2018. november 20., kedd

Székely fokhagymaleves buggyantott tojással

Rákívántam nagyon a fokhagymára, de krémleveshez most nem volt kedvem. Főztem hát inkább egy erdélyi fokhagymalevest, vagy majdnem azt. Nem szép, nem látványos, de isteni finom. Megtartom.
A receptet köszönöm a Székely kuktának.




Hozzávalók 4 főre:
6 nagy gerezd fokhagyma
1 közepes vöröshagyma
3 dkg zeller
6 dkg sárgarépa
3 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj vagy 2 evőkanál olvasztott zsír
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál kurkuma (szebb lesz a színe, meg szupergyógynövény)
2 félmarék rizs
0,5 dl tejszín
4 tojás
1 teáskanál 10%-os ecet
1 zöldségleves vagy húsleves kocka
2 liter víz

A zsiradékon pároljuk üvegesre az apróra kockázott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, és a tökreszelőn legyalult zellert és sárgarépát kevés sóval. Ha puhák, a rizst is adjuk hozzá, majd öntsük fel a vízzel. Ízesítsük sóval, leveskockával vagy ha van kész húsleves, azzal a legjobb felönteni. Kóstoljuk és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Forrás után kis lángon addig hagyjuk főni, míg a rizs teljesen megpuhul a levesben. Üssünk bele annyi tojást, ahány főnek főzzük, és csak kissé keverjük, így egyben maradnak, vagyis bugygantott tojások lesznek. Ha főttek 3-4 percig, öntsünk a leveshez kevés tejszínt és pici ecettel kissé savanyítsuk, hogy pikánsabb legyen.
Tálaláskor minden tányér levesbe jusson egy buggyantott tojás.

Tipp: leveskocka nélkül is ízletes, ha valaki nem szereti használni.

2018. november 18., vasárnap

Zöldpaprika saláta



Nagyon szép és nagyon olcsó zöldpaprikát kaptam a piacon, úgyhogy salátát készítettem egy részéből. 

Hozzávalók 4 főre:
6-8 zöldpaprika (nagyságtól függően)
1 nagy szál újhagyma a zöldjével együtt (vagy egy kisebb fehér salátahagyma)
1 pici gerezd fokhagyma
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó
1 csapott mokkáskanál só
az öntethez:
2 teáskanál mustár (dijoni)
1 csapott teáskanál cukor vagy méz
1-2 teáskanál fehérborecet (ízlés szerint, mennyire savanyúan szeretjük a salátát)
2 evőkanál majonéz
3 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors
friss kapor vagy petrezselyemzöld vagy tárkony

A paprikákat mossuk meg, csumázzuk ki, a magokat kopogtassuk ki belőlük, majd vágjuk őket vékony karikákra. Az újhagymát szintén karikázzuk, a fokhagymát zúzzuk pépesre és adjuk a paprikához, majd sózzuk le, keverjük alaposan össze és hagyjuk állni 20 percig.
Közben keverjük ki az öntetet: a mustárhoz keverjük hozzá az olívaolajat apránként, aztán a majonézt, fűszereket, ecetet. Amikor már összeestek a sótól a paprikakarikák, keverjük el az öntettel, adjuk hozzá a kapribogyókat is, és kóstoljuk. Ha valami hiányozna, pótoljuk és adjunk neki egy órácska pihenőt, hogy összeérhessen.
Legjobban grillezett vöröshúsokhoz: marhához és sertéshez illik, vagy hajában sült krumplihoz, mivel elég tömény, laktató a saláta. Ha önmagában enném, megszórnám még valamilyen kéksajttal, úgy komplett, önálló fogásnak is megtenné.

2018. november 13., kedd

Új kedvenc csatornám a jutyúbon: Magic Ingredients

Tegnap valamit kerestem a jutyúbon - már nem tudom mit -, aztán a jobb oldali sávban látom ám ennek a hölgynek az egyik receptvideóját. Rákattintottam, aztán szó szerint tényleg rákattantam. Végignéztem vagy 20 receptjét - elképesztően ügyes, úgy bánik a tésztákkal, a liszttel, hogy öröm nézni. Azt kell mondjam, a croissantjánál szebbet én még nem láttam, pedig jópár séfnek, gasztrobloggernek láttam már a munkáját ebben a vajaskifliműfajban. A pizzája is kiváló, ami nálam egyfajta értékmérő. De bármihez is fog, egy csoda lesz belőle. Ráadásul pontosan kimértek a receptek, ezáltal könnyen elkészíthetőek, plusz jól vannak filmezve is, egyszerűen és korrekten:  mindent látsz, ami fontos - nincs magamutogatás, az étel a főszereplő. Ajánlom figyelmetekbe, de vigyázat: függőséget okoz és azonnali sütésre-főzésre késztet. Veszélyes nő, lángra lobbantja a konyha iránti szenvedélyed, előhozza a gasztromán géneket. 😊
A hölgyet Xiao Gaojie-nek hívják. Köszönjük önzetlen munkáját, egy élmény csak nézni is, amit csinál.




2018. november 7., szerda

Kolbászos gombaleves



Szerencsére volt egy kis eső, így lett egy kis erdei-mezei gomba is. Amilyen száraz az ősz, szerintem itt a vége, fuss el véle.
Ezt a levest sima termesztett csiperkéből vagy termesztett laskából is nyugodtan megcsinálhatjátok. De jó más erdei vagy mezei gombából is. Egyszerű, nem cifráztam túl.

Hozzávalók4-6 főre:
40 dkg gomba (jelen esetben fenyőalja vagy más néven rizike)
30 dkg burgonya
5 dkg fehérrépa
5 dkg zeller
10 dkg sárgarépa
20 dkg vöröshagyma
3 nagyobb gerezd fokhagyma
10-15 dkg füstölt parasztkolbász
3 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
2 csapott teáskanál pirospaprika
1 evőkanál darált pritamin vagy kápia paprika (piros arany)
frissen őrölt bors, só
1 babérlevél
1 szem szegfűszeg
a tálaláshoz tejföl

Az apróra kockázott vörös- és fokhagymát kevés sóval pároljuk üvegesre a zsiradékon, adjuk hozzá a darabolt gombát is, borsozzuk és süssük át kevergetve nagy lángon, míg összeesik és levet enged. Végül a karikázott kolbászt is süssük át, míg zsírját kiengedi, aztán pirospaprikázzuk és engedjük fel olyan 3-3,5 liter vízzel. Tegyünk bele babérlevelet, egy szegfűszeget, a darált paprikát, a vékonyra karikázott leveszöldséget is és a nem túl nagy kockákra vágott burgonyát is adjuk bele. Kóstoljuk és sózzuk is meg. Főzzük, míg a krumpli is, a zöldségek is megpuhulnak.
Tökéletes tejföl nélkül is, de aki jobban tejfölös, az egy vékony habarással bele is forralhat olyan 1,5 dl tejfölt, de lehet csak kínálni is hozzá tálaláskor. Ha akad kéznél petrezselyem zöldje, apríthatunk, s a végén beleszórhatjuk a levesbe. Kissé frissíti.
Jó tartalmas leves, elég utána egy fahéjas csiga vagy bármi hasonló kis édes tészta.
Vegák készítsék kolbász nélkül, úgy is tömör, gazdag és laktató.