére – visszautasítja, akkor Isten még az evilágon megbünteti őket.
4. Az ember morális, esztétikai és racionális képessége elfogadja, és szükségszerűnek tartja a túlvilági élet létezését.
5. Isten Igazságos és Kegyelmes voltának nincs értelme a túlvilági élet létezése nélkül.

(Forrás: ahimsa.hu)


Buddhizmus

"Ravi: Mi lesz a testtel, ha a lélek elhagyta?
Gandol: Az, amit te léleknek hívsz, önként soha nem hagyja el a testet. Mindig a tönkrement test ereszti el a lelket. Ha véget akarsz vetni az életednek, a testedet kell tönkretenned. Semmit sem tudsz kezdeni a lelkeddel.
Ravi: Mi az valójában, amit én léleknek nevezek?
Gandol: Három vágy vágya a megvalósulásra. Az érzés vágya az érzésre, a gon-dolat vágya a gondolkodásra, a cselekvés vágya a cselekvésre.
Ravi: Mi kell a megvalósuláshoz?
Gandol: Test. Mert a szellemi sík a lehetőségek világa. A fizikai sík a megvaló-sulás világa.
Ravi: Ezek szerint az ember?...
Gandol: Három vágy összefonódása és testre találása.
Ravi: S ha a test elpusztul?
Gandol: Beleolvad a testek világába. S a három vágy szétválik és beleolvad az érzés, a szellem és az erő világába.
Ravi: Ezek szerint négy halál vár ránk? A test halála után még három?
Gandol: Négy halál.
Én: Mi hát az "Én"?
Gandol: Taraj a hullámon.
Én: Halálra születik az ember?
Gandol: És születésre hal."

(Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata)

Amikor az öt nagy világvallás közül a buddhizmusról beszélünk, talán a legkönnyebb a dolgunk, hiszen nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy felkapjuk a fejünket a Tibeti Halottaskönyv hallatán. Mondhatnánk közkincs, az egyetemes kultúra része. Számos európai tudós úgy véli, a tibeti tanítók valóban jártak „odaát”.

Nem kell messzire mennünk, mikor a buddhista túlvilági kalauz alapján beszélünk e vallás, halálhoz kapcsolódó viszonyáról. A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőséget kínál számunkra: vagy belemerevedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát és eszerint cselekszünk. A könyv főképp arra tanít meg bennünket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll előttünk. A leírása a halál korai szakaszairól teljesen megegyezik azoknak a vallomásaival, akik a klinikai halál állapotából tértek vissza. A könyv a léleknek a test halála utáni útjával foglalkozik.

Tartalmát régen szájról szájra adták tovább, míg végül leírták. Az általunk ismert szövegváltozat a VIII. századból való, tehát több mint ezer éves. A Halottaskönyv szövegét hangosan olvasták a haldokló mellett és a temetési szertartás alatt. Ezzel segítették a haldoklót, hogy minden jelenséget felismerjen, amikor azokkal találkozik, hogy megismerje és megszeresse új tartózkodási helyét, és ne tartsa őt vissza semmiféle szeretet és érzelmi kötelék a földi élethez. A könyv tulajdonképpen útmutató a halál felé vezető úton. A buddhizmus számos irányzatán belül, a tibeti buddhizmus tanításai adják a legtisztább képet a buddhisták halál utáni képzeteiről. A tibeti lámák leírásai olyan világosak, hogy számos európai tudós úgy véli, a tibeti tanítók valóban jártak „odaát”.

A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek, aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden, ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik. Vagyis az élet nem más, mint a megszületés és a halál közötti időszakban beálló állapotváltozás. Az úgynevezett bardó egyben egy tudatállapotot is jelöl, amelyben az ember éppen tartózkodik. Az egyes tudatállapotokat a tibetiek hat nagy csoportba sorolják, ezért hat bardó létezik, amelyek a tudati működés hatféle alaptípusát írják le.

