Fetasajtos tonhalkrém

Imádok pecázni. Miután bedobtam a botot, nem tudhatom, mi lesz a másik végén.
A saját fantáziám van a vízfelszín alatt.

(Robert Altman filmrendező)

Tegnap este körülnéztem, miből varázsolhatnék vacsorát. A finom, magamsütötte magos kenyérhez valami kence jó volna - gondoltam. A spájzban leltem aprított tonhalkonzervet, a hűtőben egy kibontott fetasajtot. Nem azért mondom, de valami csudajó született a házasságukból.

Hozzávalók:
1 aprított vagy darabos tonhalkonzerv (én Tuňák márkájút használtam, 185 grammosat)
7 dkg puha vaj
12 dkg fetasajt vagy krémfehérsajt
só
frissen őrölt bors
1 teáskanál mustár
1 teáskanál frissen facsart citromlé
egy leheletnyi reszelt citromhéj (el is hagyható)

Az aprított tonhalkonzerv nem sok mindenre használható, de ebben a kenőkében tökéletesen megállja a helyét. Használhatunk darabos tonhalat is, ha az van kéznél. 

A konzervet kinyitottam, és a tetejét rajtahagyva s kissé rányomva a halhúsra, lecsöpögtettem róla az összes olajat, hogy csak a hús maradjon. Egy tálban villával összetörtem-nyomkodtam a puha vajjal, fetával, sóztam és borsoztam, citromlét és mustárt adtam hozzá. 

Nagyon jól illik hozzá a lilahagyma, az olajbogyó is. Ha van kéznél kapri, azzal se lesz rossz.

A citromhéj valami mennyei benne, de nagyon kell vigyázni hogy mennyit reszelünk bele. Ha jól találjuk el, nagyon intenzív, teljes citromaroma érezhető benne, ha eltúlozzuk, akkor süteményíze lesz. Tehát csak kb. két-három  kicsi mozdulattal menjünk neki a reszelőnek, nagyon finoman. Akkor isteni lesz.

Kenhető kenyérre, pirítósra, de tölthető szikkadt kiflibe is, pont így. Ez a verzió nagyon addiktív lesz, csak szólok előre: abbahagyhatatlan, a  kifli extrán ropogós lesz, ez a finom krém meg eteti magát. 

Aztán főtt tojással készíthetünk belőle töltött tojást is úgy, hogy a főtt sárgákat belekeverjük a krémbe, és visszatöltjük a fehér részbe.

De tölthető ravioliba vagy tortellinibe is, csak egy kevés paradicsomszósz vagy sima olívaolaj kell rá öntet gyanánt.

Tésztakosárkákat is készíthetünk vele. Nyáron friss kaporral vagy petrezselyemzölddel vagy mentával megszórva még fokozható az ízkavalkád.

Nagyon finom. És kiadós. Tényleg. 😊 (Emberem a lelkemre kötötte, hogy ezt a receptet őrizzem meg... feltétlenül és minden áron 😁 Nagyon ízlett neki, pedig nem egy halkonzerv-rajongó...)

valahol Erdélyben... (gasztronómus a disznóvágáson)

😏 🐖

F. Nagy Angéla

Szerdán, november 22.-én, életének 90. évében elhunyt F. Nagy Angéla, aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha főszerkesztője, melyet 16 éven át szívvel-lélekkel írt. Generációk tanultak főzni tőle. Huszonöt szakácskönyvet hagyott az utókorra, melyek több milliós példányszámban keltek el.

(Azért érdekes, beírtam a gugliba F. Nagy Angéla nevét, mert kerestem a születési dátumát, illetve wikipédia cikket róla, de csak a nevet hozta, alatta pedig nem a foglalkozását, a díjait, a munkásságát találtam, hanem csak ennyi áll ott: Örkény István felesége. Feminista énem kattant megint egyet.)

"- Még nem tudott főzni, amikor afféle Angolkisasszonyoknál nevelkedett bál­királynőként 1948-ban férjhez ment Ör­kény Istvánhoz.

- Anyám nem tudott főzni, viszont úgy gondolta, hogy a gyereket meg kell taníta­ni, és 13 éves koromban azt mondta: ezen­túl minden csütörtökön kimész a konyhá­ba, és a szakácsnővel együtt elkészíted az ebédet. Kicsit gondolkoztam, majd meg­kérdeztem: azt főzhetek, amit akarok? Anyám halál boldog volt, hogy nincs vita, én meg tudtam, hogy egy étel van, amit úgy utál, hogy kirázza tőle a hideg, ez pe­dig a lecsó. Amikor a harmadik csütörtö­kön is lecsót raktam elé, kitiltott a kony­hából. Az Örkény anyósomtól viszont kaptam nászajándékba egy bentlakásos szakácsnőt. Az Andrássy úton laktunk, és hozzánk jártak át ebédelni a Szépművé­szeti Múzeumból, de rendszeres vacsora­vendégünk volt Déry Tibor, Karinthy Cini, Devecseri Gábor vagy Németh Andor, Jó­zsef Attila egykori mentora is. Rengetegen jártak hozzánk. Az ebédeknek híre ment, és Matildot egy év után jó pénzért átcsá­bították a szomszédos jugoszláv nagykövetségre. Ottmaradtam egy ínyenc férjjel és egy újszülöttel, s elkezdtem lépésről lé­pésre megtanulni főzni.

- Mi volt az első lépés?

- Bementem például a henteshez, és megvettem azt a húst, ami ott volt. Egy hét múlva megint bementem, körülnéz­tem, és megkérdeztem: árulja már el, miért más színű ma a hús? Azt mondja, azért, mert ez most nem disznó, hanem marha. Borjút tudtam csinálni, mert az én tüneményes anyósom beszervezett egy vasutast, aki minden héten hozott vala­honnan vidékről - jobb volt nem tudni, honnan - négy kiló borjúhúst, amit igaz­ságosan megfelezett velem. Hetvenéves korában kivándorolt Dél-Amerikába a lá­nyához, de mi azután is leveleztünk. Meg­írtam neki, hogy elváltam a fiától, mire ő visszaírt, hogy teljesen megérti.

- Miért váltak el?

- A zseniket olvasgatni kell, nem velük élni.

- Igaz, hogy a Magyar Nemzethez azért dugta be Örkény, hogy lefoglalja?

- Hisztériás rohamokat kaptam! Zokogva rohangásztam és üvöltöztem, hogy sem­mire nem vagyok jó, megfőzöm az ebé­det, megeszik, kimosom a pelenkát, te­lepakolják... Épp itt ült Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a má­sik fotelben pedig a férjem, és csak néz­tek. Aztán Boldizsár megkérdezte Örkény­től azon a brummogós hangján: tud már főzni? Mire Örkény: tud. Na, ha megtaní­tod írni, adok neki állást. Kitalálták ne­kem, hogy minden cikk bevezetője valami gasztrotörténeti sztori legyen öt sorban: hogy került a hagyma Magyarországra, mi hogy honosodott meg, és utána jöj­jön négy-öt recept. Elkezdtem a Széché­nyi könyvtárban kitanulni a szakmát."

A teljes cikk a Magyar Konyha oldalán olvasható.