2021. február 4., csütörtök

Káposzta sertéshússal kínai módra

 

Mostanában, ha egyedül vagyok itthon, sokszor eszem kínait. Mert gyorsan megvan, egészséges, finom, és lehet egy főre is készíteni - a legtöbb fogásuk ilyen. Ezt a receptet most ebből a videóból lestem el, a végén, az utolsó pár percben látható. Amilyen egyszerű, olyan jóízű, arról nem is beszélve, hogy imádom a káposztás ételeket, meg arról sem beszélve, hogy igazi téli fogás.

Hozzávalók 2 főre:

  • 25 dkg sertéshús (lapocka vagy császárhús vagy comb)
  • 5-8 dkg füstölt szalonna
  • 10-12 db káposztalevél (attól függ, mekkorák)
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 púpos teáskanál cayenne bors (Lidliben nagyon jóféle kapható)
  • frissen őrölt bors
  • 3-4 szeletke friss gyömbér
  • 2 nagyobb gerezd fokhagyma
  • köretként párolt rizs (nyers rizsből 6-8 dkg kell fejenként)

A húst fél centi vastagra és olyan 5-8 centi széles kockákra vágtam, a szalonnát pedig csíkokra. A gyömbért nagyon vékony csíkokra vágtam hámozás után, a fokhagymát pedig vékony szeletekre. A káposztaleveleket nagy darabokra szaggattam kézzel, ahogy a videóban is látható. A wokban felforrósítottam az olajat, beledobtam a húsdarabokat, sóztam, borsoztam, majd rögtön a szalonnacsíkok következtek. Jól átpirítottam folyamatosan kevergetve, aztán kevés vízzel felöntöttem, hozzáadtam a cayenneborsot, fokhagymát, gyömbért is, és lefedve pároltam, míg a hús megpuhult. Mindig elámulok, a wokban milyen hamar elkészül minden, elég volt negyed óra párolás és omlós volt a hús. Még volt alatta kevés víz, mikor hozzátettem a káposztadarabokat is. Nagy lángon sütöttem, kevergetve, míg a káposzta összeesett, majdnem teljesen puha lett és minden víz eltűnt alóla - kis roppanóssága maradt, és így volt jó. Azonnal tálaltam rizzsel.

Ez az étel szerintem marhahússal is készíthető.


2020. december 26., szombat

Kávés-kókuszos sütemény

Anyu szinte minden karácsonyra megsütötte ezt a sütit. Sajnos az ő receptjét nem találtam meg, de a neten megvolt több helyen is. Viszont változtatni kell rajta, mert az alja túl tömör és kemény, a krém pedig kevés ahhoz képest, amilyenre emlékszem. Azt a változatot írom le most, ahogy legközelebb csinálnám. Egyébként egy tömörgyönyör édességről van szó, az alja olyan, mint a bounty, a teteje pedig extra kávés és krémes finomság, pár falat elég is belőle.

Hozzávalók egy 37-szer 24-es tepsihez:

A tésztához:

  • 5 tojásfehérje
  • 20 dkg porcukor
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 4 dkg liszt
  • csipet só

A krémhez:

  • 2,5 dl főzött és kihűlt kávé
  • 7 tojás sárgája
  • 4 púposabb evőkanál liszt
  • 25 dkg szobahőmérsékletű, puha vaj
  • 22 dkg porcukor
  • 25 dkg mascarpone
  • csipet só

A tetejére a csokimázhoz:

  • 5 dkg porcukor
  • 2 púposkás evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál víz
  • 10 dkg szobahőmérsékletű vaj

 

Kibéleljük a tepsit szilikonos sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A fehérjéket a csipet sóval, és a porcukorral kemény habbá verjük, úgy, mintha habcsókot készítenénk: először felverjük habosra a fehérjéket, majd többször adagolva hozzá a porcukrot, jó kemény habbá verjük. Végül spatulával - vigyázva, hogy a habot ne nagyon törjük össze - hozzákeverjük a kókuszreszeléket és a lisztet is. Beleöntjük a tepsibe, és kb. 20-25 percig sütjük. Maradjon szép világos.

