2025. január 23., csütörtök

Csicseriborsós pulykaragu

Mostanában csicserit ennék csicserivel. 


Hozzávalók: 4 főre: 

  • 80 dkg pulykamedalion 
  • 1,5 csomag (20 dkg-os) bacon szalonna 
  • 1 nagy fej vöröshagyma 
  • 2 nagy gerezd fokhagyma 
  • 3 dkg vaj 
  • 1 evőkanál plusz 1/2 evőkanál olaj 
  • 1 csicseriborsó konzerv 
  • 1,5 dl száraz fehér vagy rozé bor 
  • só, frissen őrölt bors 
  • ízlés szerint cayenne bors 
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér 
  • 1/2 liter csirke-alaplé (kockából tökéletes) 
  • 1 csipet cukor 
  • 1 csokor friss petrezselyem zöld 

A húst lehártyáztam, megmostam, leszárítottam, amelyik medalion nagyobb volt, azt feleztem. Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, cayenne borssal, tettem rá fél evőkanál olajat is, és jól átkevertem a húst ezzel a keverékkel, majd betekertem bacon szeletekkel. A vaj és olaj keverékén szép pirosra megpirítottam a húsokat, aztán felöntöttem a borral, forraltam pár percig, majd az alaplét is hozzáöntöttem, valamint belekerült a rusztikus félkaréjokra vágott vöröshagyma és a kettőbe vágott fokhagymagerezdek is, és az őrölt gyömbér is, valamint az alaposan leöblített csicseriborsó is. Felforrás után kis lángra tettem és fedőt is kapott a serpenyő, és körülbelül háromnegyed órát pároltam így a húsokat. A végén kóstoltam, és csipet cukrot kívánt a bor fanyarkássága miatt, valamit megszórtam friss, vágott petrezselyem zöldjével is. Egyszer pótoltam a ragun lévő folyadékot, mert úgy finom, ha marad alatta szaft. Párolt rizzsel tálaltam. A recept készíthető csirkecombból, csirke- vagy pulykamellből is. Aki szereti a tejszínes vagy tejfölös szószos húsokat (mi nem), az a végén nyugodtan tehet bele egy kevés tejszínt vagy tejfölt is.

2024. december 26., csütörtök

Lazacpástétom házilag füstölt lazaccal

Vettem egy szelet lazacot karácsonyra - olyan 20-25 dkg volt -, amiből krémet készítettem. Hogy ez milyen isteni lett! Az az igazság, hogy a fene veszi meg a 18 ezer forintos kilós áru füstölt lazacszeleteket, szóval gondoltam, megoldom én ezt sufnituninggal is... Meg így a krém 90%-ban lazac és csak 10-ben krémsajt, míg ha füstölt lazacot vettem volna, ez épp fordítva lenne ugyi. 

 


A lazacot sütés előtt 20 perccel besóztam. Aztán kevés olajon körben kérget sütöttem rá, majd egy wokból házi füstölőt csináltam: kibéleltem alufóliával, szórtam bele kb. 3 evőkanál rizst, 3 babérlevelet, és egy fél citromot, erre jött a rács, erre a lazac és lezártam, amennyire tudtam szintén alufóliával. Gázra tettem, olyan 2 perc után már füstölt is. Kis lángra szelidítettem a gázt és 10 percig hagytam füstölődni, majd még 20 percig a láng lezárása után hagytam lefedve. Csak enyhén lett füstös, de épp így akartam. 

 


A lazacszeletről eltávolítottam a bőrét és kézzel darabokra szedtem. Könnyű volt, finom szaftos maradt a lazachús belseje. Adtam hozzá egy Spáros tubusos-kinyomós snidlinges sajtot, úgy egy púposabb evőkanálnyi mascarponét, frissen aprított kaprot és egy negyed gerezd sóban eltett marokkói citromnak a lemosott, sótalanított héját jó apróra vágva és pár csepp citromlét. Ó, és egyetlen, nagyon pici csipet cukrot. Villával krémesre kevertem és készen is volt. Pazarfinom. 

