2013. november 10., vasárnap

Koulouri (görög szezámmagos perec)


       a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké

                                                (Spencer Michael Free)



Tegnap délelőtt a fészbukon szembejött velem egy kép erről a finom perecről. Athénban kóstoltam a nyáron, valami isteni. Legalábbis szezámrajongóknak kötelező, kihagyhatatlan. A tésztája is nagyon fincsi, de hát a pirított magocskák ellenállhatatlanná teszik. Belül puha, kívül ropogós... mesés.
Egy angol nyelvű blogon találtam meg a receptet, köszönet érte. Sokszor fogom még sütni.

Hozzávalók a tésztához (12 darabhoz):
11 gr szárított élesztő (ez pont 1 tasak),
250 ml langyos víz,
30 gr porcukor,
65 dkg fehér liszt,
1 nagy tojás,
30 ml (2 evőkanál) olívaolaj,
100 ml langyos tej,
8 gr só (1 teáskanál).
A külsejére:
1 és 1/2 csésze szezámmag,
mivel én nem jutok hozzá must-sziruphoz, ezért 2 púposabb evőkanál sötétbarna nádcukrot felforraltam 1,5 dl vízzel.

A szárított élesztőt jól elkevertem oldódásig a langyos víz és tej keverékében a porcukorral együtt. Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, sóval elkevertem, a közepébe ütöttem a tojást és csorgattam az olívaolajat, aztán az élesztős keveréket is hozzáadva kidagasztottam a tésztát. Nekem kevés tej még kellett hozzá, tüskeszentpéteri liszttel dolgoztam. Tehát ha még liszt vagy folyadék kell a tésztához, bátran, mert a lisztek nem egyformán működnek. A tészta ne legyen túl lágy, de kemény se, olyannak kell lennie, hogy legyen tartása, hogy majd formázni tudjuk.


Hagytam duplájára kelni. Közben a cukorral felforraltam a vizet, és hagytam hűlni, illetve serpenyőben enyhén megpirítottam a szezámmagokat. Vigyázzunk, nagyon óvatosan és rövid ideig pirítsuk, egy pillanatra se hagyjuk magára a serpenyőt, mert a szezámmag nagyon hamar pirul, és ha túlmegyünk egy ponton, keserűvé válik. Akkor jó, mikor még épp csak sötétedik a színe, de már érezzük azt a jellegzetes, finom, diós illatot. Az illat megjelenése azt jelzi: kapjuk le a serpenyőt, mert jók már a magocskák.
Begyújtottam a sütőt 180 fokra. A tepsiket szilikonos papírral kibéleltem. A tésztát 12 darabra vágtam. Minden kis darabot kb. 80 cm hosszú, vékony szállá gyúrtam, majd középen összehajtottam és megcsavartam, a két végét összecsippentettem, hogy kis koszorúk legyenek.
Minden darabot a kihűlt szirupba, majd a szezámmagba forgattam.
Hagytam kelni a tepsiben még 20 percet, aztán sütöttem. Szép barnásra süssük, akkor lesz kívül ropogós, belül puha.


 

2013. november 5., kedd

Almával sült karaj


Egyszer, amikor Denys és én megint fent jártunk a magasban, és a farm pusztáján landoltunk, odajött hozzánk egy nagyon öreg kikuju.
– Ma nagyon magasan voltatok – mondta –, nem is láttunk benneteket, csak a gépet hallottuk dönögni, mint valami méhet.
Ráhagytam, hogy valóban nagyon magasan jártunk.
– Láttátok Istent? – kérdezte.
– Nem, Ndvetti – mondtam –, nem láttuk Istent.
– Aha, akkor mégse voltatok elég magasan – jegyezte meg. – Hanem azt mondjátok meg: feljuttok-e valaha olyan magasra, hogy láthassátok?
– Nem tudom, Ndvetti – feleltem.
– Hát te, Bedár – fordult Denyshez –, te mit gondolsz? Feljutsz-e elég magasra a gépeddel, hogy megláthasd Istent?
– Erről sajnos fogalmam sincs – felelte Denys.
– Hát – mondta Ndvetti –, akkor nekem meg arról nincs fogalmam, hogy minek röpködtök egyáltalán.

(Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában)




Ma egész nap szakadt az eső. Semmi kedvem nem volt piacra menni, így abból gazdálkodtam, amit itthon találtam. Volt a fagyasztóban pár szelet karaj, a gyümölcstálból pedig szép és ízletes almák mosolyogtak rám  ebben a szürkeségben...

Hozzávalók 2 főre:
4 szelet sertéskaraj (40-50 dkg),
25 dkg vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
6 db alma,
2,5 dl natúr joghurt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanálnyi méz,
1 darab friss gyömbér (olyan 2 gesztenyényi nagyságú),
0,5 dl száraz rozé bor,
só, frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
1 teáskanál olívaolaj,
4 dkg vaj.