A halál előtt három bardót különböztetnek meg. A szkjena bardó azt a köztes létállapotot jelöli, amelyben az ébrenlétben eltöltött tudatos cselekedeteket véghezvisszük. Az európai filozófiai hagyomány sokáig ezt az egyetlen tudatállapotot nevezte tudatosnak. Ez az a tudatállapot, amelyben felkelünk az ágyból, és tesszük a napi dolgainkat. A milam bardó azt a létmódot jelöli, amelybe álmodáskor kerülünk. Az ilyenkor életbe lépő tudatműködés véletlenszerűen választja ki a raktárból az ott elrakott emlékeket. A tibetiek elképzelése szerint a manasz lemásolja földi testünket, és egy álomtestet szül. Ilyenkor az ember képessé válik tudatosan álmodni, így álmában felszínre hozhatja a tudata mélyén rejtőző titkokat, egyetemes igazságokat. Következő a csamtan, ami a meditációban elért tudatállapot-változásokat takarja, a meditációs gyakorlatok végső célja a tudat tiszta természetének megismerése, amely a hat bardó egybeolvadását jelenti. Azaz az élet és a halál egybeolvadását. Eddig beszéltünk a halál előtti állapotról, mostantól a halál utáni állapothoz jutunk el, itt is további három bardóról van szó.

A Tibeti Halottaskönyv a halál utáni bardókkal foglalkozik. A halál a tibeti buddhista felfogás szerint nem más, mint állapotváltozás - a tudat állapotának radikális megváltozása. Miután jelenlegi tudatállapotunk a fizikai testhez kötött tudati működéshez kötődik a leginkább, a fizikai test halálával gyökeresen megváltozik. Minél kevésbé kötődik jelenlegi tudatunk a testhez, annál kevésbé viseli meg a testtől való elválás. A halál, amely az emberi tudatosság világának végét jelenti, egyben a következő köztes lét kapuja. Nincs végső pusztulás, vagy végső megszűnés, csak átmenet van az egyik köztes létből a másikba. A haldoklás bardója maga a csikai bardó, és ez a buddhizmus szempontjából a legértékesebb. Ez az élet és a halál közti állapot, ahol a testi funkciók fokozatosan alábbhagynak. Ahogy lassul a szívverés és a légzés, és ezzel együtt a testiség érzete, úgy erősödik fel a belső világ energetikai észlelése. Az ember a testét nem szilárdnak tapasztalja, hanem az egymásba olvadó minőségek összességeként. Az ötödik állomás, a csönyid bardó első hét napjában minden egyes napon megjelenik egy-egy segítő istenség. A halott számára, ha elfogadta önmaga halálának tényét, egyre kevésbé válik érzékelhetővé az emberi világ, és lassan magasabb tudatállapotba emelkedve végképp „elhagyja” ezt a világot. Végül elérkezünk hatodik, az utolsó bardóhoz: Az újjászületések bardójához. Miután felébredt az elhunytban az emberi létforma utáni vágy, a szidpa bardóban látomásai erotikus színezetet vesznek. Annak megfelelően, hogy a szeretkező párok melyik neméhez vonzódik inkább, dől el, hogy milyen nemű újjászületéshez jut. Ha a férfialakhoz, akkor nőként születik újjá, ha a nőhöz, akkor férfiként. Elvileg befolyásolható az újjászületés helye és ideje, ez azonban csak azoknak adatik meg, akik tudatukat úgy pallérozták, hogy még a szidpa bardóban is legyen erejük tudatukat irányítani.

"A meghalás-történés tudatossága, vagy öntudatlansága főként az ember szellemi felkészültségétől, színvonalától és az önátadás mértékétől függ. Az életbe-kapaszkodás pánikja szükségképpen erőszakossá teszi a halált, megnöveli a meghalás sokkját, s ezáltal az öntudat vesztés lehetőségét. Ezért rosszat tesz a távozónak, aki őt visszahívja, vissza akarja tartani: a siránkozó, aki földi élményeit idézi vissza: „ Ez volt a kedves ételed, karosszéked... ” stb.

