2020. február 6., csütörtök

Vajon sült sertéskaraj laskagomba mártással, zsömlegombóccal



Az úgy volt, hogy ettem volna egy kis vadast. (Főleg a gombóc miatt, imádom a zsömlegombócot, szerintem kár hanyagolnunk és csak vadashoz ennünk ezt az isteni köretet.) Meg ettem volna svéd húsgolyókat is. Közben meg jártomban-keltemben szép laskagombát láttam, megvettem. Mit vót mit tenni, kombináltam. Ímígyen ez lett a mai ebéd.

Hozzávalók 2 főre:
4 szelet hosszúkaraj
4 dkg vaj
só, bors
a mártáshoz:
40 dkg laskagomba
2 dl tejszín
2 púposkás evőkanál liszt
fél liter marhahúsleves (kockából is tökéletes)
3-4 evőkanál világos szójaszósz (ízlés szerint)
1 teáskanál kristálycukor
ha még szükséges só
frissen őrölt bors
kakukkfű
a zsömlegombóchoz:
1,5 zsömle
kevés zsiradék (vaj vagy zsír vagy olaj)
fél csokor petrezselymezöld
1 nagy tojás

25 dkg liszt
annyi víz, amennyivel összeáll a liszt és pirított zsömlekocka a tojással kicsit sűrűbb nokedlitésztává (kb. 2,5-3 dl)

Megpirítottam a kockákra vágott szikkadtabb zsömlét kevés zsiradékon, áttettem egy tálba, hozzászitáltam a lisztet, sóztam, elkevertem, ráütöttem a tojást, hozzáadtam az aprított petrezselyemzöldet és vizet, és a szokásosnál kicsit sűrűbb nokedlitésztává kevertem az egészet. (Én nem szeretem, ha túl lágy a zsömlegombóc, azt szeretem, ha haraphatóbb.)
Sózott forrásban lévő vízbe evőkanállal gombócokat szaggattam, és enyhe forrásban 10 percig főztem a  gombócokat, s aztán kiszedtem őket egy tálba.
A vajon megsütöttem a sózott-borsozott, kiklopfolt karajszeleteket, majd félretettem őket egy tányérra. A visszamaradt vajon megpirítottam a szálakra tépkedett laskagombát kevés sóval, majd felöntöttem a marhahúslevessel. Adtam hozzá szójaszószt, cukrot, kakukkfüvet, kevés frissen őrölt borsot és felforraltam, Pár perc forrás után behabartam, újra felforraltam s még pár percig állandó keverés közben hagytam főni, s készen is volt. Ha kicsit sűrű lenne a mártás, higítsunk rajta vízzel.

2020. január 18., szombat

Ázsiai stílusú húsleves leveles kellel

Maradékhasznósítós ázsiai stílusú leves. Tegnap csirkét sütöttem egyben, és annak mindig megmarad a mellehúsa. (Azt szeretjük a legkevésbé.) Jó sok lé is kisült a csirkéből (bóti), sajnáltam kidobni, mert nagyon jó ízű volt. Átszűrtem, főztem vele alaplevet - plusz a fagyasztóban talált ilyen-olyan csontokból -, gyömbérrel, vöröshagymával, fokhagymával, cukorral, ecettel és szójaszósszal. Átszűrtem, belefőztem a piacon talált leveles kelt, gombát. Tálaláskor belekerült a megmaradt mellehúsa, megszórtam még zöldhagyma zöld szárával, retekcsírával, petrezselyemzölddel. Ja, és a tészta házi ramentészta, sült szódabikarbónás vízzel gyúrtam. Isteni vót.  





Négy tányérhoz kell:
1 csirkefarhát és egy kis darab karajcsont (más is lehet, én ezt tettem bele)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
1 darabka friss gyömbér, 
kb. 2 teáskanál cukor
2 teáskanál rizsecet (nálam fehérborecet)

2 evőkanál világos szójaszósz
leveles kel (helyette kelkáposztalevél is lehet felcsíkozva)
8 darab barna csiperke
kevés fagyasztott zöldborsó
valamilyen csíra (nálam retek)
újhagyma (főleg a zöldje)
korianderlevél (én ahhoz hozzá nem jutok, de nem is szeressem, tehát helyette petrezselyemlevél, de el is hagyható)
sült vagy főtt csirkemell
3 liter víz
plusz
ramentészta



2020. január 5., vasárnap

Kimchi leves



November végén készítettem kimchit egy szép, méretes kínai kelből. Egy nagyon kevés még maradt belőle, és most már jó savanykás is volt. A többit nyersen ettem meg, ezt most megfőztem levesnek. Brutáljó. :)

Hozzávalók 4 főre:
1 nagy kínai kelnek az 1/8 része kimcsiként és jó éretten
1,5-2 liter víz
3-4 evőkanál szójaszósz
némi só
1 zöldségleves kocka (vagy ha van zöldségalaplé, akkor az)
4-5 evőkanál kész főtt barna rizs
és opcionálisan, ha még dúsítani szeretnénk: 1 tofu felkockázva (lehet pirítani is)

A maradék kimchit laskára vágtam (mert a kimchiben egyben vannak hagyva a kínaikel levelei), felengedtem vízzel, zöldségleves kockát, szójaszószt, kevés sót, főtt rizst adtam hozzá és felforraltam. És készen is volt.
Nagyon-nagyon finom, szerintem a legjobb vegán leves, amit valaha ettem. 
És újra készítek egy adag kimchit. Rá lehet kattanni, na. :)