2019. április 17., szerda

Érlelt (nem füstölt) házi sonka


Éppen elkészült húsvétra a házi karajból érlelt sonkám. Fel is írtam a naptárba, hogy el ne feledjem mikor készítettem. Március 21.-én kezdtem a műveletet, ami abból állt, hogy alaposan besóztam. Ez azért kell, hogy kiengedje a levét. Semmiképpen sem jódozott sóval, hanem jóféle parajdival, méghozzá gyakorlatilag betemettem. Így hagytam 24 órán át, aztán kiástam, leszedtem róla a sót, és kevés fehérborral át is öblítettem de úgy, hogy maradjon is rajta a borból. Készítettem egy fűszerkeveréket: mozsárban a chilipelyhet, koriandermagot, 2 szem szegfűborsot, borsot, 2 babérlevelet porrá őröltem, s még kevertem hozzá kevés füstölt pirospaprikát is, és fél gerezd zúzott fokhagymát. Ezt a keveréket aztán 1 púposabb teáskanál sóval elkevertem, és rákentem a karajra, hogy mindenütt legyen rajta a fűszeres sóból. Alaposan betekertem folpackkal, és sonkahálót is húztam rá. Beluggattam hústűvel mindenhol, hogy tudjon lélegezni. Hűtőbe tettem, és naponta forgattam. Most pár napja kivettem a fóliából, és áttekertem mullpólyával, gyógyszertárban vettem. Csak azért, hogy kicsit gyorsabban száradjon, s készen legyen húsvétra.
Viszont nem jó még, a szélén egy kis rész igen, de ahogy vágtam a szeleteket, a közepe még rózsaszín, vagy éretlen és nyers. Kell még neki 3-4 hét. Vagyis ne vegyétek ki a fóliából, nem lehet gyorsítani. Én is visszacsomagoltam, mg állomásoztatom a hűtőben. Egy ekkora, vagyis kilós darabnak kell két hónap.
 
Amúgy isteni. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy kísérletezzen, mert munka gyakorlatilag nincs vele, csak figyelem és türelem és idő kell hozzá. Főleg a száradást kell figyelni, de tapintásra érződik, mikor már jó. Pontos receptet itt sem lehet írni, szerintem ehhez is gyakorlat kell, ráérzés. Függ a hús víztartalmától, nagyságától, a hely mennyire szellőzik, ahol tároljuk és így tovább. De nem egy bonyolult dolog, szóval bátorság. A végeredmény pedig fantasztikus.


Kellemes Ünnepet kívánok Minden Kedves Olvasómnak!

2019. április 11., csütörtök

Fahéjas babka kalács

 Ha sütnétek valami extrább kalácsot is Húsvétra.



Hozzávalók egy 30-szor 10-es, normál kenyérsütőformányihoz:
30 dkg liszt
1,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
1 csapott mokkáskanál só
1 evőkanál kristálycukor
5 dkg olvasztott vaj
1/2 tojás
a töltelékhez:
8 evőkanál kristálycukor
3 enyhén púpos teáskanál őrölt fahéj
4 dkg olvasztott vaj
fél marék mazsola
fél marék tortadara
a tetejére:
1/2 tojás a lekenéshez


A tésztát megdagasztjuk, a vajat csak a végén adjuk hozzá, mikor már fényes, sima a tészta és addig dagasztjuk, míg teljesen felveszi a vajat is. Lágy tészta legyen, mert úgyis formában sül, foszlósabb lesz és könnyű. Mikor duplára kel, nyújtsuk ki nagy téglalappá, kenjük meg olvasztott vajjal, szórjuk meg fahéjas cukorral, mazsolával és tortadarával. Tekerjük fel a hosszabb oldalának irányából, majd vágjuk hosszában kétfelé a tekercset. Kicsit potyogni fog belőle ez-az, de majd visszatesszük a redőkbe. Fonjuk össze úgy, hogy mindig a vágott rész legyen felül. Tegyük szilikonos sütőpapírral bélelt formába, kenjük meg tojással, és letakarva még kelesszük fél órát, s aztán előmelegített, 180 fokos sütőben süssük 30-35 percig. Én most sziruppal nem locsoltam meg, de lehet, nem túl édes így sem. Ha sziruppal is megöntenénk, akkor készítsünk egy-egy arányban cukor és víz keveréket, kb. összesen 3 dl-nyit, forraljuk be, míg csak másfél deci marad, és öntsük a kalács tetejére, miután kivettük a sütőből, s míg forró. Hűlés után szeleteljük. Töltelékként lehet akár durvára vágott diót vagy mandulát vagy mogyorót is beletenni. Ez egyébként egy nagyon jó kalácstészta, sima kalácsnak is tökéletes.



2019. április 5., péntek

Vadragu medvehagymás szélesmetélttel

Ismét csak maradékhasznosítás. Semmi sem vészhet kárba egy konyhában.