A krémhez a sárgájákhoz adjuk a kihűlt kávét, a lisztet és kis lángon állandóan kevergetve sűrű krémet főzünk belőle. Nagyon vadul kell keverni, egyrészt hogy ne legyen csomós, másrészt hogy a sárgájából ne legyen rántotta, tehát túlfőzni sem szabad. Ahogy besűrűsödik, le kell venni a tűzhelyről, és hidegvízfürdőben kihűlésig kevergetni. Ha kihűlt, a vajat kézi robotgéppel habosra keverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a mascarponét is. Végül a kávés és vajas krémeket összekeverjük sé a kókuszos alapra simítjuk.

A kakaóport és a porcukrot felfőzzük a kevés vízzel (ha nem keveredik rendesen a sűrűség miatt, kevés vizet még tehetünk hozzá, csak óvatosan, ne higítsuk túl), majd levéve a tűzről, hozzákeverjük a vajat is. Amikor langyosra hűlt a máz, de még kenhető, elterítjük a krém tetején.

Legalább 8 órát pihentessük a hűtőben szeletelés előtt.


2020. október 17., szombat

Mediterrán citromos csirke borral és fehér babbal

Megsütöttem Eszter (Fűszer & Lélek) citromos, fehérbabos csirkéjét. Köszönetem, fantasztikus! :) Sokféleképpen szoktam citromos csirkét sütni, mert imádjuk. Így babosan még nem csináltam, de egy biztos: repertoáron marad. Igazi mediterrán fogás. Kissé módosult, mert egyrészt elfelejtettem spenótot venni, úgyhogy az kimaradt most belőle, másrészről tajinban sütöttem. Legközelebb nagyobb tepsiben csinálom, így kissé túlzsúfolt lett, úgyhogy a citromok nem pirultak meg igazán, pedig a citromos csirke akkor az igazi, ha karamellizálódik a citrom, szóval fél adagot kellett volna csak beletenni az edénybe. Majd legközelebb, még szokom az új tajinomat. Valamint még tavasszal, a karanténra készülvén vettem egy kg viszonylag nagyszemű fehér szárazbabot, így előző nap beáztattam a felét, úgyhogy a sütést azzal kezdtem, hogy megfőztem a babot.

Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg fehérbab előző nap beáztatva
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál kristálycukor vagy nádcukor vagy méz
  • 1 nagyon nagy vagy két kisebb fej fokhagyma
  • 4 zsályalevél (nekem még van friss az ablakomban)
  • 2 közepes paradicsom (még volt itthon igazi kertim) 
  • 20 dkg spenótlevél (el is hagyható)
  • 4 evőkanál olívalaj
  • 4 dkg vaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 4 egész csirkecomb
  • mustár
  • 1 vastaghéjú citrom (a legjobb ha bio)
  • 2 dl száraz fehérbor (én most Dóka Éva zseniális pinot blac-ját használtam) 


A babot puhára főztem, majd a vöröshagymát viszonylag vastagabb félkarikákra vágva a cukorral az olívaolaj és vaj keverékén karamellizáltra sütöttem. Hozzáadtam a főtt, lecsöpögtetett babot, a zsályát, a karikákra szelt paradicsomot, sóztam, borsoztam. Az edény alján elterítettem, beletettem a félbevágott fej fokhagymát, a karikákra szelt citromot (a magokat eltávolítottam) is elrendeztem a tetején, majd a besózott, borsozott, mustárral megkent csirkecombokat elhelyeztem a bab tetején. Aláöntöttem a fehérbort, lefedtem és olyan 180 fokos sütőbe tettem. Egy órát rajta volt a tajin teteje, aztán levettem, a sütőtt full hőfokra téve rápirítottam a combokra. Isteni finom!