'Papírforma' szerint az alábbi fázisok következnek be:

- A rezzenéstelen szemlélet . A leélt élet - rövid időre kikerül az idő-folyamatból - és teljes egészében, minden rejtett történésével együtt, terül a távozó elé. Ez a kontempláció érzelemtelen, gondolattalan, objektív tudomásul vétel. Időtartama 2-4 földi nap. A ravatalozás időtartama és értelme.

- Káma-loka , a "vágyak helye". A leélt élet visszafelé pereg, de gyorsabb ütemben. Ez a periódus annyi ideig tart, amennyit az ember aludt élete során. Tehát durván egy földi nap alatt három napot él át, egyre hátrálva az időben a kezdetek felé. Egyre fiatalodva. A káma-loka első szakasza szenvedésteli. Ez a megszokott testi vágyak kielégíthetetlensége miatt van. A távozó vágyik még érintésre, az evés-ivás, lélegzés élményére, de nincs már teste, amivel mindehhez hozzájuthatna. Éhezés, szomjazás, fulladás félelme kínozhatják ebben a keleti "tisztítótűzben", amíg e földi-testi igények ki nem égnek belőle. Az aszkéták sorsa e vonatkozásban érthetően könnyebb. Az aszkézis tehát a halálra való előkészületnek is tekinthető. Ám semmiképpen sem az, a vágyakat elnyomó-elfojtó, önmagán erőszakot tevő formája. Magát a testi vágyat kell szellemivé alakítani, szublimálni. Amíg jelen van az életünkben, ki kell élni őket. Mert az elfojtott vágy sokszoros erővel lobban fel a halál után és még gyötrelmesebbé teszi a káma-lokát.

A káma-loka e mellett az emberi személyes kapcsolatok újraélésének a színhelye . Tehát a nagy lelki örömök és kínok világa, attól függően, hogy megoldott, vagy el-rontott, tovább rontott karmikus kapcsolatokat él-e újra át. Ám a kialakult helyzet mozdulatlan és változtathatatlan, kvázi úgy dermedt meg, amilyen a halál pillanatában volt. A köztes létben csak szemlélet van. A változáshoz újra meg kell születni és az életben találkozni.
Míg a káma-loka élményvilága pereg, megtörténik az életerők szétoszlása az életerők világába . Ez a folyamat kb. a halált követő egy esztendeig tart. Egyes iskolák ezt nevezik az " éteri halálnak ". A káma-loka jóval hosszabb periódusának a végén a vágyak, ösztönök, érzelmek, indulatok is szétoszlanak a vágyak világában. Ha minden rendben megy, ezt a folyamatot " asztrális halálnak " is nevezik.

Ha minden rendben megy? Igen. Mert az asztrális halál küszöbén megjelenik a " hófehér kékség " verziója.
Mintha egy fehér-kékesen sugárzó nagy víz partjára érkezne a Földről eltávozott. Ez a sugárzás azt üzeni: " Oldódj belém! " S neki nyugodtan belé kellene oldódnia, át kellene engednie magát ennek a hívásnak, abban a biztos tudatban, hogy a túlparton megint rátalál önmagára, rátalál az Énjére.
Sokan ezen a ponton akadnak el . A megsemmisülés pánikja, az Én-vesztés iszonyata eltávolítja őket a hófehér kékség közeléből. Ez a megtorpanás hosszú ideig eltarthat. Ők azok a tétova szürke árnyak, akik vissza-visszavágnak az elhagyott világba. Őket lehet megidézni spiritiszta szeánszokon, őket fogják be a médiumok, a halottlátók, halottidézők.
A káma-loka befejeződésével az egykori embernek már csak a szelleme és az Énje vándorol tovább a köztes létben. A káma-loka pozitív élményei egyben azt is jelentették, hogy kapcsolatba tudott kerülni ennek a szférának az erőivel, felvette belőlük magába mindazt, amire szüksége lesz újratestesülésekor, az elkövetkező életében. A kínzó élmények viszont szeparálták, társtalan magányra ítélték, s ebben a periódusban képtelen volt arra, hogy a körülötte lévő erőkkel feltöltse magát. Az új életben ez, mint hiány fog jelentkezni, tehetetlenség, kudarc, betegség okozójává válhat.
A káma-loka végén az emberi kapcsolatok érzelmi és morális elintézetlenségei már tisztán összegyűltek. Várni fognak a tovább haladóra, amíg újra a Föld felé fordulva visszatér, s belőlük is építeni kezdi eljövendő életének karmáját."