Volt fél adag maradék vadpörköltem, aminek jócskán volt szaftja, de csak kb. 12 kocka hús volt benne. Meg volt kb. 20 db medvehagymalevelem, amit már nagyon el kellett használni. 
Úgyhogy a 3 tojást turmixgépben alaposan összeturmixoltam a medvehagymalevelekkel, majd liszt hozzáadásával tésztát gyúrtam belőle. Félretettem pihenni. Közben vajon kevés sóval megpároltam a kis kockákra vágott szárzellert, és a tökreszelőn lereszelt kisebb sárgarépát. Felöntöttem a darabolt paradicsomkonzervvel, és a zöldségek puhulásáig főztem. Aztán hozzáadtam a maradék pörköltet, de a húsdarabokat kissé összevágtam. A pörkölttel együtt főztem még olyan 15 percig, kicsit sóztam kevés cukrot is adtam hozzá. A pörköltben egyébként volt bor, így azt nem kellett most beletenni. 
Közben kinyújtottam és vágtam a tésztát, és sós vízben kifőztem. Azonnal tálaltam, ráreszelt finom keménysajttal, név szerint Old Hollanddal, a Lidlben szoktuk venni, és bevallom őszintén, szerintem finomabb a parmezánnál, állagára ugyanolyan, de ízében zamatosabb. Mennyei volt. :)

Ez két nagy adag, ha előételként fogyasztanátok, akkor 4 főre is elég.

2019. április 2., kedd

Zürichi kenyér

Mióta úgy döntöttem, hogy kigyógyultam a gluténérzékenységből, folyamatosan sütöm a kenyereket. Teljesen beleszerettem, mert annyira varázslatos! Tiszta alkímia, a szó szoros értelmében. Élő folyamat az egész, a dagasztástól a sütőből kivétel pillanatáig. Mindig meglepetés, mégha ugyanazt a receptet használom is, a végeredmény mindig más. Úgy szoktam várni a pillanatot, mikor leveszem a kacsasütő tetejét a kenyérről sütés közben, mint a gyerekek ahogy a karácsonyt várják: vajon milyen szépséget pillantok meg, mivé formálódott, alakult a tészta a tűzben. Kenyeret sütni egyszerűen csodálatos. 



Többfélével is próbálkoztam (a vadkovászos nem lett a kedvencem), például az öregtésztás módszerrel is, ami nagyon jó, csak egyrészt általában elfelejtem, hogy kb. 20 dkg-mal több tésztát dagasszak be, mert az majd kell a következő sütéshez, másrészt olyan pici, régi Lehel hűtőm van, hogy sokszor még az a hely is kell, amit az öregtészta foglalna el. (Pláne hogy most már a szódát is hűtőbe kell tenni, és nem fér el a hűtóajtóban...) Ezért a zürichi kenyér névre hallgató kenyér lett a kedvencem. Nagyon klassz tésztája van, rugalmas, lágy, ugyanakkor formatartó, szép buborékos, könnyű, mikor megsül. Imádom.

A recept Limaránál is megtalálható, illetve ez alapján a videó alapján is könnyű elkészíteni. Én aszkorbinsavat és burgonyapelyhet nem szoktam beletenni, és nem vajjal, hanem olajjal sütöm.


Általában nem mérem ki a kenyereket, nagyjából már tudom, a szitámban mennyi az annyi, és a vizet is meg tudom saccolni. A Limara receptjénél megadott aktív kovászt nem használom, csak készítek előző este egy sima élesztős kovászt: 2 dl víz, 0,5 dkg élesztő és 15 dkg BL55-ös liszt. Ezt jól elkeverem egy nagy kelesztőtálban, és hagyom állni lefedve másnap reggelig.

Másnap újabb 2 dl vízben elkeverek újabb 0,5 dkg élesztőt, és ezzel felhigítom az előző esti kovászt. Majd hozzászitálom a liszteket, amikből sütni akarok. Itt már a fehér liszt BL80-as, kell, mert ez a liszt ad tartást a kenyérnek. Például ez a mai úgy állt össze, hogy benne van a 15 dkg BL55-ös liszt, ami az előző esti kovászba került, van benne 15 dkg világos rozsliszt, és 35 dkg BL80-as fehér kenyérliszt. Plusz még szoktam beletenni 1 evőkanál hidegen sajtolt repceolajat, és 2 csapottabb teáskanál sót is. Bedagasztom, olajjal kissé meglocsolom a tálat, tésztát, hogy ne ragadjon, lefedem és duplájára hagyom kelni. Kétszer hajtogatom olyan 1/2-3/4 óránként, a második hajtogatás után is hagyok fél órát és formázom. Nem lisztezem a felületet. Ez a mai szép mintást rizslisztbe forgattam formázás után, pengével a kis mintákat megcsináltam és szilikonos sütőpapírral bélelt kacsasütőbe tettem, fedőt rá és hagy keljen. Közben jól befűtöttem a sütőt, és mikor duplájára kelt a tészta, csináltam egy nagy és mély hosszú bevágást is, lefedtem és 25 percig full hőfokon sütöttem fedővel, majd még 40 percig fedő nélkül.


Ez a két régebbi (alsó két kép) sütés ugyanez, csak ez nincs rizslisztbe forgatva és mintázva. Mindkét kenyeret kézzel dagasztottam, egyszerűen imádom, át nem adnám a dagasztógépnek ezt a munkát. :)