2020. október 17., szombat

Mediterrán citromos csirke borral és fehér babbal

Megsütöttem Eszter (Fűszer & Lélek) citromos, fehérbabos csirkéjét. Köszönetem, fantasztikus! :) Sokféleképpen szoktam citromos csirkét sütni, mert imádjuk. Így babosan még nem csináltam, de egy biztos: repertoáron marad. Igazi mediterrán fogás. Kissé módosult, mert egyrészt elfelejtettem spenótot venni, úgyhogy az kimaradt most belőle, másrészről tajinban sütöttem. Legközelebb nagyobb tepsiben csinálom, így kissé túlzsúfolt lett, úgyhogy a citromok nem pirultak meg igazán, pedig a citromos csirke akkor az igazi, ha karamellizálódik a citrom, szóval fél adagot kellett volna csak beletenni az edénybe. Majd legközelebb, még szokom az új tajinomat. Valamint még tavasszal, a karanténra készülvén vettem egy kg viszonylag nagyszemű fehér szárazbabot, így előző nap beáztattam a felét, úgyhogy a sütést azzal kezdtem, hogy megfőztem a babot.

Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg fehérbab előző nap beáztatva
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál kristálycukor vagy nádcukor vagy méz
  • 1 nagyon nagy vagy két kisebb fej fokhagyma
  • 4 zsályalevél (nekem még van friss az ablakomban)
  • 2 közepes paradicsom (még volt itthon igazi kertim) 
  • 20 dkg spenótlevél (el is hagyható)
  • 4 evőkanál olívalaj
  • 4 dkg vaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 4 egész csirkecomb
  • mustár
  • 1 vastaghéjú citrom (a legjobb ha bio)
  • 2 dl száraz fehérbor (én most Dóka Éva zseniális pinot blac-ját használtam) 


A babot puhára főztem, majd a vöröshagymát viszonylag vastagabb félkarikákra vágva a cukorral az olívaolaj és vaj keverékén karamellizáltra sütöttem. Hozzáadtam a főtt, lecsöpögtetett babot, a zsályát, a karikákra szelt paradicsomot, sóztam, borsoztam. Az edény alján elterítettem, beletettem a félbevágott fej fokhagymát, a karikákra szelt citromot (a magokat eltávolítottam) is elrendeztem a tetején, majd a besózott, borsozott, mustárral megkent csirkecombokat elhelyeztem a bab tetején. Aláöntöttem a fehérbort, lefedtem és olyan 180 fokos sütőbe tettem. Egy órát rajta volt a tajin teteje, aztán levettem, a sütőtt full hőfokra téve rápirítottam a combokra. Isteni finom! 

2020. október 7., szerda

Túrós pite


Pihe-puha, isteni és könnyű túrós pite. Azt hiszem nincs ember, aki ne szeretné. Most cukormentesen, édesítővel készült, de természetesen cukorral is készíthető. 

Hozzávalók egy 21-szer 24-es tepsihez:

  • a tésztához kell:
  • 13 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 1,5 tojás
  • 80 gr tejföl
  • 35 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • a tetejére:
  • 1/2 tojás
  • a töltelékhez kell:
  • 2 dl tejből és 3 dkg vaníliás pudingporból főzött sűrű, kihűlt puding
  • 75 dkg krémes túró
  • 2 tojás sárgája
  • 2 tojás felvert fehérjéje
  • 1 púpos evőkanál tejföl
  • 1 citrom reszelt héja
  • fél marék mazsola
  • csipet só
  • és ízlés szerint folyékony édesítőszer vagy cukor, ha cukorral készül, az jó vaníliás legyen

Először a pudingot készítettem el. Aztán összeállítottam a tésztát: a tojást, vajat és tejfölt jól kikevertem, majd hozzáadtam a sütőporos, picit sós lisztet és tésztává gyúrtam. Nem kell nagyon megdolgozni, épp csak álljon össze. Hűtőbe tettem, míg megcsináltam a tölteléket és közben előmelegítettem a sütőt is olyan 170 fokra, a tepsit pedig kibéleltem szilikonos sütőpapírral.

A fehérjét jó kemény habbá vertem, majd a tojássárgájákat robotgéppel összekevertem a túróval, pudinggal. Belereszeltem a citrom héját, beletettem a mazsolát is, jól elkevertem, adtam hozzá édesítőszert, majd fellazítottam a fehérjehabbal.

A tésztát kettőbe vettem és lisztezett felületen kinyújtottam az első gombócot a tepsi formájának megfelelően olyan 2-3 mm vastagra. Tepsibe tettem, villával beszurkáltam, majd rásimítottam a tölteléket. Kinyújtottam a második tésztagombócot is, ráhelyeztem a töltelékre, kissé rá is nyomkodtam, megkentem a maradék fél tojással, és ismét megszurkáltam. Ment is a sütőbe 30 percre. Kihűlés után szeleteltem.