(Popper Péter: Az Istennel való sakkozás kockázata)

Hinduizmus

India autentikus ősi vallását hinduizmusnak vagy brahmanizmusnak nevezzük. A kereszténység és az iszlám után a harmadik legnépesebb vallási formáció, a világon több, mint 900 millió ember világnézetét képezi. Lényege nem isteni kinyilatkoztatáson alapul, hanem a rendkívül differenciáltan rétegződött indiai társadalmi rendszer sajátos képződménye – írja a szakirodalom

A halál a hinduizmusban alapvetően a lélekvándorlásban fogalmazódik meg, vagyis a tan szerint a lélek örökkévaló, a test átmeneti. A lélek útja elsősorban a létformák megismerése, az öntudat tökéletesítése a Dharmának, vagyis a törvénynek megfelelő tettek által. A lélek útja tehát a dharmától vezényelt újjászületések az útját jelenti. Az élő útjának tökéletesedését a Szanátana Dharma biztosítja, a világegyetem vezérlőfonala, vagyis az „Örök Törvény” egyre tisztább megismerése. Az öröktől fogva létező lélek, hindu nevén az atma, szüntelenül járja körforgását. Ezt nevezik szanszárának. A különböző létformák milliárdjai közötti lét, újjászületéseinek anyagi minősége pedig előző tetteinek jutalma vagy éppen büntetése. A lélek a vallás szerint soha nem szűnik meg és nem is keletkezik. Örökkévaló, vagyis a nagy világkorszakok végén az anyagi semmi állapotában is megmarad, és az új anyagi világ létrejöttekor testesül meg. Ennek az állandó körforgásnak a célja a mindenség teljességének megismerése, hogy átélhessük a létezés minden aspektusát.

Vannak azonban különböző elméletek, nevezzük őket különböző felfogásoknak, vagy éppen iskoláknak. A hindu filozófusok és hittudósok gondolatvilága eltérő abból a szempontból, hogy ateista, teista, vagy éppen panenteista iskolát képviselnek. Vagyis eltérő választ adnak arra a kérdésre, hogy a szanszárából, vagyis az örök körforgás ciklusából milyen módon lehetséges a szabadulás, ha egyáltalán van ilyen. Abban is különböznek a vélemények, hogy létezhet-e vajon a teljes megismerés. Ha pedig igen a válasz, akkor ennek elérésekor mi történik a lélekkel. A Dharma, vagyis az ősi törvény tisztelete, betartása és megőrzése szükséges, de nem elégséges feltétele a szanszárából, az örök körforgásból való megszabadulásnak. A lelki, szellemi és testi lemondások, a jóga által, a vallásos hit és áldozatok, hindu nevén a a bhakt), a jó cselekedetek és rítusok – vagyis a karma-jóga, vagy a megismerés útja s dnyána, mint lehetőség áll a hívő rendelkezésére, hogy végül egyesüljön a végső valósággal.


Kereszténység


- Hisszük, hogy az embert (a világot) Isten alkotta, mégpedig az Örökkévaló Isten örök életre. Ezért a létünk egy töredéke a földi élet, a nagyobb része a halálon túli élet.

- Minden embernek örök élete van, azonban vannak, akik igénylik és elfogadják Isten szeretetét, ezért e szeretetben lesz részük az örökkévalóságban is (üdvösség); mások nem igénylik sőt elutasítják Isten szeretetét, ezért saját magukat kizárják az örökkévaló szeretet részesedéséből (kárhozat).

