2018. február 25., vasárnap

Kinder tejszelet

Nem újdonság tudom, de ma nagyon sütire vágytam. Valami egyszerűre, gyorsan elkészíthetőre és krémesre. Volt itthon mascarpone, és ezzel a sütivel már régóta szemeztem, mert a bolti változatát is szeretem. Gyakorlatilag tényleg azonos a plagizált verzió az eredetivel, és hát nem tudom, most mennyibe kerül, de így tutira olcsóbb, kiadósabb. És nincs benne semmilyen fölösleges adalék.



Hozzávalók egy 36*22-es tepsihez:
a piskótához:
5 db tojás
9 dkg kristálycukor
9 dkg búzaliszt
2,5 dkg holland kakaópor
1/2 sütőpor
csipet só
krém:
25 dkg hűtőhideg mascarpone
3 dl hűtőhideg tejszín
6 evőkanál víz
1 csapott evőkanál zselatinpor (Horváth Rozi)
13 dkg porcukor
2 vaníliás cukor vagy vaníliapor vagy kivonat
csipet só
a tetejére:
20 dkg csokoládé
1/2 evőkanál olaj

A tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tojásokat a cukorral habosodásig vertem - pár perc kell neki, s aztán hozzákevertem a csipet sóval, kakaóporral, sütőporral elkevert lisztet, de azt már kézzel. Olyan 12 percig sütöttem.
Kivétel után lehúztam róla a sütőpapírt, és rácson hagytam kihűlni.
Közben a kevés vízben elkevertem a zselatint, és folytonos keverés közben felforraltam, majd félretettem hűlni. A mascarponét a kézi robotgéppel kissé fellazítottam, hozzáadtam a cukrot, a csipet sót, a vaníliát, s kevés tejszínt és homogénre kevertem, majd fokozatosan hozzáöntöttem a többi tejszínt is és felvertem habbá, végül az egészen langyosra hűlt zselatinos vizet is hozzákevertem a géppel.  
A kihűlt piskótalapot kettévágtam úgy, hogy két eredeti nagyságú lapot kapjak. Nem könnyű, mert vékony. Ezután megkentem az alsó lapot a krémmel, és ráillesztettem a másik lapot, és kissé lenyomkodtam. 
Az apróra vágott csokit víz fölött a kevés olajjal felolvasztottam, és megkentem a  süti tetejét. 
(Én elfelejtettem, de mikor már kicsit szilárdul a csoki, késsel érdemes meghúzogatni a szeleteket a csokiban, mert később kemény lesz és törik vágásnál, én így jártam. Nem vagyok egy nagy cukrász, na.) 
Tegyük hűtőbe pár órára, hogy a zselatin megkössön, és akkor szépen lehet szeletelni.
Ennyire egyszerű, és tényleg olyan, mint a bolti. Fincsi.

Tipp: úgy is csinálhatjuk, hogy a nagy gáztepsiben sütjük meg a piskótát, és akkor csak ketté kell vágni keresztben, és az egyik fele kerül alulra, a másik felülre, így nem kell parázni a vágásnál. :)

2018. február 24., szombat

heti húsmentes étlap - 2. hét




Vasárnap
tojásleves
sütőben sült vörösboros-rozmaringos cékla, burgonyapüré, rántott sajt
kókuszkocka (remington szelet)

Hétfő
cukorborsóleves
krumpliprósza fokhagymás tejföllel

Kedd
zöldségerőleves házi reszelt tésztával
karfiol tikka-masala rizzsel, rotival (laposkenyérrel)

Szerda
sárgarépa krémleves
kelkáposztás quiche

Csütörtök
sárgaborsóleves
spenóttal, mozzarellával töltött olasz rántott rizsgolyók (arancini) paradicsommártással

Péntek 
köménymagos rántottleves
savanyúkáposztás sztrapacska

Szombat
vadasmártás zsömlegombóccal, sült gombával
mákos baklava

Az 1. hét menüjét itt találjátok.