 


Levelestészta-kosárkák: a leveles tésztából egy kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket vágtam, szilikonos papírral bélelt nagytepsire raktam, és lekentem tojással őket. Aztán ugyanennyi kört vágtam ki szintén az 5 cm-es pogácsaszaggatóval, de ezeknek a közepét is kiszaggattam egy 3 cm-es pogiszaggatóval. Így létrejött egy 5 cm-es körgyűrű, 3 cm-es lyukkal a közepén. Ezeket a gyűrűket ráfektettem a tojással megkent körökre, és ezeket is lekentem tojással. Előmelegített, 180 fokos sütőben 15 percig szép prosra sütöttem. Amikor kihűltek, a közepüket benyomtam vigyázva, hogy a talprész egyben maradjon. Így kis kosárkák lettek, amibe bele tudtam tölteni a lazackrémet.

 


Ez a krém egyébként tökéletes pirítóssal is! Sőt, ha nem akartok vacakolni a füstöléssel, a sima vajon átsütött lazaccal is tökéletes lesz.

2024. december 21., szombat

Pácolt camembert sajt

Idén úgy gondoltam, az ünnepi estékre összeállítok egy hidegtálat, vagy mini-svédasztalt magunknak. Amire rá lehet járni, el lehet nasizni. Ugyanis egyikünk sem édesszájú különösebben, mi a sósakat csipegetjük, ha csipegetünk. 

 

 

A fotón pácolt camambert látható, ez lesz az egyik finomság. És vettem a piacon még fenyő alakú füstölt parenyicát is. 🙂 

Az üvegbe a két cikkekre vágott camambert mellé került két nagy gerezd fokhagyma, lilahagyma, aszalt paradicsom, szárított vargánya, capribogyó, és kakukkfű. Rétegeztem és felöntöttem napraforgó olajjal. Kell neki pár nap-egy hét érés, és pirítóssal isteni lesz. 🙂

Az a jó ebben a pácolt camembertben, hogy saját szánk íze szerint fűszerezhetjük, a variációk száma végtelen. 

2024. november 25., hétfő

A magyar macaron: non plusz ultra

Isteni finom. Nem is gondoltam, hogy ennyire jó is tud lenni, mert lakodalmakban gyakorlatilag csak ízetlen, kemény darabokat ettem. Eddig. Az enyémben egyébként a saját eperlekvárom van.

 


 

Hozzávalók:

Tészta: 

  • 30 dkg finomliszt (BL 55) 
  • 18 dkg margarin vagy vaj 
  • 10 dkg porcukor 
  • 1 tasak vaníliás cukor 
  • 2 db tojássárga (L - es) 
  • reszelt citromhéj
  • fél mokkáskanál finom szemcséjű só

Tojáshab a tetejére: 

  • 2 db tojásfehérje (L - es) 
  • 20 dkg porcukor 

és lekvár a töltéshez 

A liszthez hozzáadtam a sót, a kockázott hideg vajat és elmorzsoltam, majd a többi hozzávalót is beletettem, és tésztává gyúrtam. Nem nagyon, de azért simára alakítva a tésztát. Hűtőbe tettem fél órára. 

Aztán a tésztát deszkán olyan 3 mm vastagságúra nyújtottam, közepes pogácsaszaggatóval köröket vágtam, és szilikonos papíros nagytepsire egymás mellé jó szorosan kirakosgattam. Nem fognak megnőni, lehet zsúfolni nyugodtan a tepsit.

Mikor mind kész volt, a fehérjét a cukorral habosra vertem. Nem túl habosra, csak olyan nyúlósra, mint az íróka például a mézes sütikhez. Így tud szépen terülni a hab. Egy teáskanállal adagoltam a kis korongok tetejére, nekem egyszerűbb volt, mint nyomózsákkal dolgozni.

Páran írták, hogy nekik leválik a tojásfehérjehab a sütiről. Szerintem ez akkor van, ha lisztes a nyers tészta. Szóval úgy nyújtsátok, hogy a tészta felső részén lehetőleg ne legyen liszt. A másik: sok receptet megnéztem, mindenütt 180 fokot írtak a sütő hőfokának, szerintem az rengeteg, én 160 fokon sütöttem 10 percig a kis korongokat alsó-elsőn, és így is kicsit drapp lett a tojásfehérje rajtuk. Szerintem csak 150 fokon szabad sütni.

Hagyni kell egész kihűlésig a korongokat a tepsiben, aztán lekvárral megkenve össze lehet ragasztani őket. Egy nap kell, hogy a tészta bepuhuljon, és a lekvár összetartsa a két korongot, így ezt kalkuláljuk be a készítési időbe.

A receptért köszönetem TT Konyhájának: https://www.youtube.com/watch?v=1DVD-FLv1dI&t=481s