2022. augusztus 7., vasárnap
Tökbél "húsleves"
2020. augusztus 25., kedd
Sokmagos snack
Megint csak a szokásos heti tarokkpartinkra sütöttem. Mindenkinek nagyon ízlett, ezt a pár darabot sikerült megmentenem. Nem is mértem, csak összeszórtam, de azért megpróbálom rekonstruálni, mit is dobtam össze tegnap sebtiben. Egyébként az összegyúrástól a sütőből kivételig - pedig két nagytepsivel sült egymás után - háromnegyed óra alatt megvolt cakumpakk.
Hozzávalók 2 nagytepsinyi adaghoz:
- 30 dkg sima fehér liszt
- 10 dkg hideg vaj felkockázva
- 5 dkg hideg sertészsír
- 1 tojás
- 2 púposkás evőkanál tejföl (20%-os)
- 2 csapottabb mokkáskanál só
- magkeverék 4-5 púpos evőkanállal: mák, napraforgó, tökmag, szezámmag, feketeköménymag, sima köménymag - ennek a keveréknek a fele megy a tésztába, fele a tetejére
- kb. 2 dl tej
- 1 csomag sütőpor
A lisztet elkevertem a sóval és a sütőporral egy nagyobb tálban, majd elmorzsoltam benne a vajat és zsírt. Felütöttem egy tojást, annak a felét is a tésztához adtam, a másik felét meghagytam a tetejére. Majd a tálba tettem a magkeverék felét is, a tejfölt és annyi tejet apránként, amennyivel összeállt a tészta, az állaga pedig lágy volt, de nem ragadt, hanem szépen összeállt és elvált az edény falától. Nem gyúrtam, csak épp összeállítottam. Ha túlgyúrjuk, nem lesz porhanyós a kisült snack.
Közben begyújtottam a sütőt full hőfokra. A két nagy sütőtepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A tésztát lisztezett deszkán kb. 1/2-1 cm vastagra nyújtottam, a tetejét megkentem a maradék tojással, megszórtam a magokkal, amiket kézzel jól rá is lapogattam a tésztára, hogy beleragadjanak a tojásba, és ne potyogjanak majd le a kisült kockákról. Pizzavágóval 2 cm-szer 2 cm-es kockákra vágtam, tepsibe sorakoztattam és forró sütőben cirka 15 perc alatt meg is sültek.
2019. augusztus 21., szerda
Ikáriai zöldség-gulyás (Mageirio)
2019. augusztus 10., szombat
Voltunk Szabadkán
Szóval Szabadka a világ legfásabb városa, ez biztos. Emellett gyönyörű, telistele szecessziós épületekkel, a legtöbb fel is van újítva. Rengeteg kapualj van, benn hátul kis udvarok, amik magas kőfalakkal vannak elválasztva, azok is tele fával és virágokkal, meg bokrokkal. És a sok a különleges balkon. Szerintem ha Shakespeare járt volna Szabadkán, valószínűleg a híres erkély-jelenet nem Veronában, hanem itt játszódna... Aztán a kapuk nem csak kapuk, a korlátok sem simán azok, hanem gyönyörű kovácsoltvas remekek. És nagyon sok a templom, kápolna, és van mecset is.
Egyébként talán kicsit a Budapestre emlékeztet Szabadka hangulata, de szerintem sokkal több szép épülete van, emberibb léptékű és egyáltalán nem büdös. Minden városnak van illata is, ezt már megfigyeltem, és Budapest nagyon büdös. Szabadkának jó illata van.
Emellett mindenhol lehet bureket vagy gibanicát is enni, nagyon finomak. Van túrós, sajtos, húsos, meggyes, krumplis. Mind finom. A tejfölük isteni, ahogy a túrójuk is. Édes mindkettő, nem savanyúak, mint itthon. Vagyis tulajdonképpen a szerb túró az ricotta. A joghurt is nagyon finom, szeretik, ezért a boltokban másfél literes üvegekben árulják, nem aprózzák el.
A kolbászaik szerintem jobbak a magyarnál, minőségibb, finomabb, nem tesznek bele mindenféle mócsingot meg csontszilánkot. A pirospaprikájuk is nagyon finom, és felébe sem kerül az itthoninak. Amit vettem, nem keveset még: mandula, mogyoró, ugyanis cirka harmadáron van mint itthon, a piacon kimérve árulják. A pálinka detto, itthon nem ittam még olyan finom barackot, szilvát és birset, mint kint és kevesebb, mint felébe kerül mint itthon, ezer forint literje. A nagy piacon egyébként minden árus kérdezi, forinttal vagy dínárral akarsz-e fizetni, a kis piacon, a tejpiacon nem, ott csak dínárral lehetett fizetni. És Jelen voltunk, mert a sörüket ittuk, aminek Jelen a neve és baromi jó sör. A cigaretta is sokkal olcsóbb és nincs hülye nemzeti dohánybolthálózatuk, simán kapni az ABC-ben.
Az esték nagyon hangulatosak Szabadkán, az utcákon hömpölyög a tömeg, a rengeteg kávézó, étterem, söröző, fagyizó csurig emberrel, este későn is. Ja, találtunk egy Időgép nevű cukrászdát, ahol szerintem életem eddigi legjobb fagyijait ettem. A papaja, a mangó, maracuja, ananász tiszta full gyümölcsből volt, és minden fagyijuk olyan krémes volt, hogy hihetetlen. Visszajártunk minden nap. És náluk egy gombóc cirka 150 forint volt, és nem húzták le a fagyis kanalat, vagyis kábé tulajdonképpen két gombócot adtak mindenből.
Hát, még maradtam volna... A Palicsi tavat nem néztük meg, mert ezer fok volt és nincs klíma a kocsiban, szóval azt majd legközelebb. Pedig a Palicsi tó környéke is nagyon szép. Sétálni így is rengeteget sétáltunk, de szerintem a város felét sem láttuk, pedig tényleg igyekeztünk felfedezni és majd' egy hetet voltunk...
S vettem három, azaz három doboz cigi áráért egy nagyon édes fazekat, itthon gyorsan ki is próbáltam: zalai gulyást főztem benne (csak hús, krumpli és vargánya), szuperül működik. Azt hiszem, töltött káposztának is tökéletes lesz. És vettem egy szuper fenőkövet késélezéshez, két finomságú, egyik fele durvább, a másik finomabb. Itthon ilyet egyáltalán nem lehet kapni.
Hát, ennyit szabadkai kalandunkról. :)