2018. február 21., szerda

Mustáros-fűszeres sült burgonya


Ez a burgonya olyan ízletes, hogy önmagában is ehető egy salátával. De remekül működik köretként is, vagy adhatjuk feltétnek például sóska- vagy spenótfőzelékhez vagy kapormártáshoz is. 

Hozzávalók 4 főre: 
12 db közepes burgonya
3 evőkanál mustár (lehet magos is)

fűszerek ízlés szerint, most nálam:
cayenne bors, oregano, fokhagymapor
4 evőkanál olívaolaj

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy nagy gáztepsit béleljünk ki szilikonos sütőpapírral.
A mustárhoz adjuk hozzá az általunk választott fűszereket, és ez tényleg nincs kőbe vésve, mindenki saját ízlésének megfelelően variálhat velük. Öntsük hozzá az olívaolajat is, sót is tegyünk hozzá, és keverjük krémmé.


A burgonyákat alaposan mossuk meg, és vágjuk negyedekbe. Tegyük őket egy nagy tálba és forgassuk össze a fűszeres krémmel. Tegyük sütőbe és körülbelül 1 órán át süssük piros-ropogósra. 
Úgy is készíthetjük, hogy nem mustárkrémet használunk, hanem mozsárban porrá őrölünk mustármagot, és azt keverjük a többi fűszerrel és az olívaolajjal. Ha nem sózzuk meg a keveréket, ropogósabbra sül, de ez csak a mustárporos verzióra igaz, mert a mustárkrémekben van só.


2018. február 17., szombat

heti húsmentes étlap - ebédek



Vasárnap:
kínai csípős-savanyú leves
darás tészta

Hétfő: 
szikkadt kenyérre mert tejszínes hagymaleves
töltött, sült gomba rizibizivel, káposzta salátával

Kedd:
zöldségerőleves maceszgombócokkal
cukkinis lasagne

Szerda:
tökfőzelék lencsefasírttal
fahéjas kalácskoszorú

Csütörtök:
tofuburger sütőben sült fűszeres krumplival, joghurtos banánshake-kel

Péntek:
kókusztejes édesburgonya krémleves barnarizzsel
dödölle olívaolajban pirosra-ropogósra sütve hagymás tejföllel

Szombat:
kelkáposzta leves kölesgaluskával
almás rétes




Nagyon egyszerű kelkáposztaleves füstölt tofuval, melynek hozzávalói 4 főre:

8 nagy levél kelkáposzta
2 közepes burgonya
1 füstölt tofu (20 dkg)
1 kisebb fej vöröshagyma (5-7 dkg)
3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál hidegen sajtolt repce olaj
só, frissen őrölt bors
1 teáskanál egész köménymag
1 púpos evőkanál majoránna
2 zöldségleveskocka vagy 2 teáskanál vegeta
2 púpos evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt

A tofut konyhai törlővel szárítsuk le, vágjuk kockákra, és az olajon süssük pirosra. (Célszerű teflonserpenyőt használni, hogy ne ragadjon le.) Szedjük ki egy kistányérra, az olaját öntsük át egy nagyobb fazékba, és dinszteljük üvegesre benne kevés sóval a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát, Öntsük fel kb. 2-2,5 liter vízzel, tegyünk bele 2 zöldségleveskockát vagy 2 teáskanál vegetát, fűszerezzük, majd tegyük bele a kisebb kockákra vágott burgonyát is és a csíkokra vágott kelkáposztát is, valamint a sült tofukocákat is. Forrás után a zöldségek puhulásáig főzzük, majd a liszttel és tejföllel habarjuk be. Lehet kevés ecettel savanyítani is.