A tésztából maradt egy kevés, de így könnyebb formára igazítani, meg a maradékkal meg is lehet díszíteni csilivilire a tetejét, ha valakinek épp van kedve hozzá. :)

2020. augusztus 25., kedd

Sokmagos snack

 

Megint csak a szokásos heti tarokkpartinkra sütöttem. Mindenkinek nagyon ízlett, ezt a pár darabot sikerült megmentenem. Nem is mértem, csak összeszórtam, de azért megpróbálom rekonstruálni, mit is dobtam össze tegnap sebtiben. Egyébként az összegyúrástól a sütőből kivételig - pedig két nagytepsivel sült egymás után - háromnegyed óra alatt megvolt cakumpakk.

Hozzávalók 2 nagytepsinyi adaghoz:

  • 30 dkg sima fehér liszt
  • 10 dkg hideg vaj felkockázva
  • 5 dkg hideg sertészsír
  • 1 tojás
  • 2 púposkás evőkanál tejföl (20%-os)
  • 2 csapottabb mokkáskanál só
  • magkeverék 4-5 púpos evőkanállal: mák, napraforgó, tökmag, szezámmag, feketeköménymag, sima köménymag - ennek a keveréknek a fele megy a tésztába, fele a tetejére
  • kb. 2 dl tej
  • 1 csomag sütőpor

A lisztet elkevertem a sóval és a sütőporral egy nagyobb tálban, majd elmorzsoltam benne a vajat és zsírt. Felütöttem egy tojást, annak a felét is a tésztához adtam, a másik felét meghagytam a tetejére. Majd a tálba tettem a magkeverék felét is, a tejfölt és annyi tejet apránként, amennyivel összeállt a tészta, az állaga pedig lágy volt, de nem ragadt, hanem szépen összeállt és elvált az edény falától. Nem gyúrtam, csak épp összeállítottam. Ha túlgyúrjuk, nem lesz porhanyós a kisült snack. 

Közben begyújtottam a sütőt full hőfokra. A két nagy sütőtepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A tésztát lisztezett deszkán kb. 1/2-1 cm vastagra nyújtottam, a tetejét megkentem a maradék tojással, megszórtam a magokkal, amiket kézzel jól rá is lapogattam a tésztára, hogy beleragadjanak a tojásba, és ne potyogjanak majd le a kisült kockákról. Pizzavágóval 2 cm-szer 2 cm-es kockákra vágtam, tepsibe sorakoztattam és forró sütőben cirka 15 perc alatt meg is sültek.

2020. július 13., hétfő

Sajtos tallér sütöben sütve



Hetente egyszer tarokkozunk este. Ilyenkor kell valami az italok mellé, és ez a sajtos tökéletes rágcsa. Mivel tallérsütőm nincs, sütőben sütöttem, ráadásul valamikor még tavaly egy vásárban vettem ezt a rózsaszín sütinyomót, amit eddig nem is használtam, de most nagyon jól jött, mert ha nem mintázzuk meg valami ilyesmivel a kinyújtott tésztát - ami kellően be is "vagdossa" a felületét -, a tallérok felpúposodnak. Jól rá kell nyomkodni, ez a trükk, meg nagyon vékonyra kell kinyújtani a tésztát, illetve a szokásosnál sötétebbre kell sütni, és akkor tökéletesen ropogós lesz. Ha meg nem, az sem baj, mert nagyon finom úgy is.

Hozzávalók:
40 dkg finomliszt (ebből 5 dkg rétesliszt)
1/2 csomag sütőpor
20 dkg reszelt sajt (trappista vagy edami vagy más olvadós sajt)
10 dkg hideg vaj felkockázva
4 cl olaj
1 tojás
kb. 250 gr 20%-os tejföl
1 teáskanál só
2 csapott teáskanál köménymag
1 csapott teáskanál fekete szezámmag
3 púpos teáskanál fehér szezámmag

Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Két nagy tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
A lisztet elkeverjük a sóval és a sütőporral. Majd elmorzsoljuk a hideg vajjal és az olajjal (lehet olíva is, az enyémben hidegen sajtot repceolaj van), hozzáadjuk a reszelt sajtot, tojást, és kezdetnek a megadott tejföl háromnegyedét. Összegyúrjuk, és ha még kell tejföl, adunk hozzá. A tészta állagának viszonylag keménynek, de gyúrhatónak kell lennie, és nem szabad ragacsosnak lennie sem. Háromba gombócoljuk a tésztát, az elsőt kinyújtjuk, addig a többit hűtőszekrényben pihentetjük. Mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Majd így járunk el a többi gombóccal is, közben folyamatosan sütjük a gáztepsinyi adagokat. A tésztamaradékot összegyúrjuk, kinyújtjuk, mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Addig ismételjük, míg az összes tészta elfogy.
Ha nincs ilyen mintázótok, vagy igazi tallérsütőtök, akkor meg lehet mintázni húsklopfolóval is, vagy lehet sütni gofrisütőben is.