A húst bepácoltam nagyon kora reggel. A joghurtot elkevertem a mustárral és a lereszelt gyömbér kifacsart levével, és a kiklopfolt húsra, valamint a nem túl vékony félkarikákra vágott vöröshagymára, illetve a negyedekbe vágott fokhagymára öntöttem. Jól el is kevertem, hogy mindenhol érjen mindent a pác. Lefedtem és 3-4 órára hűtőbe tettem.
A sütőt begyújtottam 200 fokra.
A húst kivettem a pácból (maradhat rajta a joghurt), sóztam, borsoztam és az olaj és vaj keverékén hirtelen átsütöttem. Félretettem egy tányérba. A hagymákat is sóztam és jól átsütöttem a joghurtos páccal együtt a maradék zsiradékon. Egészen addig süssük-pároljuk, míg kissé karamellizálódik, enyhén barnás színt nem kap. Ha ez kész van, keverjünk hozzá mézet, fahéjat, öntsünk rá bort, tegyük rá a hússzeleteket, azokra pedig a negyedelt, hámozott almákat. Tegyük sütőbe és 20-25 percig süssük.
A joghurttól és vajtól nagyon omlós, puha lesz a hús, csöppet sem száraz, nagyon finom.
Köretnek barna rizst főztem. De a köles is nagyon jól illett volna hozzá, vagy a hajdina is akár. Az ételben is szereplő rozéval kínáljuk, nagyon jól illik hozzá.



2013. november 2., szombat

Karfiolos, citromos rizottó


          És a halálnak
nem a vágyát éreztem, de a szégyent,
hogy nem döntöttem el még: őt szeressem
mindennél jobban vagy egy eleven lényt
                                                 
                                            (Umberto Saba: In riva al mare - A tengerparton, részlet)




Nagyon szép karfiolt vettem, rengeteg van most a piacon és olcsó is. Csak mindig úgy járok vele, hogy egy fej sok, ezért részletekben fogy el. No ez egy amolyan karfiolmaradék-hasznosítós recept.


Hozzávalók (vagy 1 nagyon éhes emberre, vagy 2 kevésbé éhesnek vagy ha mást is eszünk):
20 dkg kerekszemű rizottó rizs,
20 dkg karfiol kis rózsáira szedve (tisztítás után ennyi),
4 dkg vaj,
1 evőkanálnyi olívaolaj,
5 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 duci gerezd fokhagyma,
8 dl zöldségalaplé (a spárban lehet kapni zöldségleves kockát, én azt használtam 1 kockát plussz pici sót),
2 mokkáskanálka kristálycukor,
1 citrom reszelt héja,
kevés citromlé,
1 nagy tojás sárgája,
5 evőkanál zsírdús tejszín,
és ha van, akkor parmezán sajt ha nincs bármilyen más ízesebb sajt (én füstölt sajtot használtam).

A karfiolt rózsáira szedtem (jó kicsikre). A vizet felforraltam, beletettem a leveskockát, pici sót és a cukrot és megfőztem benne a karfiolt. Elég neki 4-5 perc. Kiszedtem a rózsákat egy tálba, az alaplevet hagytam nagyon kis lángon a tűzhelyen.
Közben az olívaolajon és a vaj felén megdinszteltem a kis kockákra vágott vöröshagymát és a végén a nagyon apróra kockázott fokhagymát is hozzá tettem, majd a rizst is átpirítottam, míg kissé áttetsző lett és a szemek elváltak egymástól. (A hagymákat ne égessük meg, közepes lángon és kevergetve csináljuk.)
Ekkor merőkanalanként hozzáadogattam az alaplevet és kis lángon főztem. Mindig mikor elfőtte a levét, újabb adagot kanalaztam hozzá, és természetesen kevergettem. Nem folyamatosan, de azért rendszeresen. Mikor már megpuhult a rizs, és az összes alaplevet hozzáadtam, belekevertem a reszelt citromhéjat is, és a főtt karfiolrózsákat is. Félrehúztam a tűzről, és a tojás sárgáját jól összekevertem a tejszínnel, majd ezt is a rizottóhoz kevertem, a maradék 2 dkg vajjal együtt. Végül a citrom levével ízesítettem. Lehet egész citromos is, vagy kevéssé, ki hogy szereti.
Reszelt sajttal díszítve tálaltam.
A maradék tojásfehérjét(jéket) felhasználhatjuk panírozáshoz (jó ropogós bunda lesz a végeredmény), vagy sörtésztához (orly-mód), vagy sütikbe, amcsipalacsintába felverve, stb...