Ha valaki nem kedveli a leveskockát, vegetát, hagyja ki, vagy főzzön hozzá házilag zöldségalaplevet. Én nem vagyok ennyire macerás, mindig van nálam leveskocka - és nem félek használni. :))
Finom, könnyű, és füstös. :) Készíthetjük kelbimbóból is.

2018. február 15., csütörtök

Abbahagyhatatlan szezámmagos keksz

Azt hiszem, megtaláltam a kedvenc sütimet, keksz kategóriában. Nagyon fellengzős leszek (de igazmondó): isteni, abbahagyhatatlan, utolérhetetlenül finom, a csúcs és nincs tovább, stb... stb... 😋😍
Mondjuk imádom a szezámmagot... és ez a süti nagyon szezámmagos, nagyon szájbanolvadóan puha és kicsit ropogós is egyszerre. Ja, és végtelenül egyszerű elkészíteni is. Először sütöttem, de nem utoljára.




A recept a Bastie's Bistrotól van, ezer köszönetem érte. De ahogy lenni szokott, kicsit módosult. Mivel volt készen szemne, vagyis tisztított vaj, azt tettem bele. Általában van, mert sok ételhez használom: akár húsokhoz, akár zöldségételekhez is pazar. És bár szeretem az édeset, nekem a cukormennyiség nagyon soknak tűnt, úgyhogy levettem belőle. Valamint vaníliát nem tettem bele, mert azt akartam, hogy a szezámmag íze tényleg abszolút érvényesüljön. És kevés rétes liszt is került bele, hogy ropogósabb legyen. 

Hozzávalók olyan 40 db sütihez:
13 dkg szezámmag
12 dkg puha vaj (vagy tisztított vaj)
12 dkg világos nádcukor
1 csapott mokkáskanál só
1 csapott mokkáskanál sütőpor
1 tojás
5 dkg rétesliszt
7 dkg sima fehérliszt

Melegítsük elő a sütőt olyan 170-180 fokra.
A szezámmagot serpenyőben megpirítottam. Csak enyhén szabad, világosra, mert különben megég és keserű lesz. Ha már színesednek a szemek és érezni azt a finom aromáját, akkor jó is. Ne hagyjuk ott, végig figyeljük és kevergessük. Ez a művelet amúgy sem több 3-4 percnél.
A puha vajat keverjük habosodásig a tojással, cukorral, sóval, sütőporral, majd adjuk hozzá a közben langyosra hűlt szezámmagot is, végül a lisztet is keverjük a masszához.
A tepsiket béleljük ki szilikonos sütőpapírral, és vizes kézzel vagy kiskanállal diónyi gombócokat képezzünk a tésztából, amiket egymástól legalább 10-15 centire tegyünk, mert elterülnek sütés közben. Süssük 7-10 percig, míg kissé megpirul a sütik széle körben. A tepsin hagyjuk kihűlni, mert kivételkor még nagyon puhák.

2018. február 4., vasárnap

Csokis rizspuding

Az egyik kedvenc desszertem ez az indiai rizspuding. Csak most csokoládés édességre vágytam... Azért is szeretem a tejberizst, mert a világ legegyszerűbb nyalánksága. Persze a "magyaros típust" sosem szerettem, mert mindenki túl szárazra, sűrűre főzte, és az nem olyan jó. Akkor finom, ha lágy és krémes, mint az olasz rizotto.




Hozzávalók 6 pohárhoz:
6 dl víz
6 dl tej
15 dkg kerekszemű rizs
25 dkg kristálycukor
3 dkg sötét holland kakaópor
3 csipet só
2 dkg vaj