- A bűneink, az elrontott dolgaink nem akadályai az üdvösségnek. Isten kész megbocsátani a bűneinket Jézus váltságáldozata által, így mint "bűntelenek" juthatunk Isten színe elé a mennyben.

- A földi életben dől el az ember örök sorsa, ezért van nagy jelentősége a rövid földi tartózkodásnak.

- A mennyei lét egy csodálatos létmód, amelyről azt írja a Biblia, hogy "amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, azt készítette Isten az Őt szeretőknek". Továbbá azt olvassuk a mennyei állapotról, hogy "ott nem lesz sírás, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom, nem éhezünk, nem szomjazunk", csupán elképzelhetetlen szeretet, öröm, békesség, tisztaság lesz ott, s együtt lesznek az üdvözültek Istennel és a mennyei lényekkel örökké.

- A keresztyén ember ezért nem fél a haláltól, és ezért nem őrül bele a gyászba. Elbúcsúzni, elmenni nem könnyű, de él bennünk a találkozás bizonyossága.
Egyik énekünk így szól erről:

Elválni kedvesinktől
Fájdalmas és nehéz,
De szívem szent reménnyel
A jövendőbe néz.
Jézus, én bizodalmam,
Hiszem, hogy egy napon
Szerettimet a mennyben
Újra megláthatom.

- A keresztyén ember örökkévalóság-hite nem jelent életúntságot, a földi élet iránti érdektelenséget. Sőt, annál nagyobb felelősséget, hiszen a földi döntéseknek örökkévaló kihatásuk van! Amíg itt élünk, teljesítenünk kell földi küldetésünket a családunkban, a munkánkban, az emberi kapcsolatainkban. Ugyanakkor a lelki készenlét mindenkori békességében élhetjük meg minden napunkat: ha menni kell, megyünk haza.
Egy mondás így szól:
Úgy dolgozz, mintha mindig (itt) élnél,
úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál.

- A keresztyén ember hittudatában nem válik el élesen a földi és az örök lét. A kettő összetartozik, egy egységet képez.
A Bibliában így olvashatjuk:
"Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk."
Valaki így fogalmazott:
A halál nem más, mint hogy Isten az egyik kezéből áttesz a másikba.

- Az Ószövetségben szó van egy Énókh nevű férfiról, aki nagyon közel volt Istenhez. "Énókh az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mertmagához vette őt Isten."
Egy alkalommal a vallásórás gyerekeknek dolgozatot kellett írni erről az emberről, s az egyik gyermek ezt írta:
"Énókh nagyon szerette Istent, és Isten is Énókhot. Énókh Istennel járt. Sokat beszélgettek, sétáltak. Egyszer olyan messzire sétáltak, hogy Énókh már nem jött vissza."
Gyermekszáj, de igen kedves és bölcs... Ezt jelenti az igazi hívő élet: együtt járás Istennel, aztán az egyik meghitt séta hosszabb lesz a megszokottnál, s az ember észrevétlen átlépi az örökkévalóság küszöbét...

Jenei Zoltán ref. lelkész


Judaizmus


A régi, ókori zsidó vallás szerinti túlvilágképben a halandó ember egyértelműen szembenéz a halállal, nem mint tragédiaként tekintenek az elmúlásra, hanem mint az élettel járó szükséges jelenségre. Vagyis igen realista módon, úgy tűnik, a zsidó emberek megbékélnek a halállal.

Később látni fogjuk, hogy a vallás szerint maga a gyász is egyfajta mérsékelt és szélsőségektől mentes állapot, amely elutasítja a túlzott önsanyargatást, ahogyan a túl korai feledést is. Az ősi elmélet alapján a halál itt bár Istentől ered, a földi élet szankciójaként is felfogható, bizonyos bűnök miatt. Már az Ószövetségben is megjelenik a jelenség, főképp a halhatatlan lélek és a feltámadás megjelenítésével. A bűn büntetése is lehet akár maga a halál, vagyis feltétlenül halállal kell büntetni a bűnösöket. Ebben az esetben, aki bűnös, megfosztja magát mindentől, amit Istentől kapott – legfőképp az élettől – és a halál lesz a sorsa. Vagyis az élet az Isten törvényei szerinti lét jutalmazásaképp is felfogható. Önmaga az ember egyébként nem képes megmenteni magát a haláltól, ehhez Isten segítsége szükséges.