A tej és víz keverékében tegyük fel főni a rizst a sóval. (Ne mossuk meg a rizst, hogy a keményítő rajta maradhasson.) Forrásig kevergessük, hogy ne ragadjon le az alja, forrás után pedig tegyük kis lángra és főzzük a rizs puhulásáig, ami kb. 20 perc. Majd főzzük még egy keveset, amíg a leve kissé besűrűsödik (néha-néha keverjünk rajta egyet), ekkor adjuk hozzá az átszitált kakaóport és a cukrot is. Főzzük addig, míg sűrű buborékokat pöfföget, és a kanálról lecsusszant falatka megmarad a tejberizstenger tetején, kis buckát képezve. Vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a vajat, hogy szép fénye is legyen. Hagyjuk a lábosban kihűlni, majd adagoljuk poharakba, a tetejükre tegyünk folpackot és tegyük hűtőszekrénybe pár órára.
Az össz főzési idő körülbelül 40-50 perc.
Kínálhatjuk tejszínhabfelhőkkel is, de önmagában is tökéletes. 

Tipp: Még krémesebb lesz, ha 25 dkg mascarponét is belekeverünk kihűlés után. Vagy fellazíthatjuk 2 dl felvert tejszínnel is, ha túl sűrűre sikerülne főznünk.
Ha valaki rajong a fahéjért, készítheti kakaó helyett ezzel az illatos fűszerrel is.

2018. február 2., péntek

Bizánci marharagu & marhahúsos, babos házimetélt

Sokszor a maradékokból lesznek a legjobb fogások. Mindenesetre, soha nem érdemes semmit sem kidobni, a konyha tényleg alkimista műhely: minden átalakulhat valami egészen mássá.



Tegnap megcsináltam Rick Stein egyik ételét a Velencétől Isztambulig sorozatából, méghozzá egy több mint ezer éves bizánci receptet: marhahús levendulával, borral és naranccsal.
A helyzet az hogy olyan jó volt, hogy mire észbe kaptam, eltüntettük - három kis darab hús és sok szaft maradt csak belőle. A maradék oly kevésnek tűnt, hogy még egy adagot sem adott ki. Kombináltam hát babbal és friss házi tésztával, így kiadós lett és isteni finom. A képen nem látszik, de a finom szaftot a tészta beszívta és mennyei íze lett tőle. Az utóbbi idők legjobb ebédjeit ettük tegnap és ma.

A bizánci marha receptje: 1 kg marhalábszár, 3 narancs leve, 2 dl vörösbor (én szekszárdi rozéval csináltam, mert kivételesen nem volt itthon vörös nedű), 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál méz, só, frissen őrölt bors, 1 csapott evőkanálnyi szárított levendula, 1 teáskanál köménymag, 1/2 mokkáskanál római kömény, 1 teáskanál vörösborecet, 4-5 evőkanál olívaolaj. Ez 4 főre elegendő bőséges körettel.
A recept a 30. perc után következik.

A marhahúst nagyobb darabokra vágjuk, a felhevített olívaolajon körbesütjük. Felöntjük borral, narancslével, borecettel, és fűszerezzük. A fokhagymagerezdeket csak félbevágva adjuk a raguhoz. Lefedve a hús puhulásáig főzzük, ha szükséges, utánaízesítjük bizonyos idő eltelte után, mert változik sokat az íze. Kellhet bele még méz, vagy borecet vagy fűszer. Ha a szaftját nagyon elfőné, mindig egy kevés vizet utánaönthetünk. Hámozott, csak félbevágott, főtt burgonyával tálaltam. (A fokhagymát én adtam a receptúrához, nekem hiányzott belőle a telt íze.)

És a babos metélt: a maradék kevés húst apróra vágtam, visszatettem a szaftba a lecsöpögtetett tarkabab konzervvel együtt. Összerottyantottam, és a 35 dkg durumbúzából készült metéltet főlés után egyből a raguba szedtem, átkevertem. Reszelt Marcsi-féle parmezánnal tálaltam. Ez két főre szóló adag.

2018. január 31., szerda

Az olasz nonnák tudománya

Ősz hajak, dolgos, ráncos kezek, kötények és fejkendők. Menő szakácsok helyett igazi mammák, pontosabban nonnák, akik zsúfolt, kopottas konyhájukban vagy éppen a kisunokájuk segítségével nyújtanak, dagasztanak. Nagyon igazi felvételek, öröm nézni őket. Hála Vicky Bennisonnak, aki egyik nagyit keresi fel a másik után.




A nagyi főztje nem csak az érzelmi kötődés miatt ízlik annyira: az évtizedek alatt felhalmozott konyhai tapasztalatok igazi kincset érnek. Ebből a feltevésből indult ki a Pasta Grannies nevű Youtube-csatorna ötletgazdája is, aki idős olasz tésztakészítő asszonyokról készít videókat. 

A minden csütörtökön új anyaggal jelentkező csatorna egyfajta online archiváló projektként is felfogható. Bennison dokumentálni szeretné az eltűnőben lévő hagyományos házi tésztakészítési technikákat. A századokon át generációról generációra öröklődő tudásnak sokszor az utolsó birtokosait láthatjuk, akiknek már nincs kinek továbbadniuk a tudásukat.  

A teljes cikk a Dining Guide-on olvasható.




2018. január 25., csütörtök

Citromos csirke-piláf

Az utóbbi hónapok legkerekebb ételét sikerült ma exhas összedobnom. Tesis-krumplit terveztem, de a végére tepsis-rizs lett belőle. 
Van az irániaknak egy nagyon kedvelt sült rizse, a tahdig, aminél direkt odapirítják a rizs alját, ami egy rétegben összesül és karamellizálódik, ropogós lesz és mennyei. Na ez a rizs is pont ilyen lett, emellett a fűszerektől isteni íze is volt, úgyhogy bővült a szerethető rizsételeink repertoárja.




Hozzávalók 2 főre:
6 db csirkeszárny
25 dkg jó minőségű rizs
4 dl víz vagy csirkealaplé
3 gerezd fokhagyma
egy kisebb citromnak a fele
egy félmarék mazsola
1 evőkanál méz
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt koriandermag
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
és aki szereti: 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény


A csirkeszárnyakat megtisztítottam, az ízeknél elvágtam és alaposan besóztam. Egy nagy tálba tettem, adtam hozzá 3-4 evőkanálnyi olívaolajat, egy marék mazsolát, egy fél citromot félkarikázva és kicsit kinyomkodva és a magokat gondosan eltávolítva (mert a magok keserítik az ételt, nem a héja), egy evőkanálnyi mézet, a 3 gerezd fokhagymát apróra vágva és a többi fűszert is, és jól összekevertem az egészet. Hagytam állni egy órácskát. 




Előmelegítettem a sütőt olyan 170 fokra. A sütőtálat olívaolajjal megkentem, amit megszórtam egy rétegben a szűrőkanálban többször alaposan átöblített rizzsel. A vizet (ha víz, azt sózzuk, ha alaplevet használunk azt nem kell) ráöntöttem a csibeszárnyakra, hogy leoldódjanak kissé a fűszerek és a fokhagyma. Majd a szárnyakat rásorakoztattam a rizs tetejére, végül a fűszeres lével óvatosan megöntöztem az egészet. Lefedtem alufóliával és 3/4 órán át sütöttem, aztán levettem róla a fóliát, és a hús pirulásáig még kb. 45 percig sütöttem.




Tipp: sóban eltett citrommal is készíthető, ha valakinek rejtezik a spájzában ilyesmi.
Valamint naranccsal is készíthető, és akkor a felöntőlébe nyugodtan bele is facsarhatjuk 2 narancs levét, egynek meg a reszelt héját, és kevesebb méz kell bele: elég egy teáskanálnyi.