A zsidó vallás szerint azonban csak a test hal meg, a lélek nem, a lélek tulajdonképpen tovább él, halhatatlan. Érdekes azonban, hogy az Ószövetségből hiányzik a túlvilág képe, a különböző könyvekben, történetekben a sírig elkísérik az embert, utána azonban inkább az élőkkel foglalkoznak, mintha visszafordulnának a sírtól. A túlvilági életre csak nagyon kevés utalás van. A halálkép inkább megelőzés, ami által óva inti az embert, ne kövess el bűnöket, élj Isten akarata és törvényei szerint, mert ha másképp cselekszel, akár halál is lehet a büntetésed. Vagyis próbálkozás és intelem arra, hogy megóvja a közösséget a bűnös élettől, a nem Isten törvénye szerinti élettől. A jutalom pedig nem marad el, ez ugyanis a csoport jóléte és fennmaradása.

Az egyistenhitből következik, hogy Isten az aki büntet és aki jutalmaz, és saját maga az ember dönt arról, hogy miképp akar élni és ez milyen következményekkel jár. A Tórát is igazából csak az élet érdekli, házasság, szülés, család, nemzetek, ennek csúcsán pedig a nép. Vagyis maga az élet. A halál inkább pihenésként, csendes megnyugvásként, vagy éppen álomképzetként jelenik meg a szent könyvekben. A történelem során a hellenizmus után változik meg igazából a helyzet, itt már - vélhetően a keleti dualizmus hatására - a test és a lélek képzete különválik, itt már külön anyagi testről és anyagtalan lélekről szólnak az írások. Végül ebből alakul majd ki a halhatatlan lélek képe, ami némiképp ellentmond a korábbi tanításoknak, ugyanis itt már nem maga a földi élet kínálja a legfőbb jót.

A Tórában seolnak nevezik a halottak hazáját, ahová az emberek, mint valami sötét üregbe, alászállnak. A seol valamiféle szörny, amely kinyitja a száját és elnyeli az embert. Felvetődik azonban a test feltámadásának lehetősége is. A test feltámadása a történelmi folyamatok és felfogások közepette egyre elfogadottabbá vált széles körben a zsidóság között. A túlvilágon élő emberek léte csodálatos jelenségként élt a köztudatban. A feltámadás eleinte magára a zsidó népre vonatkozik, Isten kiválasztott népére, a száműzetésben élő, reményvesztett emberekre. A feltámadás valami olyan fogalom, mint remény a Messiás eljövetelére. Vagyis a feltámadás, a túlvilági élet, a halál utáni lét valamiféle reménység arra, hogy gyarapszik a nép és Isten ezt a megerősödött nemzetet kívánja útjára vinni. A zsidóság gyászrítusairól szólva elmondható, hogy ez maga a fájdalom megjelenítése, amikor elveszítünk egy számunkra kedves embert. Az V. századtól, vagyis a Talmud lezárásától kezdve napjainkig, a gyászszokásokat a háláhá, egy ősi vallási törvény szabályozza. Eszerint kell betartani a szabályokat, nem szabad sem többet, sem kevesebbet tenni, mint az előírás. Nem szabad beleesni eszerint a túlzott önsanyargatás hibájába sem, ahogyan a túl korai feledésre is ügyelni kell. Vagyis mindez az útmutatás a zsidó ember számára, egyfajta mértékadó tanítás, a halál megfelelő tiszteletére és a gyász feldolgozására. A gyász egyébként a zsidóknál egy évig tart, a megemlékezés azonban halálukig kötelező.

(Forrás: gyaszportal.hu)