2018. január 23., kedd

Tapolcai vagy kalocsai rétes

Kiadós, tartalmas levesek után a rétes mindig jó ötlet. Ez egy télies, gazdag és különleges változat.
Töltött palacsintákkal töltött rétes. 😊
Alant az eredeti receptet adom meg, ahogy találtam. Én a saját technikámmal, a konyhapulton nyújtottam kis gombócokból a tésztát: eszerint, ugyanezekkel a mennyiségekkel, csak most két nyújtott tésztába tekertem a tölteléket, hogy a rétestészta kissé vastagabb legyen mint a normále rétesnél, tehát három rúd lett végül.
A palacsintát úgy sütöttem, hogy 18 db legyen a három rúdhoz. Tölteni bármivel lehet, az enyémbe narancsos sütőtök, mazsolás alma és diótöltelék került. A dió és máktölteléket szerintem nem kell főzni, én csak megszórtam a palacsintákat a cukros dióval. (Ja, és nem kentem meg tejföllel a palacsinták tetejét.)
Fincsi volt, bár a sima rétes jobban ízlik. (De lehet csinálni úgy is, hogy rétestésztába és nem palacsintába tekerjük a töltelékeket, és azokat egy nagy rúdba ugyanígy.)




A rétestésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 1 tojás, annyi víz, hogy rugalmas tésztát kapjunk, étolaj és tejföl a kenéshez
A palacsintatésztához: 2 egész tojás; 1 kávéskanál só; 1 kávéskanál kristálycukor; 20 dkg liszt; 2 evőkanál olaj a tésztába; étolaj a sütéshez; annyi tej, hogy kellő sűrűségű masszát kapjunk
Dió töltelék: 10 dkg darált dió; 1 dl forró tej; 1 csomag vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; reszelt citromhéj
Mák töltelék: 15 dkg darált mák; 5 dkg kristálycukor; 1 dl forró tej; 1 vaníliás cukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; 2 evőkanál méz; reszelt citromhéj
Túró töltelék: 20 dkg tehéntúró; 1 vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 1 tojás sárgája; 5 dkg mazsola; reszelt citromhéj
Először a rétestésztát készítjük el. A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk annyi langyos vízzel, hogy rugalmas anyagot kapjunk. Fontos, hogy jól kidolgozzuk, nehogy csomós maradjon. Amikor már szép sima, a tetejét megkenjük étolajjal, és meleg helyre félretesszük pihenni.
Palacsintatésztát keverünk.
A maximum 1 dl tejet ízesítjük cukorral, vaníliás cukorral, mazsolával, őrölt fahéjjal. Apránként hozzákeverjük a darált dióhoz, és citromhéjat reszelünk bele.
Újabb 1 dl forró tejet veszünk. Beletesszük a cukrot, vaníliás cukrot, mazsolát, őrölt fahéjat, és még 2 evőkanál mézet is csurgatunk hozzá. Összekeverjük a darált mákkal, és citromhéjat reszelünk bele.
A túrót vaníliás cukorral, kristálycukorral, tojás sárgájával, mazsolával és citromhéjjal összekeverjük.
A palacsintákat különféle (dió, mák, túró) töltelékkel gazdagon megtöltünk, és mindegyiket feltekerjük.
A rétestésztát kilisztezett abroszon széthúzzuk, a tetejét olajjal meglocsoljuk. Mindkét oldalára háromféle töltésű palacsintát fektetünk sorban egymás mellé. A palacsinták tetejét tejföllel gazdagon megkenjük, és a rétestésztát feltekerjük két oldalról. A felesleges végeket levágjuk. A palacsintával töltött réteseket kiolajozott tepsibe rakjuk, és a tetejüket olajjal megkenjük. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
Vaníliamártást, borhabot is kínálhatunk hozzá.

Boldizsár Ildikó receptje

2018. január 20., szombat

Jókai(nak mondott) bableves

– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról, s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.
(…)
Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.
A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.
A vén huszár magának készítette azt, de ha kettőjük között megoszlott, akkor is elég volt mind a kettőnek.
Richárd jó kedéllyel látott hozzá a katonás eledelhez. Evett, mintha sohasem látott volna annál jobbat.
A vén huszár ott állt a széke mögött, míg ebédel; pedig nem kellett tányért váltani, mert nem következett több fogás.

(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)



Kezdjük egy nagy klasszikussal az évet. A gazdag bablevesek, lencselevesek számomra igazi téli ételek, nyáron nemigen szokott szerepelni a repertoáron. Volt a karácsonyi kocsonyafőzésből még egy fél füstölt csülköm a fagyasztóban, ezért is került sorra most ez az elhíresült leves. Amúgy ha már nevezetesség, itt utánaolvashattok, hogy milyen is volt az eredeti. 
Egyébként meg, ez is olyan étel, hogy "ahány ház, annyi féle Jókai bableves". 

Hozzávalók 6 főre:
1 kicsi vagy fél nagy füstölt csülök
35 dkg tarkabab
15 dkg füstölt parasztkolbász
5 dkg zeller
10 dkg fehérrépa gyökér
20 dkg sárgarépa
1 nagyon nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpos evőkanál sertészsír (vagy 4 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj)
2 babérlevél
10 szem bors

1 púpos teáskanál pirospaprika
2 csapott evőkanál liszt
a csipetkéhez:
1 nagyobb tojás
1 mokkáskanál só
kb. 10 dkg liszt (vagyis amennyit felvesz a tojás)

A babot előző este beáztatjuk. Másnap a csülköt föltesszük főni kb. 4 liter vízben, sóval, borssal, babérlevéllel. Míg fő, megtisztítjuk a zöldségeket és karikákra, illetve kockákra vágjuk. Amikor már puha a csülök, kiemeljük a főzővízből és félretesszük, majd a főzővízbe beletesszük a szűrőkanálban leöblített babot és a zöldségeket. Míg főnek, elkészítjük a csipetkét és a rántást.
Csipetke: egy mélytányérba ütjük a tojást, sózzuk és felverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyivel kemény tésztát kapunk. A tésztát átgyúrjuk, hogy sima legyen (mint bármely házitésztát, ugyanúgy), aztán szórunk egy evőkanálnyi lisztet a mélytányérba, és elkezdjük lecsipegetni a tésztát. Minden csippentést gombócolunk is, a csipetkék olyan csicseriborsó nagyságúak legyenek körülbelül. Folyamatosan lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze a tányérban.  Mikor készen vannak, szétterítjük őket egy tiszta konyharuhán. Ha a legvégén csináljuk, amikor már készen van a leves, akkor meg egyenesen csak beleengedjük a tányérból a levesbe őket.



Rántás: a kolbászról leszedjük a "héját", karikákra vágjuk. A zsiradékon kisütjük őket és félretesszük a főtt csülök mellé. A visszamaradt kolbászos zsíron kevés sóval üvegesre fonnyasztjuk az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, majd megszórjuk a 2 evőkanál liszttel és sötét zsemleszínű rántást készítünk. Mikor megvan, lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát is, és apránként, állandóan kevergetve felhigítjuk olyan 2 dl hideg vízzel.
Amikor a bab már fél órája fő, a rántáshoz keverünk 2 merőkanálnyi forró levet, és hozzáadjuk a nagy fazék leveshez. Kevergetjük míg felforr, aztán a kolbászkarikákat és a feldarabolt csülköt is beletesszük. Készre főzzük, ami még cirka 20-25 percet jelent. Azért kell ennyit főnie a rántással együtt, hogy a hagymakockák megpuhuljanak és az ízük belefőjön a levesbe. A legvégén a csipetként is hozzáadjuk, és mikor feljönnek a felszínre, késznek nyilváníthatjuk művünket.
Friss fehérkenyérrel, tejföllel, csilivel kínáljuk. Én nem szoktam betejfölözni, mert nem szeressük a tejfölt. Legalábbis ételekben nemannyira. :) Jóféle kenyérrel viszont szeretjük natúre, nyersen tunkolni.